Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-23 / 276. szám
Elismerésit! — szerepei*: AX HIXHP SOHOGY NEGVEI 01 Z O TTS A GÁ N A K LAPJA XXVIII. évfolyam, 276. szám. Csütörtök, 1972. november 23. zója és az 1969. évi moszkvai I cionalizmus« címen több ta- nemzetközi tanácskozás kap- j nulmány foglalkozik ezeknek csán. Több cikk és beszéd tár*- j az elveknek az elemzésével, a gya a MSZMP és a Magyar ! mai helyzetre és a feladatokra Népköztársaság nemzetközi j való alkalmazásával. A kötet politikájának elvei és egy-egy j tartalmazza több előadásának fontos nemzetközi eseménnyel j teljes szövegét, amelyek az kapcsolatban elfoglalt állás- í MSZMP Központi Bizottságá- pont. »Osztályszemlélet — j nak Politikai Akadémiáján nemzetközi érdek — interna- j hangzottak el. A politikai könynapokra jelent meg Fock Jenő, Komócsin Zoltán beszédei Ezt a két könyvet nagy haszonnal forgathatják mindazok, akik politikai kérdésekkel foglalkoznak. A Kossuth Könyvkiadó Fock Jenő beszédeit és' Cilikéit A szocializmus építésének gazdaságpolitikája címmel jelentette meg. Fock Jenő, mint a kormány Gazdasági Bizottságának, majd a forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke, cselekvő részese gazdasági életünk fejlődésének, a szocialista gazdálkodás ered- ményességének, a magyar társadalom egyetemes előrehaladásának. Megbízatásából adódóan gyakran találkozik az ipari és a mezőgazdasági üzemek dolgozóival; a termelés különböző szintű irányítóival. E találkozások alkalmával több beszédet mondott, illetve sok cikket írt. A miniszterelnök legjelentősebb beszédeit és cikkeit tartalmazó 472 oldalas gyűjteményes kötet mindazoknak nagy segítség, akiket behatóbban érdekel a szocializmus építésének gazdaságpolitikája. Komócsin Zoltán gyűjteményes kötete Nemzeti érdekek — internacionalista célok címmel jelent meg, s az 1960-as és 70-es években írt, illetve elmondott nemzetközi tárgyú cikkeit, tanulmányait és beszédeit tartalmazza. A kötet első írásai a magyar—szovjet barátsággal, az MSZMP és az SZKP, hazánk és a Szovjetunió viszonyával foglalkoznak. A továbbiakban a nemzetközi kommunista mozgalom egységének kérdéseiről szól, mégpedig a kommunista és munkáspártok 1968 márciusában megtartott budapesti találkoA kis szobában már, sokan | mondja! — örvendezett az ün- voltunk. Munkatársai köszön- j népéit. tötték Rosta Lajosnét, a Kapos Sokan köszöntötték Bözsi étterem konyhája dolgozóinak nénit. Ott voltak a konyha veKiknél csökken január 1-töl a iakbérhezzájáratás? Tájékoztató a keresetszámításról Szociológia? Ideál 72. Dokumentumfüm — ennyit mond a szűkre szabott műsorközlés, de a kővel-! kezűic gyorsan meggyőznek j bennünket arról, hogy a »do- \ kumentálás« egyik legigénye- j sebb -formájáról — egy szocio- lógiai felmérésről készült do- i kumentumfilmmel ülünk j szemben. Egy filmmel, melynek ki tudja miért (mert et- í tői modern-«?) ugrál a képsor a fotózott arcról beszélgető egyetemisták arcára, akik mellesleg szeretnék állításaikat ér- I vekkel is alátámasztani, csakhogy ezek jelentős részét »leharapták« a vágóasztalon... Közben a narrátor és a nevezetes szociológiai felmérés irányítója beszélt valamit arról, hogy miért is indult mindez, de alig tudtunk figyelni rá, mert hála a montázstechnikának, máris ugrott a kép ... Most, így visszagondolva erre az ideges, szinte neuraszté- niásan kapkodó filmre, azt hiszem arról szólt, hogy ideálti- \ pusókról mondták el véleményüket fiatal egyetemisták. De miért nem lehetett ezt egy kicsivel nyugodtabban? Egy kicsivel világosabban? Mert az sem derült ki egyértelműen, hogy az ideáltípusok valódiak vagy kitaláltak, aztán az sem, hogy miért mondanák véleményt ezekről a fiatalokról. Mert ■— mint a cím is jelzi — ideálok? Vagy ellenideálok? Nem győzött meg bennünket a film ennek a felmérésnek a hasznáról, szükségességéről, •pedig hát kattogó komputerek, lyukkártyák, drága masinák összegezték a válaszokat. Sót, inkább — akaratlanul — megkérdőjelezte az ilyen felmerés szükségességét. Megvallom őszintén: a műsor végén visz- szakérdeztem magamtól a látottakat, milyen tehát az ideál? Lehet, hogy rosszindulatúvá tett az adás, de makacsul az járt az eszemben, hogy az Ideál gyors hatású szintetikus — mosópor. R 9. Mint ismeretes, a keresők részére nyújtott lakbérhc'zá- járulást minden év január 1- én csökkenteni kell abban az esetben, ha az előző év folyamán a havi átlagkereset — időbéreseknél és havidíjasoknál a decemberi besorolási bér és az egyéb kereset havi átlaga — az azt megelőző esztendőhöz képest emelkedett. A lakbérhozzájárulás az ily módon kiszámított havi átlagos keresetnövekedés 25 százalékával csökken. Az általános érvényű rendelkezést tavaly azzal az eltéréssel alkalmazták, hogy az B>71. év második felében elért átlagos havi keresetet az első félévi havi kereseti átlaggal hasonlították össze, s akinek a második félévi havi átlag- keresete magasabb volt, annak a lakbérhozzájárulása január 1-tői csökkent. 1973. január 1-töl már az általános előírás szerint, vagyis éves alapon kell a kereseteket számolni, tehát az 1972- ben elért keresetet kell az 1971. évivel összehasonlítani, i Ez a módszer azonban csak azokra érvényes, akiknek a' lakbérhozzájárulási összegét' 1972. január 1-én nem csökkentették. Akiknél ilyen csökkenés történt, ott az 1971. második félév havi átlagos keresetéhez viszonyítják az 1972. évi havi átlagkeresetet, különben ugyanis hátrányos helyzetbe kerülnének azok, akiknek a keresete a. múlt év második felében emelkedett, s így 1972. január 1-től már csökkentették lakbérhozzá- járulásukat A rendelkezések a keresőik részére megállapított lakbér- hozzájárulásra vonatkoznak, a nyugdíjasok lakbérhozzájáru- 1972. | lását természetesen továbbra i asm csökkentük. szeretett Bözsi nénijét. Ez az utolsó névnap, melyet ebben a társaságban ünnepel. Január elsején Bözsi néni nyugdíjba megy. Búcsúzik most munkatársaitól is. A névnapi ajándékhoz sokan járultak hozzá. A fiatalabbak mindent elrendezlek. Kiválasztották a készüléket.' felszerelték az antennái, beállították a j képét. Most ott áll a modern televízió az asztalon. Az adás , kezdetekor Bözsi néni nyomta be a szép ajándék gombját. — Kedves nézőink! — Ezt most mar nekem is zetői, a szakácsok, mosogató- lányok. Huszonhatuk szeretete és tisztelete van az ajándékban. — Bözsi néni húsz éve dolgozik a vendéglátóiparban. Mindig a »kulisszák mögött«, hiszen a vendégek csak akkor kerültek vele kapcsolatba, ha j eléjük tették a tiszta edényeket — mondta Varga József, az étterem egyik vezetője. — Egy fiatal nem tud olyan gyorsan dolgozni, mint ö. Az ajándékban benne van munkájának megbecsülése is, a vállalat és a munkatársak elismerése, köszöneté. Emléklap tizenhat vállalati, szövetkezeti vezetőnek Az idén a tizenegyedik Elkészült a menyei törpevízmü (Tudósítónktól.) Tegnap délelőtt tíz óra előtt pár perccel vagy húszfős csoport kanyarodott a memyei patak bal partján fehérlö új épület elé. Az udvaron még eternit csövek, kötőidomok, szigetelőanyagok glédája, hátrább egy deréknyi cső kúpja kéklik a kútakna mellett. Pontosan tíz órakor Horváth Dezső tanácselnök megnyitotta a Ids ünnepséget, megköszönve — Háromszázharminc köbmétert ad a kút naponta, ezt nyolcezer méter vezetéken és huszonhét közkifolyón juttatjuk el a lakosságnak. A nyomásról a MEZÖGEP telepe melletti 150 köbös víztároló gondoskodik. A szivattyút Erdős Jánosnak, a vízművek dolgozójának újítása, egy óraműautomata vezérli. Az ezemégyszáz lelkes község vízműve ötmillió forintba került, a lakosság a költségek az építők gyors és jó munka- j ftgtven százalékát viseli. Ne- ját. Alig két hónappal az első , gyedmilliót tesz lei a csövek Siófok város ipari, kereskedelmi vállalatainak és szövetkezeteinek vezetői értekezleten vettek részt. A megjelent ötvenkét vállalatvezetőt Juhász István, a városi pártbizottság titkára köszöntötte. Dr. Gáti István tanácselnök részletes tájékoztatást adott a X. párt- kongresszus határozatainak végrehajtásáról, a két végrehajtó bizottság megbízása röl, gondjairól az üzemek kollektíváit. Kérte, hogy segítsenek társadalmi összefogással új bölcsődei helyek létrehozásában. 'Juhász István befejezésül azt kérte a vállalatvezetőktől, hogy a jutalmazásoknál, az év végi munkaértékeléseknél vegyék figyelembe a város további fejlesztése érdekében tevéid tűző rudak leszúrása után befejezték *a munkálatokat. Az Úttörők köszöntése után lehullt a bejáratról a nemzetiszínű szalag, felmorgott a szi- ti vattyú, kibillent az árammérő, j^ruj^ hozzá a költségekhez, mutatója, megindult a rendszeres vízszolgáltatás Mer- i nyén. | Horváth Tivadar, a Somogy j megy ei Víz- és Csatornamű j Vállalat főmérnöke — ők vol- j tak a kivitelezők — a műszaki i árkainak ásásával és a föld visszatöltésével járó munka értéke. A tanács hétszázezer forinttal, a Pécsi Vízügyi Igazgatóság pedig hatszázezerrel A mernyei vízmű üzembe lépésével befejeződött a megyében az idei vízműépítési program; tizenegy új létesítménnyel gazdagodtunk és húszezerrel több falusi lakos kap tizenkét községben egészberendezésekről tájékoztatott, i seges, jó ivóvizet. alapján. Tájékoztatójában | kenykedó, .áldozatkész munká- részletesen kitért Siófok varos , soiíat. A városi párt-vb és a IV. ötéves fejlesztési tervének ; mnács-vb elismerésének kife- ismertetésére Értékelte az idei i zegeként Uzenhat ipari, ketevekenyseget, meghatározta: 1 , , . „Äiiaiati é« •»•/rtvpta feladatokat. A gondok közö- I reskedelmi, vállalati es szövet sek, ezért azt kérte, bogy a vállalat vezetői a beszámoló szellemének megfelelően tájékoztassák a város eredményeikezeti vezetőnek emléklapot adekt át a városban végzett idei kiemelkedő szolgáltatásokért. Tanulnak a kereskedők A kereskedelmi és vendéglá- I vegyesbolt! eladói tagozattal tóipari ellátás színvonalát je- ' Marcaliban meg is kezdte mű- lentős mértékben befolyásolja . ködését a kétéves iskola. a dolgozók — eladók és veze- i tők — szakmai felkészültsége1 Mátes János kereskedelmi i főelőadó, a tanfolyam veKét műszákiján negyven kicsit mosnak tisztára Zsigulik, Polski Fiatok, j igénybe a Moszkvicsok, Skodák állnak j sok. sorban egymás mellett az | Jövőre tető alá kerül az au- | fagy veszélyétől tartam. AFIT kaposvári szervizének udvarán. Piszkosan, porosán. Javításra várva, vagy már készen. A szervizt anélkül nem hagyhatják el, hogy az utolsó munkafolyamaton, a mosáson ne esnének keresztül. Gondos kezek tisztítják, puha ronggyal tisztára fényesítik a kocsikat. A rossz idő beállta, előtt automatagépek végezték a csinosítást odakint. A közelgő tél és a fagy miatt azonban nem mosnák több autót a gyorsmosóban. A külföldi gyártmányú gépsort csak tavasszal, nyáron e és ősszel lehet használni. Most a szerelőműhely melletti fűtött csarnokban na- ! porrta két műszakban átlag j negyven kocsi lesz újra fényes , ée tiszta, A szolgáltatást reg- Ugá hattól tézis vehetik is. A. megyei tanács kereske- j zeWjje , elmondta, hogy a delmi osztálya a Szövetkezetek i kötelezően előírt szakmai Somogy megyei Szövetségét! gyakorlattal rendelkezők bízta meg szaktanfolyam j közül hatvanhat hallgató beszervezésével. Boltvezetői és I szül a vizsgákra. A részvevők * I rregyedevenkent írásban es------------» ■ ——— ------------------- szobán számolnak be. A második év végén szakdolgozatot készítenek és szakmunkásvizsgát tesznek. A tantárgyak között, gazdaságpolitikai és vezetési ismeretek, szakmai számítások, bolti áruforgalmi szervezés és bolti gazdaságtan szerepelnek, A marcali járás ‘ áfész-dolgozóin kívül a kaposvári áfész, a So- , mogy megyei Élelmiszer-, Ház- ! tartási és Vegyiáru Kiskeres-! kedelmi Vállalat, valamint a j fonyódi MÉK küldte el dolgo- i zóit. Több szövetkezet magára j vállalta a hallgatók mintegy ezer forintos részvételi díját. gépkocsitulajdono- I temata gyorsmosó is. Központi fűtésű csarnokában nem kell a Totaáz évi irti Richard Specket, aki 1966- ban különös kegyetlenséggel kivégzett nyolc chicagói ápolónőt, perújrafelvétele során 400 évtől 1200 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. A nyolc, gyilkosságért egyenként 50—'. -ü éid börtönbüntetést kapott, halmazati büntetésként pedig 400—1200 evet, Két barát beszélget; — Lucia soha, egyetlen alkalommal som érkezik pontosan a randevúra. Én meg csak állok a sarkon, szerencsétlenül, kezemben egy csokor virággal, amely elfonnyad, mire ő- nagysága megérkezik. Te mit tennél a hegyemben? — Művirágot vásárolnék — hangzik a válasz. Nem lesz könnyű Rio de Janeiróbatn a jövő héten megnyitják az első nyilvános kutyavécét. A városatyák azért rendelték el építését, hogy megakadályozzák a város szennyezését. Az ebtulajdonosokat utasítottak, hogy minél előbb tanítsák meg kutyáikat a WC használatára. Feljelentés A torinói állatvédő egyesület tagjai feljelentette a rendőrségen Aldo Olivieri helybeli sofőrt, mert kínozta a tehergépkocsiján szállított 600 galambot. A feljelentésben a többi között azt kifogásolták, hogy a szegény madarakat több óra hosszat éreztette es szomjaztatta. Es mát csinált dívieri annyi galambbal? Egy lőtérre szállította, ahol a galambokat élő célpontoknak használják. Szótfogadott Maria Angela 33 éves olasz háztartási alkalmazott néhány nappal ezelőtt egy egészséges leánygyermeknek adott élelet a roma—palermói vonaton. Egy orvos, aid a másik fülkében utazott, segédkézéit a szülésben. A jegykezelő azt tanácsolta Angélának, hogy az első állomáson szálljon le, es menjen kórházba. Az asszony meghallgatta a tanácsot, és le is szállt a vonatról — az újszülött nélkül. Határozat A brit akóház illetékes bizottsága elhatározta, hogy a jövőben a parlament nyilvános éttermeiben a tányérokról és evőeszközökről levetetik a koronát, mert az utóbbi időben egyre többet visznek el az »emléktárgy- gyujtók«. — Kétségtelen, hogy óriási a veszteségünk — közölte a bizottság képviselője. — Ha valaki az étterémben 5 pennyért megiszik egy teát, s magával visz egy drága kis- kanalat, minden bizonynyal jö üzletet csinált. Smmi fisak? A& MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja» Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefonj 11-510, 11-511, 11-512. Eiadjí* a Somogy megye! Lapkiadó Vallaiat, Kaposvár, Latinea S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 2o Ft Index: 25 967 Készült a Somogy megyei Nyomdá- ipári Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latincá Sándor ll 6 Felelős vezető: Farkas 6ála iga 7 a át*