Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-03 / 233. szám

MÜNCHENI FÉNYEK ÉS fiRNYRK Sötét napok Sajtótájékoztató az izraeli szálláson történt eseményekről. Tartja Hans Klein, a Müncheni Olimpiai Bizottság sajtófőnöke. A sajtóközpontban szinte félóránként kaptak információt a világ minden részéből összegyűlt újságírók az események alakulásáról. Amikor a XX. Nyári Olim­piai Játékok csodálatosnak tartott világrekordjait már mind, mind elfeledi a sport­világ, egy valami azért kitö­rölhetetlenül ott marad Mün­chen neve mellett. Szeptem­ber 5-e nevezetes dátum volt és marad is. Talán a derült égből úgy csap le a villám, mint ahogy bekövetkeztek az izraeli szál­lás, majd a fürstenfeldbrucki repülőtér tragikus eseményei. Ma ugyan már valamelyest eltávolodtunk ettől a szomorú atrocitástól, s talán tisztább is a kép, mint ott azon a regge­len. Véglegesen azonban egy bizonyos időbeli távlatra lesz szükség ahhoz, hogy minden részletét megismerhessük a müncheni olimpia legsötétebb napjának. A magyar csapat szálláshe­lye a Connolly Strasse 14—16. volt. A 31-es számú ház az események színtere majdnem szemközt esett. Ijesztő reggel­re ébredt tehát 5-én a magyar csapat akkor, amikor páncél­gépkocsik, rendőrség meg ka­tonaság szállta meg az izraeli szállás környékét, körülzárva az alkudozó gerillákat és a fogva tartott kilenc izraeli túszt. * Egyszeriben megváltozott a müncheni utcák képe. Koráb­ban hangyabolyhoz lehetett volna hasonlítani a bajor fő­várost, melyet a sportolók ez­rei és a turisták tízezrei szí­nes kavalkáddá változtattak. Most felbolydult méhkassá változott a város és az olim­piai park. Felütötte fejét a pá­nik. Az események hatására többek között a zsidó szárma­zású Mark Spitz is azonnal csomagolt. Bizony nem lehe­tett tudni, hogy hova vezet az út. A szomorú vég ismeretes... Hogyan következhettek be ezek az események? — Ezt vitatták azokban a napokban szerte a világon, de talán még manapság is nyitott kérdés ez. Az biztos, hogy az olimpiai falu amolyan átjáróház volt, látszatőrséggel. E sorok írója — amíg nem rendelkezett hi­vatalos okmánnyal — maga iß besétált az olimpiai falu főbe­járatán többed magával. Talán alaposabb ellenőrzéssel vala­melyest csökkenteni lehetett volna a veszélyt. Megakadá­lyozni? Erre a kérdésre na­gyon nehéz volna akár igen­nel, akár nemmel válaszolni. Hatodikén merőben más volt az olimpiai stadiont zsú­folásig megtöltő sportolók és nézők hangulata, mint egy nappal korábban. Csak akkor enyhült valamit a légkör, ami­kor Brundage, a NOB azóta már távozott elnöke közölte, hogy a játékok folytatódnak. Az élet tehát legyőzte a ha­lált. Este az olimpiai stadionban hetvenezer néző előtt az ak­kor jól játszó magyar váloga­tott is győzni tudott az NSZK amatőr csapata ellen. Ez a mérkőzés jelentette az igazi nyitányt a folytatáshoz. De a korábbi légkör többé sosem tért vissza Münchenben. (Folytatjuk.) K. S. ÉJJELI MENEDÉKHELY K evés darabbal vívódik annyit szerzője, mint amennyit Makszim Gorkij az Éjjeli menedék­hellyel vívódott. »... körül- rajzanak ezek az alakjaim, tolakodnak, lökdösődnek, én meg nem tudom őket a he­lyükre ültetni, sem pedig egy­mással összebékíteni. Igazán! Valamennyien csak beszél­nek, és jól beszélnek, úgyhogy sajnálom elhallgattatni őket...