Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-18 / 166. szám

Nagy Istvánnal, a darányi ] és a társközségek pártalap- j szervezetei csúcsvezetőségé- j nak titkárával jártuk a múlt I hét közeidén az Üj Élet Termelőszövetkezet határát. Azt néztük meg: hogyan szervezik es valósítják meg a gyakorlatban az aratást és az ezt követő, ebhez szorosan kapcsolódó tennivalókat.

— Ebből a Bezosztájából kenyér lesz — mutatta a párttitkár a búzatáblát a vasút mentón. — 1350 hold az összes aratnivaló, ennek most a felénél tart az egyesült szövetkezet. Egy rendvágót vett a gazdaság, ezzel naponta negyven holdról levághatják a gabonát, 6 a rendet két kombájn szedi

[ fél utána. Hat kombájn vesz I részt a betakarításban, ebből | négy direktaratással takarítja I be a kalászost. Őszi árpánk nincs, a takarmánybúza 17 mázsás holdankénti átlaggal fizetett. Az étkezési búzának ennél magasabb lesz a hozama, úgy 19 mázsa körül ígérkezik. Sajnos, a korábbi esőzések következtében kétszáz holdnyi területen víznyomás károsította a gabonát. Ez a kiesés nagyon lerontja az átlagot, még ha vannak 30—35 mázsás holdankénti terméssel biztató tábláink is.

Tovább jártuk a határt, s közben megtudtuk, hogy az idén még nem szárították a

ü munkák egymáshoz kapcsolódnak

Géppel perzselik a tarlót.

A kazalrakóval gyorsan megy a munka.

I

gabonát, mert nem kellett, így a kombájnoktól mindjárt a Somogy megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat barcsi magtárába vitték a szemet. Amerre mentünk, szántással körülszegett tarlón égett a szalma.

Politika és gazdaság;

Egységes törekvés — formalitás nélkül Vállalatoknál

rakban járva sűrűn hallani: ezt vagy azt a kérdést megtárgyalta a pártszervezet, a pártbizottság, állást foglalt, határozatokat fogadott el. A gond csak az, hogy kellett-e, s ha igen, éppen ezzel volt-e szükséges foglalkozniuk a kommunistáknak? Tény, hogy a jó pártpolitikai munka nem része, hanem egyenesen elengedhetetlen feltétele az eredményes gazdasági fejlődésnek, de ez a szoros kapocs mindent nem köthet össze!

Fölösleges, erőt. időt, figyel met rabló buzgalom, ha úgy

gyá-1 tát, akkor máris létrejött az egészséges munkamegosztás, a zavaró párhuzamosságok elkerülésének lehetősége.

Nem egyszerű feladat eligazodni az elvégzésre váró feladatok sűrűjében, mert majdnem mindenütt tapasztalhatjuk, az egymásra torlódó teendőik újra meg újra kísértésbe viszik a pártszervezetet, hogy sodródjon azokkal. E sodródás jele a formális megoldások előtérbe kerülése, a lényegtelen dolgokról órákig vitázgató értekezletek összehívása, a napirendi pontok megállíthatatlan gyarapodása, a jelentések oldalszámának növekedése, a

véli a pártszervezet, hogy va-1 tetszetősen hangzó, de a lélamennyi ügy sorra vétele a dolga. A szerszám üzem egyenetlen tevékenysége, a fonoda nemeiy gépsorán — föltehetően beállítási hibákból származó — megnövekedett selejt, az állattenyésztési telepek egészségügyi állapota nem kíván közös elemzést, állásfoglalást, hivatalosabban szólva önálló napirendi pontot. Részletkérdések ezek, s tárgyalásuk fontosabbtól terelheti el az érdeklődést.

nyegre még gyertyafényt sem vető gyűlések megrendezése. Ilyenkor ugyanarról ugyanazt szinte ugyanazok hallják, s aligha meglepő, hogy maga az ügy semmit nem jut előbbre.

Ahol a koncepció, a középtávú terv legfőbb célkitűzései fölött zajlik a vita, ahol nem a bérfejlesztés egyes személyeknek adott forintjait, hanem az elveket, a feszültségek okait taglalják a kommunisták, ahol egybeesnek a szavalt

— Amennyi kell, azt a kombájnok után mindjárt lehúzzák a gépek és kazalba rakják. A visszamaradt szalmát és a tarlót égetik. Ez növényvédelmi szempontból előnyös módszer, s a növényvédő brigád feladata. Emberek végezték ezt a munkát eddig, most szerkesztettek a műhelyben egy ügyes perzselőgépet, amely traktorra szerelhető. Ezzel gyorsan és biztonságosan megy a munka. Először a vasút men tén égetnek, azután a szántás, disztillerezés következik, hogy az esetleg kipattanó mozdonyszikra ne okozzon váratlanul tüzet és ezzel tetemes kárt. Okkal tartunk ilyen veszély tői, mert korábban volt már tűzkárunk a gabonában, amelyet mozdonysziikra okozott.

A megtisztított, fekete foltoktól tarkálló táblákon szaporán hasították a barázdát a szántótraktorok ékéi, s barna földet fordított a felszínre a disztiller. Ezeket a munkáikat négy gép végezte, s eltüntették a nyomát annak, hogy itt

és a tettek, ott föl se merülhet az a dilemma, vajon mi áll előbb a sorban, a politikai cél vagy a gazdasági érdek.

Ugyanabban a sorban álló dolgok ezek — persze, a helyes értelmezést mindenkor feltételezve — s nem megalkuvó, azaz elveket félretoló egyeztetésük rejti a megoldást, hanem a nii-nél rövidebb, egyenesebb utak meglelése. Ezeknél adódhatnak viták, felfogásbeli különbségek a párt- szervezet és a gazdasági vezetők között — ilyenkor a terű- l Pár nappal ezelőtt még gabo- leti pártszeryek segítsége, elv- nakalászok sárgultak. Sürget

társi »közbeavatkozása« természetes —, de az a fő, hogy ugyanazt akarják.

A hatékonyabb gazdasági munkát, melyet a politikai útmutatás tölt meg értelemmel. A célratörőbb politikai tevékenységet, melyhez a gazdasági haladás szállítja a bizonyító erejű tényeket. Politikai és gazdasági munkálkodás egységét tehát, mert ez az egyetlen lehetséges alapja a tartós, mindenkinek többet adó eredményeknek.

M. O. í

ez a munka is, hiszen az egyik táblába mielőbb szeretnék elvetni a napraforgó magját, hogy a zöld növényt leszánthassák zöldágynak. Másutt a talajmunka az őszieknek készít már alaipot: a tarló helyén, a feltört földön könnyebben utat talál magának az ezután következő csapadék, így több nedvességet — jobb magágyat — kaphatnak az őszi vetések.

H. F.

I

A részletek boncolgatása j ugyanis fölmenti a gazdasági j vezetőt az önálló, felelős cse- letevéstől, mert hiszen ő »a pártszervezet útmutatásait követte«. Magyarán mondva, restségre nevel ez a módszer, az egyszemélyi vezetés sokféle előnyének elsíkkadására Miért, hogy mégis sűrűn meglelhetjük? Azért, mert a párt- szervezetek még nem választják el egymástól kellő határozottsággal azokat a feladatokat, amelyeknél nélkülözhetetlen a kollektív gondoskodás, azoktól, amelyek végrehajtásakor a kommunisták egyéni fellépése, személyes példamutatása — vagy véleménye — is elegendő.

Gondolatmenetünkből kiolvasható, hogy az első lényeges mozzanat a pártpolitikai munka és a gazdasági tevékenység egységének kovácsolásakor a »menetrend«, azaz a fontosabb állomások és azok sorrendjének a megállapítása. Emiatt nem formális aktus a j félévi vagy éves munkaterv kialakítása, jóváhagyása, hanem nagyon is tartalmi teendő. Ha a munka terv megragadja a csomópontokat, így például a vállalati stratégia és taktika távlati vonásait, a bérpolitika elveit, a munkaszervezés rendszerét, a népgazda- ; sági és a helyi érdekek mmél ! jobb egyeztetésének módoza- ,

Megvenni és megbecsülni

Mezőgazdaságunk egyre nagyobb értékű gépekkel, eszközökkel termel. A korszerűsödés, a termelési színvonal; emelkedésének törvényszerű velejárója ez. Mind többet kerül szóba a gazdaságokban, hogy a milliós értékű termelési eszközökhöz megfelelő szakképzettségű dolgozók, kezelők kellenek. Specialistákra van szükség, akik biztonsággal, tökéletes hozzáértéssel tudnak bánni a nagy anyagi befektetést jelentő berendezésekkel. Vonatkozik ez a növénytermelés most kialakuló zárt rendszereinek nagy teljesítményű, modern gépeire éppúgy, mint a korszerű állattenyésztési telepek óramű pontosságú technológiáira.

A megfelelő szakképzettségű kezelő, a specialista csak az egyik feltétele annak, hogy a nagy értékű befektetés kellően hasznosuljon a gazdaságban. Alapvető, elsődleges érdek az. hogy minél tovább, minél hosszabb ideig maradjanak üzemképesek a gépek, minél több évig szolgálják az egész közösség .javat. Ehhez pedig rendkívül gondos karbantartás, jól szervezett szerviztevékenység szükséges. Ahogy a gépek, eszközök kezelőivel szemben új követelményeket támasztanak ezek a nagy értékű berendezések, éppúgy új követelmények elé állítják a javitas-szolgáltatást.

A minap hallottam egy megjegyzést: »A MEZŐGÉP Tröszt a múlt évben az alkatrészellátás gondjainak meg- szünetését tekintette fő feladatának — sikerült ezt a célt elérni. 1973-at úgy lehet jellemezni. hogy a szolgáltatások megszervezésének éve. Az al- I kaírészellátás után most ez a feladat került a munka homlokterébe.«

Ahogy a termelésben, a szolgáltatásban sem nélkülözhető a szakosodás, a speciali- záció. A Kaposvári Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalatnak a fejőgép, a tejhűtő berendezések szervizét kell ellátni, távlatilag őket je- j lölték ki országos felújító üzem- i mé. Nagy feladatot jelent megszervezni a tejkezeléssel kapcsolatos összes berendezés . szervizét, felkészülni a felelGs- | ségteljes feladat pontos ellátá- í sara. A (gyorsaságnak — tejkezelő berendezésékről lévén szó — különös fontossága van.

A vállalat bizonyos tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen Somogybán eddig ilyen jellegű feladat ellátására I nyolcvan üzemmel alakított ki I ( szerződéses kapcsolatot. Jövő- j re azonban már a szomszédos I Tolna megyében is el kell lát- | n-iuk ezt a fajta szolgáltatást, j És a továbbiakban lépésről, lépésre nő a hatósugár. Szükség van arra, hogy egy speciális | berendezés javítására, kar- I bantartására kialakuljon egy J speciális bázis? Mindenkép- j pen! Ez az egy példa bizonyí- i ték arra, hogy a nagy értékű, j korszerű berendezések új követelményeket támasztanak a j szolgáltatással szemben. En- I i nek kialakítására, megszerve- i j aéséx-e mosit kell gondolni! Most kell figyelmet fordítani erre:, a vásárláskor, a beruhá- , záskor.

Mert nem elég megvenni | egy modern, nagyszerű ter1 melési eszközt — meg is kell azt becsülni! És ehhez nélkü- ; I lözhetetlen a jól szervezett szervizszolgálat kialakítása!

Szándékébresztfik

E

lkísértem egy könyvtárost a faluba. Fejlesztésről akart tárgyalni. Tudta, hogy összefogott a falu, hogy lesz iskolai könyvtár, s jóllehet még meg sem kezdődött a munka, már a polcokat, a berendezést tervezte. Kereste az irodalomszakos tanárt, a könyvtárost, az iskolaigazgatót, a párttitkárt, a tanácsi kirendeltség vezetőjét, hiába. Nyár van. Tanfolyamon az egyik, külföldön a másik, szabadságon vagy rokonoknál a harmadik és így tovább. S akkor valami egészen magától értetődő természetességgel bekopogott a falu körzeti orvosához. Meglepődtem. Orvoshoz? Könyvtárügyben? »Miért ne?« — mondta. »Ebben a faluban ez így természetes. De ha gyümölcstermelési szaktanácsra van szükséged, akkor is fordulhatsz hozzá. Meg a pedagógusokhoz is. Itt együtt van az értelmiség, tudja, hogy mit csinál...«

Nemesdédről többször írtunk már, sokaknak talán nem is új, amit mondok. Csakhogy nem a falut vagy az ott kialakult helyzetet választottam mai témámnak, hanem a tendenciát. És most is, mint annyiszor, vállalom a bírálatot, tudniillik azért, hogy nem általános az, ami Nemesdédre jellemző. De azzá fog válni, hiszek benne. Ottani tapasztalataim egyébként szétoszlathatják mindenkiben a két szélsőséges véleményt. Azt ugyanis, hogy a falusi értelmiség széthúzó, magának való, közömbös és tehetetlen; s a másikat, amely indokolatlanul gazdasági, politikai »vezető erőt« vél fölfedezni az értelmiségben. Azt hiszem: az ottaniak bizonyítják a legjobban: nem elméletgyártásra, hanem tettekre van szükség; nem a fennhéjázó magatartás, a »kiválóság« éreztetése, hanem a hétköznapi cselekedet; nem az egyéni boldogulás mindent háttérbe szorító vágya, hanem az együttélés, az együtt lélegzés és gondolkodás a falu emberével — igen, ez adhat tekintélyt és megbecsülést a falusi értelmiségnek. És úgy »mellesleg« ezáltal fejlődhet, gazdagodhat igazán az egész falu.

Sok jellemző esetet »csikartam ki« dr. György Ferenc körzeti orvosiból, elmondhatnám valamennyit. De ahogy fe- feleségével együtt beszéltek velem, amilyen természetesnek, úgyszólván kicsiségnek tüntették fel a nagyon is figyelemreméltó mozzanatokat, az engem is visszahúzódásra, szerénységre késztet. Ők ugyanis semmi különöset nem látnak abban, hogy összefogott az értelmiség, hogy kilépett szolgálati lakásának falai közül, hogy nyitott szemmel jár a faluban, és nem nyugszik bele a hiányokba, s hogy — ami az aktivitás következménye — velük tart mindenben a falu, s ők a faluval. »Ki a fene csinálja, ha nem mi? Ahol nem így él a pedagógus, az orvos, a gyógyszerész, az állatorvos, ott nem azt teszik, amit kell.«

Kutattam az indítékokat. Hogyan, kezdődhetett? Az alap természetesen a stabilitás. Nem vándorok élnek itt; egyikük- másikuk tizennyolc-húsz évet is eltöltött már a faluban. S hogy megfordítsam a »fölfedezést«, aligha maradtak volna eddig, ha nem értik meg egymást, s ha nem fogadja be őket nagy bizalommal a falu. Ez hát az alap. Igaz, hogy nincs különös benne, mégis érdemes figyelni rá, hisz sok helyről mondhatnánk még el az ellenkezőjét.

V

olt azonban valami más is, amit fölfedezett a nemes- dédi értelmiség. Érteni kell ahhoz, amit a falusi ember csinál, vagy ami iránt legalábbis érdeklődik. S ők megtették. Ezért volt az, hogy nem is kultúrát akartak csinálni mindenáron, azazhogy nem azzal kezdték: olvass, járj szakkörbe, nézz színházat, hallgass ismeretterjesztést. Nem vagyok egészen bizonyos abban, hogy filozófiai meggondolásból, de akárhogy is: a gazdaságra, a földre, a termelésre, a parasztembert legjobban érdeklő dolgokra építettek. S az hozta magával a szellemi kultúrát.

Ahogy az orvos elleste Varaséi bácsi gyümölcstermelő tudományát, ügy a többiek is »leskelödni«, kertészkedni kezdtek. És amikor már valamit »konyítottak« hozzá, akkor szedték elő a szakkönyvet, akkor barkácsoltak össze egy kimustrált traktort, s az egész falu azzal permetezett, akkor állt össze — mindenfajta szervezés nélkül — a gyümölcstermelő szakkör, amelynek ma már hetven tagja van.

Közeledtek és összetalálkoztak az emberek. Számomra az a legmegkapóbb, ahogy együtt gondolkodásuk következményeként a nemesdédiék apáról fiúra szálló, sok évtizedes termelési tapasztalata szinte észrevétlenül összefonódott a tudománnyal. S a visszajelzés így hangzik: »Aki magas fokon termeli a gyümölcsöt, az már értelmes ember.«. Igen, azzal együtt már mást is el lehet érni. »Csak nem kell szégyellni a munkát, ennyi az egész.«

S most nem állhatom, hogy ne idézzek föl egy epizódot. Autóbuszváróra volt szükség. Vasárnap nekiállt néhány értelmiségi kiásni az alapot. Mentek arra sokan, mondtak: »Doktor úr, magát beteghez hívhatják.«. »Ha hívnak, majd megyek. Addig még kidobok néhány lapáttal.« Hamarosan negyvenen is körülállták őket segitőkészségükről árulkodva, már nem is tudtak munkát adni nekik. S hogy minek köszönhették? Sohasem mondták azt a falusi embereknek, hogy ELŐRE. Mindig csak azt, hogy UTÁNAM. Nem kell háború, hogy a két »parancsszó« különbségét fölfedezze az ember. Az utóbbinak vivőereje van, s akinek ez árad cselekedetéből: azt nevezem szándékébresztőnek.

így lett hidrofor az iskolában, így lesz most az eredeti terveket messze meghaladó iskolabővítés, később majd könyvtár, és minden, amit együtt akar a falu. »Culágermun- kát mi is vállalunk.« És még mennyi mindent azon kívül. Azt hiszem, rrfegszöknének a faluból, ha nem tehetnék a dolgukat. Miért ne férne meg az influenzáról, a kanyaróról szóló előadás a gyümölcstermelési szaktanácsadással; az iskolai nevelő munka a párttitkársággal? De pedagógus a népfront elnöke is, a művelődési ház igazgatója, s ha valahol nem igaz, akkor itt aztán igazán tévedés volna azt állítani, hogy egy emberen áll minden. De mégis igaz, mert valóban egy emberként munkálkodnak a faluért, és Igazán nem jut eszükbe az a szó, hogy túlterhelés. Maguk vállalják, hivatásuk tudatában.

F

áradhatatran a Böröcz házaspár is, Végh Péter, a népfront elnök és a többiek. Országos hírnévig vitték a falut nemcsak a gyümölccsel, hanem az olvasottsággal, a szellemi kultúrával is. Böröczné szenvedélyével, temperamentumával, kitűnő szervezőkészségével úgy megmozgatja a falut, hogy néha még az is segít, aki nem akar. És figyeljék csak a szemléletet. Amikor érdekőldtem, hányán és kik tartoznak az értelmiségiekhez, így kezdték: »A párttitkár, a kirendeltségvezető, tizenegy pedagógus, két gyógyszerész, egy ápolónő meg egy védőnő, egy állatorvos, (sajnos az agronó- mus nem itt lakik), na meg az orvos. És az a sok értelmes ember, akikkel valóban egyek vagyunk, egyek lehetünk.«.

így azután nem nehéz »eljutni az emberekhez«. S ha eljön a zárszámadás ideje a szövetkezetben, tízen tízszer is fölkeresik őket: »Ott legyen ám, doktor úr, mindenképpen!«. »Tanító néni. meg ne sértsen, elvárjuk magát.« »Igazgató elvtárs. ígérje meg, hogy ott lesznek mindannyian.« & ott vannak, és együtt örülnek, es együtt terveznek — hiszen együtt élnek.

Mi viszi, mi hajtja a szándékébresztőket? Sikerült választ adnom rá? Ők azt mondják: »Eddig még minden sikerült, amihez hozzákezdtünk. Mindenki tesz egy kicsit, ennyi az egész.« Ilyen egyszerűen, szerényen és természetesen. Nem csodálkozom már. hogy a könyvtáros az orvoshoz fordult könyvtárügyben, s azon sem lepődnék meg, ha valaki a falu köztisztaságáról akarna információt szerezni, s az irodalom szakos tanárt keresné fel. Nemesdeden már így természetes.

Jávori Béla

V. M.