Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-02 / 207. szám
lagwg'wülés Budapesten (Folytatás az 1. oldalról.) harcosokat, példátlan arányú bombatámadásokkal sem tudta megtörni a VDK hős népét. Hiába terjesztették ki az egymást követő amerikai elnökök a háborút Laoszra és Kambodzsára is, igazságtalan és jogellenes katonai vállalkozásaik az egész indokínai-félszigeten csak kudarcokkal, vereségekkel jártak. — A szocialista országok, élükön a Szovjetunióval, mindenkor teljes szolidaritásukról biztosították és sokoldalú, elvtársi segítségben részesítették Vietnam és Kambodzsa fegyvert fogó hazafiainak nagyszerű seregét. A szocialista országok ezt teszik a jövőben is. Megelégedéssel látjuk, hogy a szolidaritás egyre szélesebb körű és erősödik az egész világon. Kiss Károly, a SZOT és a Magyar Szolidaritási Bizottság alelnöke mondott ezután nagygyűlési beszédet. Többek között arról szólt, hogy 1972. nyarán a békeszerető emberiség kénytelen azt látni, hogy felidézik a totális légiháborút, újraélesztik Indokínában a népirtás módszereit. — Hiába igyekszenek azonban átlátszó érvekkel tagadni, meghamisított, preparált felvételekkel elködösíteni a Pentagon tábornokai és admirálisai a tényeket — hangsúlyozta. — a tények önmagukért beszélnek, ss vádolják az imperializmust. £s e tények láttán senki sem hallgathat, aki méltó az ember névre! Mi is csatlakozunk a világméretű tiltakozó mozgalomhoz, egész népünk nevében követeljük: az Amerikai Egyesült Államok elnöke szüntesse meg a dél-vietnami területeken végrehajtott és a VDK ellen intézett bombatámadásokat, adjon visszavonhatatlan parancsot az öntözőrendszerek és gátak támadásának megállítására. Pártunk X. kongresszusa határozatainak szellemében közösen kell lefognunk az agresz- szorok kezét. Felszólalt a nagygyűlésen Hoang Cuong nagykövet is. Befejezésül pedig köszönetét mondott azért, hogy az MSZMP, a magyar kormány és a magyar nép mindvégig értékes segítséget és támogatást adott s ad most is a vietnami nép forradalmi ügyéhez A vietnami nép számára megható, hogy a «Szolidaritást Vietnammal!« jelszó már akcióprogrammá vált a magyar nép körében, szerte az országban. Az „ázsiaiak“ ügye ISagy-Britannia megtorlása Douglas-Home brit külügyminiszter rádió- és televízióbeszédében kilátásba helyezte, hogy Nagy-Britannia az ötvenezer brit útlevéllel rendelkező “ázsiai« Ugandából való kiutasításának megtorlásául megszünteti a kelet-afrikai országnak nyújtott gazdasági segítséget. A külügyminiszter egyúttal hangoztatta, minden előkészületet meg kell tenni a kiutasítottak elhelyezésére. Orluiay Gyula nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról.) győződhettünk arról, hogy mind a finn politikai vezetés, mind a finn közvélemény érdeklődésének középpontjában az európai biztonsági értekezlet előkészítésének ügye áll. Hangsúlyozták, hogy a finn és a magyar nép jelentős érdemeket szerzett az európai biztonság gondolatának meghirdetésével 'és valóra váltásának előkészítésével. Az ottani eseménydús belpolitika; napokon is mód nyílott arra, hogy találkozzunk a. finn politikai pártok vezetőivel, valamint R. Paasio ügyvezető miniszterelnökkel. — Ellátogattunk a Finn— Magyar Baráti Társasághoz és találkoztunk a finn tudományos élet több jelentős, vezető személyiségével, többek között K. Vilkuna néprajztudós akadémikussal, L. Hakuli- nen nyelvészprofesszorral, akik mindketten a közeljövőben az ELTE diszd oktora: lesznek. — Csúcspontját jelentetik látogatásunknak — mondta dr. Ortutay Gyula —, hogy fogadta parlamenti küldöttség günket dr. Urho Kaiéra Kek- konen, a Finn Köztársaság elnöke. Megtisztelő barátságát éreztük, élveztük az elnöki rezidencián történt találkozón. — Eredményei, hasznos tapasztalatai közé tartozik útunknak, hogy megismerhettük a finn parlamenti életet, a finn belpolitika jelen problémáit. Meggyőződésünk, hogy parlamenti delegációknak a mostanihoz hasonló találkozásai nagy mértékben elősegíthetik a különböző politikai .rendszerekben élő társadalmak nyílt és világos vitáját, egymás szempontjainak megismerését, és ez segíti elő az alkotó, békés, együttműködés kialakítását. — Röviden úgy summázhatom — mondta nyilatkozatát zárva dr. Ortutay Gyula —, hogy a magyar országgyűlési képviselők mostani finnországi látogatása is az európai biz. tonsági értekezlet jó és erősödő előhangjai közé tartozik. Továbbra is szívósan küzdőnek az amerikai kommunisták A TASZSZ New York-i tudósítója arról számolt be, hogy az amerikai kommunisták továbbra is szívósan küzdenek azért, hogy pártjuk jelöltjeit felvegyék az amerikai elnök, illetve alelnökjeiöltek listájára. A reakció ugyanis különféle kikötésekkel és megkülönböztető törvényekkel akadályozza a munkásosztály pártját abban, hogy részt vegyen a választásokon. Kaliforniában eddig több rpint 18 ezren írták alá azt a petíciót, hogy az elnökjelöltek listájára vegyék fel Gus Hallt, a párt főttkárát, alelnökjelölt- ként pedig Jarvis Tynert, az amerikai kommunista ifjúsági szövetség elnökét regiskial- ják. A két legnagyobb polgári párt jelöltjeinek hivatalos bejegyzéséhez ennyi aláírásra volt szükség. A kaliforniai megkülönböztető törvények szerint azonban a kommunista pártnak 450 000 aláírást, vagyis 25-ször többet kell ösz- szegyűjtenie jelöltjei hivatalos jegyzékbe vételéhez. (MTI) Üdvözlő táviratok a VDK nemzeti ünnepén KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt ponti Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, FOCK JENŐ. a Magyar Népköztársaság kormányának elnöke üdvözlő táviratot küldött a VDK nemzeti ünnepe alkalmából LE DUAN elvtársnak, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága első titkárának, TON DUC THANG elvtársnak a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökének és FHAM VAN DONG elvtársnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya, elnökének. Kedves elvtársak! A Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulásának 27. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa és kormánya, valamint népünk nevében testvéri, forró üdvözletünket küldjük önöknek és a hazája szabadságáért, függetlensége megvédéséért, a szocializmusért kitartóan harcoló hős vietnami népnek. őszinte örömmel töltenek el bennünket azok a sikerek, amelyeket a Vietnami Demokratikus Köztársaság népe az imperialista agresszió visszaverésében, a szocializmus védelmében és építésében elért A magyar nép határozottan elítéli az Egyesült Államok Vietnamban és az indokínai térségben elkövetett háborús bűntetteit. A Magyar Népköztársaság követeli, hogy az Amerikai Egyesült Államok vessen véget agresszív háborújának, s feltétel nélkül vonja ki csapatait Indokínából — hangoztatja egyebek között a távirat Az évforduló alkalmából Apró Antal Truong Chint, a VDK nemzetgyűlésének elnökét, Péter János Nguyen Duy Trinh külügyminisztert, Czi- nege Lajos Vo Nguyen Ciap honvédelmi minisztert üdvözölte táviratban. Üdvözlő táviratot küldött továbbá vietnami testvérszervezetének a Hazafias Népfront, az Országos Béketanács és a Szolidaritási Bizottság, valamint a SZOT, a KISZ és a nőtanács. (MTI) McGovern a támadások össztüzében Saját tábora is megoszlik Nixon—Tanaka találkozó első fordulója A Hawai-szigeteken — magyar idő szerint péntekre virradóan megkezdődtek Nixon elnök és Tanaka japán miniszterelnök tárgyalásai. A két vezető kétórás négyszemközti megbeszélést folytatott egymással, majd csatiokozott hozzájuk Rogers amerikai külügyminiszter, Kissinger, Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadója és Ohira Maszajosi .japán külügyminiszter. Ziegler, a Fehér Ház sajtó- titkára közölte: a tárgyalásokon a két ország közti gazdasági kapcsolatokkal a Kínai Népköztársaság irányában folytatott politika kérdéseivel, Tajvan problémájával és a japán—amerikai biztonsági szerződéssel foglalkoztak. Japán washingtoni nagykövete aki jelenleg a Nixon— Tanaka csúcstalálkozó helyszínén tartózkodik, közölte: a tárgyalásokon Nixon és Tanaka foglalkozott az indokínai háború állásával is. Csőmbe svéd zsoldosát is fölbérelte az IRA Az angol hadsereg belfasti képviselői csütörtökön kijelentették, hogy egy svéd bérgyilkos a felelős legalább öt angol katona meggyilkolásáért az elmúlt hetekben. A brit hadsereg feltételezi, hogy a svéd gyilkost — annak idején Csőmbe zsoldosaként tevékenykedett Katangában — az IRA ideiglenes szárnya bérelte fel. Egyébként tovább folytatódtak a különböző bombamerényietek, amelyeknek során Londonderry katolikus negyedében teljesen megsemmisült egy gyár és több lakóház. Belfastban angol katonák 125 kilogramm robbanóanyagot foglaltak le. Edwart Heath brit miniszterelnök az olimpiai játékok idején hétfőn Münchenben találkozik Jach Lynchcsel, az ír Köztársaság miniszterelnökével. (MTI) BOROSIIORDO BOROSHORDÓ BOROSIIORDÖ garanciavat 10% árkedvezménnyel szeptember kapható ' oroshordók 250—500 literesig 30-ig a Nyugat-dunántúli Nyersanyaghasznosító Vállalat nagykanizsai telepén (tel.: 13-300.) csurgói telepén (tel.: 29.). Mt, iu gadott címre feladjuk. Felvilágosítás a vállalat központjában: Kaposvár, telefon: 12-164. (9700) A Beingta Desh elismeréséről Pakisztán fontolóra veszi Pakisztán megígérte Indiának, hogy »nagy fontosságú kérdésként komolyan fontolóra veszi a Bengáli Népi Köztársaság elismerését« — mondotta az indiai parlament pénteki ülésén Szvaran Szingh külügyminiszter. Hozzáfűzte még, hogy az erre vonatkozó ígéretet az a pakisztáni delegáció tette, amely a napokban Üj-Delhiben magas szintű tárgyalásokat tartott az indiai vezetőkkel. Szvaran Szingh emlékeztetett rá, hogy Zulfikar AU Bhutto pakisztáni köztársasági elnök Indira Gandhi indiai miniszterelnök-asszonnyal július elején tartott szimlai csúcstalálkozóján szintén határozottan azt a benyomást keltette, hogy el fogja ismerni a független bengáli államot«. (MTI) George McGovern demokrata párti elnökjelöltnek ismét számos támadással kell szembenéznie. Élesen bírálta az indokínai háborúval kapcsolatos kijelentései miatt például Dél-Vietnam washingtoni nagykövete. McGov.ern egy televíziósinterjúban ismét megpróbálta megmagyarázni,..miért követeli az amerikai csapatok kivonását Indokínából, Mint mondotta: az amerikaiaknak a vietnami háborúban való részvétele több kárt okozott nemzetközi téren az ország érdekeinek, mint bármi más az/ Egyesült Államok történelme során. , McGovern hangsúlyozta, hogy az Európában állomásozó amerikai csapatok általa javasolt csökkentése nem sérte-, né sem az Egyesült Államok, sem a NATO érdekeit. Szadat beszéde a föderáció megalakításának első évfordulóján Anvar Szadat mint az Egyiptomot, Líbiát és Szíriát tömörítő hármas arab állam- szövetség elnöke pénteken 20 perces beszédet mondott a föderáció megalakításának első évfordulója alkalmából. Beszédét egyidejűleg közvetítetCeausescu Belgiumba látogat Nicolae Ceauscscu, a román államtanács elnöke és felesége Baudouin belga uralkodó és Fabiola királyné meghívására október 24. és 26. között hivatalos látogatást tesz Belgiumban. Singapore as urnák előtt A politikai irányvonal nem változik A valamivel több mint kétmillió lakosú Sigapore dél-ke- let-ázsiai városállam ma, szombaton választja meg új parlamentjét. Li Kuang Ju miniszterelnöknek a parlamentben jelenleg 58 mandátummal rendelkező Népi Akciópárt vezetőjének újraválasztását bizonyosra veszik, s így a politikai irányvonal változása nem várható. Belpolitikai téren Li Kuang Junak gyakorlatilag nincs ellenzéke, a Népi Akciópárton kívül mégis 5 párt képviselői indulnak a választásokon. te a kairói, a tripoli és a damaszkuszi rádió. Szadat hangsúlyozta: az araboknak eltökélt szándéka, hogy visszaszerzi az Izrael által megszállt területeiket, »bármi nagy legyen is az áldozat«. Ugyancsak az arabok elszántságát hangoztatta a Palesztinái nép jogainak támogatását és védelmét illetően. Meleg szavakkal méltatta Szadat a három évvel ezelőtt végrehajtott líbiai forradalmat, amely “megifjította« az arab forradalmi mozgalmat Ugyancsak méltatta Kadhafi elnök érdemeit és tevékenységét. Elismeréssel szólt Szíriáról és a szíriai népről, amely Asszad elnök vezetésével mindent megtesz az arab ügy szolgálatáért. Hangoztatta, hogy az Arab Köztársaságok Szövetsége az egész arab világot támogatta és támogatja és azt sem felejti el, hogy Afrikához tartozik. — A szövetség nemzetközileg sem szigeteli el magát — tette hozzá. A McGovern elleni hadjáratba időközben bekapcsolódott Schultz pénzügyminiszter és Peterson kereskedelemügyi miniszter is. Mindketten támadták a demokratapárti elnökjelölt gazdaságpolitikai terveit. ... . ÍC,A szenátor pozícióját «somban e “kívülről jövő» támadásoknál talán még jobban gyengíti saját táborának számos problémája. A hírek szerint O’Brien, McGovern elnökválasztási kampányának vezetője összeütközésbe került fiatal munkatársaival, és egyes hírek szerint az sem elképzelhetetlen, hogy ha nem kap nagyobb hatalmat saját elképzelései érvényesítésére, kiválik McGovern segítői közük Ennél is veszélyesebb ásómban. hogy Thomas Eagleton McGovern volt alelnökjelöltje csütörtökön bírálta a szenátor indokínai politikai platformját. Eagleton bírálta Clark volt igazságügyminiszfcert is, amiért az Hanoiban tett látogatást. Keresünk építésztechnikusokat tervezőirodai gyakorlattal, szerkesztői munkakörbe, kiemelt fizetéssel. Mezőgazdasági Beruházási Vállalat, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 6. Jelentkezés a személyzeti előadónál. ______________ mm) J obboldali rendzavarás Concepcionban A belügyminiszter személyesen irányítja a vizsgálatot Jimeu Suarez chilei belügyminiszter tegnap hajnalra virradóra Concepcionba utazott, hogy személyesen irányítsa a vizsgálatot az utcai összecsapások ügyében, amelynek során a jobboldali tüntetők megöltek egy rendőrt. A nyugati hírügynökségek olyan megtévesztő híreket közöltek, melyek szerint a Concepcion tartományban rendkívüli állapotot rendeltek el. Az AFP francia hírügynökség azonban ismerteti VaMt.el Vergara belüsprminiöztef-helyottes nyilatkozatát, s e szerint nem rendeltek el rendkívüli állapotot. Mint Vergara elmondotta: Concepcion tartományt még januárban a sorozatos, természeti csapások miatt katasztrófa sújtotta területté nyilvánították. Ez a státusz nagy mértékben hasonlít a rendkívüli állapothoz, hiszen a körzet katonai vezetője az esetben is rendkívüli hatalmat kap a rend fenntartására. (MTI) 1 RÖVIDEN Átadta megbízólevelét Leső nczi Pálnak, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének tegnap Pakisztán Izlám Köztársaság új nagykövete, Gul Hassa Khan. Tárgyalások kezdődtek az 1971 decemberi háború nyomán Pakisztánban rekedt és internált indiai állampolgárok hazatelepítéséről — közölték tegnap Üj-Delhiben. Nem engedélyezi Jokoharm japán kikötőváros szocialista párti polgármestere a várost átszelő közutak használatát a vietnami hadszíntérre szállítandó amerikai katonai járművek és tankok részére. Nem kísérteti — úgy határozott — haditengerészeti egységekkel az izlandi területi vizeken tartózkodó mintegy 95 halászhajóját az angol kormány. Elfogták Raul Sendicet, a Tupamaro gerillamozgalom egyik alapítóját és vezetőjét — jelentették be pénteken Montevideóban az uruguayi erők.