Somogyi Néplap, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-29 / 150. szám
Rádió-jegyzet Barátok hangja Kaposvár és KaUnyin több mint egy évtizedes testvéri kapcsolata lemérhető azon is, hogy egyre többet szeretnénk tudni arról, hogyan élnek az emberek a kalinyini területen. Kiváló lehetőséget nyújt ennek kielégítésére a turistaút, a testvérmegyéből érkezőkkel való gyakori találkozás, s természetesen a sajtó és a rádió is. Biztosan sok hallgatónak örömet szerzett tegnap Oleg Nyikolajev írása a kalinyini területi Mir kolhozról, amely a főváros és Leningrád közötti út felén terül el. A moszkvai rádió magyarnyelvű adása rendszeresen sugároz olyan riportokat a falusi hallgatóknak, amelyekben megszólalnak a távoli barátok, s elmondják életük örömeit, városuk, falujuk fejlődését. Ez a kolhozriport sok szempontból érdekes volt a somogyiak számára, hiszen egy jóval hidegebb éghajlati viszonyok között termelő gazdaságról számolt be, s már az elején megtudták, hogy a lent termesztő, állatokat tenyésztői1 kolhoz nem is a legjobb ezen a szép vidéken. Tavaly hat-hét mázsa len, mintegy száznegyven mázsa burgonya, harminckét mázsa takarmányszéna termelt egy hektáron. S ha nem tartozik is a gazdaság az élenjárók közé, a jövedelem csaknem kétmillió rubelre rúgott tavaly, s az idén ennél jóval többre számítanak. Gyógyító füvek 400000 forintért (Tudósítónktól.) Böhönyén, a Diófa utcáiban gyakran, állnak meg a kocsik. Rajtuk bugyrokban, zsáikoktők Horváth János meszteg- nyői, Horváth Elek és Sárközi Károly szőkediancsi, Pápai Vilmos, Harangozó Antal nüklai, Orsós László, Orsós György és ban, az időszaknak megfelelő- V, ■ . . , , en fiaevöinisv. kamilla, aalaao- ^>Tlsos Imrene bohonya lakosak. en fagyöngy, (kamilla, galago- nyaviirág, kutyabengekéreg, tiikhur, vagy ezekben a napokban, például (hátrsf aváirágile vél. Kalapáti Ferenc gyógymövény- felvásánló veszti át az árat a gyűjtőiktől. M>eig kell becsülni őket. Legtöbbj üknek fő foglalkozása a gyógynövény,gyűjtés. A böhönyei gyógynövény- felvéséirilő tavaly 270 000 forint érteikben/ szállított gyógyító füveket a Herfoáriőnak. Az idén többre számítanak. A múlt évhez hasonlóan, ismét' megveszik a gomíbát, melyet a böhönyei tanaik. A felvásárló termeltet is gyógynövényt például anyarozsot és diigiitaliist. Összességében arira számít Kalapáti Ferenc, hogy az idén 400 000 forint értékű 'gyógyító füveit szállíthat el a Heinbáriáiniak. A kolhozfalu változásairól szintén képet adott a riport. Összkomfortos kőházakban élnek a családok, s az új lakótelep, a kolhozközpont terveit egy moszkvai intézet készítette el. Már épül az új iskola, aztár a borjúnevelő. A riporter elkalauzolt bennünket, érdeklődő somogyi hallgatókat, a Mir kolhoz klubjába, aztán, a könyvtárba is. Nagyon megragadott, hogy Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Mesterházi Lajos műveit menniyen keresik. Az olvasok többsége kolhoztag. A tizenhárom ezer kötetes könyvtárba nemcsak a szép- irodalomért, hanem a mező- gazdasági szakkönyvekért is elmennek. Ennek pedig többek között az az oka, hogy egyre több a gép — most például hetven traktort, tizenkét kombájnt, lentilolót rendeltek —, egyre több a szakember, egyre korszerűbbek a mujikainódszerek. S akárcsak a művelődés, a továbbképzés, ugyanúgy az összkomfortos lakás iránt is nő az igény. A gáz, a hűtőszekrény, a tv-ké- szülék, a modern bútor, mindennapinak számít. Egy riport, amely elsősorban nekünk, somogyiaknak szólt. A barátok hangját hallottuk benne, nagy örömmel. L. G. Szellőzőberendezések a textiliparnak gatói között főleg kulturális műsorok cseréjére, közös nyári táborok rendezésére gondoltaik az initézméniyek vezetői. A Kaposváron, megvitatott szerződéstervezeteit Októberben írják alá a két felsőoktatási intézmény vezetői, s elZöldség Szentesről A nyári szezonban mind ibégiagyárban szári- több, az Alföldről származó zöldséget és gyümölcsöt lehet találni a Balaton-part piacain. Ezen. a héten azonban már Kaposváron is megjelentek a Duna másik partjáról származó zöldségek. Mint Jovánczai József, a Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat főkönyvelője elírd©ndta, hetenként mintegy 200 mázsa, fóliaJelenleg tizennyolc cigány- család gyűjt és szállít vadon termő gyógynövényt Böhönvé- re. A legszorgalmasabb gyűjArak és áruk vári szennyvíztisztító telep, csaknem hét éve húzódó beruházás utolsó, s immár végérvényesnek látszó határideje augusztus 31. A létesítmény teljes összege 43 millió 800 000 forint. A felépülő tisztítómű nemcsak lényegesen korszerűbb, mint a korábbi, hanem , „ , , | a teljesítménye is kétszer akAmi ar legfontosabb: a val- | kora Napi 78ü0 köbméter lalat annyiért adja e zöldség- szennyvizet tud majd tisztíta- féléket, amennyiért a szente- I ni, s a telepet elhagyó víz nem siketéi kapja. * szennyezi a Kapóst, így annak sátorban termesztett zöldségfélét vásárolnak Szentesről. Két darab öttonnás teherautó hozza az árut: legutóbb például 60 mázsa paprikát és 32 mázsa paradicsomot. De hoztak még ezenkívül káposztát, burgonyát, i uborkát és karfiolt is. Siófokon nemcsak nyaralnak az emberek, hanem vásárolnak is. Különösen akkor kerekedik* egykettőre nagy forgalom, ha az időjárás sem fürdésre, sem pedig napozásra nem alkalmas. Ilyenkor azután hazai és külföldi vendég egyaránt nyakába veszi a várost: bevásárol. Tömegek hullámzanak a járdán, meg- megáltnak a kirakatoknál. A kirakatnézésnél a külföldiek számára nem csupán az átszámítás okoz gondot, ez volna a kisebb feladat, hiszen gyorsan kiszámítják, milyen vásárlás előnyös a számukra, az igazi probléma akkor jelentkezik, ha a kirakatban elhelyezett árukon .lines ár- megjelölés. Erre nemcsak a nagy idegenforgalom miatt kellene ügyelni, hanem egyébként is tekintetbe kell venni a vásárló előzetes tájékozódási szándékát, legyen az bennszülött siófoki, átutazó vagy itt nyaraló vendég. Üzletpolitikai szempontból is úgy helyes, ha a vásárló nem árat megkérdezni lép be a boltba, banetn árut venni, a kirakatban í r .éra és ármegjelölés ■ ■> • ii. kintről látott ár behív?’" í'b a vevőt a íz üzletbe. a kérdésre kapott válasz pedig elriaszthatja. Iskola as erdőben A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat a 36. számú általános iskola “szabadtéri tantermet« épített. A textilipari rekonstrukció a régi gépek kiselejtezése és az új technológiák bevezetése mellett a szellözőberendezések korszerűsítésére is kiterjed, ugyanis a jó, tiszta levegő nettt- csak egészségügyi követelmény, hanem a levegő tisztasága a szövetek minőségét is befolyásolja. A Könnyűipari Szerelő és Épületkarbantairtó Vállalat az idén a textilipar részére mintegy 300 ventillátort készít. Ezek a berendezések 25—100 ezer köbméter levegőt cserélnek ki óránként. Olstyrii vendégeket fogadtak a Tanítóképzőben Együttműködésről tárgyaltak Lengyel vendégeket fogad-1 az együttműködés lehetősé - tak ezen a héten a Kaposvári I geit. Tudományos kutatások és Tanítóképző Intézetben. Az I publikációk cseréjét szeretnék olstymi pedagógusképző főisiko- j a kapcsolat középpontjába álla vezetői látogatták meg a ta- j Irtani. A két intézmény haäl- nátóképzőt, hagy az együttműködésről tárgyaijanak. Somogy megyének már sokoldalú kapcsolata van a lengyel vajdasággal. Így született meg az ötlet: hasznos lenne a mienkéhez háisonló pedagógusképző intézménnyel is fölvenni a kapcsolatot. Az őlstynii főiskola rektora, j toéézítiik az első közös munka- rektorhelyettese és a vajdaság ; tervet, melyre az 1973/74-es egyik művelődésügyi vezetője I tanév közös programja épül a tanítóképzőben megbeszélte í majd. __l.......................................................— ----------------------------------r—< R övidesen befejezik a szennyvíztelep építését Befejezés előtt 411 a kapós- ! vizét fokozottabb mértékben A | föl lehet használni öntözésre, í A telep működésének érdekes- 1 sége lesz, hogy a biológiai tisz- títás során képződött szennyvíziszapot a helyszínen hasznosítják, s úgynevezett biogázt fejlesztenek belőle. A földgázhoz hasonló gáz, a telep összes energiaszükségletét fedezi. / A két fő kivitelező, a Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat (DUVIÉP) és a Lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat. Tekintettel a szerteágazó és igen bonyolult munkákra, sok részfeladatot több alvállalkozóra bíztak. Egyebek között itt dolgozik az ÉGV, a Csőszerelő és a Villanyszerelő Vállalát, de a Győri Vagon- és Gépgyár is kapott munkát. Mint kiderült, az alvállalkozók tevékenységének összehangolása okozta többek között a tetemes határidőcsúszást. (Az eredeti befejezés határideje 1969. december 31.) Amikor 1967 októberében megindult a munka a város határában. aligha gondolta volna valaki, hogy ilyen sokáig kell várni a befejezésre. A DUVIÉP kapacitását sokáig lekötötte, és tetemesen hátráltatta a munkát a város vízellátási gondjait megszüntető sántosi és cseri vízmű építése. Nehezítette a munkát az is, hogy időközben többször akadozott a betonacél- és cementellátás. Az sem volt mellékes körülmény, hogy a szennyvíztisztító a régi, az építkezés közben is állandóan üzemelő tisztítótelepen épült, s ezért a tervezés és a kivitelezés különleges körültekintést igényelt. Ráadásul a határidők többszöri csúszása miatt újra és újra programozni kellett a más munkahelyeken is dolgozó társvállalkozóik tevékenységét. Most azonban a megkötött szerződések, alapján minden esély megvan arra, hogy augusztus 31-én át- j adják rendeltetésének az új I szennyvíztisztító telepet. melletti erdőben ia SIC A *0 Sül IC Bizonyított a disznó A kölni egyetem hallgatói panaszkodtak a rossz kosztra, melyeit az egyetemi étteremben kaiptak. Azt állították róla, hogy azt még a disznók sem ennék meg. A szakácsok merő hazugságnak tartották az állítást. A hallgatók nem voltak restek, és hogy bebizonyítsák igazukat, egy disznót vittek az étterembe, s elébe tették az aznapi ételt. A disznó megszagolta, röfögött egyet-kettőt, s a tálat érintetlenül hagyva lassan tovább kocogott. A szerelem nem ismer határt Ezt vallja a világ legidősebb menyecskéje, a 1Ó3 éves Josefa Margarita, aki a minap kötött házasságot régi szerelmével, a most 71 éves Ignacióval, Az esküvőn a jó egészségnek örvendő menyasz- szony miniszoknyában és fehér fátyolban jelent meg. A lakodalmat Margarita szülővárosában, Re- cifeben tartották, ahol a hölgy 1869. december 23- án látta meg a napvilágot. Az ifjú pár az eéfcüvő után Brazília egyik legszebb tengerparti üdülőjébe utazott nászú fara. Fizetés helyett robbantás Pran Du fault amerikai nyugdíjas rendőr rendkívül látványos módon tiltakozott az adóemelés ellen. Felrobbantotta 150 éves házát, amikor az adóhatóságok értesítették, hogy 800 dollár helyett, ameny- nyit tavaly fizetett, most 1400 dollár adót kell fizetnie. Elégedetlen Két beosztott beszélget. Mi másról lehet szó, mint a főnökről. Egyikük különösen elégedetlen: — Lehetetlen vele együtt dolgozni. Kegyetlen ember. — Szerintem igazságtalan vagy. Hiszen akárhányszor csak hibát kö.vetsz el, megbocsátja neked. — Ez igaz. — Hát mit akarsz még azon kívül, hogy megbocsátja a baklövéseidet? — Hogy ne vegye észre őket! Hippi észjárás Hippik heverésznek a jól melengető napon. Egyikük feltápászkodik: — Szervusztok. Megyek haza. — Haza?! — Igen, tanulni akarok egy kicsit. Mire a másik: — Aztán gyere vissza, ha elmúlt a rohamod. Somogyi Néplap A.2 MSZMP Scmojiv megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár. Latiné; Sándor u. 2. Postacím: <401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca Sándor utca 2. Postacím: <4Ui Kaposvár, oostafiók 31. Telefon; 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk- vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknéL Előfizetési díj: egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967 Készült a SuGiogy megyei Nyomdaipari Vallaiat kaposvári üzemében í-lsposvar. Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató.