Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-01 / 50. szám
Zenekari est Ravel és Franck A hanigversenyévad eddigi Legjelentősebb eseményén vehettünk részt hétfőn este a Lastinca Művelődési Központ színháztermében. Egy kitűnő nagyzanekar, a Budapesti MÁV Szimfonikusok vendég- karniagyukkial, Lehel György- gyel az éden a francia zene- irodalom- két, Kaposváron »élőben« még nem hallott remekművét hozták magukkal. A program önmagában is érthető várakozást keltett. Vendégeink szereplése, akikhez egy nagyszerű adottságú, pianista, Lux Erika csatlakozott, várakozásunkat is felülmúlta. Ravel bad kézre írt D-dúr zongoraversenye valamiféle kuriózumnak tűnhet, hiszen egy félkarú zongoraművész számára komponálta, s a szokatlan technikai kötöttség fél- revihette volna az alkotót Az egytételes versenymű azonban — bármily nagy bravúrra késztette a zeneköltőt és a művet hitelesen tolmácsoló Lux Erikát — inkább tartalmi jegyeivel, mély zenei gondolaI taivad fogja mag a hallgatót. A technikai adottság itt is, mint mindig, másodlagos. Lux ! Erika felkészülten, nagy fizikai erőkifejtést is vállalva, muzikálisan, sodró erővel és átélten játszott hangszerén. Külön öröm volt számunkra, hogy a kicsi, de hálás közönség ünneplését viszonozva két »ráadással« is bemutatkozott a művész, s egy másik »arcát«, másik »lelkületét« tárta föl. Chopin keringője és Liszt Manók tánca című műve épp ezért nem tűnt ráadásnak. A program önálló, szerves része volt, s Lux Erika ragyogó zenei adottságait csillogtathatta meg. A MÁV Szimfonikusok a műsor első részében is »elemükben« voltak, s amit ilyenkor jellemzésükre mondani szokás (a kritikai zsargonok felsorakoztatásával), az mind fölöslegessé válik, hisz természetes sajátjuk. Lehel György, a világot járt kitűnő karmester mintha egyetlen hangszeren muzsikált volna. Ragyogó összhangot teremtett, s kvalitásait Cézár Franck megrázó epejű és felemelő d-moll szimfóniájában mutatta meg igazán. Születése után nyolcvannégy évvel mi újat mondhatnánk e műről, amely bejárta a világot, s a hangversenydobogók nélkülözhetetlen darabja. A borongás hangulatú, mély érzelmeket korbácsoló első tétel tragikus hangvétele, a sejtelmesen lírai második tétel, amely pizzicatoval, hárfával és egyetlen szóló- hangszer megejtő dallamával indul, az izgalmas és drámai feszültségű harmadik tétel olyan hallatlan egységet alkot, amelyről nem is szabadna külön beszélni. Lehel György szuggesztív erővel, látványosságtól mentesen, kristálytiszta felfogásban adta vissza ezt a nagyszabású kompozíciót. Élmény volt ez az est, meggyőződésünk szerint ünnep a zenekedvelő közönség számára. Egyébként Kadosa II. Di- vertimenitója is szerepelt a műsoron. J. B. Fórum a fiataloknak Korrepetálás üzemi költségen — Ifjúsági parlament kétévenként AZ ÁLLAMI RUHAIPARBAN dolgozóknak csaknem fele harminc éven aluli. A Kaposvári Ruhagyárban a dolgozóknak valamivel több, mint negyvennégy százaléka fiatal. Az ő munkájuk nagyban befolyásolja a termelési eredményeket. így különösen fontos a KISZ-korosztálybeliek érdekképviselete. E céllal hívták életre a ruhaipari szak- szervezet elnöksége mellett működő ifjúsági bizottságot. Papp Borbála e bizottság tagja. — November 22-én rendezték meg a ruhaiparban dolgozó fiatalok tanácskozását Budapesten. Ezen mi is részt vettünk. Az ott elhangzott felszólalásokban elsősorban a munkával, a beilleszkedéssel kapcsolatos eredményekről és gondokról esett szó. A fiatalok helyet és szerepet kémek a termelésben. Tanulni akarnak, hogy önmagukat alkalmassá tegyék nagyobb és bonyolultabb feladatok megoldására. Üzemünk fiataljai is minden szinten továbbképzik magukat. Kilencvenen szakmunkásképző intézetben, hat- vanan az üzemünkben két műszakban ,— délelőtt és délután — működő szakközépiskolában tanulnak. Ez utóbbiban fiatal mérnökeink a szakoktatók. Ezenkívül nyolcán a Könnyűipari Főiskolának vagyunk levelező hallgatói, amely már üzemmérnöki diplomát ad. A vállalat különösen az ilyen, saját termelési érdekeivel is összhangban álló iskola elvégzését támogatja. A tanuló fiatalok munkaidőkedvezményt és a tanulmányi eredménytől függő jutalmat kapnak. Emellett vállalati költségen korrepetálják is őket az eredményesebb tanulás elősegítésére. — Az ifjúság helyzetének javítására minden vállalatnál intézkedési tervet dolgoznak ki. Mit tartalmaz ez a terv? —* kérdeztem Vértes Elemérné- től, a Ruhagyár KlSZ-csúcstit- kárától. — Az ifjúság érdekvédelmével kapcsolatos mindama elképzeléseket, terveket és célokat, melyekről a novemberi tanácskozás felszólalói beszéltek. Kétévenként ifjúsági parlamentét kell összehívni, ahol a fiatalok képviselői megbeszélik, hogy az intézkedési tervben foglaltak menyiben valósultak meg. Emellett a szak- szervezet támogatásával évente kétszer megrendezzük az üzemünkben dolgozó fiatalok fórumát. Ennek programja nem előre meghatározott A részvevők a fiatal dolgozókat érintő bármilyen probléma megtárgyalását kérhetik. Ezenkívül az intézkedési terv megszabja a vállalati és KISZ-ve- zetés kapcsolatát — ezen belül például, hogy a kollektív szerződésben le kell írni a KISZ anyagi támogatásának mértékét. A terv pontosan rögzíti jogainkat és kötelességeinket. A jövőben a szakszervezettel közösen arra törekszünk .hogy a fiatalok sajátos problémái megfelelő helyet kapjanak a kollektív szerződésben, a különböző szabályzatokban, és hogy rendszeresen ellenőrizzék azok végrehajtását. Az idei terveikből Vértes né a két legjelentősebbet emelte ki: — A KISZ szervezésében a ruhaipari szakmunkások részére versenyt rendezünk. A ruhaipari fiatalok tanácskozásán hallottunk ilyen szakmai vetélkedőről. A budapesti fér- fifehémemű-gyárban volt már hasonló verseny, ezért tőlük kértünk tanácsot. Sajnos, tapasztalataikat nem tudjuk teljesen felhasználni, mert egy Ing elkészítése percekben mérhető, míg egy zakó vagy nadrág megvarrósa csak órákban. A szalagon dolgozók állandóan két—'három műveletet végeznek. Ez a munka sokszor éppen azért tűnik »favágásnak«, mert nem látják saját öltéseik fontosságát az egész gyártási folyamatban. E vetélkedő vresenyzőinek a munkadarab- elkészítéséhez szükséges összes műveletet el kell végezniük. A versenyen szerzett szakmai tapasztalatok eredménye az lesz, ha a fiatal dolgozó a szalag minden munkahelyén képes lesz helytállni. UGYANCSAK AZ IDÉN tervezik az FMKT, azaz a Fiatal Mérnökök és Közgazdászok ’ Tanácsának megalakítását. A főiskolát, egyetemet végzett fiatal szakembereik száma az utóbbi években jelentősen gyarapodott, s igényelték ezt. A tanács a fiatal műszaki és gazdasági vezetők fóruma lesz. Vitákat rendez, ezenkívül találkozót a gépeket gyártó külföldi cégek képviselőivel és termékeik megrendelőivel Bíró Ferenc Tízéves a kaposvári Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet Bensőséges ünnepség a városházán Inkább a jubileumi rendezvénysorozat tartalmában, minit a külsőségekben fogalmazódik meg, hogy tízéves fennállását ünnepli a kaposvári Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet Ebből az alkalomból tegnap az intézetbe látogattunk, ahoi dr. Orbán Istvántól, 1286 állami gondozott »apjától« kértünk tájékoztatást az elmúlt egy évtizedes munkáról, Somogy megye gyermek- és ifjúságvédelmi helyzetéről és a jövő terveiről. — 1963. március 1-én hozták léltre a kaposvári Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetet a megyei tanács vb határozata alapján abból a célból, hogy javítsuk a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetét Az önálló somogyi intézetbe az első évben 613 gyereket vettek főt illetve hoztak vissza Nagyka- nizsáróL 1964-ben 1018, 1972- ben 1286 állami gondozott tartozott az intézethez. Az elmúlt tíz év alatt összesen 4120 gyereket utaltak be a helyi gyámhatóságok. 1968-ban létrehoztuk az If- júmunkásotthont a Pamut- fonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában, ahol jelenleg negy- veniketten laknak. 1972. január 1-től százötven-kétszáz utógondozott gyerek felügyeletét látjuk el. Nyaranta a Balaton-panton — Fonyódon és Siófokon — ideiglenes gyermekmegőrzőt működtetünk a szökött gyerekeknek. A szélesedő gyermek- és ifjúságvédelmi munka egyre több pénzt is igényel, jelenleg hétmillió forinttal gazdálkodik az intézet. (Egy gyerekre évente átlag több mint tízezer forintot költenek.) A tízéves intézet megfelel a követelményeknek, de korántsem elégíti ki a korszerű igényeket Hamarosan megkezdődik az új gyermekvédő intézet építése. — Az elmúlt egy évtized összességében mit jelentett a gyermek- és ifjúságvédelmi munkában? — Az 1969-es kormányhatározat a munka hatékonyságának, színvonalának emelését tűzte céűjuL Üj alapokra helyezte ezt a feladatot, melyből kiemelném az állami ás társadalmi megsegítés fokozását, fölemelték a nevelőszülőknek járó gondozási díjat, többet fordíthatunk az állami gondozottak ruházkodására, bevezették a zsebpénzrendReggelre minden kiderül F ejét félrebiccentve ült a kemény ülésen. A nehéz bőröndű utasok pillantásra sem méltatták a poggyász nélkül Utazót. Belső támasztalanságot érzett. Tudta, hogy senki sem fog melléje ülni, az emberek valami eddig föltáratlan ösztöntől vezérelve érzik meg és kerülik messzire a némán is üvöltő magányosságot. A szemét lehunyva üldögélt: érezte az arcán a napsugarak folttá mázolódását. Illeszkedtek a gondolatai, mint a mozaikcserepek. Szeretett volna valamit, valami nem hétköznapit is kigondolni. »Vad, embertelen arcú tájon jártam, kese'.yűszemmel figyelő lesi- puskások között, amíg az út végén önmagámra találtam.« De ez nagyon hamisan hangzott. Abroncsként szorították az egyforma napok. Nem az a »megszentelt« hely volt a tanári szoba, ahogy ö gyerekkorában gondolta, amikor a földrajztanárhoz bekopogott a térképszoba kulcsáért. S ő maga sem lett »bálvány«, mikor tanárként érkezett ide. Először nem vette észre, hogy pletykák középpontjába kerüli. Belső kielégítetlensé- gét félremagyarázták. Cinkos félrepillantásokat kapott el, hirtelen elhallgattak, ha valahová belépett. Nem érezte az alkotás gyönyörűségét, amióta idekerült rajztanárnak. Merev tekintetű agyagszobrok kerültek ki keze alól. Tehetetlensége mogorvává tette. Elfolytak a napok; a nappalok és a félig ébren töltött éjszakák, minden. Nem tudott megkötni a hígnak, kásásnak érzett falusi légkörben. Figyelte önmagát. Pózokat vett föl védekezésül a vetköztető pillantások ellen. Szaporodtak a természetellenesen merev szobrok a műteremnek nyilvánított földes szobában. Látszólag szilárd építmény volt a Házassága. Eszter, a mindent rendszerező, a logikátlan gondolkodásra hajlamot nem mutató asszony és a kisfiú kész idill! De nyomasztotta őket az egyre inkább rájuk telepedő csönd. Néha úgy érezte: meg kellene magyaráznia ezt a hallgatást, önmagát. Egy nap Eszter elmosogatott, eltörölgette az edényeket, »En most elmegyek. Hallod? En most elmegyek a gyerekkel.« Nem kérdezte, hová. Egyáltalán nem szólt semmit. Miért nem érzi meg egy asszony, hogy most nem hagyhatja magára?! Utazott visszafelé. Nevetséges, hogy ő jön vissza a faluba. Eszter a gyerekkel kiszállt a városban. »Nem kell, hogy bekísérj, majd taxit fogadok.« Csak menj! Anyád rettenetesen örül majd neked, hogy betelepszel a gyerekkel! A restiben megivott egy kupica cseresznyepálinkát. Egyedüli leszálló volt. Baktatott az úton a kanyarokon túli falu felé. Unalmas út volt, macskásodon lábakkal lépegetett, nem kerülgette a tócsákat. »Tanító bácsi, tanító bácsi!« A tsz bognárműhelyéből eredt a kiáltás. Ment a törött ablakú épület felé. »A Bokros Balázs apja vagyok, tanító bácsi.« Még mindig nem szokott hozzá, hogy vele egykorúak bácsizzák. Ez volt szokás a faluban. »Hát hogy tanul az a gyerek?« Kutatott az emlékezetében, melyik is az. Aha! »Szépen fejlődik a kézügyessége.« Ez semleges, megbízható mondat. Kinek nem fejlődik a kézügyessége, ahogy korosodik? »Akkor jó — mondta az ember. — A kézügyesség az kell, ha az apja mesterségét akarja folytatni.« Már bánta azt a semleges mondatot. Nem nézett a bognár szemébe. A forgácshalmot nézegette, meg a szerszámokat. »Mert az a fontos, hogy az ember hogyan közeledik az anyaghoz, tanító bácsi. Lélektelenül nem lehet« — mondta a bognár. Bólintott. A másik már nem tudott mit mondani; kezdett egyik lábáról a másikra állni. Menni kellett. »Hát köszönöm a híradást a gyerekről, tanító bácsi.« Aznap több kolléga is beállított hozzá. Sohasem tették azelőtt. »Csak a Solohov-re- gényt akartam kölcsönkérni, Dezső. Csak a holnapi értekezletre akartam felhívni a figyelmedet, Dezső. Csak a tanmenetedet hoztam be, Dezső, ott felejtetted az iskolában.« Tudta, hogy szent bor- zadáXlyal az asszony és gyerek nélküli lakásba akarnak bepillantani. »Csak az ángyom térdét akartam kérdezni, Dezső, nem maradt nálad?« — előzte meg a következő belépőt. Az megütközve nézett rá. Álmatlanul feküdt. Még az hiányzik, hogy a kis bognár is bekopogjon. Milyen szöveg illene a szájába? Fura, hogy nem talált megfelelőt. Csak azt: »Az a fontos, hogy az ember hogyan közeledik az anyaghoz.« Csak ez illik hozzá. Fölkelt, kávét főzött magának. Amíg a fekete ital kifolyt, labdázott egyet az agyaggal. Ez volt a szokása. Kis darabot letört a masszából, labdát gyúrt, dobálgatta. Az ujja bemélyedt a nedves agyagba, nyomkodta, dagasztotta. Arc gömbölyödött a labdából. »Nincs menekvés.« Megszállottan dolgozott. Még az ujjaiban is perzselést érzett. Eszter! Felismerhetők voltak már a vonásai. Gyúrta, formálta. A kávé kihűlt a pohárban. Szinte vakon dolgozott. Nem merte »látó szemmel« megnézni. Majd reggel. Reggelre minden kiderül... Lesko László szert, hivatásos pártfogód felügyeletet hoztak létre,' beindították a patronáló mozgalmat, és nem utolsósorban javították az intézetekben működő nevelők élet- és munkakörülményeit 1969-tőd bővült a községi gyámhatósági munka is. 1972. január 1-től az intézetben teljesebbé vált a munkáltaitól jogkör. Nagyobb hangsúlyt kap a területi munka; 283 nevelőszülőnél 432 állami gondozott gyerek van jelenleg. Egy levelet forgatok a kezemben, nevelőszülő írta. »Családommal együtt nagyon megszerettük a nálunk levő ... gyereket. És ő is minket Nem tudjuk elképzelni nélküle az életünket Igényt tartunk az örökbefogadására. Semmiféle akadályt nem ismerünk ...« — Az elhagyott gyerekek száma nőttön nő Somogybán — folytatta dr. Orbán István. — Ezzel párhuzamosan évente mintegy 10—15 örökbefogadás történik. 1973-ban, ebben a két hónapban már nyolc gyerek talált családra. Megható levelet mutat aa intézet igazgatója, egy ölökbe fogadó szülő írta. »Naigyon szomorú, elkeseredett emberek vagyunk! Volt nálunk egy gyönyörű kislány, háramhónapos kortól tizenöt hónapig neveltük. Egy évig harcoltunk érte... Mindenhol kilincselve, könyörögve, és mégis visszakapta az anya ... Nekünk nincs és nem is lehet gyerekünk. Az életünk semmivé vált a történtek miatt. Van-e az Ön intézetében egyévestől, tizenöt hónapos korig egy szép, egészséges kislány?« A társadalmi bázis szélesítése az utóbbi évekbeh előtérbe került. Ezzel foglalkozott a tegnapi ünnepi ankét is, melyen részt vett Csapó Sándor, a városi pártbizottság titkára. — Negyvennyolc ipari és mezőgazdasági üzemmel tartunk fenn szoros kapcsolatot, ez azt jelenti a gyerekek oldaláról nézve, hogy megküny- nyítjük a munkába állásukat, ugyanakkor a gyár, az üzem nevelőerejében is bízunk — joggal. Huszonegy vállalattal és szocialista brigáddal van ‘'gvüttműkődiési szerződésünk \ brigádok fe’adata elsősorban, how igvakezzenek pótolni a hiányzó szülői ház melegét — mondta dr. Orbán István. A városházán megtartott ünnepségen mintegy kétszáz nevelőszülő, patronáló szocialista brigád tag, társadalmi pártfogó vett részt, közülük többen jutalmat kaptak. Kedves színfoltja volt a megemlékezésnek, hogy mintegy százötven nőnek egy-egy szál szegfűt nyújtottak át az intézet jubileuma alkalmából. Horányi Barna Somogyi Néplap 0 i