Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-08 / 158. szám

E

gy ideje bizonyos képek üldöznek. Iceberg vagyis lebegő jéghegy, «mely csak afféle dudorként emelkedik a tenger színe fölé, de nagyobbik fele, akár valami kékeszöld jégből formált óriási hajótest, láthatatlanul rejtőzik a víz alatt. Vadrózsa- bokrok takarta észrevehetetlen, majdnem elzárt, szűk nyílás, barlangok, vagy barlangrendszerek bejárata amelyekben oszlopként áll vagy függ a cseppkő, és földalatti tavaikra, folyókra, termekre, folyosókra, átjárókra bukkan az ember. Egyajtós, egyablakos házikó, amelyből hatalmas zárt pincébe juthatunk, s odalent egy iszonyatosain nagy csillogó, fekete gép serény munkájának kattogása és zúgása hallatszik.

Soikfajta képet látok, de mindegyik ugyanazt a gondolatot fejezd ki: ami látható, az kicsi és egyszerű, ami nem látható, az óriási, hatalmas és bonyolult. Röviden és nem képletesen szólva: a látható az én vagyok, jelentéktelen tisztviselő, a városban működő számos pénzintézet egyikének alkalmazottja; de az is én vagyok, ami nem látható, illetve helyesebben, hogy is mondjam, az én életerőm, lelki energiám; mindezt pontosan tudom, de képtelen vagyok barmit is kezdeni vele. Sajnos, két egyenlőtlen részem között nincsen kapcsolat. a nagyobbik semmilyen formájában sem hat a kisebbikre. így hát néha az a gyanúm támad, hogy nagyobbik, láthatatlan részeim nem is az enyém, csak őrzője vagyok, és mint az összes többi őr, én sem használhatom léi, be kell érnem azzal, hogy épségben megőrzőm halálomig.

Az az érzés, hogy életem csak letétként van a birtokomban, elbátortalanít és lehangol. Egy alkalommal érthetetlen módon kedvem támadt rá, hogy kiöntsem a lel- kemet, és megemlítettem a dolgot egy csinos gépírónőnek. Bellának, akivel egy helyiségben dolgozom. Az ice- bergről. a barlangról, a gépről természetesen nem szóltam: szégyelltem magam. Csupán félénkségemre és elszigeteltségemre céloztam.

B

ella némán meredt rám kissé kancsal szemével, egy kis ideig erősebben ragta az amerikai rágógumit.

— Tudod, Girolamo, mi a te bajod? Az, hogy nem kommunikálsz.

— Hogyhogy?

— Megfigyeltelek, amikor köztünk vagy: nem beszélsz, nem veszel részt a társalgásban, nem szólalsz meg, tartózkodóan félrehúzódsz.

— Nincs semmi mondanivalóm.

— Az nem számít: a kommunikálás nem azt jelenti, hogy az embernek mondanivalója van.

— Hát akkor mit jelent? — Kommunkálni annyit jelent, mint... kommunikálni.

— Ö. igen. De végül is szerinted hogyan kell kommunikálni?

Bella újra eltűnődött, közben erősen rágta a rágógumit Végre válaszolt:

— Nem tudom: az ember sok mindent csinál úgy, hogy számot se vet vele. például lélegzik, jár. Van egy ötletem. Menjünk le holnap a tengerpartra Lucianóvál, Giu- :lianóval és Carával, jó? Figyeld majd meg, hogyan csinálják a többiek, és utánozd őket.

I' Megfogadtam Bella tanácsát. Amikor elindultunk a kocsival úticélunk, Fregene felé, akár a rovarkutató, aki rejtekhelyéről kémleli egy csomó rovar viselkedését, szinte tudományos alapossággal figyelni kezdtem útitársaimat. Majdnem a kezdet kezdetén fölfedeztem valamit. A két fiatalember és a lány roppant elevenen beszélgetett,

szavaikat a munkát követő pihenés öröme, a rrtegköny- nyebbülés vidámsága, felsza- badulteága hatotta át. Vagyis kommunikáltak. De nem olyan személyes dolgokat közöllek egymással, amelyek csakugyan fontosak nekik, és amelyek közvetlenül és mélyen érintik őket, hanem csupán információikat cseréltek a legkülönfélébb kérdésekről, sportról, tudományról,, filmekről, divatról, politikáról, szórakozásról, takarékosságról és így tovább.

E

zeket az információkat két, hallásra kevéssé meghökkentő vonás jellemezte: jóllehet nagy

lendülettel mondták ki őket, semmi új se volt bennük, egytői-egyik ismert, köztudott értesülések voltak, és a társaság tagjai általában nem is figyeltek rájuk, mégis, miközben egyikük beszélt, a többi, anélkül, hogy hallgatta volna, türelmetlenül várta, hogy az illető befejezze mon- dókáját és ő juthasson szóhoz. Például:.

— Rámában az autosztrá- dán már öt óra alatt el lehet jutni Milánóba.

— Én két óra alatt tettem meg az utat Rómából Firenzébe.

— Én fél óra alatt Firenzéből Bolognába.

— Időnként lassítani kell, főleg kis kocsival.

— Az autósztrádákon az a legveszélyesebb, hogy a kocsik egymásba szaladhatnak. — No meg az egyhangúság. — Főként éjszaka.

— És nappal hogyan védekezel vakító napfény ellen.

Satöbbi, satöbbi. Megnéztem az órámat, kerek félórát beszélgettek az autosztirádák- ról, sorra vették a kérdés minden részletét. Olyan lendülettel, olyan hévvel cseréltek ki az összes lehetséges információkat, mintha minden szavukkal alapvető fölfedezést tennének. Elnéztem őket: arcuk kipirult, elevenen csillogó szemük könnyesnek tetszett a rokonszenvtől. Az ördögbe is. gondoltam önkéntelenül magamban, mekkora hűhót csapnak, pedig csak az autósztrádák használatáról váltottak néhány közhelyet.

E

lhatároztam, hogy én is megpróbálom a dolgot. A kocsiban a következőképpen helyezkedtünk

el: elöl a vezető és Bella, hátul Luciano, Cara és én. Odafordultam a csinos, alacsony, barna Carához, aki ugyancsak gépírónő; láttáim, hogy cigarettázik. Elkezdtem a beszélgetést: — Én húsz cigarettát szívok el naponta.

Máris válaszolt:

— Én csak tízet.

— A keleti cigaretták a legkönnyebbek.

— Az amerikai cigaretták a legerősebbek.

— A francia cigarettákba nagyon sötét dohányt töltenék.

— A dohánytól rákot lehet kapni.

— A füstszűrő megvéd a ráktól.

— Az egyik barátom naponta hatvan cigarettát szív el.

— Az apáim nyolcvanat is elszív.

És így. tovább. Alaposan megvitattuk a dohány problémáját, beleértve a tubák, a pipa. és a cigaretta dohányt. Amikor elhallgattunk, észrevettem, hogy ez legalább is Cara szempontjából kommunikáció volt: epekedő tekintetet vetett rám, csípője hozzám simult, keze hozzáért a kezemhez. Bella felfigyelt a dologra, megfordult és hirtelen azt sziszegte: — A legjobb cigarettái az óceánon túl csinálják. — A hangja olyan dühös volt, hogy Cara meg én ösztönösen elhúzódtunk egymástól.

íme Fregene. íme a zöldre festett kabinok sora, mögöttük a tenger kék sávja. Elsőnek Bella és Cara ment be a ■kabinba vetkőzni. Miközben odakint várakoztam, hallottam, hogy a különböző fürdőruhákról váltanak információkat:

— A kétrészes fürdőruha kényelmesebb.

— Az egyrészes divatosabb.

— A bikini kiemeli a csípőt.

— Az egyrészés karcsúbbnak tünteti fel a nők alakját.

— Topless! csak az hordhat, akinek szép melle van.

— Topless! tilos viselni.

Ez alkalommal is az volt a

benyomásom, hogy a két lány kommunikált. De mit közöltek egymással? Az égvilágon semmit, legalábbis azokból a szavakból ítélve, amelyeket hallottam.

Bella végre kijött a kabinból, s elindult a tenger felé, de engem arra se méltatott, hogy rám nézzen. Gyorsan levetkőztem, közben két társa m információkat cserélt a vízálló és normális, az arany es fém. a négyszögletes és kerek karórákról, valamint az óraszíjakról es az aicélláncból font karkötőkről; rohantam Bella után. Amikor utolértem, lustán járkált a parton, s minden lépésnél megnedvesítette a lábát a nyugodt tenger egy-egy kis fodrával. Megfogtam az egyik karját és megkérdeztem:

— Bella, mi bajod?

Nem felélt, sanda pillantást vetett rám, és karját kihúzta a kezemből. Nem hagytam annyiban a dolgot:

— Bella, mivel bántottalak meg? Azt tanácsoltad, hogy kommunikáljak és én kommunikáltam.

— Persze, persze, ne félj, észrevettem.

— Pontosabban, Cara talán azt hitte, hogy kommunikál velem, de én biztosan nem kommunikáltam vele. Bella, szeretlek, és csakis veled akarok kommunikálni, de nem úgy, mint a többiek, akik információkat cserélnek, egymással, úgy akarok kommunikálni veled, hogy elmondom az Igazat magamról, hogy magamról beszélek néked, Először is szeretném, ha megtudnád, hogy én a lelkem mélyen olyan vagyok, mint egy iceberg, mint egy mély barlang, mint egy földalatti gép, nagyobbik részem nem látható, ami látható, az semmi. Én azt szeretném Bella, ha megismernéd a rejtett részemet, amely, ha szeretni fogsz, végre felszínre kerülhet, végre kifejeződhet.

Amikor elhallgattam, fü- rödtam az izzadságban: még soha sem voltam ilyen őszinte, még soha nem beszéltem ilyen sokat magamról. Elhallgattam, és reménykedve néztem Bellát. Láttam, hogy sanda, becsmérlő pillantást vet rám. azután megvetése jeléül elfintorította a száját.

— Nem értelek — mondta végül.

— De hisz én ...

— Nem értelek, nem is akarlak megérteni. Szokásod szerint nem kommunikálsz, legalábbis velem nem kommunikálsz Girolamo. Persze az előbb Carával kommunikáltál a kocsiban.

— De Bella ...

— Eriggy Carához és hagyj engem békében.

Ebben a pillanatban a derült égbolt felöl száraz robbanást lehetett hallani: egy katonai repülőgép, amelyet még nem láttunk, átlépte a hangsebesség határát. Támadt egy ötletem, s miközben a repülőgép süketítő dübörgéssel. elszállt a fejünk fölött, odakááltottám Bellának: — Szuperszonikus katonai repú- 1 lőgép.

L

áttam, hogy fölnéz, és tekintetével követi a repülőgépet. amely hosszú páracsíkot vonva távolodott. Azután kelletlenül válaszolt:

— Nemsokára a polgári járatokon is szuperszonikus gépek fognak közlekedni.

— Igen, Rómából két óra alatt eljuthatunk New Yorkba.

— A szuperszonikus repülőgéppel az a baj, hogy nagyon erős zajt üt, amikor leszáll..

— Ráadásul meg kell hosz- szabbítani a kifutópályákat.

— A szuperszonikus repülőgép többe fog kerülni,

— A szuperszonikus repülőgép kevesebbe fog kerülni.

És így tovább. Közben odamentem Belia mellé és megfogtam a kezét; nem ellenkezett. Epekedő tekintetet vetett rám és mosolyogva mondta: — Ne ússzunk egyet?

— De igen.

Egymás kezét fogva, ujjainkat összefonva elindul tűnik a tenger felé.

Fordította: Zsámboki Zoltán

Alberto Moravia

Kommunikáció

Rudnai Gábor

A szél

Bízd magad te is a szélre!

Felleget

tereget

a drótkötélre,

avart

kavar,

levelet, port visz, minden fa felforditott partvis, füvet fésül, tornyoz tupírt, ökömyál-cérnán egy papirt: sárkányt cibál, liheg, lohol, idenhol ott van, s nincs ol,

jlt-nincs, elment, övább, tovább, iarazsat dug egy szamár HUébe,

:ár egy iát, is bégé, r-nd —

ccsüggeszti szirmát a nap,

•s felszakad : dinnye nye,

.ullnak a fekete fogak.

Ungvári Károly: Kvantum. (A somogyi képzőművészek pécsi tarlatanak anyagából.)

W33

,>ú l

Stettner Béla: Paraszttánc (1972)

Módszervásár 73

Az idén rendezik meg először Budapesten a művelődési és ifjúsági klubok módszertani tapasztalatcseréjét. Elnevezése: Módszervásár

’73. Nem mi találtuk ki a népművelési munkának ezt a baráti szocialista országokban már bevált új formáját, de magyar változata ás sikeresnek ígérkezik.

A Népművelési Intézet, a KISZ és az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács ezzel kaipcsólatban meghirdetett pályázata így kezdődik:

»Ezen a vásáron célunk új, országos terjesztésre alkalmas tolubmódszerek kipróbálása és bemutatása, valamint a közvetlen módszertani tapasztalatcsere megteremtés e. Vásáros lehet mindenki. Előfeltétele, hogy bekapcsolódjon előkészítő, módszergyűjtő akciónkba.«

A Huibfoglatlkozás újszerűnek tartott módszerét forga- . tókönyv forrnájáhan kell elkészíteni. Természetesen leírás előtt érdemes a gyakorlatban alaposan kipróbálni, hiszen az országos zsűri által legjobbnak minősített pályázatokat az október 28—30 között rendezett kulturális börzén be is kell mutatná.

— Eddig csaknem száz olyan klub jelenítette be részvételét, amelyik vállalta, hagy megyéjében, körzetében ■továbbá klubokat is bekapcsol — mondja Esik Nóra, a Népművelési Intézet főelőadója. — Különösen a vidéki ifjúságii iklubok bizonyulnak mozékonynak. Elgondolkoztató viszont, hogy a jó körülmények között működő fővárosi ifi-klubok kevesebb érdeklődést mutatnak.

A nemzetközi tapasztalatokból kiderül, hogy a népművelőiket közös cipó »szorítja«: a helyenként felbukkanó jó módszerek, klubfoglalkozások nehezen jutnak túl egy- egy művelődési ház falain, A csak leírásokban közzétett, csak nyomtatott formában terjesztett ötletek pedig »halottá« válnak. Éppen ezen sikerült változtatni a környező szocialista országok hasonló kulturális »börzéin«.

— Számunkra az volt a legmeglepőbb — mondja Esik Nóra, aki részt vett a múlt évi külföldi »vásárokon« —, hagy a részt vevők háromperces bemutatókba sűrítve is mennyi tartalmi és formai ötletet tudltalk felvillantani. A lengyeleknél az egyik klub »Gödörásók, lyukbamészók« címmel egy tartalmas műemlékvédelmi mozgalomról számolt be. Egy cseh bányászklub pedig »Piknik« jeláigével azt mutatta be: hogyan szoktatják a klubtagokat a nyilvánosság előtti szereplésihez. Az NDK-bali részvevőknek egy falusi kluib filmes-krónikájával volt nagy sikerűk és több vidéki német városból érkezett javaslat azt mutatta be: hogyan dolgozza fel a klubtagság a (környék néphagyományait, a modern családi ünnepségek díszítésére. A külföldön látott műsor- börzéken növelte a sikert, hogy a módszertani bemutatókat hamisítatlan vásári hangulatban — megrendezett tréfás alkudozásokkal, vásári kikiáltó stíluséiban előadott reklám kíséretében — verték dobra. Annak érdekében, hogy aiz első hazai kulturális börze is hasonlóképpen miinél ■játékosabb legyen, a magyar zsűri külön díjazza majd az ízléses ötleteket.

A budapesti Népművelési Intézetben, eddie beérkezett vásári »portékáiban« is van mar néhány említésre méltó. A gyulai klub például olyan élő sakkjátszmát tervez, amelyik egyben lehetőséget ad a naiaymúltú város történelmének látványos ismertetéséire is. Amikor például az élő bástya lép. a gyulai vár történetéről elevenítenek fel részletek tánccal, zenével. A dunántújd faluból. Devecser- bol egy vetélkedő-gép tervét küldték be, magvarázatkónt ■pediig . hozzáfűzték: mivel nem győzik a tagság igényelte sokféle kérdés-—felelet játékot, barkácsol tak a klubnak egy öníkásizoilgáiló ki-mdt-tud magtalált.

Több benyújtott klubmód- szerből 'megállapítható, hogv sok helyen felismerték: a magnót nemcsak akkor érdemes bekapcsolni, ha táncolni akarnak a fiatalok. A korszerű ismeretterjesztés változatos lehetőségeket kínál a magnó és más technikai eszköz felhasználására is. A tapasztal atcserén az ilyen javaslatokat különösen nagyra értékeli majd a zsűri.

Érdekes kezdeményezés, hogy a Népművelési Intézet által a módszervásárra kiadott pályázat felhívása önmagáiban is sok ötletet tartalmaz. A közleményt is, hogy példáiként szolgáljon a klubok számára, magnóval, diavetítéssel előadható forgatóköAyv formájában juttatták el az érdekeltekhez. A pályázatokban egyetlen, tilalom olvasható: a módszervásáron hivatásos művész nem szerepelhet.

Az október végén megrendezendő kulturális börzét, Budapesten, a Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat nemrégen épült korszerű stúdiójában tartják meg, s a hazai meghívottakon kívül a Német Demokratikus Köztársaságból, Csehszlovákiából és Lemgyetországból is érkeznék vendégek.

P. M.

Somogyi Néplap