Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-01 / 206. szám
\ Dudva között a fene vad barlangja A biztonságsa Európáért Késő délután értünk Retrzynbe. A Polski Fiat északkeletnek fordult egy vörös téglaépületnél, s rátértünk arra az útra, amelyik a várostól nyolc kilométerre fekvő Gierloz erdejébe vezet. Fúrcsa érzéssel nézegettem ki a gépkocsi ablakán, képzeletben évtizedeket ugrottam át, •Szinte vártam a hármas ellen- - őrző vonal működésbe lépését, az igazoltatást. Ehelyett azonban vidám turisták integettek bicikliről, motorról, gépkocsi mellett állva. Pedig ‘félelmetes erdőbe hozott el lengyel barátom, testvérvárosunk, Olsztyn napilapjának főszerkesztő-helyettese. Itt tanyázott a náci vezérkar a ma- zuri tóvidéken, a félelmetes 'betonbunker mélyén. S innen, Hitler főhadiszállásáról (nem ez volt az egyetlen) adtás ki á parancsokat a támadásra, ma jd. egyre többször a visszavonulásra. 1945 előtt ez a terület nem tartozott Lengyelországhoz. .. Hitlernek ez a főhadiszállása Rastenburg néven került be a -történelemkönyveikbe. Van va- ' lami meghökkentő abban, hányféleképpen fordították le .a Wolfsschanzét, a főhadiszállás fedőnevét: hol farkasbarlangként, hol farkastanyaként, hol farkaslyukként olvashatunk róla ma is. Pedig szabadon a fenevad barlangjaként lehetne fordítani. Csak a bunkerfalakat nézheti,, az. ember borzadva. Mert a mély hallgat ennyi évvel a háború után is. A legnagyobb biztonsági intézkedések mellett építették a hatvan bunkert és barakot az erdőben. Többségükben lengyel foglyok dolgoztak itt, aztán megölték őket, de még a rájuk felvigyázó német katonákat is. Azt mondják, ha elkezdenek ásni a bunkerek környékén, ma is tömegével forgat ki az ásó emberi csontokat Egy gengszterbandának is becsületére válna, hogy a főhadiszállást megtervező olaszokat hamis fonttal és dollárral fizették ki. Amikor utaztak hazafelé a pénzzel — a repülőgép véletlenül felrobbant. Szemtanúk, tervek nincsenek, s a bunkerek föld alatti részeire nem juthat be senki, mert a folyosók berobbantak, mindent elöntött a víz, csak néhol lehet kis szakaszon szétnézni. Ügy építették meg a főhadiszállás bunkerjait, hogy előre elhelyezték a falakban a robbanóanyagot, s a szükséges gombokat. Komor szürke beton. A fű, a fák zöldje enyhít a hangulatomon. — Azt mondják, hogy kibírt volna egy atomtámadást is! — jegyzi meg Ryszard Chrzanowski. S mindjárt arra terelődik a I szó, hogy milyen jól elrejtették a fasiszták ezt a »■bunkernegyedet« a világ szeme elől. Senki sem tudta, hogy mi van odalent az erdők sötétjében, nem messze a Moj tótól. Amikor közeledett a front, s ráakadtak a felderítők, akkor sem tudták, mi célt szolgálnak ezek a bunkerek. Egy kilométerrel odább vasúti pálya húzódik. Ahogy átgázolunk a kavicsokon, arra gondolok, hátha ezen a sínen érkeztek a különvonatok, talán éppen itt szállt le Mussolini, amikor a Führer főhadi- szá-Uására látogatott. Sűrűbb az erdő, magasabbak a fák. Az előttünk levő bunker eleje teljesen be van robbanva, mint a viperák, úgy tekergőznek ki a betonból a rozsdás gömbvasak. A farkasverem nemcsak így komor és riasztó, az volt valóságos főhadiszállás korában is. Paul Schmidt, aki Hitler tolmácsa volt, úgy írta le az emberlakta vidéktől mérföldnyi távolságban rejtőző Wolfsschanzét, hogy a komor kelet-poroszországi erdőiben létesített szállás atmoszférája rendkívül nyomasztóan hatott arra, aki a környék napsütötte tájairól jött ide. A sűrű erdei fák árnyékolta helyiségekben gyakran egész nap égtek a lámpák, még akkor is, ha odakint sütött a nap. Hitler ritkán lépett ki a szabadba, mintha a sötét erdei fényt túlságosan világosnak érezte volna. Hozzá hasonló környezete is csak nagy ritkán hagyta ed az erdőt — Stauffenberg ezredesről biztosan hallott mar? Bóintottam. — ő kelet-poroszországi gráf volt, ezen a tájon terültek ed a földjei, nem messze innen állt a kastélya. Egy aktatáskában ő vitte be a bombát a főhadiszállásra 1944. július 20-án. Ma már pontosan tudjuk, hogy a terv sok ponton módosult. A két hangtalanul működő, vegyi gyutacsokkal ellátott bomba közül csak az egyiket sikerült bevinnie Claus von Stauffenbergnek. Arra számítottak az összeesküvést szervező tisztek, hogy az ablak nélküli, hét méter vastag falú belonbunkerben tartja Hitler a helyzetmegbeszélést. A júliusi meleg azonban elviselhetetlenné tette a bunkert, s a Führer úgy döntött, hogy a megbeszélést egy tábori barakkban tartják meg. S ráadásul az ötször tízméteres előadóterem három ablaka nyitva volt a nagy hőség miatt. 12 óra 42 perckor robbant a bomba. Hitler füsttől feketén, égett és szakadt uniformisban, de élve, Keitel marsall segédgo barakkból. A jobb la bán égési sebeket szenvedett, haja megpörkölődött, a dobhártyája megrepedt, a jobb keze részlegesen megbénult — mindent összevetve azonban sebesülése nem volt súlyos. Életét az mentette meg, hogy az egyik ezredest zavarta az asztallábhoz tett táska, amikor közelebb húzódott a térképasztalhoz, s áthelyezte a széles asztalláb másik oldalára. Hitler pedig, aki rövidlátó volt, a robbanás pillanatában erősen a térképasztal fölé hajolt, s megvédte a vastag asztallap. Mussolini éppen aznap érkezett vonaton a főhadiszállásra.- Hitler ezegyszer bal kezét nyújtotta a vendégnek. Amikor elmondta a merénylet történetét, Mussolini arca leplezetlenül elárulta rémületét, hogy itt követhették el a német diktátor ellen a főhadiszállás kellős közepén. S hogy mi lett Stauffenberg ezredessel és az összeesküvőkkel? Este tizenegy óra előtt tíz perccel elfogták, s négyüket éjfél tájban már ki is végezték. Egy különleges bizottság egészen Hitler haláláig kutatta mindazokat, akik részt vettek az összeesküvésben. Kínzások, kivégzések, öngyilkosságok ismétlődtek. — Ketrzyntől délkeletre fekszik Ryn városa. Van ott egy régi erőd. A merénylet után a Gestapo sok német tisztet letartóztatott, s kegyetlenül kínozta őket. Mint a mészárszékben a húsokat, ügy aggatták őket kampókra. S közben mindent filmre vettek, utána pedig elriasztásul levetítették a tisztikarnak... Beülünk a kocsiba, s mielőtt elindultunk, utolsó pillantást vetek a Farkasveremre. A természet Ítélete, hogy dudva verte föl a bunkerek falát, s békés kirándulók másszák meg a föld feletti falakat az oldalukból kiálló vaslépcsőkön felkúszva. örök emlékeztetők ezek a szürke bunkerek. Lajos Géza, szervezet a nőpolitikái határozatok végrehajtásáról? — Mennyire ismerik a tagok, az asszonyok a saját szövetkezetüket? — Hogyan mutatkozik meg a gyakorlatban a nők támogatása? ... és lehetne sorolni tovább. Záporoztak a kérdések, ez a nagy erővel feltörő érdeklődés előzte meg azt a vitát, amelyet tegnap a termelőszövetkezeti nőbizottságok munkájáról folytattak Hetesen. Szövetkezeti párttitkárok, nőbizottsági elnökök, tagok ültek az asztalok körül. A vitatkozó, szenvedélyes légkör szavak nélkül, önmagában is bizonyítja: a közép-somogyi tsz szövetségnek értékes, hasznos kezdeményezése volt, hogy körzetenként összehívja a legilletékesebbeket a 'tapasztalatok, a kialakult módszerek elemzésére. A tegnapi hetesi tanácskozás — ahol több mint tíz szövetkezet képviseltette magát — nyitotta meg a rendezvénysort. Ahogy bevezetőjében Sárdi Jenöné, a szövetség munkatársa mondta, egymás gondjainak, eredményeinek, munka- módszereinek megismerése mindig ad Valami hasznosítható tanácsot, javaslatot. Tulajdonképpen nem több, ennyi volt ennek az összejövetelnek a célja — s úgy vélem, a tegnapi tanácskózásról senki sem távozott úgy, hogy valami hasznosat, a további munkához útmutatót ne vitt volna magával. A vita során szóba került szinte minden, ami összfügg a l iaius; nők társadalmi, gazdaAkik akkor születtek, 33 évvel ezelőtt, ma felnőtt embereik. De csontjaikban—ve- leikben—idegeikben mégis őrzik, s még utódjaikba is átörökítik valamiképpen azoknak az éveknek, életük első esztendeinek jószerint inkább ösztönösen magukba szívott borzalmas emlékeit. Mert hiszen ők, a harmincasok is — nem szólva szüléikről és nagyszüleikről — a háború nemzedékének számítanak. Ilyen messzire kísér ez a nap! 33 éve, hogy elkezdődött az emberiségnek addig legpusztítóbb, legkegyetlenebb háborúja, a második világháború. S ma, több mint három évtized után is az emlékezés nagyon megszívlelendő tanulságokkal szolgál. A legfontosabb ezek közül feltétlenül az a memento, hogy elméletileg — vagy talán jobb szó reá: objektíve — ez a világégés elkerülhető lett volna. Ha az akkori európai kormányokat a szovjetellenesség gyűlölete nem vakította volna el annyira, hogy Hitlerben és gyűlöletes fasiszta rendszerében is az esetleges potenciális szövetségesüket látják, hanem olyant, aki majd nekik sem kegyelmez; ha a Szovjetuniónak az emberiség és Európa iránt érzett mély felelőssége által diktált kollektív biztonsági politikáját elfogadták, megszívlelték volna; ha antifasiszta összefogásra sikerült volna tömöríteni a munkásosztály köré a dolgozó és kisemberek millióit... Igen, ha már 1939 szeptember előtt kibontakozott volna az a nagy Hitler-elle- nes vílágkoalíció és népi ösz- szefogás, amely végül is széttörte a náci fenevad gerincét, akkor nem zúdult volna a világra, majd hat esztendőre, a világháború borzalma. Mindezért 1939. szeptember 1-ének máig ható, mára is legérvényesebb tanulsága: nem szabad megengedni, hogy bárhol és bármilyen álcázott vagy akár módosított formában is még egyszer felüthesse a fejét a fasizmus. Nemcsak Európában, de sehol a vilávításával. Nemcsak Baján Sándorné, a hetesi nőbizottság vezetője ismertette — mintegy vitaindítóul —■ a náluk kialakult gyakorlatot, hanem szinte valamennyi részvevő elmondta saját tapasztalatait. Mi volt a tartalmi lényege ennek a vitának? Elsősorban az, amit Farlcas Ferenc, a ka- posfői szövetkezet párttitkára így fogalmazott meg: — Az útkeresésen tűi vagyunk. Nálunk is — de gondolom a legtöbb helyen — a szövetkezeti nőbizottságok egyre alkotóbb tevékenységet folytatnak. Ezt méltatva és elismerve azonban nyomban hozzá kell tenni azt is, hogy korántsem lehetünk elégedettek, távolról sem hibamentes még ez a munka. Egyértelműén fogalmazódott itt meg újra: a szövetkezeti nőbizottságok csak úgy dolgozhatnak eredményesen, csak úgy tudják azt a hivatást betölteni, amelynek érdekében megalakultak, ha mesz- szemenő támogatást kapnak üzemük párt- és gazdasági vezetőitől. Ám az is igaz — és ez is elhangzott tegnap —, hogy az együttműködés szükségszerűen kölcsönös tevékenység. Azaz: jogos a nőbizottságok igénye, hogy támogassak elgondolásaikat, az egész szövetkezet érdekében végzett tevékenységüket, ugyanakkor jogos a gazdasá gi és a pártvezetésnek is az az igénye, hogy a nöbizottsagok hatékonyabban működjenek gon, hiszen fertőző bacx'tasai mindenhová eljuttathatják a ragályt. Ezért szeptember 1-e nemcsak a világháború kitörésére emlékezés, a világégés áldozatai feletti kegyelet, hanem a fasizmus elleni nemzetközi küzdelemnek is harci napja! Európában mostanában — mindenesetre az utolsó években — olyan helyzet alakult ki, amely lehetővé tette, hogy kontinensünk országai és népéi ne egyszerűen a háború nélküliség állapotával legyenek kénytelenek kiegyezni, hanem a siker reményével törekedhessenek a béke és biztonság hosszú időre szóló intézményesített rendszerének megteremtésére is. Ehhez mindenekelőtt az kellett, hogy a második világháború következményét és az azt követő alapvető európai változásokat, mint megváltozhatatlan realitásokat, elismerje minden kormány és nemzet, mindenekelőtt természetesen a Német Szövetségi Köztársaság népe és állami vezetői. S ami a dolog másik oldala: ennek a szituációnak kialakulásához oroszlánrészben járult hozzá a Szovjetunió és a vele szövetséges szocialista országok elvszerű, szívós, józan és rugalmas politikája, diplomáciája. Harminchárom évvel ezelőtt az az ősz a reménytelen- 'ség, a kilátástalanság sötétségét borította Európára. 1972 ősze kontinensünkön azzal bíztat, hogy meghozza az európai kollektív biztonság és együttműködés rendszerének előkészítő tanácskozását. Ez azonban még csak bíztató lehetőség. A küzdelemnek tovább kell folynia. Mégpedig nem csupán állami, kormányzati szinteken, hanem — amint azt már kontinensünk jóra, becsületesre szövetkező emberei történelmi tapasztalataikból megtanulták — a tömegek összefogásával és mozgalmával is. Erre kötelezi az európaiakat ennek a harminchárom évvel ezelőtti napnak emléke. N. J. mozgalmi feladatainak végrehajtásában. A nőbizottsógok- nak igen sokrétű, sokoldalú munkát kell végezniük, de egyetlen kicsi lépésnél, egyetlen megmozdulásuknál sem szabad megfeledkeznünk a kellő körültekintésről. A felelősségteljes gondosság éppúgy szóba került tegnap a nők téli foglalkoztatásának szervezésénél, mint a nagycsaládosok, az idősek támogatásánál, vagy éppen a sokfelé gondként jelentkező óvoda létesítésnél. Többen is utaltak arra, amit Koletár Jőzsefné, a szövetség mellett működő nőbizottság elnöke mondott: — A gondok, a feladatok minden üzemben másként jelentkeznek. Az ott élő, ott dolgozó vezetők dolga, hogy egymással szorosan együttműködve keressék meg a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő megoldást. Valójában ezt a gondolatot egészítette ki Molnár Ferenc- né, a járási pártbizottság nőfelelőse, mikor összegezésében ezt mondta: — A tennivalók ismertek, most már a feladatok végrehajtásán van a fő hangsúly. A tennivaló tömören- a termelőszövetkezetekben dolgozó nők érdekvédelme, tudatuk formálása. Ez a tegnapi tanácskozás minden bizonnyal egy értékes láncszem ahhoz, hogy jobban, célratörőbben végezzék szövetkezeteinkben ezt a nagyon fontos, közérdekű tennivalót. letéve! kitámolygott a füstölHibrid lucerna nemesítése Kompolton A kompolti Növénytermesztési cs Talajvédelmi Kutató Intézetben nagyarányú kutatómunka folyik a hibrid lucerna előállítására. A hibridek szántóföldi kipróbálása :972-ben kezdődött megPergő vitában Tapasztalatcsere a ísz-nöbizottságok munkájáról _ Mikor tárgyalt a párt- sági, szociális helyzetének ja- közre az üzem gazdasági és
