Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-11 / 240. szám
„Hiába közvetítjük a lakosság igényeit, akármit kérünk, mindenre azt a választ kapjuk: nincs rá pénz. Pedig sokszor kicsiség az egész«. Ezt a véleményt annyiszor hallottam már különböző tanácstagoktól, hogy nyugodt lélekkel merem általánosítani, pedig — természetesen — vannak kivételek. Ezek közé tartozik Nagyatád is, ahol ntinden tanácstagnak van 2000 forintja. Ezzel az összeggel belátása szerint gazdálkodhat. Hogyan? Miért? Nagyatádon se ment ritkaságszámba az olyan felszólalás, amilyen sok helyütt és gyakorta elhangzik. Jelentéktelennek tűnő apróságok, mégis sok borsot törhetnek az emberek orra alá nap mint nap. Például: rosszak a szemétgyűjtő edények; itt meg itt hetek óta kiégett a villanykörte valamelyik oszlopon, este sötétben kell botorkálni a járókelőknek; nincs járda, legalább salakozott gyalogjárót csináljanak; csúnya az utca, parkosítani kellene ... és még sorolhatnánk, mi mindent tesznek szóvá a tanácstagok egy-egy ülésen. Ezeknek a kicsiségeknek az elintézéséhez — még a társadalmi munNemcsak „ülni** jönnek Tanácstagok „pénze“ ka mellett is — pénz keli. Néha nem is az a baj, hogy nincs. Inkább az okoz bosz- szúságot a tanácstagoknak, hogy a lakosság általuk közvetített, és könnyen elmtézhe- tőnek vélt kívánságai csali hosszú idő elteltével valósulnak meg. És ez nem is rossz- indulat vagy nemtörődömség következménye. Nézzük, rendes körülmények között mi az útja egy javaslatnak? Feltételezzük, hogy a tanácstag nem várja meg kérésével a negyedévenkénti tanácsülést, hanem fölkeresi a helyi tanács illetékes szak- igazgatási szervét. Bejelentését följegyzik, . kivizsgálják, megállapítják az elintézés módját, megbízást adnak valami kivitelezőnek, amelyik szintén előjegyzésbe veszi... Folytassam? Bizony beletelik egy-két hét, mire az az árva villanykörte odakerül az oszlopra. Ezzel, szemben tói a helyzet, ha a tanácstag önállóan rendelkezhet. bizonyos összeggel? Egyenesen a kivitelezőhöz fordulhat, és csak a számlával kell jelentkeznie a tanácsnál, ahol azt szó nélkül kifizetik, amíg tart a 2000 forintból. — Kevesebb a formaság, ha a tanácstag által elintézhető dolgokkal nem kell először a tanácsot fölkeresni. Így közvetlenebb a kapcsolat, és a lakosság is szívesebben vállal társadalmi munkát, ha látja: van lehetőség közérdekű javaslatainak megvalósítására — mondta Hubai Sándor, a Nagyatádi Városi Tanács elnökhelyettese. Hát igen, ma már elmaradhatatlan része a tanácsüléseknek az a jelentés, mely az előző ülésen elhangzott interpellációk intézéséről számol be. De ha a »válasz« rendszeresen főként annak megértetésére szorítkozik: milyen anyagi nehézségek gátolják az egyébként jogos kívánságok teljesítését? kinek lesz kedve Főagronómus munkában Tíz eve *rugJa a labdái44 SZÍVESEN használ hasonlatokat a sport világából. Aki nem ismeri, annak ez tűnik fel legelőször. Én nem ismertem. — Teljes testbedobással kell dolgozni... — Mindkét térfélen, a fo- nyódin és az ordacsehin is... — Tíz éve rúgom' a labdát ezen a területen ... Lempel János főagronómust a fonyódi Balaton Termelőszövetkezetben kerestük fel. Az őszi munkákkal kapcsolatban a beosztásával járó helyzetéről, tevékenységéről akartunk vele beszélgetni. Egy kicsit az általánosítás igényével. De egyénisége erősebb annál, hogy az egyéni jegyeket figyelmen kívül hagyhassuk. S ezt nem is külsejének köszönheti. Sötétbarna haját hátrafésüli, arca barátságos, szeme nyílt kék. Sok emberről lehetne ezeket elmondani. Lempel Jánosról azonban ez nem lenne elegendő. Beszéljen ól — A napom reggel hatkor kezdődik. Kinn, a területen. Vagy Fonyódon vagy Ordacsehiben. Ott vagyok a munkaelosztásnál. Hogy miért? Napközben általában délelőtt tizenegy órakor szoktunk rövid megbeszélést tartani. De másnap reggelig sok minden változhat. Elromolhat egy erőgép és átcsoportosítás válik szükségessé. Egyébként az információk áramlását magunk segítjük elő rendszeres hétfői »eligazító értekezletünkkel«. Alikor együtt van az összes ágazatvezető. Egy-egy hétre előre tervezzük a munkát. A napközi látogatások az ellenőrzés, a gyors segítségadás célját szolgálják. — Milyen problémák adódhatnak? — Elsősorban a munkából, másodsorban emberiek. »Miért én kaptam ezt a területet?« »Miért nem én ülhetek a Dut- rára?« Stb., stb. A kérdésekre azonnal válaszolok, megindokolok minden döntést. Kávét hoznak be. öt nem kínálják. Soha nem iszik kávét. Nincs szüksége serkentőre. Nem is cigarettázik. Harminchárom éves. Nincs benne semmi fásultság. Valószínűleg sokan irigylik ezért. — Folytassuk ott, ahol abbahagytuk ... — Szóval, a napom... Nagy részét itt az irodában töltöm. Az utóbbi években megszaporodtak az írásbeli tennivalók. Én Ordacsehiben kezdtem ugyanebben a beosztásban. Akkor alig lehetett megtalálni az irodában. Nekem kellett csinálnom sok mindent, amit ma már nem kell. Ma az egyesült tsz-ünkben szakapparátus van. Az én egyik feladatom, hogy a legjobb munkalégkört teremtsem meg ennek az apparátusnak. Itt jön az a bizonyos: »Teljes erőbedobással kell dolgozni.« Neki is, a beosztott szakembereknek is. — Akkor megy jól a »verkli«, ha jó a légkör. Ez elsőrendű dolog! Az a jó, ha a problémáikat nyíltan vetik föl, abból nem lehet félreértés. Nálunk ilyen a légkör. Amikor az egyetemről egyenesen Ordacsehibe került, jó »tainítót« kapott Töpler György személyében. Félévig figyelte minden mozdulatát, minden intézkedésének tanúja volt. Sokat emlegeti jó szívvel most is egykori »mesterét«, aki már nincs az élők sorában. — Kik voltak a »könnyebb« emberek az egyesülés után? — Nekem úgy tűnik, a fo- nyódiak. De nem volt itt nehéz az összeszokás. — Mikor ér haza este? — Hat órára. Sötétedéssel. Pedagógus feleségemhez, óvodás fiamhoz. — Mi tartja hatig bent az irodában, a területen? — Munka van bőven. Oda kell figyelni az őszi vetésre. Ez az első számú feladat. Egy- harmadával végeztünk. Hétszáz hold kukoricánkból nyolcvan leszedve. Most még kézzel, aztán már géppel. Jó lesz a termés, csak a berki lá- pos talaj kilencven holdján gyengébb. A sílózást csaknem teljesen befejeztük. — Mit csinál szabad idejében? — Az építkezés kötött le. Most már befejeztük. — Sok sporthasonlatot használt. Áruljuk el, honnan a ro- konszenv? — Egyetemista koromban úsztam. Ma is ezt a sportot szeretem legjobban. És utazok. Kocsival. Tizenkét országban jártam eddig. TAVIKAT az asztalán. Telefonon keresik. Személyesen jönnek a tsz valamelyik kereskedelmi partnervállalatának képviseletében. Ha fotó készült volna róla, azt írnám alá: »Főagronómus munkában«.. Leskó László újból és újból előhozakodni vele? De vajon mire elég az a 2000 forint? íme a kimutatás: a Kossuth Lajos utcában szeméttárolókat rendeltek és szereltettek föl a költségvetési üzemmel — 765 forintért. Jankovics Vendel, a henészi körzet egyik tanácstagja 1800 forintért vásárolt anyagot ahhoz a kerítéshez, amelyet társadalmi munkában készített el a környék lakossága. Az óvoda területéről választották le azt a gyalogutat, melyet a diákok használtak eddig is iskolába menet. Hét tanácstag murva szállítására költött a pénzéből. Nyilvánvaló: könnyebben szervezhették meg az útjavító társadalmi munkát, ha volt miből előteremteni a hozzá szükséges eszközöket. Hosszú József tanácstag a költségvetési üzemmel parkosíttatta a körzetéhez tartozó utcákat — 1132 forintért. Persze fölmerülhet a kérdés: jól gazdálkodnak-e pénzükkel« a tanácstagok? A gyakorlat azt mutatja: igen. Sőt, talán a kellettnél jobban is takarékoskodnak vele. Az idén, szeptember elsejéig 70 tanácstag közül mindössze tízen nyúltak a rendelkezésükre álló összeghez, és együttvéve körülbelül 10 000 forintot használtak fel. Hiába, ezt is szokni kall. Másfél év nem nagy idő. Jövőre valószínűleg már többen »bátorodnak neki«. Csakhogy — és ez ismét jogosnak tűnő aggodalom — nem aprózódili-e föl túlságosan ily módon az a 140 000 forint, melyet a fejlesztési alapból biztosít a tanács a 70 tanácstagnak? — A sok apró és szükséges tennivaló mellett máris akadnak, akik ezt a lehetőséget továbbfejlesztették, összeadják a forintjaikat egy-egy nagyobb feladathoz. Így készült el például tavaly a Ri- nya-vízfolyás gyalogátkelő hídja, hogy a henészieknek ne kelljen a patak miatt nagyot kerülniük, ha a város központjába jönnék. Aztán: tavaly év végén néhány tanácstag a föl nem használt pénzét óvodára ajánlotta fel — mondta Hubai Sándor tanácselnök-helyettes. És még azt is hozzátette: — A mi testületünk jó. Nemcsak »ülni« jönnek. Ráadásul ez a pénzalap tovább növelte az önállóságukat, felelősségérzetüket. Kezes Zsuzsa Ahol a meleg „készül“ Egyre inkább érezzük: jól- [Sieg két kazánnal üzemelnek — mondta Novák István fűtő. — Napi 120 mázsa szenet égetünk el. A külső hőmérséklet tíz fok, a kazáné plusz 45 fok. — Milyen üzemzavar fordulhat elő? — Például áramszünet. A tartalék gőzszivattyú dolgozik ilyenkor, és nincs nagyobb fennakadás. — A munkabeosztásuk? — Itt éjjel-nappal fűteni kell. Nincs vasárnap, karácsony vagy szilveszter. A lakásokban kell a meleg. 22 ember három műszakban dolgozik. A város továboi 13 kazánházára is ők ügyelnek, az ottani karbantartási mun- í kákát is elvégzik. e, r. esik közel menni a meleg fűtőtesthez. Az északnyugati városrész központi kazánházánál Magyar Ferenc főgápésztől kérdeztük: Nem érte-e felkészületlenül őket a korán hidegre fordult idő? Szeptember 15-én kezdték a fűtést az óvoda kérésére. 18-án már a tizenegy tömbházban is meleg volt. Táblázat írja elő, hogy az időjárástól függően hány fokon kell tartani a fűtőtesteket. Szerencsére az anyagellátás jó. — Mondtam is. a fiúknak: inkább öt fokkal több legyen, mint kevesebb. Néha panaszok is előfordulnak, Ilyenkor kimennek a helyszínre egy pillanathőmé- rpvei. Ha műszaki hiba van. értesítik a szerelőket JelölNapraforgó 34 holdról 140 holdon termelték napraforgót a böhönyei Szabdaság Tsz-ban. Eddig 34 holdról 357 mázsa napraforgót takarítottak be ‘két koimbá innal A vihar által csépelik eL levert fejeket összegyűjtik és kombájnnal A «rmgüártwi üastitják, majd agáritják a o&m&l&tgét.. Kiíratom magam Ö gy terveztem, hogy a bizonyosság kedvéért elmegyek az orvoshoz. Álmatlanságról, fáradtságról panaszkodom majd meg gyakori fejfájásról. Legfeljebb hozzáteszem még, hogy az idegeim felmondták a szolgálatot, és kész. Ennyi csak elég? A terv kitűnőnek látszott. Némi megfontolás után azonban lemondtam róla. Egyrészt azért, mert nem szeretem az effajta csalétkeket, másrészt meg. Ä' -nru lesz velem, ha egyszer csukugyan megbetegszem? A témát azonban nem vetettem el. Higgyék el: átlátszó trükkök nélkül is kimutatható, hogy szociális vívmányainkkal nemcsak élni lehet, hanem visszaélni is. Számok, betegnapok, esetek sorozatát idézhetem meg tanúként, s akkor megértik, miért mondom ilyen fölényes biztonsággal azt, hogy kiíratom magam. Egy kis iróniával fűszerezve előre is elárulhatok annyit, hogy hosszú évek »erőfeszítése« nyomán a táppénzes százalékban már tavaly elértük az országos átlagot. Ez nem kis dolog. Igaz, hogy ugyanez mondjuk a termelékenységben dicsőségünkre válna. Itt nem. De ne menjünk ilyen messzire. Hallgassák meg inkább egy fiatalasszony históriáját. Orvosa kiírta, nem hibáztatom. Ha ugyanis egy kismama állandó rosszullétről, gyengeségről panaszkodik, nagy figyelmet érdemel, s mi igazán mindent megteszünk érte. A veszélyeztetett terhes anyát tehát kiírták. A hölgy ezután az IBUSZ- hoz fordult, ott is segítettek (bár ők igazán vétlenek). Autóbuszkirándulásra indult Jugoszláviába. Táppénzen — veszélyeztetetten. A »gyógytúra« kitűnően sikerülhetett, mert visszatérése után a főorvos gondolkodás nélkül igazolta táp- pénzpapírját. Igaz, később kiderült, hogy nem is látta a beteget. Az a szokás ugyanis, hogy az asszisztensnő "a folyosón összeszedi aláíratni a papírokat. De hát. ez kicsiség, kár volna fennakadni rajta. Orvosok és tisztviselők . tüzetes munkája árán sikerült csak elérni, hogy az- illető végül is nem kapott táppénzt a társasutazás anyagi támogatásaként. De higgyék el: ritka véletlen. Legtöbbször nem lepleződik le a vétkes. Vaskos tanulmányok, kötetekre szóló elemzések,- tudós közösségek eszmefuttatásai láttak már napvilágot a táppénz- helyzet állandó vizsgálata nyomán. Sokat megismertem e tanulmányok közül, mielőtt bármihez is hozzáfogtam volna. Tudom tehát — s az érdekeltek nálam is jobban —, hogy a táppénzes százalék alakulásában mennyi objektív körülmény játszik közre. A biztosítottak számának növekedése, a terület gazdasági szerkezetének alakulása a dolgozók egészségi állapotának változása, az élet- és munkakörülmények, hogy csak néhányat említsek a sok közül. De ezeket továbbra is meghagyom a hozzáértőbbeknek. Annyit azonban el kell mondanom, hogy csak a fentiekre hivatkozás alighanem tévútra vinne bennünket. Hívjuk a tanúkat. S még előtte egy példát. Ha azt mondom, hogy a táppénzesszázalék 3,2, akkor azt fejezem ki, hogy száz biztosított dolgozó közül 3,2 egész évben betegállományban volt. Érdemes figyelni a számokat. 1952-ben az országos adat 3,6, a Somogy megyei 2,3. 1971-ben az országos százalék 5,4, a megyei szintén 5,4. Érre mondtam az előbb, hogy utolértük az országos átlagot. A magyarázat- keresők természetesen speciális okokra, objektív következményekre hivatkoznak, amelyeknek szerepük van, de félre is vezethetik a kutatót.' Igaz, hogy nagyarányú a fejlődés nálunk, nőtt a biztosítottak száma, és döntő szerepe van az országostól eltérő gazdasági szerkezetnek is. Ezért hívtam tanúként azokat a megyéket, amelyeknek gazdasági, társadalmi fejlettsége és struktúrája hasonló Somogyéhoz. Kérem, ezt a számsort is türelmesen olvassák végig. Tehát a táppénzesek aránya országosan 5,4; Somogybán 5,4; Tolnában 4,0, Veszprémben 4,7, Zalában 4,6, Szabolcs—Sza Lmar bari 4,7. »Előkelő« helyünk tehát vitathatatlan. M i az oka a nagyarányú »fejlődésnek«? Azt hiszem, nem tévedek, ha a színlelt betegek számának gyors növekedésére és az orvosi elbírálás túlzott liberalizmusára irányítom a figyelmet. Kényes kérdés, tudom; ez utóbbit kiváltképpen nehéz bizonyítani. De hogy a tudományos munka, az orvosi felfogás és a gyakorlat nagyon sokszor nincs összhangban a jogi*, pénzügyi, ügyviteli rendelkezésekkel, ez biztos. Magyarán: könnyű más zsebéből szórni a pénzt. Liberalizmusra ugyanis leginkább ez vezet. Higgyék el, megértem, hogy senki se merészeli kétségbe vonni az orvos igazát, ha betegneg nyilvánít valakit. Senki se merje kétségbe vonni a valódi beteg táppénzhez való jogát sem. De visszaélni a lehetőséggel — mindkét részről vétek. És most erről beszélünk. Beteg az anyósom? Kiíratom magam. Pesten akarok átmeneti kabátot venni? Kiíratom magam. Meghalt a sógorom? Kiíratom magam. Orvos a vöm? Kiíratom magam. Szílvalekvárt akarok befőzni? Kiíratom magam, mert nem is olyan rossz ez a szocializmus. Belátó, megértő hozzám, és sok mindent kibír. Igaz, hogy valamivel kevesebb »fizetéssel«, de mégiscsak megtoldja évi rendes szabadságomat, ha nagyon akarom. Túlzásnak tartják? Gondoltak-e már arra, hogy a hét bármelyik napján megbetegedhetnek,? de meggyógyulni általában csak hétfőn szokás. Nem volt furcsa soha, hogy »jöjjön be csütörtökön, majd hétfőtől keresőképessé nyilvánítom«? Hányán és hányszor találkoztak már vizsgálat nélkül azzal a kérdéssel, hogy »elég lesz hat nap?« (Mintha Önök tudnák.) Persze, ha igazságos akarok lenni, e »méltányos ítéletek« egy részét ráírhatom az egy betegre jutó három perc »számlájára« is. De mégsem jó ez így. Még mindig kísértenek a számok. Gondolják meg, hogy 1971-ben csak a textilművekben 873 ember volt influenzás és 5452 napot mulasztott. (Pedig csak decemberben kezdődött az influenzajárvány!) Vagy hogy a cukorgyárban, ugyanebben az évben 24 184 volt a betegnapok száma. Nem borzasztó ez? Nem feltűnő, hogy az orvosok, a gyógyszerészek, a kórházi ágyak száma nő, az ellátás színvonala javul, a gyógyszerfelhasználás gigantikus méreteket ölt, s mi egyre »betegebbek« leszünk? Nem tűnik fel, hogy míg az országos táppénzszázalék húsz év alatt 50 százalékkal, addik a Somogy megyei 135 százalékkal nőtt? Vagy közelebbi példát. Az utóbbi négy évben 9 százalékkal nőtt Somogybán a biztosítottak száma, a táppénzes napoké pedig 60 százalékkal. Szé- dítőek ezek a számok, tudom, eredőinek ismerete azonban jobban szédíti az embert T avaly egész évben csaknem hatezer somogyi ember volt táppénzen. Az előző évben 92,3 milliót, 1971-ben már 98,2 millió forintot fizették ki táppénz címén. Jól sáfárkodtunk a nemzeti jövedelemmel? Felelősséget érzünk egy részének felhasználásáért9 Megkérdeztem - a szakembereket arról, hogy szerintük hogyan lehet változtatni ezen a helyzeten? Azt mondták: 1. Rá kell vezetni az embereket arra, hogy »nem illik« orvoshoz fordulni pótszabadságért. 2. Fokozni kell a felülvizsgálat hatékonyságát. 3. Föl kell számolni a »fal-diagnózist«, a lazaságot a keresőképesség elbírálásánál. Jómagam mindenesetre megígérem Önöknek, hogy ha valami nagy baklövést követek el, és meghallom, hogy fegyelmi vizsgálatot indítanak ellenem, az lesz az első dolgom, hogy kiíratom magam. Jás>aa*i Béla
