Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-22 / 170. szám

EGY HÉT a világpolitikában Jelentős tárgyalások hazánkban Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt hét világpolitikai eseményei közül igen jelentő­sek voltak azok a tárgyalások, amelyeknek éppen Budapest volt a színhelyük. A Vietnami Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége a Szovjetunió után nyomban Magyarországra látogatott, az európai szocialista országok közül másodikként a Magyar Népköztársaság párt- és kor­mányküldöttsége fogadta a vietnami vezetőket, akik — emlékszünk rá, még június elején a Kínai Népköztársa­ságban is jártak — most sor­ban felkeresik a testvéri or­szágokat. A tárgyalások sok­rétűek: alkalmat adnak a VDK pártjának és kormányának, hogy kifejezzék a vietnami nép köszönetét azért a segítségért, amelyet a szocialista országok nyújtottak az amerikai impe­rializmus ellen vívott élet-ha­lál harcában, ugyanakkor a »hogyan tovább?« kérdéseire is választ lehet találni. Ho­gyan nyújt további támogatást az európai szocialista közösség a VDK-nak az újjáépítéshez, hogyan teszi lehetővé a szi­lárd marxista—leninista ala­pokon a szocializmus építését ebben az ázsiai szocialista or­szágban? Közben hogyan lehet biztosítani a párizsi békemeg- állapodás teljes végrehajtását, hogyan bírhatják jobb belá­tásra a saigomi rezsimet, amely elszabotálni igyekszik a békés, politikai rendezést Dél-Viet- namban? A magyar főváros másik miniszterelnök-vendége a hé­ten Pierre Messmer, a francia kormányfő volt. Fock Jenőnek, a magyar kormány elnökének még öt évvel ezelőtt Párizs­ban tett látogatását viszonozta most. A magyar—francia tár­gyalásokra több okból volt szükség: az európai politika szempontjából azért, mert erre a helsinki külügyminiszteri ér­tekezlet után, a genfi »máso­dik szakasz« előtt került sor, s a két fél egybevethette néze­teit, ezenkívül pedig azért is, mert a magyar—francia kap­csolatok fejlődésére már ráfért a magasszintü ösztönzés, kü­lönösen a gazdasági együttmű­ködés és az árucsere kíván több erőfeszítést. E sorok írója valaha öt esz­tendőt töltött Párizsban, sze­mélyes élményei alapján is ál­líthatja, hogy elsősorban, a francia üzletembereken múlt, ha az árucsere kedvezőtlenül alakult... Emlékszem, Fock Jenőnek 1968 áprilisában a lyoni kereskedelmi kamara bankettjén elmondott, nagyon őszinte és épp ezért a francia ; üzletemberekre nagy hatással BZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA Hétfő: Pham Van Dong vezetésével vietnami part- és kormány­küldöttség érkezett Buda­pestre. Szadat beszéde az Arab Szocialista Unió központi bizottságának ülésén. Kedd: Rogers amerikai külügy­miniszter látogatása Szöulban. Vita az angol alsóházban a mozambiki vérengzésről, tüntetések Caetano portugál kormányfő ellen London­ban. Szerda: Messmer francia miniszter­elnök hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. Leber nyugatnémet hadügy­miniszter befejezte tárgya­lásait Washingtonban. Csütörtök: Egyiptomi ellenintézkedé­sek a líbiai »unió-menet« ellen. Mohammed Daud lett Af­ganisztán első köztársasági elnöke. Péntek: Messmer francia miniszter­elnök tovább utazott Szó­fiába. Véget értek a magyar— vietnami tárgyalások. Szombat: Bayülken török külügymi­niszter befejezte egyhetes szófiai tárgyalásait. Stroessner, Paraguay diktá­tora Nyugat-Németország- ban tesz hivatalos látoga­tást. # Ellentmondó hírek Kadhafi líbiai elnök lemondásáról. Messmer francia miniszterelnök búcsúzik Fock Jenőtől. szállításaik ellentételeit meg­keresni, piackutatást végezni, mi az, amit a francia piac át­vehet. hogy aztán a magyar külkereskedők cserébe na­gyobb mennyiségben vásárol­eaeménnyel szolgált: a líbiai -unió-manettől« a portugál kormányfő elleni londoni tün­tetéseken át az afgán puccsig. Az arab világ ellentmondá­saira világít rá az egyiptomi —líbiai feszültség, ugyanak­kor, amikor az eredeti tervek szerint már alig több mintegy hónapnak kellene csak elvá­lasztania a két országot a ter­vezett egyesüléstől. Ország­világ előtt nyilvánvalóvá lett, hogy Kairó számára az unió szinte kivihetetlen. Kadhafi ezredes, a líbiai államfő vi­szont komolyan el akarja érni a két ország egyesülését. Hiva­talos érve az, hogy Líbia te­kintélyes anyagi erőforrásait (egy év alatt legalább egymil- liárd dollár tiszta haszon az olaj kitermeléséből!) az egyip­tomi katonai és gazdasági megerősödés alapjává kell tenni. Aztán az ország vissza­vághat Izraelnek, és visszasze­rezheti a megszállt arab terü­leteket. Kairó ezt követően tel­jes joggal lehetne az arab vi­lág fővárosa, további állam­szövetségek kialakulásának középpontja, — hangoztatja. Nem nehéz felfedezni Kadhafi személyes törekvéseit: minden bizonnyal ő kívánna egy nagy arab állam élére állni. Fiatal még, ki tudná várni!... Líbiai tüntetők ezrei men­tek autókon és lakókocsikon a hét végén Egyiptom felé; ere­deti tervük szerint Kairóban a parlament épülete előtt ren­deztek volna ülősztrájkot az egyesülés sürgetésére. Az ak­ció, úgy tűnik, a visszájára fordul, s épp az ellenkező ha­tást éri el. Kadhafi politikai karrierjét is veszélyeztetheti. Portugália gyarmatosító uralmára újból ráterelődött a világ figyelme, »A luzitán szörny« (Peter Weiss megrázó dokumen tumd rámájából idéz­zük) Mozambikban pusztított. A szörnyű kegyetlenségek hí­rét Európába, pontosabban Angliába katolikus hittérítők vitték. Éppen Caetano portu­a Ferihegyi repülőtéren gál miniszterelnök hivatalos látogatásának előestéjén... Az angol közvélemény megbor­zadt a nácik viselt dolgaira emlékeztető portugál gyarmati bűnök hallatán, végig tüntetett Caetano ellen. Az angol kon­zervatív kormányt azonban ez csak kevéssé zavarta. Főleg üzletről van szó, Portugália esetleges belépéséről a Közös Piacba. Az afgán puccs nemzetközi \ következményeit ma még nem lehet lemérni. A trónjától megfosztott Zahir sah semle­ges külpolitikát folytatott. Mo- j hammed Daud, az első köztár- | sasági elnök ennek a politiká­nak további alkalmazását ígé­ri. India volt az első ország, amely elismerte az afgán, köz- [ társaságot, a Szovjetunió is I követte India példáját. Dip­lomáciaiig ez jelenti az első j támpontot, ami viszont az af- j gán belső helyzetet illeti, a J köztársasági kormánynak re- í formokkal lehet majd bizonyt- j tania. hiszen a királyi Afga- ! n.isztán Ázsia igen elmaradott országai közé tartozott. Pálfy József Skylab főpróba Miután sikeresen ' befejező­dött a Skylab amerikai űrál­lomás második legénységét szállító rakétának az űrhajó­sokkal végrehajtott főrpóbája, a NASA bejelentette, hogy a második váltás nem 56, ha­nem 59 napig tartózkodik majd a világűrben. hassanak francia arukat... A helyzet azóta nagyot javult, de volt beszédére: figyelmeztette j még mindig hagy kívánnivalót- a francia exportőröket, hogy ] A nemzetközi élet a héten nekik is igyekezniök kell a ; néhány rendkívül látványos Telektulajdonosok, figyelem! A bal aton fény vési, a balatonboglári és a marral’ TÜZÉP-telepeken különböző méretű „ÉRDÉRT** típusú fahőzak KAPHATOK, ILLETVE MEGRENDELHETŐK. Ajánljuk, hogy mielőtt építkezik, tekintse met Balatonfenyvesen, Fő u. 2. sz. alatt (a régi es az új 7-es út elágazásánál) létesített FAHÁZBEMUTATÓ TELEPÜNKET. Részletes felvilágosítás a helyszínen, valamin a fenti telepeken es a vállalat központjában Kaposvár, Füredi utca 1. Telefon: 11-563. A faházak OTP-kölcsönre is megvásárolhatók, KAPOSVÁRI TÜZÉP VÁLLALAT. (11391) Határsértó't utasítottak ki az NDKból Az NDK hatóságai tegnap délután kiutasították az NDK területéről és átengedték Nyu- ga-Berlinbe a pénteki határ­sértés alkalmával állítólag agyonlőtt K. Gomert büntetett előéletű