Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-13 / 216. szám

20 milliós beruházással

Korszerűsítik a Kaposvári Bútorgyárat

A Kaposvári Bútoripari Vállalatot 1951. januárjában alapították. Az első időszakban koporsót, majd bútort és egyéb fagyártmányokat is gyártott. Többszöri átszervezés után 1955-től csak bútorgyártással foglalkozik a vállalat. 1972-ben már 4000 komplett lakószoba-garnitúra legyártásával 42 millió forint termelési értéket produkál a vállalat.

(Jelenlét, a vállalat munkájáról, fejlesztési lehetőségeiről.)

A vállalat helyzetéről tárgyalt és döntött a napokban a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A napirendet különösen időszerűvé tette a tervidőszakban elkezdett bútoripari rekonstrukció, amely a vállalatot is érinti.

A vállalat egy telephelyen, a volt sörgyár épületében dolgozik, amelyet önköltségcsökkentő hitelből .saját erőből és minimális tanácsi támogatással bővítettek a jelenlegi szintre. Most a Boglárka lakószobát gyártják vezértípusként. Termékeiket teljes egészében a Bútorértékesitö Nagykereskedelmi Vállalaton keresztül értékesítik. így, az 1973. évi kapacitásukra már az idén májusban megkötötték

a szerződést, de egy hosszú távú együttműködési megállapodás is biztosítja a folyamatos termelést. A jövő évre egyébként 47 millió forint értékű terméket akart a nagykereskedelem megrendelni, de a gyár kapacitása csak négyhetetlenné teszi ez. így aztán növekszik az átfutási idő, sok a baleseti forrás, és jelentős a nem célszerű munkatöbblet is. Többek között elavult, cserére érett az elszivórendszer, s a világítási és fűtési hálózat nagy része. A gépek átlagos életkora 12,5 év, elhasználtsá- gi fokuk mintegy 70 százalék Jellemző, hogy még olyan gépek is vannak itt, amelyek az államosításkor kerültek a gyárhoz. A technikai elhasználódásnál azonban sokkal nagyobb a gépek erkölcsi kopása.

A jelenlegi szabályozók szerint a vállalatnál évente nem képződik 900 ezer forintnál több fejlesztési alap. Ez az ösz- szeg jelenleg a legszükségesebb szinttartó beruházásokra sem elegendő. Ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani, más forrásokból származó segítségre is szükség van. A vállalat három fejlesztési alternatívát is kidolfözott és előterjesztett mérlegelésre, illetve jóváhagyásra.

A végrehajtó bizottság a kettes változatot fogadta el, amely a vállalatnak lehetővé teszi a dinamikus szinttartást. Eszerint saját eszközökből, hitelből, tanácsi és minisztériumi támogatásból 20 millió forintot fordíthatnak 973 végétől 1975-ig fokozatosan a fejlesztésre. Ebből az összegből elvégezhetik a legszükségesebb területbővítéseket, megoldhatják a gépi beruházás gondját is. Kicserélhetik a leginkább elhasználódott berendezéseket, s olyan egyedi gépeket is beszerezhetnek, amelyek gyors típusváltást tesznek majd lehetővé. Ezáltal sokkal rugalmasabbá válik a gyár termelése, s 'könnyebben reagál majd a piac változásaira. S végül nagymértékben enyhülnek a szociális gondok is. (Többek között mérsékelni lehetne a munkateljesítményt is befolyásoló zajokat.)

A végrehajtó bizottság jóváhagyta a fejlesztésnek ezt a változatát. Így hamarosan munkához láthatnak a fővárosi Bútoripari Tervezőirodában, ahol részletesen kidolgozzák a fejlesztési programot. A tervezett beruházások után 1976- ban a gyár termelése eléri majd a 70—75 milliót.

Cs. T.

Diákok a gyümölcsösökben

millió forinttal kevesebb bútor gyártását teszi lehetővé. Termékeik — főként jó minőségük és kedvező áruk miatt — keresettek a piacon. — 1968 óta nem változott a Boglárka ára.) Gyártmányfejlesztésük továibbra is az eddigiek szerint alakul; tehát a modern lakótelepi lakások adottságainak megfelelő praktikus, tetszetős garnitúrákat gyártják, egyedi darabokkal kiegészítve.

A piac, a kereskedelem tehát mind több bútort kér, a gyár azonban a jelenlegi körülmények között nem tud ennek a kívánságnak megfelelni. A vállalat eszközellálottsága nincs arányban a termeles emelkedésével. A központi épület, amely nem gyárnak készült, erős tagoltságával akadályozza a termelés ésszerűsítését, s nem valósítható meg a célszerű technológiai sorrend sem, mint ahogy a megfelelő anyagmozgatást is leRészt vesz az őszi mezőgazdasági munkákban a megye összes középiskolás diákja. A megyei KISZ-bizottságon ügyeletes riporterünknek elmondták, hogy már szeptember 3-tól kezdve több iskola tanulói segédkeznek a gyümölcsszedésben. Tizedikéig dolgoznak a Bárdibükki Állami Gazdaság gyümölcsösében az élelmiszeripari szakközépiskola diákjai, ahol szilvát szednek. Ebben az állami gazdaságban egyébként még több mint 200 általános iskolás is dolgozik. Faragó István központi agronómus is elégedett volt a diákok teljesítményével : naponta személyenként 50—60 kilogramm szilvát szedtek. Ugyancsak részt vesznek a gyümölcsszedésben a Táncsics Mihály Gimnázium diákjai: e héten naponta 300-an dolgoznak a kaposvári és a Bárdibükki Állami Gazdaságban, s a jövő héten is nyolc

osztály veszi ki részét a mezőgazdasági munkákból.

A barcsi gimnázium diákjai Somogytarnócán szedik a gyümölcsöt. Azok a tanulóik, akik szeptember végén vesznek részt a munkákban, az almaszüretben és a kukoricaszedésben segítenek. Szeptember folyamán összesen majdnem ötezer közép- és általános iskolai diák dolgozik majd szerte a megyében, egyhetes turnusokban.

Kiskorpádon a gépipari szakközépiskola diákjai szedik nagy szorgalommal a szilvát. A szakemberek szerint — ha így folytatják — nem is marad gyümölcs a következő csoportnak. Az itt dolgozó tanulók egyébként egynapi keresetüket ajánlották föl a vietnami szolidaritási számlára. Nem állnak azonban egyedül a kezdeményezéssel: az akcióban részt vesz a megye többi középiskolája is.

Pártbizottság ! alakult Mernyén

Fontos esemény zajlott le Mernyén a közelmúltban. A mernyei, a somodon, a szent- gáloskéri, a somogygeszti és a polányi kommunisták képviselői a MEZŐGÉP mernyei gyáregységének szépen feldíszített éttermében megválasztották a terület 27 tagú párt- bizottságát és a 9 tagú végrehajtó bizottságot.

Kása Jenő mernyei iskola- igazgató a megnyitóban örömteli eseménynek nevezte a községi pártbizottság létrejöttét. Ezután Tarr Gyula, a kaposvári járási pártbizottság titkára ismertette a községi pártbizottság előtt álló feladatokat. Elmondta, hogy az alapszervezetek tagsága nagy örömmel fogadta a pártbizottság alakításának tex^vét. Kiemelte, hogy a nagyobb lehetőségek megnövekedett felelősséget jelentenek a pártbizottság tagjai és vezetői számára. Felelősséget a pártbizottság irányítása alá tartozó terület politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életének fejlesztéséért, a párt határozatainak végrehajtásáért.

Hajdú János, a MEZŐGÉP mernyei gyáregységének vezetője szerint az üzem számára is nagy jelentőségű a politikai irányítás színvonalának emelkedése.

Ezután megválasztották a községi pártbizottságot. A községi pártbizottság megtartotta első ülését, megválasztotta a végrehajtó bizottságot és egyhangúlag titkárrá választotta Kálmán Sándort, a szentgáloskéri tsz volt könyvelőjét, a járási pártbizottság tagját.

Az ezután felszólalók köszöntötték az újonnan alakult pártbizottságot, a végrehajtó bizottságot és a titkárt. Tóth György szentgáloskéri csúcstitkár azt kérte, hogy az új községi pártbizottság az egész terület fejlődését segítse, a közös ügy legyen a középpontban, hogy az egész körzet politikai irányítása megfelelő legyen. Juhász István felszólalásában kiemelte a testületek felelősségét, a négy község közös érdekeinek szolgálatában, a területfejlesztésben.

