Somogyi Néplap, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-01 / 178. szám

flLAG PROLfcTARjAI. EüYtbüLJETEKI „Nagyon beható eszmecserét folytattam“ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIX. évfolyam 178. szám 1973. augusztus I.» szerda Ara: 80 fillér Waldheim elutazott Budapestről Magyarországon tett hivatalos látogatását befejezve ked­den délután Budapestről Prágába utazott Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, akit útjára elkísért a felesége is. A magyar kormány meghí­vására hazánkban tartózkodó vendégeket a Ferihegyi repü­lőtéren búcsúztatták; ebből az alkalomból magyar nemzeti lobogóikkal é^ ENSZ-zászlók- kal díszítették löl a budapesti légikikötőt > A vendégek a házigazdák búcsúztatására képviseletében megjelent Péter János külügy­miniszter, Holtai Imre kül­ügyminiszter-helyettes, Szarka Károly nagykövet, a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ- (Folytatás a 2. oldalon) Leonyid Brezsnyev, a Szov­jetunió Kommun ista Pártja Központi Bizottságának főtit­kára kedden a Krímben talál­kozott Kádár Jánossal, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával. A találkozón, a szovjet párt­ós kormányküldöttségnek 1972 őszen Magyarországon tett lá­togatása során elért megálla­podások szellemében megvi­tatták az SZKP és az MSZMP közötti testvéri kapcsolatok eirdélyítésénék és a sokoldalú szovjet—magyar együttműkö­dés további fejlesztésének kérdéseit. A szívélyes, baráti légkörű találkozót a megvitatott kérdé­sekben való teljes nézetazo­nosság jellemezte. Tegnap befejeződött a nyolc szocialista állam kommunista es mumikájspiá utjai vezetőinek barátai találkozója. A megbe­széléseikről aiz alábbi közle­ményt adták ki I. A Krím-félszigélén július 30— 31-én megtartották a szocialis­ta országok kommunista és munkáspártjai vezetőinek ta­lálkozóját, amelyen részt vett: Todor Zsivkov, a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsá­nak elnöke; Gustáv Husák Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak főtitkára; Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára; Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára; Jumzsagijn Ce- den bai, a Mongol Népi Forra­dalmi Párt Központi Bizottsá­gának első titkára, a Mongol Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke; Erich Ho- necker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsá­gának első titkára; Nicolae Ceausescu, a Román Kommu­nista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság Ál­lamtanácsának elnöke; Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára, valamint Andrej Gromi- ko, az SZKP Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, Borisz Pono- marjov, az SZKP Politikai Bi­zottságának póttagja, a köz­ponti bizottság titkába és Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára. A találkozó részvevői tájé­koztatták egymást partjuk életéről és tevékenységéről, szocialista államuk fejlődésé­ről. Megvitatták a testvéri pártok és országok közötti po­litikai, gazdasági és ideológiai együttműködés kérdéséit. Vé­leménycserét folytattak az időszerű nemzetközi problé­mákról is. II. A Bolgár Kommunista Párt, Csehsziovákia Kommunista Pártja, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt, a Mongol Népi Forradalmi Párt, a Né­met Szocialista Egységpárt, a Román Kommunista Párt j és az SZKP megállapí- ! tóttá, hogy az 1972 augusz- | tusában megtartott Krím­ié iszigeti találkozó óta ei telt­idő alatt jelentős sikereket ér­tek el a Varsói Szerződés po­litikai tanácskozó testületé nyilatkozataiban foglalt külpo­litikai célkitűzések, a testvér­pártok kongresszusain elfoga­dott határozatok, az: SZKP XXIV. kongresszusának bé­keprogramja megvalósítása- • ban. A vietnami háború befejezé­se, a Német. Demokratikus Köztársaság teljes nemzetközi jogú elismerése. Csehszlovákia és a Német Szövetségi Köztár­saság kapcsolatainak rendezé­se, Kuba nemzetközi pozíciói­nak megerősödése, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet sikeres kezdete — mindez tükrözi a szocialista közösséghez tartozó országok békeszerető politikája befolyá­sának növekedését. E politika megvalósításá­ban, az egész nemzetközi hely­zet javításában nagy szerepet töltöttek be a tesvtérpártok és a szocialista országok ve­zetőinek a kapitalista államok képviselőivel az utóbbi idő­ben megrendezett találkozói és tárgyalásai. Leonyid Brezsnyev tájékoz­tatást adott az SZKP Köz­ponti Bizottságának a XXIV. kongresszuson elfogadott bé­keprogram megvalósítása ér­dekében kifejtett külpolitikai tevékenységéről, az Amerikai Egyesült Államokban, a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban és Franciaországban nem­régiben tett látogatásokról, a lezajlott tárgyalásokról és a megkötött megállapodásokról, egyebek között a nukleáris háború elhárításáról szóló szovjet—amerikai egyezmény­ről. A testvérpártok vezetői nagyra értékelték az SZKP lenini külpolitikáját, Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Köz­ponti Bizottsága főtitkárának személyes hozzájárulását e fontos nemzetközi jelentőségű politika megvalósításához. Levonták az általános kö­vetkeztetést, hogy az egész nemzetközi helyzetben jelen­tős pozitív változások mentek végbe: mind átfogóbb nemzet­közi elismerésre találnak a különböző társadalmi rendsze­rű államok békés egymás mel­lett élésének elvei; kiszélesed­nek a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok a szo­cialista és a kapitalista ország gok között: kedvezőbb tavla tok tárulnak fel az olyan konstruktív lépések számára, amelyek arra hivatottak, hogy elősegítsék 3 béke és a nem­zetközi biztonság megszilárdu­lását. Hangsúlyozták, hogy fon­tos valamennyi érdekelt ál­lamok együttes erőfeszí­téseivel megszilárdítani a nemzetközi színtéren végibe­menő pozitív változásokat, kö­vetkezetesen megvalósítani a megkötött egyezményeket és szerződéseket, szüntelenül elő­re haladni a fő cél, az egyete­mes béke biztosítása felé. Kifejezésre juttatták azt az egyöntetű eltökéltségüket, hogy ebben az irányban fej­lesztik a szocialista országok aktív együttműködését, meg­erősítették azt a készségüket, hogy elősegítik az európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet sikerét. Pozitívan ér­tékéivé a Helsinkiben meg­tartott előkészítő konzultációk es az európai értekezlet első szakasza — a külügyminiszte­ri találkozó — alapvető ered­ményeit, a testvérpártok veze­tői kifejezik azt a meggyőző­désüket, hogy ennek az érte­kezletnek a munkája, amely­hez a népek a valóban tg.rtós európai béke megteremtésé­be vetett nagy reményeiket fűzik, amennyiben megvan a részvevőkben a jóakarat, már ebben az évben teljes egészé­ben véget érhet. Annak érde­kében. hogy a legnagyobb po­litikai tekintélyt biztosítsák az értekezlet határozatainak, annak záró szakaszát legma­gasabb szinten kellene meg­rendezni. (Folytatás a 2. oldalon.) A Ferihegyi repülőtéren Péter János búcsúztatta a világ- szervezet főtitkárát. (Képtávírón érk. — MTI—KS) Rekord — búzából Befejezték az aratást megyénk állami gazdaságai Örvendetes hírt kaptunk I ugyanis ezt írtuk: »...ha a tegnap Greguss Lászlótól, az j továbbiakban kedvezne az Állami Gazdaságok Országos j időjárás, a rendelkezésre álló Központja Somogy megyei fő- j gépállománnyal mindössze két osztályának főagronómusútól: végeztek az aratással megyénk állami mezőgazdasági nagy­üzemei. Ez a tény alátámaszt­ja a főosztály igazgatójától ka­pott, s a múlt hét szombatján közölt »előrejelzést«. Akkor II szakszervezeti vezetők bécsi találkozóiéról Gáspár Sándor nyilatkozata Gáspár Sándor, a SZOT fő­titkára újságíróknak nyilatko­zott a bécsi miegbesaélésakről, amelyen szovjet, NDK-beli, magyar, svéd, brit és NSZK- beli szakszervezeti központok vezetői az európai szakszerve­zetek együttműködését érintő kérdésekről tárgyaltak. Elmon­dotta, hogy a bécsi megbeszé­lés részvevői első ízben ikét év­vel ezalőtt, a finn szakszerve­zetek kongresszusán találkoz­tak. A magyar szaiksizervezetek- niek dimmar valamennyi euró­pai szakszervezettel van töb- bé-kevósbé rendszeres és szer­vezett kapcsolata. Mindenek­előtt a szocialista országok szakszervezeteinek következe­tes politikája tette lehetővé, hogy a pár beszéd .'megindult. Az immár kedvező folya­mathoz számos Nyugat-európai szakszervezeti vezető jó szán­déka is hozzájárult. Változat­lanul nő és erősödik a szocia­lizmus vonzereje a nyugat­európai munkások között. Nyu- gat-Európa dolgozói igen élén­ken érdeklődnek a szocialista országok szakszervezeteinek tevékenysége iránt. — Bécsben elvi egyezséget kötöttünk arról — mondotta —, hogy a jövő év elején, Genf- ben a nemzetközi munkaügyi szervezet konferenciája kere­tében öszehívjuk az európai szakszervezeti vezetők találko­zóját. Ennek igen nagy a je­lentősége, miért ilyen találko­zóra még nem volt -példa és nagy reményeket fűzünk a ja- I -marra tervezett tanacs kozas- I hoz. Az ifjúsági fesztivál negyedik napján Tiltakozás a reakció mesterkedései ellen Szolidaritás a függetlenségükért küzdő népekkel A fesztivál negyedik napján fiainik-lányaink ott voltaik minden olyan politikai szemináriumon, találkozón és nagy­gyűlésen, amelyen a világ haladó ifjúságának Berlinben ösz- szegyűlt képviselői fölemelték tiltakozó szavukat a reakciós erők tevékenysége, valamint a faji megkülönböztetés ellen. »Mi nem tagadjuk, hogy szo­cializmust akarunk, de el akar­juk kerülni a polgárháborút, s ez az ellenség minden mester­kedése és terrorakciói ellenére idáig si,került ás« — hianigsú- lyoztia Gladias Marin, a Chilei Kommunista Ifjúsági Szövet­ség főtitkára, a Chilei Kommu­nista Párt Politikád Bizottsá­gának tagja, országgyűlési képviselő a kedden tartott központi sajtókonferencián. Ezt a napot a fesztiválon a nemzeti felszabadításért, a függetlenségért, a demokrá­ciáért és a szociális haladásért küzdő népekkel való szolidari­tásinak szentelték. A fő téma — mind a sajtóértekezleten, mind a tömeggyűléseken, mind pedig a szemináriumokon — Ghile volt: a VIT-en több mint 130 országból egybeigyűlt fia­talok meggyőző egységben tet­tek hiteit a chilei haladó rend­szer védelme mellett. »Mi (különbséget teszünk el­lenzék és a CIA által irányí­tott reakció között« — mon­dotta a továbbiakban, és han­(Folytatös a 2. oldalon.) munkanap elégendő a hátr levő feladatok megoldásához.« Nos, befejeződött a nagy munka, méghozzá nem is akármilyen eredménnyel. Nyolc • állami gazd aságban összesen 11919 hektáron, várt .• betakarításra az idei nyáron a termény, ebből csupán a búza tei-ülete 9659 hektár volt (leg­több aratnivalójuk a lábodiak- nák és a kaposváriaknak volt; az előbbi gazdaságban 3010, az utóbbiban 2015 hektár), s a búza hektáronként 36,86 má­zsás átlaggal fizetett. Ez re­kordnak számit a somogyi ál­lami gazdaságoknál, ugyanis az eddigi legmagasabb átlag­termést 1971-ben érték el. s az akkori átlagot most 16 kiló­val túllépték. Egyelőre országos rekord a Balartonújhelyi Állami Gazda­ságban mért termésátlag is: a 340 hektáron elért 51,30 mázsa ez ideig a legmagasabb átlag­hozam — az idei aratásiban — az ország állami gazdaságai között. A nyár legnagyobb munká­jában, a gabona betakarításá­ban. 99 kombájn vett részt, köztük 16 John Deere, Hogy jói vizsgáztak, bizonyifia az aratás befejezésének az idő­pontja és a szép termésered­mény. Megyénk állami gazda, sásaiban most az aratás utol* munkái folynak, s a tarlóveté- seket már befejezték a terve­zett területen. lugoszlávia Raten sei! lefeiezie .Angela Davis (balra a második) amerikai néger filozófusnő, az Egyesült Államok KP KB tagja Berlinben vietnami küldöttekkel találkozott. Balról a harmadik Vo Thi Lin, a My Lay-i vérengzés egyetlen életben maradottja, (Telefotó: Pl __MTI—KS) M udzsibur Rahman, a Bang­lades miniszterelnöke, ötnapos látogatásának befejeztével kedden elutazott Jugoszláviá­ból. A dubrovniiki repülőtéren vendéglátója, Dzsemal Bije- dics jugoszláv kormányfő bú­csúztatta. A Banglades kormányfőjé­nek látogatásáról kiadott kö­zös közlemény szerint Tito el­nök és Rahman sejk Brioni szigetén folytatott tanácskozá­sa, valamint a két kormányfő megbeszélései jugoszláv rész­ről kifejezésre juttatták, hogy Jugoszlávia támogatja á .Dangladesnek az ENSZ-be va ' ) fölvételét és az el nem kői telezett, országokhoz vak) csak lakozását. Véget ért a nyolc szocialista ország pártvezetőinek baráti találkozója Leonyid Brezsnyev és Kádár János eszmecseréje

Next

/
Thumbnails
Contents