Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
PkQantés a képernyőre (2) Millió néző és a tv kapcsolata Az ember ül otthon a szobájában, leteszi kezéből az újságot, kalapácsot, törölgető- rongyot, vagy ami éppen a kezeügyében van — ha egyáltalán van valami a kezében —, leül és figyel. Figyel, mert a televízió híradójában elképesztő jeleneteket mutatnak biafrai éhező gyermekekről, a saigoni utcáról, ahol agyonlőnek egy embert, vagy éppen egy hazad balesetről. Aztán vált a kép, a kommentátort látjuk az asztal mögött — már megint egy beszélő ember a képernyőn —, méghozzá zakó nélkül, s még jó, ha nyakkendő van rajta. Végül is miféle tiszteletlenség ez, akármilyen meleg van is odabent? A világpolitikát meg a hazait akarja nekünk megmagyarázni ingu j jban ? Milliókhoz kíván szólni anélkül, hogy a külsőségeiben is megadná a tiszteletet a millióknak, alak most rá figyelnek! Aztán itt van a megszólítás dolga. Ezt is szóvá tették már az első Telecsetepa- téban. Hol híres embereket letegeznek a riporterek, merthogy ők ám jóban vannak, ismerik egymást, aztán hol elvtárs, hol úr, hol bácsi, néni a megszólítás. Az egyiknek tisztelet, a másiknak váll- veregetés, a harmadikkal bizalmaskodás ... Miféle példamutatás ez? No, és a szövegek! Hogy miket tudnak mondani! Ilyen és ehhez hasonló kifogása szinte minden második tévéelőfizetőnek volt már. Valahogy nehéz megtalálni a kívánatos modort annak az egyik oldalán áttetsző műanyagborítású ládának, amely betolakodott a lakásunkba. Van az otthonunkban szekrény, asztal, szék, ágy, csillár, kép a falon, esetleg frizsider a konyhában, varrógép egy sarokban, de egyetlen tárgy sem hasonlít ehhez az üvegszemű ládához. Mindenféle hasonlatot mondtak már rá. A legtalá- lobb talán az, amely szerint a tévé képernyőjével a világmindenségre nyílik ablak a családi otthonokban. De hát képzeljük csak el, milyen sok kényelmetlenség származik abból, ha a világmindenség bekönyököl az ablakunkon, amikor eszünk vagy lábat mosunk, esetleg éppen ágyban fekszünk! Oldalunkon a hitves, és akkor Takács Marika nekünk, személyesen, az ágyba, azt mondja: ez meg ez fog beszélgetni a riporterrel, a föld méretváltozásairól, családtervezésről, a holdsétákról, az óvodák vízellátásának gondjairól, a mocsarak 1 mikroorganizmusairól, a Fehér Ház külpolitikájáról, és így tovább. Nelson Marra*: Barátok fala Ma harcba mául toliam verssorok romjai közt (a verseimről szólok), toliam, mely elragadott túl a szavak értelmén, s ott-feledkezett, •magukra hagyva a városokat, az utcák szűrt zaját, a fénylő állomásokat. Későre jár, de harcba indulok. Ijeszt a szavak kőhegye, a gyermekarcok kavicskomolysága. Későre jár és végtelen az éj, egyedül van, ki magában beszél. Én kiáltani akarok: — Kerítsetek falat körém, barátaim, ti élő városok! Mi az ágyban, ők a holdon. A példa végletes, de nagyon jói érzékelteti a televízió legsajátosabb tulajdonságát. Élő emberek, gyakran a világ vagy éppen a világűr másik pontjáról hozzánk szólnak a szobába, ahol ég a villany, ahol rendszerint mással is foglalkozunk (vagy szeretnénk foglalkozni), ahol nincs közönség, ahol csak mi vagyunk, ahol éppen az előbb vesztünk össze a rendetlen gyerekekkel; ahol még saját, munkahelyünkön szerzett sebeinket nyalogatjuk, ahol” hangulatunkat, figyelmünket, a televízión kívül annyi minden más befolyásolja. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy a műsorok, a képernyőn szereplő egyes személyek fogadtatása gyakran annyira eltérő. Valószínűleg ez a különleges nézői alaphelyzet az oka, hogy a képernyőn szereplőktől minduntalan a tisztelet külső, formális jegyeit is számonkérjük. Lélektani magyarázata ilyesmi lehet: ha bejössz te, beszélő ember, a szobámba, hogy idegen létedre a legmeghittebb vagy legtitkosabb családi és magánügyeim közben hozzám, nekem beszélj, s még rá is akarsz venni valamire, legalábbis arra, hogy elhigyjem, amit mondasz, akkor végy föl tisztességes ruhát, zakót, nyakkendőt, vágd le a hajad, és beszélj szépen, illedelmesen, utóvégre a gyerekek is néznek. Nehéz lenne ezt az igényt elutasítani. De ismerjük el, a televízió nehézségeit is. Egyrészt nem tudnak annyiféle hangulathoz alkalmazkodni, ahányíélében mi egyetlen este is nézzük a tévét Aztán a megszólítás, a hangnem kérdése Magyarországon a televízió nélkül is nehéz. A magyar nyelv fejlődése, alakulása azt eredményezte — Deme László nyelvtudós megállapításai ezek —, hogy kirekedt belőle az úgynevezett esszényelv, azaz a művelt társalgás nyelve. Van szaknyelv, amely egyre érthetetlenebb a nem szakemberek számára, s van a hétköznapi beszéd nyelve — a maga slamposságával, elkerülhetetlen üresjárataival, szabálytalanságaival. Van persze írott nyelv is, a szép- irodalom és a sajtó nyelve, ezt azonban nem lehet »egy az egyben« elmondani. Éppen a televízió képernyője mutatja, hogy a kötetlenebb élőbeszéd, amely érzékelteti a gondolat születését, menynyivel hatásosabb, mint egy szépen megírt szöveg fölolvasása. Sőt, a »szép« szöveg, élőszóval előadva egyenesen életidegen lehet. A magyar élőbeszédnek tehát nincs »irodalmi stílusa«. Érdemes megfigyelni, hogy az egyetemi tanár és az ipari tanuló a maga baráti körében — bizonyos szóhasználati különbségektől eltekintve — azonos hangnemben beszél. S még külön probléma a megszólítás gondja, ami elsősorban nem nyelvészeti, hanem társadalmi kérdés. Ezért aztán a televízióban legtöbbször valami hibrid keverékkel találkozunk. A megszólaltatott riportalanyok rendszerint úgy beszélnek, ahogyan elképzeléseik szerint, az ő állásukban, beosztásúkban beszélni illik; ez többnyire hivataloskodó hangot eredményez. (Hétven meg nyolcvan éves parasztemberek — mert nem izgatja őket a kamera s mert nincs »szerepük« — nagyon szépen, természetesen fejezik ki magukat.) A riporterek, hogy a hivataloskodó nyelvet oldják, közelítsenek az élőbeszédhez, az írott stílus fordulaitaihoz nyúlnak segítségért, s ha köz- vetlenkedni akarnak, akkor az élőbeszéd pongydóságaiba öltöztetik gondolataikat. Van természetesen kivétel. Több is. Jellemző talán Vit- ray Tamás példája, aki úgy tudja legkötetlenebb gondolatait az élőbeszéd fordulataival előadni, hogy mégsem lesz pongyola a beszéde, s nem hiányoljuk sem a szak-, sem az irodalmi nyelvezetet. Ez már nemcsak felkészülés, hanem az egyéniség titka is. Tudniillik a beszélő ember a szobában akkor nem zavar, ha olyan eredeti egyéniség beszél, akinek szavai mögött érezni személyiségének gazdagságát. Hogy a riporterek ilyenekké váljanak, azt el lehet várni a televíziótól. De hogy minden megszólított riportalany is ilyen legyen, ez természetesen csak ábránd lehet. Akkor már inkább a kötetlenség vonzó, az élőbeszéd lazasága, mint a hivataloskodás, hiszen ha a fordulatok nem is szépek, legalább érezzük, hogy ez a társalgás, kérdéseiben és válaszaiban, ott születik előttünk. S akkor az sem zavaró, ha nemcsak zakó, de nyakkendő nélkül beszélgetnek a képernyőn. Jobb, ha a tiszteletet a gondolatoktól várjuk, mintsem a zakótól. Bernáth László Kiss Dénes: HETEDHÉT LÁTOMÁS Kék kék ekekék kasza vasa villan kék szilánkot vet az ég régi álmaimban kék a tócsa kék a béka kék szárnyú szél illan Aranydombon arany máglyáik, gabonakeresztek kaszakő-kék búzavirág mécslángja is reszket aranyember bronz a bőre Icaszasújtás ütemére lelkek füstölögnék Kék kék kaszakék szem csikorog hús elég aranytűzvész a vidék süt a föld süt az ég süti a test kenyerét a tarló parazsán az ember tövig ég Az anyám az apám szobrok a domb oldalán aranybúza aranyrozs halálosra aranyoz A sejtekbe mélyre ás kaszakék villanás hetedhét látomás Jön a gép megy a gép aranytüzben gázol fenn az ég kaszakék mi lett az anyámból otthon ül szeme kék csöndessége menedék visszanéz messzenéz hetedhét nyarából Dózsa-sorozat, V. (1972.) (Stotz Mihály grafikája.) Ú] KÖNYVEK — RÖVIDEN A különleges látomású poéta Klescsenko könyve és Vámbéry nyomában Sajátos látási és szavú költőt mutat be az Európa Könyvkiadó nagyon tetszetős kiállítású sorozatának új kötete. Henri Michaux nem rokonítható sem a francia, sem az európai költészet más alakjaival. Lidércek s emberek, jéghegyek és sárkányok vonulnak el szemünk előtt, hordozóiként rabságnak s lázadásnak, komor jóslatoknak s reménykedésnek. Különleges látomású poéta Miohaux. A Nyugodjék lázadásban címet viselő könyv — amelynek fordítói Gara György, Illyés Gyula, Somlyó György, Weöres Sándor — egyszerre érdekesség és1 érték. A kiadó másik újdonsága egy ragyogó krími. A prágai kamaraszínház előcsarnokában felismerhetetlen arcú női holttestet találnak. Václav Erben Holttest a függöny mögött című munkája nem áll meg az izgalmasságnáí, a cselekmény gyors pörgetésénél. A nyomozás során emberek legkülönbözőbb típusaival ismerkedünk meg, okok, indítékok kúsza szövevénye vesz körül bennünket; nemcsak izgalmat, olvasmányt is kapunk. A könyvek Mayer Judit fordította. A frissen kibocsátott új munkák közül kiemelt harmadik Anatolij Klescsenkóé. Kényszerleszállás című regénye — az Európa és a Kárpáti Kiadó közös gondozásában, Szoboszlai Margit fordításában — öt ember próbatételének fordulatos története. A tajgában szerencsétlenül járt repülőgép csupán az alapihelyzet kelléke. S az író finom érzékkel azt boncolja, hogyan viselkednek más-más alkatú emberek azonos körülmények között, s mi az, ami végül is társakká teszi őket. Vámbéry Ármin nevének hallatán ifjabbakban és időim—— .......in n M iniiimiirnrmim— s ekbbekben a nagy tudós Közép-Ázsiában tett utazásának emléke, pontosabban élvezetes könyvének olvasmányélménye idéződik feL Kis József filmrendező joggal gondolta, hogy Vámbéry nyomában — műve címeként is ezt választotta — tett útjáról készült naplójegyzetei sem lesznek érdektelenek. Valójában nem azok. Színes krónika a Móra Ferenc Könyvkiadó atal napvilágra bocsátott kötet, amelynek lapjairól egy filmrendező gondjait, mesterségbeli problémáit éppúgy megismerhetjük, mint Szamarkand Buha- ra, Üzbegisztán és Afganisztán tájainak mai arculatatát. Nem csupán fflusztrációk, hanem önálló mondanivaló hordozói is a képek, amelyeket Zöléi István és Dióssi Ferenc készítettek. (M.) A * Fiatal Uruguay-i költő. 1042-ben üzületett. 1064-ben jelent meg Fekete udvarok CLos patios oegros) c. verseskötete. bibliográfia ha nem is ómegája, de alfája minden tudománynak, amely nélkül a legnagyobb tudós is csak vaktában tapogatózik. Ámde amilyen túlzás a bibliográfiát a »tudományok koroná«-jának tekinteni, ugyanolyan túlzás a lebecsülése is. A módszer szempontjából — fajtájától függetlenül — — kétféle bi'blográfiát ismerünk: a leíró bibliográfiát, amely megelégszik a publikáló szerzőjének, címének megjelenési adatainak a feltüntetésével, és az értékelő bibliográfiát, amely a fentieken túlmenően tartalmi ismertetést és értékelést is ad. Bár az előbbi is nélkülözhetetlen minden kutatáshoz, feladatát maradéktalanul csak az utóbbi tölti be. * * * Már a XVI. század könyvtermése olyan mennyiséget ért el, hogy a biblográíiának szükségképpen meg kellett születnie. Az első bibliográfia 1545-ben látott napvilágot BIBLIOTECA UNIVERSALIS címmel, és Conrad Gesner, a sokoldalú humanista tudós volt a szerzője- Ezerháromszáz oldalon 1200 munkát írt le, és tartalmi ismertetést is adott. Ez az első egyetemes — és egyúttal válogató — bibliográfia. Az 1555-ben kiadott. második kötet már 3 ezer címet is tartalmazott, Hazánkban alig százéves múltja van A bibliográfia történetéből Nogy haladást jelentett a két szakfolyóirat A harmadik rész azonban nyomtatásban már nem látott napvilágot. Gesner a feldolgozható 40 000 kötetből 15 000-et dolgozott fel, s már ez az első kísérlet is azt mutatja, hogy a bibliográfiának teljességre kell törekednie ugyan, de ez csak ritka esetben érhető éL humanizmus nyomdászai, akik legtöbbször kiváló tudósok is voltak, sokáig nyomdai katalógusokkal pótolták a bibliográfiákat, amelyek a nagy könyvkereskedelmi központok közül Frankfurtban 1595 és 1749, Lipcsében pedig 1594 és 1860 között rendszeresen megjelentek. A XVI. században megjelent a tiltott könyvek első bibliográfiája (INDEX TRI- DENTINUS) és az első szákbibliográfia (CHAMPIER ORVOSI BIBLIOGRÁFIÁJA). Ekkor látott napvilágot az első autobibliográfia is (1523), Rotterdami Erasmus munkáiról. * * * A magyar bibliográfia bölcsője a XVlil. szazadból való. Az első magyar bibliográfia Cwittinger Dávid (1676— 1743) nevéhez fűződik; SPECIMEN HUNGÁRIÁÉ LIT- TERATAE c- munkája (1711) 350 magyar író életét és munkásságát ismerteti. Bőd Péter MAGYAit ATHÉNÁS- ában (Bécs 1775—1777) már feldolgoz közel ezer írót; kiegészítése azonban csak az első kötetig jutott el. Mellettük meg kell még említenünk Weszprémi István orvosi bibliográfiáját (1777— 1787), Molnár János MAGYAR KÖNYVESHÁZ-át (1783), W allavszky Pál könyvészeti adattárát (1785), valamint Cordines Dániel és Benkö József bibliográfiáit. * * # A modern magyar bibliográfia tulajdonképpen megalapozása azonban a XIX. század második felében történt. Ekkor rakták le a nemzeti bibliográfia alapjait is. Szabó Károly RÉGI MAGYAR KÖNYVTÁR-a az 1711-ig megjelent hazai és magyar szerzők külföldön megjelent munkáit dolgozta fel (pótlása és kiegészítésé most folyik.) A későbhi korszakok nemzeti bibliográfiájának elkészítése Petrik Géza. (az 1712—1860, az 1860— 1875, az 1886—1900 közötti évek), Kiszlingstein Sándor (az 1876—1885 közötti évek), Barcza és Petrik (az 1901— 1910 közötti évek), valamint Kozocsa Sándor (az 1911— 1920 közötti évek) nevéhez fűződik. Az 1921—1944 közötti évek könyvtermésének bibliográfiája meglehetősen hiányos; az Országos Széchenyi Könyvtár most dolgozik a pótlásán és kiegészítésén. A kor alkotása volt minden idők legnagyobb magyar bibliográfusának, Szinyei Józsefnek MAGYAR ÍRÓK ÉLETE ÉS MUNKÁI című 14 kötetes bibliográfiája (1891—1914), amely 29 553 magyar író életrajzát és bibliográfiáját tartalmazza. Kát, hogy pótlása és kiegészítése, amelyet Gulyás Pál készített, a hatodik kötettel abbamaradt- * * * Hazánk felszabadulása, a kulturális forradalom gyökeres és igen eredményes változást hozott a bibli ografiaban is. Ebből az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóintézeteink, tudományos egyesületeink egyaránt kiveszik a részüket. »■agy haladást jelentett az Kg 1946-ban megindult és ■" ma is megjelenő két könyvészeti folyóirat, a Magyar Nemzeti Bibliográfia, amely a könyvanyagot regisztrálja, és a Magyar Folyóiratok Repertóriuma, amely a cikkanyagot dolgozza fel. A szakbibliográfiák, bibliográfiák, sajtóbibliográfiák stb. száma igen tekintélyes és a folyóirat-repertóriumok is nagyban elősegítik a kutatást. Tennivaló persze akad még bőven, de bátran elmondhatjuk: a magyar bibliográfia korszerű színvonalon áll, s ki tudja elégíteni azokat az igényeket, amelyeket egyrészt a kutatók, másrészt a gyakorlati szakemberek elvárnak tőle. Galambos Ferenc