Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-25 / 172. szám

Színes, praktikus, variálható CJ-tantia Michelnek, a szőke kisfiú­nak (jobb felső képünkön) pa­mutvászon fehér blúzlcabátját a '»nevető tehén- embléma te­szi hangulatossá, piros ker- tésznadrágjához pedig piros- fehér-kék színű mintás inget terveztek. A leány harangvo­nalú kombinált tunikát és fe­hér nadrágot visel. Bal alsó képünkön: Annelou nagy zsebes cejg- vasaon ingruhát vett föl; a középső kislány, Marion kord­nadrágjához fenyőfa-mintás ingblúzt, Vince pedig sárga- rózsasztn pantallójához fehér imprimé-trikót. A trikó mel- részén a -rettenetes gyerme­kek« figuráját látjuk. ' Marion T-tri- : kója piros és ! sárga zászló- j mintás. Csi- ] nos kiegészítő- j je a sárga Ber- ! muda-nadrág. I (Jobb alsó ké­pünkön.) Vir- | gimia mindkét- oldalán visel­hető gesz te­nyebama és^ sárga színű fürdököpenyt visel. Michel oedig a tyúk- lábmintás mel­lénypulóver alatt fehér in­get. A sárga Bermuda- nadrágot piros tűzés díszíti. Hogyan étkezzék az idős ember ? Nagy öröm életvidám, moz- j gókony, pirospozsgás arcú, 701 —80 éves emberekkel taiál- j kozni. Száz évvel ezelőtt a 70 —80 éves ember elég nagy rit­kaság volt: ma hazánkban — és általában a fejlett, korsze­rű egészségügyi ellátással ren­delkező államokban — az átla- , gos életkor már 70 év fölött ; van. Gyakorlatilag tehát az ! emberek elsöprő többsége meg­éri a 70 éves kort. ami termé­szetesen nem jelenti azt. hogy : baleset vagy betegség ne okoz- ; na — ritkán ifjúkorban is — korai elhalálozást. És ha már : eddig elértünk, törekednünk kell arra is. hogy az öregek j valóban testileg, lelkileg fris- j sen, töretlen életkedvvel érjék | ' meg az életkor legfelsőbb ha- ( í tárát. S már fiatalkorban olyan életmódot — többek között ét­rendi szokásokat — kell-elsa- 1 játítani. ami kellemes, öröm­mel is jár. de egyben lerakja az egészséges öregkor alapját. A varázsszó: fehérje A közelmúltban amerikai ; kutatók megállapították, hogy l a fejlődő afrikai és ázsiai ál­lamokban fehérjehiánvosan táplált csecsemők agy fejlődése elmarad az amerikai fehér la­kosságé mögött. Az amerikai fehér lakosság — legalább is ami a fehérjefogyasztást illeti — egészségesen és elégségesen táplálkozik. Tehát .már a mé­hen belül feilődő csecsemő agyának s még inkább a szü­letés utáni gyermekagynak sem közömbös, hogy elegen­dő-e a szervezetében rendelke­zésére álló fehérje. Pedis' a magzati, gyermeki és az ifjúi szervezet alkalmazkodó képes­sége még rendkívül nagy. Annyira azonban nem tud al­kalmazkodni. hogy a táplálék fehérjehiányát ne szenvedje meg. Mi a fehérje? — Nevét száz- egvnéhány évvel ezelőtt a né­met kutatók a tojás fehérjéről adták. Lassan aztán elmaradt a szóból a tojás, s maradt — a főtt tojás fehér színéről — a fehérje. Ez az élő szervezet j sejtjeinek egyik legfontosabb és nélkülözhetetlen építőeleme, j Az élő világ kifejlődésének egvik alapvető föltétele énoen a fehérjék létrejötte volt. Nincs tehát sem növényi, sem állati élet fehérjék nélkül. A növé­nyi vagy állati fehérjék meg­egyeznek abban, hogy vala­mennyien a húszegynéhány Örömhír az öregeknek nitrogént tartalmazó ami­nosavíűzérből épülnek föl. Az emberi táplálékul szolgáló fehérjékben még­is különbséget szokás tenni növényi és állati fe­hérjék között. A növényeké; i kevésbé tartjuk értékesnek, mint az állatiakat. E különb­ségtételnek oka az. hogy az ál­lati fehérjék az aminosavak- nak olyan fajtáját is tartal­mazzák. amit a növényi nem. csak az állati szervezet tud ké­pezni. Ezeket az aminosavakat hívják létfontosságúaknak. Ezért lényeges, hogy a csecse­mőkortól az aggastyánkorig szervezetünk mindímap meg­kapja az egészséghez nélkü­lözhetetlen állati fehérjéket. A tej és a tojás Különleges jelentőségű, hogy az idős ember — alkalmazko­dásra már kevésbé képes — szervezete mindennap meg­kapja a maga állati fehérje­szükségletét. Eléggé közismert rpá- — mind fa’usi. mint vá­OTTHON CSALÁD rosi lakosságunk körében —, hogy állati fehérjét elsősorban az állati húsok, a hal, a tej, a túró, a sajt és a tojás tartal­maznak. Az idős emberek ét­rendjében a fehérjéken kívül mindenekelőtt a bélműködést szabályozó növényi rostoknak, — tehát a főzelékféléknek és gyümölcsöknek — van különös jelentőségük. Ez utóbbiaknak nemcsak rostanyaga lényeges, hanem vitamin- és ásványisó­tartalma is. Az elmúlt másfél évtizedben mi, orvosok terjesztettünk egy hibás nézetet a koleszterintar­talmú ételekről. Azt állítottuk ugyanis, hogy ezek fogyasztá­sa elősegíti az érelmeszese- j dést. Ez a nézet tévesnek bizo- I nyúlt. Éppen ezért az idős em- i bér étrendjében a jó ízű és J könnyen emészthető tej s tojás í fogyasztásának korlátozására nincs semmi szükség. Örömhírként kell tehát kö­zölnünk az idősebb nemzedék­kel. hogy a tej és tejtermékek, | a tojás fogyasztása egyáltalán ' nem tilos, sőt nagyon is kívá­natos. Az az ember tehát, aki gyermekkorától megszokja, hogy a tejet, tojást, főzeléket és gyümölcsfélét mindennap étrendjébe iktassa, az számít­hat arra. hogy fürgén es fris­sen éri meg az öregkort. Megtérülő befektetés Igaz — mondhatják — a tej, a tojás és a húsfélék valami­vel drágábbak, mint a kenyér és a tésztafélék, vagy akár a szalonna. Ezt az árkülönböze­tet azonban, érdemes az egész­ségért megfizetni akkor is. ha az élet más területen egyes igényeinkről le is ke’len» mon­danunk. £>r. Sz. A. Recept - gombaételek készítéséhez A hús után a gomba az egyik legízlétesebb, fehérjedús étel, amellyel tavasztól egé­szen őszig változatossá tehet­jük étlapunkat. Használjuk ki ezt a lehetőséget! GOMBÁS OMLETT Négy tojás sárgáját 20 dkg liszttel (amelyben 1/2 csomag sütőport vegyítünk, jól össze­keverünk, megsózzuk, adunk hozzá 1/2 liter tejet, majd óvatosan hozzákeverjük a tojások fehérjéből vert ke­mény habot. Az omlettet ser­penyőben zsíron vagy olajon megsütjük, es párolt gombá­val megtöltjük. — A gombát finomra vagdalt vöröshagy­mán zsírban pároljuk, meg­sózzuk, megborsozzuk, vag­dalt zöldpetrezselyemmel íze­sítjük, és 1—2 széthabart to­jással besűrítjük. Azután, meg­töltjük vele az omlettet. A jövő lakása .házimunka­helyiség” A lakásfejlesztésben nem­csak a legközelebbi és legsür­gősebb feladatokat, hanem a hosszabb távlatban várható követelményeket is figyelembe kell venni. így a lakást — mint a háztartási tevékenység munkahelyét — elő kell ké­szíteni a magas fokú gépesí­tésre. Ezzel a témával foglal­kozott egyik tanulmányában — az ÉVM megbízására — a Tervezésfejlesztési és Típuster­vező Intézet. A szociológiai fölmérések szerint a dolgozó nők túlnyo­mó többsége napi három-öt órát tölt el háztartási munká­val, tehát otthoni tevékenysé­gének 50—70 százalékát nem a lakószobákban, hanem az egyéb helyiségekben végzi. E megfontolások alapján a lakás -háztartási magjának« fejlesz­tésére új elemként javasolnak a konyha és a fürdőszoba mel­lé egy házimunka-helyiséget, amelyben étkezni is lehet, és közvetlenül kapcsolatiban áll a mosásra alkalmas fürdőszo­bával. A háztartási mag fejleszté­sének első lépcsőjében azon­ban nincs szükség feltétlenül házimunka-helyiségre. A konyhabútor korszerűsítésé­vel, kétmedencés mosogató, hűtőszekrény, páraelszívó stb. beépítésével az alapterület nö­velése, illetve az alaprajz mód i. a nélkül is megold­ható a fej' csaté*. A következő 10—15 évben ugyanis gazdasá­gi megfontolásokból még azo­kat a megoldásokat kell előny­ben részesíteni, amelyek nem növelik lényegesen a lakások alap területét. SOMOGYI GÉZA Jégkoporsó 8. »Gyiás« sziszegve szólt oda az egyik honvédnak, aki mo­corogni merészelt, — Ni vakarodzon, mirt úgy . bizáratom, hogy onnan rava­talozzák! Nim hallja, hogy a {százados úr a magik szabadsá­gárul beszil?! A kastély gyönyörű park­ban, magasan a falu fölé emel­kedve állt. Szinte uraltá a környéket. Hatalmas fenyőfák övezték. Mind a négy sarkán egy-egy tölgyfa szinte betakar­ta a palatetőt, melynek északi oldalán élénkzöld színben vi- \ rí tóit a moha. Málladozó fa- ilait befutotta a repkény. Ha- Jtalmas tornácán, melyről a fszázados a beszédét mondta, »négy vastag oszlop támasztot­ta alá a mennyezetet. A kas­tély homlokzata a hatalmas fősparkra nézett, mely az épü­letet körülvevő fenyősávon túl terült el. Az egyik oldalon va­lóságos arborétum volt. Gon­dosan, apró táblácskákkal el­látva minden növény, bokor és fa, latin és magyar névvel je­lölve, valamint, hogy mikor ültették. A park felől hűvös szél fúj dogált, és el-elkapta a ■ százados szavait a hallgatók S zelői. A legtöbben nem ts na­gyon figyeltek. Az egyik tölgy­fán két mókus ugrándozott. * Azt figyelték titokban. Lapo­sokat pislogtak, miközben né­ha-néha a szónokkal s^em be­fújó szél átengedett néhány mondatfoszlányt. — .. .a haza védelmében a hős... Ukránjában a zsidók és kommunisták... vérben áz­va . A mellettem álló »öreg« tartalékos honvéd odasúgta az előtte állónak: — Ha megint abból a ro­hadt nohás borból adnak, fel­robbanok Tegnap reggel tíz­literes vödörrel hoztunk, ma­radt vagy hat liter és reggel­re megzöldült. Miközben a százados frázi­sait pufogtatta a haza védel­méről, a kötelességről, a haza­szeretetről, általában azon tör­ték a fejüket a jobb és bal ol­dalon álló sorokban — me­lyeknek végén egy koszorú körül négy rohamsisakos, nagy piros pomponos lövészbojttal ellátott, teljes díszbe öltözött katona állt —, hogy mivel ma nincs gyakorlat és foglalkozás, hol lehet elverni az időt. A négy katona még megko­szorúzta az első világliáborús hősök emlékművét, utána díszlépésben elvonultak az emlékmű előtt, ahol a polgári ünnepség zajlott le, és ahol a parancsnokság képviselte az előkelőséget. Utána reggelig szabad volt mindenki. Végre túl voltak a beszé­den. Az utolsó szavak szinte halk pukkanásokkal szálltak el a szél szárnyán. A lelkese­dés, mellyel a háromszoros él- jent kiáltották, inkább a be­fejezés iránti öröm lelkesedé­se volt, mint a tartalomé. Végre elhangzott az »oszolj« vezényszó, és mindenki a sa­ját ügye után látott. Volt aki leheveredett szunyókálni. A napos kijelölt négy embert vi­zet hordani a konyhára. A ru­szinok, románok összeverőd­ve beszélgettek. III. FEJEZET A kürtszó élesen hasított bele a levegőbe. Idegbizserge- tő csend támadt, mintha bo­rotvával vágták volna el az eddig is alig hallható hango­kat. A csöndet még a város­ból máskor tompán hallatszó moraj seim zavarta meg. Va­sárnap délután volt. A nagy némaság ott lüktetett az em­berek dobhártyáján. Az égbol­ton vonuló szürkés-fekete fel­hők fenyegető-nyomasztón ló- bálták vattaszerú, nyirkos lá­baikat, olyan alacsonyan, hogy a katonák kinyújtott karral szinte elérhetőnek vélték. A hirtelen csöndbe két-há­rom csizmás láb vágott bele. Összeverődött sarkak -aja hallatszott, majd felhangzott a vezényszó: — Jobb-ra ... nézz! Mint a panoptikumfigurák dróton rángatott feje. úgy vágódtak a sisakok jobbra. Jelentés hangzott, majd egy roskatag, idegösszeomlás előtt álló, sorvadt figura, széles vö­rös lampasszal a nadrágján, az osztályparancsnok és köz­vetlen alárendeltjeinek kísé­retében elvonult a sorok előtt. Lefittyedt száját kétségbeeset­ten igyekezett keményen ösz- sbeszorítani. Szigorú érdeklő­déssel nézett végig minden katonán, aki előtt elzötyögött. Szemei azonban már nem tud­ták vonásainak keménységét átvenni. Kiszáradt arcbőre ugyancsak igénybe vehette a borbélyt, aki simára kaparta. Reszkető kézzel emelgette tisztelgésre jobb karját, amely mint egy szélütött emberé, úgy zuhant vissza oldalára minden igénybevétel után. Amerre el­haladt, követték a sisakok. A főúr végigjárta a sorokat, majd néhány elégedett szót váltott kísérőivel. Űjabb ve­zényszavak, majd rövid, lelke­sítő beszéd hangzott el. Egy főhadnagy átható, éles hangon felolvasta vitéz Szom­batihelyi Ferenc vezérezredes, a magyar kir. honvéd vezér­kar főnökének parancsát (v. Szombathelyi vezds. bizalmas parancsából. Lev. tári jegyzet. HIL. 1942. VKF. 174 fasc. 63.579. sz. ein. 5. vkf. — 1942. IV. 11-én), melyben a ráme­nős harcmodort méltatta. »Nem az a cél — hangzottak élesen a szavak —, hogy hősi halottakat produkáljunk, ha­nem a győzelem, ami termé­szetesen — sajnos — áldoza­tok nélkül nemigen érhető el. De arra kell törekedni, hogy minél kevesebb áldozattal, mi­nél nagyobb sikert vívjatok ki.« »A drága magyar vérrel takarékoskodni kell.« »Ezt minden magyar katonának kö­telességévé teszem.« — Ezt az ellenségnek is meg kellene mondani — gondolta kis malíciával Tolnai, miköz­ben élesen figyelte a továbbia­kat »a fegyverek korszerűsé­géről, a kiképzés nagyszerűsé­géről«, és annak »korszerű át­állításáról«. »A mai háború nem kíván új tulajdonságokat a harco­soktól, mert az öntevékeny­ség és az ellenségnek való len­dületes nekimenés mindig elő­feltétele és alapja volt a győ­zelemnek.« »Ma mindenkinek hősnek kell lennie. Az is le­het mindenki, ha öntevéke­nyen küzd és harcol, és nem vár parancsra, hanem a feltét­len rámenés szellemétől át­hatva megy neki az ellenség­nek.« — Puff neki! — gondolta Tolnai. — Parancs nélkül? Na ez jól fog kinézni. — Óvato­san körülnézett. A dagályos szavak hatása jól látszott az arcokon. A nemrég még kö­zömbös vonások eltűntek. A legtöbbnek az arcán lelkes el­szántság tükröződött. Enyhe émelygést érzett. Eszébe ju­tottak a régi világháborús le­írások, amikor végsőkig felfo­kozott lelkesedéssel indultak a katonák a frontra, hogy ott a vértől, jajszótól már lelohadt lelkesedéssel, elsősorban ön­magukkal szemben érzett kö­telességből harcoltak. »Lőnöm, ölnöm kell, mert ha én nem teszem, megöl a másik, aki ugyanezt érzi és szintén nem tudja, hogy miért. Miért? Mert őt is lelkesítették.« Ahogy végignézett a soro­kon, vagy maga elé idézte az arcokat, nem talált egyetlen jómódú embert köztük. — De mi lesz a családjukkal? — vágott bele élesen a gondolat. Az apa, a férj, a gyerm'ek lel­kesedése, ha a halálba visz, vajon eltartja-e a hétraha- gyottakat? Igaz! Ez végre is olyan játszma, melyet nekünk végig kell csinálnunk, mégpe­dig parancsra. Parancs nél­kül? — elmélkedett. — Csak apró részleteket lehet megol­dani. ami ha sikerül, hőssé te­szi a szerencsétlent, ha nem, árvákat, özvegyeket hagy hát­ra. Felelőtlen, elvakult bolond volt —, fogják mondani. Miért vágott bele vaktába. Miért nem várt parancsra? Eh — hülyeség 1 Lelkesítés magáért a lelkesedésért — filozofált egy kissé idegesen. Hirtelen választ kapott. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents