Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-10 / 291. szám
rw Őszintének lenni nem olyan jó irányító, ha kiderül, hogy a szépen megrajzolt üzemi képben bizony vannak hibák. “■EZT MOST ÉN ELMONDOM, de ne írja meg...” „Magunk között szólva, az az igazság, hogy... de ezt csak magunk között mondom”. Nehéz lenne meghatározni, hogy az újságíró hányszor találkozik így kezdődő és így végződő mondatokkal Most, amikor mindennapjaink őszinteségét — vagy helyesebben az őszinteség hiányát — elemezgetem, ezekre az apró-cseprő kis megnyilvánulásokra is gondolok. Persze nem ezt tartom a íő problémának, mert az esetek többségében az élőbb említett kezdetű mondatokban olyan tényék vannak, melyeik azt a célt szolgálják, hogy adott témáról valóban átfogó, pontos kép alakulhasson ki. Hogy az ítéletalkotás valós legyen. Ezeket a „ne írja meg” mellékkörülményéket valóban nem is szükséges mindig megírni, de tudni kell, nehogy téves következtetésre jusson az újságíró. Őszinteség hiánya ez? Valójában nem, hiszen elmondják, közlik — igaz, különböző megkötéssel, kéréssel megtoldva. És ez az, ami miatt egy kissé sántít ez az őszinteség De mint említettem, nem ezt tekintem a fő problémának, említést is csak azért tettem róla, mert le- ■ hetséges. hogy ezekből a meg- : . nyilvánulásokból fejlődött ki ! az az itt-ott előforduló jelen- i ség, melyet így fogalmaztam meg magamban: az őszinteség veszélyes, káros hiánya. Lehetne azt a szót is használni: félrevezetés. Nem a magánéletre, az emberék egymás közötti kapcsolataira gondolok ezúttal, hanem azokra a jelenségekre, amelyek e vonatkozásiban gazdasági életünkben tapasztalhatók. Tarsolyomban számtalan példát gyűjtöttem össze, közülük csak néhányat említek bizonyításiul. Találkoztam olyan szövetkezeti irányítóval, aki zsebkönyvében szabályos „kettős könyvelést” folytatott. Nem számszaki, pénzügyi könyvelés volt ez! Az egyik számoszlop azokat az adatokat tartalmazta, melyeket a kívülálló érdeklődésére mondott el. A másik oszlop az önmaga számára nyilvántartott valóság Indoklásul annyit mondott: „Űgyis elvégezzük feladatainkat, minek tűnjünk tel rossz színben. Büszkeség is van!” Egy másik, nemrég hallott eset. Egy nagy ipari üzemben a hét bizonyos napjait fogadónapokká szervezték. Annyit jelentett ez, hogy ezeken a napokon keresték fel őket a partnerek, a kooperáló társak, az I üzletfelek. Kaptak egy belépőt, és intézhették dolgaikat Tör- í tént, hogy a fíSLóttes hatóság képviselője is egy ilyen fogadónapon kereste föl az üzemet, és a szokástól eltérően a belépővel először a műhelyeikbe ment, s csak azután kereste föl az első számú vezetőt. Az tájékoztatta, informálta őt a szokásos módon, csak akkor következett a baj, amikor a vendég közbeszólt: „Ez nem egészen így van, mielőtt ide jöttem, lementem a műhelyekbe.” Az egész csattanója: az eset után megszüntették a fogadónapok ilyen rendszerét, más módszert alakítottak ki, elkerülendő az ilyen “kínos- helyzetet. Ha a humor oldaláról tekintjük az egészet, jó kis szatírát is lehetne írni belőle. De ha a jelenség mélyére nézünk — távol áll minden humortól! Akaratlanul is felvetődik az emberben, miért és kinék jó ez a fajta kettősség ez a ,mást mondok X-nek és mást Y- nak”? A szövetkezeti vezető büszkeségre hivatkozott. De miféle büszkeség az, amelyet nem táplál valójában semmi? Látszatbüszkeség! Ehrt saját maga is tudja. És miért kell mindenáron” eltitkolni, hogy a mindennapok munkájában igenas adódnak, vannak nehézségek. kisebbek és nehezebben megszüntethetek. Miért hiszi azt a vezető, hc^y akkor ő már Lehet, hogy ideig-óráig jól meg lehet élni a kétarcúságból. De az is bizonyos, hogy a kozmetikázott, a megszépített tények tiszavirág életűek. És a lecke ezután mindig nagyon keserű. Az ámítás, a félrevezetés egész társadalmi gazdasági életünktől idegen. Veszélyeket rejtő, káros vadhajtás. A fejlődés — az élet törvényszerűsége ez — nem megy nehézségek, akadályok, gondok nélkül. De éppen azért, hogy könnyebben megbirkózzunk a problémákkal, ismerni kell őket. Ehhez pedig őszinteség kell! Céljaink közösek, azonosak, elérésükért közösen dolgozunk, fáradunk. A sikerek, az eredmények szerezte önömben közösen osztozunk — osztoznunk kell hát a gondokban is. ŐSZINTÉNEK LENNI a mi társadalmunkban nem óhaj nem kívánság. Követelmény! A gyomot a szántóföldből ki kell irtani, hogy a kultúrnövény zavartalanul fejlődhessen. Az ámítás, a félrevezetés vadhajtásaival ugyanígy kell tenni! Vörös Márta Egy fogadónap tanulságai Többé ne történhessen ilyen Alacsony termetű, idősebb .férfi lépett be. Hóna alatt hatalmas aktatáskát szorongatott Talán ő volt az egyetlen, aki nem illetödött meg az előszobától, a titkárnőtől és a párnázott ajtótól. Igaza teljes tudatában, a jó lelkiismeret fegyverzetében foglalt helyeit, és mindenekelőtt három piros dobozkát rakott ki az asztalra. — Kiváló dolgozó kitüntetések — közölte nyomatékosan. Aztán egy dicsérő levelet teregetett a megyei tanács elnöke elé, tanúsítva, milyen derekasan végzett munka után vontát nyugdíjba. A következő papirossal azt igazolta, hogy — bár vezető beosztásból távozott — jelenleg fizikai munkát végez a lakosság saoflgálatában. Érdemeinek valódiságát kézzelfogható tényékkel támasztotta alá, mégis — a katonás rövidség ellenére — az első pillanatban hivalkodásnak tűnt. Ámbár lehet, talán szerénység volt. A megyei tanács elnöke mégse ismerhet mindenkit Somogyiban! És tudnia kell, kinék segít. Nem állhat ki olyan mellett, aki nem érdemli meg. Gondolom, ez lehetett a kérelmező indítéka. Panasza egyébként jogos volt, és egy iratpafcsamé- ta bizonyította: az összes illetékes hely eredménytelen végigjárása után, csak végső szükségben fordult segítségért Bőhm Józsefhez. Korántsem lehet ugyanezt elmondani arról a fiatalemberről, aki családjával fél évvel ezelőtt költözött be faluról Kaposvárra. Albérletben lakik, két hónapja adta be a lakásigénylést, de már türelmetlen. “Felvilágosítástakart kérni arra vonatkozóan, mikor juthat lakáshoz. A fiatalember izzadt, pironkodott, zavartan nyomorgatta a kezeit, mondékája egyre bizonytalanabbá vált, pedig Bőhm József figyelmesen hallgatta. A kérelmező azonban maga is érezhette, valami nincs rendjén azzal, amivel ő itt előhozakodik. Hiszen rajta kiyül hányán, de hányán várnak lakásra Kaposváron — nem két hónapja, hanem évék óta — ugyanilyen, vagy még rosszabb körülmények között. Azért, ha már eljött, kitartóan mondta az érveit, melyek alapján támogatást várt Vajon miféle reményekkel, milyen hátsó gondolatokkal iratkozott föl ez a fiatalember a fogadónap ügyfelei közé? Talán ügy képzelte: “Bőhm elvtársnak csak egy telefonjába kerül.. .?•« Gyermeki bizakodása, majd megértő beletörődése mindenesetre szimpatikusabb volt, mint a következő, hasonló igényekkel előálló vendég mindenkit mocskoló, saját magát dicsőítő és követelőző fellépése. A türelmes szó azonban neki is kijárt. Ezek után meglepetésként hatott annak a kisiparosnak a “belépője-, aki azzal kezdte: “Mennyi időt szán rá Bőhm elvtárs?" A kérdés tulajdonképpen természetes volt, a megyei tanács elnökét mégis meghökkentette egy pillanatra. Látogatói nem “kényeztették- el ilyen figyelmességgel. — Amennyit az ügy kíván — felelte udvariasan, de aztán tekintete az asztalon előtte fekvő névsorra tévedt, és a biztonság kedvéért hozzátette: — Általában tíz perc. Az óvatosság helyénvaló volt: kilencen szerepeltek a i listán. Hogy senkinek se kelljen várakoznia, “lépcsőzetesen" kapták meg az időpontot a látogatók. Amikor a megyei tanács elnökének szokásos havi fogadónapja felől érdeklődtem, a titkárnő felírta a nevemet, és pár nap múlva értesített: no■ vember utolsó szombatján tíz órára mehetek. A puhatolózó j kérdésből — mégis milyen ügyiben aikanom kérni Bőhm elv társ segítségét — kiderült a félreértés. Nem, semmiféle segítséget nem akarók kérni, csupán arra lennék kíváncsi, ) milyen problémáikkal fordulnak az emberek a megyei tanács elnökéhez. Kívánságom teljesítésének aztán már csak egy akadálya volt: mit szólnak jelenlétemhez a bizalmas, négyszemközti beszélgetésre számító ügyfelek? Ebből kifolyólag Bőhm József mindenkitől megkérdezte, van-e kifogása »a sajtó" jelenléte ellen. Kettőnek volt, hétnek nem. Igaz, előzőleg megmagyaráztam, nem az egyes eseteket akarom kipé- cézni, csupán . benyomásokat gyújtók. A neveket, az eseteket különben is lepecsételi a hivatalos titoktartás kötelezettsége, de ha részleteiben eltérők is, indítékaikat tekintve két csoportra oszthatók a fogadónap látogatói: egy részük jogos sérelmének orvoslását várja, a másik viszont tisztességtelen előnyökhöz szeretne jutni. Abban mindannyian . megegyeztek, hogy magánügyben kopogtatták a megyei tanács elnökénél. Egy fiatalasszony elnézést is kért. amiért ilyen “abszolút magánügggyel zavart". — ön csak a törvény adta lehetőségével élt — hárította el a mentegetőzést Bőhm József, én pedig arra gondoltam, mi a határ? Hol végződik a magánügy, és hol kezdődik a közügy. Mert bár a fiatalasz- szony valóban saját gondjával fordult a megyei tanács elnökéhez, ezt a gondot — mint az 6 elbeszéléséből kitűnt — egy tanácsi hivatal hanyag ügykezelése okozta. Ha ezt a vizsgálat is igazolja, a magánügy máris közüggyé minősült. Tálán másokat is ért hasonló sérelem, csak nem vették maguknak a fáradságot, hogy utánajárjanak. Meg kellett találnom Új nyújtógépek a textilművekben Most szerelik az NDK-beli j vári .Gyárában. Az új nyűjtó- Textima típusú gépeket a Pa- | gépek teljesítménye a régi gé- mutíonó-ipari Vállalat Kapos- I péknek mintegy négyszerese. Sokan viszont nem sajnálják a fáradságot, hogy alaptalan vádaskodással okozzanak kellemetlenséget. Csakhogy az ilyenek általában leleplezik saját magukat. Néhány jól irányzott kérdés, és máris fény derül a gyenge pontokra, a viád ott helyben összeomlik. És ha mégsem? Ha a sérelemről csak a vizsgálat után derül ki: csupán vélt sérelem volt, nem történt semmi jogtalanság? Mindegy. Inkább tíz fölösleges vizsgálat, mint egy valódi igazságtalanság. Rezes Zsuzsa Sßt nem mondtak még el erről? Mit tud mondani, aki nem ismerte a háborút, arról a témáról, amelyet már annyian elmondtak újságcikkben, könyvben, filmen? A Szovjetunióiban szinte nincs is olyan család, amelyik ne vesztette volna el valakijét a háborúban, vagy hazai földön, vagy más országok területén? Hányán fekszenek a kaposvári Szabadság park hősi emlékműve körül? Pontos számot nem tudunk. Évente megkoszorúzzák, úttörők virágot ültetnek köréje. A gyerekek kibetűzik a cirillbetűs neveket, kiszámolják, hány évesek lehettek akkor, és hány évesek lennének most, ha élnének... Norma Atanyeszovna Ruszlanova hatéves volt, amikor utoljára látta az apját. A bakul pártbizottság első titkára akkor ment él a háborúba. Többé nem tért vissza. Mit őrzött meg az emlékezete? Szinte semmit. A gyerek felnőtt, közben még szinte gyerekként anyját is elvesztette. Elvégezte’ az egyetemet, építészmérnök lett Moszkvában. Férjhez ment, a fia már tizenikét éves. Miért kutatott ennyi ideig, és ennyi idő után apja sírja után? — Apámmal együtt harcolt egy barátja, aki túlélte a háborút. Amikor vége lett, ő értesített bennünket, hogy édesapám megsebesült, majd a kórház áttelepítése közben, a Balaton közelében halt meg. A második értesítés már pontosabb volt: leírta, hogy Kaposváron temették el, a sírról is küldött képet. Ez már cégien volt. Mindig is szerettem volna eljutni ide, talán agy kicsit az anyám emlékének is tartoztam ezzel. A terv megvalósulására csak akkor kerülhetett sor, amikor felnőtt, ahogy ő fogalmazott: önálló lett Nyolc év óta keresi a sírt egy fénykép alapján, melyen apja azerbajdzsán fedőneve volt — még a földalatti mozgalomból. Ezért nem találták meg köny- nyen. Aztán levelezés, a követséggel személyes találkozó — sokszor emlegeti Kendernai Jánosnak, a követség másodtitkárának nevét, akinek közbenjárására, végül is sikerült eljutnia Kaposvárra. A pártbizottság és az MSZBT segített a sírt azonosítani, és elküldte a meghívólevelet Moszkvába; jöjjön, várják a város felszabadulásának évfordulóján. A Szabadság park sírjai fehér lappal fedettek. Egyiken vörös szegfűkoszorú. Alatta 3 név: Atanasz Melikszetovics Zsdavadov őrnagy. A sir a sor bal szélén van. Nonna Atanyeszovna és kísérői jobb oldalról kezdték a keresést. Közvetlen előtte egy ugyanilyen nevű katona neve, csak az adatok nem egyezték. Tehát tévedés ... Hiába utazott annyi kilométert. Azután még egy lépés, és megvan... A név, a születési év, 1890, majd a halál dátuma. — Milyen érzés volt rátalálni a sírra? Nonna széttárja a kezét. — Akik velem voltak, látták. Nem lehet elmondani... Aztán próbálja rendezni a gondolatait. — Újra van apám. Nekem ez a sir jelenti. Olyan hálás vagyok, hogy megjelölték a nevét, hogy tudom, Itt van. — Eljön még ide? ■— Igen, szeretnék... Mielőtt ismét vonatra ült, vendéglátói megmutatták néki a várost, amelyről sokáig nem is tudta, hogy a világon van. A gyermekkorból megmaradt kevéske emlék itt fejeződik be. Amikor elbúcsúztunk, azt mondja: — Fő, hogy nem törölték él a nevét, mert ez figyelmeztet: többé ne történjen ilyen! Simon Márta Négy ütemben épül az észak —déli Metró-vonal A kormány legutóbbi ülésén jóváhagyólag tudomásul vette a kelet—nyugati Metró-vonal építésének befejezéséről szóló jelentést, valamint az észak- déü Metróvonal építése meggyorsításáról előterjesztett javaslatot A kormány hozzájárult, hogy a műszaki és a nép- gazdasági lehetőségek figyelembevételével a teljes vonalat a tervezett időpontnál két évvel korábban, 1982-ben, a Nagyvárad terv—Deák téri szakaszt pedig 1976 végén helyezzék üzemibe. A terv megvalósításához szükséges pénzügyi, műszaki feltételeket biztosítani kell A B'ővárosi Tanács törekvése, hogy az épülő új csomópontokat folyamatosan készítsék el úgy, hogy minden esztendőben legalább egyet átadhassanak rendeltetésének. Werner Edlich német szerelő vezetésével eddig tizenhat nyújtógépet szereltek fel és állítottak üzembe a gyár dolgozói Év végéig még öt gépet készítenek elő a munkára. Már dolgoznak az új gépeken. Percenként kétszázhúsz méter anyagot dolgoznak fel, ez a teljesítmény azonban há- romszázhusz méterre növelhető. Sofnogyi Néplap
