Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-26 / 279. szám
S zederlaky belépett a kávéházba, levette sokdioptríás szemüvegét, megtörölte, aztán újra felrakta, majd hunyorogva kikeresett bennünket és megcélozta az asztalunkat. Ügy jött, azzal a ■ bizonytalan merevséggel, cél iránt, mint amikor az idegorvos azt mondja betegének: »-Most hunyja be a szemét, és menjen egyenesen a kályhához..." A rövidlátók őrangyala vigyázott rá, hogy föl ne borítsa az útjában álló székeket. Velem szemben, a szomszéd asztalnál egy nő ült. Fekete nő, sárga blúzban. Őmiatta ittam már a negyedik kétdecit A város egyetlen kávéházában találkoztunk, jobbra az ablak mellett — akár egy vidám táborozáson. Erről a sarokról már rég lemondott az üzletvezető. Kevés bevétel, sok elgázolt cigarettavég és harm a padlón, nagy ricsaj. Tulajdonképpen el kellett volna kerítem bennünket. De a társaság gyiile- vesz jellege tekintélyt parancsoló volt. Ennél tarkább bandát elképzelni sem lehetne; asztalunknál együtt ült a dupla-doktor egyetemi tanár és a rimíaragó flekk- suszter,. a szigorú gimnáziumi igazgató és a saját tanítványa — valami jókedvű, ősközösség! fraternitásban. Mi voltunk a helyi irodalom. Aki a városban író volt, vagy annak képzelte magát — mar a tehetség vagy az önkritikahiány jogán — közénk tartozott. S mi szívesen befogadtunk mindenkit. Miért is ne? Az egyetemi tanár szenvedélyes előadásokat tartott a kvantumelméletről vagy az asszír-babilóniai képírásról. Ezt a suszter is szívesen meghallgatta. Igaz, egy szót sem értett az egészből. Viszont egyenrangú félnek, szellemi osztályostársnak érezhette magát. A gimnáziumi igazgató pedig örült, ha a vőfény-költő felolvasta legújabb verseit. Az ilyen sorok. mint: »Egy szép nyári reggelen — sétáltam künn a tengeren« — akárhány Karinthy paródiánál több mulatságot szereztek nekünk. Eufórias jókedvünkben néha arra vetemedtünk, hogy a legképtelenebb képzavarokat összehasonlítsuk. A szerző ilyenkor üdvözölt csecsemő- mosollyal ült a világirodálmi párhuzamok — számára tökéletesen érthetetlen — özönét ben. ." Szederlaby 9 város hites könyvszakértője volt, s maga is író, természetesen. Erkölcs- lélektani történeteket irt, századvégi modorban. Most megállt az asztalunk előtt: — Szeretettel üdvözlöm a művész urakat — mondta, es hamiskás bajuszán látszott, hogy megint alkotott valamit. A világ legritkább és legérzékenyebb bajuszát viselte. Egy árulkodó, szőke kis szőrboly- hot az orra alatt. — Novella? — kérdezte asztalszomszédom, az ezoterikus költő. A sargablűzos nő még mindig nem nézett rám. Fitymáló közönynyel rágta a kávéjából kifelejtett kockacukrot. — Az — mondta Szeder- laky, és aktatáskáját az asztalra helyezve megszámolt bennünket. — Adssza már — morogta a gimnáziumi igazgató —, essünk, tül a nehezén ,.. Szederlaky kiemelte táskájából új novellájának máso- latkötegét, leszámolt belőle , kilenc példányt — épp eny- nyíen voltunk — és szétosztotta- a társaság tagjai között. . fékéin a leghalványabb, már alig is kibetűzhetö másolat jutott. Barátunk különben éppoly negédes volt, akár a történetéi. így könnyen meg tudta téveszteni az embereket. A városban ő volt. a Róbert bácsi. Az aranyszájú mesemondó, áld este leül a gyermekek ágya mellé, s olyan mesét mesél nekik, hogy egész éjjel nem tudnak aludni... Azt mondták, a bukott lányok megmentésével is foglalkozik. Az asztaltársaság tagjai rögtön rávetemedtek Szederlaky új novellájára, »Essünk túl a nehezén ..." En azonban egyre a sárga- blúzos nőt néztem. — Mi az? Nem érdekel? — kérdezte a szerző. — Dehogynem! — mondtam. — Nagyon is! Galsal Pongrác: A főhős Jelleme ö a noveöára értette, én a nőre. Szederlaky akkoriban hetenként megírt egy novellát, förtelmeseket persze, azt mondanom sem kell. Műveiről rengeteg másolatot készített, s folyton magánál hordta őket. K éziratait mindaddig nem tartotta véglegesnek, amíg valameny- nyien el nem olvastuk, akiknek a véleményére számított. Valóságos detektív-ösztönnel, módszeresen hajtotta fel a kritikusait. Olvasáskényszer nélkül az utcán sem lehetett találkozni vele; ha sokdiopírt as szemüvegének látóterébe kerültem, bevonszolt a legközelebbi nyilvános helyre, s amíg a rámtukmált papír- mennyiséget le nem nyeltem, el nem eresztett. Hiába magyaráztam, hogy én csak a figyelem meghitt óráiban vagyok jó olvasó. »Nyolc flekk az egész, drágaságom, átfutod!" — mondta. A kézirat űyenkor két sor híján kilenc flekk volt. Azzal is hiába védekeztem, hogy a szerző jelenlétében nem szeretek olvasni: zavar az arcizmaimat vizslató pillantások figyelme. »Jő, majd nem nézek rád" — mondta, S színlelt szórakozottsága úgy őrzött, mint a detektívaké, aMk a fal mellé állított áldozatukkal nem akarnak feltűnést keltem. Miközben az átforduló lapok zörgését számolta. Ezek a kávéházi összejövetelek tehát ünnepet jelentettek számára. Ilyenkor nyolc- tíz olvasót is ütött egy csapásra. Üj. novellájának ezt a címet adta: »Sári". Szimpla kis cím, érdektelen — gondoltam. — Sári. Éppúgy lehetne Erzsi, Eszti, vagy Elvira is. Hát azt a nőt, a szomszéd asztalnál, hogy hívhatják? A bor már a fejembe szállt, A kézirat szinte olvashatatlan volt. De . á sárgablúzos most mintha rámnézett volna. Odamegyek hozzá es megszólítom. Csakhogy körülöttem mindenki a novellával tolteke2ett Szederlaky az asztalfőn ült, készült a vizsgáztatásra, s mozgatta kis bajuszát, mintha rágcsálna Bódult fejemet indigóma- szatban tartottam Nem szerettem Szederlakyt, A szemüvegével. A bajuszával, A pomádészagaval, A novelláit pedig untam. Ki lehet az a Szirmai Endre: EQYETLEN ÜT Mondd testvérem: messze még a eél? Röpít a pálya, terelnek határok, akármerre fitt égő lábam, og út mentén velem fut az árok. Hármas elágazás' múlt, fövő. el ént hiába szeretnél másfélé indulni, csak egy utad maradt: a történelem. Sári? Nem érdekelt Szavakat húztam ki a maszatos szövegből, félmondatokat: »Az ég olyan volt, mintha akkor... Sári befordult a sarkon ... Mit akar kend a keresztapámtól?" Aztán már a szavakat sem láttam. Ez itt az én fejem, ez meg a papír — s közötte tizenöt-húsz centiméter levegő. Már csak arra ültettem,,szabályos időközökben forgassam át a lapokat. De szerencsétlenségemre a kéziratot én tettem le elsőnek. A nő, ott a szomszéd asztalnál, most már határozottan rám nézett. Közben Szederlaky is kípé- cézett a szemével; szinte a tekintetére fölszúrva tartott, míg a lassúbb észjárásúak is befejezik az olvasást; aztán egyenesen nekem szegezte: — Nos, mi a véleményed? — Jó — mondtam —, nagyon jó. A téma érdekes. A probléma eredeti. A kidolgozás példás. A konfliktus ... az is van ... Tudtam persze, hogy ez elégtelen felelet. Most jönnek a puhatoló kérdések. — Minden kitűnő — mondtam —, gratulálok. Csák... — Csak? — kérdezte Szederlaky. — Tudod, kérlek, hogy engem csak a »csak" érdekel... A rutinomra bíztam magam. — Csak — folytattam elszántan — a főhős ... Sári, a főhős jellemét jobban el kellett volna mélyíteni ... Ez az a kifogás, amit minden írásra a megszégyenülés veszélye nélkül, patent-biztonsággal alkalmazhatunk. Még Maupassant-ra vagy Gorkijra is. Ha egy Sorkij- hősről kijelentem, hogy a jelleme mélyebb is lehetne — nem ostobának fognak tartani, hanem igényesnek. Létezhet-e főhős egyáltalán, akinek jellemét ne lehetne még jobban — legalább egy ici-pici- vel jobban — elmélyítem? Ügy látszik, létezhet. — Micsodát? — kérdezte a költő. — Kit kellene elmélyíteni? — Hát a főhőst — mondtam. — A Sárit A Sári jellemét. Szederlaky döbbenten nézett rám: — Node , kérlek — mondta haborogva. — Te úgy látom, tévedsz... A Sári ugyanis, ha nem tudnád,,a Sári egy tehén. Egy öreg tehén, akit a vágóhídra visznek... Az igazgató ehhez még hozzáfűzte: — Igen, a Sári égy tehén. Te pedig egy ökör vagy. A társaságból ekkor fölszakadt a nevetés; nevetett, dülöngélt, vihogott mindenki: a költő, a professzor, a flekksuszter, a diák, az írók, fél-írók és ál-írók se- reglete; az egész szedett-ve- dett irodalmi táborozás. Es persze a nő is. A nő is a többiekkel együtt nevetett. Megnyugodva láttám, hogy elől két viplafoga van. Egy bűvös hangszer feltámadása Bakfark Bálint korának leghíresebb lantművésszé 1507—1576 között élt. »Űj Orfeuma« — néven emlegették kortáinsai, s legendákat szőttek köré. Királyi udvarok megtisztelt vendége volt, bűvös hangszerével meghódította egész Európát. Ám az idő múlásával, a szép hangú lant halálával ügy tűnt, Bakfark Bálint neve is mindörökre feledésbe merül. Szerencsére nem így történt. Századunkban, a megújuló reneszánsz zenével együtt éled fel ennék a nagyszerű művésznek emléke. Fennmaradt ta- bulaturáinak — a régi kotta- nyomtatást nevezik így — megfejtői újból és újból el- ámutaak korát megelőző zenei formanyel vén. Egy-egy Mikes rajongója, előremutató zenéjét értékelve, Bak farlkot Bartókkal együtt említi. Egy fiattal magyar grtár- és lantművész, Berakó Dániel is lelkes híve Bakfark Bálintnak. Ez évben másodízben vett részit az angliai Cheltenham városban évenként megrendezett tantkurzuson. Míg első meghívása e ritka hangszer. kitűnő művészének szólt, máílodik alkalommal, Diana Faultom, a Lute Society igazgatónője már a lantzene történetének magyar vonatkozású emlékeiről szóló előadásra és egy Bakfark mű eljátszására. kérte féL — Mikor ismerkedett meg Bakfark műveivel? — Először az emberrel »találkoztam". Még , konzervatöj- .riumi növendék koromban olvastam Gombosi Ottó zenetörténész Bakfark élete és műved című könyvét. A müvekről írott részletes elemzést akikor még nem, értettem. De megragadtak az emberről írott sorok. Kortársainak csodálata Mitől lehetett olyan .nagyszerű? — kérdeztem májamban. És elhatároztam, hogy megismerem zenéjét. A könyv végén volt . néhány Bakfark tabulatura hangjegyekkel átírt megfejtése. Megkíséreltem lejátszani egyet,' természetesen gitáron. A zene egy Bach fuga hatását keltette bennem. A Zene- triűvézétí Főiskola gitar-tam- szákárxak • elvégzése után kezdtem él lanton is játszani. Szerettem voilna a müveket eredeti hangzásban hallani, közben beleszerettem a hangszerbe. — Hogyan jellemezné a lantot? — A Imtt hálálat annak idején a csend okozta Halkan zengő húrjai nem tudták betölteni a koncerttermeket. Különös módon, újjászületését is a csendnek köszönheti. Az emberek ma keresik a lehetőséget a megnyugvásra, és mert a hangszer megteremti az egykori házimuzsikálások intim hangulatát, szívesen hallgatják. Ezenkívül, a lant mindent tud. Kísérni, együttesben játszani, szólózni. — Mi különböztette meg Bakfark Bálintot a többi lantművésztől? — Mint szólistát, nagyszerű technikája. Sokáig élt róla a hit, hogy halála előtt tűzbe vetett kottáiról maga ia azt tartotta, rajta kívül úgysem tudja megszólaltatni azokat senki. A kották elégetéséről több elmélet is kialakult. Kaczirz lengyen zenetörténész, az első Bakfark kutató szerint, a lantos szász származású volt, szász virtusból dobta tűzbe a kottákat. Gombosi Ottó ugyanezt a művész magyar temperámén* túrnának tulajdonítja. (Bakfark Bálint Brassóban, született, és mindig magyarnak tartotta magát) Mivél köztudott, hogy Olaszországban, pestisben halit meg, az igazság az lehet, hogy kottáit elégették. Nagy népszerűségének közqnihető, hogy műveiből még életében kiadtak két kötetet nyomtatásban. Az egyiket Lyonban 1552-ben, a másikat Krakkóban, 1565-ben. Ed megmaradt: néhány, kézirat is. Ezek megfejtése ugyan fáradságos munka,1 de a művészt és a hallgatót egyaránt ritka élménnyel gazdagítja. — Hogyan összegezné Bakfark műveinek különlegességiét? — Megtalálható bennük a barokk zene - jéllegzeíes&ege, a négyszólamú szerkesztés. Jelentéktelen témákat dolgó- aott fel — csodálatosan. Feltehetőén sokat ■ tanult Lassus es a többi nagy kórusmester, műveiből, mert tökéletes hangzásban tudott kórusmú- veket megszólaltatni hangszerén. A lantosok ma is úgy vélekednek, hegy müveit játszató művészet, megfejteni tudomány. —* A lant népszerűtlenné válását nemcsak gyenge hangerejének köszönhette, hanem annak is, hogy a tíz, sőt tizenhárom dupla húrom való játékot túlságosán nehéznek tartottak a művészek. Önnek nem okoz problémát az, hogy egyidőiben játszik gitáron is és lantom is? A hangszerek között váltató valóban nehéz. A gitár játék sarán megszoktam a szimpla húrok pengetéseit és fogásait. A lanton egymás mellett lévő dupla hurok ütése egészem más, de önmagában az a bény, hogy sok ,húron keli játszató, nem jelent nehézséget. — Hány húroe hangszerenjátszik? -’w — Egy hét egy nyolc és egy tíz dupla húsos -lantom van. — Mennyi ideig tart egy tant hangolása? — Koncért előtt, körülbelül fiái ómáig. Koncert közben tíz percenként újra kell. hangolni. Az időjárás, a terem hőmérséklete is befolyásolja, hogy mennyi ideig »bírja" a hangolást. — Említette, hogy jóné- hány Bajkfark tabulaturát megfejtett már, es, amennyiben a tanítás es koncertezés mellett ideje engedi, ezt a munkát módszeresen' tovább folytatja. Miért? — Elsődleges célom, hogy műveit közéi hozzam az emberekhez. Mert megismerésük azt is jelenti, hogy-Bakfark Bálint művészete még- egyeaer nem merül feledésbe László Hona. i Péter Istyón: Bízonyám ! Ez a lány- olyan lány, utóit amilyen valahány, mint az őszi avaron lobot keltő fuvátom, mintha lágy ködök között erőszakos szélroham nyomán valami futam azért mégis átszökött, mint a iáiban ritka manna, rossz levőiben majoránna, alkar arcomon eső, múló tóneot kereső, akár én, akdr te, nincs is olyan senkibe! Elite* tSpörgy grafikája.
