Somogyi Néplap, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-01 / 178. szám
Véget ért a nyolc szocialista ország pártvezetőinek baráti találkozója Véget ért az oroszországi föderáció legfelsőbb tanácsának ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról.) A szocialista országok állást foglalnak az európai államok közötti nagyarányú és hosszú időre szóló, diszkriminációktól mentes és egyenjogú gazdasági kapcsolatok kibontakoztatása mellett, minden ország társadalma közötti átfogó és sokrétű érintkezés mellett, a turisztika, a sportkapcsolatok ösztönzése, a kulturális kapcsolatok fejlesztése és a szellemi értékek cseréje mellett, a béke megszilárdítása és a népek közötti kölcsönös megértés nevében. A szocialista országok aibból indulnak ki, hogy az ilyen együttműködésnek minden állaim szuverenitása szigorú tiszteletben tartása, a bel- ügyetbe való -be nem avatkozás keretei között kell fejlődnie, figyelembe véve minden ország szokásait és hagyományait. Ez az együttműködés megfelel majd minden európai nép és külön-külön mindegyik érdekeinek. Megelégedéssel állapították meg, hogy jelenleg aktivizálódik az olyan társadalmi erők tevékenysége, amelyek fontos szelepet tölthetnék be Európa békekontinenssé válása történelmi feliadatának megoldásában. a föld békéjének megszilárdításában,. Október végén ül össze a béke-világkongresszus Kedden Moszkvában, a Barátság Házában a béke-világkongresszus előkészítő nemzetközi bizottság végrehajtó bizottsága sajtóértekezletet tartott. Romes Csamdra elmondotta a sajtó képviselőinek, hogy a békefórum előkészületei jól haladnak. Kitűzték a moszkvai béke- világkongresszus végleges időpontját. Mint Romes Csandra, a Béke-v i Iáig,tanács főtitkára, a tanácskozás nemzetközi előkészítő bizottságának elnöke a szovjet fővárosban bejelentette: a békeerők világkongresz- szusát október 25. és 31. között tartják meg. A szocialista országok következetesen síkra szállnak azért, hogy a politikai enyhülés kiegészüljön a leszerelést elősegítő katonai enyhüléssel. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a küszöbön álló, ez év októberében Becsben megtartandó tárgyalásoknak a közép- európai fegyverzet és fegyveres erők csökkentéséről. A szocialista országok elengedhetetlenül szükségesnek tartják az enyhülés övezetének kiszélesítését, az egész világra való kiterjesztését. Ez mindenekelőtt megköveteli az imperialista agresszió teremtette konfliiktushelyzetek haladéktalan rendezését. Ismét megerősítették, hogy következetesen támogatják a Vietnami Demokratikus Köztársaság és, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya álláspontját, azt a követelését, hogy valamennyi fél maradéktalanul teljesítse a párizsi megállapodást; biztosítani kell Indokína népei; számára annak lehetőségét, hogy maguk döntsenek sorsukról, meg kell teremteni az igazságos békét egész Indokínában, Kifejezték internacionalista szolidaritásukat a vietnami néppel, s azt a készségüket. hogy megadják neki a szükséges segítséget, illetve erősítik a VDK-val a testvéri együttműködést. Továbbra is az egyik leg- kiéleziettebb probléma a közel- keleti helyzet, amelyet rendezni kell — mondja ki a közlemény —. olyan alapon, hogy teljes egészében kivonják az izraeli csapatokat a megszállt arab területekről, tiszteletben tartják e térség államai és népei — beleértve a Palesztina! arab nép — függetlenségét és törvényes jogait. A feszültség enyhülésének és az államok békés együttműködése fejlesztésének politikája élvezi a népek,, a világ egész haladó, békeszerető közvéleménye forró támogatását. Ezzel együtt azonban továbbra ;s léteznek azok az erők. amelyek a hidegháború szellemében cselekedve, szembeszegülnek a nemzetközi enyhüléssel, állást foglalnak a háborús előkészületek fokozása, a katonai költségvetések növelése mellett. Állandó éberségre van tehát szükség — hangsúlyozza a közlemény — az ilyen erők politikájával szemben. Ellene kell szegülni az olyan kísérleteiknek. hogy megtévesszék a világ közvéleményét, bizalmatlanságot és ellenségeskedést szítsanak a népek között, a szocializmus állásainak aláak- názásóra használják fel a feszültség enyhülésiét. A szocialista államok elvi asztál ykül politikáit folytatnak. A béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításán'»'' irányvonala, a szolidaritás minden ország és kontinens népeinek felszabadító harcával, a szabadságuk és függetlenségük ellen, a sorsuk önálló meghatározására való joguk ellen, intézett merényletek visz- szautiasítása — ezek ennek a politikának elidegeníthetetlen alkotó részei. Figyelembe véve, hogy milyen óriási jelentősége van a szocialista országok gazdasági együttműködésének a sikeres szocialista és kommunista építés, az ezekben az országokban élő népek jólétének és kultúrájának állandó növekedése szempontjából, megvitatták a szocialista gazdasági integráció komplex programja megvalósításának menetét és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tevékenysége további tökéletesítésének fő irányait. Megerősítették, hogy ezeknek a kérdéseknek továbbra is a KGST-tagállamiok kommunista és munkáspártjai figyelmének központjában, keli marad- j niuk. A találkozón hangsúlyozták, hogy a kommunista és munkáspártok, miniden antiimpe- rialista erő szilárduló egysége ■elősegíti a béke és a társadalmi haladás ügyének sikereit. Kifejezték azt a meggyőződésűiket, hogy a nemzetközi kommunista és ■ munkásmozgalom összefogásának szakadatlan fokozódása a marxizmus—le- nin,izmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján, minden ország kommunistáinak szoros testvéri együttműködése a jövőben is kiemelkedő szerepet tölt majd be a feszültség enyhülésének megszilárdulásában,, a béke és a szocializmus eszméinek diadalában. III. A találkozón részt vett vala mennyi testvérpárt vezetői egyöntetűen hangsúlyozták azt a törekvésüket, hogy fejlesztik a sokoldalú együttműködést a szocialista országok között, összehangolj áik cselekedeteiket a nemzetközi küzdőtéren a szocializmus ügye és a béke megszilárdítása érdeké ben. A találkozó szívélyes baráti hangulatban ment végbe. Kedden a Kremlben befejeződött az oroszországi föderáció legfelsőbb tanácsának ülésszaka. A tanácskozásokon részt vett Nyikolaj Podgorni, Alekszej Koszigin és több más szovjet vezető. Az ülésen hozott határozat kimondja: az oroszországi föderáció állami szervei számára az egyik legfontosabb feladat a városi és falusi lakosságnak nyújtott szolgáltatások további javítása, a szolgáltató szektor fejlődési ütemének "»vábbi fokozása. Az ülésen szervezeti kérdésekben is döntés született. A küldöttek megválasztották a föderáció legfelsőbb tanácsa elnökévé Vlagyimir Kotyelnyi- kov akadémikust. (Elődje Mihail Millionscsikov május végén hunyt el hosszú betegség után.) A legfelsőbb tanács elnökségi tagjává választották Dmitrij Puskarni) sztavropoii küldöttet. Jóváhagyták továbbá azokat a ■ törvényerejű rendeleteket, amelyeket a legfelsőbb tarács elnöksége a jelenlegi ülés előtt hozott. Az MSZMP Központi Bizottságának üdvözlete A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságát az Orosz- országi Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongresszusának 70. évfordulója alkalmából. (MTI) Waldheim elutazott Budapestről Tiltakozás a reakció mesterkedései ellen (Folytatás az 1. oldalról.) goatatta; »Rendkívül hálásak vagyunk minden támogatásért, amelyet a Szovjetuniótól, a szocialista országoktól, az egész haladó emberiségtől, s nem utolsósorban a világ haladó ifjúságáltól ettől a mostani fesztiváltól is kapunk.«. A nyilatkozat elhangzáisét követően, föltett kérdésekre válaszolva a Chilei Kommunista Ifjúsági Szövetség főtitkára — aki csinos fiatal lány — többek között hangsúlyozta: a chilei nők felszabadítása, az ország politikai életébe való bekapcsolása érdekében az utolsó ílcét és fél év alatt több történt, mint a megelőző 150 év folyamán. A weissenseebadi szabadtéri színpadon a demokráciáért és a társadalmi haladásért küzdő Banglades népét és ifjúságát köszöntötték. Változatlan sikerrel folytatódott a Magyar Kultúra Házában tartott vitafórum is, . amelynek keddi témája a magyar diákélet volt. A X. VIT programja természetesen nem csupán politikai rendezvényekből áll. A negyedik napra is bőven jutott nemzeti gálaest, koncert, színházi előadás és beat-hangver- seny.. A kulturális események legfontosabbja számunkra a magyar nemzeti gálaest volt, amelyet az NDK állami OperaHétfőn este arab szolidaritási ben a X. VIT részvevői a Ma házában rendeztek meg. A siker óriási volt: énekeseinknek, táncosainknak, együttese- inkmek és szólistáinknak több számot meg kellett ismételniük. A gálaest után a magyar VIT-fcüldöttség — nagykövetségünk Unter den Linden-i épületében — fogadáson látta vendégül a fesztiválra érkezett delegációk vezetőségeit. nagygyűlést rendeztek Berlin- rx—Engels téren. (Folytatás az 1. oldalról) képviselője, dr. Kőmíves Imre nagykövet, hazánk genfi állandó ENSZ-képviseletének vezetője, továbbá a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa. Ott volt Frantisek Dvorsky budapesti csehszlovák és Tadeusz Hanuszek lengyel nagykövet, valamint dr, Hellmuth Strasser, az Osztrák Köztársaság magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A külügyminisztérium tegnap sajtóközleményt adott ki az ENSZ főtitkárának magyarországi látogatásáról. Mint ez hangsúlyozza: A hivatalos látogatás során, a főtitkárral megbeszéléseket folytatott Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tar ács elnöke. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Péter János külügyminiszter. A megbeszéléseken ismertették egymással nézeteiket a nemzetközi helyzetről, valamint több. mindkét felet érdeklő témáról, beleértve olyan kérdéseket .mint az Egyesült Nemzetek szerepe a nemzetközi kapcsolatok további megjavításában, az európai helyet, különösen az európai biz- onsiáigi és együttműködési konferencia, a közel-keleti és a délkelet-ázsiai helyzet, a leszerelés és számos más kérdés, különös figyélemimél a soron következő ENSZ-közgyűlés napirendjén lévő fő témákra. Foglalkozták a magyar részvétel növelésével az Egyesült Nemzetek és a vele összefüggő szervezetek tevékenységében. A Budapesten és vidéken tett látogatása során a főtitkárnak alkalma volt tapasztalni a magyar népnek az Egyesült Nemzetek Szervezete iránt tanúsított komoly érdeklődését. Az ENSZ-főtitkár és kísérete magyarországi látogatásának utolsó napján, kedden délelőtt a vendégek látogatást tettek Somogyi József Kos- «utfh-díjas szobrászul ín-és? műtermében. Kurt Waldhei- met, feleségét és a társaságukban levő vezető ENSZ- diplomatákat elkísérte Hollai Imre, Szarka Károly és ott volt dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes. A vendégek ezután a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeit tekintették meg. Péter János az Intercontinental szállóba villásreggelit adott Kurt Waldheim és kísérete tiszteletére. * * * Tegnap Budapestről Prágába érkezett Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár. A prágai repülőtéren Chnoupek csehszlovák külügyiminiszter fogadta. * * * Mielőtt a vendégeket vivő repülőgép — 14 órakor — útnak indult Budapestről Prágába, Kurt Waldheim főtitkár az MTI diplomáciai tudósítójának kérdéseire a következő interjút adta. — Hogyan értékeli, főtitkár úr, magyarországi látogatását és itteni megbeszéléseit? — Mindenekelőtt szeretném fölhasználni az alkalmat arra, hogy melegen megköszönjem a magyar kormánynak, a magyar politikai vezetésnek az igen baráti fogadtatást, amelyben részem volt az önök országaiban mind a politikusok, mind a lakosság részéről. Bármerre jártam, rendkívül szívélyesen fogadtak. Ügy hiszem, hogy a látogatás rendkívül sikeres és gyümölcsöző volt. Nagyon beható eszmecserét folytattam az Elnöki Tanács elnökével, a miniszterelnökkel és természetesen a külügyminiszterrel,. Megbeszéléseinken foglalkoztunk a nemzetközi helyzettel, s egy sor olyan konkrét fcérdiésss'l. amely az Egyesült Nemzetek Szervezetét jelenleg foglalkoztatja és előreláthatólag a következő közgyűlésein is napirendre kerül. — A jelenleg tapasztalható nemzetközi enyhülés vajon csökkenti, vagy növeli-e az ENSZ szerepét az alapokmányLezuhant egy DC—9-es a bostoni repülőtéren Kedden — magyar idő szerint a kora délutáni órákban — a bostoni repülőtér közvetlen közelében leszálláshoz kém Somogyi/Néplap szülődve lezuhant a Delta Air Limes légitársaság egjík DC 9-es típusú utasszállító repülőgépe. Az eddigi jelentések szerint lehetséges, hogy a katasztrófát — amelyért a sűrű ködöt okolják — ne*tány utas túlélte. fl Skylab utasainak keddi napja A Skylab amerikai űrlaboratórium legénységét kedden közép-európai idő szerint 12.30-kor ébresztette a houstoni irányítóközpont. Bár a három űrhajós egészségi állapota sokat javult, és jórészt megszűntek a «-tengeri betegség« tünetei, az űrközpontban úgy határoztak, hogy az eredetileg keddre tervezett több órás űrsétát szombatra halasztják. A döntést azzal indokolták. hogy rosszullétük miatt az asztronauták 24 órával lemaradtak az előírt feladatok teljesítésében. A NASA egyik vezető orvosszakértője egyébként első ízben utalt arra, hogy a »-tengeri betegség« tüneteinek jelentkezésén kiviig. • súlytalanság maradandóbb elváltozást is okozhat az űrhajósok szervezetében. Dr. Charles Berry. az űrhajózási hivatal főorvosa elmondta: a korábbi amerikai űrhajók utasainak szíve átlagosan 3 százalékkal volt kisebb a visszatéréskor, mint indulás előtt. A jelenséget azzal magyarázták. hogy a súlytalanság körülményei között a szív izmaira nem hárul olyan megterhelés,, mint a földön. Houstonban most attól tartanak, hogy a Skylab második legénységénél az elváltozás még nagyobb mértékű lesz, hiszen Bean, Lousrna és Garriott minden eddigi asztronautánál hosszabb időt tölt a világűrben. (MTI) ban meghatározott olyan célok megvalósításában, mint a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, a népek közötti együttműködés fejiesztése? — Meggyőződéseim, hogy a nemzetközi politikában jelen leg tapasztalható enyhülés nagyon pozitív fejleményt jelent Mi üdvözöljük ezt az Egye sülit Nemzetek Szervezetében Meggyőződésem, hogy ez a tendencia, nevezetesen a naigyh.aitailmalk jobb együttműködése, előnyére válik a többi országnak is, a kis és közepes államoknak is. és epbö1 az enyhülésből mi feltétlenül profitálunk a<z ENSZ-ben. Azt hiszem: az a helyes, ha a nagyhatalmak jó együttműködését alátámasztja és kiegészíti a világszervezetünk tagállamai- maik többségét kitevő kisebb ér közepes államok megfeiteilő részvétele az enyhülési poMf; kában. — Hogyan látja ön az európai biztonság ügyének fejlődését az ENSZ működése szempontjából? — Az európai biztonsági konferenciáit, amelyet tulajdoniképpen biztonsági és együttmpködési konferenciának neveznek: nagy előrehaladásnak tekintem a nemzetközi kapcsolatokban. Az ENSZ alapokmányában szó van az egyes földrészek, földrajzi egységek regionális együttműködéséről, s mi üdvözöljük az ilyen regionális együttműködést, hiszen, ez kétségkívül szolgálja az ENSZ érdekeit is, segít a világszervezetnek a problémák megoldásában. Nagyon pozitívan ítélem meg az európai biztonság ügyének fejlődését. — A két német állam tagsága az ENSZ-ben milyen tekintetben jelent pozitívumot? — Az ENSZ-ben mindig az egyetemesség álláspontját képviseltük; más szavakkal: mindig célunk volt a világszervezet tökéletes egyetemessége. A két német állam felvételével újabb nagyon pozitív lépés történik. Jelenleg ott tartunk, hogy a Biztonsági Tanács megfelelő ajánlásokat tett. Bizonyossággal várható, hogy szeptemberben a közgyűlés kezdetekor a két német államot fölveszik az ENSZ-be. Ezzel a fölvétellel a világszervezet csaknem eléri az egyetemességet. Nemrégen történt meg a Kínai Népköztársasáig fölvétele, amely ugyancsak rendkívül pozitív lépés volt az ENSZ történetiében, és remélem, hogy a még kívülálló megosztott országok szintén felvételt nyernek. És akikor majd valójában olyan egyetemes szervezettel rendelkezünk, amelyre a világ problémádnak megoldásához szükségünk van. Hágván várhatnánk el például, hogy a leszerelés ' nagy problémái át vagy a kömye- •tetformálás, a környezetvéde- ’em kérdését a világ valamennyi állaiménak részvétele nélkül tudjuk megoldani? Mindenekelőtt a nagy államoknak van kiemelkedő jelentőségük ebben a tekintetben. Ügy gondolom — jelentette ki Kurt Waldheim —.. hogy az ENSZ- be újonnan fölvett államoknak és a most soron tevő két német államnak a viteg'ter- Vezetben való részvétele nagyon pozitív hozzájárulást je- 'eut az ENSZ műnk ' ' » hoz. — Magyarország tev-^-nysé- gét az ENSZ-ben miként ítéli meg a világszervezet főtitkára? — Magyarország igen pozitívan járul hozzá az ENSZ munkájához. A magyar küldöttség a világszervezetben nagyon tevékenyen dolgozik, újra és újra konkrét javaslatokkal él és arra törekszik, hogy a válságos helyzetekben is segítsen a különbségek kiegyenlítésében. Ily módon a magyar delegáció segíti az Egyesült Nemzetek Szervezetének a béke és a nemzetközi biztonság érdekében kifejtett tevékenységét — fejezte be az inter jót Kurt Waldheim.