Somogyi Néplap, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-11 / 35. szám
X* Az állásfoglalás fogadtatása Tettekkel a határozat végrehajtásáért Fábri Istvánt A Központi Bizottság novemberi határozatát gyorsan, igen rövid idő alatt szeles körben megismerték. A sajtó teljes terjedelmében közölte, a tv és a rádió részletesen, elemezve ismertette. A határozatot kezdettől fogva kedvezően fogadták, az első reagálások nagy része azonban felszínes, sőt egyes eseteiben végletes volt. A határozat helyes értelmezésének folyamatát a megyei pártbizottság ülése indította ei, s ezt tovább segítették a járási, a városi, valamint a járási jogú pártbdzottsági ülések, majd pedig a taggyűlések, A párttagság nyolcvan százaléka részt vett a, taggyűléseken, s a részvevők 25—30 százaléka felszólalt a vitában. A felszólalások tükrözték, hogy a párttagság, sőt a pár- tonkívüliek többsége is fölis- erte: a KB határozata ügyeimbe vette korábbi észrevé- Seffeeti A kommunisták abban látják az állásfoglalás jelentőségét, hogy az egyértelmű Hasat adott szinte valameny- nyi kérdésre. A kommunisták az elemzés kapcsán megértették: a párt politikája töretlen, az a célja, lényege a X. kongresszus határozatai megvalósításának, hogy a szocializmus teljes felépítése valóban magasabb szinten folytatódjék. A párttagság még világosabban látja, hogy a X. kongresz- szus határozatai a megvalósulás szakaszában vannak, végrehajtásuk mar eddig is nagy eredményeket hozott. A kommunisták elismerték és elis- erik: a párt X. kongresszu- ának irányvonala hej^jes, kiállta a gyakorlat próbáját. Elismeréssel szólták arról is, hogy a Központi Bizottság kritikííaam vizsgálta az ország helyzetét és a kongresszusi határozatok végrehajtásának menetét A kisebb és nagyobb problémák, hiányosságok, hibák nem a kongresszusi határozatokból adódtak, hanem a határozatok nem mindenben kielégítő végrehajtása miatt keletkeztek. Ezért a novemberi határozatot jónak, a dolgozó tömegek érdekeivel összhangban állónak tartják, amelynek végrehajtása tovább erősíti szocialista társadalmunkat. Ezzel a pártonkívüliek döntő többsége is egyetért E gyöntetű az a vélemény, hogy pártunk és kormányunk helyes külpo litikát folyiat, eredményesen tevékenykedik a szocialista or szágok, a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért, az európai béke és biztonság megteremtéséért, a haladó erők összefogásáért az imperializmus ellen folyó harcban. Az állami iparban dnlgozó munkások, művezetők és középvezetők örömmel fogadták a központi bérintézkedéseket. Egyes helyeken azonban béraránytalanság kialakulásától tartanak. Az emberek többsége egyetért a családi pótlék, a nyugdíjak, a járadékok és a gyermekgondozási segély már ismert emelésével. Vannak azonban, aikik a differenciált emelést tartották volna jónak. Mindenütt örömöt váltott lei — különösen a üatalök körében — az üzemi-szövetkezeti lakások előtörlesztésének 20 ezer forinttal való csökkentése. Helyeslik az építőanyagok 90 százalékának árrögzítését. Az adózás kilátásba helyezett megreformálását a túlzott jövedelmek nagyobb mérvű elvonását a barácsolás elleni határozottabb föllépést teljes egészében helyeslik. Sokan bírálják a gazdasági élet fogyatékosságait. Nem jó szemmel nézik a tervezés és a kivitelezés elhúzódását a gyors ütemű építőipari áremelkedéseket a beruházáspolitika gyengéit. Ezzel kapcsolatban fölvetik az egy«; főhatóságok felelősségét. A határozat óta élénk érdeklődés kíséri az árkérdéseket Az első hallásra, alvaZárszámadás után Tízezer holdon gazdálkodik a láboWi Zöld Mező Tsz. A szövetkezet a kedvezőtlen adottságú gazdaságok közé tartozik, a termőföldek érteke nem haladja meg a nyolc ranykoromát. Most, néhány nappal a zárszámadás után isendesen, kiegyensúlyozottan folytatódik a szövetkezet élete. A vezetők a sokszor nyomasztó, idegfeszítő napok után elégedettek az elért eredménnyel, ,971-ben kilencvenegy, az idén pedig száznégy forintot fizettek egy tízórás munkanapra, * háti-millió forint van tartalék: számlájukon. A dolgozók véleménye egyezik a vezetőkével. Kulcsár Lajos a következőiket mondta: — Amióta a tsz megalakult, fogaméként dolgozom. Tavaly 2845 munkaórát teljesítettem, és ezért összesen ; 25 888 forintot ; kaptam. Ter- ! mészetesen nem egy összegben, mert • nálunk nem munkaegység-, hanem készpénzfizetéses rend- zer van. A havi keresetek húsz százalékát zárszámadáskor kapjuk meg. Az idén még nyolc százalék prémiumot is kaptam. Igaz, szabadságon nem voltam, mindennap dolgoztam Itthon 6em pihentem. Van két tehenem hízóbikám és két anyakocám Ez élég sok munkát jelent de a fáradozás sohasem eredménytelen. Sem az itthoni sem a munkahelyi. Nagyon elégedett vagyok a szövetkezettél, ennyire nem számítottam sáé köztudott dolog, hogy a múlt év nem kedvezett a mezőgazdaságnak. — Mire kívánja fordítani a kapott összeget? Ügy gondolom, a pénznek mar van helye. — Hát egyelőre takarékba tesszük. Aztán a tavasszal, ha a ttunk leszerel — jeteníleg katona Kaposváron —, a lakást szeretnénk átépíteni. Ez persze még csak terv, mert lehet, hogy ő nem akar a faluban maradná. Ezt majd a jövő dönti éL A magtárban most ért véget az ebédszünet. Torok József magtáros ebéd utáni almáját fogyasztja Az asszonyok is lassan íéLcihéLődnek, és elindulnák a pince félé, ahol a burgonyát csomagolják. — Az évi jövedelmem har- mincöteaer forint volt — •mondja.a magtárom. — Az itt dolgozó asszonyok is szépen fee- remek. Meet burgonyáit csomagolnak. Ezt annyira szeretik csinálna, hogy be kell osztanunk, melyik nap ka jöhet. Mindenki állandóan itt szeretne lenni, de csak néhány embernek tudunk egyszerre munkát adni. A káresetük tavaly tízezer forint öv- lett vdlt Az tartós, hogy kevés teemelősaövetikezetbeas keresnék ennyit az asszonyok. Én is csak art mondhatom, amit a többiek, panaszra nincs okunk. A pénzt, amit kaptam. | betétkönyvben helyezess éL | aztán majd meglátjuk. a i sásra, laalakult ezzel kapcsolatos felszínes véleményeket a határozat alaposabb megismerését szolgáló felvilágosító munka némiképp feloldotta. A pártszervezetek munkáján kívül jelentős szerepe van ebben a tv-nék, a rádiónak, a központi sajtóinak és a Somogyi Néplapnak is. Azonban többen még most sem értik pontosan, hogy mit jelentenek az értékarányos árak. Az életszínvonal kapcsán a tej és a tejtermékek árának fölemelése váltotta ki a legélénkebb vitát Ma már többen belátják, hogy ez az intézkedés a gazdasági kényszer hatására született, és az áremeléssel kapcsolatos szociális intézkedések révén a legtöbb családban pótolni tudják a többlet- kiadásokat Az égetett szesz és a cigaretta árának emelése nem okozott különösebb zavart Többen viszont art remélték, hogy az olcsóbb cigaretták árát nem emelik föl. Kezdetben többen kifogásolták a motorkerékpárok és az autók adójának fölemeléséit A vita jelenleg főleg az egyes autótípusokat illetően gyűrűzik. M indenütt egyetértenek azzal, hogy szükséges a párt munkásjellegének erősítése, hogy az új párttagok fölvételénél szigorítani kell a normákat. Több helyen fölvetették, sürgették az üzem- és munkaszervezés kielégítőbb megoldásának és a munkafegyelem további javításának gyorsítását, A határozat megjelenése óta szerzett tapasztalatok art bizonyítják, hogy a kommunisták, valamint a párton- kívüliek döntő többsége nemcsak szóban ért egyet a határozat alapvétő megállapításaival, következtetéseivel, hanem tettekkel járul hozzá a határozatban megjelölt feladatok megoldásához. Azonban számos kérdésben további felvilágosító munkára van szükség, hogy a határozat szelleme még teljesebben, minden részletében az emberek meggyőződésévé váljon. Honfi István, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályvezetője Tegnap mély részvét mellett, temették éL Fábri Istvá-qt, a Somogy megyei Pártbizottság tagját, a Samo©'- megyei Tanács általános tanácselnök- helyettesét, a. Hazafias Népfront megyei bizottságának aletaökétti A végtiszbességne eljöttek a Központi Bizottság dolgozóinak képviselői, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának vezetői, a minisztériumok, az országos főhatóságok képviselői, a megyei pártbizottság, a megyei tanács, a Hazafias Népfront, a vállalatok, a tö- megszarveaetek vezetői, dolgozói, más megyék, városok, egyetemek és felsőoktatási intézmények képviselői. Sokezer emlber, szövetkezeti vezető és tag rótta le kegyeletét... Gyászzene, a megyei pedagógus- és a Vdkár Béla Kórus gyászéneke mellett búcsúzott Somogy köztiszteletben • álló vezetőjétől. Ravatalánál dísz- őrséget álltak a központi szervek, a megye párt-, állami és tömegszarveaeti véastői. A megyei pártbizottság nevében Bíró . Gyula, a megyei pártbizottság tiiikára búcsúzott el Fáíbri István, élvtárstól. Megemlékezett az fiszmjén szeretett és. tisztelt harcostárs életútjától, aki szívének utolsó dobbanásáig fáradhatatlanul küzdött a szőkébb haza, Somogy dolgos népének boldogulásáért A közvetlen munkatársak, a megyei tanács, a tömegszeerve- zebek és mozgalmak, valamint a központi szervek nevében Sugár Imire, a megyei tanács tahácsélrwfe-heilyéttese '■ mondott búcsúbeszédet, s egyben köszönetét mindazért a lankadatlan fáradozásért, töretlen szorgalomért,' áméiüyél kommunista szerénységgel, ' másokért égő ’bainátsággal dolgöl- zott egész életében Fábri István a megye fölemelkedéséért. más János, a kapospulai tsz elnöke Somogy mezőgazdasági dolgozód, vezet® nevében köszönt el, megemlékezve amról a több évtizedes munkáról, melyet a megye mezőgazdaságának felvirágoztatásáért végzettGyászoló ezrek kísérték utolsó útjára Fábri Istvánt Sírjánál-Tóth. Lajos, a megyei tanács mezőgazdasági és étel- mezósügyi osztályvezetője mondott végső búcsút családja, hozzátartozói, rokanaa, barátai nevében. Gyászzene és az Irvberrtacio- nálé hangjai mellett helyezték örök nyugalomra Fábri Istvánt Sírját elborították az emlékezés és a kegyelet koszorúi. Kísérleteznek a közgazdászjelöltek Kaposváron a közgazdász- képzésről és a továbbképzésről tartott előadást dr. Szabó Kálmán, a Marx Károly Köz- gazdaságtedományi Egyetem rektora, .— Srtvesee jöttem Somogyiba — mondta látogatása végén —, mert olyan megye ez, get szakember dolgozik. Hazánkban — se Somogybán is így van. — a fejlődés történetileg elért az intenzív szakaszba, A szakemberek — közöttük a közgazdászok — szerepe, feladata minőségileg változott meg: ma már nem- elég az, ha valakinek akár vállalati vagy területi síkon áttekintése van a gazdaságról, hanem -szükség van arra, hogy a fennálló, a fejlődést 'befolyásoló sok gazdasági, pénzügyi, társadalmi stb. tényezők közül biztonsággal válasz- ssa ki a legkedvezőbbeket Ez különös felkészülést jelent szakiba! ée elméleti szempontból egyaránt; készséget area, hogy a tiidómányos módszereket, a szánntástóchriíkát stb. hasznosan tudják felhasználni. A megye vezetői szükségesnek tartják, hogy a gazdasági életben egyre több — jól felkészült — közgazdász dolgozton. — Tudomásom szerint . Somogybán még mindig kevés a közgazdász. — Nagyon jó lenne, ha a megye fiataljai közül többen jelentkeznének egyetemünkre. Nékik biztatásul art tudom mondani, hogy nagyon szép hivatás. Nemcsak korszerű tudást ad ez a fiatal i szakma, hanem, ha úgy tefc- -Ttv, romantikus feladatokat Azért mondom hegy fiatel -Tiakrna mert hiszen a közgazdaságtudomány a modes® iparnak és az hrta-m i jBássyé- rácnak köszönheti tadomány- ayá fejlődési®; s aki saaretí a társadalomtudományokat, annak izgalmas pályát ígér. — Előadása után érettségi előtt áTto fiatalok átütöttek meg, s ha jő! tudom, az új rendszerű matematika írérihék : felvételeiről és az ama veié -elkészülésről eedoklődte-r,. — Igen Szerisstem küSSeső»- aetofo felkészülésről sem ke£ oeszéim Alat egriekéi a pálya, az úaris seedsaerame üQgfcalüdózíle amnfotriaJ a tárgyakkal, amélyekbŐ! felvétek vizsga van. Becsülettel ke®l készülni- A felvételi vizsgák előtt több helyén erednsényej sen szervezték meg a Studium generálét- gondolom ennek itt sere. lenne akadálya. A teli pásztáztok ** a a*ádszer jól bevált, azoknak a fia tatoknak a többsége, akik részi vettek ezen az előkészítésen, eredményesen szerepeit a felvéteti vizsgán is. — A megyeben megoldásra j vér a végzett közgazdászok továbbképzése ás. Az ön véleménye szeriüst, hostess lehetne j ezt asególdam’ — Nagyon fontos a büffithbö- ző szinteken működő közgazdászok továbbképzése. A hangsúlyt arra kell fefctetísi, hogy ennek keretében minél korszerűbb ismereteket szerezzenek. A fiataloknak azt ajánlom hogy vegyenek részt az egyetem szervezett szakközgazdász-képzésében. Az idősebbek továbbképzését pedig különböző — jól- megválasztott — tanfolyamokkal lehet eredményesen megáldani. Szó vtót ártól is, hogy együttműködik az egyetem a megyével abban, mikért lehetne a terek iaíormácáds rendszerét áfc- alakstená, ás asankatóesaikai átképezni arra az időire, araá- keesa megvalósul az ügyvitel gépesítése. Ezzel lehetővé válna. hogy a vásárlás után már olyan szinten biztosítsák a gép kihasználását, amely megéri a 'befektetést Erre — éppen ennek érdekében — ddő- ősa föl kék kfewwlm» — Végezetül még egy kérdést: előadásában, beszélgetés közben is kerülte azt a kifejezést, hogy hivatás. Man- ,fg így fogalmazott: szakma, nes térség. — Nekünk az a feladatunk, hogy az elméleti alapok mellett a szakmai fogásokat, a módszert ismertessük meg a hallgatóikkal. Nem elég csak elméleti tudást adná, hanem szemléletre, hozzáértésre, érzékre kell neveim. A közgazdászképzéshez alapul szolgáló tudományok — mint amilyen például a matematika — napjainkban kerültek abba a helyzetbe, amikor már nemcsak elméleti alapként játszanak szerepet az oktatásbam Az esettanulmányok révén lehetővé vált, hogy a közgazdászképzésben is bevezess®: a a kasérletóket éppen úgy, mint például a természettudományok területén a laboratóriumé munkát A gazdasági életbe» egy-egy váSalattai kísérletezni meglehetőse» kockázatos dolog, de esettanulmányok formájában a gazdaság folyamatokat be tudjuk vinni az egyetemre, s a haliga tik anyagi kockázat nélkül kísér- letezhetnek. K L