Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-11 / 160. szám

Legjobb „bőrben” értékesíteni a takarmányt Gondozott út vezet a rinya- újlaki Haladás Teijnelőszövet- kezet majorjához. 1 Egymástól megfelelő távolságban, tisztán áll az új tehéndstálló és a ser­téstelep. Éppen a szokásos dél­előtti ellenőrzését végzi Papp János főállattenyésztő. — Hatvannégy anyakocánk van — mondta. — Hármas csoportrendszerben tartjuk és évente kétszer elletjük őket. Ellesi átlagunk 11 körül van. — Nagyon szép állatok. Mi­lyen fajták? — Magyar fehér svéd lapály - lyal keresztezve. Kimondottan jó haszomfajta. Nálunk jól be­váltak. — Nagyon szépek a mala­cok, a süldőcskék is. Hogyan nevelik őket? — A korszerű állattenyész­tési' elvek szerint járunk ed. A malacok 50—55 napot van­nak együtt az anyával, utána ugyanennyi ideig az utóneve­lőben. Onnan kerülnek a hiz­laldába, hogy hat és fél, hét­hónapos korban. 95—100 kilós súlyban értékesítsük. Most is 591 hízónk van. — Milyen az elhullása szá­zalék? — Az elléstöl a hízók el­szállításáig 2,2 százalék körül van. A sertéstelepről néhány perc alatt átérünk a tehénistálló- hoz, ahol 88 tehén van most. Az istálló 110 férőhelyes, be­telepítése folyamatos. — Ügy haUottuik, hogy a modern, korszerű istállót önál­lóan építették. Mennyibe ke­rült egy férőhely? Erre a kérdésre Nárai Lajos, a szövetkezet elnöke válaszol. — Valóban saját tervezésben és saját kivitelezésben épült, így 20 ezer forintba került egy férőhely megépítése az általá­nos 30—32 eaer forint helyett. — Az állattenyésztésiből mennyi áribevételük volt a múlt esztendőben? A tsz elnöke a szekrényből! egy füzetet vesz elő, fellapoz- i za. — 1972-ben 4,5 millió forint volt. Terveink szerint 6,5—7 millió forintra szeretnénk és kívánjuk emelni. — A fejlesztéshez van ele­gendő takarmányuk? — A lépcsőzetes fejlesztés­hez van. Pillanatnyilag több is, mint amennyit etetni tudunk. Márpedig abrakot eladni nem gazdaságos. Legjobb azt »-bőr­ben- értékesíteni — fejezte be tájékoztatását Nárai Lajos. Ahol így gondolkodnak, ter­veznek és dolgoznak a vezetők és a tagok, ott szép eredmé­nyek születnek a közösség ja­vára és megelégedésére. K. J. Bentonitos résfalat építenek Érdekes árvízvédelmi mun­ka kezdődött kedden a Tisza Takta-közá szakaszán. Az úgy­nevezett szenterdöi részen — ahol az 1970-es nagy árvíz ide­jén veszélyes buzgár keletke­zett — megerősítik a gát víz­áteresztő altalaját az Észak­magyarországi Vízügyi Igazga­tóság dolgozói. Hazánkban még nem alkalmazott eljárás­sal a folyó ártéri oldalán, köz­vetlen a töltés talpánál, négy és fél méter mélységű rést vágnak a talajba, s est ben­tonitos vízzáró anyaggal töltik ki. Az így keletkező szigetelő- íal a legerősebb víznyomásnak is biztonságosan ellenáll és megvédi a gátat az átszivár­góitól, A 3 kilométeres vízzá­ró bentonitos résfal építését a terv szerint az év végére befe- j jede. Hú ig'a lám hten 1 észics Somodban Talán nincs is olyan ember, aki ne szeretné a galambot. Azt hiszem, hogy akinek mód­ja és lehetősége volt rá, az tartott vagy tart, ha nem is sokat, de egy-két párat 'bizto­san. A galamb azonban nemcsak szemet gyönyörködtető dísz­madár, hanem a megfelelő faj­ták — szakszerű tartás mel­lett — jelentős jövedelmet is biztosítanak a tenyésztőnek. Elsősorban a húsgalambte­nyésztés az az ágazat, amely egyre inkább előtérbe kerül. Hogyan látja ezt Csapó Zoltán, aki hosszú évekig a szakcso­port elnöke volt és számos szakcikket írt a galambokról? — Magyarországon me­gyénkben alakult először ilyen szakcsoport. Huszonketten voltunk alapító tagok, jelenleg száznégyen vagyunk. Már az indulásnál adódott egy olyan probléma, amelynek következ­tében még mindig messze va­gyunk a kitűzött céltól. Ná­lunk nagyon erős az úgyneve­zett »habfoyszemlélet«. A te­nyésztők szívesebben foglal­koznak díszgalambokkal, és a madarakat elsősorban szépsé­gükért tartják. Ez a szemlélet a húsgalambtenyésztésre gát­ló tényezőként hat, hiszen a küllemre való törekvés lehe­tetlenné teszi a fajták közötti keresztezéseket, a fajtahabri- dek előállítását, ami pedig a hústermelés alapja. Az áruter­melés csak ellentétes fajták párosításával lehet eredmé­nyes. Ennek ékes bizonyítékát Hódmezővásárhely szolgáltat­ja, ahol az éves értékesítés 20 vagon vágógalamb, míg ná­lunk Somogybán körülbelül egynegyed vagon. — Melyik fajtákat tartja leg­alkalmasabbnak a hústerme­lésre? — A jelenlegi követelmé­nyeknek a King és a Texán felel meg legjobban. Ezek nagy előnye, hogy — különösen a Texánt — autosex változatban tenyésztik, így már a napos fi oltók neme is megállapítha­tó. A King eléggé ismert faj­ta, a Texán pedig most kezd elterjedni. Nyugodtan állítha­tom, hogy ez korunk egyik szupergalambja. A mi viszo­nyaink között is évi 14—18 fió­kát nevel föl, ami egyedülál­ló teljesítményt. El keli mon­dani azonban, hogy ezt sem lehet csak fajtatisztán te­nyészteni, mert 3—4 évi belte­nyésztés után termelési ha­nyatlás következik be. Ezért időnként ajánlatos hasonló fajtákkal keresztezni. — ön szerint miért nem terjedt el nagyobb mértékben megyénkben a húsgalambte­nyésztés? — Mint már említettem, ennek egyik oka a »hobby- szemlélet", a másik pedig az, hogy a laikusok nem látják, mennyire jövedelmező ez az ágazat. Egy pár galamb után az évi bevétel 7—800 forint körül van, egy ötvenpáros ál­lomány ellátása pedig naponta másfél óránál több időt nem vesz igénybe. A háziasszonyok­nak a háztartási munkák el­végzése mellett sem jelent megterhelést, a tartásra pedig a zárt padlásterek kitűnően megfelelnek. — Mennyi pénzt kap a te­nyésztő a vágógalamb kiló­jáért? 1 — A szakcsoport megalaku­lásakor a galamb kilónkénti ára harmincöt forint volt, je­lenleg hetven forint, de szó van róla, hogy a közeljövőben nyolcvan forintra emelik. Ér­tékesítési gondok nincsenek, hiszen a nyugati piac felvevő- képessége jóval nagyobb, mint amennyi árut elő tudunk állí­tani. A tenyésztői kedvre rossz hatással volt az is, hogy a szakcsoport megalakulásakor az árut nem tudtuk elhelyez­ni. A megyében a feldolgozó üzem nem volt hajlandó ilyen kis mennyiséggel foglalkozni, így a galambot kénytelenek voltunk 130 kilométerre, Enyingre szállítani. Ez jelen­tős költségteher volt, így keve­sebb pénzt kaptak a tenyész­tők. — Mi az oka, hogy a fal­vakban kevésbé foglalkoznak a galambbal, pedig ott nagyob­bak a lehetőségek? — Városban nagyobb a te­nyésztési