Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-14 / 11. szám

Gyürke Zoltán: Kérdező A kerti törpe és a többiek Lángokban eHu&moadni Ötjeiből fébtámadm sejtekből összeállni csáUagrál földre szállni mint magot földbe vetni szemeddel megvéretni bűnöktől feloldaná magadban lahordani radonban megkeresni magomhoz el vezetni mzoseppben megfürödvi (dómként belém szakim ■ tß&g végére értem, elmerne, jégverésben magadtól , elszakadni ■ amid nincs nekem, adni vízben száraz maradni kőbe holdat harapni meztelenségeit jtelvemd madarak szóidból etmi raeheBcént némi nézni Umgok nélkül is égni vaksto havas ágy ban fetezsttmi a vágyaim, pengeként tündökölni fekete sárkányt ölni hegyekét porra tömi kaszástól cípöröbtú a. csonton/, tűzre ősim magádtól efstórettói mdnáí-e Miskolczi Ottó: Tátra A' Sémád a Kra^ana gyors folyása tó' fenyvesek felett lebegő szürke pára morenaíaivak panelíSvodaja aranymosok pásztprtoalladsja Loannioh léha . tóóütötpligája —, gyókerct-vervc ámulat lakva, vad-izson Gerlachot • (Sakop&ne) Bemsze fóz&ef: DAL Csák. Erasebet ■messzire ment, '■érmék neki, de nem lehet, éúetBdenék, de nincsen kit, magsai mennék, de nem ?IMk . EZSéüMeném én a Holdat , hogy mondja M bánatomat, A Hold kévéig, bizony nagyon, nem érái meg a bánatom, Kiitdemém a csillagokat, értessék meg a gyászomat, a csillagok még kicsinyek, nem értik meg, hogy szenvedek. iAs B eváltam őszintén, engem sosem is töltött el külö­nösebb büszkeséggel, hogy »homo sapiens«-nek, vagyis embernek tisztel a tudomány. Inkább féltem ettől a fene mégtisztelő meghatározástól. Mármint attól kezdve, hogy értettem jelentését, mert egy­szeriben éreztem a felelőssé­get is, amelyet vállamra rak a »-sapiens*1. No, és .tapasztal­tam a felelőtlenséget, hogy egyes embertársak mint élnek vissza a jelzővel. Szívesebben vállalom a “•homo ludens« (játékos em­bert címet, ha az a fejlődés alacsonyabb fokát jelöli is, és ha egyes tudósok manapság elutasítják is, hogy létezhet oly korszak, amelyben az em­bernek más dolga nem volt, C8$k a játszadozás. (Különö­sen, hogy sem totó, sem lottó, de még borítékos sorsjegy sam volt akkoriban ...)- Nos, akár volt annak ide­jén »»homo ludens«, akár nem, ma. van bőven, és ha a több­sége tagadja is, én bevallom, én vállalom. Ügy bizony, szí- vesebbah játszom én. ma is, és s.em csak mint kollégáim a férfikor delén, villanyvonat ssí££ kuporodva, labdát rug­> Megjegyzések a művészinek álcázott áruféleségekről Kiismert a kísérlet: ha felszólíturák .embereket, gon­dolkodás nélkül ■ mondjanak egy .szült és egy gyümöl­csöt, a megkérdezettek ki­lencvenkilenc százaléka pi­rossal és almával válaszol. Ha valaki azt mondja: giccs, majdnem hasonló reflexszel a közvéleniéiiy a kerti törpé­re gondol vagy a festményen játszadozó aíigóraeicákra. ­Ilyetóormán az ember már lassan megszereti ezt. a tör­pét — utóvégre a gyengéb­bet, a sokat ijámadottat vé­deni illik. S. (különben Is: ez a törpe nem árul zsákba­macskát. Semmit nem akar elhitetni magáról, csak azt, hogy ő az erdőből kertbe jött cserépförpe. És most itt van. Kész. Nem akarja elhitetni magáról, hogy a kertben a természet szeret«lére akarja nevelni- a gyerekekét, s azt sem, hogy az erdőben parti­zán-volt, azért vörös rajta a fövég... Szóval, a törpe az törjpe, nem különösen szép, s minős ugyan semmi funkció­ja, de senki nem hiszi róla, hogy művészi alkotás. Jó tenne, ha minden mű­vészi közhely ennyire csak önmagát adná, s nem akarná becsapni a közönséget ! , A krimi, az igazi, a jő kri­mi — hogy ügy mondjuk: a film kerti'törpéje — becsüle­tes műfaj. Ha igazán jó, nem akarja elhitetni, hogy valódi emberi sorsokat, igazi drá- : máikat, a valóságban is ei- j képzelhető nyomozókat lá­tunk. Csak arra ösztönöz, hogy figyeljünk, és /életta­pasztalataink — no, még más krimik ituoafcjaihak ismereté-, ben. ■ — következtessünk, játsszuk végig a logikai ke­resztrejtvényt: ki a gyilkos, vagy hogyan lehet elfogni az általunk már ismert gyil­kost. A rafinált, a «művé­szi« giccs nem ilyen, s ezért jóval veszélyesebb is, Min,-, den, a művészettől kölcsön­zött eszközével el aikarja hi­tetni a nézővel, hogy most gondolatokat, valódi emberi szituációkat latnak, s most mgetudhat valamit a közel­ség az emberi lét es a társa- ; dalom nagy titkairöl. Sajnos, az utóbbi időben nem kevés ilyen művészetnek álcázott közhellyel találkoz­hatunk a mozik műsoraiban. Nézzünk meg közelebbiről né­hány példát. Csak a Kedves Olvasó ne sértődjék meg, ha olyan filmekről is szó esik, amelyek neki éppen tetszet­tek! Sokféleképpen tetszhet valami az embernek ,,, Itt van például A Santa Vittória titka című, Olaszor­szágban forgatott amerikai film, Anthony Quinn nagy­szerű szülész, Anna Magnaná. nemkülönben. A film jóné- hány dialógusa valóban komi­kus, nem indokolatlanul szó­rakoznak, tóhát a filmen a né­zők. Csali az a baj, hogy né- hényan túlságosan komolyan veszik a tanulságát , Valábcé- gyén 'így: - itt'.vaá óz a' O.i-.mn játszotta;, bötciskiáitá;. polgár-' mester, akiből — Iáin — a haéórús - -.-körülmények .' hőst fárágtök.. fiyeämi persze, elő- fordülliat a vaióságban — a valóságban szinte' minden előfordulhat! —s 'még' mű-. véSzi > alkotfs' is: készülhet er­ről,. " (Felejthetetlen például Fahrt, :Zoltán rer.dr-zéseben ,1 Haiuiibál tahár , úr, aki kis- ejpbor' 'létére s/embeszáll a fasi'zihiiíü» éanberfeleh elmélet téréi; még tragikus -halála árán -lg;. Az. ilyen .-'és .fehffez hlsonió,' naggyá - lett kisem- bérekfől .vsZoló, :jó ‘’műalkotá-; soknak * só szeri: '; se száma;) Csakhogy ez A Santa Vittória titka valójában nem erről szól.'. Ez egy: filtnaközhélyet ál­lít elérik, ifi himlőn rendezve, ua^ysbefű szülészekkel Mi a közhely? A közhely, az a figura, amelyet a inémet tiszt "teste­sít meg. ö az a gá ncs nélküli lovag, aki német létére, mégi fegyelmezi erőszakoskodó';'le­gényeit, j . aki; tudja, , hogyan ■ liéll- megrendezni ’egy' diszkrét- vaotörat,,’ hogyám 'kell. ’ egy aéisztókiratahölggyel • -tóáihfü," ’ aki a náci hadsereg tagjaként is utálja a Gestapót; . sőt, a háborút is, mert ilyen, ké­nyelmetlen helyzeteket te­remt Ám, aki »szavatartó úriember« marad az alantas pillanatokban is, aki felül tud emelkedni ezeknek a »-hazu- dozó olaszoknak« a kisszerű- sógón, aiki úriemiber-volta, kö­vetkeztében kénytelen eltűrni még azt is, hogy becsapják — ez bizony a régi filmek úri­ember-lovagja. A kalandfil­mek gáláns hőse, lányos anyák álma, akinek semmi köze sincs a valóságos élet­hez és valóságos emberekhez. ... Látszólag "mem szabvány« ábrázolása a német tisztdi­nek. Pedig ez is szabvány, csak régebbi, mint a második világháborús filmek untig is­merős szabvány tisztfigurái. Nézzünk egy másik példát! Találkozás a pokolban — ez a címe egy amerikai fűm­nek, amely ráadásul az ame­rikai > munkásmozgalom - kez­deteivel; ir bányászok harcai­val akar megismertetni. Mi ebben a közhely? Majdnem ugyanaz, .mint az előzőben. Csupán a főhős nem az euró­pai úriemberek ‘filmsablon­jait, hanem a vadnyugati fú­rnék kemény öklű cowboyai- nak szabványát képviseli. ’EL’- ső fellépése a filmben termé­szetesen 'egy verekedés az ivóban, amit még több ököl­csata követ, s persze, nem hiányzik a korábban megkö­zelíthetett ennek tartott, szi­gorú erkölcsű leányzó jeg- csapszívének megolvasztása sem. A pikantériát, itt most az adja, hogy ez a vasból élő- regyártott »magányos far­kas« ezúttal rendőrségi be­súgd Sietve a fűm végére már a hivatásos nyomozói tangót is' eléri —- igaz,- némi lelkijiiTieretfurdalás árán. Ez a közhelyfickó ebben a fűm­■ ben kifejezetten veszélye^; — mert . vegkövétícezle' csőben azt szúggarálja , .a. nézőnek, hogy az elégedetlenkedő áiteíchista bányászok megér­demlik a sorsukat» " miivel pem tudtak úgy'feltörni; nem tudtak olyan kemények lenni, inipt .ez a .nyomozóvá "avan­zsált soűii, Ez pedig az ame­rikai tóhiegpropaganda lég* ocsmáiiyabb s legtarisosaibb életei ' házug&ága!;;;,; át Persze, a vadnyugati téma is tovább tesáint’ a közhély^i- re. Eegfö} jebb át (kell színez­ni a történtekét, szereplőket, mint az angol, gyártmányú Fekete farmerben. Itt 3 szó szoros értelmében átszmezték a főhőst, mert a bátor, igaz­ságos, szívós, határozott, ön- zetlen gyengéd szívü cowboy egy fekete: mégerfiú. Ez a fe­■ kgle Bmjtónin— így ,'is hiv­", j^kiá fitóböi —, a hagyomá- ‘ myos. ' (tóiréőyíjelmezbeh, a ífeghagyoniányosabb cowiboy- ügyék-:közepétte, 'Iáin, a faji íümblémát-képviséüíéti."., . • '■M^debből' ,■ tóián,^övetke- ' zik;!-; ihofey-'- e ■ sorok ^íróija ’ nem haragúik a vadnyugati fil­mekre, ha azok nem akar­nak többek lenni, mint amik lehetnek: vad vágták, csípő­ből dördülő lövések, gonosz emberek és nemes szívű cow- boyok vadnyugati mesehistó­riája, amit egy percig sem le­het — de nem is kell — ko­molyan venni. Az a veszé­lyes, ha egy ilyen fűm meg akarja téríteni a nézőt, s el akarja hitetni, -hogy most itt a faji problémáról 'látott egy filmdrámát S példákat sajnos, hosszan lehetne folytatni, nemcsak amerikai és angol filmeken, s egyáltalában: nemcsak filmeken, . hanem szihházak eloadááaiffl, a tele­vízió műsoraiban, s még a könyvkiadás egy részénél is. E filmpéldák azonban elég­ségesek a művészinek álcá­zott közhely természetének bemutatására. Olyan müvek ezek, amelyek többnyire a mesterség- fcreiégjtő vagy jő sztovóiialájn .(enélskü.1' ugyanis nem lehetne. eladni), ' mester­séges helyzetekben olyan szabványfigurákat ' vonultat­nak föl, ameLyófchez hason­lót a néző vagy a valóságban, vagy más művekben látha­tott. S ezért csak : a legálta­lánosabb tulajdonságaikat jelzik e művek, hogy [köz­helyszerű igazságok benyo­mását keltsék. A helyzetek és személyek egyedisége, jelle­me, a valóságban is létező összetett tulajdonságok (hiá­nyoznak éppen s — még in­kább — az eredeti gondola­tok, amelyek műalkotássá avathatnák ezeket a kereske­delmi forgalom oeijaára lét­rehozott, művészinek álcázott áruféleségeket. Bemáth László én újesztentl osva, hanem gondolatban, urándozva, eleresztve ma­im; mitsem tudva, csöppet :m törődve fejlődéstani ho- itartozásommal és az arról >lyó magas röptű polémiák- ái. Behunyom a szemem, és láris az egykori játékos em- erke vagyok. S ha nem is íl értelmes, de őszinte lélek, ki mindent elhisz, mégpedig ontosan úgy, ahogy hallja, ki épp ezért például a nya- igláb embert has nélkül, leli nélkül, a nyakából ere- ő két pálcával ábrázolja. Az óesztendóről meg az új- ól is volt nekem világos el- épzelésem. Az öregről, akit Úcsúztattunk, s akit én ott ittam aranyos trónusán ülve, ús hermelines, vörös brokát alástjában megtöpörödve, fá- ósan gubbasztva. Láttam, hogy fáradt, ijedt szemével jsí a hatalmas palota tölgy- akapuját, figyéh a nagy fali­ra ‘ könyörtelen ketyegését is amikor ama szilveszteri éj- zakán ütni kezdi búgó-bongó alangja a tizenkettőt, föláll tónusáról, letipeg, s könnyez- • re elindul a kijárat felé. A kapu közben kicsapódik, tagy fényesség ás^d be rajta. Az öreg elvakul, & irányt vesztve élódálog, eltűnik. Másnap aztán ott találom a sarkon. Görbe háttal támasz­kodik a falnak, maga elé tart­ja ócska kalapját, s reszkető kézzel alamizsnáért könyö­rög. A trónteremben pedig már ott feszít az Erjesztendő, aki tajtékos paripán ugratott be a tizenkettedik óraütés pillana­tában — természetesen hu­száruniformisban (á la János vitéz). A trónterem közepén megtorpant lovának szikrázó patkója, s ő elrikkantotta ma­gát, hogy »Itt vagyok, ragyo­gok«; kirántotta kardját, és a tömeg hatalmas éljenzése kö­zepette magára öltötte a lier- melines palástot, s elfoglalta méltó helyét a trónszéken, . így élt az én játékosember- ke-képzeletemben az Éleszten­dő távozása, az Űjesztendő érkezése, ilyen szép, fényes, operettes kivitelben. Ha jól emlékszem, még muzsika is szólt. Vagy. art csak később yj átszottam. alá ?« Mert beval­lom, ha. már hozzákbtótem .— bizony , meg nem is olyán ré­gen lejátszottam magamnak minden' Szilveszter környékén a-'"régi tekercset,' Az utóbbi időben azonban már sehogysem sikerül a ré­gi játék. A tróntermet még csak él tudom képzelni, ha jó erősen behunyom a szemem, de az Öésztendő már nem a békebeli töpörödött vénség, már nem olyan riadt, mene­külő, félénk kísöreg, aki a hermelinpalástot ledobva egyenest az utcasarokra gör- bedt koldulni. Ha jól emlék­szem tegnap éjszakai fantá- ziálásomra: nyugdíjba ment az öreg s jelenleg pecáztk a Duna-parton. No, és az Űjesztendő sem lóháton rúgtat a palotába, hanem elegáns kocsin gördül be az udvarra. Ott ruganyo­sán kiugrik a kocsiból, s a lépcsőt kettesével szedve, föl­szalad az igazgatói irodába. JLA ire tizenkettőt üt az óra, *«l már ott ül az asztalá­nál, megnyomja a csengőt, s belép a titkárnője. ■— Elvtársnő! — szol moso­lyogva. ■— Mától kezdve én vezetem a vállalatot. Kéretem a tervosztály vezetőjét, azon­kívül. .. Azaz... — és föl­pattan — inkább először kö­rülnézek a műhelyekben. Már lent jár az udvaron, s az emberek összesúgnak mö­götte­— Rendes fiúnak létezik ez az 1973! háoitó Római vázlatok A spanyol lépcső, A Kanitelium, A Piazza Nnvtma, A Porom Roman um on. 1 Az antik Róma,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents