Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-15 / 218. szám

Politika a közművelődésben A közélet jelenléte H ogy mennyire el a mai művészetben, ahhoz elég emlékeztetni Siqu­eiros hatásos freskióra, Bob Dylan dalaira, Makrisz Aga­memnon szobraira, Aragon és Brecht verseire, Peter Weiss drámáira ... Azt nem kell kü­lön hangsúlyozni, hogy a mű­vész nem politikus; de poli­tizál, és a politika néha nem­csak mint világnézeti alapál­lás, hanem a napi politikai eseményekre is érzékenyen reagáló állásfoglalás —. he­lyet és teret követel a művé­szetben. Szinte minden egye­temes, haladó alkotó életmű­vében találunk erre példát. Picossótól Brechtig, Machia­vellitől Heinéig vagy Byronig. És elsőként említhetnénk Pe­tőfit. Ha ennyire vitálisán jelen van a művészetben, ha a vi­lágirodalom nagyjai példáik­kal tagadják a l'art pour l'art — a »független művé­szet« — öncélú elvét, akkor természetes, hogy sokkal in­kább jelenvaló a művészeti közéletben, és — tovább tá­gítva a kört — sokkal inkább jelenvaló a közművelődésben. De vajon így van-e? Olyan-e közművelődésünk atmoszfé­rája, hogy abban gyors reagá­lások születnek a politika’ eseményekre, olyan-e, hogy nyomában jár, nyomába ér az életnek — állásfoglalást su­gallva, állásfoglalásra késztet­ve. Sokan úgy teszik föl a kér­dést, hogy politikai orientáció­jú-e a közművelődés. Nem egészen pontos fogalmazás ez így; mert elsősorban azt kell és azt kívánjuk érteni ezalatt: kellőképpen orientál-e a poli­tizálás irányába a közművelő­dés. A válasz túlságosan általá­nos és elnagyolt lenne, ha közművelődésünk egész terü­letere ertenenk. Nyilvanvalo- an más és más társadalmi ré­tegek, más és más városok és falvak közművelődésében még eltérő a politikai orientáció »jelenléte«. Még pontosabban: másképpen orientáltak és másképpen orientálnak e köz- művelődési szférák. E gy bizonyos: nem húz­ható határvonal a köz- művelődés és a közélet közé. Ahol ezt meghúzzák, ott öncélú kísérletezgetésekkel, a világtól elzárt, néha üres más­kor pedig vájtfülűek nagy ké­pű »alkalmi«, többnyire ál­művészi »szövetkezései«-vel találjuk - szembe magunkat. Éppen ezért mondható úgy is, hogy felelősek vagyunk a köz- művelődésért, és a közművelő­dés munkásai — pedagógusok, népművelők — felelősek ér­tünk ... Egészen egyszerűen arról van szó, hogy egy nagy­községi pártklub élete jó irányban befolyásolhatja az egész községi közművelődés szellemét, életét. Kihathat és kihat a helybeli műkedvelő művészeti mozgalomra, az is­meretterjesztés körére, az if­júsági klubok életére. Ezúttal nem szólunk bővebben a tö­megkommunikáció orientá­ciós szerepéről, amely termé­szetszerűen szintén befolyásol, állásfoglalásra késztet. Hiszen köztudomású, hogy a tv pél­dául nemcsak a Híradóban és A hétben, illetve ezek által »politizál«, hanem tv-játékai- vai, filmjeivel is. (Hasonló­képpen a rádió a hangjáté­kokkal, dokumentumműso­rokkal.) Ugyancsak nem szó­lunk most bővebben a közok­tatásról, a mindennapi iskolai nevelésben bizonyos tantár­gyak (irodalom, történelem) ugyanis szinte megkövetelik a politikai orientációt. Marad tehát a népművelés. Tapasztalható, hogy egyes ifjúsági klubok naptár sze­rint kialakítják egész éves programtervüket. S történjél, a világban akármi: a téma ak­kor is az, amire