egyént. K. Gomért egy társával megpróbált átszökni az NDK fővárosából ' Nyugat-Berlinbe, de szándékukat meghiúsítot­ták az NDK határőrei. Néhány nyugatberlini lap azt írta, hogy az NDK'határőrök leg­ölték Gomert. A kiutasításról kiadott köz- lemény hangsúlyozza, hogy az NDK-nak ez a gesztusa nem teremt precedenst, az NDK mindenesetre a nyugat-berlini szenátus és sajtó részéről ta­pasztalt rosszindulatú, rágal­mazó magatartás ellenére megmutatta, hogy a békés egymás mellett élést szorgal­mazza Nyugat-Berlinnel is. Ha viszont a nyugat-berlini szenátus és sajtó tovább foly­tatja nyilvánvaló hazúgságoka' tartalmazó propaganda-hadjá­ratát az NDK ellen, ez bume­rángként hathat vissza Nyu- gat-Berlin lakosságára, amely az eddig kötött egyezmények előnyeit elsősorban élvezi. (MTI) A magyar vezeti' viratai a lengyel párt- és áiiami vezetőkhöz EDWARD GIEREK elvtársinak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, HENRYK JABLONSKI elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének, PIOTR JAROSZEWICZ elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének VARSÓ Kedves Elvtársak! A Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe, Lengyelor­szág felszabadulásának 29. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és az egész dol­gozó népünk nevében forró üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük önöknek és a testvéri Lengyel- ország dolgozó népének. örömmel töltenek el bennüket azok a kimagasló ered­mények, amelyeket a lengyel nép a Lengyel Egyesült Mun­káspárt vezetésével a szocializmus éfűtésében, hazája fel­virágoztatásában elért őszinte elismeréssel és tisztelettel tekintünk lengyel test­vérpártunk, a lengyel népi állam vezető testületéinek tevé­kenységére, amelyet a szocialista országok közösségének meg­szilárdítása, a nemzetközi helyzet tartós enyhülése, az embe­riséget foglalkoztató fontos problémák békés rendezése érde­kében folytat. Mély meggyőződésünk, hogy együttműködésünk tovább­fejlesztése és elmélyítése, a magyar és lengyel nép testvéri kapcsolatainak erősítése egyben a béke és haiadás egyetemes érdekeit is szolgálja. Kádár János, Losonczá Pál, a Magyar Szocialista a Magyar Népköztársaság Munkáspárt Központi Elnöki Tanácsának elnöke Bizottságának első titkára Fock Jenő, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Magyar—vietnami közös közlemény (Folytatás az 1. oldalról.) tékony gazdasági, katonai se­gítségért, amelyben a háború során a testvéri magyar nép részesítette. A vietnami nép és a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság kormánya nagyra értékeli a Magyar Népköztársaság rész­vételét a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban. Nagyra becsüli azt a követke­zetes tevékenységet, amelyet a Magyar Népköztársaság ebben a bizottságban kifejt a Viet­namról szóló párizsi megálla- podások előírásai maradékta­lan betartásának biztosítása érdekében. Ezzel a tevékeny­ségével közvetlenül hozzájárul a béke fenntartásához és meg­erősítéséhez Vietnamban. A két fél üdvözli a laoszi béke helyreállításáról és a nemzeti megbékélésről szóló megállapodást. Ez a laoszi nép jelentős győzelme abban a harcban, melyet országa füg­getlenségéért, semlegességéért, egységéért, felvirágoztatásá­ért és a demokráciáért foly­tat. Szolidaritását fejezi ki a kambodzsai nép győzedelmes harcával, melyet a szabadság­ért és hazája függetlenségéért folytat. Követeli az amerikai bombázások és a beavatkozás haladéktalan beszüntetését Kambodzsában. Szükségesnek tartják hangsúlyozni, hogy ér­vényesüljön Laosz és Kambod­zsa népeinek az az elidegenít­hetetlen önrendelkezési joga. hogy problémáikat minden külső beavatkozástól mentesen saját maguk oldhassák meg. Áttekintve a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, a felek megelégedéssel állapí­tották meg, hogy a szocialista országok erejének növekedése és a nemzeti felszabadulásért, a demokráciáért és a békéért | küzdő mozgalmak fellendülése i eredményeként a világ népei új. kedvező feltételek között további, még nagyobb sikere­ket érhetnek el az imperializ­mus, a gyarmatosítás és a neo- kolonializmus ellen. A tárgyaló felek kiemelték, hogy a vietnami nép szilárd el­lenállása és nemzetközi jelen­tőségű harci sikerei batoiítj!.’; az európai kontinens népeit a béke és a tartós biztonság megteremtéséhez. A vietnami fél támogatja a 1 Magyar Népköztársaságot a Szovjetunióval és az európai szocialista országokkal az j európtaí béke es biztonság megteremtésére irányuló kö­zös tevékenységében, amely hozzájárul a vilagbéke ügyé­hez. Ügy véli, hogy a szocia­lista országok erejének növe­kedése minden tekintetben az eredmények meghatározó té­nyezőjét jelenti ebben a harc­ban. i A Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Vietnami Dolgo­zók Partja a világ népiéi for­radalmi harcának érdekében folytatja erőfeszítéseit, hogy a marxizmus—lenini zrnus és a proletár internacionalizmus elvei alapján hozzájáruljon a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom, valamint a szocialista világrendszer össze­fogásának helyreállításához és megerősítéséhez. Harcolnak az összes antiimperalista erők összefogásának erősítéséért. A két fél szilárdan támogat­ja Ázsia, Afrika, Lati.n-Ame- ríka népiéinek az imperializ­mus, a gyarmatosítás és a neo­kolonial izmus elleni harcát. Határozottan támogatja a munkásosztály és a világ népei forradalmi küzdelmét a bé­kéért, a nemzeti független­ségért. a demokráciáért és a szociális haladásért. A látogatás során megálla­podásokat írtak alá a Magyar Népköztársaság által a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság részére 1974-ben nyújtandó hitelekről és a térítésmentes katonai segélyről, valamint a két ország közötti áruszállítá­sokról és fizetésekről. A meg­állapodások igaz bizonyítékai a magyar és a vietnami nép őszinte, proletár internaciona­lista barátságának és szolida­ritásának. A Magyar Népköztársaság kormánya, a testvéri vietnami nép irányában eddig követett internacionalista politikája folytatásaként, figyelembe vé­ve a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak a háború pusztításai okozta helyzetét és újjáépítési feladatait, úgy ha­tározott, hogy a Vietnami De­mokratikus Köztársaság meg­segítése és támogatása célja-1 ból eltekint az előző években nyújtott hitelek visszafizetésé­től. A vietnami fél forró kö­szönetét fejezi ki a pemes gesztusért és úgy értékeli, hogy ez az elhatározás lelke- sítőleg hat a vietnami népre. A vietnami párt- és kor­mányküldöttségnek az elvtársi barátság és a testvéri megér­tés szellemében lefolyt tárgva- lásai valamennyi megvitat-<tt kérdésben megerősítették a két párt és kormány teljes né­zetazonosságát A két félnek az a meggyő­ződése, hogy a Vietnami De­mokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttségének a Magyar Népköztársaságba n tett hivatalos, baráti látogatá­sa és a budapesti tárgyalások eredményei tovább bővítették a Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Vietnami Dolgo­zók Pártja, a Magyar Népköz- társaság és a Vietnami De­mokratikus Körtársaság meg­bonthatatlan barátságát és testvéri együttműködését. Budapest, 1973. július 20. A Magyar Népköztársaság részéről: Fock Jenő, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke A Vietnami Demokratikus Köztársaság részéről: Pham Van Dong, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke * Állandó alkalmazásra azonnali belépésre keresünk: asztalosokat, csónaképítésben jártas faipari dolgozókat, hajó vezetőt IPARCIKK KÖLCSÖNZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT BALATONI KIRENDELTSÉGE, BALATONBOGLÁR, KIKÖTÖ. (12094)

Next

/
Thumbnails
Contents