Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-05 / 3. szám

Malik levele az ENSZ Űjabb terrorbombázások főtitkárához Az ENSZ-közgyűlés hivata­los dokumentumaként szétosz­tották a küldöttségek között annak a levélnek szövegét, amelyet Jakov Malik, a Szov­jetunió állandó ENSZ-képvise- löje intézett Kurt Waldheim- hez, a világszervezet főtitká­hoz. A levél rámutat arra, hogy az ENSZ tájékoztatási irodája nem tárgyilagosan, hanem irányzatosan világította meg a közgyűlés 27. ülésszakának munkáját Az iroda által kibocsátott beszámolók ugyanis aránytala­nul kevés figyelmet szenteltek a napirend nagy fontosságú kérdseinek, elsősorban a lesze­relés, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása kér­désének. Ugyanakkor arányta­lanul bőségesen foglalkoztak a beszámolók másodrangú kér­désekkel. Számos esetben a torzítások és elhallgatások szándékosak voltak. így pél­dául a beszámolók elhallgat­ták. milyen széles korú támo­gatásban részesültek az álla­mok többsége részéről a béke és a biztonság megszilárdítá­sára vonatkozó szovjet javas­latok. Malik felszólította a főtit­kárt: vessen véget ennek a rendellenes és megengedhetet­len jelenségnek. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról.) sza is«, és »teljesen új kapcso­latok kora fog bekövetkezni«- egész Indokínában. Az ameri­kai delegáció vezetője ugyan­akkor támogatta a saigoni kor­mány képviselőinek álláspont­ját, amely — mint a VDK és a DIFK képviselői korábban már ismételten rámutattak — a konferencia teljes zsákutcá­ba juttatására irányul. Napról napra erősödik a harci tevékenység Dél-Viet- namban. Szerdán és csütörtök reggel a hazafiak két hónap óta a legnagyobb támadásso­rozatot indították az ország egész területén — főleg a fő­város és a Mekong-delta tér­ségében, a saigoni csapatok állásai ellen. Saigoni katonai közlemény szerint a csütörtök reggellel záruló 24 órában 116 ponton érte támadás állásai­kat. ötvennyolc helyen a sza­badságharcosok tüzérséget ve­tettek be. Csütörtök hajnalban a népi felszabadító erők legnagyobb hatóerejú rakétáikkal lőtték a nagy Bien Hoa-i légitámasz­pontot, és anyagi vesztesége­Hatórás „csata“ Kairóban 1 két okoztak a bábcsapatok be- ] zói megszakítás nélkül támad- i rendezéseiben. j iák Dél-Vietnamot és a VDK Az amerikai légierő bombá- | déli részéti Sztrájk Sidney kikötőjében Beszüntették a munkát Sydneyben a kikötő munkásai. A sztrájk miatt a hajók nem tudtak a kikötőbe befutni. Ké­pünkön: A Monterey nevű hajó utasait rendőrségi segédlet mellett mentőcsónakokon száll ítják partra a nyílt vízen hor­gonyzó hajóról. (Telefotó: AP—MTI—KS) Elrendelték az összes egyetem bezárását Gyanús elemek is szerepet játszottak Phnom Penh felé nyomulnak előre a kambodzsai hazat iák Csütörtökön ellentmondó hí­reket közöltek a hírügynöksé­gek a kairói egyetemekről. Az AP szerint mind a kairói egyetem, mind az Ein Samsz egyetem előtt közlekedési rendőrök váltották fel a ro­hamrendőröket, az AFP vi­szont úgy tudja, hogy a kairói egyetemet és környékét a ro­hamrendőrök hermetikusan elzárták a külvilág tód. Mivel a hét elején a politi­kai próbálkozások, majd a rendőrségi beavatkozás sem tudtak véget vetni a kairói és az alexandriad egyetemeken folytatódó zavargásoknak, a felsőoktatási miniszter az ösz- szes egyetemen és felsőoktatá­si intézményben felfüggesz­tette az oktatást a félévi ta­nítási szünet végéig. Meglepetést keltett a jelen­tések szerint, hogy az oktatás felfüggesztése a konzei'vatív szellemű A1 Azhar egyetemre és annak assziuti tagozatára s kiterjedt. E szerint a zavar­ásokban hangadó szerepet játszottak a Muzulmán Test­vériség vallási fanatizmusuk­ról ismert reakciós beállított­ságú tagjai.) A felsőoktatási miniszter döntéséhez az a fejlemény ad- a meg a vfgső lökést, hogy a kairói egyetem ülősztrájkot folytató hallgatói elhagyták az •gyetem épületét, és utcai tüntetést kezdeményeztek. En­nek során összecsaptak a tün­tetés szétoszlatására kivezé­nyelt rendőri és katonai erők­kel. PANMINDZSON Tiltakozás a provokációs akciók ellen A koreai katonai fegyver­szüneti bizottság titkárai újabb ülést tartottak Panmindzson- ban. A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság képviselője felszólalásában határozottan elítélte az amerikai imperia­listák provokációs akcióit, amelyek során a múlt év de­cemberében több ízben is ka­tonai személyzetet és fegyve­reket dobtak át a demilitari­fáit övezetbe, es hadgyakor­latokat tartottak ebben a tér­ségben. A képviselő rámuta­tott az ilyen akciók megen­gedheted enségére, és köve­telte ezek haladéktalan be­szüntetését. (MTI) 2, ISomogyi Néplap Rohamrendőrség vette körül — jelenti az AFP és a Reuter — Egyiptom valamennyi egye­temét, hogy csütörtöktől fog­va érvényt szerezzen a felső­fokú tanintézetek bezárását elrendelő döntésnek. A rend­őrség által őrizetbe vett diá­kok bírósági eljárással szá­molhatnak. A kairói egyetem környékén lezajlott hatórás »csatát« az AFP példa nélkül állónak nevezi. A rendőrök egy több ezer fős tüntető menetre tá­madtak rá, mikor a felvonu­lók az egyetem területéről kü­lönféle rendszer-ellenes jel­szavakat kiáltozva — főként a letartóztatott diákok szaba­don bocsátását követelve — elindultak a város felé. A legfrissebb jelentés sze­rint összesen 54 személyt vet­tek őrizetbe, ezek közül 13 nem egyetemi hallgató. A hi­vatalos közlések szerint egye­A kambodzsai hazafiak új­év napján indított offenzívája Phnom Penh felé közeledik. A Lón Nol-rendszer csapatai képtelenek feltartóztatni a szabadságharcosok előrenyo­mulását. Az éjszaka folyamán a népi erők 122 milliméteres • raké­tákkal lőtték Phnom Penh nemzetközi repülőterét; s meg­semmisítettek egy vadászgé­pet, megrongáltak három má­sikat »A kongresszus megelégelte, hogy a Fehér Ház lábtörlője legyen« — így jellemezte Ro­ger Mudd, a CBS tudósítója az új törvényhozási ülésszak meg­nyitására összegyűlt amerikai A kormány szóvivője sze­rint ugyancsak az éjszaka fo­lyamán a népi erők harcosai behatoltak Tram Khnar tar­lómé nyi székhelyre, és utcai harcokat vívnak a várost vé­dő csapatokkal. A város szá­mos ponton lángol, és megin­dult a menekültek áramlása Phnom Penh felé. . AI népi erők ostromolják a Phnom. Penh-től nyugatra le­vő dombon kiépített katonai állásokat is. (MTI) A kongresszus demokrata­párti többsége, az elnöki man­dátummal szemben saját man­dátumára hivatkozva, félreért­hetetlenül az elnök újrabeik- tátása napjáig adott »végső határidőt« Nixonnak. EGYESÜLT ÁLLAMOK „Lázong"' a kongresszus temen kívüli, gyanús politikai csoportosulásokhoz tartozó elesnek is szerepet játszottak a kairói es alexandriai diák­megmozdulásokban. (MTI) Smith lemond vesetfii tisztségéről Gerard Smith, az Egyesült Államok fegyverzet-ellenőrzé­si és leszerelési hivatalának igazgatója, az amerikai SALT- küldöttség vezetője csütörtö­kön Washingtonban bejelen­tette, hogy lemond küldöttség­vezetői megbízatásáról. Dön­tésének okát Smith nem volt hajlandó megjelölni. törvényhozók lázongását Nixon elnök vietnami »terrordiplo­máciájával« szemben. Csütörtökön párti szenátorok pártcsoport- gyűlése túlnyomó többséggel elfogadta Edward Kennedy szenátor határozati javaslatát, amely arra kötelezi a szenátus demokrata párti több:: »H, hogy a háború folytatása .oz szükséges pénzalapok megvo­nása útján, törvényhozási esz­közökkel törekedjenek a viet­nami háború azonnali beszün­tetésére. A Fehér Ház rendkívül in­gerülten válaszolt az »ultimá­tumra«. Ronald Ziegler, Nixon elnök sajtótitkára, az elnök demokrata- I nevében az éveken át számta­lanszor alkalmazott recept sze­rint a »kényes szakaszban le­vő tárgyalások«, veszélyezteté­sével vádolta az elnök bombá­zó-diplomáciájának bírálóit. A Fehér Ház tehát ismét éleve az elnök háborús politikájának bírálóira hárítja a felelősséget a január 8-án kezdődő újabb tárgyalási forduló esetleges kudarcáért. (MTI) Mintojf Tripoliba utazott Dom Mintoff máltai minisz­terelnök csütörtökön teljesen váratlanul Tripoliba utazott. A Az ír miniszterelnök ma Nixont is fölkeresi Jack Lynch, az Ír Köztársa­ság miniszterelnöke, csütörtö­kön kilenc napos hivatalos lá­togatásra az Egyesült Álla­mokba repült. A látogatás so­rán tárgyalásokat folytat az amerikai kormány több veze­tőjével. Nixon elnök ma, pén­teken fogadja. Dublinban bejelentették, hogy Lynch elsősorban gazda­sági küldetést kíván teljesite- nii: fel akarja kelteni a-z ame­írország iránt. Dublini politi­kai megfigyelők azonban ügy vélik: Lynch amerikai utazá­sa elsősorban az észak-írorszá­gi politikai helyzettel függ össze. Feltételezik, hogy az ír mi­niszterelnök rá akarja bírr.i Nixon elnököt és az ainerika. kormány tagjait, akadályozzák meg az IRA javára az ameri­kai írek körében folyó pénz­riltal üzleti körök érdekJpdéfét\gyűjtéseket. kormányfőt csupán magántit­kára kísérte el útjára. A megfigyelők szerint a lí­biai látogatás hátterében a legújabb máltai—brit támasz­pontvita húzódik meg. Tavaly, amikor először lángolt fel a máltai—brit viszály a sziget- országban levő NATO-támasz- pontok bérleti díja miatt. Líbia 13 millió font sterlinges köl­csönt nyújtott Múltának. En­nek visszafizetését Líbia csak abban az esetben kívánja, ha Nagy-Britannia Mintoff felté­telei aiapján rendezi a bérleti díjat. A megfigyelők az igen ;i máltai—líbiai kapcsolatokra való tekintettel úgy vélik: ha Nagy-B itannia nem lesz haj­landó teljesíteni Mintoff mos­tani követeléseit, Líbia ismét Málta segítségére siet majd. I Epstten céljuk volt: az emberirtás Sajtókonferencia Hanoiban a bombázásokról Tóth Pál, az MTI tudósító­ja jelenti: Sajtókonferenciát rendezett Hanoiban az amerikai hábo­rús bűntetteket kivizsgáló bi­zottság. Pham Van Bachnak, a bizottság elnökének beve­zető szavai után négy beszá­moló hangzott el a múlt év végén a VDK területe ellen intézett, minden, korábbinál nagyobb arányú amerikai lé­gitámadás-sorozat okozta pusztításokról. A nagyarányú légitámadá­sok a VDK 17 tartományára terjedtek ki, súlypontjuk a legsűrűbben lakott vidékekre: Hanoi, Haiphong, Thai Ngu­yen Viet Tri és Vinh váro­sok körzeteire, valamint a deltavidék népes tartomá­nyainak területére esett. A légitámadás-sorozatban a tér­ségben állomásozó 200 B— 52-esből 140, valamint 30 F— 111-es és 500—700 más típusú repülőgép vett részt. Több mint százezer tonna bombát dobtak le a megtámadott te­rületekre. Voltak helyek — például Bac Giang tartomá­nyi székhely központja —, amelyeket alig egy hét alatt harminc alkalommal bombáz­tak. Hanoi területét tíz alkalommal 522 bevetésben támadtak B—52-es repü- lőeródök, több alkalom­mal más típusú repü­lőgépek. A fővárosban 350 polgári célpontot támadtak a kalózpilóták, Haipongban pe­dig 250-et. Ismét száznál több iskola, óvoda, kórház sérült meg vagy pusztult el teljesen, köztük a hanoi Bach Mai kórház és a Thai Tguyen tbc- szanatórium. Sok üzem, erő­mű, öntözómú és más, polgá­ri rendeltetésű létesítmény pusztult el; tízezernél több lakóházat bombáztak le, illet­ve gyújtottak fel a légi kaló­zok. A Hanoihoz tartozó négy járás községei közül 17-et ért nagy erejű bombatámadás, közülük többnek a helyén csak üszkös romok maradtak. Átlagosan 5—6 ezer ember la­kott ezekben a községekben. Hanoitól északra bomba szag­gatta romsivatagokká váltak korábban sűrűn lakott virág­zó települések, mint Gia Lám, Yen Vien, Dong An és má­sok. A Haiphong elleni támadá­sok során a nemzetközi kikö­tőben amerikai bombáktól és rakétáktól sérült meg a len­gyel »Joseph Conrad« a kí­nai »Vörös Zászló 149.« és a szovjet »Micsurin« nevű ke­reskedelmi hajó. A hajók személyzete közül többen éle­tüket vesztették, mások meg­sebesültek. Hanoiban 11 külföldi kép­viselet sérült meg, köztük a magyar kereskedelmi kiren­deltség épülete és a katonai attasé hivatala. A barbár légitámadás-soro­zatnak több ezer halálos és sebesült áldozata van. Csupán Hanoiban 1318 ember halt meg és 1261 sebesült meg. A sajtókonferencián megrendítő dokumentumokat mutattak be: a terrorbombá­zás letagadhatatlan bizonyíté­kát olyan körzetekből, mint az An Duong lakótelep és a Kham Thien sugárút, ame­lyeknek még a közelükben sincs katonai objektum, de még számottevő üzem sem. A dokumentumok, a helyszínen készített fényképek és film­felvételek, a felismerhetotle- nül széttépett emberi testek maradványai, a romokkal összekeveredett emberi cson­tok minden szónál ékesebben bizonyítják: a gaz támadás­nak itt egyetlen célja volt, az emberirtás és a megfélemlí­tés. Négy sérültet hoztak el a sajtókonferenciára. Elsőként Nguyen Thi Thanh 18 éves munkásnőt támogat­ták be, aki az An Duong-la- kótelep 22-es körzetében la­kott. Héttagú családjából öten — édesanyja és négy kis leánytestvére — haltak meg, a legkisebb ikrek négyévesek voltak. Pe Thi Dúc 18 éves konfekcióipari munkásnőt hordágyon hozták be, súlyos fejsérülést és forgócsonttörést szenvedett. 19 tagú családjá­ból kilencen már a támadá­sok előtt evakuáltak. Az ide­haza maradtak közül öten meghaltak, ketten súlyosan megsebesültek. Nguyen Thi Taam 32 éves fiatalasszonyt szintén hord­ágyon hozták a sajtókonfe­renciára. A Kham Thien su­gárút 45-ben lakott, kilenc ta­gú családiéból négyet öltek meg a gyilkos bombák; api át, anyját, nagyanyját és kishú- gát. A másik húga vele együtt súlyosan megsebesült. Végül egy kétéves kisfiút, Dinh Van Sont egy orvosnő hozta be a karján. A kisfiú bal karja törött, teste tele van zűzódásokkal. Egész családját — köztük állapotos anyját — megsemmisítették a bombák, őt az óvóhelyről kivetette a légnyomás, így maradt élet­ben. Számvetés Csehszlovákiában Lubomir Strougal nyilatkozata Lubomir Strougal, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság miniszterelnöke nyilatko­zatot, adott a Kvety című ké­pes újság számára. Megállapí­totta, hogy a múlt esztendő mint belpolitikai, mind pedig nemzetközi szempontból sike­res volt. A népgazdaság vala­mennyi ágazatában kedvező eredményeket értek eL A tavalyi sikerek Csehszlo­vákiában lehetővé tették, hogy megvalósítsák a tervbe vett szociális intézkedéseket, a csa­ládi pótlék emelését és a fia­tal házasok lakás- és lagbe- rendezési kölcsönének beveze­tését. — 1973-ban változatlanul a népgazdaság egyenletes fejlő­désének biztosítása az első­rendű feladat — mondotta Strougal. — Az idei terv igé­nyesebb a tavalyinál, de ki­egyensúlyozott és józan. Ezért hiszem, hogy teljesíthető és túlteljesíthető. Jelenleg pél­dául intézkedéseket készítünk elő a beruházások meggyorsí­tása érdekében. Intézkedéseket léptetünk életbe a közoktatás, a testnevelés és a sportmozga­lom fejlesztése céljából is. Külpolitikai kérdésekről szól­va a miniszterelnök megálla­pította: — Központi feladatunknak tekintjük az együttműködés elmélyítését a Szovjetunióval és a többi szocialista ország­gal. Ez a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság életbevágóan fontos érdeke, feltétele a rö­vid és hosszú távú feladatok teljesítésének, biztonságunk szavatolásának. — A nemzetközi légkör to­vábbi javítása érdekében sze­retnénk az idén rendezni kap­csolatainkat a Német Szövet­ségi Köztársasággal... Ügy látszik, hogy ezen a területen is kezd megtörni a jég, s ja­vaslataink ésszerű fogadtatásra találnak — tette hozzá Strou­gal miniszterelnök. A kulturális élet helyzeté­vel, a művészeti szövetségek megszilárdulásával foglalko­zott dr. Miloslav Bruzek cseh művelődésügyi miniszter a Mlada Fronta című prágai if­júsági lap szerkesztőségének ádott nyilatkozatában. ' Az elkövetkező időszak- kän - mondotta a miniszter mindinkább arra törek­szünk, hogy a kulturális poli­tikát az eredmények alapján -rtékeljük, vagyis már nem­csak a művészek állásfoglalá­sát vesszük figyelembe, ha­nem tevékenységüket, alkoü*- SAikíií és aytok minőségét á,"*

Next

/
Thumbnails
Contents