Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-31 / 307. szám
PETŐFIRE EMLÉKEZÜN A szülőházban »Szeret a küszöb, melyen beléptem én, Oh szent a szalmakunyhók küszöbe, Mert itt születnek a nagyok, az éj A megváltókat ide küldi be. Kunyhóból jő mind, aki a Világnak szenteli maaát...« 1847 januárjában, a Palota és kunyhó című versében írta Petőfi Sándor, a fenti soraikat Ma ez a versidézet olvasható a kiskőrösi szülőház bejárata fölött. Kiskőrös népe szeretettél és nem kis büszkeséggel készült a költő születésének másíélszáz esztendős jubileumára, ezzel is méltó emléket állítva világhírű fiának. Még 1969 augusztusának elején elkészült a modem múzeumi élveknek megfelelő Petőfi életútja című újszerű kiállítás, a szülőház mögötti felújított épületben. A városi rangra emelt Kiskőrös igazi látnivalója azonban továbbra is a főútvonal melletti mellékutcácskában meghúzódó, zsúptetős Petőfi szülőház. A városi élet zajától néhány másodpercre levő szerény, falusi hajlék »szent küszöbét-“ nehéz megillertődés nélkül átlépni. Nehéz, mert a népforradalimár költőt látja a késői utód mindenütt maga körük A szülőház és az itt .kiállított eredeti tárgyak története mind egy-egy rnúze- ológdatönténeti kuriózum, amelyről a helyi Petőfi-kul- tusz ápolója és őrzője, Istenes József írt a közelmúltban értékes tanulmányt.. A ma kétszáz éves vályogházat, hosszas gyűjtés és huzavona után, 1878 májusában vásárolta meg 800 forintért • tulajdonosától, az Írók és Művészek Társasága. Az országos ünnepélyű átadásra 1880 októberében került sor, s ezen Jókai Mór mondta az ünnepi beszédet. Az elmúlt rendszerben az enyészet és a gaz verte föl sokszor a környékét, de a szülőház átvészelte ezeket az időket, és megmaradt igazi örökösének, a felszabadult magyar népnek. Az ötvenes évek elején megkezdett, illetve átalakított ■ kiállítás méltóképpen bizonyította, hogy Petőfi az egész népé. Az eddig meglevő eredeti tárgyakat a lelkes múzeumbarátok kiegészítették olyan korabeli használati tárgyakkal, bútorokkal, amelyek a községben valamennyi pa- - rasztházban használatosak voltak. Az így összegyűjtött anyagból állt össze az a kiállítás, amely ma a szülőházban látható. A nyitott kéményű konyhán át balra jutunk be abba az utcai szobába, ahol az 1823. újév napján a költő született. A szoba legértékesebb darabja a jobb sarokban álló szülőágy, amelyet a múlt század utolsó éveiben vásároltak meg a fővárosi Petöfi-ház számára. A barnára festett keményfaágytól a dömsödi elköltözéskor vált meg az apa,.Petrovics István, aki az öreg bútor eladásakor kijelentette, hogy- nem szívesen válik meg tőle,, mert: »Ebben született Sándor fiam!-« Az ágy mellett álló almárium szintén a Petrovics családé volt, s ugyancsak Döm- södön hagyták. A tetején látható Petőfi ajándékba kapott csutorája. A szoba negyedik eredeti darabja Petőfi útiládája, amely nőtlen korában vándorlása idején volt elválaszthatatlan társa. Eredetileg az apjáé volt, amit bizonyít az 1815. szeptember 7-i beírási dátum, Petrovics István »székálló legény« névvel. A láda irodaJimilag is nevezetes, mert szerepel Petőfi Anyám tyúkja című versében. Apja kedvenc tajtékpipáján kívül a falon levő üvegszekrényben látható az evangélikus egyház keresztelő ónkancsója is, amellyel 1823 január első napján őt megkeresztelték. 1969 augusztusáig a két udvari szobában Petőfi költői fejlődését, életútját mutatták be a dokumentumok. Az akkor megnyíló Petőfi életútja című kiállítás ezt fölöslegessé tette, és az addig itt látható eredeti tárgyak, nyomtatványok és kiadványok átkerültek a fenti anyagba. Itt három kiállítási teremben kapott helyet a költő életútja. Az első teremben a János vitéz megjelenéséig, az 1845- ig tartó időszak relikviát helyezték el. A második a költő életét 1848-ig, azaz a polgári forradalomig terjedően öleli feL A harmadik terem a forradalom és szabadságharc költőjét és politikusát mutatja be. Ugyanitt láthatók a Petőfi-kultusz magyar és nemzetközi dokumentumai is. Töibb eredeti tárgy és irat teszi rangossá a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum által rendezett kiállítást. Tizenkét éve a kiskőrösiek győzelmet arattak a több évtizedes 6zületésihely-vitáiba.n 1960 decemberében tudományos ülés tett pontot ennek végére, s a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézete kimondta: »nincs kellő ok arra, hogy ne Kiskőröst tekintsük Petőfi születési helyének«. Ezzel a Petőfi-kutatók véglegesen elismerték a kiskőrösiek igazát. A kiállításán több dokumentum bizonyítja a fentieket, köztük xerox-másolatban a pápai református főiskola 1836 novemberében megkezdett aláírókönyve. Ebben a valamennyi fölvett diáknak saját kézírásával, aláírásával kellett a rovatok kérdéseire választ adni. 1841 végén, a megkezdés óta az 544. sorszám alatt töltötte ki Petőfi Sándor a következő rovatokat: Sorszám: 544. Tanuló neve: Petrovics Sándor. Kora: 19. Vallása: Lutheran, Születési helye: Kis Kőrös. Vármegye: Pest. Oskola a’honnét jött: Selmecz. Atyja, Gyámja, Gondviselő: István. Ennek állapotja: mészáros. Lakhelye: Duna-Vecse. Ma, 150 évvel a költő születése után a legfiatalabb magyar város köszönti forradalmár fiát szülőhelyén. Andrássy Antal P ápai diákoskodása idején Petőfivel somogyi fiatalok is szoros kapcsolatba kerültek. Koboz István — a Somogy című hetilap későbbi szerkesztője — Kötéséről, Kalmár József pedig a Somogy megyei Magya- ród-pusztáról került a pápai kollégiumba. A Kozma-testvérek — Sándor és Ferenc —, megyénk szülöttei, szintén a pápai főiskolán találkoztak Petőfivel. A Csurgónagymar- tonban született Nagy Sándor, s a később} időszakban Kaposváron ügyvédeskedő Sárközy Miklós is iskolatársa volt Petőfi Sándornak. A somogyi kortársak visszaemlékezései értékes adatokat szolgáltattak Petőfi pápai diákos- kodásának nyomonkövetésé- hez. Petőfi négyszer járt Pápán, ezért diáktársai későbbi visz- szaemlékezéseikben nehezen igazodtak él a négy »alkalom« eseményei között. Ro- boz szerint » .. .egy vándor ifjú érkezett Pápára szegényes, megviselt katonaruhában; fáradt volt, tetőtől talpig zöld hajtókás, sárga pitykés bakaruhába volt öltözve, feldúlt, beteges, de nagyon érdekes arccal.-« Petőfi életrajzírói szívós munkával »kinyomozták«, hogy a költő két alkalommal is megfordult Somogybán. Illyés Petőfi monográfiájában olvashatjuk: 1841 június Végén Pestről Füredre ment, majd átkelt a Balatonon, és Somogy egy részét érintve Ozorára sietett. Ugyanez év szeptemberében Szigetváron, Kaposváron keresztül Keszthelyre gyalogolt, s onnan Szombathely »útbaejtésével« Sopronban kötött ki. Erről az útjáról Kozma Andor — Kozma Sándor főügyész fia — is írt egy újságcikket Kozma Sándor — Petőfi osztálytársa — valószínűleg Pécsről került Pápára, ö említette: az a hír járta országszerte, hogy «van egy város a Bakony aljában, ahol Hegelt tanítják, s az aranyszabadság igéit hirdetik«. Ebbe a városba, ebbe az. i§kplába került Petőfi is. Sárközy Miklós és Petőfi első találkozását a mai Petőfi- házban található kiadatlan levelekből ismerhetjük meg. Egy októberi, napon a kollégium kapuja előtt többen álldogáltak, amikor megjelent egy vézna, rongyos ruhájú ember. »Bakancsából kikandikált nagy lábujja, hónaal- ján kiszakadt a ruha, piszkos inge kilógott.-« Kozma és Sárközy fölajánlották segítségüket, s a »jövevényt« elvezették lakásukra. Sárközy kabátot és nadrágot, Kozma pedig kalapot és csizmát adott lerongyolódott iskolatársának. Petőfi a gyors segítségnek köszönhette, hogy »emberi ölSomogy/ kortársak visszaemlékezései Pápai diákévek tözetben« jelenhetett meg az órákon. Kozma Sándor jó megfigyelőként ismeretségük elejéről ilyen képet festett Petőfiről: »Különös arc. Rút — de nem közönséges, mogorva, mert búsító. leverő hatást gyakorol a nézőkre, de nem gyűlöletes, nem visszataszító.« Nyers, reális »fotográfia« ez a pápai diák Petőfiről. A szemtanú hitelességének ereje érződik minden szaván. Petőfi Petries Somával együtt Gec Vendel sváb férfiszabónál lakott. Sárközy Miklós egyik levelében »otthoni magatartását« mutatja be. Mint írja: Petőfi a kandalló mellett a ládáján szeretett üldögélni. Az a láda volt egyúttal az ágya is. Könyökét legtöbbször a térdére támasztotta, arcát a tenyerébe hajtotta, s pipájából bodor füstfelhőket eregetett. Sokat hallgatott, »mélabús, bánatos volt mindig.« ' Nagy Sándor is Ilyennek láthatta Petőfit, amikor egyik nap meglátogatta betegeskedő iskolatársát. P ápára kerülése után Petőfi rövid időn belül — Tarczy Lajos tanár invitálására — beállt az »ifjúsági képző társulatba«. Roboz István 65 év múlva Petőfi és az én pápai emlékem című cikkében a következőket írta: »Tarczy ... azonnal látta éles szemével Petrovics Sándorban a fényes tehetséget és pártfogolta, a karjai alá vette; s így nyert a bujdosó elsősorban lélekzetet és pihenést sok szenvedés után.-« Kalmár József Petőfi emlékezete című verses krónikájában leírta Petőfi fogadtatását az önképzőkörben. E mű nagy érdeme, hogy »dokumentál^« értékű sorokban ismertette meg Petőfi pápai diákéletét a késői utókorral. Disztichonjai, gyatrák ugyan, de mondanivalója hiteles. Nem csoda, nyers modorod visszariaszta sokat. Emberi társulatok pártokra osztóivá tusáznak; A mi diákseregürik ‘egylete sem vala jobb, Mint nyakas új jövevényt litymálva fogadtak a régibb, Képzelt érdemeik fényire büszke tagok ... »Kolmár József — írta Hatvány Lajos az így élt Petőfi cimű könyvében — egy életen át büszkén emlékezett vissza Petőfivel való barátságára, mégis attól érintetlen tárgyilagosságban adja meg annak a gyűlöletnek okát, amely a nyakas Petőfi lépteit, akárhová tartott, mindenütt, mint homo novust, a tanodáétól a hír kapujáig kísérte.