A megválasztott végrehajtó bizottság nevében Kálmán Sándor köszönte meg a bizalmat, s kérte a terület kommunistáinak, politikai és gazdasági vezetőknek a segítségét az eredményes munkához.

A küldöttértekezlet Tarr Gyula zárszavával ért véget.

Z, L.

Amikor a múlt héten arról érdeklődtünk Lukács Lászlótól, a pusztakovács Egyesült Erő Termelőszövetkezet elnökétől, milyen munkák kötik le ez idő tájt leginkább a gazdaság gépeit, a szövetkezet tagjait, röviden így válaszolt:

— A silózás.

— Milyen feladatot jelent ez a munka a betakarítás egészén belül, hogyan győzik erővel, és milyenek a terméskilátások?

— Az őszi betakarítási feladatok között egyike a legnagyobbaknak ez a tennivaló, és nagy gondot fordítunk rá, hiszen ez adja a takarmány bázis jelentős részét a gazdaság szarvasmarha-áiiomanyanak. Mintegy 250 hold silókukoricánk van, s az eddig behordott- mennyiségből következtetve 250—300 mázsás holdanKenta állaggal számolhatunk. Ez a hozam több mint a kétszerese annak, amit terveztünk ...

Utunk a határba vezetett. Kísérőnk, Kalló József, a szövetkezet gépcsoportvezetöje magyarázta a betakarítás menetét. miközben egymás után húztak el mellettünk a silókukoricával megrakott vontatók.

— Tizenöt erőgépünk vesz részt közvetlenül a silózásban és a szállításban, egy lánctalpas és egy Dutra pedig tapossa a behordott takarmányt. Most ennek a munkának körülbelül a félénél tartunk, es

Gazdagon fizet a silókukorica

Gyűlik az értékes takarmány

A szovjet gyártmányú silókombájntól 1500—1800 mázsa értékes takarmányt hordanak be naponta.

behordanak mellőle a gépeink naponta, de az igazi teljesítményét, amire valójában képes, még nem mérhettük le. Ahhoz több vontató kellene, hogy a kombájn folyamatosan dolgozhasson ...

A meglévő gépeikkel igyekeznek mielőbb pontot tenni ennek a nagy munkának a végére az Egyesült Erő Tsz-ben. Burgonyájuk nincs, hogy annak a betakarítását is figyelembe kellene venniük a szállítókapacitás terhelésénél, a kukorica törésének és hordásának az ideje azonban egyre közeledik. Ahhoz pedig ugyancsak sok szállító jármű kell majd. Mint megtudtuk: csaknem 1300 hold kukoricájuk van csak a közösben, emellett száI kilátás van arra, hogy szeptember húszadika táján, amikor már hozzáfoghatunk a kukorica betakarításához is, be- ! fejezzük ezt a tennivalót Láttuk a hatalmasra megnőtt I silókukoricát. Magasabb sok ! helyen, mint az abraknak vetett kukorica. És semmi jele a növényen annak, hogy immár szeptember közepén ja- ! rank; haragos zöld. sűrű, s.

még nem látni száraz, fony -1 nyadt leveleket a száron. En- j nek aztán jót tett az eső ,..

A táblán szovjet gyártmányú kombájn dübörgött, s percek alatt megtöltötte íölszecskazott takarmánnyal a mellette haladó pótkocsit.

— Megérjük kiszolgálni szállító járművekkel ezt; a kom- I bajnl — mondta, a gépcsoport- j «aeia — 1500—l&Ofl mázsát

mpttevő területen a háztájiban, amely szintén szép termést ígér, s ezt mind géppel takarítják be. Ehhez öt gabonakomba jnxa szerelnek

Braud-adaptert, s ha kell, a két Ztnaj csőtörőt is igénybe veszik. Addigra — úgy számolnak — a silókukoricának mar kazlakban kell lennie ...

Hr S. »

Önmagunkért

S

zemélyes élménnyel kezdem mai beszélgetésünket. A napokban a Szigetvári utcába vitt az utam, s ez a városrész mindig emlékeztet, mindig föléleszt valamit bennem. Láttam, ahogy egy kis jelentéktelen, sárga falú ház apró ablakait kidöntötték a vályogfalból. Megálltam. Nagy porfelhő csillogott a napfényben, és utolsót szusszant a korhadó fa. Pedig valamikor milyen szigorúan zárta magába a fényes ablakszemeket. Visszamentem egy hét múlva, csak azért, hogy megnézzem az új ablakokat a régiek helyén. Nem éreztem semmi nosztalgiát, inkább örömmel néztem föl rájuk. Szeretem azt az utcát, a házat, az ablakkeretet, a betonjárdát, aminek a helyén akkor még göcsörtös téglákon bukdácsoltam. Bizonyára nem csodálkoznak ezen, ha elárulom, hogy ott születtem, önző vagyok: az utca minden zugát, mozgását, változását is a magaménak érzem. És tudom, hogy nem vagyok egyedül.

Fontolóra vettem többször is: merjem-e azt mondani, hogy most az egyszer önzésre akarom buzdítani önöket, önzésre önmagunkért, a városért, hiszen a miénk. Tudom, nem fognak félreérteni.

Otthonunkról lesz szó tehát, szűkebb kis pátriánkról, amely életteret ad nekünk; a fejlődő és gazdagodó, a népesedő, örömet és bosszúságot okozó, a tiszta és füstös, a piszkos és sáros, a neontól fénylő és sötétségtől borongó, a fiatalságtól viruló és néha elszomorodó, a jövőbe tekintő és múlttal büszkélkedő Kaposvárról, a mi városunkról. Tudom, sokat szidjuk és korholjuk, munkálkodunk épülésén és bábáskodunk újszülöttein, de mindezzel együtt érezzük-e igazán, hogy a miénk?

És cselekszünk-e érte — önmagunkért?

Lehet, hogy szokatlan egy kissé, én mégis személyes otthonunkkal, a családi házzal, a lakással, kertünkkel hasonlítom össze a várost. Milyen megkapó kedvességgel becézzük a falról lekúszó pletyka zöld leveleit; hogy simogatjuk a szőnyeg rojtjait odahaza, milyen gonddal, ízléssel tervezzük a belső elrendezést, s hogy büszkélkedünk, amikor vendég érkezik és azt mondja: szép, igazán otthonos környezet. Pedig nem a vendég kedvéért, önmagunk kényelméért, szépérzékünk kielégítéséért, melegségóhajtásból varázsoljuk barátságossá otthonunkat.

Ki vonhatná kétségbe, hogy a város a mi otthonunk?

Okom van rá, hogy éppen most váltsunk szót erről. Egy olyan esemény közeledik, amely a családot még közelebb hozhatja egymáshoz, s az egyet akaró, együtt gondolkodó és cselekvő nagy família még szebbé teheti környezetét.

C

entenáriumi évre készülünk. Irtunk már erről, olvashatták a felhívást, és rövidesen eljut Önökhöz a .részletes program is, amellyel méltóképpen akarunk ünnepelni. Sok száz ember dugta már össze a fejét, okos tervek születtek, kezdeményezések, elképzelések, amelyekről most még nem árulkodhatom. De arról bizonyosan: a száz év ünnepe megmozgatja a várost.

Érezzük-e igazán, hogy a miénk?

Vagy csak azok, akik már elmentek innen?

Pécsről kaptam levelet a héten, öreges ákom-bákom betűk, alig olvasható,' de böngészésre kényszerítő sorok.'Nagyszerű érzés süt át rajtuk, amit — azt hiszem — többször is felszínre kellene ^egít^ni. Mert megvan mindannyiunkban, csak elszunnyad néha, elfelejtődik. Azt írja egy nyugdíjas vasutas: »kedves, kedves Kaposvárom! Gondolatban egy percre sem tudtam elhagyni szeretett városomat, pedig 1935- ben elköltöztem már. Most is mindig büszke vagyok rá, hisz ott születtem és nevelkedtem. Visszavágytam mindig, mert sehol sem éreztem jobban, hogy mit jelent az a szó: hűség ...«

Mi, akik itt éljük életünket, érezzük-e igazán, hogy a miénk?

Ne higgyék, hogy demonstratív megnyilvánulásokra, da- gályos kinyilatkoztatásokra, átlátszó hűségnyilatkozatokra gondolok. Hisz a szeretet, a ragaszkodás, a hűség legfőbb bizonyítéka a tett. És ehhez most nagyszerű indítást ad a centenárium.

Mi lenne, ha egyszerre hatvanezer ember dugná össze a fejét és »kitalálná«, hogy mi mindent lehet tenni. S azután nem maradna adós a tettekkel sem. El tudnám képzelni például, hogy a népfront épületének falára elhelyeznének egy ládát a javaslatoknak. Ott összegyűjthetnénk az emberek jószándékú gondolatát, segítőkészségét. Hiszen valamennyien nyitott szemmel járjuk á' várost és éljük életét. Mi ne tudnánk, hogy mit akarunk? Hogy mi bosszant, mi bántja szépérzékünket; mi nem tetszik, mi borzolja idegeinket, s hogy min tudnánk önerőből könnyedén változtatni? Érdemes vállalni azt a kockázatit is, hogy lesz néhány lelkiismeretlen ember, aki »jókívánságait« helyezné el a ládában, s hogy lesz »irreális« vagy nagyobb pénz nélkül megvalósíthatatlan elképzelés is. Az óriási többség azonban — hiszem, mert ismerem Kaposvár lakóit — segítőkészségéröl árulkodna, messze elkerülve a légvárakat. Nagy fejlesztési elképzeléseinket úgyis közös kasszából valósítja meg a város, ha nem is olyan gyorsan, ahogy néha szeretnénk. Ezúttal tehát nem arról van szó, hogy nyújtsák be a számlát: azt könnyű, ahhoz nem kell városát szerető embernek lenni. De hogy mit tudnék adni önmagambái, hogy mennyire akarom szebbé, barátságosabbá varázsolni nagyobb otthonomat, s hogy büszke vagyok-e, büszkébb akarok-e lenni, mint eddig lehettem — ez elhatározás és cselekvés dolga.

Bizonyára érezték már: másképp érinti az embert idehaza, ha piszkos a kirakat, és másképp idegenben; szebb a virág az utcán, mint másutt, mert ez a miénk. S ha olyar egy ház, mint Dunaújvárosban, azért mégis ez az igazi, mert a mi családjainknak ad helyet, s ha Kaposvárról szól a rádióhír, jobban odafigyelünk, hiszen rólunk van szó. Miért lenne hát elképzelhetetlen, hogy ezután jobban összefogunk Nem lehet mindegy, hogy ócskavashalmaz szégyentelenke- dik-e a gyárudvaron vagy üdezöld gyepszőnyeg pihenteti szemünket; hogy omladozik-e a házfal vagy újjávarázsolva büszkélkedik az utcán; hogy derűs virágok tekintenek-e le az erkélyről vagy kukoricát termelnek ott, mint legutóbb láttam. Ne legyen mindegy, hogy porfelhőt kavar-e a szél vagy a tavasz üde tisztaságát hozza majd a kőfalak közé; hogy buk- dácsolnak-e az emberek az utcán, az átjáróknál, s hogy kívülállóként szidjuk-e a várost, vagy magunk követünk el mindent azért, hogy igazán otthon érezhessük magunkat.

A

rra gondoltam, hogy a szervezett akciókon, a kisebb és nagyobb közösségek vállalásain, felajánlásain kívül egyénileg is adhatnánk egy kicsivel többet városunknak: ott, ahol élünk, ahol dolgozunk, ahol életünk nagy részét éljük — hiszen a város mi vagyunk.

Azt mondtam az előbb: önzésre akarom buzdítani önöket. Belátom, nem volt egészen jó ez a kifejezés. Mert végtére is egy még nagyobb család tagjai vagyunk, s amit alkotunk. munkánk eredménye mindannyiunké. De azért ösztönzésül jó, ha észrevesszük: itthon mindig más a napfény és más a szél, más az utca zaja és más az öröm. És higgyék el, nagyon jő, ha örülni, gyönyörködni tudunk az önmagunk teremtette környezetben.

Javssri R*ü*