Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-11 / 84. szám

Szakemberek tanácskozása

A.tiszta Tízért

szennyeződés és a lakosság ál■A siófoki tanács vb napirendjén

Az idényjellegű üzemek munkája

Terjed a nád, a hínár a Balatonban

Korszerű felszínviztisztítás címmel négynapos szeminárium kezdődött tegnap Kaposváron. A Magyar Hidrológiai Társaság, az Akadémia vízgazdálkodás-tudományi bizottsága és az Országos Vízügyi Hivatal által rendezett tanácskozáson részt vett Sugár Imre, a megyei tanács általános elnökhelyettese és Papp János, a városi pártbizottság titkára is.

A vízgazdálkodási és közegészségügyi szakemberek, valamint a biológusok tanácskozását dr. Bérezik Árpád, a társaság főtitkára nyitotta meg. Öt és dr. Ollós Gézát, a budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárát kértük meg, hogy foglalja ösz- sze a négynapos szeminárium célját, jelentőségét.

— A Magyar Hidrológiai Társaság tagjai a vízzel foglalkozó' szakemberek, s feladatuknak tekintik, hogy a népgazdaság szempontjából fontos — a vízgazdálkodással kapcsolatos — koncepciókról véleményt mondjanak, s a műszaki fejlesztés útját keressék. A társaság tanácskozásain az aktuális feladatokat nemcsak elméleti szempontból vizsgálják, hanem a tervező, a kivitelező és az üzemeltető szemével is nézik. Mostani tanácskozásunk témája a felszíni vizek korszerű tisztítása. E téma méltán tart igényt érdeklődésre. A ’ mezőgazdaságban a kemizálás, a felszíni erózió — amely sokféle anyagot juttat a vízbe —, az ipari

tál »termelt« egyre nagyobb mennyiségű szennyvíz károsítja az élővizeket.

— Melyek a megoldás módjai?

— A környezetvédelemről sok szó esik napjainkban. A vízgazdálkodáson belül is egyre nagyobb szükség van a vízvédelmi intézkedésekre. Ezek egyrészt a szennyeződés megakadályozását szolgálják hatósági eszközökkel, másrészt a szennyezett vizek megfelelő tisztítását. A víztisztítás módjai nagyrészt kialakultak, de ezzel együtt nagyon sok a vitatható elképzelés is. Annak érdekében,, hogy a sokféleképpen szennyezett víz kellőképp tisztítható legyen, jó technológiát kell választani. Olyan vízzel lássuk el a lakosságot, amelyik iható és közegészség- ügyi szempontból is megfelelő. Héhány nyugat-európai országban már eljutottak odáig, hogy a bakteriölógiailag iha- tónák minősített víz élvezhetetlen. Ezt mi szeretnénk- megelőzni, örvendetes, hogy a somogyi szakemberek is aktívan hozzájárulnak az egységes vélemény kialakításához.

— Mi tette indokolttá, hogy éppen Kaposváron tartják ezt a tanácskozást?

— Két oka van: az egyik, hogy Somogybán megalakult a múlt év szeptemberében a társaság megyei csoportja, a másik pedig a város centenáriuma. A kaposvári tanácskozás anyaga egyébként könyvalakban is megjelenik majd.

K. I.

(Tudósítónktól.)

Siófokon kétszáznál több vállaltaid, és üzemi üdülő van. Ezek nyaranta 6700 személy pihenéséről gondoskodnak. Az egyre nagyobb nyári vendégjárás a kereskedelmi és szállítási vállalatok létszámát is fél- duzzasztják. Ezért a téli foglalkoztatás biztosítására kezdeményezték ajz idényjellegű üzemek Siófokra telepítését.

A SZOT központi éttermében a budapesti Május 1. Ruhagyár 1966- ban indított először ilyen üzemet. A Szikra-üdülőben az Esztergomi Látszeré- szeti Gyár rendezkedett be télire, szemüvegkeretet készítenek itt. Különösen a jó szociális körülmények miatt szeretik a Budapesti Csokoládé- gyár telepét a munkások. Az itt dolgozó 120 nő édességeket csomagol, és a kereset eléri a 1800—2000 forintot. A Zamat Keksz- és Ostyagyár, a Duna Csokoládégyár kihelyezett részlegei 153 embernek biztosítanak munkaalkalmat a holt szezonban.

A szép eredmények azon

ban gonddail is járnak — állapította meg tegnapi ülésén a Siófok Városi Tanács V. B. —

Jó néhányan ugyanis — főleg az asszonyok és a Pestről jövők — egy anyagilag jól sikerült idény után nem térnek vissza az üzemekbe, ezért neon tudják teljesen kihasználni a kapaci tást. A hozzászólók elmondták azt is, hogy nem minden »téli« üzemben lehet jól keresni. Az alacsony, 1300 forint körüli bér és az eltérő szociális juttatások pedig nem vonzzák eléggé a munkásokat az idénymunfcahelyeikre.

A végrehajtó bizottság a Balaton partvédelméről hallgatott meg tájékoztatót Ligeti László, a vízügyi kirendeltség vezetője elmondta, hogy a déli oarton, különösen Zamárdi környékén és a Fonyódtól délre eső területeken az utóbbi ‘H év alatt csakniam megduplázódott a hínárral és náddal borított vfzfe’ület. Ez magyarázza a siófoki partszakaszon a nagyszabású feltöltési mun- ’’■á.kat. Erre 73 millió forintot 'ordítottak a vízügyi szervek, és 2400 méteres sávot nyertek, ahol több száz üdülőterületet tehet maid kialakítani. A fel- fö1tött területen jó ütemben '-'•had a közművesítés és vár- ’->«itó?m 1075-ne korszerű .körülményeket teremtenek itt.

Cukros-karbamidos táp az intenzív marhahizlalásban

Erőfelmérés és körültekintés

Példás eredmények Somogyszobon

A közelmúltban a nagyatádi járás két termelőszövetkezetében kérdeztem ugyanazt: hány olyan tagja van. a feznek, aki. a midit évben még rendszeresen dolgozott a közösben, az idén azonban már nem számolhatnak vele a közös munkában, s távolmaradásának nem rokkantság, 'betegség, elhalálozás vagy szülés, esetleg elköltözés az oka; emellett hányán vannak azok, akik tavaly is itt voltak, de a közösben nem dolgoztak, az idén viszont munkáira jelentkezteK.

Az egyik tsz-bein ezt mondták: »Új belépőkkel gyarapodtunk az idén, s többen dolgoznak majd, minit tavaly. Akik az idén már nem álltak be a sorba, őszintén szólva nem is hiányoznak...« És a másikban: »A távolmaradók között egy sincs olyan, akinek a hiáhya érzékeny veszteséget jelentene a szövetkezetnek.«

ben kevesebb kétkezi tevékenységre van szükség, mint korábban, és ez a kevesebb a , szükséges szakképzettséggel igyekszik megfelelni a követelményeknek. Ugyanakkor szól ni kell arról is, hogy az idősek, már nyugdíjasok, vagy járadékosok, illetőleg a korhatár küszöbén álljók olyan féladatokat kapjanak, amelyet győznek az erejükkel. Bebizonyosodott, hogy például az állatgondozás, de még az éj jeli - őri munka is meghaladja nem egy idős ember munkabíró képességét, és mart ilyen munkára osztották be őket, sokan szenvedtek közülük súlyos balesetet.

Ezt sem stzaibad figyelmen kívül hagyni, amikor az erő- föflmérés folyik. A körülitekintés minden téren indokolt, akár gazdaságossági, akár egészségügyi szempontokat veszünk alapul.

* H. F.

A Somogy megyei Állattenyésztési Felügyelőség látja el szaktanácsokkal, az eredményes munkához szükséges tudnivalókkal azt a húsz termelőszövetkezetet és egy állami gazdaságot, amelyben csaknem 2300 nővendéfcbikát hizlaltak a múlt évben cukros- kabamidos táppal.

A felügyelőségtől kapott tájékoztatás szerint a 'hizlalás eredményeinek értékelése során kitűnt, hogy ennél az állománynál az átlagos napi súlygyarapodás 1378 gramm, a fajlagos abraíkfelhasználás 4,82 kiló, az egy kiló súlygyarapodásra fordított takarmányköltség pedig 17,35 forint volt, Az 1972-iben értékesített hízóbikák minősége így alakult: a nagy súlyban átvett állatok 19,5 százaléka AA, 72,8 százaléka A, 7,7 százaléka B »osztályzatot« kapott.

Külön is figyelemre méltó a somogyszobi Kossuth Terme- lősizöveitkezat hizlalás! eredménye, ez a közös gazdaság ugyanis a múlt évben tizianegy

vagon hízómairhát értékesített. A hízócsoportok átlageredményei különbözőképpen alakultak, azonban összességükben még kedvezőbb képet mutatnak (a takarmánykölitség kivételével, de itt is mindössze 1,12 forint az eltérés) az imént említett huszonegy gazdaság átlagánál. A somogyszobiak eredményei: a 143 állat átlagosan 239 hizilaiósi nap után érte el az 561 kilós értékesítési súlyt; a 218 kilós súllyal hízóba állított bikák napi nettó súlygyarapodása 1430' gramm volt, a fajlagos kemónyítőér- ták-felhiasználás 4,25 kiló. S a végeredmény: az értékesített hízóóllatok 47,1 százaléka Ah, 52,9 százaléka pedig A minősítést kapott.

Ez a teljesítmény mindenekelőtt a somogyszobi Kossuth Tsz vezetőinek, állatgondozóinak jó munkáját dicséri, de része van benne a jól megválasztott hizlalása módszernek, illetve az alkalmazását elősegítő rendszeres szaktanácsadásnak is.

Ezekből a válaszokból egyéhként kitűnt, hogy az adott két szövetkezetben a vezetőség alaposan fölmérte a szükséges és a rendelkezésre álló emberi erőt azoknak az igényeknek megfelelően, melyeiket az idei feladatok támasztanak. Valószínű, hogy így történt ez a gépek és a vegyszerek vonatkozásában is: anyagi erejüktől függően beszerezték azokat, melyek a feladatok megoldásához nélkülözhetetlenek.

A tavaszi határszemlék Somogybán nem mutatnak rossz képet. Ám éppen a tavalyi példa bizonyítja, hogy a legszebb reményeket is szétfosz- laithatja az időjárás rosszra fordulása. Mint minden eshetőségre, erre is föl kell készülni. Ma már minden mező- gazdiasóigi üzem vezetősége előtt nyilvánvaló, hogy a munka lehető legrövidebb idő alatti elvégzése forintban számolva százezreket, de olykor milliókat is jelenít. Márpedig ezek a nagy összegek megérdemlik, hogy alaposan fölmérjék és fölkészítsék a munkaerőt.

Tény, hogy a szövetkezeteik- I

a csurgói Zrínyi Tcrmclőszövc tkeaet földjén. Eddig háromszáz hold cukorborsó és kétezer-ötszáz hoki kukorica vetésével egy időben a műtrágya szárasát is elvégezték.

Szórják a

% *

kevert műtrágyát

l

ízlés - „lentről”

H

a jól meggondolom, egy évtizede sértett ember tehetnék. És sértettek, mindazok, akik egy-egy nyáron üdülőként vagy kirándulóként eljutnak a Balaton partjára Rendkívül sokan vagyunk, több tízezren az ország legkülönbözőbb vidékeiről. így hét nem lehet kétséges, hogy ennyi ember ügyében már érdemes szót emelni. Mégpedig elsősorban azért, mert rosszul esik nekünk (időnként vissza is utasítjuk), hogy ismeretlenül — és jeniről — csalhatatlannak vélt biztonsággal nyilatkoznak ízlésünkről. Megsejtik vagy feltételezik azt? Igazán mindegy. Tény, hogy tíz évvel ezelőtt valaki kitalált egy hamis és azóta is megfellebbezhetetlen tételt. Kissé önkényesen így fordíthatom magyarra: a művelt emberek a Balaton éíszaki, a műveletlenek a déli partján üdülnek. Ehhez mérik ugyanis kulturális ellátásunk színvonalát; ezzel indokoljak a már-már tarthatatlan »megbélyegzést«.

A napokban olvastam egy imnisztériumi fölmérést, rendkívül izgalmas volt. Elismerésre késztetett mór a szándék is, tudiniillik szerzői végre fölfedezték, hogy a művelődésnek nincs gazdája a nyári Bálaton-parton, és ezen változtatni akarnak. Az elemzés sok érdekes és figyelemre méltó tényt tár föl, többet fölhasználok majd belőle^ Hiszem, hogy megfontoltan értékelve a megállapításokat, általa is előbbre vihetjük ügyünket Engem sem a kötözködés szándéka vezérel, csupán bizonyos ellentmondásokra szeretném fölhívni a figyelmet. Olyanokra, amelyeket ma már nem illdomos jeniről előidézni.

A vitára szánt tanulmány egy részletét idézem most, ámbár nem valószínű, hogy megcáfolja előbbi — önkényes — fogalmazásomat. így szól a passzus: »Az évek során bizonyos műfaj-profil alakult ki a két parton: a déli partot inkább a könnyebb műfaj uralja, az északi parton — a műemléki adottságaikat is felhasználva — a komoly zenei rendezvények honosodtak meg. Ez az immár hagyományos elkülönülés jó alapja lehet a tudatos továbbfejlesztésnek.«.

A megállapítás igaz. Annyira igaz, hogy évek óta ruem győzünk sajnálkozni és háborogni miatta. Csakhogy a műfajprofil nem alakult ki, hanem kialakították — s ez nem mindegy. Ügy is mondhatnám: rákényszerítették az üdülőkre. Ezt kapták, s hogy miért, az majd kiderül. Annyi azonban máris megállapítható: bűn volna ezt a »hagyományos elkülönülést« továbbfejleszteni, tudatosan is meg tudatlanul is.

Higgyék el: mindaz, amit mondok, nem északi partnereink ellen szól. Velük együtt, az ott üdülők számára is jóval ésszerűbb műsorszerkezetet kellene kialakítani, s mint eddig is tettük, közösen hadakozni az elkülönülés ellen. Már csak azért is, mert az alapkérdésben — abban ugyanis, hogy az idegenforgalomtól és a hozzá kapcsolódó szolgáltatástól (szálloda, üdülő, étterem, presszó stb.) rettenetesen elmaradt a művelődési »szolgáltatás« — nagyon is egyforma cipőben járunk. És az a gyanúm, senki sem örül annak, ha az üdülő, a külföldi turista csak a borhamapó élményét, esetleg a téli- szalámit vagy a cseresiznyepálinkát viszi magával a tó partjáról.

Évente — a nyár öt hónapjában — mintegy 250 előadást tartanak a Balatonon. Ne részletezzük most. Elég-e azt mondanom, hogy az ŐRI például 1973-ra nyolcvanhárom előadást tervez, s ebből hetvenegyet a déli, tizenkettőt az északi partra? Mond-e valamit, hogy a legnagyobb szabadtéri színpadon, Siófokon egy évadban 11 ŐRI, könnyűzenei, 2 folklór, 1 operett és 3 színházi előadás volt? Bizonyára azért, mert a déli parton oly sekélyes ízlésű emberek nyaraltak, hogy véletlenül sem érdekelte volna őket a balett, az operarészlet, a szimfonikus zenie külföldi szólistákkal, a verses-zenés vidám irodalmi összeállítás és így tovább. A tanulmányban, ezt olvasom: »Az ORI-műsorok iránt érdeklődik leginkább a közönség.«. Mit tegyen szegény? És mit tegyen, az ŐRI, ha egyszer itt számíthat a legtöbb 'bevételre? Anélkül persze, hogy sok változatos előadást kellene összeállítania, hisz a turnusok váltanak, a műsor kéthetenkint ismételhető.

E

ltentmondások ? Az északi part gazdagabb múzeumokban, műemlékekben, táji szépségekben; szegény szabadtéri színpadban és ezáltal ORI-műsorban. A déli part több — nem éppen, korszerű — színpadot mondhat magáénak, kevés műemléket és múzeumot, de sokkal több üdülőt és kirándulót. Művészi értéket jobbára csak Kőröshegyen. Voltak kísérletek Somogybán is, hogy jó ötletekkel, színvonalas programmal pótolják a hiányt. Ilyen volt — talán emlékeznek még — a fonyódi, később a siófoki vízi színpadi műsor, amelyet olyan »kecsesen« elsorvasztottak, hogy elég lesz visszaállítani, ha egyszer rájövünk majd, hogy mégis volt benne fantázia. Igaz, csodálatosan szép egy hangverseny a kastély kertjében, de mindenütt az, ha jó. zenekar játszik a pódiumon. Nem vitatom tehát a környezet hatását, de nem hiszem, hogy a tó tükre vagy partja, a szabadtéri színpad, a boglárt, a fonyódi hegytető nem méltó környezet a művészileg értékes műfajok és művek, a magyar kultúra és előadóművészét reprezentáliásáma. Az a gyanúm, nem lett volna rosszabb a nézőszám Somogybán, ha tíz éve »véletlenül« fordítva erőszakolták volna ránk ezt a »sajátos«, embereket és partokat kettéválasztó »műfaj-profilt«.

De menjünk tovább. Olyan »prekoncepciót« is olvastam ebben, a vitaanyagban, amely szerint: »A Balaton-part kulturális ellátottságának sajátossága, hogy egységes — műfajhoz és rendezvényformához közvetlenül kötött programot nem alakíthat ki (mint az ünnepi játékokat rendező városok...«). Miért nem? Mi akadályozza meg ebben? Hói van előírva, hogy csak a Diófa betyárvaicsorájára térhetnek visz- siza évről évre a ’külföldiek? Miért ne lehetne mondjuk »vízi játékokat« rendezni változatos programmal? Különböző nemzetközi találkozókat, vagy vallóban nemzetközivé fejleszteni a földvári folklórfesztivált? És egyáltalán: hogy lehet kinyitat-- koztaitáisokkal kizárni a kezdeményezés, az okos' gondolatok megvalósításának lehetőségét?

Igaz, a műsorszerkezet megváltoztatásának más feltétele is van.. Jelenleg az északi part 1 720 000, a déli part 570 000 forint támogatást kap kulturális rendezvényeihez. Ennyivel ér többet a »komoly«, mint a »könnyű«; e különbség egy résizét termeli meg a könnyű műfaj — a déli parton. Nincs ebben, valami igazságtalanság ? Kiváltképp, ha hozzáteszem,' hogy 1972-ben az 'északi part 72 rendezvényére 31 000, a déli part 183 előadására 85 122 vendég volt kíváncsi. Arányeltolódást észtetek, s azt hiszem, nem vagyok egyedül. Érdekes adiaűék ehhez, hogy a balatonföldvári •• ' ' -ózó például egyetlen fillér támogatást siern kap az országos idegenforgalmi szervektől. Nincs támogatás a somogyi együttesek szerepeltetéséhez sem. Földváron egyébként külföldi fellépésre minősítik együtteseteket. Országhatáron túl tehát képviselhetik a magyar folklórt, idehaza nem. Ugye, ebben is van némi ellentmondás?

S

értettségemet« félretéve hadd mondjam el, hogy a dolgozók az utóbbi tíz évben megkedvelték a mű- vísaetaket, változott az ízlésük; egyre jobban szeretik a szminázat, a zenét, a balettet és az operát, eis egyre gyakrabban hallgatnak könnyűzenét — rádióból. Higgyék el végre, hogy ez a változás azokra is jellemző, akik rendszerint a déLi partra járnák üdülni.

Jávori Bel»