Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-01 / 50. szám
Gazdag időszak volt A mezőgazdasági könyvhónap Befejeződött a mezőgazdasági könyvhónap. Bár a sók tájékoztató és ismeretet adó előadás, tanácskozás majd a mindennapok gyakoriad munkájában kamatozik, mar most elmondhatjuk, hogy eredményes hónapot zártunk. Tegnap délelőtt a megyei könyvtáriban elhangzott a rendezvénysorozat utolsó előadása is. Tiborcz György, a MÉM osztályvezető-helyettese a zöldségtermesztés fejlesztésének időszerű kérdéseiről tájékoztatta a hallgatóságot. Előadása bevezetőjében utalt arra, hogy táplálkozásunkban az utóbbi években jelentős változások következtek be. ©lőtéribe kerülték a zöldségfélék. Tartósító iparunk — Közép- Európát tekintve — a harmadik helyen áll. Kialakult a hűtőipar is. A felszabadulás előtt hatvanezer hektárnyi területen termeltek nálunk zöldségfélékéit. Ez 1962-ig megkétszereződött Az árumennyiség periig több iránt kétszerese az 1945 előttinek. Csaknem kétmillió torma zöldséget jeleni ez. Bbből 1,2 millió tormát vásárolnak tel a központi készzarszava leibe. Az árumennyiség húsz százalékát exportálják, hetvenet tartósítanak a belföldi fogyasztóknak. Fordulat 1968-ban állott be; azóta csökken a munkaerő. 1969-ben már 300 000 tonna áru hiányzott, ha az előző éveket vesszük alapul. A tartósítóipar teljes kapacitását így nem tudták kihasználni. Határozott intézkedésekre volt szükség. Javítani kellett a felvásárlási árakon. A gépesítés segíthetett. Az öntözés, a növénvvéde’e u, a palántázás gépi elv ;'g - lse azonban nem oldott meg mindent. Állami támogatásra volt szükség. Az alapelv szerint hetvenszázalékos ártámogatásban kellett a termelő gazdaságokat részesíteni, hogy gépsorokat vásárolhassanak. A holland ágyakat felváltotta a fóliasátor. Jelenleg ezer- kétszáz hektárt borítanak fóliával. A feladatok nagyok. Növekedniük kell a terméseredmé- nyéknék. Az ipar teljes nyersanyagellátása a cél. Ösztönzési rendszer, szerződések, kooperációk teszik ezt lehetővé. A kormányhatározat árrendezésről is intézikedetit. KétszázA béremelés forrásai A4 millió forint állt ehhez rendelkezésre. A teljes gépesítés jövedelmező ágazattá fejlesztette a zöldborsó termesztését. Ez példa lehet a paradicsomnál, uborkánál. vöröshc gymánál is. Nagy teljesítményű gépekre van szükség. A kaliforniai gépsorok váltak be, némi konstrukcióváltoztatással. 1975-ig nyolc és fél millió dollárt költenek ezekre a technológiákra. így akkor már 33 000 hektárnyi területen folyik majd gépi termesztés. Információt kértünk a megyeszékhely három könyvesboltjában arról, hogy hány forintért vásároltak februárban mezőgazdasággal foglalkozó könyveket. Bár a számok még nem véglegesek, mintegy hatvanötezer forint értékű srzakkönyv kelt el. A József Attila könyvesboltban egyedül j több mint 54 000 forint. S I ahogy Jakab fy Tibor né és Csendes Ferenc, a Tanácsház ; utcai, illetve, az Ady Endre ut- i cai bolt vehetője táiékoztatott ; bennünket, ha minden jelzett j kiadvány időben megjelent j volna, az eredményeit .még szebbek lennének. 1* L. Folytatódott a városiasodás Nőtt a magánlakásépítés és a közműköltseg árcius 1-től az utóbbi évek legnagyobb arányú béremelését hajtják végre az állami iparban és az építőiparban. Az intézkedés részletei ismertek, ám beszélgetve az üzemek, vállalatok munkásaival, hamar kiderül, hogy a végrehajtással kapcsolatban sok a bizonytalankodás, a kérdőjel. A napokban a Szerszámgépipari Műveknél jártam, ahol az egyik szocialista brigád tagjai között szenvedélyes vita alakult ki arról, hogy vajon mi a fedezete a központi béremelésnek, s a »-központi« jelző azt jelenti-e, hogy a vállalatok pénztárcáját egy fillérrel sem terheli a március elsejétől esedékes béremelés? »Mert ha így lenne — jegyezte meg a brigád vezetője —, akkor félő, hogy a vállalat a könnyen jött pénzzel könnyen is bánik, s megint csak hiányozni fog a bérfejlesztéseknél és általában a vállalati bérpolitikánál oly régóta nélkülözött ésszerűség: annak messzemenő átgondolása, hogy a béremelés gyakorlati végrehajtása mennyiben szolgálhatja a vállalat termelési, gazdasági céljait.« Az efféle töprengés arra is bizonyíték, hogy a munkások között akadnak olyanok, nem is kevesen, akik összefüggésekben gondolkoznak, és nemcsak saját fizetési borítékuk vastagodása ^ foglalkoztatja őket. y Tény, hogy a központi döntés alapján béremelésre kifizetett összeget a vállalatok nem nemzeti ajándékként kapják. A béremelést 60 százalékban az állami költségvetés, 40 százalékban pedig a vállalatok fedezik. Ezt a 40 százalékot a vállalatoknak a termelékenység és a jövedelmezőség emelésével kell előteremteniük, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy a mostani béremelés lényegében előleg az idei és a jövő évi gazdasági eredményekből. Az a vállalat, amelyik képtelen eredményesen, jövedelmezően dolgozni, s ezért képtelen »behozni« az előlegként adott 40 százalékot, bizony bajba kerül. Mert ez esetben a vállalati forrásokból történő további bérfejlesztés nagyságát fenyegeti veszély, s ez könnyen további munkaerő- és egyéb gondokat okozhat. A következtetés — bizonyos fokig — érvényes az (Tudósítónktól.) A lakás- és közműépítés tervezése, megvalósítása nagy feladatot jeient a hivatalok, szervezetek szakembereinek Ennek megkönnyítését szolgálta az a rendezvény, amelyet tegnap a megyei pártbizottságon tartott a Közgazdasági Társaság megyei szervezete. A tanácsok, az építő- és beruházó várnaijaitok, valamint az OTP vezetői, munkatársai részére Tóth László, az Országos Tervhivatal főosztályvezető-helyettese ismertette á lakás- és közműépítés jelenlegi helyzetét és várható eredményeit. — Megállapítható — mondta —, hogy a városiasodás síének aránya a m&gánlaká sok felé tolódik el. Erre ösztönöznek a kormány új hitelpolitikai intézkedései is. Országosan — s így van ez Somogybán is — egyre kevesebb a közművesített és építkezésre alkalmas terület. Az A Dunántúl legmagasabb lakóháza csökkent ütemben folytató- i ilyen járulékos költségek szá- dott, inkább a közepes és ki- t motteyően drágítják az állami sebb településeken szaporodott a lakásszám. Az 1975-ig tervezett 400 eizer lakás épitéNövényvédelmi táiékoztató Tél végi munkák a gyümölcsösökben biszkebokrok állandó fertőzési gócot jelentenek a kert gyümölcsfáira. ezért itt a vegyszeres védelemre is nagyobb gondot kell fordítani. A mechanikai munkák elvégzése után lemosásszerű, áztató permetezésre almánál és körténél három évenként a gyümölcsfa- I olaj 5 százalékos: szilva, ringló ! és ribiszke permetezésére 4 I százalékos oldat használható. [ Engedélyezett még a Neopol ] 5, a Növenda 1,5 és a Krenolit E 0.7—0,9 százalékos oldata. | Felhívjuk a figyelmet az óvó i rendszabályok betartására. A gyümölcsös növényvédelmi munkái közül kiemelkedik a rügypattanás előtti, a lemosó permetezéseket is megelőző mechanikai védekezés. Ezek az eljárások elsősorban a há- kertekben nélkülözhetetlenek. Minden gyümölcsfát alaposan át kell vizsgálni, a kórokozók és kártevők telelőhelyéül zolgált növényi részeket el •all távolítani, mert ezek a •ümölcs fejlődését akadályozok, s a szellőzés és a napfény 'anya a károsítok elszaporo- i hsának kedvez. A téli her- yfészkek, tojáscsomók, gyü- e «múmiák leszedésével és . ■■.égetésével nagymértékben t .s'ürítjük azokat a kártevőket, , rselyek a fák kihajtása után f megkezdenék pusztításukat. é ■'lind gyakrabban észlelhető kis és nagy farágó pillék mnyóinak kártétele. A gyü■ "'lesfa törzsében vagy az i-akban élő lárva járatokat ■ és ez a hernyó rágta nyí- ’ s közelében található vörös t színű ürülékről könnyen felis- * •■rhető. A Vapón a és a No- ' •s 1 százalékos oldatának a ' Egy pillanatig arra is gon- úratba való befecskendezésén t dőlt: hátha Mari abbahagyta ívül a viszonylag nagy testű Ja mesterséget. Jól megszedte .ernyő elpusztítható úgy is, J magát Nagyváradon, jól kiöl- ia egy hajlított végű dróttal ' tözködött, és úgy jött ide. vsszan a járatba szúrunk. 'Pestre, élni világát, mint egy A bogyósok közül különösen J igazi úrinő. gyeimet érdemel a málna. í Ha csakugyan itt lakott, vlég a rügypattanás előtt be J ilyen gyönyörűszép szobában, kell fejezni a metszést és a J Ennyi drága bútor, ennyi fest- fertőzött részek eltávolítását. 4mény (és mind aranykeretberuházásokat. Nemegyszer pedig az építővel Lala tolt önkényes technológiává! toz tatása sújtja az építtetőt. Ugyanakkor a mindenáron számsze- i-űséiíre törekvés mellett megfeledkeznek a nélkülözhetetlen — szak n vei ven kapcsolódó beruházásoknak nevezett — bölcsőde, óvoda, iskola, sz')l- gáltatóegységek stb. megépítéséről. Az előadó utalt ami is. hogy a több szintes magánlakások és társas házak magasabb aránya is — s kétségtelenül kedvezőnek ítélendő törekvés mellett, különösen a városokban — magával hozza az előbbi gondokat. A falvakban a gyons ütemben növekvő közművesítés miatt megduplázódtak a lakosság terhei, ennek ellenére az igények egyre nőnék, újabb községek »harcolnak« a vezetékes ivóvízért, csatornáért. E tapasztalatok megfelelő értékelésével máris megkezdődött az V. ötéves terv előkészítése. Veszprémben épül fel az a 20 szintes épület, mely a Dunántúl legmagasabb épülete lesz. A veszprémi városközpont kialakítása során épülő magasházban 130 lakás kap majd helyet. A földszintjén üzleteket, szolgáltató egységeket helyeznek el. háztartásra is, mely a bérfejlesztés nagyobb, 60 százalékos hányadát biztosítja. Az államháztartás azonban csak úgy vállalhatja az ezzel járó milliárdos terheket, ha az eddiginél is takarékosabb, megfontoltabb gazdálkodás jellemzi nemcsak a vállalatokat, hanem a költségvetési intézményeket is. Látható tehát, hogy a rövidesen végrehajtandó bérintézkedések — a közeljövőben — nem kis kötelezettséget jelentenek a vállalatok, s általába» minden gazdálkodó egység számára. Sokszor hangoztatott igazság — de nem árt újra és újra ismételni —, hogy elosztani csak annyit lehet/ ameny- nyit megtermelünk. Mindenki előtt nyilvánvaló az is, hogy az állami költségvetés rendelkezésére álló források — amelyekből most a béremelés nagy részét fedezik — a vállalatok, a gazdálkodó egységek által megtermelt javakból erednek. Az általános béremelést nem kötötték össze külön befizetési kötelezettségekkel, a vállalatoknál ez az intézkedés nem jelent további progresszív állam- ! adóterheket. De jelentenie kell azt, hogy az eddigieknél még szervezettebben, még racionálisabban, következésképpen még termelékenyebben dolgozzanak. S ez a követelmény már szoros kapcsolatban áll a béremelés gyakorlati végrehajtásával. A kapott pénzt úgy kell felhasználni, hogy az valóban a gazdaságosabb, a nyereségesebb munkára ösztönözzön. A párt és a kormány által elhatározott bérintézkedés jó alkalom arra is, hogy a vállalatok felülvizsgálják eddigi — jórészt mechanikus — bérpolitikájukat, és ne csak azt nézzék: kinek mennyi adható, hanem elsősorban azt, hogy a béremelés gyakorlati végrehajtásával hogyan és milyen mértékben tudják ösztönözni a termelés növekedését és gazdaságosságát. 1# íy is: hosszabb távon y sell gondolkodniuk, és ez nemcsak azért létérdekük a vállalatoknak, mert a központilag elhatározott béremelésnek azt a bizonyos 40 százalékát saját forrásaikból kell biztosítaniuk, hanem azért is, mert az államháztartás teherbíró képessége jelentős mértékben attól is függ, hogy Mindazok, akik most béreme- ■st kapnak, hogyan dolgoznak. bLLLTL GYULA ^ A fiú meg a katonák 50 A didimellás vesszőfoltosság , rendszeresen károsítja a mái- . nát. Tünetei: ezüstös foltok és . ben), ennyi szőnyeg, függöny az úri házaknál is ritka. Otthon még a főjegyzőnek se fekete, pontszerű áttelelő kép- ^ igen Van ilyen lakása. Acsay letek a vesszőkön. Az így fér- f tekintetes úréknak esetileg, főzött és gubaeazerű megvas- a vigyáznia kell akkor, el ne tagolásokat tartalmazó vessző- Jszóya m6át a vénassz0ny két kf keil vágni * előtt, kicsoda Mari. A piros és fekete ribiszke a f ’ kaliforniai pajzstetű legked- f Viszont ezt csak az első pil- veltebb gazdanövényei közé f lanatokban gondolta. Mert tartozik. Az elhanyagolt ri- (utána egy perc alatt megbízott nyosodhatott afelől, hogy itt is (a mesterségét folytatta Mari. J — Egyszóval te az oroszokkal jöttél? — kíváncsiskodott Somogyi Néplap az öregasszony. — Ezt a tésztát! Lányok! Gyertek csak! S úgy elkezdett panaszkodni, mint egy felnőttnek. Hogy Marit még karácsony előtt elvitte egy zászlós, és hogy a front miatt mind szétszéledtek a lányok. Csak most kezdenek visszakéredzkedni megint, mert nagy úr a has. Nagyobb úr a frontnál, az oroszoknál, de még az atyaistennél is! Ezeket már úgy mondta, inkább a lányoknak címezve — értsenek belőle —, mint neki. Hosszú, nagyrózsáa leber- nyeg volt a lányokon, amilyen Magda nénjén. Hárman jöttek be a folyosóról és rögtön ösz- sze is vesztek. — Mari? Annak volt esze, azóta is nagykanállal eszik, mi meg koplalhatunk itten! A nagy demokráciában! — kezdte a legöregebb. Asszonynak is öregecske volt már, nem hogy lánynak. — Hülye ribi vagy, mindig is tudtam. — Ennek 1 fias, mély hangja volt, és hosz- szú lelógó fekete haja. — Öt tán nem éri utol? Akárhol utoléri! — Szóljon nekik, Csibi néni, ezek megint politizálnak — nyafogta a harmadik, egy csupa gömbölyűség. Nem merte őket megnézni nagyon. Kevésből látta, hogy egyikük sem az a szép nő. Pedig úgy képzelte idáig, hogy az ilyen kaszírnők mind szépek, máskülönben ki volna bolond még fizetni is nekik a hálásért. (Mari is szép lány volt annak idején. »Azért töri a zsi gulya« — mondogatta az anyjuk. — »Könnyű úgy élni, csak ráz a farán egyet, mi kell a ikatonának.« — Legalábbis ezek előtt szép lány volt Mari, amikor utoljára látta.) Akkor meg jó nagy kocsma lehetett itt, valahol a szomszédságban, ha ennyi kaszírnőt tartottak hozzá. Megint nyflt a folyosón egy ajtó, s előbb csak kidugta a fejét, aztán kijött egy lány, papucsban, hálóingben. Ez egészen másforma lány volt, mint a többiek; fiatalabb is, meg olyan szép, hogy különbet festeni sem lehetne. A kócos, szőke haja meg az a fiatal, rózsálló arca meg a lilás hálóinge is nagyon szép, a valóságban még nem is igen látott ilyen szép lányt. Csak képen esetleg. Meg filmen, egyszer. Onnan jutott eszébe a film, hogy az a nő is' hálóingben volt. »Biztosan a vénasszony valakije — gondolta. — Az unokája lehet. Hozzám képest nagylány; több ez már tizenhat évesnél is. Több bizony isten.« Most ébredhetett a lány. Hunyort, álmos szemmel nézte őt, s hirtelen kacagva felkiáltott: — Szűzfiú! Végre egy szűzfiú! »Akkor meg ez is az — gondolta csalódottan. — Hát nem hittem volna, hogy ez is az.« Lopva megnézte újra mind a négyet, s megint csak úgy találta, hogy a szép lány, a legfiatalabb, egészen má&for- ma, mint a többiek. Szemre legalábbis. Mert ha szól valamit, abban egyformák. A rendes lányok nem beszélnek így. Likőrrel kínálták, és mindenféle butaságot kérdezgettek tőle az oroszokról. Igaz, hogy a tisztek egy koszton vannak a bakákkal? Együtt hálnak a katonalányokkaí a katonák? — ilyeneket. De neki eszébe jutott, hogy kém is lehet köztük — hallani olyat, hogyan kémkednek az ellenségnek az V. Cs. ilyen kaszírnők —, és csak kurtán válaszolgatott. — Aztán csinos fiú az a Grisa? — kérdezte a szép lány, a hálóinges. — Milyen rangja van? — Kit érdekel, mind egyforma. Itt minden férfi egyforma. — Még hogy egyforma! — gurgulázva kacagott a kövérke nő. — Hallotta ezt, Csibi néni, ezt a hülyét? — Nincs nekem csinosabb férfi egy kiló szalonnánál. — Ezt az öregecske nő mondta. — Tudsz te oroszul? — kérdezte a vénasszony, a főnökük. — Hogy mondják a szalonnát oroszul? — Száló. — Szála. Nézd már, mint a magyar. — Csak kisebb darab! — gurgulázott a kövérke. Az öregasszony „ az egész lomha testével igyekezett a szekrényhez, s a fiókban turkálva zsörtölődött a lányokkal, hogy megint ellopkodták firkálni a tiszta papírt. Egy piros kötésű regény, utolsó, üres lapjára írta fel, mit jelent a szalonna oroszul. Megjött közben a többiek kérdezhetnék je is. CFolytatjuk.)