hónapokkal azelőtt gondoltunk. Legföljebb utána vagy előtte (vagy köz­ben) beszélnek arról, ami ér­dekli őket. Hadd említsem ellenpélda­ként a kapospulai fiatalok klubját, ahol úgynevezett »in­formációs« csoport dolgozik, ök minden klubfoglalkozá­son aktuális témát vetnek föl, tájékoztatva, cikkekre, ese­ményekre hivatkozva. De szóljunk az ismeretter­jesztésről is! Ezúttal nem idé­zünk statisztikákat, illusztratív számsorokat hány »közéleti té­májú, politikai jellegű« elő­adást tartottak, hanem arról szólunk, hogy vannak úgyne­vezett »politikamentes« terüle­tek, ahol a »jó« előadó szigo­rúan esztétikai kérdéseket, normákat taglal s irodalom- történeti, filológiai elméletek­be temetkezik. Nem egyet hallottam ilyent, nem egy elő­adóval beszélgettem erről. Az a kérdés, valójában lehetsé­ges-e ilyen. Lapozzunk bele Szigeti Jó­zsef: Bevezetés a marxista— leninista esztétikába című könyvébe! Vagy üssünk fő: valahol inkább egy egyetemi jegyzetet; ezt az előadók több­ségének használni kellett ta­nulóévei alatt! Nos, mindenütt előtérben áll — elemzési szem­pontként és kiinduló kérdés­ként — a művek valóságanya­ga. Honnan és mit merített az író, kinek és mit mond vele? A formai elemzés csak ez­után következhet, s ha meg­fordul a sorrend, \ akkor az szépelgés lesz csupán. Műemléki fígyclőszolgálntot szerveznek Somogybán Ma délelőtt tanácskozást tartanak a megye népművelői. A napirenden szereplő témák között van a műemléki figye­lőszolgálat megszervezése is. Mint megtudtuk: fontos fel­adatot bíznak arra az ötven népművelőre, honismereti- szakkör-vezetőre, lelkes mű­emlékrajongóra, aki kész ébe­ren figyelni, hogy véletlenül se bontsanak le egyetlen érté­kes műemléket sem a megyé­ben, ne építsenek át műemlék jellegű házat. A figyelőszolgálat tagjainak részére elkészítették a megye műemléktérképét, amelyet ko­rántsem tartanak teljesnek, bizonyára a jobb helyismeret­tel rendelkező népművelők ki is egészítik a listát, amelyben az épületeken kívül a véde­lemre szoruló nevezetes fák és parkok is szerepelnek. A figyelőszolgálat tagjai igazolványt kapnak, tehát ille­tékesek lesznek, beleszólhat­nak a megye műemlékügyei­be. S még egy dologról nem szabad megfeledkezni. Vala­mennyiünk értékét védik — ötvenen. Valamennyien tá­mogassuk őket; segítsük mun­kájukat, hogy környezetünk minejig szép legyen, s az érték ne vesszen el! H idd szóljunk végezetü1 a műkedvelő művésze­ti mozgalom politizálá­sáról! És alapjában véve ne elmarasztalással! Mert figye lemre méltó az 'a ténv. hogy s mai magyar műkedvelő mű­vészegyüttesek gyakran bát. rabban s nagyobb őszinteség- igénnyel nyúlnak közéleti té­mákhoz, mint a hivatásosok, akik a napi politikát ugyan­csak gyakran »repertoárba nem illőnek« tartják. Úgy gondolom, nem véletlen, hogy egyre inkább az »amatőrök« irányába fordul az érdeklő­dés. Mindez azonban fölveti felelősségüket is. Mint aho­gyan fölvetődött ez a tavaszi művészeti szemlék során. Igen sok kérdőjellel. Remélhetőleg nem visszahúzódást eredmé­nyezett ez, hanem ösztönzési adott tisztánlátásra, és felelős­ségteljes politizálásra serkent. Trosz Tibor A. Csikarjkov: Czek a mai csecsemők! Boldogan hozta ki a kisfiát a szülőotthonból az ifjú apa. Mellette ott állt a fiatal anya, virágcsokorral a kezében. Es természetesen megjelentek az összes nagymamák, nagy­papák, nagynénik, nagybá­csik, az egész rokonság. A csecsemő mindezideig békésen szundikált csipkés pólyájában, de most hirtelen kinyitotta égkék szemecskéit. figyelmes pillantását körül­hordozta a jelenlévőkön, és halkan megszólalt: — Ismerkedjünk meg! Tá­jékoztassanak, kérem, kiket tisztelhetek önök közül szüle­im gyanánt! — Te beszélsz?!.. . Meg­szólalt! ... Még csak hatna­pos, és már beszél! — kiál­tott föl egyszerre a papa, a mama és a szépszámú rokon­ság. A kisded elnézően mosoly­gott: — Nemcsak beszélni tudok,-hanem gondolkodni is. A mi rohanó századunkban más­ként hogyan is tarthatnék lé­pést a fejlődéssel? Noh. ked­ves apám! mi az ön családi és keresztneve? — Nyikoláj Pavlovics — hebegte az ifjú atya. — Az anyám családi és ke­resztneve? — Olga Arkagyevna — mondta elcsukló hangon a. mamája. — Miként határozlak az én nevemet illetően? — Arra gondoltunk, hogy légy Andrjuska ... — Szó sem lehet róla! — tiltakozott a csecsemő. — Ez túlságosan gyakori, túlontúl elkoptatott név. Valami jel­legzetesebb kellene, valami különleges. Gondolkozzanak rajta, és terjesszék elő javas­lataikat! Egyébként rendel­keznek önök olyan értékes tulajdonságokkal, jellemvo­násokkal. amelyeket örököl­nöm kell? — Mi... Mi... milyen tu­lajdonságokra gondolsz? — hebegte teljesen elképedve az apa. — Mi... mifajta jellem­vonásokra? — Nyugodjék meg, kérem — szólt nyájasan az újszülött —, nem ragaszkodom az azonnali válaszhoz, függőben hagyhatjuk ezt a kérdést is. Térjünk át inkább a roko­nokra! Amint látom, kellő számú nagymamával, nagy­papával, nagynénivel cs nagy­bácsival rendelkezem. Azzal a tiszteletteljes kéréssel for­dulok önökhöz, hogy ne gyö­möszöljenek engem, s kímél­jenek meg a túlzott becézés- töl, és haszontalan ajándé­kokkal se halmozzanak el. Látva, hogy óhaja némi megütközést kelt a körülál- lókban, diplomatikusan még hozzáfűzte: — Nagyjából és egészéből meg vagyok elégedve önök­kel. Ügy vélem, jelentősebb véleményeltérések nem me­rülnek majd fel közöttünk, — En is így gondolom — mondta ijedten a mama. — Meg vagyok róla győ­ződve — tette hozzá gyorsan a papa. A csecsemő elégedetten bic­centett: — Ennek »»'W'H örülök. Biztosíthatom önöket, ha k: rültekinioen, meggondoltan és célirányosan gondoskod­nak rólam, nem okozok maja bánatot önöknek, mire felnö­vök. A főbb dolgokat tehát sikerült tisztáznunk... Van-e valakinek még kérdése, ja­vaslata? . . . Nincs? . . . Hát akkor köszönöm szives rész­vételüket a mai megbeszélé­sünkön. A viszontlátásra! Nekem most még aludnom kell a további gyors fejlődé­sem érdekében. Még egyszer kedvesen rá­juk mosolygott, és becsukta égkék szemecskéit. Fordította: Kürti András tunk, így együttesen nem régóta állnak a szép vidéken. Elsőnek Bors István Az is­meretlen va­dasz emienere című szobra került ide, és ebben a hó­napban állítot­ták fel Rumi Attila Kapu című kompozí­cióját. A két alkotásra egy­formán érvé­nyes, hogy té­májuk szoro­san kapcsoló­dik a termé­szethez, anya­guk egy része is az erdőkből került ki; a művészi szán­Itumi Attila kompozíciója a legrégibb szob- dék is ilyen rászati anyagból, a fából készült,, mely a helyre képzelte vass" 1 drámai hatást kelt. , őket. Bors István alkotása a fa ősi megmunkálása szerint készült, s az ember és a természet örök kapcsolatát hirdeti. A lábodi erdészet a művé­szek. gondolatának támogatá­sával, szobrászaink szorgal­mukkal, lelkesedésükkel való­sították meg a gyönyörű, teret. Hamarosan kihelyezik a har­madik művet is. A szándék nemes, támoga­tásban sincs hiány. De továb­bi szorgalmazással újabb te­rületeket hódíthatna meg köz­hasznú erdőinkben, tájainkon a művészet. H. B. Természet és művészet Egy nagyszerű somogyi kez- demenyezésre szeretnénk fel­hívni a figyelmet, amellyel a lábodi erdőgazdasághoz tar­tozó területen találkoztunk. A művészetnek csaknem ál-' landóan témája a természet, s a művészet úgy is találkozik a természettel, hogy megjele­nési helye a kopár szikla, a lombos erdő, a sík vidék, a vízpart — ami sűrítetten »a« természetet jelenti. A XX. századi szobrászat is él néha az alkalommal, hogy alkotásait a természetben he­lyezze el. Gondoljunk csak A bemutatott két alkotással a lábodi erdő­ben találkoz­Henry Moore-ra, vagy ne­hány szoborparkra, s ezek közül a híres fürdőhelyre: Pöstyénre A természet egyre védettebb kincsünk, s mi is szeretnénk megvédeni. Ennek sok jelét tapasztaljuk, de ezek elsősorban az úgynevezett »ci­vilizációs ártalmakra« vonat­koznak, s kevesebb történik annak érdekében, hogy a megvédett környezetet fel is »ruházzuk«. A legszebb tájak egyelőre reitve vannak előttünk. GONDOLATOK PETŐFIRŐL Él tor ált!» Miről írjak vele kapcso­latosan? Családi lírájáról? Szerelmi költészetéről? Em­berségéről és forradaimiságá- rpl beszélek inkább, mert lé­nyének legigazibb, legben­sőbb valóját ezek alakították — formálták elsődlegesen, és életművét, költészetét ezek határozzák meg a legjobban. Nemcsak azzal, hogy a se­gesvári csatatéren fiatal életét áldozta hazájáért, hanem az­zal is, hogy egész lelki erejé­vel, szellemvilága minden rezdülésével, teljes energiájá­val olyan életmű megteremté­sén munkálkodott és fárado­zott, amely megmutatta nem­csak korának, hanem a kései utókornak is: mire képes egy nép, egy nemzet, ha fellázad az elnyomás, a jogtipró törvé­nyek ellen. Ezt tette, mert ha az 1848— 49-es szabadságharc — amely­nek szellemi előkészítésében döntő szerepe volt — el is bu­kott, de a dicső tettet a tör­ténelem ragyogó betűkkel ír­ta fel lapjaira, az emberiség pedig emlékezetébe. Igen, ha a szabadságharc el is bukott, az ő szabadságesz­méje nem csalta meg az em­beriséget. Él továjbb, és mun­kál ma is. A széliemnek, a szívnek embere volt, akinek példája, tanításai mindvégig megmaradnak. A nép igazságáért és meg­becsüléséért harcolt. Ezek megvalósulását hirdette. Meg­látta a múlt korok letűnt ma­radványait, az emberiség fej­lődésének útjait; az emberi nem boldogítására törekedett. A haza, a hazaszeretet fo­galmát is az előző korokétól eltérően, újszerűén értelmez­te. Ami azelőtt sokszor csak szólam volt vagy a kiváltságos osztályok céljait szolgálta, erő­sítette; nála a haza a népinil- liók szabad, közös otthonát je­lentette.' Azt a közös otthont, amelyben mindenki benne van, aki magyarnak született, magyarul beszél, a jobbágy, a földműves, a szegénység meg- alázottja, a koldussorban élő. az élet hajótöröttje. így for­rott egybe szellemvilágában a nép szeretet-e a haza szerete- tével. Ezzel a hitvallásával megelőzte korát. »Én Dózsát a magyar tör* net egyik ....... esőbb emberé­nek tartom« — írta, és a do: gozó népet, a parasztságo; nyilvánította az ország, a nem ­zet legerősebb, legbiztosabb tartóoszlopának. Ezért is tá­madták a hatalmasok álta megfizetett »bértollrokok«, és nyilvánították költészetét »a hon szellemétől idegen«-nek. durvának, póriasnak. Ö leszá­molt az-»egyéni fájdalmak és örömök« alanyi költészeté­vel, s helyébe az emberi nem céljait, a szabad népek eszmé­jét szolgáló szociális költésze­tet hirdette. Küzdelmei, szenvedései, gya­kori meg nem értettsége ve­zették el az élet értelmének meglátásához: hinni a becsü­let tisztaságában, a szeretet boldogító erejében, a szabad­ság eszméjében, az emberiség haladásában; hinni mindab­ban, ami az életet életté tesz’ Az igazság, szépség, jóság örök eszményeit kutatta, és ezek jegyében alakult, kristályoso­dott ki személyében, lényében az ember, a forradalmár, a költő. S ugyanezekkel az esz­ményekkel szerette volna el­vezérelni az egyént, az egész társadalmat az önzetlenség, a megigazulás útjára. ISépieSsége, természetes­sége, eredetisége szinte a vi­lágirodalom minden költőjét felülmúlja. Nem valami belső kielégítetlenség vitte a nép felé, hanem a nép kielégítet- lensége forrt benne, azé a né­pé, amely a történelem folya­mán a legtöbb igazságtalansá­got szenvedte el. Sohasem állt az elnyomók, a kizsákmányo­lok táborába, és szomjúhozta az igazságot. Ezért állt ő a nép mellé és tudott annak nyelvén olyan világosan, olyan utol­érhetetlen közvetlenséggel szólni. »Nem az írástudóknak, nem az úri rendnek« beszélt, hanem »szűrös, gubás embe­reknek«. Tudta, hogy a nép szellemi nívója nem olyan alacsony, amint urai hirdették és gon- 1 doitaíc »Ne féljetek, szegény jó emberek Jön rátok lo még boldogabb idő; Ha a múlt és jelen nem a tiétek is. Tietek lesz a végtelen jövő« — írta Palota és kunyhó című versében. Az igazság, a jog. a kötelesség, a szeretet társ;: - dalmát szerette volna meg: remteni. Ezt akarta előkísz - teni forradalmi költészetéi amelynek szerinte mindig, minden nemzet életében az a szerepe, rendeltetése, hogv a; elnyomott nép vágvait a világ elé tárja és megmutassa a nép számára a felszabaduláshoz vezető utat. Csak olyan költő gondolkoz­hatott így, aki úgy szerette az embert, az egész emberiséget, hogy belső világa érzésének megfelelően ezeket írta: »Ha földobnám az égre szívemet, Melegítené a világot nap helyett...« Tündöklő lángelméjűsé- ge mellett megvolt benne a jellem acélszilárdsága. »Szüle­tésemkor a sors az őszintesé­get bölcsőmbe tette pólyának, és én elviszem magammal a koporsóba Szemfedőnek« — írta egyik Üti levelében. Egy másik helyen pedig: »En min­dig úgy írtam és írok, amint, gondolkodtam és éreztem« . .. Mindezeket és az »igaz, a ter­mészetes, a szép és jó »egybe- fOrrottságát tette meg költé­szete ars poeticájává. Szinte minden szavából ezek sugá­roznak felénk. Erkölcsi világá­nak, homocentrikus vb pének erejéről emlékezik meg az egész világ, és ünnepli szü­letésének 150. évfordulóját. Joggal írhatta magáról, hogy »neve örökre megmarad«, mert szelleme átlépett a hal­hatatlanságba, és életműve, költészete, eszméi világítani fognak az idők ködbe vesző távlataiban is. Gyenes Zoltán Somogyi Néplapí 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents