Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-21 / 169. szám

1973. VII. 21. SOMOGYI NÉPLAP MELLÉKLETE Pannónia tájairól indult Egy Kaposvárról elszármazott művészről A_ Pannonföld tájai. Somogy 'Nem vagyok Juan Gyenes | hangversenyekre olyan nagy lankái, dombjai mindenkor , rokona, de ismertem egész j művészeket hozott Kaposvár- ihletői voltak az itt született, i családját, és emlékezetem sze- , ra. mint Dohnányi, a Wald­vagy gyermeki, ifjúi éveit itt rint az 1920 és 1930 töltött tudósoknak, költőknek, művészeknek. Épp így az ide telepedetteknek is. Nyugat-Dunántűlról So­mogyba, Niklára jött lakni a »magyar Horác- Berzsenyi Dá­közötti években tanítottam öt. ! ^uer-Kerpely vonósnégyes, Talán elsőnek az édesatyjá- j Öasilides Mária, Helge Linó­ról szólok, akitől művészi : berg, Alfred Hoehn, és egy adottságait örökölte, s aki Bartók-hangversenyt is rende- mindenkor szépre, jóra, ne- j niel, itt alkotott a magyar pik- Az apa. Gyenes Izsó, mint ze- A/" e*s<’ operaelőadást: a túra nagyja: Rippl-Rónai. in- netanár az 1910-es években Sevillai borbélyt_is ö szervez- nen indúlt művészi pályájára került Kaposvárra. A város és te meg városunkban. Ennek a város mostani két díszpol- j megye zenekultúrája ebben az j szereplői a fiatal Pataki Kál- gára: a hírneves festőművész! időben igen alacsony fokon j mán, Venczel Béla, dr. Dalnoki Bernáth Aurél és az országé- j állt, és ez a hihetetlen ener- : Viktor, és más jeles operaéne- san ismert költő, Takáts Gyű- j giájú, rajongó lelkesedéssel | kesek voltak. Gyergyai Albert la. \ teli ember a legrövidebb idő j nemrég megjelent A falum és Családi nevem azonossága ! alatt megváltoztatta ezt az ál- én című könyvében két helyen is említi »Gyenes tanár urat«. Jáno6 — Juan nevű fia 1940 óta Madridban él, fotaművé- szetével Spanyolországon túl is hírt és elismerést szerzett. Könyvben, sajtónyilatkozat­ban, riportban mindenkor el- maradhatatlanul megemlíti. folytán már hosszabb idő óta | lapotot. gyakran kérdezik tőlem: nem j Mint a Zeneiskola megalapí- vagyok-e rokona a Spanyolor- j tója és igazgatója, valamint a szagban élő. világszerte isimert i Zenekedvelők Egyesületének fotóművésznek: Juan Gyenes- j tanára, nemcsak a város, ha- nek, akit éppen mostanában j nem az egész megye zene hívtak meg Moszkvába kiállí- j iránti érdeklődését fölkeltette. .ásra, és akinek művészetével j Később a Harmónia Zene- i nemzetközi sajtó is elég j mű- és Hangszerüzlet' tulajdo- , hogy magyar származású és tyakran foglalkozik. I nótaként az általa rendezett i Kaposváron született. ___________________________________________________________ ____ New Yorktól Johannesibur­| gig mar több mint negyven kiállítást rendeztek műveiből, és nyolc könyve is megjelent, j köztük néhány Párizsban, há­rom nyelven. Most folynak a , tárgyalások moszkvai kiállítá­sáról és szó van egy pesti tár- , lat rendezéséről is. Madridban Premio Isidro Gyenes címen dijat alapított, amelyért a fiatal spanyol he­gedűművészek versenyeznek ! minden év májusában. Gyenes Zoltán .Ha megakad a lift, segítségért kiáltunk“ Veszélyes játszadozás...! A piros gomb szüntelenül világít. Foglalt tehát a lift, a iúgas nem közeledik a föld­szint felé. Pedig már jó né- tány türelmetlen lakó várako- .ik, hogy feljusson vele a saY- íáz valamelyik emeletére. — Segítség, megakadt a lift, tem tudjuk elindítani! Ketségbeesett. gyermekhan­tok hallatszanak a magasból, lamarosan kiderül, hogy a letedik és a nyolcadik emelet -űzött valamilyen . ok miatt negakadt a felvonó, és a 8 év -örüli, ijedt apróságok még a -ívűiről adott utasításokat is sak nehezen tudják végrehaj- ani, s bizony jó idő eltelik, nire kiszabadulnak kényszerű tagságukból. Harmadik szektor. A hat 'elvonó közül itt működik az. nelyet a lakók csak »vendég- iftnek- neveznek. Kulcs hiá- yaban ezt ugyanis bárki bar- nikor -szabadon kezelheti. Két tíz éven aluli gyerek 'grik ki a liftből. — Itt laktok? — Igen, a hetediken. Azután hamarosan ellent­nondasba keverednek es kide­rül: a Bean, illetve a Nádor álcában laknak, de kedvük tá­madt egy kis »játszadozásra-. — Sajnos, ez naponta több- rzör tapasztalható. Az elmúlt léhán.v hónapban legalább latvan olyan tíz év körüli ap­aságot szedtem ki a felvonó- jól, akik nem ott, Hanem a .‘áros más részében laknak, ide járnak, mert hallják iako- atársaiktól, hogy van egy »ven­dégül! - és azzal milyen jól le­itet »játszani» — panaszkodik llodó András, aki feleségének segít a házfelügyelői teendők sllátásábám. Hét év körüli kislány. Ki­veszi a levélszekrényből az új- tagokat, s indulna haza. Ép­pen ekkor érkezik öt hasonló korú társa: — Zsuzsika, vigyél bennün­ket is! Beszállnak a felvonóba, ami­kor megkérdezem: — S ha megakad a felvonó, akkor mit csináltok? — Segítségért kiáltunk, majd kiszabadítanak. Itt van a házfelügyelőnő! A közelmúltban két halálos gyerrr : 11 close tét okozott a személyfelvonó használata. Ezért szü' etett az a múlt hó­napban é’attoe lépett rendelet, amely előírja: a bonyolultabb kulcsos felvonókat 12 éven aluli gyermekek nem használ­hatják. Ezt a sávház leikéi tu­domásul vették, aláírták a nyi­I latkozatot. melybe vállalták, hogy 12 éven felüli gyerme­keiket megfelelően kioktatják, s ha a szabálytalan lifthasz- ! nálat balesetet okoz — ők vál- | látják a felelősséget. — Sajnos, a lakók egy része 1 ezt nem tartja be — mondja 1 Maroti Janos, az Ingatlankeze- ! lő. Közvetítő es Felújító Válla­lat műszaki igazgatója. — Azt megkövetelik, hogy a felvonók üzemképesek legyenek, ám az­zal már nem mindenki törő­dik, hogy a szabályokat be­tartsák. Gyakran rosszak a •liftek. Amikor ott jártunk, kettő is Használhatatlan volt. A harmadikat éppen javítot­ták. Arra viszont nem gondol­nak. hogy a gyermekjáték miatt is történik ez. Két sze­relőnk nem győzi a javítást. A gyerekek gyufaszállal támaszt­ják ki a í’eteszelöt, ezáltal a liftet nem lehet hívni, az ajtó ellenben nyitható, s ez elő­idézheti. hogy valaki belezu­han az aknába. Súlyos bal­eseti veszélyt jelent ez a ját­szadozás. Sürgősen intézke­dünk. hogy a hiányzó kulcsok meglegyenk. s ezzel megszűn­jön a »vendéglift“. A lakók­tól azt kérjük: gyermekeik biztonsága érdekében tartóik be a szabályokat. Szalai László a BM kaposvári napközijének felújítását Friss festékszag. tisztításra váró ablakok mutatják a já­rókelőknek, hogy az átépítés