Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-04 / 79. szám

Jevgenyij Jevtusenko SÉTA-FIAM MAL Mily pezsdítő a hócsikorgás az aprócska csizmák alatt, az önfeledt gyermeksikoltás mikor a fán mókus szalad. A nap, ha fényű sztán feli z zik midőn veled lép gyermeked, kék árnya, hol előresiklik, hol a hó fökán megreked. A gyermek más, mint a felnőttek. A természet nem tékozol. Gyermek nélkül — nyomor az élet Vele — gyermekké változol. A gyermek szeme úgy ragyog — jövőbe vágott ablakok, Szavad frissek, üde tiszták, mintha nem is lenne hazugság. ^ A gyermekiben a lázadó éL Teljessége az életé, [ arcán kiüt a jáíszadó szél, ! úgy fut a nap, a tél elé. A gyermek arca illatos, gyaluforgácsot illatoz, s mint a zelnicemeggy virága, vérszínű dinnye félbevágva, mint a pásztorsajt, tejvirág, mint az egész, örök világ, hol méz és méreg ízt kapott, s ki nem gyermek — már rég halott, Fordította: Havas Ervin A Iván Laponogov* moszkvai távirat az egyik Budapest közeié- ben harcoló csapattest­nél ért. “Azonnal utazzon Debrecenbe, vegye föl a kap­csolatot a Külügyi Népbiztos- ság képviselőjével, Puskin­nal.*< S íme, a nyitott Viliisz már­is száguld velem keletre, a debreceni országúton. A der­mesztő szél sivításán át mind halkabban ér el fülünkhöz a fővárosért folyó csata moraj­lása. Az út kétoldalún elfutó mezők fekete pusztaságnak tűnnek. Estefelé ér­kezünk Deb- ■ - ■ 1 recenbe. A máskor csön­des vidéki vá­ros utcáin nagy az élénk­ség. Minden­hol sok az em­ber. Katonák és civilek to- ■ longanak, az utcai hangosbeszélő szünet nélkül harsog, sok épületet fellobogóztak nemzeti színű és vörös zászlókkal. Éppen csak fordult egyet a gépkocsi velünk, s lefékezett egy kétemeletes, cikornyás homlokzatú, szürke épület előtt. E rövid három perc alatt a nagyon szívélyes, ba­rátkozó természetű alezredes- később a budapesti város- parancsnok politikai helyette­se — igyekezett minél többet elmondani a Debrecenben ki­alakult helyzetről. A második emeleti, tágas szobában, egy kerek asztal körül három pol­gári ruhás férfi ült. — Örülök, hogy megérke­zett — mondta az egyikük, amikor bemutatkoztam. »•Nyilván, Georgij Makszi- movics Puskin, a Külügyi Népbiztosság képviselője« — gondoltam, felidézve a moszk­vai táviratot Georgij Makszimovics 1944 második félében — a Külügy­minisztérium egyik európai osztályának munkatársaként — kezdett foglalkozni a ma­gyar ügyekkel, s amikor az országban éles fordulatot vet­tek az események, részt vett a magyar küldöttségekkel folytatott tárgyalásokon, gyak­ran tanácskozott a Magyar Kommunista Párt Külföldi Bizottsága képviselőivel. Ami­kor azután a Szövetséges El­lenőrző Bizottság politikai ta­nácsadójaként Magyarország­ra érkezett, hamarosan nagy tekintélyt vívott ki magának; édvezte a politikai pártok bi­zalmát, a lakosság széles kö­rének rokonszenvét. Az érkezésem utáni napon az ideiglenes nemzetgyűlés első üléséről, a küldöttekről beszélgettünk Puskinnal. Sa­játos helyzet alakult ki. A többséget alkotó munkások és parasztok mellett képviselte magát az ülésen a burzsoá­ziának, a klérusnak, a régi tiszti karnak az a része is, amely szakított a németekkel és a nyilasokkal... Este betértem az Aranybika éttermébe. Zsúfoltság, nagy zsivaj fogadott. A küldöttek és az aznap alakult ideiglenes kormány miniszterei minden helyet lefoglaltak. Az egyik asztalnál egy széles vállú, markáns arcvonásé férfira lettem figyelmes, akinek a haja ezüstös boglyára hasonlí­tott. sok között fejezte ki azt a vé­leményét, hogy a fegyvereket a németek ellen kell fordíta­ni. Hasonló fellépést tulajdo­nított magának egy másik tá­bornok, Vörös János is —, akit ugyancsak beválasztottak a kormányba. Az Aranybika-szállóban a legkülönbözőbb politikai né- zetek-áramlatok képviselői gyűltek össze; egyetlen közös vonásban hasonlítottak egy­másra: nyíltan kifejezték Hit- ler-ellenes érzelmüket. Em­lékszem egy szellemes meg­jegyzésre, amelyben valaki az Debreceni napok és emberek — Zsedényi Béla profesz- szor Miskolcról — mutatta be a távolból egy helyi újságíró, akivel hamar összebarátkoz­tam. — Érdekes ember. Mis­kolc környékén szőlője és ha­talmas borpincéi vannak. Cso­dálom, hogy egy teljes hétre otthagyta őket. Másnap reggel, ugyanebben az étteremben sikerült beszél­getnem a miskolci szőlősgaz­dával. Láthatóan elégedett volt, hogy magára vonta egy moszkvai tudósító érdeklődé­sét — A kormányzó úr őfőmél- tóságát valamennyien nagyon szeretjük — mondta. Valószí­nűleg feltételezte, hogy ma­gam is osztozom Horthy irán­ti rokonszenvében. — Amikor megtudtuk, hogy a németek elvitték, valódi könnyeket sír­tunk ... Később egy érdekes törté­netet meséltek nekem Zsedé- myiroL A Debrecenbe tartó gépkocsin munkásküldöttek­kel utazott együtt. Rövid idő­re Egerben megálltak, hogy fölmelegítsék meggémbere- dett testüket. Egy-két pohár bort is lecsúsztattak a torku­kon. Valaki énekelni kezdte az Internacionálét, a többiek követték. Zsedényi nem tit­kolt iróniával megjegyezte: »-Ügy látszik, a vörös egri bor hatása alatt kirajzolódik Ma­gyarország jövője.« A A dohányzás abbaha­gyásával az a baj, hogy az ember soha sincs éppen a kel­lő pillanatban.., Egyszer Chicagóban voltam, és barátommal, Chuck Grant­tal készültünk hazarepülni Washingtonból. Chuck — út­ban a repülőtérre —*• kijelen­tette nekem, hogy nagy ha­tást tett rá a dohányzást tár­gyaló kormányjelentés, és el­határozta, hogy még aznap fölhagy a cigarettázással. — Miért nem hagytad ab­ba tegnap? — kérdeztem. — Hát, tudod, olyan súlyos most a helyzet Panamában... De ma már igen! Amikor megérkeztünk a chicagói repülőtérre a légi- társaság közölte velünk, hogy a washingtoni járat indítását el kellett halasztani, meri a főváros repülőterét lezárták a nagy hóvihar miatt. Beültünk a presszóba, hogy elüssük a várakozás há­rom óráját. Chuck nagyon ideges volt, és miután lehaj­tott három csésze kávét, egyik kockacukrot a másik után et­te. — Miért nem gyújtasz rá? — érd-'.Ukltem Art Buchwald Abbahagyta a dohányzást — Nahát... talán egyet elszívok — mondta Chuck. — Igazán nem számíthattam er­re a várakozásra. Három órá­val és tizenkét cigarettával később a légitársaság hang­szórója közölte, hogy a gép elindul, és mi beszálltunk. — És e pillanattól kezdve — hirdette ki Chuck — egyet­len cigarettát sem szívok. Két órával később a pilóta a repülőgép utasainak tudo­mására hozta, hogy elértük a Dullas légikikötőt, s noha az időjárási viszonyok kielégítö- ek, a leszállóhelyet nem tisz­tították meg kellőképpen a hótól és körülbelül egy óráig körözni kell a repülőtér felett. Chuck elkezdte rágni a biz­tonsági övéi. — Mondd, Chuck, nem lenne jobb, ha inkább egy cigarettát rágcsálnál? — Na, csak egyetlenegy cigarettát Amíg nem leszünk szilárd talajon. Üjabb félóra elteltével a pilóta kihirdette, hogy a le- afcocbt­lyokba ütközik, és lehet, hogy csak Clevelandban vagy Richmondban érhetünk majd földet. Vagy tizenhét gép kerin­gett alattunk és fölöttünk. Chuck úgy füstölt, mint egy mozdony. Üjabb félóra múlva a piló­ta közölte, hogy mégis csak a repülőtér fölött körözünk, üzemanyag-problémák miatt, és harminc percen belül el kell dönteni, hogy elme- gyünk-e egy másik repülőtér­re. Chucknak már ekkor elfo­gyott minden cigarettája, és csikkekre vadászott a hamu­tálcákból. Végre a jelzőtoronyból en­gedélyt adtak a leszállásra. Rágurult a hófödte repülő­térre. Mesteri leszállás volt, és az utasok önkéntelenül is tapsban törtek ki. — No most már, hogy lenn vagyunk — nyugodott meg Chuck —, nincs számomra többé cigaretta. Az ötve* csu­Dullestől Washingtonig szós volt a jégpáncéltól, és a buszsofőr alig látott, mert a szél fölkavarta a havat. Chuck egy újságot szagga­tott apró fecnikre. — Megkínálhatlak egy ci­garettával, Chuck? — Csak egyetlen eggyel, míg nem érünk be a városba. A buszút egy kerek óráig tartott, és Chuck végigtarhál- ta az összes utasít. Végre beugrottunk egy taxiba, és én hazavittem őt. Másnap reggel fölhív­tam, és megkérdeztem: hogy áll a dohányzással. — összevesztem a felesé­gemmel, még tegnap este, reggel a kocsi nem indult be, a gyerekek kiöntötték az egész sókészletet a garázs­ban, és táviratot kaptam, hogy nem újították meg a szerződésemet... De holnap, holnap már biztos abbaha­gyom. György terdítóaa Aranybikát Noé bárkájához hasonlította. Valóban; idejött mindenki, aki tehette — ha­bár különböző okokból — az ország ideiglenes fővárosába, ahol éppen csak megalakult a kormány, szerveződtek a kor- • mányhivatalok, tevékenyked­ni kezdtek a politikai pártok. A fényesen kivilágított ét­terem mindig zsúfolt volt. A nagy, kerek, fehér abrosszal leterített asztalnál gyakran láttam Vörös Jánost, katonai díszöltözetben. Rendszerint felesége és fia társaságában foglalt helyet (az utóbbi egy fiatal százados volt, több ki- tüntetéssáwal a mellén). Ö volt a tábornok-papa adju­tánsa. Miklós Béla külön asz­talnál ült, egy kellemetlen külsejű ezredes társaságában. D | z első, demokratikus kor­mány megalakításával az ideiglenes nemzet- gyűlés Miklós Béla altáborna­gyot bízta meg. Erről az ötven­négy esztendős tábornokról — aki húszéves korában végezte el a Ludovika Akadémiát, részt vett az első világhábo­rúban, katonai attaséként külföldön szolgált s az utolsó időben a szovjet—német fron­ton harcoló Első Magyar Had­sereg parancsnoka volt —, hallottam már. A magyar hadsereg vezérkarában az ei­lecember 24-én a sajtóiban közzétették az ideiglenes kormány tagjainak névsorát. Újabb ismerős név­vel találkoztam: “népjóléti miniszter: Molnár Erik.« Tud­tam róla, hogy kommunista, a Szovjetunió őszinte barátja. Rajta kívül a kormányban még két tárcát kapott a kom­munista párt: a földművelés- ügyi és a kereskedelemügyi miniszterét. Két-két minisz­tert adott a szociáldemokrata és a kisgazda párt. S bekerült a kormányba három volt hor­thysta tábornok, s egy párton- kívüli miniszter: gróf Teleki Géza. A Nemzeti. Parasztpár­tot dr. Erdei Ferenc belügy­miniszter képviselte. Néhány nap múlva — de­cember 29-én — jelen voltam a debreceni pályaudvaron a Moszkvába utazó magyar kor­mányküldöttség búcsúztatá­sán. Ennek az volt a felada­ta, hogy fegyverszünetet kös­sön a Szovjetunióval és a szö­vetséges hatalrpakkal. A de­legáció Gyöngyösi János kül­ügyminiszterből, Vörös János hadügyminiszterből, s egy sze­gedi katolikus lelkészből, a miniszteri iroda titkárából, Balogh Istvánból állt. A fél­sötét, öreg, súlyos háborús se­bektől rongált épületben so­kan összesereglettek a bú­csúztatásra: miniszterek, párt­vezetők, katonatisztek. Debre­ceni újságíró barátom, a Nép­lap munkatársa megjegyezte: — Mennyire különböző em­berek ... Már ami a politikai nézeteiket illeti — tette hozzá halkan. Igaza volt. S természetes i3, a kormány összetétele a Ma­gyar Nemzeti Függetlenségi Front szerkezetét tükrözte. A kommunisták mellett, akik a fasizmus éveiben a földalatti ellenállási mozgalom lelkét képezték, a függetlenségi frontba tömörültek azok a kispolgári pártok is, amelyek­nek vezetői nem értettek egyet a Magyar Kommunista Párt eszméivel a szocializmus magyar földöm, való fölépíté­sével. .. .Egy februári napon a be­havazott debreceni utcákon, egy impozáns külsejű, egyen­ruhás magvar t-homok tűnt föl. A legfel1 ű - óbb rideg és gőgös viselkedése volt. A he­lyi lakosság hamarosan fel­ismerte benne Béldy táborno­kot, Szálasi égyik legközvet­lenebb munkatársát, a fasisz­ta ifjúsági szervezet vezetőjét. Béldy a legutolsó napokig szi­lárdan követelte a Szovjetunió elleni háború folvtatását, irá­nyította a speciális különít­mények partizán- és kommu­nistáéi.eno.s hajszáját. S íme, Budapest felszabadítása után, ez az ember is Debreceniben, az ideiglenes kormány néhány tagjánál igyekezett menedé­ket keresni. Másként álltak az esemé­nyekhez a debreceni munká­sok! A helyi nemzeti bizott­ság fölháborodott tagjai ma­gyarázatot követeltek a mi­nisztériumtól. S a nemzeti bi­zottság határozott követelésé­re néhány nap múlva mégis csak letartóztatták a fasiszta tábornokot Ez azonban, — ....- ---- nagyon jellem­z ő epizód volt, Budapestről akkoriban sok reakciós, sőt háborús bűnös is menekült a munkások ha­__________ragja és a fele­--------------- lőssógrevomás e lől, arra szá­mítva, hogy Debrecenben va­lamelyik minisztériumban menedéket, védelmet taláL Ez egyiknek-másiknak átmeneti­leg sikerült is. De persze csak ideig-óráig... A kommunista párt Arany János utcai székhaza állan­dóan telve volt emberekkel. A kétemeletes épület minden szobájában lázas munka folyt. Ide érkeztek Budapestről, Sze­gedről, Miskolcról, s az ország más városaiból, falvaiból a felszabadulás és a demokrati­kus átalakulás első, örömteli hírei. Néhány nap múlva jelen voltam a kommunista párt aktívaülésén, amelyre az Aranybika nagytermében ke­rült sor. Ekkor lépett először nyilvánosság elé a nemrégi­ben hazaérkezett Rákosi Má­tyás. Beszédében már az újjá­születő ország jövőjét vázolta föL Ezután tartottak tömeg­gyűlést a szociáldemokraták, amelyen Szakasits Árpád, a párt elnöke tartott beszédet Meglepett engem az az előre­látás és határozottság, amely- lyel a két munkáspárt egye­sülésének szükségességéről beszélt. “Ezt nemcsak az ér­zelmeim diktálják — mondta —, hanem a politikai realitá sok is. Csak a két párt egye sülöse teremtheti meg az ú Magyarország szilárd alap ját.« Körülbelül ezekben a na­pokban — az említett esemé­nyektől nem függetlenül — fogadott el rend el etet az i dei g­lenes kormány a népbírósá­gok létrehozásáról. A rendelet kiharcolásában nagy szerepet játszott a nép tömegek fölhá- borodása és a kommunista párt határozott követelése. N Wr I ehezek, ellentmondásosai« voltak e debreceni napok, * mégis itt tette meg első lé­péseit az újjászülető, demok­ratikus Magyarország. Egy február eleji napon különvo­nat gördült be a debreceni pályaudvarra. A szalonkocsi­ból Vorosilov, a Szovjetunió marsallja lépett ki, és kezet szorított Miklós Bélával, Zse- dényivel, az ideiglenes kor­mány tagjaival, majd ellépett a fölsorakozott díszőrség előtt... Fontos esemény volt ez Debrecen és az egész ország életében. Vorosilov a Szövet­séges Ellenőrző Bizottság £e jeként érkezett Magyaror­szágra, azzal a feladattal, hogy ellenőrizze a fegyverszü­neti szerződés betartását, se­gítse az élet megindítását a háború pusztította országba S valóban, hamarosan fén derült a SZEB szovjet részé­nek jelentős szerepére a há­borús maradványk fölszámo­lásában, az új élet alapjainak lerakásában. Element Jefre- movics Vorosilov személyes szerepét, baráti érzelmeit a magyar nép iránt ma már nyilvántartja a történelem, kedves, végtelenül egyszerű egyéniségét pedig sokan őr­zik az emlékezetükben. A dTir-q STOviet anmrébisa kü­lönösen nagy segítséget nyúj­tott a földreform megvalósí­tásában. E történelmi eső­mén vt is itt készítették élő. a tiszántúli városban, ez izga.- mas és tettekben gazdag na­pokban. Ez azonban már a követke­ző fejezet története lesz. • Laponogov fiatal újságíróként, a TASZSZ katonai tudósítója ként Járta br a különböző frontokat. Részvevője vo’t Budapest fel­szabadításának Is, majd évekig Magyarországon élt. Egy nemzet sorsfordulójának tanújaként vall az újjászülető Magyarország első napjairól: történelmi eseményekről — a barát és részvevő hitelessé tóval. (

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents