Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-04 / 154. szám
AégYSzázhetven ezer vendég fogadására készülnek Szegeden Ingáznak a nyugdíjasok ( 36 százalékkal többet keresnek Szegedem a tavalyi idegenforgalomnak megfelelően mintegy 470 ezer hazai és külföldi vendéget várnak a három hét múlva kezdődő ünnepi hetek eseménysorozatára: a tizenötödször sorra kerülő szabadtéri játékokra. Az ide- denforgalom számottevő no- j vekedésére azért nem számítanak, mert az idén elmarad a i sok évtizede hagymányos ipa- j ri vásár, mely a múlt évben j csaknem 90 000 látogatót vonzott. Mindamellett nagy ér-1 deklődés eLózi meg az ipari vásárt mintegy nelyettesítő j élelmiszer-gazdasági kiállítást, amelyre csak Jugoszlá- j viából 14 vállalat jelentette be j részvételi igényét. A várható nagy turistafor-' galomra máris jól felkészült a i városi tanács keresikedelmi | osztálya, a megyei vendéglátó j vállalat, a Hungária, az Ide- j genforgalmi Hivatal és több más »-vendégváró« intézmény. Csúcsforgalmi napokon 5000 vendég megfelelő szállásáról, valamint 45 000 étlap szerinti ebédről és vacsoráról gondoskodnak. autós turistákat szükség esetén a szomszédos ! városok, Hódmezővásárhely, j Makó és Szentes szállodáiba j irányítják. A kollégiumokat is I felhasználják szálláshelynek,' ugyanakkor sok idegen nyel- j vet ismerő diákot alkalmaz-1 nak idegenvezetés mellett éttermi felszolgálónak is. A szabadtéri előadások látogatóinak a Dóm téren 100 méter hosszú »óriás büfét« épíÉrdekes és sokatmondó i tájékoztatót adott ki a SZOT J Társadalombiztosítási Főigaz- ■ gatósága a munkás, alkalmazotti munkakörökben foglalkoztatott nyugdíjasokról. A tavalyi adatokat elsősorban abból a szempontból vizsgálták, hogy a nyugdíjfolyósítás 1972. január elsején érvénybe lépett új szabályai milyen mértékben segítették elő I a nyugdíjasok foglalkoztatá-1 sáfc Mindjárt az elején ki- j emelhetjük a tájékoztatónak j azt a megállapítását, hogy a ! folyósítás új rendelkezései j kedvezően hatottak. 1970-ben 262 ezer, 1972-ben pedig 285 ezer nyugdíjast alkalmaztak munkás, alkalmazotti munkakörben. Ez 9 százalékos emelkedés. A foglalkoztatott nyugdíjasok számával szinte azonosan a nyugdíjasok létszáma is nőtt. Sokkal erőteljesebben emelkedett viszont a nyugdíjasok részére kifizetett munkabér összege. Azzal az intézkedéssel, hogy a nyugdíjasoknak nem a keresetét, hanem a foglalkoztatás időtartamát határozták meg, sőt egyes esetekben még azt sem, a dolgozó nyugdíjasok 600 millió forinttal több munkabérhez jutottak. A nyugdíjasok 1970-ben 1,3 milliárd forint munkabért kaptak, két évvel később ez már 1,9 milliárd volt, s ezzel kedvezően alakult az éves átlagkeresetük is. Ugyanis tavaly egy nyugdíjasra már 6780 forint évi kereset jutott, 36 százalékkal több, mint két évvel korábban, örvendetes, hogy a nők keresete nagyobb mértékben emelkedett az elmúlt két évben, mint a fértettek, ahol egy-egy szünetben 5000 vendéget is pillanatok alatt kiszolgálnak hűsítővel, fóliáiban sült kolbásszal, ajándéktárgyakkal. Ez utóbbiak közé tartozik a több mint 30 millió »Szeged« cigaretta, melyet a játékok idején hoznak forgalomba. fiáké, azonban még így is van lemaradás. Talán még többet mondanak az órabérek összegei. ízelítőül ragadjuk ki néhány munkakör órabéreit, és nézzük meg, milyen határok között mozogtak tavaly: a szakmunkásoké 9—13 forint, a kisegítőké 6,76 forint, a mérKüldött volt a VIT-en Ő vitte nököké, a termelést irányító szellemieké 18—19 forint stb. A tájékoztatóban arra is választ kapunk, hogy a foglalkoztatási időtartam milyen mértékben volt kihasználva, tehát hogyan gazdálkodtak a vállalatok a rendelkezésre álló munkaerővel. A válasz meghökkentő, ugyanis a rendelkezésre álló órakeretet csak 63 százalékban használták fel. A keret kihasználásában a férfiak jártak az élen 70 százalékos aránnyal, megelőzve a nőket, akiknél csak 50 százalékos volt az időkeret felhasználása. Az órakeret-felhaszná- las a nehéziparban, az építőiparban és a közlekedésben volt a legnagyobb, és viszonylag alacsony volt a személyes lakás szolgáltatásban, valamint a közigazgatásban. Jogosan juthattunk arra a következtetésre, hogy az időkeret jobb kihasználásával további jövedelemhez juthattak volna a nyugdíjasok. 51 százalékuk 840 órás keretben dolgozott, mellettük még az alacsony- nyugdíjuk miatt korlátozás nélkül alkalmazhatók 20 százalékos, valamint a 6000 forint alatti kereset miatt óraszámra való tekintet nélkül alkalmazhatók 16 százalékos tábora volt jelentős. Figyelmet érdemel a dolgozó nyugdíjasok korcsoportvizs- j gálata is. Tavaly ugyanúgy, mint két évvel korábban, a I * i dolgozó nvugdíjasok többsége az öregségi korhatárt követő két ötéves korcsoportba tartozott, a féTfiak 61 százaléka 60 —69 éves, a nők 60 százaléka 55—64 éves volt. Még egy megállapítást szeretnénk kiemelni. amelyen érdemes elgondolkodni : 1972-ben a dolgozó nyugdíjasok közül 13 900 férfi, illetve 3300 nő 75 éves, vagy annál idősebb volt! A tájékoztatóból megállapít- I ható, hogy a dolgozó nyugdí- | jasok 80 százaléka — akár- [ csak 1970-ben — fizikai mun- j kakörben dolgozott. A két évvel korábbi állapothoz képest tavaly lényegesen több nyugdíjast foglalkoztattak mező- gazdasági fizikai munkakörben. Az országos adatok mellett érdemes felfigyelni a somogyi nyugdíjasok adataira is. Megyénkben a falun lakó nyugdíjasok 62 százaléka, a városban lakóknak pedig 38 százaléka dolgozott munkás, alkalmazotti munkakörökben. Nyugdíjasaink éves átlagkeresete valamivel az országos átlag alatt maradt, 6490 forint volt. A sokszor emlegetett ingázás a nyugdíjas dolgozókat sem kímélte. A megyében lakó és munkát vállaló nyugdíjasaink 12 százaléka a megyehatáron kívül talált magának munkát. S. Gy. Az országos átlag felelt Hayonta 700000 forint forgalom (Tudósitónktól.) A lengyeltóti áfész önkiszolgáló élelmiszerboltjában havonta 700 000 forint értéket i adnak el. Ez, az öt dolgozót figyelembe véve, azt is jelenti, hogy egy személyre 130 000 forint értékű áru eladása vár. A néhány forintos vásárlásokból — élesztő, liszt, cukor, felvágott — nehéz összehozni ezt. Ügy gondolom, hogy az egy főre jutó forgalom tekintetében kevés vidéki önkiszolgáló bolt veheti fel velük a versenyt, mert jóval az országos átlag felett vannak. Tíz éve vezeti ezt az üzletet Semsey László, akit a szakemberek is kiváló kereskedőnek tartanak, udvarias, előzékeny. A boltban 450 000 forintos készlet van, kiváló tehát a forgási sebesség. Sokat mennek az áruk után. Az ellátás élelmiszerből jó, bár a hentesáru választéka nem mindig kielégítő. Sokszor átélt élményekről mesélt Friss István, a Kaposvári Cukorgyár dolgozója. Hiszen mikor megérkezett Berlinből, a III. Világifjúsági és Diáktalálkozóról, élménybeszámolót tartott szerte a megyéiben az iskolák, üzemek fiataljainak. Mostanában meg a lányának mesél, aki szereti hallgaini ezeket a történeteket. Neki távoli múlt, pedig már negyedikes gimnazista. Ö meg most, amikor nekem idézi a huszonkét évvel ezelőtti eseményeket, úgy beszél, mintha a napokiban történt volna az egész. — Hogyan jutott ki Berlinbe? — Nagy dicsőségnek érez- iem. Ketten mentünk csak a városból. Egy fiú a vasúttól és én. Akikor szabadultam az ipari iskolában. A legjobb volt a bizonyítványom, s a legjobb fiatal szakmunkások közé számítottam akkor. Géplakatosnak tanultam. Azóta leérettségiztem a cukoripari technikumban. Akkor, 1951-ben tizennyolcéves voltam még. — Kérem, meséljen a berlini élményeiről. — Jó, de ne siessünk olyan nagyon. Akadt élmény bőven addig is, amíg Berlinbe értünk. Abban az időben volt a Sztahanov-mozgalom. Fölvittek bennünket Pestre még az indulás előtt, s végigjártuk a } gyárakat, a legnagyobbakat. ; megismerkedtünk a legjobb | sztahanovistákkal. Tanultunk j tőlük. Azután Berlinben, az | ifjúmunkás-találkozón átadtuk tapasztalatainkat. Egy í transzformátorgyárba látogattunk. Gyönyörűen földíszített kü- löiwomattal utaztunk keresztül Csehszlovákián, végig az Elba völgyén. Ismerkedtünk egymással a vonaton, s ez állomásokon a bennünket üdvözlő fiatalokkal is. Néha ’ majd leszedtek bennünket a 1 vonatról. Ahol hosszabb ideig álltunk, gyorsan műsort rögtönöztünk, általában táncoltunk. Mindenki egy halom fényképpel indult útnak, s mikorra a VIT-re értünk, nálam is már alig akadt egy-kettő. Berlin szép város. Fényképeket vesz elő, elmagyarázza, melyiken mit látok. Azt mondja, sokat koptatott képek ezek. — Akkor még romokban hevert a város nagy része. Láttuk Drezdát szánté földig rom- . rmokban. Szörnyű látvány volt. Nem csoda, hogy olyan erőssé j tudott fejlődni a koreai háibo- I rú elleni tiltakozás. Az amerikai küldöttség tagjai fogadal- I mat tettek: minden erejükkel j azon dolgoznak, hogy mielőbb j befejeződjön az a háború. Azt hiszem erősítette a tiltakozás hangját a második világháború romiba döntött házainak látványa is. A legmaradamdóbb élményem az volt, amikor megérkezett a fesztivál közepén egy harminc-negyven tagú, fáradt, rongyos, beteg csoport, vala- honnét Afrikából. Arabok, négerek, s csatlakoztak hozzájuk az európaiak is. Nem volt pénzük, hogy vonattal jöjjenek, így gyalog jöttek Berlinbe. Érkezésük híre már korábban odaért, így több ezres küldöttség fogadta őket Berlin kapujában. Legelőször is elsősegélyben részesítették Őket, azután egynapos pihenő után beszámoltak az útról, s elmondták problémáikat, amelyek miatt eljötték. Ezután tört ki igazán a felháborodás: szüntessék meg a gyarmati rendszert! Van egy személyes élményem is. Persze több is, de ezt soha nem felejtem. Én vútem a magyar küldöttség élén a zászlót a találkozó megnyitóján. Olyan volt. rmnt az ; olimpiaikon szokott lemma. | Azt mondtam, Berlin egy része még romokban hevert. Azért szép volt! Az utcákon, a házak falán, feliratok hirdették különböző nyelven: békét, barátságot. Már senkivel nem váltok levelet az akkoriak közül, de korábban rengeteget kaptam. Svájcból, Belgiumból, Koreából, az NDK-ból, Franciaországból. Olyan, mintha most lett volna. Hosszú Éva A bolt dolgozói évek óta részt vesznek a szocialista brigád címért folyó munkaversenyben. Négyszer meg is kapták ezt a kitüntetést. A boltvezető különösen Nyers Vera helyettes és Kovács Katalin pénztáros munkáját emelte ki. Bár az 1972. évi munka után nem kapták meg a szocialista címet, nem keseredtek el. Talán az idén sikerül, gondoljak, ezárt ismét megtették vállalásaikat. Az első féléves munkájukkal rászolgáltak az elismerésre. Naponta százhúsz táska Külföldi megrendelésekre I részleget biztosított a szaküz- ! készülnek a kazettás diploma- léteinkben ugyancsak borsos j taltáskák a Marcali Bőrdíszmű i áron forgalomba hozott, ízlé- J Vállalatnál. A rendkívül gcn- j ses kazetták előállításához, dósán előállított termékek j Két műszakban negyvenen J utam nagy a kereslet mind a | dolgoznak a teremben, s na- szocialásta, mind a kapitalista { ponta százhúszat készítenek j országúikban. A vállalat külön j el a diplomata táskákból. Tisztességesen Ü gy is lehet élni. BecsüLettél, tiszta lelki ismerettel. Amennyire legutóbb szántszándékká!, koromfeketére festettem a tisztességtelenség, a harájcsolás béklyóiban látszólag ».fejtörőket«, most annyira óvom magam attól, hogy »angyalnak« láttassak mindenki mást. Nem azok, de tisztességesek. S ez mindennél több. Mégsem akarok lelkendezni, mert — bármilyien furcsa — az a természetes, ahogyan ők élnek. Természetes nemcsak azért, mért magatartásuk megfelel a társadalom erkölcsi eszményének, hanem azért is, mert az emberek általában ilyenek: egyeneseik, szerények, két kezük munkájából élők. Csendben tervezik, szervezik az életüket, és nagyon tudnak örülni az önmaguk teremtette értékeknek. De miiért mondjak ilyen általános szentenciáikat? Ma beszéljen helyettem más. Kérem, figyeljenek minden szavára. Érdemes. »Harmincnyolc éves vagyok, két gyerekünk van, egy kislány meg egy fiú. A lány tizenhárom éves, a fiú három. Ne csodálkozzon a korkúiönbségen, megvan annak az oka. A lány után már lakás kellett, nem volt könnyű. Kivártuk. Én tulajdonképpen Kaposváron születtem, de Pestre nősültem. Onnan jöttünk haza 1959-ben. Egy bőrönddel. Annyi volt a vagyonunk, az volt mindenünk. De nem ez az érdekes. Tudja, géplakatos a szakmám; szerszámkészítőként foglalatoskodom. A marós-, az esztergályosszakma se idegen a számomra. Ügy értse ám, ahogy mondom: szinte rabszolga vagyok. A munkám rabszolgája. El se hiszi, milyen jó érzés, bár sokan nem értik. Néha meg is szólnak érte. Pedig csak arról van szó, hogy számomra nincs kis meló. Bármilyen apró az a szerkezet, ha kézbe veszik, látsszon rajta, hogy ki csinálta. Lehet, hogy úgy istenigazából nem is ért hozzá az ember. De ha a szívét adja bele, akkor azt hiszik, hogy ö tudja a legjobban. S ha így dolgozgat az ember, észre se veszi, mindig nagyobb feladatokat bíznak rá. Amolyan cím nélkül kinevezett valaki lesz. Először majdcsaknem szorongva kap az ember egy kiváló dolgozó címet, azután már végképp nem érti, amikor jön a második, a harmadik, a negyedik. Jólesett, nem mondom. De higgye el, nem csináltam semmi különöset. Melózgattam. Az a típus vagyok, hogy vagy nekiültök valaminek, vagy nem. De ha a kezembe fogok valamit, nem tudok nyugodni. Mintha egy kicsit büntetve lennék a munkámmal. Fölkelek korán, bemegyek. Vagy ottmaradok, töprengek, forgatom a munkadarabot. Mondták is nemegyszer: »Hős akarsz te lenni, vagy mi a fene?«. Dehogy akarok. Nem értik, hogy nincs nyugalmam, amíg el nem készülök. Higgye el, nagy küzdelem az, amíg egy munkadarab kijön az ember kezéből. Nem igaz, hogy rutinnal mindent meg lehet oldani. Én most is ugyanúgy szenvedek minden darabbal, mint régen. Mondják a munkatársak: »Milyen könnyen megcsinálta.«. Arra nem gondolnak, hogy talán fölébredtem az éjjel, hogy azt silabizálgattam sokáig. De hagyjuk. Az az igazság, nem bírom megállni, hogy ne álljak oda a munkapadhoz. Már csoportvezető vagyok, egy kicsit akadékos. Káromkodik, kiabálok is, ha kell; meg aztán utánanézek mindennek. Nem nagyon szívelik. Kiadom a mimikát, körbejárok. Mert vagy nem volt kedve nekiállni, vagy nem értette, hogy mit kell csinálni. Segítek inkább. Szidnak, hogy miért nem hagyom őket önállóan gondolkodni. Rohanás van, nincs idő, hogy selejtgyártáson tanuljon bárki is. Nem könnyű dolog ez. De a meló, az szép. Megkaptam én mindent, amit egy melós valaha is megkaphat.« Tisztességes, pedig »többre is vihetné«. Keze munkájával egyengeti az utat. V agyonunk? Mondtam, egy bőrönddel jöttünk Kaposvárra. Nagyanyámhoz mentünk lakni. Beszéljek róla? Miért? Tudja, úgy van az, hogy ha valaki csak egyszerűen betoppan a nagy életbe, kényelme van. gondoskodnak róla, nem is lesz semmije. De ha szűkösködik, ha nem akar más nyakán élni. Bizony nem várok én arra, hogy adjanak. Tíz éve már, hogy a vállalat révén kaptam szövetkezeti lakást, tizennyolcezret kellett letenni. Nem volt köny- nyü. Még ma se hiszem, hogy az enyém ez a szép kétszobás lakás. Azóta gázt is vezettek be. Nem mondom, költséges. Kibírjuk. Papíron háromezren fölül keresek, válójában ügy két- ezer-kilencszázat. A feleségem is ezerötszázat, könyvtári raktáros. Megvagyunk szépen. A részletek? Majdnem egy ezres havonta. A szövetkezetin kívül húszezret föl kellett venni a gázbevezetésre, most meg hatezer tatarozási kölcsönt, mert ugye tudja, hova vitt minket a valkid? Szóval van mit fizetni. De nem panaszkodom, a magunkéra költőm. Meg aztán így is megvan mindenünk. Persze nincs olyan gondolatom, hogy külföldre menjünk, meg hogy autó. Röhögök azokon, akik mindig túllőnek a célon, mert látják, hogy másnak van. Kínlódnak olyanért, amit nem bírnak el. Mindig csak annyit vállalok — a munkámon kívül, mert ott egy kicsit stikkes vagyok —, amennyire futja.« Tisztességes, pedig nem* mérlegeli, hogy mi az -illő magatartás«. A vérében van. »Hihetetlen. hogy ide jutottunk. Pedig nincs semmi mellékkeresetem. Viszont nagyszerű asszony a feleségem. Nem szeretek elmenni vele a piacra, mert tíz fillérért is vacakol. Igaz, én se érzem úgy a fizetésnapon, hogy enyém a világ. Elszívom a cigarettád, megiszok egy fröccsöt néha, megesszük vasárnap a csirkét is, mert ugye hétköznap üzemi konyha van. De nem veszek bundát a hároméves gyereknek. Varro- gat az asszony. A névnapokat megtartjuk odahaza. Igaz, hogy nem svéd gyártmányú halkonzervből, hanem kenőmájasból csináljuk a szendvicset. De engem még sohase tett tönkre egy névnap. Szenvedélyem? Verseket meg prózát mondtam a könyvtár irodalmi színpadán. Énekeltem a munkáskórusban, a pedagóguskör usban. Meg aztán nagyon szeretek horgászni. Van egy kis Simsonom, azzal járok, 5500-ért vettük. De balatoni telekre vem gondoltam. Hanem tudja, egyszer hazamegyek, azt mondja a feleségem: telektulajdonosok vagyunk. Én csak álmélkodtam. Meghallotta, hogy tizenötért adják négyszögölét a Lonka-hegyben. Megvettünk kétszázat — kikelt a nyereségrészesedésből. Azóta kis fabódé áll rajta, nem is csúnya. Háromszor három méteres, palatetős, lakkozott házacska. Segítettek a melós haverok összerakni. Ez az én kis paradicsomom. A gyerekeknek kell a levegő, meglesz a zöldség a kertben, és a barátokat is meghívhatom. Jó az, ha saját maga bütykölgeti az ember, örülök a magam ültette fáknak is. Hát így élünk, békességben. Mindig volt só, kenyér az asztalon, kérni nem kell senkitől, es nyugodtak az éjszakák ...« T isztességes életet él. de ez “nem is jut az eszébe. Így természetes. Az »akadékoskodó mclóst« egyébként Báli Ferencnek hívják, és a Somogv megyei Fimom- meohanáika/i Vállalatnál dolgozik tizennégy éve. Mit fűzzek életútjához? Azt hiszem nem is elsősorban a harácsolás, a tisztességtelen jövedelemszerzés ellen kellene hadakoznunk. Inkább a munkaerkolcs kialakításáért, a munkához váló erkölcsi viszony megteremtéséért. Mert ha jól megfigyel!:ék, velem együtt olvashatták ki egy ember vallont ásá-bü : a munka tis tclzi?. be: " j teszi t;i_!e;.:0:ssé, mértéktartóvá es becsületessé az embert. Jávori Béla
