Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-07 / 288. szám

M „Uborkaszezon* a labdarúgó-szövetségben * ■ : . M Véget ént a labdarúgó-baj- . nokság mind a' megyei X., mind . pedig a XI. osztályban. A me­gyei élcsoport bajnoki' táblá- I zata ugyan még nem teljes. Hót közben a fegyelmi bizott­ság hoz végleges döntést a Csokonyavisontán félbesza­kadt Kapoly—Csokonyavison­Az U. továbbra is az élen Tegnap került sor a labda­rúgó NB I utolsó előtti, őszi foröulójára. Szombaton és va­sárnap legjobb labdarúgóink­nál is zárul az évad. A szerda délutáni mérkőzés- sorozat kiemelkedő eseménye volt az Ű. Dózsa—MTK rang­adó! Az újpestiek a Hungária úton is bizonyították, hogy je­lenleg az ő csapatuk a legjobb tormában levő magyar együt­tes. Simán nyertek. A Fáy ut­cában a Honvédőt verő SZEOL csak a hajrában tudta bizonyí­tani, hogy sok van ebben a csapatban. Ékkor , azonban már késő volt, biztosan nyert a Vasas. Győzött Székesfehérvá­ron a Videotori is, amely nagyszerű mérkőzésen verte a Tatabányai Bányászt. A Bába ETO két vállra fektette a hő­siesen küzdő Zalaegerszegi TE-t. A további három találkozó igazságos pontosztozkodást ho­zott. Pécsen gól nélküli mér-- kőzésen jutott egy-egy pont birtokába a P. Dózsa és a Cse­pel. Ugyancsak döntetlen lett Soroksáron a VM Egyetértés— Komló és Diósgyőrben a Diós­győr—Salgótarján találkozó. Kispesten villanyfényes mérkőzésen, a forduló másik rangadóján, a Honvéd csapata megérdemelten legyőzte az> enerváltan játszó Ferencvárost. Ezzel a 21 pontos Újpest két pont előnyre tett szert a baj­noki táblázaton. A kispesti csapat győzelmével a harma­dik helyre rukkolt előre. Diósgyőr—Salgótarján 1:1 (1:0) Diósgyőr, 3000 néző. Vezette: Csernefalvy. G.: Hajas, illetve Jeck. Videoton—Tatabánya 1:0 (0:0) Székesfehérvár, 500 néző. V.: Hévízi. G.: Wollek. Rába -ETO—ZTE 2:1 (1:0) Győr, 8000 néző. V.: Szko­kén. G.: Póczik (2), illetve Tóth J. Vasas-rSZEOL 3:1 (2:0) . Fáy utca, 1500 néző. V.: Szil­vás!. G.i Vidáts, Tóth, Müller, illetve Szeghalmi. A mérkőzés szomorú eseménye, hogy a sze­gedi Bánfalvi a 12. percben kettős lábtörést szenvedett. VM Egyetértés—Komló 0:0 Soroksár, 1000 néző. V.: Bi- róczki. Ü. Dózsa—MTK 2:0 (1:0) Hungária út, 10 ezer néző. V.: Emsberger. G.: Dunai . III., Dunai II. Pécsi Dózsa—Csepel 0:0 Pécs, 1500 néző. V.: Bircsák. Bp. Honvéd—FTC 2:0 (1:0) Kispest, 5000 néző. Vezette: Müncz. G.: Szűcs, Pusztai. A Latinca SE. és az Állami Biztosító csapata a röplabdabajnok Sok zökkenővel jutott él a befejezésig az 1972. évi megyei röplabdiabajnoikság. Jócskán adódtak gondok már a tava­szi idény során, amikor többek között hat méákőzést (a szö­vetség hozzájárulásával) el kellett halasztani. Az ősszel újabb gondok jelentkeztek A nagyatádi Ady Gimnázium és a Kaposvári Tejipari Sportkör bejelentette, hogy visszalép a bajnokságtól. így végered­ményben hét férfi- és hat női csapat fejezte be a küzdelme­ket. Valamivel sikeresebb volt tehát az idei bajnokság a ta­valyinál, jelentős fejlődés azonban most sem következett be. Ezt mutatja többek között, hogy a férfiaknál bajnokságot nyert Latinca SE, valamint a női győztes Állami Biztosító VM SK a megyei bajnokok osztályozó mérkőzésén elbu­kott és nem került föl az NB II-be. Mindezek ellenére a La- tinea SE, de különösen a női bajnokcsapat, az Állami Biz­tosító együttese színesítette az idei küzdelmeket. Ez utóbbi nem csupán azért nyert száz- százalékos bajnokságot, mert ellenfelei gyengék voltak. A röplabda-bajnokság 1972. évi végeredménye: Férfiak: t. Latinca SE 12 11 1 34:10 23 2. Rudnay Gimn. 12 8 3 25:9 19 3. Munkácsy G. 12 7 5 26 :17 19 4. Tabi Mezőgép. 12 7 5 26:17 19 5. Mosdós! Lend. 12 3 9 10:28 15 6. Taszári Szőnyi (x) 12 4 8 12:20 14 7. Karád (X) 12 — 12 Í:3Ó 10 x — Két büntetőpont levonva. Nők: 1. Állami Bizt. 14 14 — 42:3 28 2. Tanítóképző 14 10 4 32:14 .24 3. K. V. Lobogó 14 10 4 33:15 24 4. Rudnay Gimn. 14 10 4 34:18 24 5. Mosdósi Lend. 14 5 9 16:28 19 6. Kisgyalán 14 4 10 15:30 18 December 4-től 23-ig Videoton gyártmányú REKORD, FORTUNA, OLIMPIA SUPER és MLMYIZ0R televíziókészülékek 500 Ft engedménnyel vásárolhatók a Somogy megyei Iparcikk-kiskereske­delmi Vállalat kaposvári, barcsi, nagyatádi, fonyódi, siófoki és balatonboglári műszaki-villamossági szak­üzleteiben. AMÍG A KÉSZLET TART. ta mérkőzés ügyében. Ekkor lehet, elkészíteni az őszi for­duló bajnoki táblázatát is. A labdarúgó-szövetség még nem tart téli szünetet. E hé­ten ülést tartott a megyei el­nökség, a , folyamatban tevő ügyekkel, a soron következő 'problémákkal foglalkozott A . hót végén országos to­vábbképző tanfolyamon tár­gyalja meg az MLSZ a labda­rúgás legidőszerűbb problé­máit. A kétnapos tanácskozá­son — az elnökség döntése szerint — Szilvást József, a szövetség főtitkára képviseli Budapesten Somogy megyét Szántó József, a Marcali V. Meteor játékosa beadvánnyal fordult az SLSZ elnökségéhez. Azt kérte, hogy egyéves eltil­tását a szövetség vezetői füg­gesszék feL Az elnökség el­utasította a marcali labdarú­gó kérését, mivel korábban a vizsgálat megállapította, hogy Szántó minősíthetetlenül vi­selkedett bajnoki mérkőzésen, inzultálta a játékvezetőt. Ezért szabtak ki rá egyéves eltiltást. A megyei labdarúgó-bajnok­ság II. osztálya sok gondot je­lent a megyei szövetségnek. Más megyékben történt felmé­rés alapján bebizonyosodott, hogy a valójában összevont já­rási bainokságok ügyeit talán célszerűbb a bajnoksághoz kö­zelebb levő járási labdarúgó- szövetsécekre bízni. Az a ta­nasztal at, hogy a járásoknál a második osztály korántsem másodlagos- ügy. - Azután az alacsonyabb osztályú játékve- zetők további - fejlődését hoz­hatja magával, hogy iárásj ™mdez>=s esetén új bírók is ÚDot és zászlót kapnák a me­gyei kettőben. Ügy határozott a labdarúgó­szövetség megyei elnöksége, hogy bizottságot küld ki a nagyatádi és a kaposvári já­rási labdarúgó-szövetséghez, valamint' e járások sportszö­vetségéhez. Megvizsgálják, hogy ' Kaposváron, illetve Nagyatádon megvannak-e a feltételek ahhoz, hogy a jövő­ben e két JLSZ intézze a me­gyei II. osztály ügyéit. Ez a bizottság január végén tesz javaslatot az SLSZ elnökségé­nek a tapasztalatokróL A Magyar Labdarúgó Szö­vetség javaslatot kért, hogy milyen problémákat tárgyal­jon az MLSZ következő, ta­nácskozásán. A somogyi ja­vaslat: Vizsgálják meg, nem lehetne-e az NB II és NB III bajnokságokban az első csa­patokkal együtt szerepeltetni a tartalék együtteseket is? To­vábbi somogyi kérelem, hogy az MLSZ a jövőben ne eszten­dőnként, hanem félévenként — az őszi, illetve a tavaszi fordulók kezdése előtt vagy után — rendezzen országos tájékoztató jellegű értekezle­tet a megyei elnökök és titká­rok számára. íme, így fest egy labdarúgó­szövetségi értekezlet az »ubor­kaszezon« idején. December 13-án farija közgyűlését a' Megyeszerte folynak a sport­köri közgyűlések. A Siófok’ Bányász Sportkör vezetői de­cember 13-án állnak a sport­köri tagság elé. A Kőolajve­zeték Vállalat éttermében este 5 órakor kerül sor arra a ta­nácskozásra, amely értékelni fogja megyénk egyik legna­gyobb sportegyesületének 1972 évi munkáját és meghatározza a sportköri vezetők jövőbeni tennivalóit. Klampár Klampár Tibor, a Postás SE fiatal ásztaliteniszezője alig 18 éves fejjel világbajnokokat győzött le nagy nemzetközi versenyeken, s Jónyerrel az pldalán párosban övé lett a világbajnoki trófea. Ügy mondták róla a szakem­berek, hogy a »régi nagyok«: Barna, Sidö, vagy tanítómeste­re, Bérezik Zoltán örökébe lép Európában is azt tartották hogy ő lehet az, aki a legjobb ázsiai pongpongozókkal siker­rel veheti fel a versenyt. Azután jött a hír: Klampár nem áll a válogatott csapa' rendelkezésére. Ennek követ­kezménye volt, hogy a szövet­ségi kapitány, Bérezik Zoltán, és az asztaliteniszsport vezetői lemondtak róla, megvonták tőle a válogatottaknak járó ked­vezményt stb. A magyar válogatott ugyan nélkülözte első számú játéko­sát az európai és világverse­nyeken, de bebizonyosodott (éppen tegnap éjjel Párizsban Jónyer István megnyerte a francia egyéni bajnokságot), hogy nincsenek pótolhatatlan emberek. Klampár nélkül is tovább fejlődött a magyar asz- taliteniszsport. Erre rá kellett jönnie neki is. Nyilván be is látta tévedését, bocsánatot kért, s úgy mondta: ha szük­ség van rá a válogatottban, készséggel áll rendelkezésre. Bérezik Zoltán szövetségi kapitány így válaszolt: Majd meglátjuk! A katonai szolgá­latot teljesítő Klampár vissza­került a válogatott keretbe, de a kapitány bizonyítékokat vár, hogy megbánása őszinte. Most két napon át Kapos­váron láthattuk Klampár Ti­bort. Ügy is mondhatjuk, a »régi Klampárt«, akinek for­mája legjobb napjaira emlé­keztet. Ahogy a bajnokságot nyert versenyző játszott és győzött legjobb ellenfeleivel szemben is — az imponáló volt. De talán még ennél is többet sejtet Klampár maga­tartása a kaposvári versenyen. Nem cirkuszi jeleneteket pro­dukált, ha hibázott, sportsze­rűen tudomásul vette, nem egy alkalommal ő mondta be a játékvezetőnek: csúszott! övé lett a végső győzelem, az érte járó trófea. Meghatot- tan vette át a serlegeket Ka­posvár bajnoka, azután ami­lyen szerényen jött, ugyanúgy távozott. Sokan kísérik manapság fi­gyelemmel sportpályafutásá­nak alakulását. A Berzsenyi általános iskolában helyet fog­laló nézők egyöntetűen úgy vélekedtek, Klampár Tibor új­ra elindult a fölfelő vezető Út0n- K. S. Dióbelet napi áron vásárolunk FÜSZERT-íidk, Kaposvár, Zalka M, u, 12» Ipari szövetkezet keres gyakorlattal rendelkező személyt főkönyvelői beosztásba Jelentkezni lehet a Pin­cehelyi Vegyes Szövet­kezet elnökénél. <TÖ3Ö57) DECEMBER Milyen lesz az időjárás? 7 csütörtök: Ambrus A várható időjárás ma estig: Időnként megnö­vekvő felhőzet, eső nélkül. Mérsékelt, változó irá­nyú szél. Enyhe, párás, főként a reggeli órákban ködös idó^ A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet ma: mínusz 3 és plusz 2 fok között lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet más 10 fok körül, a tartósan ködös helyeken 5 fok alatt lesz. Nagyszabású emlékkiállítás nyűik a Petőfi Irodalmi Mú­zeumban a költő születésé­nek 150. évfordulója alkal­mából. A kiállítás hat terem­ben mutatja majd be Petőfi életét, s a halála után kiadott műveiken szemlélteti, hogyan él még ma is a nagy költő a nép emlékezetében. Helyet , kapnak majd itt kéziratai, ruhái, valamint feleségének, Szendrey Júliának különböző használati és emléktárgyai, ruhái. A kdállitás egyik leg­érdekesebb terme lesz, ahol megpróbálják rekonstruálni a költő pesti lakását. Néhány eredeti bútordarabot is be­mutatnak majd. Kiállítják a Länderer és Heckenast nyom­dából azt a sajtógépet is, amelyen 1848-ban a Nemzeti Dalt nyomtatták. — Tapasztalatcserével egy­bekötött bemutakozásra indul pénteken reggél a kaposvári Fonőmunkás Kisszínpad. Bu­dapesten szerepelnek, a Dalos Ida Művelődési Otthonban mutatják be produkciójukat. Programjukban múzeumláto­gatás, két színházi előadás megtekintése is szerepel — Megvert eigy asszonyt, majd éjszaka a lakásán ran­dalírozott ifj. Szegedi Sándor, 18 éves barcsi segédmunkás. A bíróság háromhavi szabad­ságvesztésre ítélte. — Nyolcvan tenyészkant exportált a balatonszabadi November 7. Tsz. A jövő évi igény öt-hatszáz sertés. — Hétszáz forintot lopott egy asszony táskájából a többszörösen büntetett elő­életű, 22 éves darányi Orsós Miklós segédmunkás. A Bar­csi Járásbíróság kétévi sza­badságvesztésre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyektől. — Harminc ember sérült meg a kolumbiai Santa Mar­ta közelében, amikor egy vasútállomáson összeütközött két vonat. A sebesültek egy- némelyikének súlyos az álla­pota. — 447 férőhelyes szakosí­tott tehenészeti telep építése fejeződött be a szentgáloskéri IX. Pártkongresszus Tsz-ben. Az épületkomplexum mint­egy 23 millió forintba kerül. — Télapó ünnepség. Jól si­került ünnepséget rendezett' tegnap a Somogy—Zala me­gyei Vas- és Műszáki Nagy­kereskedelmi Vállalat szak- szervezeti bizottsága. A vál­lalat dolgozóinak 68 gyerme­ke kapott a szakszervezettől Mikulás-napi ajándékot. — Csehszlovákiában járt a Kaposvári v Ruhagyár negy­venöt dolgozója. A többségé­ben szocialista brigádtagok­ból és — vezetőkből álló cso­port meglátogatta testvér­üzemét, a Trencsényi Ruha­gyárat. — Mérges gombát szedett az erdőben, a 63 éves vízvári Kápics Mihály nyugdíjas. A gombát otthon a. felesége el­készítette, s abból mindket­ten ették. Az asszonyt a mér­ges gomba megölte. A Barcsi Járásibíróság Kápics Mihályt hatható szabadságvesztésre ítélte, de annak végrehajtá­sát három évi próbaidőre fel­függesztette — Százhuszonhatról száz­ötven holdra növelik jövőre a cukorrépa vetésterületét a ráksi Űj Élet Tsz-ben. Ezer­! hatszáz holdnyi szántó tíz I százalékában.' cukorrépa te- ! rém majd. 115 évvel ezelőtt. 1857. december 7-én született LOUIS DOLLO belga, paleonto­lógus, az dslénytudomány egyik megalapítója, a nevéhez fűző­dő, róla elnevezett szabály a fajfejlődés visszafordíthatat­lanságát rögzíti. Vagyis azt a — tudományosan általa bebizo­nyított —• tényt, hogy a szerve­zet nem térhet vissza abba az állapotába, amelyen ősei egy­szer már keresztülmentek; ak­kor sem, ha a faj megválto­zott életkörülményei miatt az előnyös lenne. Az őslénytan, a paleontoló­gia egyébként — mint ismere­tes — a földtörténeti múlt élő­világát kutató tudomány. Vizs­gálatának tárgyai az üledékes kőzetekbe zárt Ősállati, illetve ősnövényi maradványok. Mint a föld múltjával foglalkozó tu­domány, a földtannal; mint az élő szervezeteket, ezek fejlődé­sét tanulmányozó tudomány, a biológiával áll szoros kapcso­latban. Az állati maradványo­kat vizsgáló ága az ősállattan, a növényi maradványokat vizs­gáló ága pedig az Ősnövény­tan. Az őslénytan elméleti je­lentősége az, hogy lehetővé te­szi az élővilág fejlődésének nyomon követését, az élő anyag sok évmillió alatti változásai­nak tanulmányozását. Az ős­maradványok segítségével meg­határozható a kőzetek földtör­téneti kora; ez pedig segíti a fontos ásványi nyersanyagok felkutatását. D Merkur sorszámai Trabant Limousine 43 664 Trabant Combi 5 958 Wartburg Limousine 18 320 Wartburg de Luxe 14 359 Wartburg de Luxe (tolótetős) 813 Wartburg Tourist 1 986 Skoda 100-as 30 293 Skoda Coupe 118 Moszkvics 412 32 251 Moszkvics Combi 707 Polski Fiat 1300-as 8 486 Polski Fiat 1500-as 3 885 Zaporozsec 12 309 Zsiguli (Budapest) 19 352 Zsiguli (Debrecen) 10 545 Zastava 2 883 — Szavalóversenyt rende­zett a Megyei Társadalom- biztosítási Igazgatóság KISZ- szervezete. A jól sikerült ve­télkedőn Fülöp Márta, Kele­men Mária, Lotz Zsuzsanna végzett az első, második, har­madik helyen. — A twistoliveri tolvajis­kola modernizált mását fe­dezték fel Teheránban. A tol­vaj-professzor szerepét itt a 36 éves Husszein Drojerdi töltötte be, aiki huszonkét — 10—16 éves — fiúval dolgo­zott, betörésre és autólopásra kitanított »védenceit« kínoz­ta, s állítólag halállal is fe­nyegette, ha netán nem dol­goznának neki. Akik meg­szöktek tőle, részben ismét a horgára akadtak, részben ön­szántukból visszatérték, mert Drojerdi az alkohol és a ká­bítószerek rabjává tette őket. — Kazánpróba Kaposvár új hóközponjtában. A JAV­SZER szakemberei megkezd­ték a háromszázharminc la­kásos sávházat, a szolgáltató­házat fűtő három kazán oszt­rák égőfejeinek beszabályo­zását. A szereléssel előrelát­hatóan ma végeznek. — Kedves ünnepi ajár.á az elektromos maszírozórl Ára 276 Ft. Keresse fel a So­mogy megyei Iparcikk-kiske­’ reskedeümi Vállalat kaposvá­ri, barcsi, nagyatádi, fonyódi, siófoki és balatonboglári mű­szaki-villamossági szaküziete- dt, ahol különböző elektromos ajándékozási tárgyakból válo­gathat (10152) — Szilveszterezzen Weimarban! Az Express Utazási Iroda társas- utazást szervez Weimarba 1972. december 29, és 1973, január 4. között. Részvételi díj: 1550 Ft, Jelentkezni lehet a 13-556-os te­lefonon. vagy személyesen«.

Next

/
Thumbnails
Contents