Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-11 / 188. szám

A béke jegyében fogant Az ókori olimpia Az ókorban a görögök legalább olyan áhitva várták az olimpiát, mint mi most a münchenit. Ver­senyeik magas színvonala, a küz­delmek nemes volta még ma is érdeklődést kelt. Érdemes ^lidézni a görögök «-sportjátékának-« érde­kesebb mozzanatait, hogy bemu­tathassuk, miként indult győzel­mes útjára az olimpiai gondolat. Szombaton Lengyeltótiban játszik a Ferencváros labdarúgó csapata Balogh László, a Lengyeltóti Vasas sportegyesület elnöke közölte, hogy augusztus 12-én, szombaton a Ferencváros lab­darúgó csapata Lengyeltóti­ban barátságos mérkőzést ját­szik a helyi együttessel. — Korábban szerettük vol­na, ha ellátogat hozzánk a népszerű Fradi. Vezetői már régebben megígérték, hogy a zöld-fehér együttes pályaépí­tési akciók keretében Lengyel­tótiban játszik majd egy mér­kőzést. Nem sikerült megfele­lőképpen a programot egyez­tetni. Persze így is örülünk, hogy augusztus 12-én körünk­ben láthatjuk a csapatot, amely az előrejelzések szerint az olimpiára készülődő labda­rúgók kivételével teljes lesz. Játszik Albert Flórián is. Bennünket augusztus 13-án a bajnoki rajt kötelez, mégis fogadjuk a ferencvárosiakat. Tartozunk ezzel hálás közön­ségünknek, amely hozzásegí­tett bennünket, hogy korszerű sporttelepe legyen Lengyeltó­tinak. A szombati mérkőzés tiszta bevétele a további pá­lyaépítés céljait szolgálja — mondotta a sportköri elnök. A mérkőzés szombaton 17 órakor kezdődik. Pajtád Kupa röplabda elődöntő Kaposváron Nőttön nő a Pajtás Kupa sportversenyek népszerűsége a különböző versenyágakban. Kezdetben a labdarúgás do­minált, most már szinte vala­mennyi sportág helyet követel magának. A röplabda is. Kaposvár e hét végén — szombaton — a Pajtás Kupa röplabda versenyek dunántúli elődöntőjének színhelye lesz. Három fiú- és három lánycsa­pat mérkőzik a kaposvári tor­nán a döntőbe jutásért. A lá­nyoknál Ajka, a MAFC úttö­rőcsapata és Keszthely röplab­dázói küzdenek a továbbju­tásért. A fiúk versenyében ott lesz a kaposvári Krénusz Já­nos általános iskola együtte­se is, amely az úttörő olimpi­án -nyert aranyérmével ezen a tornán is esélyesnek számít, noha a budapesti Zápor utcai általános. iskola és Tatabánya veszélyes ellenfélnek ígérke­zik. Az elődöntő színhelye a ka­posvári Krénusz János Általá­nos Iskola. A versenyek kez­dete szombaton délelőtt 9 órakor lesz. Atlétika innen, onnan Több fronton szerepeltek az elmúlt időszakban Somogy legjobb atlétái. Szereplésüket nem mindenütt kísérte siker. A TERÜLETI IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG például azt tükrözte, hogy gyengén állunk az utánpótlás terén. Csupán néhány helye­zés jutott a mieinknek. A 100 méteres síkfutásban HirJ. Mihály a mohácsi Lé­pőid mögött 11,3-mal a 2. he­lyen végzett. 2. lett Hírt a 800 méteren is, időeredménye 2:01.5. Ugyancsak 2. helyezett lett Török a 110-es, gáton, 18.2-vel. A 310 gáton Lendvai 44,5-tel szintén ezüst érmes. Rajtuk kívül Welczenbach a hármasugrásban ért el szá­mottevő eredményt, 12,06-tal a 4. helyen végzett. A lányok közül Matics vi­szont két első helyezést szer­zett. Győzött a súlylökésben 11,41-gyei, első lett a disz­koszvetésben is 38,64-gyel. A 200 méteres síkfutásban Almá- si 28 másodperccel 2. helye­zett lett. A VIDÉK BAJNOKSÁGON Ivanov, akitől a legjobb sze­replést várhattuk, a gátfutás közben bukott, megsérült, és nem is tudott a továbbiakban rajthoz állni. így aztán két második és két ötödik hely ju­tott csak a somogyiaknak. Tóth (K. Dózsa) 58,22-vel 2. lett a kalapácsvetésben. Zá- borszki 697-tel 2. a távolug­rásban. (Közben Záborszki a Bp. Spartacus versenyén egy­szer 712-t ugrott.) 5. helyezett lett a legjobb vidéki atléták versenyén a 110 gáton Terlaki 15,8-cal és a 400 méteren Hirt 50,7-tel. Ebben a számban a barcsi Végvári az előfutam ban 51,8-at futott. A görögök az olmipiai ünnepé­lyeket Zeusz tiszteletére tartották. A »játékok« meghonosítói Herak- lesz, Pisosz és Peloposz voltak. Annyi bizonyos, hogy a heraklidák vándorlása előtt az ünnepélyeket megtartották már, habár Lykurg és Iphitosz koráig csak kisebb kör­ben. a delphi jósda is nagy szere­pet játszott az olimpáik végleges rendjének kialakításában. Mivel a görög "államok állandó harcban álltak egymással, — politikai meg­gondolásból — elrendelték az olim­piai játékok általánossá tételét. A bölcs intézkedés megszüntette az ellentéteket és a viszályokat, s a játékok időszakában béke kö­szöntött a görög népre. Az olim­piai ekecheria »törvénye« szerint pénzbírsággal büntették azt a tar­tományt. amelyen nem engedték át az olimpiára igyekvőket. Na­gyobb büntetést jelentett azonban, hogy az elégtételig az ünnepélye­ken nem vehettek részt. A nagy eseményre minden ne­gyedik évben a »nyári napfordulat holdtöltével« került sor. Az ünne­pélyek helyét Altisz ligetében, az Alpheusz folyó egyik gyönyörű völgyében jelölték ki. Ez a hely méltó volt a görögök legnagyobb rendezvényéhez, hiszen a legszebb környezet fogadta a versenyzőket és a nézőket. Szentélyek, szobrok, áldozati oltárok tették változatos­sá a színhelyet. Mivel az ünnepé­lyek két részből álltak — vallásos aktusból és sportjátékokból — a görögök a »liget« oltárain vérnél­küli áldozatot mutattak be, mely tömjénből, borostyán ágakkal dí­szített méz- és búzaliszt keverék­ből él borból állott. Az ünnepély nagy eseménye volt a Zeusz oltá­rán bemutatott föáldozat. A lát­ványos versenyek azonban sokkal jobban vonzották a görögöket. A sportjátékok legkedveltebb száma a futás volt. Négyesével ál­lították össze a versenyzőket, s minden futamból a győztes került tovább. A leggyorsabb futó — a stadionikesz — nyerte el az olaj­faágat. Később bevezették a »ket­tősfutást«, melyben a részvevők­nek az utat viszaíelé is meg kel­lett tenniök. a diaulosz — a két­szeres stadiontáv — 284 méternek felel meg. A 15. olimpiát követő­en meztelenül jelentek meg a fu­tók a startnál. Rendeztek verse­nyeket teljes fegyverzetben is: páncélban, sisakban és pajzssal. A rajtvonalat hosszú kőküszöb jelezte. A pályát szakaszokra osz­tották. Mindegyik futó helyén két »láb-bevágás« segítette a jó el­rugaszkodást. Az indítás szabálya­it is pontosan kidolgozták. A »ki­áltó« felemelte a jobb kezét, mely- lyel jelezte, hogy az indítást je­lentő »apite« kiáltás következik, amelyet azonnal követett a har­sona kattanása. Erre a jelre indul­tak el a versenyzők. Az olimpián csak győztest hirdettek, — nem tartották számon a második és harmadik helyezettet. A 18. olimpián vezették be a nagy érdeklődéssel kísért pentath- lont, az ötösviadalt. Ez a verseny­szám ugrásból, futásból, dobásból, dardavetésböl és birkózásból állt. Az ugrók rézsúlyzókkal a kezük­ben adtak maguknak lendületet. Némi magaslatról rugaszkodtak el, de álLó helyzetből, nekifutás nél­kül ugrottak. A dobást, — a mai diszkosz ősét — »pajzshoz hasonló, ércből készült« eszközzel végezték. Az győzött, aki legmesszebbre dob­ta az »érckorongot«. A dárdával nem távolba, hanem célba dobtak. A birkózást — az erős emberek sportját — már a görögök is ked­velték. Révay József egyik köny­vében említi, hogy a híres krotóni Milón e sportágban hatszor nyert olimpiai bajnokságot, s ». . . olyan erős volt, hogy egyszer egy össze­dőlő házat fenntartott a vállaival, amíg mindenki meg nem menekült, aztán férelökte a tetejét, és szé­pen kisétált a romok közül.« Legkeményebb küzdelmet a pnakration keretében vívták, ököl­vívásból és birkózásból állt ez a sportág. A lóversenyeket az e célra létre­hozott hyppodromokban tartották. Kezdetben négyes, később kettős fogattal versenyeztek. Legnagyobb látványosságot a kocsiversenyek jelentették. A versenyen inaUlni szándékozók kötelesek voltak nevezésüket a versenybíróságon befelenteni. Hi­vatalos esküt is tettek, s megfo­gadták, hogy nem élnek csellel a verseny során. Az »először indu­lók« »képességi bizonyítvánnyal« igázolták, hogy sportáguk avatott mesterei. Az olimpiai győztesek díja Szolon törvényei szerint 500 drachma volt. Ne gondoljuk azonban, hogy a nagy összeg elnyerése volt a ver­senyzők legnagyobb óhaja. A di­csőségvágy, az állam hírének nö­velése volt a versenyek mozgató­rugója. A győzteseknek az olaj­koszorú elnyerése jelentette a leg­nagyobb örömet. Érdekes eseményt jegyeztek le a győzelemmel kapcsolatban az olim­piák történetírói. Diagorász ifjú­korában az olimpián olajfaágat nyert, a 83. Olimpiászon két fia Damagétosz és Akuszilaosz egy­szerre nyert bajnokságot. Olajfa­ágból készült koszorújukat apjuk fejére tették s a vállukon körül­hordozták a stadionban. A nézők kórusban kiáltották az ősz Diagorásznak: — Halj meg Diagorász. mert e földön nagyobb dicsőséget nem nyerhetsz! A volt olimpiai bajnok nagy örö­mében, — fiai karjai között —, valóban kilehelte a lelkét. A győzteseket hírneves költők, — többek között Szimonédesz és Pindarosz — dicsőítő' versei is kö­szöntötték. a legnagyobb jutalom otthon — szülővárosukban várt rájuk. Fogadtatásuk, diadalmene­tük vetekedett a győztes hadve­zérekével. Nem a város kapuin ve­zették be őket a központba, hanem lebontották a falak egy részét. Az így nyert résen léptek be szülő­városukba az ünnepeltek. Ezzel fe­jezték ki, hogy a város hős fia nem szorul a falakra. A fogadtatás után is számtalan kedvezmény járt az olimpiai bajnokoknak. .Élet­hossziglani ellátást rendeltek ei szá­mukra, nyilvános ünnepélyeken a legjobb helyet kapták. Könnyen juthattak magas beosztásba, szob­rot emeltek tiszteletükre. Altisz- ban csak a háromszoros győztesek szobrát állították fel. A versenybírók — hellanodikok — száma kezdetben kettő volt. — később kilencen, majd tízen látták el e feladatkört. A nép egy olimpiára választotta két. Tisztségük jó elvégzése érdekében előzetes kiképzés­ben részesültek. Hímzett sze­gélyű, bő. hófehér himatiout visel- vénye. az aranyozott bőröv fogott tek, melyet hivataluk egyik jel­vénye, az aranyozol bőröv fogott össze. Ítéleteiket megfellebbezhet­ték, — vitás esetben az olimpiai tanács döntött. Az ókori olimpiák nagyszerű sporteredményei a görögök magas­fokú testi nevelésén nyugodott. Alapot a gimnaszti-ca jelentette. A sporttanfolyamokon lányok és fiúk egyaránt résztvehettek. a szüzek félmeztelenül végezték a testgya­korlatokat. A versenyeket kivétel nélkül minden szabad görög látogathatta. A lányok is megtekinthétték a küzdelmeket, de a férjezett nők nem foglalhattak nelyet a nézők között. Diogenesz, a görög bölcs, nem kímélte eles nyelvével a nézőket sem. — Sokan voltak az olimpiai já tékokon? — kérdezte tőle eg: athéni barátja. — Sok a néző, — válaszolta Dió genesz — de kevés az émber. Az ókori olimpiák a béke jegyé ben fogantak, hatással voltak görögök gazdasági-, tudományos és kulturális életére, s elősegítet ték a népek barátságát is. A müncheni olimpiától nem töt bet, »csak« hasonlót várunk, s mé azt. hogy nyújtson jó szórakozás a résztvevőknek és a nézőkne egyaránt. Bóra Fercn Fischer pszichológiai támadása A TASZSZ csütörtökön ter­jedelmes összefoglaló anyag­ban ismertette a külföldi hír­Megkezdődött az új bajnokság a kaposvári járásban Labdarúgásban a legfris­sebbnek az új bajnoki évben a kaposvári járás bizonyult. Kutast Gyula, az MTS Kapos­vári Járási Tanácsának elnöke úgy mondotta, hogy a nagy­számú csapat és a késő őszi falusi pályaviszonyok arra késztették a járás labdarúgó vezetőit, hogy még a tavalyi­nál is korábban elindítsák a bajnokságot. Ezért volt augusz­tus 6-án általános rajt a ka­posvári járásban. — Ötvenhárom csapat (har­minckilenc felnőtt és tizen­négy ifjúsági) nevezett a baj­noki küzdelmekre. Nálunk már kialakult az a bajnoki forma, amely legjobban meg­felel járásunk adottságainak. Az /. osztály esztendők óta magas színvonalú, és az első osztály mögötti I B osztály sem akar - ......az él"" n albeliektől, Az 1. és 1 B osz­tály mögött II. osztály elneve­zéssel megrendezzük a körze­tek bajnokságát is. Az I. osztályban a létszám változatlan: 14. E csapatuknál kötelezően előírtuk az ifjúsági együttes szerepeltetését. 12-ről 14-re emeltük az I B osztály létszámát. Az 1 B osztály né­mi csalódást okozott a járd labdarúgás vezetőinek. A 14 csapatból csupán 4 kívánt if­júsági együttest indítani, így ebben az osztályban nem lesz ifibajnokság. A II. osztály­ban 11 csapat szerepel majd. Az 1972 73. évi bajnokság­ban több olyan csapat is lesz, amelyik most, vagy esetleg most újra jelentkezik a küzdő­téren. Gálosfa, Baté, Bodrog, Csököly és Várda újabb neki­rugaszkodását az elég hosszú kényszerpihenő után nagy fi­gyelemmel kísérjük. Az 1 B osztályban helyet adtunk az újjáalakult Kaposvári Volán labdarugó csapalanak. A lepergett bajnoki evben általában elégedettek voltunk a csapatokkal. A bajnokság betöltötte hivatását. Reméljük, hogy ez így lesz ebben az esz­tendőben is, noha mindjárt az első ferrduló felszínre hozott néhány problémát. Ügy in­dult a bajnokság, hogy két mérkőzés elmaradt. Fegyelmi bizottságaink megvizsgálják a történteket. Somogyszilnak és Csombárdnak igazolnia kell a m.érközé selmar adás okát — mondotta Kutasi Gyula. Az első forduló eredményei: I. osztály: Kaposmérő— Nagyberki 3:1, Mernye—Hed- rehely 2:2, Kiskorpád—Juta 3:3, Somogyjád—Igái 5:3, Pa­talom—Zimány 1 ;6, Kaposfö— Büssú 3:1, Oszlopán—Somogy- szil elmaradt. I B osztály: Somogyaszaló— K. Volán 0:5, Zselickislak— Magyaratád 1:5, Kaposszerda- hely—Taszár 2:1, Bőszénfa— Szentbalázs 2:1, Ecseny—Ma­gyaregres 4:2, Kercseliget— Kaposfüred 1:4. A Simonfa— Caombard mérkőzés elmaradt. ügynökségek, rádióállomások, lapok és folyóiratok cikkeit, amelyekben a világbajnoki párosmérkőzés alakulásával foglalkoztak. Valamennyi kül­földi sajtóorgánum arra a kö­zös következtetésre jutott, hogy Fischer különböző manő­verei a világbajnokra gyako­rolt erkölcsi nyomást célozzak. A londoni Tevening Stan­dard nyíltan ki is mondta ezt, amikor emlékeztetett arra, hogy Fischer megtagadta a Reykjavikba való utazást, ké­sőbb elkésett a mérkőzés kez­detéről, majd pénzkövetelé­sekkel állt elő, azután az asz­tal, a székek, a világítás, a televíziós kamerák miatt kez­dett hisztériazni. Eleinte mindezt csak a bajnokjelölt viharos temperamentuma megnyilvánulásainak tudták be. Ma már azonban elmond­ható, hogy mindez a Fischer által kidolgozott lélektani nyo­más alkotó részét képezi, amelynek célja Szpasszki.i idegi csszeroppantasít AUGUSZTUS 11 PÉNTEK Lőrinc Milyen lesz az időjárás? — A várható időjárás ma estig: Nappali felhő­képződés, szórványos záporral, zivatarral. Gyenge, változó irányú, napközben időnként megélénkülő déli-délnyugati szél. A várható legmagasabb nap­pali hőmérsék ma 28—33 lók között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap II óra­kor Siófoknál 35 fok volt. — Mintaboltot nyit a VBKM a fővárosban, a Me­teor csillárszaküzletben. Az év végén megnyíló közös üz­letet mindennel ellátja a VBKM tizenegy gyára, s így állandóan kapható lesz pél­dául az eleim, villanytűzhely, vízmelegítő. A Világítástech­nikai Gyár kisebb mennyi­ségben gyártott csillárokat,, függesztékeket, állólámpákat is szállít a mintaboltba. — Egyhetes eszperantó tá­borozáson vesz részt Somogy megyéből két középiskolás és három ipari tanuló. Az or­szág minden részéből Bala- tonszabadiba érkező fiatalok naponta hallgatnak előadáso­kat, és közben ismerkednek a nyelvvel is. — A legügyesebb kutyák országos ügyességi versenyét augusztus 20-án Balatonlel- lén rendezi meg az Észak- nyugati Kutyakiképző Iskola. A rendezvényre vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor a sporttelepen. — Brnoban szeptember 8- tól 17-ig rendezik meg a 14. nemzetközi gépipari vásárt. Csehszlovákiából és külföldről — közte Magyarországról — körülbelül 1600 részvevő je­lentkezett a kiállításra. A vá­sár rendezői mintegy 400 000 látogatóra számítanak. MÉM-közlemény a vadászati idényről Szeptember 1-től bővül a vadászható vadfajok köre se­lejt- és golyóérett szarvasbi­kával, az őzsutával és gidá- val, valamint a fogollyal. Fá­cánkakas szeptember 15 és február 28. között lőhető. Október 1-én indul a dámbi- ka, a dámtehén, az ünő- és a borjú, valamint a muflon­kos, a vetési lúd es a lilik vadászati idénye. November 1-től mehetnek a vadászok mezei nyűlra, december 1-től pedig nyestre és nyuszira. — »Székesfehérváj a tör­téneti forrásokban-« címmel új kiállítás nyílik augusztus 20-án, a kialakulásának ezre­dik évfordulóját ünneplő Székesfehérváron. A tárlat a város és az ország történeté­re vonatkozó legfontosabb ok­leveles forrásanyagot és a legkiemelkedőbb művészeti alkotásokat mutatja be. — A lakások sorozatgyár­tására tervezett szegedi új házgyár teljesítőképességé­nek maximális kihasználásá­ra szegedi tervező mérnökök elkészítették az első házgyári szálloda tervét, amelynek alapján a Hungária Vállalat kíván majd új szállót építe­ni a lebontásra ítélt szegedi »Hungária« helyett. — Felsikoltott és egyetlen kétségbeesett ugrással író­asztala tetején termett az élemedett korú Schreiner kisasszony. Színhely: San An­tonio (Texas) repülőtere. A meglepő teljesítmény kivál­tója Pachyderm, az egyéves taiföldi elefánt, amely a ki­rakodásnál megrémült a tö­megtől és gyors ügetéssel irányt vett Schreiner titkár­nő nyitott irodája felé. A megijedt állatot sikerült el­fogni. — Cápa támadott meg a krími partoknál egy diák­lányt, aki könnyűbúvár fel­szereléssel halakra vadászott a víz alatt. Amikor éppen a felszínre akart emelkedni, egy fekete-tengeri tüskés cá­pa teljes sebességgel ráron­tott és megharapta a lábát. A lány szerencsére nem veszí­tette el lélekjelenlétét: szi­gonyával halálra sebezte tá­madóját. — Értesítjük a lakosságot, hogy augusztus 13-an Barcson autó- és motorvásár lesz. . (9533) — Értesítjük a lakosságot, hogy Siofokor. augusztus 13-an auló- «0. raoeorvasár tesz. ta&a»­— Érdekes táborozás kez­dődött a keleti Mecsekben. A Tolna megyei úttörők óbá­nyai táborában 17 bonyhádi, dombóvári és paksi járásbeli úttörő idomítja saját kutyá­ját. Házőrző kuvaszokat, vizs­lákat, boxereket, foxikat és német juhászkutyákat taní­tanak be gazdájuk megvédé­sére, s mindarra, amit egy mai »intelligens« ebnek illik tudnia. — A napok óta tartó ká­nikula ismét megduzzasztotta a Velencei-tó idegenforgal­mát : Agárdon, Gárdonyban és Velencén az idei nyár leg­népesebb vendégserege üdül. Az agárdi kempingben min­den hely foglalt. Félezren pi­hennek az árnyas táborban. Mind több külföldi fedezi fel a tópart ■ szépségeit, jelenleg NDK-beli, nyugatnemet, francia, osztrák, svájci, len­gyel és csehszlovák turisták ütöttek tanyát a kempingben. — 50(1 fölé emelkedett a Fülöp-szigeteken az áradások halálos áldozatainak száma. Csütörtökön hárman meghal­tak kolerában és egy mene­külttáborban vérhasjárvány tört ki. — Közúti szerencsétlenség. Több mint 60 gépkocsi ütkö­zött össze láncreakció sze­rűen a Mexikóváros közelé­ben levő egyik gyorsforgalmi úton. Ketten meghaltak, 30 személy megsebesült. A sze- rencsetlenséget a sűrű köd okozta. — 3000 sziklarajzot számol­tak össze és fényképeztek le a Kazahsztáni Karatau hegy­ségben a köztársaság régé­szei. Az időszámítás előtti második évezredből származó rajzok madarakat, vadállato­kat és az öslákosság életéből vett jeleneteket ábrázolnak. Szerencsétlen nap Rossz napja volt szerdán Eileen Pipernek, egy ausztrá­liai háziasszonynál« Mikor férje a munkába vitte őt, ko­csijuk karambolozott. Az eset­től megrázva, de sértetlenül az asszony megkérte egy ar­ra haladó teherautó vezető­jét, hogy vigye haza. A te­herautó fékje Piperék háza előtt meghibásodott, emiatt áttörte a kerítést, nekiment a ház falának és súlyos káro­kat okozott. Az asszony, hogy elfelejtse problémáit, a gáz­tűzhelyt kezdte tisztítani, ez felrobbant, és nekivágta őt a falnak. Ezalatt két és fél éves kisfia magára borított egy szekrényt és eltörte a lábát. — Túszváltás. Egy thaiföl­di gumifa-ültetvényes a rend­őrséget hívta segítségül, hogy feleségét öt emberrabló fog­ságából kiszabadítsák. A rendőrök megtalálták a rab­lók búvóhelyét, heves tűz­harc kezdődött, s eközben a feleségnek sikerült elszöknie. A harcban a férj elszakadt a rendőröktől és a menekülő emberrablók őt vitték ma­gukkal. A váltságdíj változat­lan maradt. Ifjúgárdaszemle augusztus 20-ig Az idéma III. országos ifjú- gárdaszemle »fináléja« is gaz­dagítja az augusztus 20-i ese­ménysorozatot. A szemle 15- től kezdődik, sok-sok részve­vővel a csaknem 40 ezer ifjú- gárdista közül. Dunaújváros­ban lövészversenyt tartanak, majd menetdal-vetélkedőre kerül sor. Székesfehérvár környékén harci túrát rendez­nek, a ezeréves város jubileu­mi eseményeihez kötődően. Az országos szemléről ez­után 20-án mintegy 600 iíju- gárdista megy el az alkotmány napján a budapesti program- mi.

Next

/
Thumbnails
Contents