« Petőfi pápai zsengéi az 1841—42-es tanév végén nagy elismerésben részesültek. A bíráló bizottság Petőfi Szín és való című balladájának ítélte oda a két arany jutalmat. A »képzőköri« ünnepségen pedig a somogyi barát, Kozma Sándor mondta el Petőfi művét. A Lehel című balladája és két verse is dicséretben részesült. A költő »kedves és jó akaratú« volt az ünnepség időszakában, de egy sajnálatos eset leverte és boldogtalanná tette az ünnepséget követő időszakban. Kozma Sándor nyomán ezt az esetet érdemes részletesebben ismertetni. A diákok nagy izgalommal készültek a «képzőtársulati ünnepélyre«. Petőfinek nem volt az eseményhez illő öltönye. Nehéz volt megfelelő ruhát szerezni, mert mindenkinek szüksége volt a magáéra. Végül Kozma egy »szilaj« fiútól megszerezte az »elegáns sötétzöld quák- kert, zománcos ércgombokkal, fekete mellényt, nadrágot, s a fényezett bőrrel szegett everlasting bakkanesot«. Nagyszerűen sikerült az est. Petőfi Gaál Józsefnek Az ólmos botok című versét mondta el. Nagy volt a sikere. A hölgyek tapsoltak és suttogták. — Minő érdekes fiatalember! Másnap hiába várta Kozma Petőfit. Nem vitte vissza a ruhát, hanem »nagy elégedettséggel« sétálgatott a város utcáin. Műre Kozma találkozott vele, estére hajlott az idő. Petőfi jó hangulatban volt. Elhatározták, hogy el mennek a somogyi fiúk bú csúlakomáiára. Petőfi nen vegyült el a mulatozók kő zött, hanem leült, s nézte a »eszeveszett bachanáliát«. Ek kor betoppant a terembe ; ruha tulajdonosa, s vadul körülnézett. Amikor a sarokbar észrevette Petőfit, »egyenesei neki rohant«: — Betyár! — ordította tel tdrokkal. — Hová tetted a ruhámat? Nini, hisz most is rajtad van! Veted le mindjárt! Petőfi némán hallgatta i dühkitörést. Arca elsötétült. .- néhány mentegetőző szót kockáztatott meg. A ruha tulajdonosa azonban nem tágított — De kutya! Leveted a ka- tufrékemet! Nem fogsz vele parádézni a postamesterék szolgálója előtt! Hazamentek. P etőfi »lassan, lecsüggesz- tett fővel felállott, megkezdő a vetkőzést. Egyenként, vontatva rakta le a szép ruhákat. Minden egyik levetése után megállt, mintha testéből szakított volna le egy-egy húsdarabot.-« Fölvette magára a széttaposott lábbelit, az alul »kicafrangozofi« nadrágot, az ernyedező mellényt, a formátlan vitorlavászon zekét, s a hitvány sapkát. »Tehát ismét a rideg, kopott, rongyos, elcsenévesze- dett, előre görbült, szomorú alak-« állt Kozma előtt. A somogyi fiú a következményekre így emlékezett vissza: »Meghatódva néztem a belső harcot. Ott állt mozdulatlanul. Egyszerre kétség- beesetten szemire csapta kezeit. Odarohantam hozzá, karjaimba fogtam, nehogy összeessék. — Ekkor rám bámult, fejét váltamra hajtá, keserves zokogásban tört ki, s oly forró könnyeket hullatott, melyeknél forróbbakat, keserűbbeket tán még nem sírt ember soha.-« Bóra Ferenc A pápai iskola, mellette jobbra Petőfi egykori lakása. MÚZSÁK, VERSEK Szinte temészetes, hogy az ember gyerekkorában arról ábrándozik, amiről olvas. A szabadságharcokról, hősökről, vitézekről, katonákról,- a hazáról. És mi sem igazabb annál, hogy a szerelemről is. Mást is odaképzel akkor: egy kislányt, aki kézen fogva megy vele, és ráadásul iskola társa is, és a búcsúzáskor ügyefogyott csókot nyom homlokára. Mindig valamilyen példaképet k^res, a gyermek valamibe mindig beleképzeli magát. Mégis ennyire egyszerű lenne az egész? Mit tudhat a gyermek a szerelemről? Veszélyesen sokat, vagyis a valóságnál többet, mint általában a kamaszok. Annyival, is többet talán, mint ameny- nyivel Petőfi gyermekagya több volt iskctlatársai átlag- •műveltségénél s amelyhez élénk fantázia, brilliáns kife-. jezőkészség és sokszor eltitkolt, magába fojtott — meglehet akkor erotikusnak tartott — képzettársítás is járult. Ifjúkori költészetének jellemző motívuma pedig a táj szinte impresszionista (néha expresszionista) megjelenítése, a honvágy, a haza- szeretet és a szerelem. Áhítat, csodálat, hűtlenség, csalódás. Szerelmi líráját lehetetlenség elszakítani költészetének egységétől, harmóniájától, teljességétől, még akkor sem, ha úgy beszélünk Petőfiről, mint korának demokratikus forradalmár költőjéről. Petőfi szerelmi költészetének első korszakában az üde, ártatlan naív, de mesterien megszerkesztett költemények sorozatát találjuk. Nagy szerepet játszottak költészetének ebben az időszakában a byroni mondatfűzések, a hei- nei szókapcsolatok, melyeknek — bár nem szerelmi lírájában nőttek ki igazán és megcáfolhatatlanul — vitathatatlanul nagy jelentőségük volt a költő lírai realizmusának megteremtésében. A kiiláiy szőke fürtű, kék szemű; tiszta, ártatlan gyermeki: lélek, aki csak sóhajtásokból táplálkozik .— ahogy versében megeleveníti —, s nem ismeri a földi lét és a földi szerelem nyersességeit. Ebből az időszakból származik »Amióta szerelembe estem.« fcímű verse is. A költeményből a forrástiszta őszinteség bája árad. S a későbbiekben is addig még nem tapasztalt köznapi kifejezések nőnek csodálatos versekké. Szerelme Csapó Etelkáé, aki annyira szelíd és törékeny, hogy meg is hal, mielőtt a költőnek ideje lenne beleszeretni. A költő maga? Mindig szerelmes. S ez az érzés oly ártatlan, mint az imádott lányka. Bár szerelmében is gyülekeznek olykor felhők, főképpen zordon atyák képében, s néha a leány is hamis (már amennyire ártatlansága engedi).... A költő biedermeier szerelme nem volt más, mint egy szép és heroikus hazugság. Olyan, mint Csokonai derűje-vi- dámsága, amikor a betegség már régen felőrölte életkedvét Ezemyoleszáznegyvenhat előtt Petőfit Gödöllőre vetette a sors, ahol egy szempillantás alatt beleszeretett Mednyászky Bertába. Innen a Berta-versek, a húszegynéhány éves ifjú fellángoló szerelmének ékes bizonysága ... Akármilyen furcsának hat is, de a költő minden erotikát — a kornak megfelelően — mellőző verseiből több cseng ki, mint amennyinek leplezésére törekedett. Rég elfelejtett kedvesekről beszél. «■Mind egy hévvel szeretném / De hiába a szerelmet / Még mint kicsi gyönge gyermek / Régen, régen kezdtem én« — írja «A szerelem« című versében 1847-ben, akkor, amikor nagykárolyi tartózkodása idején Szendrey Júliával megismerkedett. Júlia aztán Petőfi költészetének glóriával övezett csúcsaihoz férkőzött, s a legteljesebb ihletője lett. Az Után lehet csak vágyakozni igazán,' aki nincs mellettünk. S mégis, Petőfi szinte napról napra ahhoz az asszonyhoz írta verseit, aki mellette volt, s nemcsak lélekben, hanem testben is. «■Mosolyogj rám, édes feleségem / Nincs virág a földön és az égen / Csillag, amely képviselhetné a / Kedvességben mosolygásodat — írja például »Mosolyogj rám ...« című költeményében. És amit még el kell mondani: Petőfi szerelmi lírája sohasem árulkodik a »fentebb stíl«, a szó szoros értelmében vett virtuózitás, a »felhők feletti« csapongás győzelméről. Nem is árulkodhat. Formanyelve közvetlen, s egyszerű kifejezésmódja az, amit örökségként kapott, de egyszersmind továbbfejlesztett, kifinomított közlési eszközt is jelent Bohrig Gábor
