Somogyi Néplap, 1973. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-23 / 118. szám

Gyógyilva neveles J/únius 4-én indul az első konténervonat 25 éves a kaposvári Kisegítő Iskola Dunántúli gyógypedagógusok tanácskozása ismét egy negyedszázada kezdődött folyamatra tekin­tünk vissza: az iskolák államo­sítása 25. évfordulójának évé­ben a gyógypedagógia történe­tére, s jelenére is nagy fi­gyelmet szentelünk. Tegnap délelőtt, a kaposvári Kisegítő Iskola jubileuma al­kalmával háromnapos gyógy­pedagógiai tanácskozás kezdő­dött a Latinca Sándor Megyei Művelődési Központban. Ba­ranya, Tolna, Vas, Zala, So­mogy és Pécs város szakembe­rei vesznek részt ezen. Elő­adást tart többek között Gé­mest Tiborné, a Művelődés- ügyi Minisztérium csoportve­zetője, Lovász Tibor, az Or­szágos Pedagógiai Intézet tan­székvezetője, Szentmártoni Gusztávné és dr. Szalay Györgyné, az OPI adjunktu­sai. A háromnapos továbbkép­zés, tanácskozás témái idősze­rűek. A gyógypedagógia ref­lektorfénybe állításának tar­talmi indítékairól is beszélt megnyitójában Hansz Gyula, a megyei művelődésügyi osz­tály iskolai csoportvezetője. — A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a júniu­si párthatározat szellemében 1972 októberében — a művelő- j désügyi osztály előterjesztése ■ nyomán — megtárgyalta a gyógypedagógiai oktató-neve­lő munka helyzetét. A határo- ! zatok elrendelték a gyógype- j dagógiai intézményhálózat fejlesztését, a tárgyi és szemé- | lyi feltételek gyors ütemű ja­vítását. Megyénkben ugyanis sok a fogyatékos gyerek; az utóbbi években ugrásszerűen emelke­dett az áthelyező bizottságok elé utalt tanulók száma. Hogy ők kisegítő iskolába vagy gyógypedagógiai intézetbe jut­hassanak, jelenleg az általá­nos iskolától függ, és a javas­lat sokszor éveket késik. így a tanuló 11—12 éves koréban kerül csak a megfelelő inté- I zetbe, másszor pedig a maga­tartási rendellenességek miatt ] igyekszik megszabadulni az általános iskola egyes gyere­kektől. A művelődésügyi osz­tály összegyűjtötte a lapaszta-1 latokat és elvi állásfoglalása1 új irányt adott az áthelyezé­seknek. Fölmérték a beszédhi­bás tanulók számát is. (Az 1972—73-as tanévben 1100 gye­rekről derült ki, hogy beszéd­hibás.) Ezután Hausz Gyula 'arról szólt, hogy a művelődésügyi osztály most megoldást keres egy nevelési tanácsadó létesí­tésére is. A megnyitó után megkez­dődtek az előadások. A rész­vevők egyik csoportja ma So­mogy várra látogat, ahol a ne­velőotthoni munkáról tanács­koznak a gyógypedagógusok, a beszédhibák javításával fog­lalkozó szákemberek pedig j Kaposváron vesznek részt gya- j korlati bemutatón. A tanács- j kozás csütörtökön ér véget. Tegnap délután rendezték meg a Kisegítő Iskola jubileu­mi ünnepségét is. Ezen részle­tes beszámolót hallottunk Hamper Antal igazgatótól az iskola történetéről és a náluk folyó munkáról. Az ünnepsé­gen megjelent Csapó Sándor, a városi pártbizottság titkára is. A Kisegítő Iskola szervezé­sét 1947-ben kezdték el. s 1948 október 9-én rendezték meg az első tanévnyitót. Október 15-én már 74 tanulóval négy csoportban tanítottak is. (A Kisegítő Iskola tanulólészáma a város általános iskolásainak i 2 százaléka volt.) A megyében jelenleg a so- k mogyvári intézet mellett még I két önálló kisegítő iskola mű­ködik, az általános iskolák mellett pedig 27 kisegítő osz­tályban foglalkoznak a tanu­lókkal. A megyében 1972-ben a beiskolázott fogyatékosok száma ezer fölött volt. (Ez az általános iskolások 3,2 száza­léka.) A jubiláló iskola tárgyi fel­tételeiről a művelődésügyi osztály vizsgálatának meg­állapítását is idézte Kam­pes- Antal: »A túlzsú­folt intézmény (284 százalékos ki használtsági fokot mutat) eszközellátottsága a város ál­talános iskoláihoz képest azok 10 százalékát sem éri el.« A végrehajtó bizottság már ha­tározatot hozott, hogy a ne­gyedik ötéves tervben lehető­leg elérjék az országos szintet az oktatási és szemléltető esz­közökkel való fölszereltségben. Viszont nincs náluk pedagó­gushiány, és a nevelők jó munkát végeznek. Ennek ered­ménye, hogy sok végzett ta­nuló megfelelő állásban he­lyezkedhet el a vállalatoknál, üzemeknél. Jelentős támoga­tást kap az iskola a kapos­vári Bőripari Ktsz-től, a Ru­hagyártól, a VBKM-től is, szocialista szerződést kötött a Lakberendező Ktsz-szeL A vá Tűéi ifjúsági és úttö­rőházban a délután nyüt kiál­lításon mulatták be az iskola tanulóinak munkáit. Rajzkiál­lítást is rendeztek. Figyelem­re méltó a kiállításnak az a része, ahol a beszédkészség fejlesztését szolgáló szemlélte­tő eszközöket mutatják be. Az ünnepségen a jól dolgo­zó pedagógusoknak kitünteté­seket adtak át. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója lett dr. Mu- ray Jenőné megyei logopédus, Tölgyesi Lajosné gyógypeda-1 gógus és Zákányt Zsoltné ta­nítónő. Miniszteri dicséretben részesült Rumszauer Jánosné. H. B. Bemutatták az új áruszállítási módot A konténeres áruszállításba június 4-tol — az új vasúti menetrend életbelépésétől -— bekapcsolja Kaposvárt is a MÁV. Tegnap a vasútállomáson a vállalatok és gazdaságok szállítási szakembereit ismertették meg ezzel a korszerű szállítási móddal. A bemutató egyetlen tanul­sággal szolgált: a teljesen gé­pesített rakodás — a gyorsa­ság mellett — olcsóbb és biz­tonságosabb is a hagyomá­nyosnál, s ezért érdemes erre fokozottan áttérni. Hosszú elő­készítő munka után a vasút 1970-ben vezette be hazánk­ban a szállítótartályos fuvaro­zást. Azóta az ország számos nagyvárosa között szállítják már konténerben az árut. Az eddigi tapasztalatok minde­nütt kedvezőek: ahol így jut­tatják el a feladótól a cím­zetthez a szállítmányt, szinte teljesen megszűnt a reklamá­ció, és pontosabban betartják a határidőiket is. A feladó ma­ga zárja le a konténert, és sértetlenségét a címzetthez va­ló megérkezés után akár el­lenőrizheti is. Emellett az alumíniuimtartályokban sok­kal kisebb az áru rongálódá­sának a veszélye; a konténer­rel rakott vagonokat nem te­hervonatok továbbítják, ha­nem a postavonatok viszik a címzettig. Ezzel kiküszöbölték a tolatást, a kocsirendezést, amely gyakran okozott sérü­lést, minőségromlást az áru­ban. Az első konténeres vagono­kat is szállító postavonat Ka­posvárról június 4-én 19.37- kor indul, és másnap hajnal­ban 4 óra 45-kor érkezik. Ezt követően — függetlenül attól, hogy mennyi lesz a szállítan­dó áru — vasárnap kivételé­vel mindennap indítják a konténeres vagonokat. Bgy- egy vasúti kocsin öt —^egyen­ként tíz köbméter befogadó- képességű — szállítótartályt helyezett el a vasút. Ezek a vagonok akkor is naponta út­nak indulnak, ha mindegyik konténer nem is telik meg áruval. A tegnapi kaposvári bemu­tató részvevői már gyakorlati tapasztalatokról is hallottak. A Villányi Állami Gazdaság szállítási osztályvezetője mondta el például, hogy gaz­daságossági számításokat vé­geztek, és a konténerekben küldött bor szállítási költsége a Pécs és Debrecen között 50 fillérrel kevesebbe kerül, mint korábbam. Ha ehhez hoz­závesszük, hogy minden szál­lítótartályban 3000 üveg fér el, akkor érthető, hogy miért ezt választották. Esősorban az áru kímélése indokolta a Zsotnay porcelán­gyárban, hogy termékeiket szállítótartályban küldjék el a megrendelőkhöz: a tapaszta­laitok szerint így szinte törés nélkül érkezik meg az áru. A kedvező tapasztalatok el­mondása nem reklámfogás volt a bemutatón. Csupán azt szeretnénk, ha minél előbb általánossá válna ez a gazda­ságos szállítási mód. A felké­szülés erre nem kevés pénzbe került. A szervezés révén azonban megtérül: a vasút — együttműködve a Volánnal — tulajdonképpen háztól házig szállítja az árut, s hogy az átvevőnek ne okozzon gondot, csak hétköznap és csak mun­kaidőben viszik kd a külde­ményt. A szállítótartályos árufuva­rozást az ország egész terüle­tén fokozatosan bevezeti a MÁV. Jelenleg Kaposvárról Budapestre, Miskolcra, Sze­gedre, Békéscsabára, Debre­cenibe, Győrbe és Egerbe le­het ily módon eljuttatod a küldeményt K. I. Mi újság a határban? Akad-e probléma, s ha igen, van-e rá megoldás? Erre kér­tünk választ tegnap a megye különböző részén gazdálkodó három tsz vezetőitől és a ka­posvári Mezőgazdasági Ellátó Vállalat igazgatójától. Ságvár Bognár Jó­zsef főagronó- mus: — Na­gyon elkelne az eső. Né­ány csöpp ugyan hullott hét­én, de aztán elvitte a szél. A legfőbb munka most a lu­cernatáblán folyik. 220 hold az összes lucernánk, a terület egy részén folyik a kaszálás, a másikon a szénahordás, a har­madikon pedig már silókuko­rica magja kerül — terven fe­lül — másodvetésként a fel­tört lucernatarló helyére. A széna-betakarításhoz jó ez az idő. — Két DT—75-ös trakto­runk áll alkatrészhiány miatt, a jelenlegi munkákhoz szük­séges többi gépnél nincs ilyen gond. Attól tartunk, hogy erre a két traktorra a nyári tarló- munkáknal sem számíthatunk, s akkor csak fokozódik a gon­dunk. Az aratásra való felké­szülés során egy SZK—4-es és egy NDK gyártmányú kombáj- : nunkkal akadtunk el. Az előb­binél csapágy, az utóbbinál komplett sebességváltó hiánya - okozza a bajt. 1 Nyár a tavaszban Négy gyorsinterjú — mezőgazdasági témában Bizderi Ká­roly, az egye­sült tsz el­nöke: — Ná­lunk is tény­leg aranyat érne most a májusi eső. A csaknem kétszáz hold cukor­répa egyelésót végzik az em­berek; nagyon szép. tiszta a terület, jó eredménye van a vegyszernek. Holnap befejező­dik a mák egyelése is, mind az ötven holdon. Szerelőink már javában javítják a kom­bájnokat a nyári gabonabeta­karításhoz. Erre az évre két új aratő-cséplőt rendeltünk; egy megjött már. Ha mind együtt lesz, az idei nyáron 12 kombájnunk vágja a gabonát. — Ami a 450 hold lucerna betakarításánál gondot okoz, az a következő: négy önrako­dó pótkocsit rendeltünk, de még egyet sem kaptunk. Hét­főn kezdtük ezt a munkát, s gyorsabban haladnánk, ha ezek a gépek itt lennének. nak szánunk. Ezen a héten, i holnap vagy holnapután, kezd­jük a paprikapalánták kiülte­tését 70 holdra. Jelenleg a si­lókukoricát vegyszerezzük, az erőgépek a paprika alá készí­tik a talajt, a fogatok a ház­táji burgonyát sarabol jak. — Hiányzik a csapadék, a múlt héten mindössze 10—15 milliméter hullott. Híz heten­ként megismétlődhetne. Ker­tészetünkben ettől a héttől kezdve öntözéssel pótoljuk a hiányt addig is, míg természe­tes úton nem kapunk elegen­dőt ... Negyven hold görög­dinnyét már kiültettünk, most sarabolják, s ezekben a napokban 'az utolsó tíz holdra is kikerül a dinnye. Sást János igazgató: — Mindenekelőtt azokra a kér­désekre vála­Toponár­Zimány AGROKER Horváth Jó­zsef főagronó- mus: — A múlt hét kö­zepén végez-í tünk a 650 hold kukorica ve­tésével, etotéi száz holdat sno-w larany szolok, amelyeket itt a tsz- vezetők említettek. Minden szükséges alkatrészből ele­gendőt rendelt a vállalatunk, de a szállítások késnék. Mi­helyt az NIAfcLpcil megerz.cz-, nek az alkatrészek, mi továb­bítjuk. Mindenesetre sürgetjük a szállítást. A Dutrához való komplett sebességváltóval nem rendelkezünk, de részegységek vannak raktáron, s ha kell, közvetlenül küldjük. Ami a ta­karmányfelszedő pótkocsikat illeti, ezekből 55-öt rendel­tünk, s ennyi ki is elégítené az igényeket, hétfőig azonban mindössze négy érkezett csak meg. ígéretet kaptunk, hogy folyamatosan jön a többi Hamster pótkocsi is, így Biz­deri Károlyék gondján leg­alább két ilyen munkaeszköz­zel tudunk majd enyhíteni. — Az idei gabonabetakari- tást megkönnyítik az új kom­bájnok. Százhárom SZK— 1 4-esre van rendelésünk, ebből 75 mar eddig megérkezett, de a többi is itt lesz az aratás megkezdéséig. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is megszervezzük vállalatunknál az ügyeletet, így aratás idején munkaidőn túl is kiszolgáljuk alkatrésszel a gazdaságokat. H- fi, i Állóképesség E gyik munkatársam íelindultan jött be a szerkesztőség­be. Pillanatok alatt »összeszedett« bennünket, és szen­vedéllyel mondta el: »Képzeljétek, micsoda »élmé­nyem« volt. Elmentem a szoboravatásra. A gyereksereg az iskola udvarán állt a tavaszi napfényben, ünneplősen, úttörő­ruhában. Ha más mondaná, nem hinném el: úgy potyogtak, mint a legyek. Tízig számoltam őket, annyian lettek rosszul, míg odafigyeltem, annyian estek össze a napon. Pedig alig volt tizennyolc fok, s az ünnepség se tartott sokáig. Hát nem borzasztó? Micsoda gyerekek ezek? Mit kellene tenni értük, hogy megerősödjenek?« Az epizód elgondolkodtatott. Falak közé szorított, leve­gőtlen élet, fizikai gyengeség, örökös ülés, egészségtelen élet­mód, mozgáshiány, a táplálkozás rendszertelensége, a játszó­tér és a zöldövezet hiánya, túlzott kényelemszeretet — nagy­jából ezek jutottak az eszembe a történet hallatán. Meg ter­mészetesen az is, hogy nemcsak a rosszukéiból kellene észre­vennünk, ha valami baj van. Hisz annyit beszélünk a megelő­zésről, hiszen előrelátó gondoskodással sokat tehetnénk a hu­szadik század »népbetegsége« ellen már gyermekkorban. Képzeletem végigpásztázta a környező erdőket, réteket, a zselici lankát, az aprócska patakok völgyét, ahol erőre kap az ember, s ahol nemcsak állóképességet, hanem jellemet is for­mál a táj, a tiszta levegő. S eközben messzire jutottam. Egé­szen addig, hogy a kondíció nemcsak testi, egészségi állapot, holott javarészt csak erre alkalmazzák. Az eszmei, szellemi erőnlét birtoklása vagy hiánya gyakran érzékelhető a köz­életben, a politikai, a gazdasági, a kulturális élet hétköznapi »szoboravatásain«. Vannak erősek, izmosak és kitartóak, ren­díthetetlenek elveink és ügyünk szolgálatában, és vannak gyengék, akik ha nem is az első félórában, de állóképességük híján »rosszallóiét« érezhetnek, és képtelenek megállni a lá­bukon. Emberek vagyunk — mondhatnák mentegetőzéskép­pen —, s ahány ember, annyi jellem, annyi felfogás. Mégsem tudok belenyugodni, hogy néhol baj van az erőnléttel. A gye­rekek állapota az iskolák, az orvosok, a szülők — tehát vala­mennyiünk ügye. Mégis a mi állóképességünkről beszéljünk inkább, hogy példát adhassunk az ő számukra is. Nem tudom, hogy vannak vele, én manapság jobbára csak akkor hallok az állóképességről, ha nemzeti tizenegyünk kudarcainak okát latolgatják. Feltehetően azért, mert csupán fizikai értelemben fogják föl e fogalmait. Az edzés, a kicsa- pongásmentes életmód »Európa-szintű« erőnléthez vezethetne. Ámbár aligha ártana a csapatnak, ha *►különórákat« venne a szellemi és ideológiai állóképességet, a jellemet alakitó tan­tárgyakból is. De mielőtt még a szememre vetnék, hogy mi­lyen jogon beszélek a futballról, térjünk vissza önmagunk­hoz. Hiszen valamennyiünket »edzeni« kell. És nemcsak fi­zikai értelemben. A szokáshoz híven kérdések sorozatával folytathatom a gondolatsort, hogy tetszésük, ítéletük szerint válaszolhassa­nak odahaza. Hogy állunk önmagunkkal? Tiszta lelkiismeret­tel néznénk-e mindannyian abba a tükörbe, amely a valóságos és nem a látszatképünket tükrözi? Egy olyan tükörbe, amely jellemünket, állásfoglalásaink egyértelműségét és szenvedé­lyének tisztaságát, véleményalkotásunk belső meggyőződését és mindenütt-vállalását adja vissza. Olyan, tükörbe, amely döntéseink megfontoltságáról, az emberek szolgálatának vál­lalásáról, álláspontunk őszinteségéről és befolyástól, félreér­telmezett tekintélytásztelet-mentességéről ad hű iképet. Me­rünk-e mindig szembenézni önmagunkkal? Milyen a kondí­ciónk a közélet »gyepén«? Bírjuk-e »fizikummal«, szellemi töltéssel a második, a tizedik, az ezredik »félidőt«? M em akarom befolyásolni Önöket, csak kérem, gondol­kozzanak. Furcsa és szokatlan tesz a hasonlat, jól tu­dom, de hiszem, hogy a szándék kiviláglik mögüle. Ki­váló, sok nemes küzdelemben, kipróbált »szövetségi kapitány« áll a mi nagy csapatunk élén. Mérjék föl: milyen hallatlan akarással, erőfeszítéssel és következetességgel munkálkodik »nemzeti tízmilliónk« eszmei, politikait, közéleti állóképessé­gén. Igenis jusson eszükbe a kongresszus, és jusson eszükbe gyakrabban a novembert határozat vagy az azt követő köz­ponti bizottsági ülés. Nem a politikát kellett fölülbírálni, nem valamiféle új politika útját egyengették akkor, hanem a régi és jól bevált megvalósulását. Igenis erőnlétünk, állóképessé­günk került a mérleg serpenyőjébe, s az méretett meg, hogy meddig jutottunk a nemzeti küzdőtéren, a nemzetközi poron­don, s hogy mennyivel többre lennénk képesek. Ez is benne van a határozatokban. De hát a nagy csapat, a »nemzeti vá­logatott« a kicsikből tevődik össze. Nyilvánvaló, hogy magá­ban hordja a kisebb »együttesek«, közösségek minden eré­nyét, képességét és hibáját, s ha továbbmegyünk — az egyé­nét is. Tehát magunkba kell néznünk. Nem egyszer és nem évente kétszer. Naponta számvetést készítve önmagunknak: hogyan éltünk? Javát adtuk-e képességeinknek? Szónokol­tunk-e az őszinteségről vagy a tetteink vallanak róla? Biz- tunk-e a munkatársainkban és hittünk-e nekik? FöLmértük-e, hogy kik a szószátyárkodók, a mindent helyesléssel, túllihe­géssel fogadók, s hogy azok állmak-e közelebb az ügyhöz vagy akik megfontoltan nemet is mondanak meggyőződésük sze­rint? Frissítjük-e naponta a szellemi kondíciónkat? Fölké­szülünk-e a mindig nagyobb feladatokra? Rutinná, lélekte­len handabandává válók-e szakértelmünk, avagy megújul nemcsak a társadalom hasznára, hanem önmagunk gyönyörű­ségére is? Álljuk-e a szavunkat vagy megváltoztatjuk asze­rint, hogy honnét fúj a szél? Kényelemből, »jövölátásból« ér­tünk-e egyet részkérdésekben is, vagy meggyőződésünk sze­rint? Kiállunk-e valakiért, ha igaza van vagy kényelemsze­retetből magára hagyjuk inkább? De miért folytassam? Hisz a kérdéseket könnyebb föltenni, mint őszintén válaszolná rá­juk. Ezt a nehezet kell vállalná mándannyiunknak. Eszembe jutott egy híressé vált mondat. Higgyék el, Ká­dár elv társ nem mondta volna 1971-ben, hogy »én a gyalogo­sok pártján állok«, ha mindenki ott állna ebben az ország­ban. Nem szólítanának következetességre, ha mindenütt kö­vetkezetesek lennénk terveink végrehajtásában. Nem beszél­nénk annyit a korszerűbb vezetésről, ha korszerű volna; az üzemszervezésről, ha jól szervezett volna; a tervszerűségről, ha mindig e szerint élnénk; a megfontoltságról, az előrelá­tásról, ha nem találkoznánk oly gyakran a hiányával; a cse­lekvő részvételről, ha elég lenne a puszta egyetértés; a mun­kafegyelemről, ha nem volna fegyelmezetlenség; az ember­séges bánásmódról, ha nem akadnának tévelygők is. Azt hi­szem. nem vitatják: e »felszólítások« voltaképpen állóképessé­günk »karbantartását«, javítását, edzését szolgálják. De higy- gyék el: az ilyenfajta »edzői utasítást« nem szabadna mindig fölülről várni. Hiszem, hogy képesek vagyunk önmagunktól, gyakori ösztönzés nélkül is »sorba állni«, együtt kiszaladni a »nemzeti küzdőtérre«, és kedvvel, akarattal, fásultságtól, önző érdekektől mentesen dolgozni céljainkért. M iért beszéltem az állóképességről? ügye, még a szoboravatás epizódjára? Azok a gyerekek fi­zikai gyengeségük, egészségi állapotuk miatt nem bír­ták a napfényt. Meg kell óvnunk őket. De nem akarjuk azt sem, hogy a jellembeli, eszmei állóképesség hiánya bálikit is kisodorjon a -csapatból« úgy, miml a legyengült, válogatott csatárt vagy a kisfiút u-szwttx7nafc=ara« ünnepi tömegéből.- Jawas Bél«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents