Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-04 / 2. szám

A kutya testamentuma

Kevés a jó vígjáték, keseregtünk — nem is alaptalanul — múltkoriban, s most örültünk, mert a kevésből; brazil »importból« sikerült igazán jót, eredetit a színpadon látni. Nem attól eredeti ugyan A kutya testamentuma, hogy a vásári komédia ősforrásait, az úgynevezett farce színes harsogását idézte színpadra, jóllehet mindez értő rendező és alkalmas színművészek számá- | ra önmagában nagyszerű lehetőség, mint a kaposvári előadás igazolta is. Attól eredeti számunkra, amit eljátszanak, énekelnek ebben a zenés játékban. Kitűnő az alapötlet; a végrendelkező kutya testamentumának komédiája, rokonszenvesen nyers öltözetben, modortalan modorban. És nem modorosságban! — ami kísértő lehet ugyan, de ezt nem kis megnyugvásunkra messzire űzték ...

Érezhető a dramaturgiai »megdolgozás« Ariano Suassu- na darabján. Alkalmasint azér is lehet ez, mert a remek fordító és a dramaturg egyazon személy: Litvai Nelli. Spanyolból ültette át anyanyelvűnkre e darabot, spanyolos dél-ame- rikaias hangvétellel, nagyon igényesen. Nem az égövi egzotikum kecsegtető külsőségeit estegette, hanem a folklórelemek remek válogatásával a ípi ihletésű Ludas Matyi-s alaphelyzethez rajzolt (fordított) jellegzetes figurákat, di- ai jgusokat.

A külső öltöztetést a porondra összpontosítva (jól sikerült a porondjáték a rendező Zsám- békinak már a Mandragórában is) a darab szellemét is kitűnően illusztráló Pauer Gyula jelmezei és díszletei határozták meg. Látványos funkcionális keretet adtak, bővelkedve ötletekben is. A muzsika is hazai »költés«, Székely Iván zenéje Dárdai Árpád vezényletével. Nincs ezzel a zenével különösebb bajunk, melódiája, pergő ritmusa aláfesti a játékot, de nem lendíti különösebben. A Weöres-versbetétek úgy vélem gazdagabb, harsányabb, izgalmasabb muzsikát is elviselnének. S ezzel le s kopasztottuk Zsámbéki Gábor porondját, mintha egy szép hölgy válna meg egyéniségéhez illő és kevésbé illő, kihívó vagy kirívó ruhadarabjaitól. No és milyen a »meztelen« valóság — a darab? Bocsássuk előre; csak a fentiekkel igazi. Jó volt, hogy a színház szó szerint újraalkotó munkát végzett, műhelymunkát. Felöltöztette, felcicomázta színes szalagokkal, bohócruhával meg koreográfiával is, amelyről ugyancsak méltatlan dolog lenne hallgatnunk; Bajka Pál munkája.

Nem Új dolog tehát az,

hogy a commedia deli’ arte produkcióban cirkuszi porondot ácsolnak a színpadra, sőt az sem új. hogy ez alkalmasint még túlvilág is lehet. Az viszont fontos, hogy mi történik ezen a porondon. Ariano Suas- suna meggyőz bennünket arról, hogy nemcsak népének folklórját, hanem életét, egész mindennapiságát, észjárását is ismeri, tiszteli. Sőt, merít is abból. A népi humor számára nem bőven buzgó forrás, hanem a bölcsesség forrása is. Igaz, hogy jóeszű főhőse, Joao Grilo nem részesül olyan elégtételben, mint ami jó Fazekasunk által Ludas Matyinak megadatott, hanem visszahelyezik a földre, hogy halála után is ott küszködjön, kópés- kodjon, boldoguljon. Az lényegtelen, hogy az ilyen típusú, szemtelenül csípős nyelvű, csavaros eszű fickóik valóban feltámadnak-e, az a lényeg, hogy elpusztíthatatlanok. Hogy a nép emlékezete jól őrzi a históriát és csodálatos találkozás az, ha néha ráébred önnön »grilóságára«! Igazságosztó ördöggel veszekedő, urat tanító, istennel alkudozó, péknével viaskodó és szűzanyával paj- táskodó kópé ez a Joao. Azt hiszem, lerajzoltam, miként fest A kutya testamentumának főhőse. Ennek a főhősnek még arra is rá kell döbbennie, hogy a csaló püspök, az álszent plébános, a főítélő előtt a csaknem egykedvű, hosszúhajú, feketebőrű Manuel előtt kaphat mentséget, mert senki sem született rossznak. Mert ennek a históriának a szerzője elég bölcs ahhoz, hogy az igazság »relativitása« előtt nyitva

hagyja a fülét, hogy szembo- j garával okosan pásztázza vé- j gig a körülötte való életet, sőt nem állja meg azt sem, hogy [ ne csörgesse végig darabjában minden dolgok álnok bonyolítóját: a pénzes zacskót.

Zsámbéki Gábor rendező, akár a marionett bábukat mozgató porondmester, nem hagyott kétséget kiváló helyzetépítő, hangulatteremtő, gondolatébresztő képességei felől. Jó karmestere volt az együttesnek, melyben telitalálat alakításokra, mesteri szerepkidolgozásra figyelhettünk. Kit említsünk elsőül a tizennégy színész közül? A két barát lopta be magát szívünkbe leginkább, az egyformán nagyszerű, mégis ellentétes karakterű figurák megjelenítői. Joao Grilo Koltai Róbert volt, barátja a bárgyú és mindig nagyot mondó Chico Vajda László. Nagyon tetszett Manuel talán akaratlanul is naív figurája —• Lukács Andor —, Molnár Piroska péknéje, Garai József szinte eszelősen agyafúrt atyája, Kátai Endre ezredese és ördöge. Tóth Béla alakításával kilépett a rövidke szerepek vasmarkából, Komlós István epizódnyi szerepe pedig azt bizonyította, hogy sok vígjáték és operett kedvelt főszereplője épp olyan igényes, az alakítással akkor is, ha csak a püspök feje felett kell ló- bálnia egy istentelenül hosszú bambuszrudat, tetején egy lila ernyővel. A püspököt Papp István alakította nagyszerűen.

Pogány Judit kedves, harle- kin rongybabájára épp oly sz(- vesen emlészünk, mint Szabó Ildikó szentképből kilépett miasszonyunk jára, Wágner Richard hórihorgas sekrestyésére, Dánffy Sándor hordónyi suta pékjére, Heiser Kálmán hetyke rablójára.

Azt hiszem, sokakban felmerült a kérdés, mi köze lehet egymáshoz az ördögnek az ezredesnek, meg a testamentumot készítő kutyának. De máris többet mondtam a meséről, mint egy ilyen fordulatos és fondorlatos játékról ildomos; poéngyilkosság lenne tovább folytatni és hitvány pletyká- lása a cirkuszi komolyságú, vásári bölcsességű komédiának.

Tröszt Tibor

A Kortárs emlékszáma

Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára

A Kortárs, a Magyar Írók Szövetségének folyóirata — 1973. januári számában — ünnepi módon köszönti Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját.

— A jubileumi számot Petőfi »világszabadság-gondo- latn« jegyében állítottuk ösz- sze. Az emberiség történelmi perspektíváját Jövendölő költő emléke előtt szerzőink a népek barátságának szocialista eszméjét hirdetve tisztelegnek — olvastuk a beköszöntőben, mely a magyaron kívül tíz nyelven tolmácsolja a szerkesztői törekvést, szándékot.

Maradva a szerkesztői elgondolásnál, csak helyeselni lehet, hogy a csokorszámra feltűnő Petőfi kutatások, -vallomások között egyenes utat vágva, egy cél felé vezeti az olvasót a teljes Petőfi megismerésében.

Nem ünneprontás, azt hiszem, hogy nemcsak a jubileum fényét érezzük átsugá- roznii a tanulmánykötetnek is beillő Kortárs -számon, hanem egy érett kor magasabb rendű gondolkodását is. így a »világ- szabadság-gondolat« vezérfonala is Petőfi sokoldalúságát bizonyítja.

Óhatatlanul felidéződött bennem az emlékezés olvasása közben az a néhány iskolai év. amely Petőfi tanulmányozását is jelentette. Sosem kaptunk ilyen összetett képet Petőfiről, mert vagy mesemondónak tudtuk, vagy forradalmárnak, vagy »A természet vadvirágának« — Fekete Sándor Kortárs-beii tanulmánya éppen ezt a nézetet tépázzji meg sikerrel, — vagy gyengéd

szerelmesnek. Együtt ez a sok jó tulajdonság sosem nyert., értelmezést, még a középiskolában sem. Pedig Petőfiről igazat mondani sokrétűségének bemutatása nélkül — nem lehet. Jó lett volna ilyen szellemű munkákkal már az én tanulóé veim ben is találkozni.

Olyan értékelést olvasni, mint például Király István Petőfi és Ady című tanulmánya.

— Petőfi költői nagyságának elválaszthatatlan része lett Ady értelmezésében a hétköznapok lefogó gátjain túlnézni bíró szubjektivitás. Ebben tükröződött Ady Endre szerint — Urai síkon, esztétikai sajátossággá válva — az elkötelezett művész meg nem alkuvása, a végső célokra néző, maradéktalan teljességakarás.

Király István gondolatmenet» Világos, a közlésnek olyan tiszta foto, amely minden sematikus elemet kiirtott maga körül. Fekete Sándor — aki egyébként talán a legtöbb tanulmánnyal emlékezik meg önálló kötetekben is az évfordulóról érdeme, hogy a Petőfi körül kialakult torzító és leegyszerűsítő általánosításokat feloldja, és új összefüggéseket tár az olvasó elé.

— Mostanában kezdjük feltérképezni műveltségét — írja. Majd példákkal támasztja alá: — Lamartine 12 könyve, Thiers tíz-húsz kötete, Cabet négy kötete, Mignet műve — legalább 30—40 kötetet kell számba vennünk, ha Petőfi forradalomtörténeti olvasmányairól beszélünk! 1

Gondoljunk csak bele, ez abban az időben milyen gazdag irodalmat jelentett a szegény pénztárcáid költőnek! A szomszédnépek területén élő magyar írók vallomásai közül talán Szemlér Ferenc bukarestilevelét idézném, a Családom tagja: Petőfi című írást. Szemlér még korábbi időkre visszatekintve beszél, mint tettem én act Iskolás koromat félhozva, a Petőfl-kép alakulásáról.

Ez a januári születésnap hosszabb ideig tart, mint eddig bárkié. Petőfi-év 1973. Egyesek talán megunják, mert nincs igazán élményük Petőfiről, nem olvasnak tőle. Így azt hiszik, csak róla —• beszélnek, pedig nem így van. Az 0 .hangját hallom én ...

LásJlóffy Aladár kolozsvári Levelének egy részlete nagyon találó azoknak is, akik nem az irodalomtörténet felől, hanem a versek, a Petőfí-művek oldaláról közelednek a költőhöz.

— Petőfi éppen az a költőnk, akit a tökélyig kielemeztek. Többet tudni róla, mint amennyit (akármennyit) kimutattak a legszorgalmasabbak s a legokosabbak, egy rezzenésnyivel többet még, csak annak van esélye, aki olvassa, bár elintézett dolog, hogy klasszikus ...

Bolgár, cseh, szlovák, lengyel, német, román, jugoszláv, szovjet írók vallomásai, Petői verseinek fordításai teszik teljessé a kötetet.

A Kortárs illusztrációit Martyn Ferenc készítette.

Horányi Barna i

Tíz kötetben

üfa^jarorszá^ története

A KÖZELJÖVŐBEN napvilágot lát Magyarország tíz kötetre tervezett'történetének első kötete, s ezt folyamatosan követi a többi.

Joggal vetődik fel a kérdés: mi tette szükségessé a történettudománynak ezt a nagy vállalkozását? Mindenekelőtt az egyre nagyobb társadalmi igény, amely mind jobban sürget egy olyan összefoglaló, a marxista történettudomány eddigi eredményeit szintetizáló, több kötetes munkát, amely az egész magyar múltról egységes marxista szellemű áttekintést nyújt. Másrészt marxista történettudományunk több mint két évtizedes fejlődése is sürgeti az elmúlt időszak kutatási eredményeinek összegezését és olyan összefoglalás készítését, amely megfelel a történettudomány iránt támasztott növekvő igényeknek és a kor marxista tudományos színvonalának.

így született meg 1965-ben az a határozat, ámely elindította Magyarország története tízkötetes vállalkozását. A kötetek felett a Tudományos

Akadémia Törénettudományi Bizottsága vállalt »védnökséget«, irányítása, s egyben a munka is az Akadémia Történettudományi Intézetében folyt és még folyik is. A közel száz szerző a történész kollektíva jeleseit tömöríti, s munkájukat egy általános és minden kötet irányítására külön is alakult szerkesztő bizottság fogja ösz- sze.

Mint említettük, a közel tízéves vállalkozás befejezéséhez közeledik. A kötetek nagy része már végleges kéziratban, egy része pedig már az Akadémiai Kiadónál van, s várható a közeljövőben folyamatos megjelenésük.

A szintetizáló munkák befejezése után joggal elmondhatjuk: a szerzők jól sáfárkodtak azzal a gazdag anyaggal, amelyet a magyar marxista történetírás két évtizedes feltáró, elemző és feldolgozó munkája során elért. A szerzői kollektíva nagy figyelmet fordított arra, hogy a magyar múlt fő társadalmi mozgató erőit a maga bonyolultságában, folyamatában és összefüggéseiben

mutassa be. Feltárta a különböző történeti korok sajátosságát, de egymásba kapcsolódását is, s ezzel a magyar nép több mint ezeréves történetének egységes marxista elemzését adta. Fontos feladat volt az új szintézisben szakítani a hungarocentrikus szemlélettel és Magyarország történetének egyetemes történeti összefüggéseit is kimunkálni, s a marxista összehasonlító módszer eddigi eredményeit e nagy munkában alkalmazni.

A tízkötetes munka elsősorban tudományos jellegű, s minden eddiginél sokoldalúbb és gazdagabb adat- és ismeret- anyagot dolgoz fel. Ugyanakkor a szerkesztő bizottság és a szerzői kollektíva a tudományos jelleg megőrzése mellett arra is törekedett, hogy szélesebb olvasóközönséghez is szóljon. Ez mindenekelőtt a világos és közérthető stílus, a megfelelő tagoltság, s egyes történeti fogalmak szabatos, de a széles olvasótábor számára is érthető kifejezésével igyekezett elérni.

A SOROZAT nagy vállalkozása az is, hogy az eddigi történeti összefoglalókból jórészt még hiányzó művelődéstörténeti — különösen az anyagi- teghnikai kultúra és az ideológiatörténet eredményeit figyelembe vevő — áttekintést is kíván adni, továbbá részletes, a magyar történetírás egész eddigi eredményeit számba vevő és kritikailag elemző historiográfiai összefoglalást is nyújt.

Az egyes kötetek gazdag melléklettel jelennek meg. A gondosan kiválogatott képillusztrációk, metszetek a magyar történeti fejlődés minden fontosabb eseményét bemutatják. Hasonló szerepet kapnak a társadalmi, politikai, gazdasági, kultúrtörténeti és hadtörténeti eseményeket megelevenítő térképek is. Végül ide sorolnánk az olvasóközönség tájékozódását jól segítő időrendi táblázatot is.

A TÍZKÖTETES Magyarország története nyilván tovább növeli a történelmi munkák iránti érdeklődést, egyben emelni fogja a magyar történettudomány megbecsülését. S főként reméljük, hogy nagy szerepet tölt be népünk politikai és történeti tudatának formálásában, és ezzel a maga eszközeivel hozzájárul a szocialista hazafi ság és internacionalizmus elmélyítéséhez.

Dr. P. I.

Árvíz- és belvízvédelmi központ — tv-Iánccal

Az Országos Vízügyi Hivatal budapesti központjában új eszközökkel felszerelt árvíz- és belvízvédelmi központ kezdte meg működését, amely árvíz esetén megkönnyíti a védelmi munkákat irányító törzs munkáját. A védekezés irányításához a szükséges információkat az országos vízhálózat tábláján ábrázolják, s ipari TV-láncon hét helyre folyamatosan továbbíthatják.

(MTI Fotó — Kozáik Albert — KS)

fáottfei, a magnós

Bottfeiről évek óta tudjuk, hogy igen színvonalas hobby- nak hódol, s ez minden szabad idejét betölti. Bottfeit már nem is próbáljuk elcsalni egy-két korsó sörre munka után, mert csak szelíden ránk mosolyog:

— Tudjátok, hogy úgysem megyek. Három korsó árából már egy új csatlakozózsinórt tudok vásárolni.

Horgászni sem hívjuk Bottfeit, futballmeccsre sem, mert tudjuk, hogy egyenesen rohan haza, s ki sem mozdul a készülékei mellől. Egy kicsit talán irigyeljük is Bottfleit, hogy neki nemesebb szenvedélye van, mint nekünk. 0 megtalálta a maga szórakozását, a maga kulturális kielégülését a rádióban, a magnóban, a lemezjátszóban. Űt minden este otthon találni a zene világában.

Olykor, ha örömet akarunk szerezni Bottfeinek, megkérdezzük tőle, mivel ütötte agyon az estét. Bottfei akkor hunyorogva ránk néz, és azt mondja:

— Tudjátok, van egy vek- kerprám. Csak egy kicsit különlegesebb vekkeróra a többinél: ez ugyanis nem engem ébreszt, hanem a rádiót. Felhúzom, mondjuk délelőtt tizenegy órára, mikor én nem vagyok otthon, de a rádióm otthon van, és én a rádióújságból kiolvasom, hogy tizenegy órakor jó műsor lesz. Namármost: a vekkerem bekapcsolja a rádiót, és egyúttal a magnetofont is. A rádió szól, a magnetofon fölveszi; 'harminc perc múlva pedig, amikor a műsornak vége van, a magnetofon leáll, a rádió kikapcsol. Mert az én vekkerem ezt is tudja; nemcsak ébreszt, de altat is Vagyis be is kapcsol, ki is kapcsol. Okos óra, Hollandiából való, egy egész kis vagyonba került... Legalább ötszáz korsó sörbe — teszi még hozzá sandán Bottfei.

— Amikor hazamegyek — mondja tovább —, kiválasztom az én fölvett nótámat a szalagról, azt átjátszom egy kis kazettás magnóra, amire csak a kedvenc számaim kerülnek. A kismagnót most már rákapcsolom a rádiómra, amelyhez két hangfal csatlakozik. Egy hangfal a verandán áll, hogyha a kertben dolgozgatok, akkor is halljam az én kedvenc számaimat .,. Ennyi az egész.

— Tegnap például mit vettél föl? — kérdezzük Bottfeit.

— Tegnap véletlenül a mikrofonnal dolgoztam — mondja titokzatos mosollyal Bottfei. — Tegnap élő műsort vettem föl.

— Egyszer meghallgatom a felvételeidet — mondom neki, és tréfásan megfenyegettem.

— Legyen szerencsém — mondja Bottfei.

Ennek a beszélgetésnek másfél hónapja. Tegnap este aztán a huszadik kerületben jártam, s látom egy kis keresztutca utcatábláján, hogy »Sövétnek utca«... Nahát,... itt lakik Bottfei, most beugróm hozzá!

A harmadik házból rettenetes hang kornyikál;

»Édesanyám, borulj a síromra! ...«

Földbe gyökerezett lábbal állok a kerítés előtt. A ház udvarán, ahonnan az észbontó hang árad, ott ás Bottfei. Meglát, és széles mosollyal jön felém.

— Mi ez a ricsaj? — kérdem aggodalmasan.

— A sógorom hangja — mondja Bottfei, és beljebb tessékel. — Tegnap vettem föl... Óriási hangja van, mi? Utána meghallhatod Lujzát, a kislányát.

— Az egész családról van archívumod? — kérdem.

— A szomszédokról is — feleli Bottfei.

— Szervusz! — mondom neki. — Neked Japánból utazik ide egy magnó és Angliából egy hangfal, hogy a sógorod szóljon belőlük? Szervusz!

Somogyi Pál

Somofy/,JVép/op| 5

\