Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-26 / 279. szám
Egy ember—kél vélemény Falugyűlés Ordacsehiben F urcsa, de manapság is előfordult ilyesmi. Hogy az elismerést jelentő kézszar itas az asztal alatt történik, mintegy titokban, jól rejtve a környezet — és főképpen az előadó, az elnökség — szeme előL — Gratulálok, öregeim — nyúlt a művezető keze után mellette ülő társa egy tanácskozáson, és még súgva hozzátette: — Jól meg- momdtad nekik, de nagyon igazad van. Mi volt az, amit a gratuláló olyan hőstettnek ítélt meg? Mindössze egy felszólalás, melyben az előterjesztett és vitára bocsátott központi tervezet több pontjával kapcsolatban jól átgondolt, és érvekkel is kellően alátámasztott ellenvéleményét fejtette ki a művezető. Miért olyan csodálniváló dolog ez? Egyedülálló eset talán társadalmi gyakorlatunkban? Nagy baj lenne, ha bárki erre gondolna, még akkor is, ha napjainkban valóban sok volna a túlzott aggályoskodással előkészített, éppen ezért szenvedélyektől és igazi vitáktól mentes, sima lefolyású értekezlet. De az sem tagadható, hogy egyre több helyen már nem előírt kötelezettségnek tekintik a különböző közösségi fórumokat, hanem arra használják fél, hogy felszínre kerüljenek a nézetek, vélemények, állásfoglalások, és így minél szélesebb alapot kapjanak a döntések. És azért, mert eközben valaki egyet nem értését fejezi ki — persze, nem demagóg módon, mindent megtagadva, hanem gondosan mérlegelve, számolva a reális körülményekkel —, nem vették a fejét senkinek. Lehet, hogy egy kissé kínos helyzetet idéz elő némelyik kritikai megjegyzés, bíráló észrevétel, talán az előterjesztő neheztel is egy pillanatra, de hát már régen túl vagyunk azon, hogy valaminek vagy valakinek csak tapsolni lehessen. De akkor miért gratulált oly melegen a felszólalónak a tanácskozáson ugyanolyan joggal részt vevő társa? A válaszhoz tudni kell, hogy a művezető megnyilatkozása egy olyan »sima« félidő után történt, amelyben minden felszólaló csak helyeslő véleményt hangoztatott, egymást túllicitálva dicsérték a tervezetet, és az elnöki asztalnál elégedett bólogatással nyugtázták a teljes egyetértést. Ebben a megnyugvást árasztó hangulatban állt fel ellenvéleményével a művezető. És ezután kapott hosszas kézszorongatásban kifejezett elismerést ... de kitől is? Attól a társától, aki néhány perccel előbb teljes egyetértését fejezte ki az előterjesztéssel! Nehezen érthető, ugye? Gratuláció az ellenvetés véleményt hangoztatónak. Nem a legyőzött sportszerűségével, hanem azért, mért ki merte mondani azt, amit tulajdonképpen ő is gondolt. De akkor miért nem úgy beszelt, ahogy érzett, ahogy tapasztalatai, gyakorlati munkája alapján kialakult benne a vélemény a hallottakról? Miért? Gyávaságból? Számításból? Pozícióféltésből? Hajdani rossz beidegződésből, amitől ma sem képes szabadulni? Vagy talán mindez együttesen hatva juttatta el a kettős magatartásig? Művezető társa ' mindenesetre nem egykönnyen felejti el ezt az asztal alatti kézfogást, amelynek szorítását nem is volt képes viszonozni. S ajnos, még mindig sokan vannak ilyen suba alatt vagy hátulról biztatók, hivatalosan és magánjellegű beszélgetéseken homlokegyenest ellentétes véleményt hangoztatok, vagy éppen mindig csöndesek, békésen hallgatók, akik azt szeretnék, ha más vállalná helyettük az igazság kimondásának kockázatát. Mindig és mindenben. Fizetésük ezáltal természetesen nem csökken, ráadásul mentesek az átgondolt beleszólás és felelősség- vállalás kikerülhetetlen izgalmától. Nyugodtan élnek. Nem dicsérendő álláspont, szentigaz. De legalább a gratuláció »nemes gesztusától« mentenék meg őszintébben élő társaikat! Paál László Megbecsülés és közérzet Dobozhalmazok, csomagolópapírok, zsinór-gombócok »társaságában« találtam múltkorában az egyik vidéki gyümölcs- és konzervgyár szakszervezeti titkárát. Némi titkolózás után elárulta, hogy üzemükben vagy negyven dolgozó kap hamarosan különféle - ajándékokat, kis megemlékezéseket, »nem is az érték miatt, hanem, hogy éreztesse a gyári vezetőség: többet és másként dolgoznak az átlagosnál.«. Az ünnepségen készített fotók később azt is tanúsították, hogy ezeket az apró — de kinek-ki- i nek az ízlése, sót családi szükséglete szerint vásárolt ajándékokat — meghatva és nagy örömmel fogadták a megjutal- mazottak... Nem keltene különösebben * böngészni, búvárkodni, keresgélni ahhoz, hogy igen sok gyárban, üzemben, vállalatnál leljünk hasonló példákat A társadalmi megbecsülés -sokféle formája és megnyilvánulása természetes kísérője a termelésnek, a mozgalmi életnek; a módszerek és a formák igen különbözőek, a cél azonban végső soron közös tőről falcad. Munkafázisok és életutak egy- egy állomása késztet egy pillanatnyi megállásra, emlékezésre vagy buzdításra kisebb, nagyobb kollektívákat — s ezeknek az eseményeknek további nyomai sokáig érezhetők, maradandóak. A megbecsülés különböző módszereit, megjelenési formáit az emberek nagy többsége, az alkotó kollektívák igénylik es természetesnek is veszik. A »hozzáállásuk« azonban igen sokszor telítődik meg újfajta tartalommal, megnyilvánulásokkal. Megtörtént például, nem is olyan régen, hogy az egyik alföldi építőipari üzemben, a szocialista brigádok, kiemelkedő termelési sikereikért, különleges, nagyobb jutalomban részesülték. Az okleveleket át is vették, több mint tízezer forintot viszont félretették a jutalomból, ezzel segítették egyik sökgyerekes társuk kis házának felépítését, hozzáadva természetesen a Latiunk vasárnapi számában mindössze három és fél sorba belefért az esemény. Az, hogy az egyik somogyi faluban egy megvadult bika halálra gázolta az ötvenöt esztendős állatgondozót. Csak megjegyzem, mert ide kívánkozik, és mert a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értékesítő 47. novemberi. számában a szemembe ötlött valami, jóllehet ez is csupán három sor: »A kötetlen tar- tású bikahizlalás — 200 kilós súlyon felüli állatok esetében — olyan munkavégzés, ahol a veszélyforrás fokozott hatóképességű ...« Miniszteri utasítás egy korábbi rendelet módosításáról. ötvenöt év. Elmúlt. Nincs. Eggyel több sírhalom a falu temetőjében. Csoda-e, hogy aggódik az ember, ha ilyen hírről hall vagy olvas? Amikor a kötetlen tartású marhahizlalás éppen terjeszkedni kezdett megyénkben, egyik tsz- elnök ismerősömtől arról érdeklődtem, hogy tulajdonkeppen miben is áll ennek a módszernek az előnye. Elmondta: az exportigények most erre tendálnak, keresettebbek az így hizlalt állatok, és hát olcsóbb is a gazdaságnak az egész bolt. Kisebb a beruházás, gyorsabb hizlalást eredmény, több pénz — ez benne a pozitívum. És csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy a kritériumok közé tartozik: több állatot kell egyszerre egy bandában átad**,, ezekre nem szabad kötelet rakni a bevagonirozásnál sem, egyszóval egy kicsit veszélyes a velük való bánás ... Termelőszövetkezeteinkben sok az idős, a nyugdíjkorhatáron innen és túl levő gazda. A parasztember pedig nem bírja a tétlenséget. Dolgozni akar, munkálkodni szeret. Egyrészt azért, mert ez a kivánalom a sziuéböl-véréböl fakad, másreszt pedig azért, mert sok minden függ attól, mennyit dolgozik a közösben, hány munkanapot számolnak el neki. Nyugdíjév, fizetett szabadság, háztáji föld mértéke ennek a függvénye. Es János bácsi meg Józsi bácsi örök életében megszokta, hogy mindennapjaihoz hozzá tartozik a jószág, hát munkát vállal az állatok mellett. Hogy elszálltak az évek, megfogyatkozott az az erő, amelyet évtizedekkel ezelőtt még fitogtatni lehetett? Befelé keserű beismerés — kifele megtévesztő sokatvállalas. Félteni kell ezeket az embereket, aggódni kell értük. Nem valók már veszélyes munkahelyekre, oda, ahol a »veszély- forrás fokozott hatóképessé- gű->. Nem szabad engedni, hogy ne maradjon a munkából kiöregedetteknek idejük pihenésre. Nyugodt, csöndes, zavartalan, a szeretet és megoe- csülés melegével telített pihenésre . magúk keze munkáját is. A megbecsülés lényegében tovább fokozódott. Jutott belőle annak a családnak is, amelyik nyilván mindig emlékezni fog — megint csak a megbecsülésre, az emberséggel ötvöződött segítségre. Mennyire valós és mélyben gyökerező a figyelem, a megbecsülés igénye, hadd illusztráljuk egy más előjelű példával is. Idős munkás mondta el az egyik megyei tanács vb- titkárának: sértve érzi magát, ügy véli, negyvenévi munka után más eljárás illette volna ! meg... Kiderült, hogy kétsoros tevéiben közölték vele: nyugdíjazzák, mehet a pénztárhoz fölvenni a felmondási időre szóló pénzt. Tovább: semmi. Aztán — éppen a tanács közbelépésére — pótlólag sort kerítettek egy kis búcsúztatóra, elhangzottak a szokásos meleg búcsúszavak is... csak éppen már nem volt olyan jóízű az egész, mintha magától történik, úgy, ahogyan kell, ahogyan mindem idős, munkában megfáradt, a pihenést választó embernél történnie kellene... A jó közérzet — a jó politikai közérzet — egyik megnyilvánulása, hogy az emberek túlnyomó többsége érzi, tudja: I a munkájára figyelnek, a > megbecsülés és a ügyelem kü- j lönböző megnyilvánulásaiban j része lehet; tőle is függ, menynyi sikerélményt vallhat majd magáénak. A munka sokrétűségéből adódóan a formák bő tárháza áll rendelkezésre. Találkoztam gyógyszervegyész- kutatóval, aki világhírű találmány egyik alkotójaként a legkülönbözőbb elismerésekben részesült, a pénznek örült s a családja javára fordította, de emlékeiben még jobban megmaradt az őszinte baráti gratuláció, a kis háza felköszöntő, azok a táviratok, melyekkel a postás bekopogtatott. És talál- j koztam nehézipari üzemben : dolgozó fényezővel, aki féltőn i őrzött egy oklevelet: brigád- j, vetlékedőn első lett — irodalomból ... Valójában apró dolgokból, kis összetevőkből forrná- ! lódik kellemessé és elégedetté j az emberi közérzet; az az érzelmi töltésű »közeg«, amely j meghatározója koznapjaink hangulatának, jo vagy rossz tartalmának. A társadalmi j megbecsülés bőségesen váltogatható — és nagyon sokszor és sok helyütt már jól is használt — formái ezért is érdemelnék: megkülönböztetett figyelmet. Tovább s tovább lendítik az alkotókedvet, késztetnek megint fellépni az újabb lépcsőfokokra _. 4. U- i A tanácselnök már délelőtt kiment Ordacsehibe. Nem azért, mintha nem ismerné a társközség gondjait, hanem inkább azért, hogy a saját szemével győződjön meg az utak állapotáról, az építkezések helyzetéről. Amikor késő délután a faluba érkeztem, éppen a termelőszövetkezet üzemegységvezetőjével egyeztette, mennyi társadalmi munkát végeztek az idén. A falugyűlés tavaly jól sikerült. Vajon sikerül-e most is? A tanács vezetői izgultak: lesz-e kinek megtartani a gyűlésit Az elnök szerint legföljebb negyven-nagyvenöten várhatók, mert esik az eső, a tévében pedig este a Vidocq megy. Elsősorban férfiak várhatók, mert a nők nemigen jörulék el, rájuk hárul az etetés, a háztartás gondja. A hivatalsegéd jól bedur- rantott a kályhába, s hat óra előtt kellemes meleg várta az érkezőket a tanácsházán. Amikor beléptem a terembe, az első pillanatban nem hittem a szememnek. Egy sereg lány és asszony ült leghátul a székeken. No, mégse lett igaza az elnöknek, gondoltam magamban. Tévedtem. Kis idő múlva valaki beszólt az ajtón, erre az összes nő fölkerake- dett, s elment a klubba, ugyanis éppen erre az estére hívták össze a vöröskeresztes alap- szervezet vezetőségválasztó gyűlésétől. Egy kicsit furcsál- lottam, hogy így keresztbeszerveztek, s megfosztották a lányokat és asszonyokat attól a lehetőségtől, hogy e fórumon tájékozódjanak, esetleg elmondják véleményüket. Az egyik vezető megjegyezte, hogy legalább nem foglalják el a helyeket a férfiak elöl, mert csak elüldögélnének itt, s nem szólalnának föl. Később körülnéztem. Csak egy nő ült a tömegben, ő is inkább híva tálból, mert tanács- és vb-tag. A vörös terítős asztal mellett helyet foglalt az elnökség. Lakos József népfrontel- nök nyitotta meg a falugyűlést, s ahogy körülhordozta tekintetét, látszott, hogy elégedett a megjelentek számával, időközben ugyanis csaknem megtelt a terem. Németh József, a Fonyódi Nagyközségi Tanács elnöke fölidézte, milyen nagy segítséget adott a tavalyi falugyűlés ahhoz, hogyan fejlesszék Ordacsehit. Arra kért mindenkit, most is adjanak támogatást, útmutatást a tervezéshez. A tanács természetesen azt szeretné, ha a javaslatokkal párosulna a tenni akarás is. Mindenki feszülten figyelt, amikor a jelölő gyűléseken, a tavalyi falugyűlésen, a tanácstagi beszámolókon elhangzott javaslatok sorsa került szóba. Felújították a pedagógus, az óvónő szolgálati lakását, az óvodát, az iskolát. Megépült az annyira óhajtott törpe vízmű, s hamarosan bekötik a házakat a hálózatba. Elkészült az öltöző a szabad strandon. A buszvárókat rendbe tették. Fonyódról küldtek embereket az árkok kimetszésére. A tanácselnök nagy elismeréssel beszélt a termelőszövetkezet és a lakosság társadalmi munkájáról. A tsz mintegy huszan- kétezer, a lakosság pedig ösz- szesen száz tizennégy ezer forint értékű társadalmi munkát végzett Mit tesz a jó példa. Mivel a tavaly elhangzottaknak foganatjuk volt, senkit sem kellett noszogatni, sorban szólásra jelentkezett, akinek panasza, problémája, javaslata volt. Az elsőnek szóló férfiak egy-egy utca, köz állapotáról, a közvilágítás megjavításáról, az árkok kúnetszéséről mondták el a véleményüket. Aztán egyre magvasabb gondolatokat fogalmaztak meg az emberek. Czár Gáspár száznyolcvan család panaszát tolmácsolta, amikor azt kifogásolta, hogy a leilei boyszolgálat tíz forintért szállítja ki a pb-gázpalacko- kat Ordacsehibe. Szerinte a végleges megoldást egy helybeli cseretelep megnyitása jelentené. Ö is, majd Lakos Ferenc is előhozakodott a falubeliek nagy panaszával A buszmenetrend megváltozása nagyon megnehezítette az ösz- szeköttetést Fonyóddal, s elsősorban Boglárral. Egyre többen kényszerülnek rá, hogy gyalog menjenek. Nem új buszra, csak a nyári menetrend szerinti járatokra volna szükség. Gál Sándor plébános azt kérte, hogy nagyobb gondot fordítson a tanács a Széchenyi tér és a temető felé vezető iit állapotára, hiszen nyaranta sok külföldi is megfordul a faluban, s nem a legszebb képet mutatja a szövetkezeti italbolt a kuglipályával Ö volt az első, aki arról beszélt milyen készségesen és udvariasan foglalkoznak az ügyfelekkel a közös tanácson. Elmondta, hogy tartsanak ismeretterjesztő előadásokat a lakáskultúráról és hasonló témákról. Tetszett nekem, hogy a felszólaló tanácstagok egy kicsit abba is beavatták a gyűlés részvevőit, hogyan tevékenykedik tanácstagi csoportjuk, hogyan képviselik nyolcán a falu érdekeit a közös tanács ülésein. Horváth Gyula okos érvekkel támasztotta alá, hogy föltétien, rendbe kell hozatni a Dózsa György utcát, s ehhez vállalta a társadalmi munkai, megszervezését is, Takács Árpád — ő tagja a megyei pártbizottságnak is — megköszönte a jó javaslatokat. A község tanácstagjai — mint eddig is — igyekeznek elintézni, amit lehet Lakos József kész tervvel állt élő, a közös tanács következő ülésén tolmácsolják a legfontosabbakat. A tanácselnök a falugyűlés értékelésekor egyet erősen kifogásolt: sokkal több tenni- akarást várt, mint amennyi megnyilvánult. Vitába szállt Czár Gáspárral, ő ugyanis azt kérte, ne tegyen Ordacsehi Fonyód mostohagyereke, tekintse édesgyerekének. A tanácselnök meggyőző számokat sorolt fel e téves érzés megcáfolására. A község önerejéből nem is lett volna képes any- nyit fejleszteni, mint ameny- nyit az idén kapott és kap. Az egy évben befolyó községié] - lesztesi adó még a beszámolóban említett egy-egy nagyobb létesítményre sem futná. Talán hetvenen gyűltek ösz- sze ezen az estén. Kiderült, ott volt hátul a Fonyódi Nagyköz- sági Pártbizottság titkára is, s elégedetten hallgatta a felszólalásokat. Igazat adott a tanácselnöknek, hogy egy évre elegendő útravalót kapott a tanács a falugyűléstől. Lajos Géza A f öldkábel az oka? Igény van, lehetőség nincs a több sütemény készítésére Naponta száz tortalapot sütnek az üzemben. A legnagyobb forgalmú út mellett, egy udvar hátsó részén, eldugott helyen van Barcson az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet cukrászüzeme. — Még egyszer ennyi terméket is el lehetne adni — mondta Schwarz János üzemvezető. — Az igényeknek azonban így is nehezen tudunk elegeit tenni. Az ünnepekre sern tudunk nagyobb mennyiséget adni, mint az év más időszakaiban, es«rt,^ Mert öt ev alatt megduplázódott az üzem forgalma, a felszerelés viszont elavult. Van ugyan egy korszerű villanysütő, de március óta — akkor állították be — még- nincs bekötve. Hiába szorgalmazta az áfész, a ktsz azzal utasította vissza a kérést, hogy nincsen földkábel, A meglévő sütők pedig íatüzelésűek, és erősen j füstölnek. Nyáron ex nem any- | 1 nyma zavaró, nyitva vannak. az ablakok, de télen szinte elviselhetetlen. Az üzemben mindössze egy habverő van, (»mint egy háztartásban!«- — mondta a vezető), legalább kettő kellene. Ezért van az, hogy a meglehetősen zsúfolt üzem cikklistá- ján 50—60 féle termék szerepel ugyan, de nem tudják mind készíteni.' Minyont, desz- szertféléket és teasüteményt egyáltalán nem gyártanak. Pedig Barcs mellett Csokonyavi- sontát is ellátják, s kérik az árut már Darányiban és Babó- csán is. Kívánságaikat csak nagyobb helyiség és technikailag korszerűbb felszereltség esetén tudnák figyelembe ven» ni. S ezen érdemes elgondolkozni ... — Milyen készítmény adja a legtöbb munkát? — A gesztenyepüré és a torták. Csak linzerkoszorúból naponta háromezer darabot készítünk. Szívesen dolgozunk, többet is biztosíthatnánk, ha megvolna rá a lehetőség. Talán ha bővítenék a kapacitást __ H , F.