hagyomány. A sport­tenyészetek itt alakultak ki, itt rendezték a kiállításokat. A falvaikban elsősorban a konyha számára tartanak né­hány parlagi galambot. Az ott élők nem tudják elképzelni, hogy ez az ágazat is lehet jöve­delmező, é6 sajnos nagyon ke­vesen vállalkoznak arra, hogy ezt bebizonyítsák. A húsga­lambtenyésztés akkor virág­zik fel igazán, ha a baromfi­tenyésztéshez hasonlóan itt is előtérbe kerülnek a fajtahib­ridek, és a tenyésztők nem­csak a szépségéért tartják majd a galambot, hanem be­látják, hogy elsődleges felada­tuk az árutermelés. A galamb így is sok örömet nyújt, és a jobban termelő agyedek kivá­lasztása, különböző vonalak kombinálása, á hibridek elő­állítása szórakozásnak is ki­tűnő. Dán Tibor Előre csomagolt, félkonyhakész áru Otven vagon mélyhűtött hal évente i Országosan is nagy jelentő­ségű létesítményt adnak át a közeljövőben Fonyódon: itt épült meg a Balatoni Halgaz­daság űj hűtőháza. A kilenc­millió forint beruházással ké­szült létesítményiben most a próbaüzemelés folyik. Ennek befejezése után kerül sor a végleges átadásra. Az építmény 18—20 vagon befogadóképessé­gű. A halfogás általában nem egyenletes. Vannak időszakok, amikor nagy, máskor pedig egészen kis »zsákmánnyal"' térnek vissza a kikötőbe a ha­lászok. Ezért a lakosság ellá­tását a hagyományos módon nem lehet egyenletessé tenni. Ez csak az egyik tény, amely indokolta a hütőház megépíté­sét. A másik az, hogy egyre nő a lakosság igénye a korszerű­en előkészített élelmiszerek A mélyhűtött hal csomagolás iránt A hűtőházból kikerülő hal, ^konyhakész, tisztított, goznatk fel A haifajtáka,t más- melyihutott áru. | ma_s módon csomagolják. A A hálászat évente általában | pontynál például külön cso- nyolc hónapig tart. Az ez idő- I magba kerül a fej, a farok, az szak alatt kifogott halak meg- j ikra, ami halászlé-alapanyag, tisztítva, mélyhűtve egész éven í és külön csomagolják a halsze- át forgalomba hozhatok. Je- j letet. A mínusz 40 fokra mély- len leg keszeget, fogast, pon- j hűtött hal először »fóliaburok- tyoit és növényevő halaikm ooí-1 ba- kerül, majd 20 kilós dobo­után a tárolóba kerüL zokiba. A gazdaságnak az a terve, hogy a mélyhűtött ba­romfihoz hasonlóan félkilós, kilós és kétkilós csomagolás­ban is forgalomba hoz halat. Ha a hűtőház teljes kapacitás­sal üzemel majd, évente mint­egy 50 vagon félkonyhakesz : halat állí tanak élű Zsákmány T ailán tíz éve is lehet, amikor egy filmhíradóban vegyes érzelmeket keltő képsort láttam. Vadászatra vitt el a kamera. Sokáig nem mutatkoztak emberek, csak me­nekülő apróvadat láttam. Kétségbeesetten száguldoztak egy meghatározott irányiba, amerre hajtották őket. Ez volt a vég­zetük. Pedig .puskavégre se kapták őket. Egy nagy, kifeszi.tett hálónak futottak, s a kör bezárult. Százszámra láttam ver­gődni a félénk szemű nyulakat, s nem tudtam örülni a zsák­mánynak. Kiszolgáltatottnak láttam őket. Hiábavaló erőfeszí­tésük is megragadó volt: úgy szerettek volna kibújná a háló résein. Ez a képsor némlett föl bennem, mert találkoztam egy »hálóban» vergődő emberrel. Nem is őrá, hanem a pénzére vetették ki a hálót, és úgy tűnik: már nincs menekvés. Az asszony, akitől Nagyatádról kaptam a levelet, kilencven éves. Kusza, remegő soraiból is megéreztem, hogy elhagyatott, hogy iszonyúan vergődik. Így szóit a levél: »-Nagyon kérem, jöjjön ki hozzám. Lassan elhagy az erőm, én nem akarok magam­nak kárt tenni. Tessék megtisztelni engem, és személyesen meghallgatni, hogy elmondhassam a bánatomat. Tisztelettel: özvegy Békési Elemérné, Nagyatád, Tállián u. 4.« Természetesen meglátogattam. Alig vonszolta a lábát, ne­hezen vette a levegőt, de szellemileg frissnek látszott. Hat éve már. hogy eltartásra szorul, és most van a negyedik helyen. Mindenki zsákmányt, »főnyereményt» látott benne. Már nem tud kihez fordulni, csaknem elfogyott a pénze. »Nekem soha­se volt dolgom szélhámosokkal, én hittem mindenkinek» — ezzel fogadott, és könnyes lett a szeme. Rendbe rakta kis cok- mókját, hellyel kínált, letette a kendőt a fejéről, s ezekből az apró mozdulatokból is bizalom áradt­A történet rendkívül egyszerű. Talán — más nevekkel — ismerős is Önöknek, özvegy Békési Elemérné nagyatádi há­zát 1967-ben kisajátították. Le kellett bontani. A tanács 179 329 forintban állapította meg a ház értékét, a bíróság azonban ezt az összeget 251 335 forintra emelte. Békési Ele­memének akkor már volt vagy nyolcvanezer forintja a bank­ban, hiszen amerikai nővérétől rendszeresen kapott hatvan— nyolcvan dollárt havonta. A kisajátítás összegét is hozzátette a bankbetéthez, azután Budapestre költözött. Négy hónapig volt csak a rökonoknáiL Nem tudták elviselni, hogy pénze Nagyatádon van és nem Pesten, hogy a (bemutatóra szóló be­tétkönyvet nem ők »kezelhetik-». Visszatért, és rögtön akadt vállalkozó. Ha összes pénzét Csöbör Kálmánnak adta volna, akkor az neki adja a házát cserébe, és kiköltözik. Az özvegy- asszonynak azonban nem volt szüksége rá. »Öröklakást», eltar­tást kért csüpán, s Csöbör ezért »mindössze» 120 000 forintot csalt ki az asszonytól. Nála lakott, de alig találkozott vele. Csöbör vidéken dolgozott, s özvegy Szalai Imrénének fizetett havi kétszáz forintot — Békési néni pénzéből —, hogy vásá­roljon be eltartottjának. Az asszony egyedül volt, nem taka­rítottak körülötte. Ügy érezte magát, mintha börtönben, inter- nálótáborban lett volna. Mindennap várta az újságot, s aki hozta, a postást, Gyócsi Istvánt. Vele tudott csak szót válta­ni, ő kötötte össze a külvilággal. Neki panaszkodott, hogy milyen egyedül van, őt kérte meg, hogy hozzon be fát a tűz­re, vagy egy vödör vizet. Gyócsi István »megértő» volt. Az asszony kérte, ő meg ráállt, hogy magához vegye. Gyócsiék - nak úgyis háromszobás lakásuk van, öreg is van a háznál, azzal majd »ellesz» a Békési néni. ¥ E s figyeljék csak milyen »szépen», céltudatosan alakul a történet. Gyócsiék magukhoz vették a magára ha­gyott öregasszonyt, s mert mindent tudtak róla, betét­könyve sem volt titok, akcióhoz láttak. Gyócsinak az volt az első dolga, hogy megkereste Csöbört, az előző »eltartót». Hogyne kereste volna, hiszen tudtav hogy Békési néni száz- húszezer forintot hagyott nála. Bírósággal, más »következmé­nyekkel» is megijeszthette a férfit, mert az rögtön átadott neki 55 000 forintot Békési néni pénzébóL Az új »birtokos» már elégedett lehetett volna egy darabig. De azért még negy­venezret kivett a bankból is, Békési mama pénzéből. A ru­házkodáson, az apró-cseprő kiadásokon túl — jóllehet 1972 decemberében költözött hozzá az asszony — ebből már 1973 januárjában autót vásároltak. Békési néni ette a kenyerüket cserébe. »Nem, dehogyis haragudott, hiszen olyan ajándékozó természetű...» Gyócsiné, amikor beszéltem véle, minden rosszat elmon­dott a néniről. Hogy nem volt neki jó az ő bútora, a sajátját kellett beállítani; hogy magasnak tartotta a mosdótálat: hogy reggel fél deci rummal kérte a teát, és tizenegy órakor kávé­zott; hogy mindig gyötörte őket: sétáltassák, mert elgémbe­rednek a tagjai odabent; megtették, de a szomszédok kinevet­ték ókéit ezért; hogy elment panaszkodni a postára egy isme­rőséihez; hogy »kibírhatatlan» természete volt. De hát már nincs náluk, hat hónap után elköltözött. Pedig de sok min­dent megígért Gyócsiéknak. Végrendelkezett, és minden va­gyonát rajuk hagyta. Közben meghalt a nővére az Egyesült Államokban. A bank értesítette Békési nénit, hogy a Cali­fornia állam Riverside megyéjében elhunyt Nagy Sándorné hagyatéka rá száll. Gyócsi azonnal »nyüzsögni» kezdett, in­tézte az ügyet nagy ambícióval. Most odavan, oda az örökség, az amerikaival együtt. Békési néni nem bírta tovább az em­bertelen bánásmódot, otthagyta őket. özvegy Szálaimé fogadta be. És Gyócsiék hallani sem akarnak arról, hogy a sok pénz­ből legalább valamit visszaadjanak. »Nem tudjuk egybe visz- szafizetni, hogy gondolják? Nem számítottunk mi erre. Föl- ajánlottunkfl) 500 forintot havonta a Szalainénak> tartsa el azért» — mondta Gyócsiné fölindulva, s egy kicsit megret­tenve is. »Én pedig annyiért nem tartom» — vagta oda Szá­lamé, amikor vele beszéltem. Nos hát itt tartunk. Kérem, ne nehezteljenek azért, hogy ilyen részletesen leírtam a történetet. De azt hiszem, ezek a mozzanatok helyettem is bizonyítják egy elhagyott öregasz- szorry kálváriáját, s egy letűnt kor szenemének, szemléleté­nek meg ma is élő maradványát. Megnéztem az asszony be­tétkönyvét. már csak negyvenezer forintja van. De erre még bizonyára »ráharap» valaki. S egy ruhának való anyaga, amelyet reszkető kézzel, könnyes szemmel mutatott nekem: »Látja, ezt kaptam Gyócsitól a 95 000 forintomért A módszer nem új, a *,zsákmányigézet» még nem veszett ki az emberekből. Tudok egy láfbodd esetről, ahol a »vállalkozó szellemű eltartó» költözött az elhagyatott öregember házába, remélve, várva a zsákmányt. És ót. a »zsákmányhajtórt» azóta kétszer ütötte meg a guta; aligha éli túl az elhagyott öregembert, a háztulajdonost. És tüdők fiúk­ról és lányokról, testvérekről és unokákról, akik hajibakap- nak a »koncon», akik várható vagy már elért örökségek lát­tán szinte kivetkőznek emberi mivoltukból, önmagukat is megalázzák a »könnyen szerzett» pénzért, vágyómért. Elgandoikozfcat ez a kiirthatatlanmak látszó- tovább éSS magatartás. Mintha sokan nem vennék észre, hogy változott a világ; hogy a becsülettel, tisztességgel munkálkodó embernek nem lehetnek gondjai; hogy önmagunkra, két kezünk man­kójára támaszkodva szépen megélhetünk, s örömtelibb is a magunk által szerzett értekék birtoklásának tudata.

Next

/
Thumbnails
Contents