« — mondta egy alkalommal darabja Írása közben. Színpadra állítása — A mélységben címmel mutatta be Oroszországban a Művész Színház — még azt követelte Sztanyiszlavszkiéktól, hogy járják be a moszkvai Hitrov piacot, találkozzanak a me­nedékhely valóságával, hall­gassák a lecsúszottak kitárul­kozásait, a vodka és a mos- datlanság bűzében. Ma már nem kell környezettanulmány. Hosszan lehetne sorolni a svéd, a francia és az ameri­kai — de a magyar dráma »menedékhelyeit« is, tucatda­rabokat és a maradandó alko­tásokat. Gyakran már-már nem is protestáló politikai szándék, hanem a nyomor öncélú perverzül naturális megjele­nítése miatt idéződik színpad­ra a lecsúszottak világa. Az Éjjeli menedékhely a maradandó alkotások közül való; születése óta forró színházi esték sikerdarabja, amely az éjjeli menedékhelyet száműzni vágyó mindennap­jainkban, nem elsősorban vi­lágával, nyomorszagával, le- csúszottságával, hanem »lent­ről sarjadt« tiszta gondolati­ságával, emberségével ragad meg bennünket. Gorkij mon­datai az emberségről, az em­berség-vágyásról olyan egy­szerűek, természetesek, afo­rizmaízűek, ismertek, hogy szinte szóról szóra pontosan feltolulnak az emberben a darab nézése közben. És mégis! Annak ellenére, hogy a fővárosi előadást nem is túlsá­gosan régen a televízió is köz­vetítette, annak ellenére, hogy némelyik magyar tanár igen helyesen ajánlotta vagy köte­lező olvasmányként tette di­ákjai elé, mégis mint min­den kalasszikusremek jó előadása, fölfedezést hoz. El­gondolkodtat. Hozzánk szól, sőt int is. A kitűnő kaposvári előadás rendezője, Komor István sem­mit sem aktualizált fölöslege­sen, »csak« a darab örökér- vényűségét hangsúlyozta, ár­nyékos színpadán ezeket a ki­mondott gondolatokat fogta csóvába, emelte ragyogó igaz­zá a nyomor homályába törő reflektorfény. Ez a legtöbb, amit tett, tehetett: jól tette. Elvezetve hozzánk Gorkijt, mértéktartóan fölépítve a menedékhely világát, de na­gyon céltudatos, finom foko­zással kiemelve a mondaniva­lót. Találkoztunk Gorkijjal. Vallomásai az emberről, az emberségről, az ember lénye­géből fakadó jóságról bármily ismertek is, mégis megszó- lítóak, visszhangteremtőek. Beszélünk az emberségről? Hogyne... Hadd ne idézzek most száraz szociálpolitikai jelentéssorokat. Igaz, ezek mögött az áll, hogy teszünk, tenni akarunk az emberért. De az se mindegy, hogyan be­szélünk az emberségről, mi­ként hiszünk a jóságban, s ha felbukkan valahol egy Lu- ka-típusú ember, vajon nem nézünk-e keresztül rajta szá­nakozó ajakbiggyesztéssel, »bölcs« mosollyal. Sok a telitalálat a totón K, X,)l, 1, 1,1 1, 1, 1\ + 1. A 40. fogadási A totó 13+1 találatos szel­vénye: 1, x, x, X, x, 2 héten 9 darab 13 találatos szel­vény volt, amely egyben 13 plusz 1 találatos is. A nyere­mény és jutalom összege egyenként 92 616 forint. A 12 találatos szelvények száma 156 darab, nyereményük egyen­ként 2599 forint. 11 találatos szelvény 2258 darab volt, nye­reményük egyenként 180 fo­rint. A 16 345 darab 10 talála­tos szelvényre 37 forintot fi­zetnek. A nyeremények a nye­reményilleték levonása után értendők. A múzeumi hónap megyei megnyitója Őrző szem a népi építészetről ÜNNEPÉLYES keretek kö­zött — a kaposvári Rákóczi Általános Iskola kamarakó­rusának közreműködésével — vasárnap délelőtt megnyílt a múzeumi hónap somogyi ese­ménysorozata Lantos Miklós Népi építészet című fotókiál­lításának kaposvári bemuta­tásával. Múzeumunk falai között nagy érdeklődés kísérte Hor­váth Lajosnak, a megyei mű­velődésügyi osztály vezetőjé­nek megnyitóját. — A Somogy megyei Mú­zeumi Szervezet az idén tizen­egyedszer rendezi meg szű- kebb hazánkban a múzeumi hónapot. A somogyi múzeumi hónap programja az idén is bővült. Nemcsak a hagyomá­nyos ismeretterjesztéssel, is­meretbővítéssel jelentkezik... Az idén az üzemek munkás­ságához szól elsősorban kiál­lításaival, előadásaival, bemu­tatóin keresztül — mondta. Horváth Lajos megnyitójá­ban kitért a múzeumi rendez­Ezt is megértük! A házke- zelőség jóvoltából tegnap­előtt fölszerelték a kaputele­font. Igazán derék dolog! Igaz, hogy május óta föl van szedve a padlónk, de valaho­gyan mégis csak gondolnak ránk... Mert nagy dolog az, hogy az ember ezentúl nem kutyagol föl négy emeletet. A lift ugyanis nem működik. Ezután elég egy kényelmes gombnyomás a kapuból, és megtudakoljuk a családtól, hogy mit vegyünk vacsorára. Egyszóval modern ház lett a mienk. Már alig vártam, hogy el­vonuljanak a szakemberek és az új kaputelefonon beszél­gethessek enyéimmel. Nyomom a gombot. Semmi válasz. Bedig megbeszéltük, hogy rövidesen jelentkezem. A sok nyomogatás után végre valaki belebeszélt. Ki az? Egy erélyes basszus hang. Lehet, hogy torzít a készülék, mert megkérdezem: »A te han-, god?« (Mármint a nejemé. — Az én hangom — recsegi Kaputelefon vissza a készülék. — Ki ke­res? — Mondom: hozzak fel liptóit?« — Mit? — hörgi a vonal végén a hang. — Itt Sámán-lakás. — »Az első emeletről, Sámán, az ügyész?« — Igen a fürdő­kádból szálltam ki. Beszéljen végre: ki keres?! No, nyilván rossz gombot nyomtam meg. Űjabb kísér­let. Sámán jelentkezik. Sá­mán őrjöng... — Mindjárt lemegyek és elintézlek, te hu­ligán — fenyegetőzik. Én sem hagyom magam. — Kérem, én jó gombot nyomok. Mit keres maga ott, nálunk? — Maguknál? — hörgi vissza. — Ez az én lakásom. A hangoskodásba természe­tesen a szomszédok is bekap­csolódnak: — Ne kiabálja teli a házat — kérlelnek —, felébrednek a gyermekek. Nyomjam, meg jó gombot, és akkor nem lesz semmi zűr! Szót fogadtam. Kipróbál­tam valamennyit. Ahol je­lentkeztek, csupán annyit re- begtem, hogy vonalpróba. Vé­gül a földszint 6 alatti Bog­nár Éva csellóművész lift­gombját megnyomva találtam kapcsolatot az én lakásom­mal. Meglepetésemet gyerme­keim fölényes hangja oszlat­ta el. — Ne csodálkozz — világosítottak fel. — A kaputelefont nem Bell, hanem a Puskás Tiva­dar KTSZ találta fel. Külön­ben is, az egész kaputelefon­ügy már a múlté. Tévedésből szerelték fel nálunk, s hol­nap átszerelik a szomszédos házba, ahová való. Ha ezen­túl akarsz valamit, akkor ki­abálj fel, az ablakokat nyitva hagyjuk. Abed Pál vények újszerűségére, a komplex ismeretterjesztés hatásosságára is. A vasárnapi megnyitó igazolta ezt a véle­ményt. Csupor László fuvola­szólója a nagyszerű zenei él­ményen túl szinte bevezette hallgatóságát Lantos Miklós fotókiállításának élményébe. A pécsi építészmérnök ka­posvári kiállítását dr. Bakay Kornél a megyei múzeumi szervezet igazgatója nyitotta meg, majd nagy figyelem kí­sérte Knézy Judit szakszerű tárlatvezetését. Nem művészi ambíció ve­zette Lantos Miklóst, amikor a fényképezőgép keresőjén át a magyar népi építészet felé tekintett. Érdekes és jelleg­zetes építészetünk értékeinek megőrzése indította el ország­járó útjára, mely megyén­kén is átvezetett. így szol­gálja a tudományt, a népraj­zot, így ébreszt fotóinak né­zőiben szinte megrendítő meg­becsülést népünk múltja iránt. Bár a műemlékvédelmet rendelet szabályozza, mégis sok függ az ilyen lelkes »ama­tőröktől« a már ismert népi építészet értékeinek megőrzé­sében, a még ismeretlen em­lékek fölfedezésében. A fotóki­állítás mégis több a dokumen­tumok bemutatásánál. Fotói elmondják azt, hogy bár nagy elmaradottságot, késő közép­kori áll apó tokát őriznek népi építészetünk alkotásai, egy- óen magas esztétikai is képviselnek. Évszázadok alatt alakult ki a magyar né­pi építészet, anyaga változatos és mindig anyagszerű. A fa, a kő szinte »él« ezekben a há­zakban. Nyilván az »élő« anyag hangját hallotta meg Lantos Miklós is, aki eszköz­nek tekintve a fotót, ismétli, ezt a gyönyörű szép muzsikát, beszédet. Szépek ezek a há­zak, az ajtók a szabadba nyíl­nak — törvényszerűen. A pitvaroszlopok lenyűgözőek, melyek alatt olykor aludtak is. (Hány ősünk ébredt arra, hogy reggelre belepte a hó kinn a pitvarban.. ) Az ab­lakok szinte néznek... Mégse mondanám egyértel­műen, hogy ebben a megőrző szándékú amatőrmunkában nincs művészet. Idézzük csak magunk elé az alsócsödei bo- ronfalú házat. Vagy a fekete­fehér, drámai hatású kálvári­át. Ezek a képek, igen is, fo­tós nyelven szólnak hozzánk, megrendítenek és eligazítanak. A KIÁLLÍTÁST jól egé­szítik ki azok a használati eszközök, melyek az ácsmun­kával és népünk életével kapcsolatosak. Külön meg kell említenünk a népi épí­tészethez szervesen kapcso­lódó kopjafákat, az ácsok művészetét hirdető alkotáso­kat, melyeknek megvédésére is szólítanak a kiállított fa­ragott fejfák. Nem, nemcsak a menedék­helyen élőknek kell hinniük Lukában! Amit az öreg — anélkül, hogy amolyan arc nélküli írói szócsőnek hatna — elmond rólunk, amit lát­ni szeretne bennünk, a világ­ban, amit hiányolunk néha magunkból, a világból: az örökség, amely minden kor nézőjéhez, igényes színházi nézőjéhez odatalál, és vissz­hangzik .Érlelt, tiszta előadást láttunk a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Ahogy végigtekintettem a foghíjas nézőtéren, páholyokon, eszem­be jutott, hogy vitázni kel­lene egy tévhittel, egy néző tévhittel. A tisztes premier­közönség egy része úgy gon­dolta talán, hogy ismeri az Éj­jeli menedékhelyet. Mert lát­ta vagy olvasta már. Néha ön­teltek vagyunk ismereteink kapcsán ... S ezt a gondolat­sort nem fűzöm tovább, csu­pán annyival, hogy ez a szín­házi élmény bármily »vájt- fülű« a drámaíörténetben és a színházi világban járatos ember ismereteit képes tovább gazdagítani. Megérzéseit is. Éppen a megvalósulása által, mint egy jó Shakespeare- vagy Shaw-előadás. Persze lehet, hogy vannak, akik úgy gondolják, ez utóbbi szerzőket »nézői sikk« újra nézni. Komor István rendezése töb­bek között azért is elismerés­re méltó, mert a gondolati emelkedettséget, a túlzás nél­küli pátoszt, a meggyőzést a teljessé formált karakteren, fi­gurákon át juttatta a nézőhöz. A nagyszerű együttesmunka célja volt a lehető leg telje­sebb színészi játék kidombo- ritása. Talán éppen ezért lát­tunk az 1902-es ősbemutató díszletét követő, de korántsem annyira zsúfolt teret, — Sán­dor Lajos díszletei. Nem holt rekvlzítumokkal, hanem bántó zörejekkel, ajtócsapódással, röhögéssel, vaskossággal és szenvedéssel töltődött fel a színpad valóban nyomorúságos menedékhellyé. Többnyire jól segítették Gyarmati Ágnes jel­mezei is. Együttesmunkát említettem fentebb, amelyből nagyszerű színészi alakítások születtek. Azt mindenképpen tegyük hoz­zá, hogy a forrpontot, a tető­pontot eme alakítások — lé­vén a szerző lírikus is (s efe- lől Gábor Andor fordítása sem hagy kétséget) — elsősorban a monológokban érték el. Való­ban mélységek voltak a lelkek kitárulkozásai, robbanásai, nyüszítései, segélykérései és bizakodásai. Együttesmunka — mindenki részese a sikernek, mind a tizenhét színész. A ki- sebb-nagyobb, főbb és mellé­kesebb szerepek némelyike halványabbra, de általában meglepően jóra sikerült, nem­egyszer robbanásig feszülő alakítássá. Cikkünk terjedel­mét növelné csak, ha rokon­értelmű és alig eltérő fokú jel­zőkkel felsorolnánk mind a tizenhét színművész nevét. Mind a tizenhét elismerést ér­demel. figurák életre keltésénél kettős a csábítás. Egy­részt a »csavargópóz« fölös harsányságú és gyakran túljátszásra ingerlő volta, másrészt a bizonyára látott más előadások karakter-teli­találatai is, amelyeket való­ban nehéz feledni. Nagyon halványan, időnként éreztük e csábítás mágnesét, de ugyan­az a színész ugyanakkor elju­tott az átélés és tehetsége min - den kibontásáig, az est ki­emelkedő alakításáig. Itt első sorban is Garay József kitű ■ Színészére gondolok, Vajda László Szatyinjára és Szabó Kálmán Bárójára Luka alakját másodszor al­kotta újra nagyszerűen rende­zőjével Mentes József. Ez a jóságos figura akkor a leg­nagyszerűbb, ha hinni tudjuk létét. Mentes József bebizonyí­totta Luka létezését, átemelte a népmeséből az életbe hitele­sen, valóságos közelségben. Máris szinte tolul említésre két másik név: Dánffy Sán­doré és Hőgye Zsuzsáé — ér­tékeinél fogva mindkettő kü­lön méltatást érdemel. Tröszt Tibor Somogyi Néplap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents