Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-21 / 300. szám

ÄX MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVm. évfolyam, 300. szám. Csütörtök, 1912. december 21. Ügyeletes riporterünk megnézte Mit jelent Kaposváron az új pécsi tele váz iólöfímy Mint arról a rádió, televízió' és a napilapok is hírt adtak, decebber 20-án átadták, rendel- j tetősének az új, nagy hatósu­garú, modern televíziótornyot és adóberendezést Pécsen, mely a főváros után második­ként sugározza a kísérleti II. programot és a színes adáso­kat is. Talán a somogyi televíziósok magúk sem vártak csodát et­től a lépéstől. Ezért nem előz­te meg olyan nagy várakozás a tegnapelőtti bemutatkozást, mint annak idején, amikor a Misina-tetőn a tévéadás meg­kezdődött. A kísérlet azonban most sokkal - jobban sikerült a somogyi tv-nézők számára- A csaknem 200 méter magas, új pécsi torony hivatalos közlés szerint 50—60 kilométer suga­rú körben teremt jó vételi le­hetőséget. — Valóban így van? — kér­deztük hászlóvári Lászlótól, a GELKA kaposvári műszaki ve­zetőjétől — Minden bizonnyal igen. Mi a GELKÁ-nál még egy nem egészen pontosan beállí­tott antennával fogtuk a keddi kísérleti adást. Azóta módosí­tottuk antennarendszerünket, s máris felkészültünk, hogy azo­kat a készülékeket, amelyek a II, program és a színes adás j vételére alkalmasak, behangol- juk. Sajnos pillanatnyilag sem antennaépítés, sem adapter-1 szerelést nem tudunk vállalni, j Én mint amatőr, este a Kos­suth Lajos utcai lakásomban a j zágrábi antennával egészen el- j fogadható képet kaptam Pécs- | ről, a IX. adásról. Szabadi József, az egyik ka­rádiós—televíziós j adapterrel posvari amatőr Nádor utcai lakására j (Vigyázat! A intivált. Szabadiék »antenna- | adapter nem erdejében« ott van már a 24 elemes antenna a pécsi vétel­re. — Egészen jó á térerősség, s az adás a grazi antennával' is jól fogható­Ezt bizonyította egyébként a szerda délután látott monosz­kóp is. Elérhető közelségbe került tehát Kaposváron és a megye más részén is a II. televíziós program, de ... Csak azokkal a készülékekkel, amelyek a színes adás fekete—fehér vé­telére már eredetileg alkalma­sak. Az egyéb gépeket (csak a korszerű kiadásúakatl egy kell megtoldani, budapesti 24-es jó, 32-es kell!) No és szükség van külön an­tennára is­Amikor a kiskereskedelmi vállalat 'szaküzletében érdek­lődtünk, szinte pillanatok platt »háború töri ki« a kis- és nagykereskedelmi vállalat kö­zött. Kiderült, hogy volt már pár száz adapter Kaposváron, de azt az élelmes pécsiek fel­vásárolták. Az antennák is ha­sonló sorsra jutottak, noha eb­ből tegnap néhány darabot még sikerült előásni a raktár­ból. így antenna nincs, adap­ter sincs, s az ünnepi örömbe üröm is vegyül. Reméljük, nem sokáig ... Egy hétig tartott nyitva Pályaválasztási kiállítás Barcson TAKM Elveszett egy harang Különös trófeával távozott j pusztán megjelent a fémgyűjtő az idén Somogyból egy küllői- | hadbiztos, hogy »bevonultassa« dl vadász, akinek — úgy lát- j a 34 cm-nél nagyobb átmérőjű s^ik — . nemcsak a kapitális I harangokat. A tisztviselőnek — agancsok, hanem a műemlékek felismeréséhez is jó szeme volt- Igaz, honnan tudhatta volna, hogy az; a; kis .harang, melyet az autója csomagtartó­jába- süllyeszt, nem-gazdátlan., Ámbár lehet, talán akkor is magával vitte volna, ha tud­a legenda szerint — tériszonya volt, ezért aj tanító fiát küldte fel a létrán; mérje meg a ha­rang átmérőjét. A fiú csalt né­hány centit, így a harang meg­menekült. 1 Elkerülje Márcádó-piisztat a második világháború is. A kül­Tegnap adták át ctegnyői égházat ja: a természetbarát szövetség j földi vadász figyelmét viszont néhány tagja már fölfedezte nem kerülte el a latin feliratú és számon tartotta az elnépte- | harangocska. S miközben mi lenedétt Márcadó-puszta ha- j Somogy műemlékeinek védel- rangját. Csakhogy mire sort mérői beszélünk, ő cselekedett- kerítettek rá, hogy az erdőből Az mindenesetre rejtély, ho- a kaposvári múzeumba szállít- j gyan csúszhatott át a vám­sak, hűlt helyét találták. vizsgálaton a nem mindennapi csomag? Ámbár harangok Ezeket a szakmákat választ­hatod Barcson — akár ez a cím. is lehetett volna a mottó­ja annak a.kiállításnak, amely egy hétig tartott nyitva a szak­munkásképző iskolában. A ki­állítók — az Épületgépgyártó Vállalat, a "Dráva Vegyesipari Kitsz,; a fűrészüzem, a tanács költségvetési üzeme — termé­keik legjavát mutatták be. Mellettük azonban meg lehe­tett találni az MHSZ autómo­dellezőinek makettjeit is. . Ahogy a megye és az or­szág. .'más • területein, !a ‘ barcsi járásban is vannak keresett és úgynevezett hiányszakmák. Kevesen jelentkeznek építő­ipari szakmunkásnak, cipész­nek, péknek. A kiállítást megtekintették a község, és a járás általános iskoláinak végzős növendékei. A szakmunkásképző iskola igazgatója és tanárai fogadták, tájékoztatták őket. A tájékoz­tatásból egyébként az üzemek is kivették részüket. A meg­nyitón megjelentek az igaz­gatók, akik személyesen in­formálták az érdeklődőket. Nagyon jó ötlet volt, hogy az Épütetgépgyárfó Vállalat a ki­állításra egy magnetofonra fölvett tájékoztatót, bocsátott az érdeklődők rendelkezésére. a mésztéi egészségi Tavaly tavasszal készült el az új mesztegnyői gyógyszer- tár, s most ismét korszerű egészségügyi létesítménnyel gazdagodott a község. 420 ezer forint értékű egészségház épült, melyben helyet kapott a körorvosi rendelő, a fogor­vosi rendelő, a tanácsadó és a laboratóriumi helyiség. Több minit 2700 ember ellá­tásával foglalkozik majd a lé­tesítmény, melyben a fogorvo­si rendelés is megkezdődik a közeljövőben. Mesztegnyőn kívül a körzet­hez tartozik Gadány, Hosszú­víz', és Kcleviz is. Az új létesítményt tegnap délután dr. Csáki László me­gyei főorvos avatta. Márcadó-puszta kis erdei te­lepülés volt a Zselicben. Lakói oklevelek tanúsága szerint márccal, mézzel adóztak á ki­rályi udvarnak. Történelmi múltja tehát évszázadokra nyúlik vissza. Iskolája is volt meg egy haranglábja, amely sértetlen maradt azután is, aligha szerepelnek a tilalmi listán. Hogy pénzben kifejezve mekkora összeget képviselt a kis harang, az most már kide­ríthetetlen, de az biztos, szegé­nyebbek lettünk történelmi múltunk egy emlékével és gazdagabbak egy tapasztalat­Segítenek a tsz-ek a gázolajszállításban hogy a pusztát az 1960-as ..................... é vekben lebontották. Létét; tál: jobban kell őriznünk kin- csak az első világháború ve- ; cseinket! szélyeztette, amikor Márcadó- 1 R. Zs. Az attalai térmalőszövelke- zetből érkezett tegnap panasz az üzemanyag-ellátásra. Az agronómus elmondta, hogy a mintegy húsz erőgépből 4—5 áll naponta, s ez a kiesés bi­zony hátráltatja az őszi mély­szántást. A szakember szerint j helyeken már megszűnt más, közeli tsz-ekben is ha- | üzemanyaghiány, sorún probléma munkákat. Ugyancsak tegnap érdeklődtünk a Közép-somogyi Termelőszövetkezetek Terü­leti Szövetségén, s megtudtuk, hogy ott is tudomást szerez­tek ijyen gondokról, de arról is tájékoztattak, hogy egyes az nehezíti a A karácsonyi—újévi kávéellátás A »hazai kávéipar«, a Com- pack Vállalat és a Magyar Édesipar már teljes üzemmel az ünnepi csúcsforgalom za­vartalan lebonyolítása érdeké­ben tevékenykedik. A két vál­lalat változatlanul teljes vá­lasztékot nyújt, 25 fajta kávét kínál több mint százféle cso­magolásban, adagolásban. A Magyar Édesipar ezen a héten háromféle — Africana, Orient és Mocca — 20 dekás kávéból díszdobozt hoz forga­lomba. A fővárosban már kap­ható — vidékre a két ünnep között kerül — a legolcsóbb kávé nag’-obb csomagolásban is: fél kiló 50 forint. Csupán egy forinttal drágább a »ver­senytárs«. a Compaek legol­csóbb kávéja, az ugyancsak félkilós Karauám Üj formájú mini vizor készül a Videotonban A székesfehérvári Videotonban megkezdték az idei BNV-» nagy közönségsikert aratott »Minlvizor de Luxe« hordozható tv-készülékpk sorozatgyártását. A korszerű, tormater-ve­iéit, tranzisrtorizált, programozható állomásválasztóval fölszerelt üj vevőkészülék jelenleg j exportra taésaúi, tte a, JSsi és során már itthon is kapható lesz. Rammer István, az ÁFOR tájegységi központjának veze­tője kérdésünkre elmondta, hogy nagy mennyiségű — vé­leményük szerint elegendő — gázolaj található ez idő sze­rint a tájegység telepem. Ka­posváron például 500 tonnányi áll állandóan az üzemek ren­delkezésére, ami azt jelenti, hogy a készletet folyamatosan pótolják. Dombóváron — in­nen részesülnek ellátásban az attalaiak is — szintén megfe­lelő készlet várja a gazdasá­gokat. Az érkező irányvonal­ról Dombóváron, majd pedig Kaposváron lekapcsolnak egy­két vagon olaját, s így bizto­sítják, hogy az átlátásban ne legyen zökkenő. . Hogy kifogás mégis van? Az ábból adódik, hogy a tájegy­ségi központ most korántsem győzi az üzemanyag kiszállí­tását a gépjárműparkjával úgy. ahogyan azt nyáron és ko­ra ősszel megtehette. A hideg beálltával egyre nő a lakos­ság fűtőolaj iránti igénye, s ennek ugyancsak eleget kell tenniük. A fűtőolaj szállítása jelentős járműkapacitást köt le. éppen ezért jó volna, ha a mezőgazdasági üzemek" saját tehergépkocsi j aikkal, nél kü ­lözhetó vontatóikkal elsősor­ban a salát érd ekükben segíte­jjKI-ya-n. V,,rvcrv Ü7-Ä^T>­ti 1 van. A szállításban mutatkozó zavarokat kellene minél elő1,_b •rv«**zftnt*fcni. mégpedig az olaj felhaSzkálásábáP érdekel­tek közreműködesevieL Kitalálta Két férfi beszélget: — Hogy eljár az idő. Féleségemmel együtt ki­számoltuk, hogy együtt éppen nyolcvanévesek va­gyunk. Találd ki, hogyan oszlik ez meg? — Könnyű. Feleséged a nyolc, te meg a nulla. Autós Egy orvos szabálytala­nul közlekedik, persze a rendőr megállítja, igazol­ványát kéri. Miközben a dolog tart, aiz orvos tiirei- metlenkedik. — Ha nem állít le, már régen a kórházban len­nék! — Na látja, kérem. Még hálás is lehet nekem. Kurázsi — Képzeld, amikor már az anyakönyvvezető előtt álltam, megszöktem! — Elment a bátorságod? — Ellenkezőleg: akkor szállt meg! Panasz Két barát beszélget, a családról, az otthonról. — Az én feleségeim, szegény, állandóan pa­naszkodik a házi munka miatt. — Ugyan! — Azt mondja, hogy rosszul csinálom. Szezon — Osztályvezető kar­társ, négy órakor temetik égy közeli rokonomat. El­mehetek háromkor? — Ha már ilyen szomo­rú a helyzet, menjen ko­rábban, nézze meg az elő- mérkőzést is. Álom Skót vicc Mindig arról álmodom, hogy egyszer én is 30 000 márkát keresek havonta, mint a papa. — Micsoda? Az apád 30 000 márkát keres ha­vonta? / — Ugyan, hová gon­dolsz? Csak álmodozik ró­la. Egy skót, akinek testvé­re több mint 10 évvel ez­előtt kivándorolt, találko­zik a barátjával. Már messziről kiabálja: — Képzelt csak öregem, ma végre írt a testvérem. — Nagyszerű. És hogy van? — Fogalmam sincs. Vissza kellett küldenem a levelet, mert nem volt raj­ta elég bélyeg. Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, La tine a Sándor u. 2. Telelőn: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca St u. 2. Telefon: U-51K Felelős kiadó: Dómján Sandoi. Beküldött kéziratot nem órzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő- fizethető a helyi posiahva'nloknáJ és pcstáskézbes-'őknél. Előfizetési díj: egy hónapra 20 F* Index: 25 967 Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinca Sándor u. ö. Felelős vezető: Rsrkas Béla igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents