Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-22 / 224. szám
Közös kínai-japán bejelentés Tanaka látogatásáról ENSZ-közgyűlés Az ügyrendi bizottság döntései PEKING Pekingiben tegnap hozták nyilvánosságra a Tanaka japán miniszterelnök szeptember 25-e és ßO-a között sorra kerülő látogatásáról szóló kínai—japán közös bejelentést. Ennek értelmében a japán kormányfő célja pekingi látogatása során az lesz, hogy »•megvitassa és megoldja« a kapcsolatok normalizálásának kérdését és »ezáltal jószomszédi és baráti kapcsolatokat« létesítsen a két ország között. Tájékozott japán források szerint a hétfőn kezdődő pekingi kínai—japán csúcstalálkozón a diplomáciai kapcsolatok felvételén kívül a két , kormányfő nyilatkozatot ad majd ki országaik között elméletben fennálló hadiállapot megszüntetéséről. (Mint ismeretes, a Japán és a tajvani . rezsim közötti békeszerződést, amely véget vet a két ország '.közötti' hadiállapotnak, a kínai vezetés sohasem ismerte el, .ezért Kína és Japán jogilag háborúban áll egymással.) A Kína és Japán, közötti diplomáciai kapcsolatok felvétele azt jelenti, hogy a Japán és Tajvan közötti diplomáciai kapcsolat megszűnik. Ezzel összefüggésben Csou En-laj kínai kormányfő kedden újabb garanciát kapott Kószákétól, a Pekingből szerdán Négy izraeli torpedónaszád hatolt be szerda este Tyr város térségében a libanoni felségvizekre. A naszádok megközelítették a partot és lőtték a város mellett levő palesztin menekülttábor körzetét. Jelentés érkezett arról is, hogy izraeli felderítő repülőgépek tegnap reggel 30 perces íeldeNguyen Van Thieu saigoni elnök visszautasított minden olyan javaslatot, amely koalíciós kormány megteremtésére irányul Dél-Vietnamban. Az elnök, aki szerdán szemlét tar■ tott a Quang Triban és Hué- ban 'állomásozó csapatoknál, ■ úgy nyilatkozott, hogy a koalíciós kormány létrehozása «■Hanoi érdekeit szolgálná«. Thieu beszédében heves kirohanásokat intézett Francia- ország ellen, mert Párizs támogatásáról biztosította a Dél-vietnami Ideiglenes Forhazautazott japán küldöttség vezetőjétől. A kínai—japán békeszerződés a japán források szerint már kényesebb kérdés. Mint ismeretes, a kínai követelések között szerepel a Tokió és Tajpej által aláírt békeszerződés érvénytelenítése. E kérdés rendezése a diplomáciai kapcsolatok felvétele utánra marad. TAJPEJ Éles hangú nyilatkozatban reagált csütörtökön a tajvani külügyminisztérium Tanaka Kakuei japán miniszterelnök pekingi látogatásának bejelentésére. A dokumentum szerint a japán kormányfő látogatása megsérti a Japán és Tajvan között 1952-ben kötött béke- szerződést, és ennek megfelelően bármilyen, a pekingi tárgyalások során kötött megállapodás »-törvénytelen és érvénytelen«. Siina Ecuszaburo, a tokiói kormány különmegbízottja Tajpejből visszaérve kedden kijelentette, kevés esély van arra, hogy Japán továbbra is kulturális, valamint gazdasági kapcsolatokat tartson fenn Csang Kai-sek rendszerével azután, hogy diplomáciai kapcsolatot létesített a Kínai Népköztársasággal. rítő repülést hajtottak végre Dél-Libanon felett. A beirúti katonai parancsnokság közlése szerint a hét végén Dél-Libanon ellen elkövetett izraeli agresszió során összesen 18 libanoni katona vesztette életét és 46 sebesült meg. öt katonát a behatoló izraeliek foglyul ejtettek. radalmi Kormány legutóbbi rendezési javaslatát. Az elnök azzal fenyegette meg a francia kormányt, hogy intézkedéseket tesznek ellene, ha »rendezést akar rákényszeríteni Dél-Vietnamra«. Franciaország és a dél-vietnami bábrezsim viszonya azt követően éleződött ki, hogy Pierre Messmer francia miniszterelnök támogatásáról biztosította a DIFK politikai rendezésre vonatkozó javaslatait. Az ENSZ általános (ügyrendi) bizottsága csütörtökön 17 szavazattal, 4 ellenében, 3 tartózkodás mellett javasolta, hogy a világszervezet közgyűlése jelenlegi ülésszakán vitassa meg a Bengáli Népi Köztársaság tagfelvételi kérelmét. A javaslatot, hogy a közgyűlés támogassa a fiatal bengá- liai állam felvételét a világ- szervezetbe, Jugoszlávia terjesztette elő. Huang Hua kínai nagykövet, a Biztonsági Tanács e havi elnöke azonban jelezte, ha a kérdés újból a Biztonsági Tanács elé kerülne, második alkalommal is meg fogja vétózni Bengália felvételét az ENSZ«be. Mint mondotta, a Kínai Népköztársaság szembeRÖMA Tegnap ünnepélyes keretek között megnyitották az Interparlamentáris Unió 60. értekezletét. Az egyes országok parlamenti tagjait tömörítő szervezet 72 országból érkezett több mint 700 küldötte előtt Giovanni Leone olasz köztársasági elnök is beszédet mondott. A tagországok száma az előző értekezlethez képest eggyel gyarapodott: a küldöttek között ott voltak az NDK parlament küldöttségének tagjai is. Berlinguer, az OKP főtitkára az NDK képviselőinek felvételét eldöntő szerdai szavazás után rögtön táviratot intézett á demokratikus német államból érkezett parlamenti küldöttség vezetőjéhez. A táviratban tolmácsolta az olasz HANOI Hanoiban aláírták a Kubai Köztársaság és a Vietnami Dehelyezkedése Bengália ENSZ- tagságával »határozott és megmásíthatatlan« . Az ENSZ ügyrendi bizottsága szerdán 16:7 arányban, egy tartózkodással úgy döntött, hogy az 1973-as ülésszak napirendjére utalja a Koreában állomásozó ENSZ-csapatok kivonásának kérdését. A szavazást megelőző vitában felszólalt Jakov Malik, a Szovjetunió képviselője és Huang Hua, a kínai ENSZ- küldöttség vezetője. Mindketten követelték az ENSZ-zászló alatt állomásozó csapatok kivonását és a két Korea egyesítésére alakult ENSZ-bizott- ság feloszlatását. Nagy-Britannia és több más nyugati ország képviselője e kérdés megvitatásának elhalasztását javasolta. kommunisták örömét az igazságtalan megkülönböztetés végét jelentő döntéssel kapcsolatban és kifejezte reményét, hogy ez az esemény elősegíti az NDK ENSZ felvételét is. Az ünnepélyes megnyitót Giuseppe Vedovato, az olasz parlament IPU csoportjának elnöke tartotta, akit megválasztottak a 60. értekezlet elnökévé. Andre Chanderna- gornak, az IPU francia elnökének válasza után Leone olasz köztársasági elnök üdvözölte a tanácskozás résztvevőit. Az IPU 60. értekezlete délután az általános vita megkezdésével folytatódott. Este a köztársasági elnök fogadást adott az értekezlet résztvevőinek tiszteletére. (MTI) mokratikus Köztársaság 1973. évi egyezmény, segély és árucsere-forgalmi jegyzőkönyvi megállapodását. Izraeli légi felderítés Libanon felett Thieu kirohanásai Franciaország ellen Megnyílt az Interparlamentáris Unió értekezlete Kuhm és a VÖK megállapodást írt alá ESÉLYEK NOVEMBERBEN Boss-ok veresége A pártok helyi és országos szervezetében tevékenykedő emberek között, a több ezer bizottságban találjuk a közvélemény és a szavazók előtt többnyire láthatálan, de a háttérben mégis hallatlan energiával tevékenykedő bossokat, a pártvezéreket. A boss-oknak mindenekelőtt nagy hatalma, beleszólása van a párt dolgaiba, programjába, pénzügyeinek kezelésébe, A boss, s az általa gyeplővégre fogott »machine, a gépezet segítségével bármilyen kompromisszumot rákényszeríthet a jelöltre. Világnézetét az üzleti és pártbürokrácia szempontjai határozzák meg. Pénzt szerez, közvéleményt igyekszik formálni, egyszóval ’eladhatóvá kozmetikázza az elnököt, illetve a kulisz- szák mögött befolyásolja a bizottságokat, hogy kit jelöljenek a számtalan kormány, szövetségi és állami hivatal egyesH>osztjaira. A boss tehát politikailag profi, legjellegzetesebb képviselője Nixon, aki most éppen a Fehér Házban k lséül elnökségének megvédésére. A demokrata elnökjelölő konvención ugyanakkor éppen ezek az amerikai boss-ok szenvedtek látványos vereséget. (Pl. Daley chicagói polgármester.) A megfigyelőknek fel is tűnt, hogy az általános örömujjongás közepette a demokrata pártpolitika nagy öregjei a »kezükön ültek«, s nem csatiokoztak a McGo- vern-t lelkes tapssal köszöntőkhöz. Andrew Hacker, a Cornell egyetem professzora és az Amerika kormányzásáról és politikájáról írt könyv társszerzője írja, hogy manapság a »kommentátorok gyakran emlékeztetnek arra, hogy a boss-ok napja leáldozott, szerepük időszerűtlen, s helyette inkább a politikai vezető kifejezés használatos.« A professzornak formailag igaza lehet, de lényegileg aligha. S erre a legjobb példa a köztársasági párt elnökjelölő konvenciója. Csupa régi, ezerszer látott öreg arc, olyanok, akiket a publikum már az unalomig ismer, akiknek a kisujjában van minden, amit az amerikai pártpolitikáról tudni keik Megnyugtató egyenleg a pártkasszában. s így a párt szelleme is meglehetősen avatag, ósdi. Ügy látszik, hogy a republikánusok szinte teljesen szem elől tévesztették az Egyesült Államok jelenkori történelmének minden baját: hurrá hangulat, az »amerikai diplomácia aranykora«, pro—) # ~--»’—i á lom) nixoni felmelegített kiadása. A konvenciót elárasztották a demokrata szamár hátán szamaragoló McGovern képei, követvén őt az abortusz, a kábítószer, az iskolai buszozás hívei, tehát az átlagamerikai számára mindazok a riasztó és kellemetlen jelenségei a társadalomnak, amelyeket Nixon képtelen volt megoldani, s amelyeket így a republikánusok megpróbálják a liberális demokraták nyakába varrni. Az elnökválasztási finis előtt körvonalazódó kétpárti programok között ritkán akadt ilyen különbség, mint az idén, s még ritkábban nyilvánult meg ilyen világosan már az elnökjelölő konvenciókon. A változásokra — amelyek előbb-utóbb elkerülhetetlenek Amerikában — összpontosító McGovern-nel szemben Nixon a stabilitásra, ’az Amerikában minden szép és minden úgy jó, ahogy van«, kincstári optimizmusára épített, s alighanem az a két stílus fogja meghatározni az elnökválasztás teljes menetét. Az Egyesült Államoknak ma egyik leginkább feszítő gondja az ipar magas színvonalú fejlettségéből következik. Csak címszavakban, mértéktelen környezetszennyeződés, a városok túlnépesedése, az ellenőrizhetetlen mértékben növekvő szemét, csőd szervezés leghatékonyabb esz^ közei, és az agyonkomputeri- zálás ellenére is átláthatalan a normális emberi élet célja. A hagyományos értékek átalakulnak, rohamosan változnak, s az átlagpolgár tehetetlenül áll mindezek előtt. S ez vonatkozik a kormány tevékenységére is, amely egyre messzebb kerül az egyszerű embertől, a járatszerű »kiszivárogtatásokkal«, a második szándékú tájékoztatásokkal, s a féktelen manipulációval egyszerűen kiismerhetetlen és teljesen idegen lesz működése. Galbraith a Harvard egyetem neves professzora kom- puterizált anarchiának nevezte ezt az állapotot, amelyben mindent a profitért való hajsza mozgat és irányit, s amely rendszernek a gyökerei a ma már idejét múlt és tökéletesen alkalmatlan szabad ver- senyes kapitalizmusba nyúlnak vissza. A gátlástalan kon- kurrencia és a termelésközpontúság közepette elvesznek az igazi emberi értékek. z a nyomasztó közeg, amelyben az ember lehetetlen apró kis pontnak érzi magát, társadalmi elégedetlenséget szül. Ezt az elégedetlenséget a hagyományos pártpolitikai keretek nem tudják közvetíteni, s ezért ez az elégedetlenség jobbik esetben populizmus- ban, baloldali radikalizmusban, vagy konzervatívizmusban nyilvánul meg, f>’-nnr Tibor fi szovjet íirvényaikotok a kömyezeivíilelSMí A Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán, fontos napirendi pontként szerepelt a természeti környezet- védelem és a természeti tartalékok jobb kiaknázásának kérdése. A Szovjetunió a világ első országa, ahol hivatalosan megállapították az egészségre káros anyagok koncentrálódásának megengedhető normáit & rendeletben szabályozták, hogy tisztító-, illetve szűrő-berendezések felszerelése előtt nem szabad üzembe helyezni semmilyen ipari objektumot. A Szovjetunióban állami természetvédelmi szervek működnek: egészségügyi, bányaügyi és halászati felügyelőségek, valamint víz- és erdővédelmi szolgálatok. A parlament jelenlegi ülésszaka előtt számos törvény- erejű rendeletet hoztak. Néhány éve fogadták el a föld- és vízgazdálkodás törvényét, az egészségvédelmi törvényt, s a kormány rendeletet adott ki a Kaszpi-tenger regenerá-. lására; a Bajkál tó, valamint a Volga és az Ural folyó védelmére és racionális hasznosítására. Az intézkedések hatására a Kaszpi-tengerben három év alatt megközelítően egynegyedére csökkent a víz olajszennyezettsége. A jelenlegi parlamenti ülésszakon a vita három fő témacsoportban folyt: az első: a képviselők és a közvélemény széleskörű tájékoztatása a környezetvédelem időszerű problémáiról Vlagyimir Kirilin miniszterelnök- helyettes, az állami tudományos és műszaki bizottság elnöke parlamenti beszámolójának egy részében a legkorszerűbb tudományos elképzeléseket fejtette ki a környezet állapotáról és azokról a veszélyekről, amelyek a környezetet az ember fokozott ipari tevékenysége következtében fenyegetik. Szó esett továbbá a tiszta víz növelését biztosító újabb források feltárásának lehetőségeiről — amelyeket egyes külföldi szakemberek feltételeznek —, s az előadó utalt arra, hogy az idevonatközó tervezetek többségének megvalósítása — a rendkívül nagy költségigények mellett — megbonthatja a bioszféri- kus egyensúlyt. A Szovjetunió tehát ebben a vonatkozásban belátható időn belül megmarad a rendelkezésre álló folyók és tavak racionális kiaknázása mellett. A vita másik témaköre azoknak az intézkedéseknek a kielemzése volt, amelyeket az állam foganatosított a körSztrájkok Szerdán éjfélkor véget ért a japán államvasutak több mint háromszázezer dolgozójának egyhetes munkalassítási sztrájkja, amely több mint tizenegy millió utast érintett, többezer szerelvény csaknem átlag égyórát késett és az államvasutak igazgatósága 16 363 szerelvényt el sem tudott indítani. Minthogy a kormány mindeddig nem tett eleget a vasutasok követelésének és nem vonatta vissza a tavaszi bér- offenzivában részt vett 40 000 vasutas elleni fegyelmi intézkedéseket, az államvasutak dolgozói szeptember 25-től újabb egyhetes munkalassítási sztrájkot tartanak. nyezetvédelem érdekében. Moszkvában ma sokkal tisztább a levegő, mint bármely európai nagyvárosban. Háromszáz levegőt szennyező üzemet telepítettek ki, illetve modernizáltak. De országos viszonylatban is hasonló a helyzet. Alapvető módon megjavították az olajfinomítók tervezését. 1957-ben a novo- jaroszlavei olajfinomító terveiben az olaj tonnánkénti víz felhasználását 7,97 köbméterben állapították meg, de a legutóbbi tervekben — az acsini olajfinomítónál — ez a mutató már 0,12 köbméterre csökkent. Javult a füst- szűrés is, s a mai modern füstfogók következtében a fémkohászati üzemekből távozó kéményfüstből nyerik a Szovjetunió kénsav alapanyag termelésének 30 százalékát. A harmadik vitakérdés azt a területet érintette, ahol még további intézkedésekre van szükség. Az előadó hangsúlyozta, hogy a már rendelkezésre álló gázszűrők és porfogó berendezéseket gyorsabban be kell vezetni a termelésbe. Két Újdonság: a Szabványügyi Állami Bizottságot azzal bízták meg, hogy dolgozzon ki megfelelő szabványkomplexumokat a természeti kincsek védelmére és kiaknázására, a Központi Statisztikai Hivatalt pedig arra utasították, hogy jelentését a tervezett természetvédelmi munkálatokról szóló adatokkal egészítse ki. A parlamenti ülésszakon tárgyilagosan számbavették, hogy a természetvédelem érdekeiben hogyan lehet jobban hasznosítani azokat az óriási lehetőségeket, amelyeket a termelőeszközök társadalmi tulajdona és a természeti tartalékok társadalmi tulajdona nyújt. Ugyanekkor megjegyezték azt is, hogy ‘az állami intézkedések minden hatékonyságuk mellett sem tudják önmagukban biztosítani az egész feladatkomplexum megoldását. Nélkülözhetetlen ezen a területen is a nemzetközi együttműködés, mert a környezet'szennyezésének globális következményei vannak, s ezért az előidéző okokat is csak több ország összefogásával lehet megszüntetni. Ezért kezdeményezték a szocialista országok a kollektív nemzetközi intézkedéseket és az elsők között kezdték meg ezeknek az intézkedéseknek a megvalósítását. Japánban A japán megyék és városok xözalkalmazottainak több mint hétszázezer fős szakszervezete utasította tagjait, semmi olyan munkát ne vállaljanak, amely bármilyen formában kapcsolatban van a hadsereg állományának növelésével, és é-ják el, hogy családtagjaik ne lépjenek be a hadseregbe. A szak- szervezet bojikottálni kívánja a japán hadsereg megalakításának évfordulóján, november 1-én tartandó ünnepségeket és felszólítja a megyei és a városi hatóságokat, vonják meg a víz és elektromos áramszolgáltatást az amerikai katonai támaszpontoktól és a japán hadsereg egységeitől. Összeesküvést lepleztek le Dominikában SANTO DOMINGO: Dominikai közlés szerint meg nem nevezett személyek összeesküvést szőttek Joaouim Balaguer dominikai elnök meggyilkolására. Erről két parlamenti képviselő adott tájék07taf.P«?t.