Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-21 / 169. szám

Gond, gond és gcxnd. De mi-' csoda kellemes gondjai van­nak a Kaposvár teniszbajnok­ság rendezőinek. Tavaly ilyen­kor kimaradt a sorból ez a hagyományos verseny, s bi­zonytalan volt, hogy az újra­kezdés, amely egyben Kapos­vár centenáriumi sportverse­nyeinek egyik legrangosabbjá- nak számított — vajon hogyan sikerül majd. Csütörtökön este. amikor zá­por zúdult a városra, a rende­zők csak az eső folytatásától féltek. Ekkor már biztossá vált, hogy a remélt versenyzői létszám háromszorosánál is többen állnak majd rajthoz. Teniszparádé Kaposváron Gulyás István, Machán és Varga a centenáriumi versenyen — Ma reggel 7 órakor már kezdődik a folytatás 226 nevezés érkezett, s ez adta az első gondot. Aztán csaknem kivétel nélkül mindenki meg is érkezett, tehát az első ver­senynapra nem kevesebb mint 55 mérkőzés jutott. Ez sem kis feladatot jelentett, hisz a Va­sas tenisztelepen mindössze 5 pálya állt a versenyzők ren­delkezésére. Ráadásul a terve­zett egy órás mérkőzésekből mondhatnánk semmi sem lett, mert gyakorta három szettben dőlt csak el a továbbjutás kér­dése. Az időpontokat tehát nem igen lehetett tartani. De ki bánta ezt? Ugyanis színvo­nalas szép mérkőzésekkel kez­dődött tegnap délelőtt, s foly­tatódott délután a kaposvári teniszparádé. Igen ünnepi verseny ez. Azzá avatja már az a tény is, hogy sorrendben harmadszor örö­kös bajnokot fogad Kaposvár teniszbajnoksága. Annakide­jén Kherling Béla kezdte a Gulyásék. Jobbról a 10 és fél éves Pistike, aki bizonyos, hogy szeretne a szülök örökébe lépni. Középütt az örökös bajnok Gulyás István. »Anyut« csak a fiatalabb sportbará­toknak mutatjuk be. Mert a régebbiek közül ki nem ismeri fel városunk szülöttét Gulyásné Sey Magdát, sokszoros bajnoknőnket? | 0 Ferencváros ellen bemutatkoznak a Rákóczi új szerzeményei Siófokon játszanak a Fradi öregfiúk Két hazai labdarúgó-ese­mény ígérkezik elsősorban ér­dekesnek. Kaposváron már na­pok óta elővételben vásárolják a belépőjegyet a K. Rákóczi —Ferencváros barátságos mér­kőzésre. — Nagyon reméljük, hogy tett házunk lesz, és hogy olyan ■mérkőzést látnak a szurkolók, amely beleillik sportkörünk ötven éves jubileumi ünnepsé­geibe — mondta Jezeri Viktor pályaigazgató, aki igyekszik a Rákóczi-pályái megfelelően előkészíttetni a két zöld-fehér csapat találkozójára. Régen járt Somogybán a Fradi, amelynek népszerűsége változatlanul nagy megyénk­ben is. Sokak szerint vidéken inkább ragaszkodnak a nézők a zöld-fehér csapathoz, mint a fővárosban, ahol olykor most már a Fradi-meccseken is konganak a Népstadion lelá­tói. — Legjobb csapatával Jön a sokszoros magyar bajnok. Ez volt a megállapodásunk a fe­rencvárosi vezetőkkel — mondták a K. Rákóczi labda­rúgó-szakosztályánál. Ennek bizonyára örülnek a szurkolók. Annak nemkülönben, hogy a Kaposvári Rákóczi pályára küldi új szerzeményeit. Azokat a játékosokat, akik a mostani igazolás során kerültek hozzá. Csupán egyetlen kivétel lesz. Egyetemi tanulmányai miatt még nem érkezett haza Bánk József, a PEAC, illetve a Pécsi Bányász volt kapusa. Köves, Burcsa meg Szebeni azonban bemutatkozik új egyesületé­ben. i A vasárnap délután I? óra­kor kezdődő mérkőzésre au­tókkal érkezőknek igyekeznek a pálya környékén parkolóhe­lyet is biztosítani. Míg a Ferencváros első csa­pata vasárnap Kaposváron szerepel, addig az öregek már Siófokon leszállnak az autó­buszról. Siófokon már hagyo­mány, hogy a bajnokság előtt a helybeli öregfiúk is pályá­ra lépnek; Bujtor és társai most rangos ellenfelet kapnak, hisz a Ferencváros egykori nagy labdarúgói mutatkoznak be Siófokon. Bizonyos, hogy a Balaton somogyi fővárosában a kán ikula ellenére is sok szurkoló lesz kíváncsi az FTC —Siófok öregfiúk mérkőzésre, amelynek kezdési időpontja vasárnap 16.20 ara. sort. Aztán a kaposvári tenisz­rajongók tapsolhattak Azsbóth Józsefnek is. Őket követi a magyar teniszezés újabb nagy egyénisége, az örökifjú Gulyás István, aki tizenhatszaros ma­gyar bajnokságával lépett be az »örökösök« közé. Gulyás mellett Machán és Varga a külön kiemelt versenyző, de! hadd mondjuk el Kaposvár még nem fogadott egyszerre 14 I. osztályú teniszezőt egyetlen bajnokságon sem. Tegnap reggel 8 órakor kez­dődtek a küzdelmek, s csak a sötétség vetett véget azoknak. Ma 'reggel még korábban kell kelniük az első pároknak, hisz már 7 órakor szólítani fogják a versenyzőket Nem bánták meg azok, akik pénteken, dacoltak a tűző nap­pal s megtekintették Gulyásé- , kát (no és a többieket is). Ter- | mésaetesen ma még érdeke- ! sebb mérkőzéseket ígér a pá- ’ rosítás, hisz a fő számban a férfi I. osztályban már »csak« 16 versenyző maradt állva. Az I már bizonyos, hogy az I., il­letve a II. osztályban a döntők vasárnap befejeződhetnek. A harmad osztályúaknái, vagy az ifjúságiaknál lehetséges, hogy csak hétfőn kerül sor a fináléra. Ez azonban nem csökkenti a kaposvári centená­riumi teniszbajnokság értékét. Sót! .' • ! ; i * k. s. Homola (NIM) két pompás győzelemmel mutatkozott be a férfi egyes I. osztályban. a Megkezdte munkáját megyei labdarúgó-szövetség új elnöksége Megyei bajnokság tartalék csapatok nélkül területi bajnokság Fölemelt létszámú — Üszótanfolyaim indul júli­us 24-én Kaposváron, ahol a sportiskola! előkészítőre 7—11 éves gyermekek (fiúk—lányok) jelentkezhetnek. Az úszósport iránt kedvet érzőket kedden délelőtt 10 órakor és délután 16 órakor várják az uszoda tanmedencéjénél. í Szikora István, a Somogy J megyei Sporthivatal elnöke ki- , nevezte a Somogy megyei Lab­darúgó Szakszövetség új el­nökségét. Az elnöki tisztet ; Kiss Itsván látja el, elnökhe- j lyettesek: Szilvást József és j dr. Zádori László. Főtitkár: i Horváth Zoltán, titkár: Bárdo- ’ si EmiL Az elnökség tagjai: v Telektulajdonosok, figyelem! A balatonienyvési, a balatonboglári és a marcali TÜZÉP-tolepeken különböző méretű „ÉRDÉRT" tígsusü faházak KAPHATÓK, ILLETVE MEGRENDELHETŐK. Ajánljuk, hogy mielőtt építkezik, tekintse meg Balatoníenyvesen, Fő u. 2. sz. alatt (a régi es az új 7-es út elágazásánál) létesített FAHAZBEMUTATÖ TELEPÜNKET. Részletes felvilágosítás a helyszínen, valamint a fenti telepieken és a vállalat kozponu.iabafn: Kaposvár, Füredi utca 1. Telefon: 11-663. A faházak OTP-kölcsöme is megvásárolhatok. KAPOSVÁRI TÜZÉP VALLALAT. (11391) \ Átal Béla, Végh József, Bara­nyai István, Fűzi István, dr. ; Szilágyi Lajos és Tóth József. Az SLSZ újonnan megbízott I elnöksége csütörtökön este 1 megtartotta első ülését. Az egyes szakbizottságok kialakí­tása mellett sürgősségi okok folytán is első helyre került az 1973—74. évi megyei labdarú­gó-bajnokság rendjének meg­határozása. Minit arról már korábban szóltunk, az SLSZ leköszönő elnöksége legutolsó ülésen nem tudott határozni a bajnokság több kérdésében, j Ezért maradt a döntés az új j tisztségviselőkre, akik vita nél- I kül elfogadták a korábban elő- | terjesztett javaslatot. Eszerint I vegleges. hogy az új bajnoki | evben 16-os létszámú lesz a I megyei I. osztály, és ebben j nem kap helyet a Rákóczi és j a Táncsics SE tartalék csapa- ! »• Mostantól megszűnik a ko- | rábbi II. osztály. Ehelyett amo­lyan összevont járási bajnok- I sagra kerül sor »területi« — el- j nevezéssel. Az eddigi két cso- : port helyett a jövőben három I csoportban, 42 csapat vehet ! részt e bajnokságban. Elkészí- | tették e csoportok beosztását. Balatoni csoport (ügyintéző- 1 je a Siófoki Járási Labdarúgó Szövetség.) Az ide tartóz» csapatok: Tab. Somogyvár. Táska, Bala- j tonlelle, Balatonföldvár, Két- hely, Balatovkeresztúr. Siófoki | MEDOSZ. Ordacsehi. Bala- I tonszentgyörgy, Balatonendred, 1 Buzsák, Nagybereny, Siófoki Bányász II. \ Kaposi csoport (ügyintéző a Kaposvári Városi Labdarúgó Szövetség). Csapiatok: Somogysárd. Ku­tas. Kadarkút, Toponár, Nagy­bajom, Szentgáloskér. Gölle, Zimány, Pusztakovácsi, Juta, Mernye, Mesztegnyö. K. Tán­csics II. K. Rákóczi II. Dráva-csoport (ügyintéző a ’ Nagyatádi Járási Labdarúgó Szövetség). ! Csapatok: Felsőbogát, Vese, Bolhás, Böhönye, Lakácsa, Po- tony, Csokonyavisonta. Tap- | Sony. Berzence, Péterhida, So- mogyszob. Nagyatádi Somo- i gyi B. SE., Nagyatádi Kinizsi II., Barcsi SC II. Az SLSZ titkársága a közeli | napiokban elkészíti a megyei ! bajnokság sorsolását. Hasonló­képp a járási labdarúgó szö- j vétségek is a területi bajnok­ságokét, amelyek egyaránt augusztus 19-én kezdődnek. CSURGÓ ÍS KÖRNYÉKÉRE Jelentkezés: DÉDÁSZ, Nagykanizsa, Oswald u. 1/a. (123042) J0UUS 21 SZOMBAT Dániel Milyen lesz az időjárás? A várhaló időjárás ma estig: Felhőátvonulások, szórványosan el öforduló záporral, zivatarral. Mér­sékelt, — a nappali órákban többfelé' élénk — délnyugati, nyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 25—30 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap n órakor Siófoknál 25 fok volt. A loltó e heii nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Győrben megtartott 29. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 21, 30, 34, 42, 62. — Szolidaritási ünnepsé­get rendezett tegnap Buda- p>esten a nőtanács, a Magyar Szolidaritási Bizottság és az Országos Béketanács. Kinyil­vánították: a magyar nők ed­dig is és a jövőben is részt vállalnak vietnami tárnáik helyzetének megkönnyítésé­ben. — Dél-vietnami sebesült- csoportot fogadott tegnap az Országos Béketanács elnök­sége. A vietnami hazafiak gyógykezelésen tartózkodnak hazánkban. — Nem adta meg az átha­ladási elsőbbséget tegnap Ka­posváron a Beloiannisz utcá­ból a Pete Lajos utcába ka­nyarodó Kocsis Gyula a vele szemben szabályosan haladó Sárdi Lajos motorkerékpá­rosnak. A motorkerékpáros a Kocsis által vezetett Skodá­nak ütközött, és 8 napon 'túl gyógyuló törést szenvedett. Kocsis Gyula ellen büntető eljárás indult. — Juhászaiban kiemelke- j dö, a megyei átlagot jóval fe­lülmúló gyapjútermelést ért el a balatonszabadi Novem­ber 7. Tsz. Az 587 anyabirká­nál 6,43 kilóanyírási átlag a í szabadiak eredménye. 80 évvel ezelőtt, 1893. július 21-én született, és 1947-ben, 54 éves korában halt meg Hans Fallada német re­gényíró, a XX. századi polgári realista irodalom egyik művé­szi képviselője. Pályafutását újságíróként kezdte. 1932-ben megjelent Mi lesz veled, emberke? című re­gényével világhírnevet szer­zett. E regény az 1920-as évek végén, az expresszionizmus pá­toszával szemben jelentkező Neue Sachlichkeit (új tárgyias- ság) elnevezéssel jelzett sti- lusforma egyik reprezentativ alkotása volt. A weimari köz­társaság utolsó éveinek nyo­masztó világa hozta létre ezt a regényt is. Fallada olyan hőst választott, aki távol tartja ma­gát a kor közösségi mozgal­maitól; csak maga és családja számára próbálja a puszta lé­tet biztosítani. Könyve a kis­emberek, a kispolgárok életé­nek sok jellemző vonását, epi­zódját rajtolja meg lebilincse­lő pontossággal, mélységes sze­retettel. E mű bizonyos érte­lemben a városi, elsősorban a berlini népélet valóságos ké­peskönyve. Ismertebb müvei: Farkas a farkasok között (1937), Halálodra magad maradsz (1947). Szavalóverseny Először rendezett szavaló­versenyt a HVDSZ szocialis­ta brigádkluibjának vezetősé­ge. Minden részvevő Petőfi egy-egy versét és egy szaba­don választott költő müvét tolmácsolta. A zsűri Hómantn Sándort, az Ingatlankezelő Vállalat asztalosát tartotta a legjobb szavaiénak. Kurucz Gyuláné, a költségvetési üzem kertésze a második lett, s megkapta a közönségdíjat is. Nagy Lajosné, a Kefe- és Műanyagipari Vállalat meósa a harmadik helyen végzett — Ma dolgoznak utoljára a kaposvári építőtábor első tur­nusának részvevői. A váltás vasárnap érkezik. Az első két hét táborozói július 29- től még együtt tölthetnek egy hetet a nógrádverőcei nem­zetközi ifjúsági táborban. LÉGMOZGÁSOK KUTATÁSA lan McLaren bostoni meteoroló­gus és fizikus modellvárost szer­kesztett. Egy szélcsatornában ar­ról kívánt meggyőződni, hogy a különböző irányú légmozgások a magas házak között milyen ha­tást gyakorolnak a járókelőkre. (Telefoto — AP—MTI—KS) — Különleges könyvrit­kaságokat mutat be az ünnepi hetek alkalmából — az idén ötödik alkalommal — a sze­gedi Somogyi Könyvtár. Ki­állították többek között a XVI. századi »Vizsolya Bib­liát.«, s a XVII. századból való »Posoni kert«-et is. — Törpcvizmii-társulást szerveznek Balatonkeresz- túron. A regionális terv sze­rint a beruházás építését jö­vőre kezdik meg. A feltétel az, hogy a társulásban a la­kóház-tulajdonosoknak lega­lább a fele benn legyen. — Táblás csokoládé és keksz jelent meg a napokiban a boltokban »Kaposvár száz éves« felirattal. — 80 ezer tonna tüzelőola­jat adtak el országosan az idei kedvezményes vásár­lás során. Somogybán ez idő alatt 3000 tonna tüzelőolaj italált gazdára. — Az 512. sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézet, Kaposvár, Irá­nyi D. u. 10. pályázatot hirdet matematika—fizika, vagy mate­matika-kémia szakos 301. vagy 502. kulcsszámú tanári állásra, és magyar—történelem szakos 501. vagy 502. kulcsszámú könyvtáro­si állásra, augusztus 15-i belé­péssel (férfi). Fizetés a 210 1971. (M. K. 13.) MM.—Mü. M. számú utasítás szerint. A pályázatok beküldési határideje: 1973. július 31. (11387) — A VOLÁN Utazási Iroda 1973. szeptember 4-én 5 napos társas- kirándulást indít Jugoszláviába, az Istriai-félszigetre. Jelentkezni VOLÁN Utazási Irodánál, Ka­posvár, Berzsenyi u. 1. sz. alatt, augusztus 1-ig lehet. Részvételi díj: 1500 Fi -f költőpénz. (11407) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy 1973. július 25-én délelőtt 7.30-tól dél­után 15.30 óráig a Latinca Sán­dor u. páros oldalán az Április 4. utcától a Rippl-Rónai utcáig, a Rippl-Rónai u. páros oldalán, az Április 4. utcában a Kossuth tér­től a Bajcsy-Zs. utcáig, a Május 1. u. páratlan oldalán a Kossuth tértől a Kossuth L. utcáig, va­lamint az Ady E. u. páros olda­lán áramszünet lesz. (11404) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy 1973. július 24-én délelőtt 7.30 órától délután 15.30 óráig a Lenin utcá­ban a Bajcsy-Zs. utcától a Be­loiannisz utcáig, a Bajcsy-Zs. utcában az Ezredév utcától a Szalma I. utcáig, valamint a Könyvtár közben áramszünet lesz. 141386)

Next

/
Thumbnails
Contents