Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-24 / 277. szám

A Sótok és Vidéke Álta­lános Fogyasztási és értékesítő Szövetkezet működésű területe jóval túllé­pd a város határait, hiszen Sió­tokon kívül Zamárdi, Balaton- endréd, Balatonszabadi, Sió- jtrt, Ságvár, Ádánd és Nyim is eninek az áfész-nek a körzeté­be tartozik. Már a helységek felsorolása is sejteti, hogy csu­pa olyan települést keld a ven­déglátó és kereskedelmi tevé­kenység során ellátni, ahol a j helybeli lakosságon kívül kü- ! Ionosén nyaranta számottevő­en megnövekszik a vásárlók száma: az idegenforgalom fo­kozza az áruellátással szem­ben támasztott követelménye­ket, hiszen ilyenkor a szoká­sosnál jóval több vásárló áll a pultok előtt Mindez együttvéve sajátos feladatok elé állítja évről évre I a szövetkezet vezetőit Ebben | az évben 9,3 millió forintot költöttek állóeszköz-fej lesz- tesne. Mint azt az áfész veze- í tőitől — köztük Harag Já­nos igazgatósági elnöktől j es Nyíri Ferenc kereskedel- | mi főosztályvezetőtől — meg- j tudtuk, az 1971. évihez képest az idén átlagosan 3 millió torimittal nagyobb ér­tékű árukészlettel gondoskod­tak s> Vásárlói igények kielégí­téséről. Gondoskodtak arról is, hogy a fogyasztó a vásár- ! lasai során olyan kereskedel- j mi egysegekben lelje meg a keresett cikkféleségeket, ame- ; lyek kielégítik a korszerű igé- | nyékét. Magyarán szólva: új * egységeket hoztak létre, a meglevőket tovább fejlesztet­ték. Új üzletek Siófokon és a községekben Az idegenforgalma program kereteben négy új boltot léte­sítettek az idén Siófokon, eb­ből kettő télen-nyáron üze­mel, kettő pedig idényjellegű. A négy üzlet közül kettő élel­miszerbolt, kettő kis ABC. A beruházások 5,8 millió forint­ba kerültek. Három már meg­nyílt és a vásárlók rendelke­zésére áll, a negyediket Siófok felszabad ulásán ak évforduló­ján adják át rendeltetésének a város délnyugati részén, a kór­ház környéken, ahol az utób­bi időben sok társasház és családi ház épült. Ebből is lát­szik, hogy az üzle ttelep ütéssel igyekszenek a város fejlődésé­hez igazodni, a lakosság ellá­tását a lakóhelyhez közel eső boltokból biztosítani. Ugyancsak Siófokon, a Fő utcán, az OTP mellett épül mintegy 300 négyzetméternyi alapterületen — várhatóan még az idén elkészül —, két­millió forintos költséggel a mezőgazdasági eszközök bolt­ja. Régi kívánság teljesül ez­zel a létesítménnyel, hiszen a környékbeliek nagyon keresik a szerszámokat, mezőgazdasá­gi kisgépeiket, növényvédő szereket. Ezek a cikkíéleségek a vasboltban alig, vagy csak zsúfoltan, áttekinthetetlenül férnek el, itt viszont a kiskert­tel, a háztáji földterületté! ren­delkezők könnyűszerrel meg­találhatják majd a szükséges áraikat. Siójuton, ezen a viszonylag kis településein ez ideig szűkös boltban és kevés áruval szol­gálhatták ki. a lakosságot, a bérelt helyiség mérete ugyan­is nem adott módot gazdag áruválaszték beszerzésére. Az idén elkészül itt mintegy 700 ezer forintért egy korszerű ve­gyesbolt, ahol az élelmiszeren kívül egyéb, az elemi közszük-, ségletet kielégítő cikkeket is árusítanak majd. Erre lehető­ség nyílik annál is inkább, mert a 80 négyzetméteres alap- területű bolthelyiség négy­szerié nagyobb az előzőnél. Ahol a finom kenyér kel... A szövetkezet vezetői csu­pán a nagyobb volumenű be­ruházásokat említették, ame­lyek a 9,3 millió forintos álló­eszköz-fejlesztés keretében az idén megvalósultak, illetőleg megvalósulnak. Ennek kap­csán szólni kell arról is, hogy miután megalakult a munkás­szövetkezet a Kőolajvezeték Vállalatnál, két munliásszövet- kezeti boltot is nyitottak, egyet a vállalat lakótelepén, egyet pedig az ipartelepen. Ezek'az eg-^égek, valamint az új pártszékházban létesített bolt kooperációban valósult meg, A kooperációt az illeté­kes vállalatokkal, szervekkel dolgozik a siófoki álész nő a Sió Áruház látogatottsága A fistelaasBW- Tumpek Paine; — Most köröteóaefc, faagy mit vehetünk .karácsonyra. Nem szóltak az eladók amiatt sem, hogy csak nézelődésre szedték le a különféle cikke­ket, és egyelőre semmit sem váló szoros együttműködést ] példázza az Adandón létesített propán-bután gázcseretélep is,, melyet a községi tanács és a siófoki áfész közös beruházás­ként nyitnak meg a jövő év első negyedében. Jövőre vo­natkozó terv, de az előkészüle­tek alapján máris biztosra ve- ] hető a megvalósulása Bala- j tonszabadiban egy vegyes j élelmiszerboltnak: a 133 négy- j zetméteren felépülő boltnak már kijelölték a helyét, elké­szült a szükséges tervdoku­mentáció. Innen látják majd el a község északi lészét. Az 1,2 millió forintos költséggel épí­tendő bolt számottevő segítse- I get jelent majd az itt élő em- J bereknek, mindenkélőtt a sió­foki áfész balatonszabadi tag- j ! járnák. Az idei teljesítmények, a la­kosság érdekében történő fej­lesztések, korszerűsítést célzó beruházások soréba tartozik a sütőüzem rekonstrukciója is. A három régi, kis méretű; sü­tőkemence helyett négy lett, s . a tüzelési technika is válto­zott. A rekonstrukció révén a sütőüzem teljesítménye mint- I egy 50 százalékkal nőtt a ko­rábbihoz képest. Ez gyakorla­tilag azt jelenti, hogy amíg korábban évi 120 vagánnyá árut adtak ki innen, most el­érhetik a 180 vagont úgy, hogy az üzem csupán normál kapa­citással működik. A kemen- I oék átépítésére, az olajtüzelés kellékeinek beszerelésére, vagyis a teljes rekonstrukcióra félmillió forintot költött a szö­vetkezet. ...és ahol elkel: a Sió Aruház •» i Sió Aruház — nemcsak Sió- i fokon és környékén, hanem az ; ország különböző részein is jól ismert és elismert bevá­sárlóhely. Sokan keresik a már említett finom, közismer­ten jó minőségű kenyeréért, 1 péksüteményéért, pedig ez í csupán elenyésző része annak 1 a sok-sok cikknek, amely itt a földszinten es az emeleten ; gazdát keres. S hadd tegyük j * mindjárt hozza: ezek az áru- j féleséglek általában elég gyor- 1 san vevőre találnak. Buda- : pestről, Székesfehérvárról, j Veszprémből ugyanúgy fölke­resik az áruházat a vásárlók, mint Kaposvárról, Andocsról, KerékibóL. És az is köztudott, hogy s nyaranta ide látogató több tízezer külföldi jó része is úgy jön a Balaton mélléké- tre, hogy már tud a Sió Áruház létezéséről... Miitől ilyen közkedvelt, nép­szerű, széltében-hosszában is­mert és dicsért a Sió Áruház? Apró dolog, de ide kívánkozik j egy nyári tapasztalat: az áru- | ház kirakatában vasárnap j reggeltől késő estig üzemeltet­ték a televíziót, hogy a járó­kelők figyelemmel kísérhessék a müncheni olimpia esemé­nyeit. Sokan mondták akkor, hogy ez a módszer kitűnő. Senki sem beszélt üzlete fo­gásról hanem szolgáltatásról. Valami plusz volt ez, olyan többlet, melyet a bolt nyújtott addigi és jövendő vásárlódnak, ingyenesen. Tehát mindenképpen vala­miféle hasznos — a vásárló­közönség számára hasznos! — üzletpolitikát folytat a Sió Áru­ház, s nem maradt el az ered­mény. Dömötör Istvánnal, az áruház igazgatójával es he­lyettesével, Bakonyi Lóránttal próbáltuk a jogos elismerések sokaságából kihámozni az ere­dőt: mi á siker nyitja? A vá­lasz, talán úgy tűnik, túlságo­san is egyszerű, hiszen csupán ennyiből áll: . gazdag áruvá­laszték legyen mindig az üzlet valamennyi osztályán; az el­adók sohase feledkezzenek meg az udvarias kiszolgálás­ról, az előzékenységről; nélkü­lözhetetlen az e feladatokra alkalmas személyzet. Az eladó dolga, hogy eladja az árut, méghozzá úgy, hogy I minden vevő elégedett legyen nemcsak a kapott portékával, j hanem a kiszolgálással is. Hogy ezek az eladók rendsze- nes előadásokat hallgatnák ar­ról, miként végezhetnek kifo­gástalan munkát a vevő és az áruház érdekében, s hogy a jövőben ugyancsak előadások hangzanak el számukra a tár­sadalmi tulajdon védelméről —, csöppet sem csodálni való. Mindez nélkülözhetetlen ah­hoz, hogy. a Sió Áruház öreg­bítse jó hírét. Csali így való­sulhat meg az év végéig a 170 millió forintos forgalom, amely 23 millió forinttal több a tava­lyinál. Most 149 milliónál tar­tanak, s ezután jön csali a ja­va: az ünnepek, az ajándéko­zások csúcsidőszaka... Mit ajánlanak az osztályok? A Síó Áruház különböző osztályain az éviszaknak meg­felelő cikkeik sokasága tárul­kozik a vásárló elé. Nehéz vá­lasztani, mert mindenből sok van. Ez ugyan csöppet se baj, de ha valaki előtt a szebbnél szebb holmik garmadája sora­kozik, méghozzá úgy, hogy az elrendezés jóvoltából mindent láthat — bizony nehéz kivá­lasztani. De nézzük, mit aján­lanak az osztályokon ? A divatosztály anyagából íme egy rövidke összeállítás. Közeledik a tél, a nők ilyen­kor szívesen vesznek a kezük­be kötőtűt, horgolótűt, s ké­szítenek kűLöniböző holmikat maguknak vagy ajándéknak. Nekik ajánlja a divatosztály a több színű, melírozott, szinte­tikus fonalat, amelynek kilója 560 forint. A kisgyerekek ve­szik nagy hasznát óvodába vagy iskolába menet az orkán huzatú kesztyűknek, amelyek minden méretben és többféle színben kaphatók 18-tól 32.30 forintig. Szívesen fogadott ajándék a szép, tetszetős sál és kendő: az áruház átlagon fe­lüli választékot nyújt a 119 fo­rintos férfi kasmíi-sálákból és a 130 forintos, női kasmírken­dőkből. A kötöttáruoszfcóiy minde­nekelőtt a Soproni Háziipari Szövetkezet egyik gyártmá­nyára, a kötött sportkardigán­ra hívja M a férfiak figyel­mét: a magasan gombolható, divatos fazonú férfikardigánt 520 forintért adják, s többféle színbein kapható az osztályon. Ugyancsak a téli öltözködés egyik szép ruhadarabja a min­tás kötésű, négy-öt féle szín­ben készített és minden szám­ban kapható férfigarbó is, amelynek ára 450 forint. Szin­tén fiérfiaiknak ajánlott a kö­tött mellény, több színben 530 forintért vásárolható. A kötöttáruosztály természe­tesen a nők számára is gazdag ajánlatlistát tartogat, amely­ből ezúttal csak néhány cik­ket említünk meg. Így például 3500—5010 forintos áron igen I nagy választékban várják a j vásárlókat — a legdivatosabb fazonokat találhatja a vevő az osztály árukínálatában. A di­vatszínekben és változatos fa­zonokban elkészített női és bakfis jersey ruhák ára 980 és 1200 forint között van. 1000 fo­rintért kapható a sötétkék szí­nű, balifis kordbársony nad­rágkosztüm, s ennél 200 forint­tal kerül többe a műszőrme gallérral ellátott, változatos színekben megtalálható, téli nadrágkosztüm a nők részére. A méleráruosztaly ugyan­csak erdekes ajánlattal szol­gál. így például szilveszterre is megfelelő, kitűnő alkalmi ruhaanyagának javasolja azt a francia importból való, 90 centiméteres széles fekete bársonyt, melynek métere 357 forint A jersey anyagok — 160 centiméter szélesek, mé­terük 305 forint — nagy vá­lasztékban állnak a vevők rendelkezésére ‘csakúgy, mint a sötét mintás jacquard szövetek, amelyekből egy mé­ter 357 forintba kerül. S ugyan mi más kopik leg­többet a sáros, hideg őszben, a fagyos télben, mint a cipő és a csizma? Az áruajánlásnál itt is azokra gondoltak először, akik a lábbelit leginkább kop­tatják — a gyerekekre. Ezért az áruház cipőosztályának ajánlásai között első helyen szerepelnek a gyermekcsiz­mák, amelyek 53 és 235 forint közötti áron kaphatók. A férfiak lábát is óvják a hi­degtől, ezért nekik a bundabé- Léses, bőrből készült cipőket ajánlják; ezek a lábbelik 285— 300 forintért vásárolhatók az áruház cipőosztályán. S ha már a férfiaknál tar-- tunk, nézzük meg, mit kínál nekik megvételre a férfikon- fekció-osztály? Mindenekelőtt a 2280 forintos, sötétszürke, angol gyapjúból készült téli- kabátot. Aztán az 1640 forin­tos, import ballon huzatú, mű­szőrmével bélelt csuklyás té- likabátot, amely több színben is megtalálható az osztály áru­készletében. 2200 forint az ára a barna színű Tájfun télika­bátnak, amelyet teddybeer bé­léssel láttak ét. S itt említjük meg a naigykamaszoknak aján­lott, Hasso fantázianevű téli- kábátot, amelyet 1100 formi­ert Ionéinak az osztály eladói. És mit mondanak a vevők? Miután megtudtoíik, mit aján­lanak a vásárlóknak a Sió Aruház különböző osztályain, arról is hallottunk, hogy még az ünnepek előtt alkalmi áron vásárt rendeznek a külföldi [ iparcikk—főként a ruházati cik­kek — zöme található, sokan megfordulnak, s ebből az kö­vetkezik, hogy még nem min­denki szerezte be a téli hol­mit A készlet nagy, váloga­tásra bőven van lehetőség, sőt, ] ha csupán nézelődni, kíván- csidkodni akar valaki, s egye- j lőre nincs vásárlási szándéka, nyugodtan kinézheti magának , az ízlésének megfelelő holmit, s legközelebb már »biztosra | megy«. A kőröshegyi Gyugyi And­rás, aki felesegével jött az áru­házba, ugyancsak magabizto­sain nézelődött az áruk között. — Az idén nyáron jöttem ide először vásárolni. Egy eső- j kabátot vettem az asszonynak. Azóta, ha erre akad dolgunk, és valami szépet akarunk, be­jövünk ide... Ezúttal Gyugyi Andrásné 1 egy kendőt vett. Meleg holmi, szükség van rá mostanában. A somogyegresá Hager Mi­hály kőműves errefelé dolgo­zott, és úgy gondolta, itt veszi meg, amire most éppen szük­sége van. — Pulóvert vettem — mondja. — Rendszeresen itt szerezzük be, ami keli, a csa­ládnak innen van a ruhája. Minden gyerekemnek van már innen valamije... Meg aztán í azért is könnyű beszerezni eb- | ben az áruházban azt, ami ép- ! pen kell, mert segítenek az el- 1 adók. Mert, igaz, ami igaz, el­őkel a segítség. Ruhát mindig ■ én veszek magamnak, a szín- [ ről is én mondom meg, hogy jó-e vagy nem. De itt mindig | elém tesznék mindent, ami a j készletben van, hogy megta­láljam azt, amelyik nékem a legjobban tetszik... Szentes Jánosné Balatombog- lárról jött a Sió Áruházba. Amit a cipő vásárlással kap­csolatban elmondott, azt csak megerősíti a cipőosztály gaz­dag és mégis könnyen átte­kinthető áruválasztéka: Könnyű itt cipőt venni, mert sokféle van, s szinte kínálj ók magukat. A tavasszal a fiam is itt vette meg a cipőjét... Reklamáció?. Ilyesmire még nem volt példa, elégedett va­gyok az áruval — és a lábára mutat: azt a pár cipőt is itt szerezte be, s nem volt vele baj. Elismerés a türelemért... A siófoka Tumpek Pálné üdülőgondnok a menyével és az unokájával indult ed bevá­sárlóéira az áruházba. A nagy­mama: — Zoknit vettünk most az unokáinnak. Előzőleg ruhát kapott itt. Hogy miért jövök ide szívesen? Egyebek között vettünk. Nemcsak elviselik ezt a többletmunkát, hanem még föl is hívják a figyelmet olyan halmikra, amelyeket az ember első látásra nem vett észre... A férjemmel egy ütt három évig a Német Demokratikus Köztársaságban dolgoztunk, Drezdában laktunk. Ott szüle­tett a kisfiúnk is. Sok ilyen áruházban megfordultam, s ha összehasonlítom a látotta­kat a Sió Áruházzal, elmond­hatom, hogy az ittenieknek nem kell szégyenkezniük. Szép ez az áruház, az eladók — ezt tapasztaltam magam is — a nyári nagy forgalomban is tü­relmesek. És szívesen jár ide az ember azért is, mert itt egy | helyen mindent megtalál: a földszinten ott a banán, az al­ma, a kenyér, itt meg a ruhá­zati cikkek... Tény, hogy lényeges szem­pont: a bevásárlókörút során lehetőleg miniéi több árut ta­láljon meg egy helyen a házi­asszony, hiszen neki is drága az ideje. S hogy Siófok cent­rumában áll ez az áruház, na­gyon sokan látják hasznát, »benszülöttak«, átutazók, az I itteni munkahelyeken dolgo­zók és az a számos hazai és I külföldi turista, aki főképpen a nyári szezonban, de azt meg­előzően és azt követően is megfordul megyénk északi, fiatal varosában. ...és a kiemelkedő szolgáltatásért A siófoki általános fogyasz­tási és értékesítő szövetkezet, illetőleg a Sió Áruház vezető í- | ved folytatott beszélgetés arról- j győzött meg — s ezt a vásár- j lók véleménye csak megerő­sítette —, hogy igyekszenek minden tőlük telhetőt elkövet­ni a lakosság igényeinek mi- J rnéd jobb kiélégítóse végett. Beruházásokat valósítanak j meg, tudatosan törekszenek az I áruellátás javítására, a készlet j mennyiségi és 'minőségi növe- I lésére. A vásárlót olyan part- i nemek tekintik, akinek az ér- j deke elsődleges — tehat nem- | csak kiszolgáljak, hanem gon- j doskodnak arról is, hogy mi- j nél több és minél jobb áruval ! lássák eL Ezt a szellemet ér- j vényesíttetik az dadákkal is, hiszen ők álltnak legközelebb a vevőhöz, ők állnak a pult másik oldalán, amikor árut kér a vásárló. A Sió Áruház vezetői el­mondták, hogy a kereskedelmi forgalom — már említettük, hogy az idén milyen számot­tevően nőtt a tavalyihoz ké­pest — 1973-ban tovább nö­vekszik; erre fölkészülnék, ezt várják az eddigi fokozatos forgalomemelkedésből követ­keztetve. Hogy tudatos mun­gyártmámyú italokból az ABC­azért, mert az eladók nem res­kájuk sokat jelent fiatal vá­a több színárnyalatú, import harisnyanadrágot, amelyet 45,90 és 47, illetőleg 48,10 fo­rintért árusítanák. Kasmiion alapanyagból készült a bébi- garmtúra — felsőrész, nadrág, sapka, kesztyű —, amelynek 287 forint az ára, s 1-től 3-as méretig kapható a kötöttáru- osztályon. A nőikoiiíekció-osztalyon az import műszőrme bundák osztályon. Ezekben a napokban, no­vember vége felé is sok ér­deklődő járja az áruház föld­szintjén és emeletén a »folyo­sókat« Persze niem éri el a nyári nagy idegenforgalom zsúfoltságát ez a mostani lá­togatottság, de azért akad dol­guk az eladóknak valamennyi osztályon. Az emeleten, ahol az telük leszedni az árut és ki­rakni elém, hogy válogatni tudjak. Ha valamit éppen nem kaptam meg, pontosan meg­mondják, mikor jöjjek legkö­zelebb, és egyszer sem fárad­tam hiába. Azt is meg kall mondani, hogy ha valamilyen probléma van, zokszó nélkül visszacserélik az árut. rosunk életébe!}, s hogy mi­lyen mértékben lehetett erre az áruházra számítani például az idén is a nagy kereslet ki­elégítésében, arra egy nagyon közeli példa szolgálhat bizony­ságul: Szedán adták át a Sió Áru­ház vezetőinek a Siófoki Vá­rosi Pártbizottság és a Siófoki Városi Tanács emléklapját, melyen a város párt- és taná­csi vezetői elismerésüket fe­jezik ki azért a kiemelkedő szolgáltatásért, amit az áruház az idén végzett a városban. Különösen jelentős ez az el­ismerés, ha figyelembe vesz- szük, hogy a Siófok és Vidéke Általános Fogyasztási és Ér­tékesítő Szövetkezetnék szá­mos, a szövetkezet körzetében elhelyezkedő községben es ki­sebb településen fölmerülő el­látási gondokat is orvosolnia keli, mégpedig úgy, hogy a la­kosság egyre növekvő igényeit a szövetkezete kereskedelmi es viendégliátóipari egységek ott is kielégítsék. Mindennek az összetett feladatnak igyekszik jói megfelelni a siófoki áfész.

Next

/
Thumbnails
Contents