Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-04 / 2. szám
A m&greí tanács legutóbbi ülésén Szikora István, az MTS Somogy ír-egyes Tanácsának elnöke, a megye sporthelyzetével kapcsolatban úgy összegezte véleményét, hogy 1972 amolyan közepes esztendő volt. Valóban, legföljebb közepes szinten mozgott a most lepergett évben a somogyi sport grafikonja. Egy esztendővel ezelőtt arról írhattunk, hogy jó néhány sportágban a minőségi fejlődés jelei mutatkoz-! nak. Tavaly ilyenkor a felju- ! tott csapatok között volt az NB I-be előlépett Táncsics SE i kosárlabda-együttese, a Kaposvári Vanas női asztalitenisz ' szakosztálya- Jól minősítette magát a Kaposvári Dózsa ököivi vőcsapata is, mellettük előbore lepett a K, Ruhagyár j női roplabdacsapata Mind- ezekkkel szemben a jelen ezed- \ ményiistája bdzony vérszegény, j Az év folyamán »hivatalból-“ I előrelépett a Nagyatádi Kini-j SZÁMVETÉS zsi labdarugó-csapata, a megyei bajnok feljutott az NB III. osztályba. Azután az év itolsó időszakában megjött a hír, hogy a Baiatonboglári vlEDOSZ teniszezői ismét kivívták az NB H-es jogot. Eny- nyi és nem több áll a somogyi sport pozitív oldalán. Bezzeg a másik oldal! A Táncajcs-kosarasok és a ruhagyári röplabdás lányok szereplése az NB I., illetve az NB II. osztályban tiszavirág életű •/olt, kiestek. Év közben ismét a megyei osztályba került a Kapolyi Kiss J. SE és a Barcsi SC. Egy csapatunk került fel az NB HI-ba — kettő kiesett onnan. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az év végi minősítő versenyeken (a megyei bajnokok NB Il-es osztályozó mérkőzésein) egyetlen somogyi csapatnak sem sikerült az előrelépés, akkor bizony csak közepes a somogyi minőségi sport osztályzata, ha nem gyengébb. H úsz sportágban versenyeznek jelenleg is a somogyi sportolók. E 20 megyei szakszövetség munkája eléggé szerteágazó és nagyon különböző is. Amíg a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség több ezer sportoló gazdája, adlig néhány sportágban alig pár tucat fiatal alkotja a mezőnyt. A teljességre való törekvés nélkül nézzük meg, hogy melyik sportág hányadán is áll ielenleg Somogybán. Az asztalitenisz mérlegén kétségkívül nagyot lendít a lsét NB I-es csaoat sikeres szereplése. Az NB III-as K. Rákóczi és a K. V. Lobogó a várakozásnak megfelelően szereiéit, viszont a megyei bajnok- ág változatlanul sok kívánni» alót hagy maga után. Amíg z asztali teniszezők nem rak- -ak le szélesebb alapot, addig '.em látszik megnyugtatónak a 'elyzet. Az atlétika eredményeit il- rtően erősen megoszlanak a éiemények. A hivatalos jelentés hanyatlásáról szól, a sportág szakvezetői különböző eredménylistákkal cáfolni igyekeznek ezt Nem kétséges, hogy atlétikában a várt fejlődés néhány versenyző pozitív eredményei ellenére is elmaradt. A Béke Kupában (még ha nem is vált be az ilyesfajta versenyzési rendszer) kiütköztek a sportág gyengéi. A birkózás évek óta egy helyben topog. Űj színfolt az 512 sz. ITSK megjelenése. Talán az egészséges vetélkedés meghozza majd a kívánt fejlődést. A kerékpározás nemcsak Somogybán, hanem országszerte gondokkal küzd. A kerékpáros élet mondhatnánk csak vegetál. A fcérilabdasport helyzete sok vihart kavar fél évről évre megyénkben. Az előrelépés csupán vágy. így volt ez ebben az esztendőben is. Szakembereink feladata lesz megtalálni a kátyúból kivezető utat. A kosárlabdázásra nem csupán a Táncsics kiesése nyomja rá a bélyeget. Vannak ebben a sportágban biztató jelenségek is. Különösen a középfokú iskolákban vált »divatos sportággá“ a kosárlabdázás. Ennek jótékony hatását éreztük az NB III-as bajnokságban is. Az a tény, hogy Kaposvár mellett vidéki kosárlabdagócok alakultak ki, lendületet adhat a sportág fejlődésének. A labdarúgás helyzete a sportág jellegéből fakadóan külön szám. Jelen pillanatban labdarúgásunk is egy helyben topog. Mutatják ezt a Nemzeti Bajnokságban szereplő csapataink helyezései. Ha az NB III-as táblázatot vizsgáljuk, akkor bizony nem valami derűs a kép. De erről majd részletesebben. A modellezés sokak által kevésbé ismert sportág. Ezért van az, hogy a hazai és nemzetközi porondokon elért somogyi sikerek nem váltanak ki olyan általános elismerést, mint egy jóval kisebb értékű labdarúgó-győzelem. Ha csak Somogybán lenne ez így, a rossz propaganda számlájára írnánk. Persze azért a jó hírverés segíthetne szélesebb körökben is népszerűsíteni ezt a technikai sportágat A motorkerékpár valamikor »somogyi sportágnak“ számított. Arra az időre gondolunk, amikor gyorsasági és crossver- senyzőink az országos bajnoki futamokon is sikereket arattak. Ma az igények jóval alacsonyabbak. A gyorsasági motorozás meghalt. A Volán cross-szakosztálya megpróbálja még ébren tartani e technikai sport táborát. Talán a szakosztályban most végbement változások elősegítik, hogy legalább a somogyi cros- sozók visszaszerezzék régi jó hírnevüket »Somogyi sport» az ökölvívás is, amely 1972-ben majdnem régi fényében csillogott. Azokra az időkre gondolunk, amikor Wágner, Dóri meg a többiek sorra aratták az egyéni sikereket, a Dózsa csapata pedig egyenrangú ellenfele volt a legjobbaknak is. Ebben az esztendőben megközelítettük a régi színvonalat Az a kitartó munka, mely a Dózsánál folyik, s amelyben Hergert Jenő edző oroszlánrészt vállal, meghozza gyümölcsét A somogyi ökölvívás ma már nemcsak idegen toliakkal ékeskedik. Ferstek meg Horváth esete bizonyítja ezt legjobban. Röplabdasportunk jelenével elégedettek lehetünk. Igaz, Kaposvár női csapata járt már az NB I-ben is, de »jó nekünk az NB II“. A K. Dózsa és a K. Vasas Izzó előkelő helyezései a Nemzeti Bajnokságban fémjelzik a jelent Az országos, ifjúsági kupában elért második helyek (a Dózsa és a Vasas Izzó lányai) a jövő zálogai. Ja- vulgat a megyei bajnokság is. A sakkozás népszerűségét ki vitathatja? Láttuk a legifjabb generáció megyei versenyeit, s örömmel tapasztaltuk, hogy biztató a jövő. A jelen azonban merőben más. Majdnem csak látszatszakosztályok működnek a sportköröknél. Ahol nem hiányzik a lelkesedés, ott a színvonallal van baj. Bizony másfél évtized alatt nagyon mélyre süllyedt ez a jobb sorsra érdemes sportág, pedig hogy lehet e téren tenni valamit, azt éppen a tíz-tizenöt évvel ezelőtti somogyi eredmények bizonyítják. • S portlövészetünk csendben és eredményesen fejlődik. Péter, Harák, meg a többiek serdülőkorban kezdték, ma már beléptek a felnőttek közé, és a válogatottságot ostromolják. Egyik legeredményesebb sportágunk a sportlövészet, amelyet különböző technikai adottságok kor- j látok közé szorítanak, mégis szinte tömegsporttá vált So- 1 mogyban. A tekézés népszerűsége viszont változó. Itt az öregek lelkesedése nem minden esetben ragad rá a fiatalokra. Ezért van az, hogy lassacskán ismét az idősebb korosztály sportjává válik Somogybán a teke. Egy kicsit a balszerencse, azután a pályavdszonyok játszanak közre abban, hogy marad az egy helyben topogás. A tenisz már régen megszűnt »úri sport“ lenni hazánkban. Nemzetközi porondon egyre többet hallatnak magukról a magyar teniszezők. Balaton- boglár ma is a teniszcentrum, mellette Siófok és Kaposvár a bázis. Sajnos, nem a verseny- sport támaszpontja, noha Siófok már nevelgeti a jövő ígéreteit A természetjárás jelentőségét szerepét a mai rohanó életben nem lehet vitatni. Ez a sportág lehetne igazán a tömegeké. A természetjáró szövetség meg is teszi a lépéseket, hogy a fiatalok (elsősorban a középiskolások) között népszerűsítse a turisztikát Néhány természet- járó sportkörünk is erőfeszítéseket tesz. Talán az objektumok megjelenése a Zselicben segít a természetjáró szakosztályoknak, a sportágnak. A tájékozódási futás a természetjárás édes-, vagy ha úgy tetszik, ikertestvére. Egyelőre kóstolgatjuk e sportágat, s a szövetség lelkes vezetői sokat tesznek annak érdekében, hogy a természetjárás barátai közül mind több személyt megnyerjenek a sportágon belüli aktív versenyzésnek. Remélhetően sikerrel. A somogyi sportélet Aehil- les-sarka a torna. Ez a klaszszikus sportág nálunk beszorul az iskolai tornatermek falai közé. Az iskolákból kikerülő fiatalok azután azt is elfelejtik, hogy ők valamikor versenyeztek ebben a sportágban. Az iskolai tomaszakosztályok megteszik azt, ami tőlük telik. Azt azonban nem értjük, hogy ez a sportág miért kullog esztendők óta leghátuL Az úszás és a vízilabda gazdája egy szakszövetség ma még Somogybán. Mégis külön kívánunk szólni a két sportágról. 1972 újabb előrelépést hozott mindkettőnél. Se szeri, se száma azoknak az új rekordoknak, amelyek fiatal úszóink nevéhez fűződnek. A Kaposvári Sportiskola, a Kaposvári Rákóczi és a K. Vasutas úszószakosztályai, azok szakvezetői időt, pénzt és fáradságot nem kímélve vezették fel a semmiből az országos ranglista közepére a somogyi úszókat. Úgy érezzük, meghálálták a sportág barátai a nagy ajándékot, a fedett uszodát A vízilabda megtette az első lépéseket. Persze, messze vagyunk még attól az időtől, amikor olyan versenyzőink voltak, mint Győrfi, Kecskés, Bánhidi, Szulczér, Hernesz, Adorján, hogy csak a legismertebb neveket említsük. Valahol azonban el kell kezdeni. E zt az összegezést éppen az úszók és a vízilabdázók példájával zárjuk, ök azok, akik a legelején kezdték, s máris eredményeket mutathatnak fej. Helyi adottságainkat figyelembe véve mind a húsz sportágnál járható ez az út Kovács Sándor Fogadkozás nélkül... Amikor szerdán délután a Ferencváros klubházának öltözőjében Dalnoki Jenő, a tartalék labdarúgó-csapat edzője tanítványait köszöntötte az újévi első összejövetelen, előre nem látott eseménynek számított, hogy neki kellett üdvözölnie Albert Flóriánt és Kű Lajost Is, akik fegyelmi vétségük miatt meghatározatlan ideig a -kettőben^ edzenek. Dalnoki Jenó számára egy cseppet sem váratlan feladat Alberttal, illetve Kűvel foglalkozni, hiszen a válogatott középcsatárral az első csapatnál történt edzőváltásának idején, Kűvel pedig tavaly nyáron (ekkor zárták ki az első keretből), az alapozás alatt már edzett- Sőt a Székesfehérvárról igazolt Kű ekkor jött fel igazán. — Bizony sokat köszönhetek Dalnoki mesternek mondotta Kű Lajos, akiről már azt is mondták, hogy a karácsonyi ünnepek előtt ^-visszaszokott-« Székesfehérvárra, s nem is kíván visszatérni Budapestre. — Tavaly nyáron már majdnem letettek rólam, s éppen a tartalék csapatban, Dalnoki Jenőnél sikerült újra megtalálnom magamat. Remélem, azért nem kell sokáig a »-tar esi ban-* edzeni em és játszanom, mert nem nyugszom bele a mostani állapotba... Albert Flórián nem nyilatkozott büntetésének jogosságáról és következményeiről. Fogadkozás nélkül csupán azt hangsúlyozta, hogy számára nem lehet cél a tartalék csapatban való szereplés. ByiGssIgsssa !94ilo§|ato8tj«s sikert« a fegkofong uilägkupäl Egymással ellentmondó hír- igynökségi jelentések után cedden este nemcsak az dőlt a Minnesota állambeli 'lloomingtonban, hogy ki lyerte a másodízben kiírt jégkorong világkupát, hanem az FIGYELEM! Az Óbudai Gépipari Szövetkezet 1. sz. telepe, Marcali, targonca javító üzeme részére egyenáramú tekercselő kapacitást keres sürgésen Telefon: 232, 118. Telex: 032-242. Ügyintéző: Namecz Zoltán (8216) is, hoigy tulajdonképpen kik a részvevői ennek a rangos eseménynek. Véglegessé vált, hogy a szovjet színeket Moszkva válogatottja képviselte, míg a csehszlovák jég- korongozőkat a Dukla Jihlava együttese. Az Egyesült Államok legjobb csapatával vett részt a tornán, míg a kanadaiak elsősorban fiatalokból álló válogatottat szerepeltettek. Az utolsó mérkőzésen Moszkva válogatottja az Egyesült Államok csapatával mérte össze tudását, s a szovjet legénység a torna talán leg- egyoldalúbb találkozóján valósággal lelépte az amerikaiakat, s ezzel vetetlenül lett a világkupa védője. 1. Moszkva válogatott 3 gy. 2. Dukla Jihlava 2 gy. 3. Kanada 1 gy. 4. Egyesült Államok 0 gy. ÉPÍTTETŐK! FIGYELEM! FIGYELEM! A kiskor padi tüzelő- és építőanyag-telepünkön nagy választékban kaphatók: ajtók, ablakok, redőnyök, fenyő fűrészáru, tetőléc. faragott és gömbfa, vb-gerenda, vb-áthidaló, béléstest, beton kútgyürö, hídeső, hídpadló, eternit csövek, burkoló pala, tetőcserép, mozaik!ap. Leszállított áron hordozható cserep olajkaljha, fa rostlemez, szigetelőlemez, bitumen stb. kapható. ITT A TÉL! Sürgősen szerezze be tüzelőjét! Kiskorpád! telepünkön jó minőségű szenek nagy választékban kapbatók. A megvásárolt árut házihoz szállítjuk. TÜZELŐ- ES ÉPÍTŐANYAG-TELEP. KISKORPÁD Telefon: 2. C153460) Milyen lesz az időjárás* A várható Időjárás ma estig: Időnként egy kissé felszakadozó felhőzet, elszórtan esővel, egy-két helyen havas es őveL Gyenge, napközben egy kissé élénkebb dél keleti—déli széL A várható legmagasabb nappali hőmérséklet mai plusz Z és plusz 7 fok között lesz* JANUAR 4 CSÜTÖRTÖK Leona Összetör gü jégtakaró a Balatonon A szerdára virradó éjjel a Balaton teles területén összefüggő, erős jégpáncél alakult ki A jégvitonlázők szerdán már a tó közepéig is elsdklot- t-aír Balatonfüredem, ahol legelevenebb a téli sportélet, megnyílt a fakutyakölosönző. Ott bocsátották először jégre vaskutyákat, a fakutyához hasonló, jégen sikló alkalma» tosságokat. Újdonság idén a kétszemélyes fa- és vaskutya is. — Huszonhatezer forint érteleiben vásárolt festményeket a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya a megyében élő képzőművészektől. A siófoki járási hivatal hatezerért, a fonyódi ötezerért vásárolt még. — Somogyiak Petőfiről. A forradalmár költő életútját bemutató kiállításon a kor- társak vallomásai is helyet kaptak a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ezek között látható a Somogyból elszármazott Bertók László verse, valamint Takáts Gyula prózai vallomása. — Elkészült a törpe vízmű hálózata Csokonyavisontán. A DÉLVIÉP alig három hónap alatt 15 kilométer csövet fektetett le, elkészült a gépház is, a rinyaújlaki községrész vízellátása és a hid- rogilőbusz felszerelése az új évre maradt — Felakasztotta magát tokiói börtönében Móri Cuneo, egy szélsőbaloldali terrorista csoport vezére, akit többszörös gyilkosság gyanújával tartottak őrizetben. Hátrahagyott irataiban bevallotta, hogy felismerte terrorista módszereinek teljes kilátás- talanságát — Tegnap -érkezett a Kaposvári Cukorgyárba az utolsó répaszállítmány, és ezzel befejeződött a 79. kampány. 24 000 vagon cukorrépát dolgozott fel áz üzem, közel 230 vagon napi. átlaggal, amely felülmúl minden eddigi teljesítményt a cukorgyár történetében. — Kétnapos tapasztalatcserére indulnak ma a. Vendéglátó Vállalat KISZ-esei a IX. kerületbe. Meglátogatják a ferencvárosi fiatalokat, elmennek a likőrgyárba, a húsipari vállalathoz és a csokoládégyárba. — Rossz Időjárási viszonyok és motorhiba miatt december közepén elakadt az Antarktiszon • egy francia ex- 1 pedíció. A franciák azóta j visszaindultak ' támaszpont- : jukra, és útközben amerikai j szállítógépek ejtőernyővel | utánpótlást dobtak le " 'számukra. ítéletidő Olaszországban A Dél-Olaszországban pusz- j tító újévi ítéletidő . első mér- J lege szerint tizen egyen vesz- j tették életüket, sokkal többen megsebesültek es ezrek váltak hajléktalanná a földcsuszamlások és áradások következtében. Kedd este ötven kis mentőcsapat Indult útnak összvérrel és sziamar- rád, hogy gyógyszereket ■ és élelmiszert vigyen az omlások miatt járhatatlanná vált hegyi ösvényeken Raiu szicíliai falucskáha, ahol hárman súlyos sebektől szenvednek, égy várandós asszony pedig szülési fájdalmakkal fekszik. 15 évvel ezelőtt, 1958. január 4-én halt meg — 77 éves korában — Nagymaroson KITTENBERGER KALMAN, a kiváló Afrika-kutató, állattani gyűjtő és útirajzíró. A felvidéki Léván született. Ott végezte a tanítóképzőt is, majd a budapesti polgári iskolai tanárképzőben folytatta tanulmányait, s közben szorgalmasan látogatta a Nemzeti Múzeum állatpreparátori műhelyét. 1902-ben Kelet-Afrikába utazott; a továbbiak során összesen hatszor járt Afrika keleti részének Egyenlítő vidéki, állatföldrajzi szempontból leggazdagabb és legérdekesebb területein. Az 1910-es évekig fölkereste a Kilimandzsáró őserdeit, a környék sztyeppéit és szavannáit, majd 1908 és 1912 között a Victoria- Nyanza keleti partvidékének területein gyűjtött és vadászott A következő években Uganda keleti felében dolgozott; a háború kitörésekor in ternálták és Indiába toloncol- ták, ahonnan csak a háború befejezése után, 1919-ben szabadult. Expedíciói során több. mint 60 ezer példányból álló, fajokban is gazdag anyagot gyűjtött a Nemzeti Múzeumnak; a gyűjtemény 300 új állatfajt is tartalmazott, s ezek közül negyvenet róla neveztek eL Kigvul'adt egy mozdony Forgalmi zavart okozott tegnap hajnalban egy Pécs- bányáról indított tehervonat a Budapest—Pécs vasútvonal Szentlőrinc—Bükkösd közötti szakaszán. A szerelvény utolsó kocsija elé soroltak egy, javítás céljából Dombóvárra irányított M—31-es dieselmozdonyt, amely eddig ki nem derített okok miatt a nyílt pályán kigyulladt. A vonatot leállították, a pécsi tűzoltók egyórai munkával eloltották a tüzet. Személy1, sérülés szerencsére nem történt. öt személyvonat azonban 20—156 perces késéssel érkezett célba, köztük a Mecsek expressz is. — Tegnap nagy részvéttel kísérték utolsó útjára a farkasréti temetőiben. Dómján Editet, a Madách Színház tragikusan elhunyt Jászai-dí- jas színművészét — A közeljövőben 40 millió. ember kap influemzaelle- iies oltást a Szovjetunióban. Ehhez élő vakcinát használnak fel, s körülbelül felére csökkentik így a megbetegedés lehetőségét — Felújítják a Lánchidat és az alagutat A két fontos közlekedési objektum műszaki állapota a forgalom biztonsága érdekében megköveteli a teljes rekonstrukciót A sürgető munkákat csak az alagút és a Lánchíd lezárása mellett lehet gyorsan és gazdaságosan elvégezni, ezért az alagutat január 8-án, a Lánc hidat pedig február 15-én kapcsolják ki a forgalomból A munkák befejezési határ ideje 1973. július 15 — A székesfehérvári Videoton gyár 1973-ban az előző évihez képest mintegy 7 százalékkal növeli híradástechnikai gyártmányainak mennyiséget. Az új évben össze sen 215 ezer televízió. ;}ó:s ezer radio es 134 ezer hang doboz készül Székesfehérvn ran. — A termelői és fogyasztói árak ellenőrzésének szigor! tása során a kcsipar<*«ag kő rében is fokozzák arelJen őrzést. A nemrégiben kiadói' rendelkezés -szerbit a k!:.ipn rosok- áré 11- .. . ■i : lt naéc.ivo/. - • ... ,., a fővárosi kerületi tana v- szakigazgatási szerveinek ha táskörébe tartozik, A jövó ban nemcsak szigorúbb, ha nem gyakoribb ellenőrzés várhatóan tovább javítja majd az árakat szabályozó rendeletek »hatásfoka#*.