Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-01 / 206. szám
As NDK és Finnország képviselői Berlinben folytatják megbeszéléseiket a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Képünkön: Az NDK külügyminisztériumában folyik a tárgyalás. Balról a második Kurt Nicr nagykövet az NDK, jobbról a második Paul Gustaísson nagykövet, a finn delegáció vezetője. (Telefotó- ZB _MTI_KS) H arcok Saigon közvetlen környékén (Folytatás az L oldalról) ton levő Quang Tri tartományi székhely, Hűé egykori császár- város és a Que Son völgyétől keletre levő Thang Binh város körül kiépített ellenséges állások ellen is. Az amerikai vadászbombázók az elmúlt 24 órában a VDK területét 230 bevetésben, Dél-Vietnam különböző körzeteit pedig 333 bevetésben támadták — Közölte csütörtökön a saigoni amerikai parancsnokság szóvivője. Tájékoztatójából kitűnt, hogy a demokratikus Vietnam ellen elkövetett légitámadások fő célpontja Dong Hói és Vinh térsége, valamint Haiphong kikötőváros környéke volt. A B—52-es amerikai hadászati bombavetők összesen 33 bevetésben támadták a VDK sűrűn lakott területeit és Dél- Vietnam felszabadított körzeteit. Kambodzsában fellángoltak a harcok VIETNAM-KONFERENCIA A nyers erőszak nem képes megtörni A forradalmi erők dél-vietnami offenzívájának fokozódásával egyidejűleg felélénkült a kambodzsai hazafiak harci tevékenysége is. Csütörtökre virradó éjszaka Kambodzsában a leghevesebb fegyveres összecsapások a Phnom Penhtől mindössze 64 kilométerrel délre lévő térségben, valamint az 5. számú és a 2. számú főútvonal mentén dúltak. A Phnom Penh-i katonai parancsnokság szóvivőjének — nyilván szépített — adatai szerint e térségben 12 nap alatt a bábrezsim 350 katonája vesztette életét, illetve sebesült meg, további 200 pedig eltűnt. Biztosítani kell a munkások és parasztok részvételit Corvaian levele Allende elnökhöz Luis Corvaian, a Chilei KP főtitkára szerdán válaszolt arra a nyílt levélre, amelyet Salvador Allende köztársasági elnök intézett a Népi Egység pártjainak vezetőihez. Az' elnök — mint emlékezetes — felszólította a pártokat, hogy az egységet ideológiai színvonaluk emelésével és tagjaik fegyelmének fokozásával erősítsék. Válaszlevelében Corvaian hangsúlyozza, hogy a kommunista párt — mint eddig is — legfontosabb feladatának a munkások, parasztok, alkalmazottak, nők meglévő szervezeteinek erősítését tartja, valamint azt, hogy a szervezetek tagjai a politikai nézetkülönbségeken felülemelkedve a Népi Egység problémáinak megoldására mozgósítsa. A Chilei KP főtitkára a továbbiakban megállapítja, hogy a sorok eggyé kovácsolása és a tömegek mozgósítása terén valóban mutatkoznak gyengeségek a Népi Egységen belül. — Tény ugyanakkor az is — folytatja —, hogy valamennyi Népi Egység-pártnak a közös célokba vetett hite előmozdítja ezeknek a gyengeségeknek a leküzdését. »A legsürgősebb feladatok egyike éppen ezért, hogy biztosítsuk a munkások és parasztok részvételét a gazdaság és az állami élet irányításában s, hogy szélesítsük párbeszédünket a középrétegekkel". A levél teljes mértékben helyesnek mondja a Népi Egység-kormány gazdaságpolitikáját, és rámutat azokra az eredményekre — a jövedelmek újrafelosztására, az ipari termelés növekedésére, a munkanélküliség csökkentésére —, amelyeket a kormányzat hivatalba lépése óta elért. — Mindezeknek — szögezi le — semmi közük sincs ahhoz a káoszhoz vagy gazdasági pangáshoz amelyről az ellenség beszél. Levelében a Chilei KP élesén elítéli a szélső jobboldali provokatöröket, és hangsúlyozza, hogy a kereszténydemokrata párt kétarcú játékot folytat, a reakciós lázadók kezére játszik. A KP véleménye az hogy az erőviszonyok megváltoztatásához szigorú politikát kell folytatni a lázadókkal szemben, ú| és hatékony erőfeszítéseket kell tenni a terSzerdán este Chile egyik déli nagyvárosában, Concep- cionban jobboldali elemek támadták meg a helyi szocialista pártház előtti munkásgyú- lést, amelyen több ezer — Allende elnököt támogató — ember jelent meg. Az összetűzés helyszínére siető rendőröket ismeretlen helyről lövés érte, s ez egyikük életét kioltotta. A továbbiakban még két rendőr és két szocialista párttag sebesült meg. Közben Santiagóban, a fővárosban más természetű nehézségek támadtak. Kedden szélsőbaloldali beállítottságú Helmut Schmidt nyugatnémet gazdasági és pénzügyminiszter csütörtökön Bonnban megbeszélést folytatott. Va- lentyin Falín szovjet nagykövettel a szovjet—nyugatnémet gazdasági kapcsolatok jövőbeni fejlesztéséről. Schmidt tájékoztatta a tárgyalópartnerét arról, hogy nyugatnémet részről 6 veszi át a szovjet—nyumelés növelése végett, s elérni, hogy a munkások, s a középrétegek elkötelezetten támogassák a kormány gazdasági és pénzügyi politikáját — A Népi Egység meg tudja nyerni, a Népi Egységnek meg is kell nyernie harcát a nép ellenségeivel szemben — hangsúlyozza befejezésül a leközépiskolások megszálltak egy iskolát, mire a középiskolás-diákszövetség sztrájkot rendelt el. Szerdára visszatért á nyugalom. Bio-Bio tartományban viszont — ennek határán fekszik a már említett Concepcion — a helyi iparos és kereskedőburzsoázia kedd óta sztrájkol, tiltakozásul amiatt, hogy a kormány betiltotta a jobboldali propagandát ütő »Agriculture« rádióállomás működését. A sztrájk nyomán Bio-Bioban szükségállapot lépett életbe. (MTI) gatnémet gazdasági és tudományos-technikai együttműködési bizottság elnöki tisztét. Heinemann nyugatnémet államelnök szintén fogadta a szovjet nagykövetet. Mint a nyugatnémet elnöki hivatal szóvivője közölte a félórás megbeszélésen -speciális kulturális kérdésekről« volt azó. vél. (MTI) Incidensek Chilében Megbeszélések Bonnban a szovjet—nyugatnémet gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről — Az indokínai béke helyreállításának egyetlen akadálya az, hogy az Egyesült Államok makacsul ragaszkodik a Thieu-kormányzat hatalmon tartásához, ahhoz, hogy Dél- Vietnamra rákényszerítse az amerikai neokolonializmust — mondotta Nguyen Minh Vy, a VDK küldöttségének helyettes vezetője csütörtökön, a párizsi Vietnam-konferencia 137. ülésén. Keményen bírálta Nixon elnököt a Vietnam elleni terrortámadások folytatása miatt is.-Semmiféle nyers erőszak sem képes megtörni Vietnam népének az amerikai agresszió ellen vívott harcát« — hangsúlyozta a VDK küldöttségének helyettes vezetője. Nguen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere és Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetője egyebek közt kijelentette:-Ha az Egyesült Államok ténylegesen azt akarná, hogy a tárgyalásokon haladást érjenek el, ennek semmi akadálya sem lenne«. Mint mondotta: az Egyesült Államok komolyan válaszolt volna a DIFK hétpontos békejavaslatára, akkor már régen helyreállt volna a béke, az amerikai csapatok tisztességben kivonulhattak volna Vietnamból. William J. Porter, az amerikai küldöttség vezetője ismert szólamait ismételgette. A japan—amerikai ellentétek csökkentése a céljuk MKon-Tan»ka találkozó A saigoni nagykövet is Hawaiba utazott Csütörtökön hajnalban (magyar idő szerint) Honoluluba érkezett Nixon amerikai elnök, kíséretében Rogers külügyminiszterrel, Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadóval és más vezető személyiségekkel, hogy kétnapos megbeszélés-sorozatot folytasson Tanaka Kakucl japán miniszterelnökkel. Államok saigoni nagykövetét is, aki szerdán éjszaka utazott Hawaiira. A nagykövet szerint útjának célja hivatalos konzultáció a Vietnammal kapcsolatos kérdésekről. Kissinger útban Honolulu felé, a repülőgépen újságírókkal beszélgetve igyekezett csökkenteni a japán—amerikai ellentétek jelentőségét. Ugyanezt — a problémákról látszólag tudomást sem vevő vagy azokat jelentéktelennek tartó — hangot ütötte meg Nixon is megérkezése után a repülőtéren mondott rövid beszédében. A tárgyalásokon számos kérdést vitatnak meg a két ország vezetői. Nixon a csúcstalálkozó idején Honoluluban fogadja Ellswort Bunkert, az Egyesült Angela Davis Taskentben Angela Davis néger kommunista filozófiatanárnő, aki hétfő óta a Szovjetunióban tartózkodik, csütörtökön Tas- kentbe érkezett. Az üzbég főváros repülőterén a tasken- tiek forró fogadtatásban részesítették a bátor amerikai polgárjogi harcost Honoluluban a japán—amerikai csúcstalálkozót megelőző sajtóértekezletén Nixon kijelentette: e tanácskozástól a két ország kapcsolatainak javulását várja. (Telefotó: AP—MTI—KS) Kínai kampány Halálok százezrei indulnak vidékre Ez évben a városokból a kínai fiatalok százezreit, sőt millióit küldik állandó fizikai munkára a falvakba, valamint a hegyvidékekbe és a határmenti körzetedbe — erről számol be a PAP lengyel hírügynökség pekingi tudósítója. A korábbi hasonló gyakorlattól eltérően az idén ez a kampány H Somogyi' Néplap kiterjed minden városra, s nemcsak az olyan népes adminisztratív-ipari centrumokra, mint Peking, Sanghaj és Kanton. A fiatalok azonban az iskolákban folyó sokoldalú gyakorlati foglalkozások ellenére sincsenek felkészülve a nehéz mezőgazdasági munkára. Az ellenállást viszont — irja a PAP tudósítója — különösen a szülők körében rendk’V'" szigorúan elítélik Japán kormánybizottság érkezett Tizenhárom tagú japán kormánybizottság érkezett csütörtökön Pekingbe, hogy előkészítse Tanaka . japán miniszterelnök látogatását. A bizottságot Hasimoto Hirosi, a külügyminisztérium kínai osztályának főnöke vezeti. A delegáció tagjai kínai kollégáikkal készítik elő Tánaka ■‘ugatásának részleteit, belePekingbe értve a biztonsági intézkedéseket is. * * * . Csou En-laj kínai miniszterelnök ' szerdán fogadott egy japán gazdasági küldöttséget, és a vezető üzletemberekkel folytatott két és fél órás beszélgetés során kijelentette, hogy a Kínai Népköztársaság érdekelt abban, hogy széles körű gazdasági kapcsolatokat alakítson ki Japánnal. (MTI) Egy nyugatnémet lap leleplező cikke Rabszolgák a XX. században Rabszolgaságban él — a Kölner Stadt-Anzeiger leleplező cikke szerint — csupán Köln környékén mintegy 10 000 Dél-Európából és Eszak-Afri- kából származó külföldi munkás. A lap leírja, hogy ezek a külföldi munkások a rabszolgaság határát súroló emberkereskedelem tárgyai. A Német Szövetségi Köztársaságba átlagosan 1000 márka lefizetése ellenében illegálisan juttatják be őket. További | sorsukat így ecseteli a lap: »Aztán olyan munkaadóhoz közvetítik őket, aki hajlandó érvényes okmányok nélkül is alkalmazni — magától értetődően a saját hasznára. Mivel ezek a munkások a lehető legalacsonyabb bért kapják, a betegségi biztosítás nem terjed ki rájuk és emberhez nem méltó szálláson helyezik el őket uzsoráárért. Aki ez ellen védekezni akar. annak azzal kell számolni, hogy a rendőrség kitoloncolja.« Diplomáciai megbeszélések Kairóban a közel-keleti válságról Ahmed Khalil, a Washingtonban működő egyiptomi érdekképviselet vezetője (aki diplomáciai kapcsolatok hiányában lényegileg a nagykövet tisztét látja el) kedden váratlanul Kairóba érkezett. A MENA hírügynökség szerint hazai tartózkodása »magánjellegű«. Mindazonáltal — mint nyugati hírügynökségek írják — az Egyiptomi fővárosban úgy hírlik, hogy a Kha- lil-látoga tásnak »munkajellege« is van. A diplomata, alti nemrég Rogers külügyminiszterrel, majd Siscóval, a State Department közel-keleti ügyekben illetékes államtitkárával tanácskozott, feltehetően tájékoztatja az egyiptomi vezetőket Washington szándékairól is, tekintettel a legújabb fejleményekre. (Mint ismeretes: Rogers nemrég aktívabb közvetítő szerepet jósolt az Egyesült Államoknak a Közel-Keleten!) Kairóban megjegy-ik még, hogy nemcsak Khalil washingtoni képviselő van otthon: Jchia Abdel Kader, az ország moszkvai nagykövete is folytatja még konzultációit kormánya vezetőivel. A csütörtöki A1 Gumhuríja szerint Egyiptom az ENSZközgyűlés őszi ülésszakán »új módon* akarja fölvetni a közel-keleti válság ügyét. A lap nem részletezte, mit jelent ez, csupán utalt a térságoen végbement legújabb fejleményekre. (MTI) FINNORSZÁG Középbal kormányalakítás Helsinkiben csütörtökön megbeszélésre ültek össze az új középbal kormány megalakításában részt vevő négy párt vezetői, hogy eldöntsék hány helye lesz cgy-egy pártnak az új kormányban. Helsinki politikai , körökből származó értesülések szerint a szociáldemokraták hét helyet kaplak a korrná . a t, be- 'sértve a rr.l •! . re’ posztot 1«. A V. obi ■♦tárom-p.' .•■inak összesen nyolc miniszteri tárca jut. Az új négypárti kormány a 200 tagú parlamentben 107 képviselő támogatásár» om* míthat.