Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-11 / 84. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, E G Y E S 0 L J ET E K I Sommi Ára: 80 fillér AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIX. évfolyam 84. szám 1973. április 11., szerda Waidheim ma érkezik Genf be Kurt Waldheim ENSZ-főtit- káf rövid, nem hivatalos láto­gatásra Párizsba érkezett. . A főtitkár kedden délben talál­kozott Michel Johert francia külügyminiszterrel, majd elő­adást tartott a tudományos akadémián. Waldheim ma, szerdán utazik tovább Genf- he, ahol az ENSZ szakosított intézményei vezetőinek ta­nácskozásán elnököl. Egyébként az ENSZ szóvivő­je hétfőn New Yorkban beje­lentette, hogy Waldheim fő­titkár rövidesen Zambia fő­városába, Lusakába látogat. A Biztonsági Tanács március 10-én határozatban kérte fel a főtitkárt, hogy a világszerve­zet biztosítson -pénzügyi, mű­szaki és anyagi segítséget** Zambiának. Péter János befejezte látogatását Japánban Közös közlemény a tárgyalásokról Péter János külügyminiszter és kísérete kedden délelőtt el­látogatott a Sony Corporation tokiói színes televíziókészülék­gyárába. Megtekintette a kor­szerű üzemet, majd Péter Já­nos szívélyes beszélgetést foly­tatott Ibuka Maszanorival, a Sony Corporation elnökével, aki elmondotta: szívesen ven­né, ha együttműködés jönne létre a Sony és a hasonló jel­legű magyar üzemek között A délelőtt folyamán a ma­gyar külügyminiszter fölkeres­te Nakaszone Jaszuhiro kül­kereskedelmi és iparügyi mi­nisztert és Nakamura TJmeki- csit, a japán parlament alsó­házának elnökét. Kedden délben Kono Kenzo, a japán parlament felsőházá­nak elnöke ebédet adott Péter János tiszteletére. Az ebéden jelen volt Mori Jaszoicsi, a felsőház alelnöke, Nabesima Naocugu, a japán—magyar parlamenti csoport elnöke és a Liberális Demokrata Párt, a Japán Szocialista Párt, a Ja­pán Kommunista Párt, a Ko- meito-párt, valamint a De­mokratikus Szocialista Párt számos felsőházi képviselője. Kedden délután a magyar külügyminiszter sajtóértekez­letet tart a japán újságírók szövetségének klubjában. Kedden Tokióban közös köz­leményt adtak ki Péter János külügyiminiszter Japánban tett hivatalos látogatásáról. Ebben többek között hangsúlyozták: a baráti • légkörben lezajlott külügyminiszteri megbeszélé­seken a magyar és japán kül­ügyminiszter megvitatta a kétoldalú kapcsolatok kérdé­seit, valamint eszmecserét folytatott olyan nemzetközi kérdésekről, melyekben mind­két ország érdekelt. Ohira ja­pán külügyminiszter kifejtette véleményét az ázsiai helyzet­ről is. Péter János ismertette állás­pontját az európai fejlemé­nyekről, különös tekintettel az európai biztonsági és együtt­működési értekezletet előké­szítő tárgyalásokra. A miniszterek kifejezték megelégedésüket, hogy a két ország kapcsolatai az utóbbi években sokoldalúan fejlőd­tek, és megállapodtak, hogy közös erőfeszítéseket tesznek a kapcsolatok gyarapítására az élet minden területén. Külö­nös örömmel állapították meg, hogy egyenletesen fejlődtek a két ország gazdasági és keres­kedelmi kapcsolatai, s tanul­mányozták az e téren fennálló új lehetőségeket. Megállapod­tak, hogy kölcsönösen törek­szenek azok bővítésére. (Kommentárunk a 2. olda­lon.) • • • A keddi japán lapok fény-* képekkel illusztrált hírekben számolnak be a magyar kül­ügyminiszternek Tanulta mi­niszterelnökkel és Ohira kül­ügyminiszterrel folytatott hét­fői tárgyalásairól. A lapok ki­emelik, hogy Péter János ma­gyarországi látogatásra hívta meg Tanaka .miniszterelnököt és. Ohira külügyminisztert, akik a meghívást elfogadták. ABalaton-vidék fejlesztéséről tárgyalt a tárcaközi bizottság A Balaton-fejlesztésd Tárca­közi Bizottság Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, a BTB elnöke veze­tésével keaden ülést tartott. Megtárgyalta a balatoni köz­ponti fejlesztési program 1972. évi előirányzatának teljesíté­sét, meghatározta a következő tervidőszakban szükséges fej­lesztés legfontosabb elvét, s határozatot hozott az ötödik ötéves fejlesztési terv össze­állítására. Az Országos Víz­ügyi Hivatal és a Nehézipari ■ Minisztérium előterjesztése alapján a bizottság foglalko­zott a balatoni vízgazdálkodási fejlesztési program teljesítésé­vel, valamint a Balaton kör­nyéki villamosenergia-ellátás helyzetével és a korszerűsíté­sével, bővítésével kapcsolatos kérdésekkel. A központi balatoni fejlesz­tési alapból tavaly 108 millió forinttal segítettek a legfonto­sabb beruházásokat. így a részben feltöltéssel kialakított új építési területek előközmü- vesítésére és a meglevő üdü­lőterületek út- és közműháló­zatának fejlesztésére jelentős összegeket fordítottak, össze­sen 45 millió forintot. Ezeket a munkálatokat korábban elő­készítették, és részben már meg is kezdték. A tárcaközi bizottság mint­egy 50 millió forinttal támo­gatta a tanácsok üdülőterület­fejlesztési beruházásai t. A vállalatok, országos intéz­mények, szervezetek 1972-ben 1,2 milliárd forint értékű be­ruházást végeztek a Balaton menti üdülőterületeken. A Veszprém és a Somogy megyei Tanács előterjesztésére a BTB tárgyalt a Balaton- parti köztisztasági vállalatok létesítéséről, s 16 millió forin- i tot irányzott elő e YádaiatolM megalakítására. Az ivóvízháló­zat és a strandok, valamint a csatornahálózat gyors ütemű fejlesztésével is foglalkoztak. Az idei korszerűsítési és bő­vítési terveket a bizottság már tavaly nyáron megtárgyalta. Ennek értelmében egyebek kö­zött több új önkiszolgáló étte­rem és ABC-áruház épül, foly­tatják a strandok kiépítését és korszerűsítik a tihanyi autós­kempinget is, így remélhető­leg tovább csökkentik majd a zsúfoltságot a tóparti üdülő­helyeken. (MTI)-J--------------:----------------------------------------­A lTPO Anfa^ 1 Amerikai légi híd Kambodzsa fővárosához Egyre nehezebb Phnom Penh helyzete Moszkvából Jadgar Naszriggyinova, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa nemzetiségi tanácsának el­nöke és Alekszej Sityikov, a szövetségi tanács elnöke ked­den villásreggelit adott a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság küldöttsége tiszteletére, amely Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a.z országgyűlés elnökének, az MSZBT elnökének vezetésé­vel részt vett Magyarország felszabadulása 28. évfordulójá­nak ünnepségein a Szovjet­unióban. A küldöttség tegnap haza­utazott MoszkvábóL Osztrák pártküidöttség Budapesten Az MSZMP KB meghívásá­ra Budapestre érkezett Auszt­ria Kommunista Pártjának küldöttsége Erwin Schrafnak, a politikai bizottság tagjának, a központi bizottság titkárá­nak vezetésiével. A küldöttsé­get a Keleti pályaudvaron Faltai Árpád, a Központi Bi­zottság titkára és Gyenes András, a KEB tagja, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta, Haig villámlátogatása — Amerikai tudósítók jelentései A New York Times tudósítója írja Phnom Penhből: az amerikai légierő immár 32 napja tartó erőlködése ellenére sem sikerült megbénítani a felszabadító erők hadmozdula­tait. A fővárosban körülzárt ra romlik. A Washington Post tudósító­ja szerint a főváros lakossága teljesen kiábrándult és már nem bízik a kormányban. Az elégedetlenség egyébként or­szágszerte növekszik. Az Egyesült Államok légi­ereje felhatalmazást kapott arra, hogy a felszabadító erők által körülzárt kambodzsai fő­város súlyos ellátási nehézsé-' geinek leküzdésére légi hidat létesítsen Phnom Penhbe. A légi híd létesítésének hí­rét kedden jelentette be a Phnom Penh-i amerikai nagy- követség egyik szóvivője. Kö­zölte azt is, hogy a légi szál­lítást C—130-as típusú ameri­kai katonai repülőgépek fog­ják lebonyolítani. E légi hid segítségével elsősorban a fő­városban aggasztó méreteket öltő benzin-, fűtőolaj- és kő­olajhiányt próbálják leküzde­ni A szóvivő »-biztonsági okok­ra« hivatkozva nem közölte, hogy a légi híd pontosan mi­kor kezdi meg működését, és a járatok milyen gyakoriak lesz­nek. Kedden reggel rövid láto­gatásra Phnom Penhbe, Kam­bodzsa fővárosába érkezett Alexander Haig tábornok, Ni­xon amerikai elnök különmeg- bízottja. Haig váratlanul Kam­bodzsából Saigonba utazott tegnap. A tervek szerint Tran Thien Khiem miniszterelnök­hatóságok helyzete napról nap­A SALT — tárgyalások Genfben Közel kétórás eszmecsere Az Egyesült Államok genfi nagykövetségén kedden, csak­nem kétórás megbeszélést tar­tott a stratégiai fegyverrend­szerek korlátozásával foglal­kozó SALT-tárgyalásokon részt gáció. Az ülésről nem közöl­tek részleteket. A jelenfegj forduló követke-, zó ülését csütörtökön tartják a Szovjetunió genfi nagykő­vevő szovjet és amerikai dele- I vétségének épületében. (MTI) Tüntetések Barcelonában Barcelonában hétfőn este i sok egy 27 éves társuk terne- tüntető építőmunkások ismét I tésén vettek részt, akit a múlt összetűztek az ellenük kivezé- j keddi felvonulás során halál- nyelt rendőrökkel. A munka- ! ra sebzett a rendőrök golyója. Növényvédő gépek külföldre, belföldre kel tárgyal, majd Phnom Penhbe. visszatér Több amerikai tudósítást idéz a TASZSZ a Kambodzsa ellen intézett amerikai légitá­madásokról. Larry Green, a Chicago Daily News Phnom Penh-i tudósítója például meg­állapítja: a jelenlegi kambod­zsai légitámadások kegyetlen­ségüket tekintve a legtöbb esetben felülmúlják a dél-vi­etnami bombatámadásokat is. A tudósító hitelt érdemlő forrásokra hivatkozva közli, hogy a napi bőmbatámadások- ban legalább ötven B—,52-es nehézbombázó vesz részt, 6 a múlt héten csupán egyetlen napon 120 B—52-as indult be­vetésre. A magyar—mongol együttműködés Dumaagin Szodnom, a mon­gol állami tervbizottság elnö­ke, a magyar—mongol gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság mongol tagozatának alelnöke kedden hivatalában fogadta Barucs Dénest, az MTI tudósítóját. A KGST kooperációs programja szerint az NDK és Magyarország fejlesztette ki a Ker- titex épitőszekrény rendszerű növényvédő gépcsaládot. A gyártást a Budapesti Mezőgaz­dasági Gépgyár debreceni gépgyára vállalta: a napokban sok száz gépet indítottak út­nak az NDK-ba es Csehszlovákiába, valamint hazaok különböző gazdasagaiba. Az MTI tudósítója tőben arról kérdezte a mongol áHUaná tervbizottság elnökét, hogy hoä tart az onszág gazda­sága jelenleg. — Hazánk, történetim! eg rö­vid időszak alatt, a Mongol Népi Forradalmi Párt vezeté­sével, a Szovjetunió és a töb­bi- szocialista ország hagyomá­nyos testvéri segítségével az egyik legelmaradottabb feudá­lis országból a kapitalista fej­lődési szakasat átugorva új ar­culatot öltött, és ma népünk g szocialista társadalom fölépí­tésén dolgozik. Mongólia, ahol a forradalom előtt ipar egyál­talán nem volt, mezögazdasé- gá-ipani országgá vált. Ma az egész lakosság számára bizto­sítjuk az egészségügyi ellátást és oktatást, az elmúlt tíz év­ben az ipari állóalapok értéke 2 3-szorosára, az ipar termelése 2,6-saeresére növekedett, az ipari munkások száma pedig 49 százalékkal nőtt. — Melyek a mai mongol nép­gazdaság legfontosabb jellem­zői-: — Hazánk 1,3 milliós népes­ségéből a munkaképes lafcos­fétaililió. Ebből 250 a mezőgazdaságban dol­goznák, a többiek az iparban és a népgazdaság más terüle­tein. A gazdaság legfontosabb ágát az állattenyésztés jelenti. Az 1,03 mütiós lakosságra több mint 23 rndlitiónyi atiatallo- máhy júffc.’ — Milyen feladatok állnak az ország gazdasága előtt? — A fő cél Marugóddát a kö­zeljövőben ipari-mezőgazdasá­gi országgá fejleszteni^ Az ál­lattenyésztésben, a külterjes módszereiken változtatni, ugyanakkor a liagyományos formákon is javítani kívánunk. Mit jelent ez? Növelni akarjuk (Folytatás a 2. oldalon) ÁPRILISI SZÉLVIHAR Mezőgazdasági károk, megrongálódott vezetékek Vihar az Alföldön és a Balatonon — Baleset Kaposváron Hatalmas szélvihar puszii- délnyugati irányba forduló tobt tegnap az országban. A reggeli és a délelőtti órákban támadj; szél a homokosabb, szárazabb talajú területeken okozott károkat a mezőgazda­ságban. Fölszaki tóttá a talaj felső rétegét és 40—50 méter magas porfelhőt kavart. A mezőgazdasági szakemberek szerint a homokvihar kétféle kárt okozhat: betemeti a fia­tal növényeket, illetve az éles kvai-ckristályok fölsértik a növények gyenge felületét. A Duna—Tisza közén az 50—60 km-es sebességű szél 6Ötét fel­hőt vont a vidékre, s valóság­gal kifújta a földből a zsen­ge vetéstA. győri megfigyelő állomásról jelentették, hogy az orkánszerű szél tizenegy órakor már elérte az órán­kénti 104 kilométeres sebessé­get, a hőmérséklet percek alatt 6 fokot süllyedt. Megrongálód­tak a villamos távvezetékek is. Leálltak a visontai szén­mező gépóriásai is a külfejtés­sel és károkat okozott a vihar Heves megyében. Vihar tombolt a Balatonon, egy méternél magasabb hullá­mokat vetett az északi part­ra, A déli órák bon a kompjárat szél ellenére is közlekedtek a balatoni hajók. Több helyen keletkezett tűz Szolnok me­gyében. Károkat jelentettek Somogy- ból is. Tegnap este a DÉDÁSZ ügyeletese elmondta, hogy Igái környékén megrongálódott a távvezeték, s ugyancsak meg­rongálódott Jákó közelében is, ahol a vihar kicsavart egy fát és a vezetékre döntötte. A nagyobb hibákat elhárították. Rendkívül sok hibáról érke­zett bejelentés a kaposvári fogyasztóktól is, ezek elhárítá­sa folyamatban van. A mentők jelentették, hogy Kaposváron a vihar fellökött egy hatéves kisfiút, akit agyrázkódással szállítottak a megyei kórház­ba. Ittrekedt az országos men­tőszolgálat repülőgépe is, me­lyen beteget szállítottak Ka­posvárra. A magas feszültségű villa­mos távvezeték Siófok környé­kén is megrongálódott. A na­gyobb hibákat kijavították, a kisebb hibák elhárítása folya­matban van. A késő esti órák­ban a tó környékén lecsende­sedett a szél, és erős lehűlés ifSauaeteiL. vawont a déb, inad i taiaafcataÜMÉa.

Next

/
Thumbnails
Contents