befejeződött. A régi épület te­tőszerkezete életveszélyes volt. Másfél milliós beruhá­zással korszerűsítette az épü­letet a BM Somogy megyei Rendőr-főkapitánysága. Üj ta­nári szobát és mellékhelyisé­geket építettek. Fölújítottak a konyhát, kicserélték a parket­tát és a világítóberendezést is. Szeptember elsejétől hatvan kisdiáknak ad otthont a kor­szerű napközi. Sa jnos, a váro­si tanáccsal a gázbevezetés ügyében nem tudtak meg­egyezni. így a fűtés még neim megoldott. Családonként egy ember Városszeretet tettekben A város lakói fölismerték a társadalmi munka szükséges­ségét, és ez idáig nem tapasz­talt mértékben vettek részt a munkaakciókban. Alig van Kaposváron csalad. amelynek legalább egy tagja ne vénzett volna társadalmi inunkat a városért — mondta Hotter István, a Hazafias , Népfront városi bizottságának titkára. Még az év elején a városi tanáccsal közösen meghatároz­ták. hol milyen munkák el- ; végzésére volna szükség, a to­vábbiakban pedig már a nép­front aktíváira várt az akciók ; megszervezése. A két legje­lentősebb mozgalom a Virág­zó virágos Kaposvárért, a Szo­cialista brigádok az óvodáért. 1 A Virágzó virágos Kaposvá­rért jelszó nem új, hiszen a 1 harmincas években már indult egy ilyen akció. -Az akkori polgármester intézkedései nyomán 15 ^zer virágtövet ül­tettek el a /belvárosban. A fő különbség az akkori és a mos­tani virágosítás között, hogy a Hort hy-Magyarországon az efféle városszépítés célja a nyomor elpalástolása volt. Ma a város lakói ezt a régi elnevezést új tartalommal töl­tik meg. A virágzó jelző ma inkább a dinamikus, fejlődést szimbolizálja. A múlt évi 25 ezer után az idén több mint | 32 ezer virágtövet ültetnek a kaposváriak társadalmi mun­kában. Ezenkívül füvesítettek 2500 négyzetméter területet és több száz rózsatövet, dísz­cserjét ültettek a városban. El­maradás csak a faültetési terv­kát segített a városszépítő 'munka anyagi föltételeinek j i megteremtésében. Sajnos, né­hány helyen — így például a j Kisfaludy utcában — a fást- j ' tást követő héten már alig'le­hetett ép facsemetét látni. Az i ilyen helyen azután — érthe- . tő ok okiból — nagyon nehéz feladat a társadalmi munka 1 újbóli megszervezése. Néha bizony jogszabályaink is meg­nehezítették a károkozó fele­lősségre vonását, mivel meg- • követelték a két tanút, már- | pedig a virágágyáson keresz- [ tülgázoló autós bepanaszolója 1 legtöbbször egy ember volt. Az ilyen károk helyrehozá­sával együtt városunk lakói | I 800 ezer forint értékű társa- ' dalmi munkát végeztek az év i első felében a Virágzó virágos Kaposvárért mozgalomban. Ez az egész évre tervezett mun­káknak csaknem kéthaimada. A másik igen jelentős akció a Szocialista brigádok az óvo­dáért elnevezésű. A mozgalom : . első nagy eredménye, hogy j | szeptember elsején átadják' a százszemélyes óvodát. A jövő- , 'ben ezt az akciót kiterjesztik 1 a nem szocialista brigádokra i is, hiszen ezeknek a dolgozók­nak is érdekük gyermekeik óvodai elhelyezése. Végre a köztisztaság' is ja­vult. A . Vöröskereszt és nép- j front aktivistái közösen szer­vezték meg — házról házra járva — az üzletek és azok j környékének tisztán tartását. A Tiszta udvar rendes ház mozgalmat kiterjesztették a modern lakótelepre, a középü­letekre is. A társadalmi munkaakció­kat szervező albizottság mun­katervében szerepelt még a gyermekintézmények és az üzemek közti kapcsolatok bő­vítése. Ennek eredménye ma már nem az »Egy üzem. egy iskola-, hanem a több1 üzem egy iskola összefogása. A termelőüzemek dolgozói vál­lalnak legnagyobb részt az is­kolák érdekében végzett tár­sadalmi munkákból. A kom­munista vasárnapok megszer­vezésében a KlSZ-tagok mun­kája a legjelentősebb. A KISZ-lakótelepek építési és parkosítási munkáin kívül a fiatalok vállalták a város mű­emlékeinek gondozását. A Somogy megyei Termé­szetbarát Egyesület társadal­mi munkában végezte el a vá­ros védelemre érdemes termé- szeti szépségeinek fölmérését. E munka nyomán mentik je­lenleg például a Noszlopy Gás­pár utca öreg platánsorát. Nagy értékű. társadalmi •munkát végeztek még a lakók a Gyertyános-völgyben, a cse­ri parkban, s a város több új lakótelepén is. A centenáriumi év első fe­lében végzett társadalmi mun­ka anyagi értéke csak mii,hók­ban mérhető — mondta be­fejezésül Hotter István. Ennél nagyobb az erkölcsi érték: a tettekben megnyilvánuló vá­rosszeretet. í ü’áci.fcií-: B. F. Bozótot irtanak a fiatalok a cseri parkban. ,'-.sasai ben van. Ez év első felében 1800 fát ültettek, az őszi faül­tetés idején ezt megtízszere­zik. A városszépítő albizottság­gal közösen felkérték a város iskoláit, hogy a biológiataná­rok vezetésével készítsék el az iskola környékének fásítási •tervét. Mint Hotter István el­mondta, az iskolák nagy kedv­vel végezték ezt a munkát. A tanács költségvetési üzeme so­A Jelölő gyűléseken hangzott ef A perifériák érdekében 527 közérdekű javaslat i áthúzódik a következő évre. hangzott el Kaposváron az áp- j Végre sor kerül a Malom, a választásokat meg- ; Szigetvári és a Hold utcai árok Kaposváron történt 100 ÉVE, 1 1873. július 17-én a válságba jutott kaposvári gőzmalmot elárverezték. Az eladási ára 16 510 forint volt. míg az építése 94 000 forint­ba került néhány évvel koráb­ban. — Megkezdődtek Csigó Mari kisasszony »leánvnövel- déjében« az .év végi vizsgák. Az itt tanuló leányok nyilvá­nosán számot adtak a tanu­lásban. a kézimunkában és a háztartási ismeretekben tanul­takról. 50. EVE. 1923. július 15-én Martyn Ferenc festőművész 3 nül a nagy hőségtől és víz­hiánytól“ a helyi strandi,gaz- gatoság közölte, hogy heten­kent egyszer cserélik a fürdő- medence vizét. — 18-án este a Turul-szállóban nagy siker­rel mutatkozott be a fővárosi Apolló Színpad együttese. A siker legfőbb biztosítéka Sala­mon Béla játéka volt. — 20-án közölték a lapok, hogy a pol­gármester a mentőkocsi díját a drágaság és a mentőlovak élelmezési költsége miatt föl­emelte. A helybeliek 200.koro­nát. a vidékiek 600 koronát fi­zetnek. — 19-én közölték. hónapos rajz-, illetve festőtan J hogy az Eibenitz közben a he I folyamot hirdetett meg a va fosban. — 15-én a polgármes­ter elrendelte, hogy a keres­kedők kötelesek »»készletüket bejelenteni. Megállapította a só árát is: 230 korona kilo­grammonként. — Véget ért a Hazai Malom munkásainak a sztrájkja, a munkások 50 szá­zalékos béremelést értek el. A többi malomban a sztrájk to­vább tart. — 16-an »függetle­lyi lisztüzemek boltja megnyí­lik. ahol a kereskedők kiikta­tásával olcsóbb lisztet árusíta­nak. 25 ÉVE, 1948. július 15-én az MNDSZ-ben a munkás—pa­raszt származású tanulók be­iskolázásáról, azok állaimi tá­mogatásáról tartott előadást a í tanfelügyelő. — 15-en meg­I kezdte előadásait Kaposváron a Henry-clrkusz. A világhírű együttes 5000 férőhelyes sátra már előbb fölkeltette a váro­siak fi gyeimét. A műsor, il­letve a számok kitűnőek vol­tak. — 17-től lehet jelentkez­ni ,a fi úgimnáziuimban a dol­gozók gimnáziumába. 17-én lerakták a 24 lakásos városi 'bérház alapkövét. 17-én és 18-án megkezdődött az orszá­ga» teniszverseny Kaposváron. — 18-án a vidéki ökölvívó csapatbajnokságban nagy küz­delemben győzött a KMTE a Szolnak ellen. — A Nyári Ku­pa negyedik fordulójában a KMTE 7:1-re verte a Mohácsi TE-t. — 19-en megyei be­saolgálfcaitási bizottságot állí­tottak fel a pártok és a tömeg- szervezeiek küldöttéi. ril.is 15-i előző jelölő gyűléseken. A la­kosság kérdéseit, javaslatait gondosan összegyűjtötték, az összegezésből intézkedési terv 'készült. A városi tanács jú­nius 20-i ülésén megtárgyalta a feladatokat. Megvalósításuk még ebben az évben megkez­dődik. Hosszú lista lenne csu­pán címszavakban felsorolni, hogy a város melyik részén mit épít, javít, »tart karban« 'kitisztítására is. A város külső szélein elég sok fehér folt van a kereske­delmi ellátásiban. Ezért élelmi- srzerboltot nyitnak a Kölcsey utcában, ez az egész cseri vá­rosrész jobb ellátásáról gon­doskodik. öi-vendetes. hogy a helyi közlekedésben változás állt be: június 3-tól az északnyu­gati vá ro.srészben. az eddig a tanács. Az egyik legégetőbb j közlekedő 68 járatpár helyett gond az utak kaidban tartása. AA idén mintegy hatvan ka- posvaid utcában, úton — köz­tük földütakon is — végeznek felújítást. Régi panaszt orvosol a tanács a Cseri dűlő. a Kör- tönye-hegyi dűlő, a Töröcskei út felújításával. Hasonlókép­pen javítják az utal a donnára 86 szállítja az utasokat. A tanács intézkedik »szemét* ügyben« is: az illegális sze­méttelepet megszünteti, az üres telkekről elszállíttaitja a szemetet, újabb utcákat kap­csol be a szállításba. A terv több pontja úgy ren- dekezik. hogy a megkezdeitt városrész több utcájában. Sor munka vagy jövőre foly.tatód- I kerül a kapusfiüredi, a topo- j jék, vagy osak a következő öt- nári és az őrei városrész út- j éves tervben valósuljon meg. 'jóinak karbantartására is. Az eddig tett és az idei intéz- I A város sok — a vízhálózat- kedések megnyugtatóak. A 'ba eddig be nem kapcsok ut- ; perifériákat is érintik, ame- ' cája kap vizet. Az Egyenesi J lyekben — különösen a kör­A mozik műsora 19—21 kő zött: Városi: Arab éjszakák, ^ton már megkezdték a muin- Amerikai szerelmi történet. , . . .. „ . Az Apolló A korzikai testivé- kat' T<*b uteabam agy a Zrí- bravúros 'ny* 1 > az lszak es a Bartók Béla utcáiban szennyvízcsatornát rek című izgalmas, filmet játszotta. nyező községek Kaposvárhoz csatolása óta — sok ember la» i kik, és szeretne valóban váró» | si. kulturált körülmények kö­A A. | epiítenek, a munka azortban gzött élni.

Next

/
Thumbnails
Contents