Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)
1972-07-14 / 164. szám
A jó tapasztalatok bázisa M it jelent a munkaszervezés színvonala a gyakorlatban? Például azt, hogy tavaly az építőanyag-ipar 400 millió téglával adott kevesebbet, mintamenynyit meglévő munkásaival és gépeivel gyárthatott volna. Négyszázmillió hiányzó tégla, sok ezer családi ház alapanyaga, csak azért, mert az építőanyag-iparban — még az ipari átlaghoz képest is — alacsony a munka- és üzemszervezés színvonala. Más példa, szintén a hazai munkaszervezés fogyatékosságainak illusztrálására: az ipari vállalatok első műszakjának, tehát a reggel hat órától délután két óráig tartó nyolc órának 10—15 százaléka kihasználatlan, a termelés számára elveszett munkaidő, mert nincs anyag vagy alkatrész, rossz a gép, késik a javítás, a szervezetlen munkakörülmények lehetőséget adnak a fegyelmezetlenségre stb. A hazai ipar átlagos műszakszáma — már évek óta — 1,4. Ez annyit jelent, hogy az elvileg három műszakban, 24 órán át működtethető termelőberendezések még napi 12 órát sem dolgoznak, s ez — nemzetközi összehasonlításokban is — nagyon alacsony szám. Lehetne még további példákat, tényeket idézni a hazai munka- és üzemszervezés hiányosságainak szemléltetésére, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy érzékeltessük a Központi Bizottság tavaly decemberi és a kormány ezt követő határozatának fontosságát a szervezői munka általános fellendítéséről. A közelmúltban Boda István, a munkaügyi miniszter helyettese tartott tájékoztatót arról, hogy milyen gyakorlati munka követte az említett határozatokat. Beszámolójából most csak egyetlen momentumot említünk: jelenleg kilencven vállalatnál találhatók csak olyan személyi és egyéb feltételek, amelyek alapján megvalósítható a valóban korszerű üzem- és munkaszervezés. Ezek közül jelölik majd ki a különböző minisztériumok azokat a vállalatokat, amelyeknél úgynevezett mintaszervezést valósítanak meg; vagyis a munka- és üzemszervezés legkorszerűbb, a hazai viszonyok között leginkább alkalmazható módszereit kísérletezik ki, hogy aztán e módszerek közül a leghasználhatóbbakat elterjesszék, általánosítsák. S milyen jellemző: a mintaszervezésre kijelölt üzemek közül egyelőre csak három ismert. Mindhárom könnyűipari üzem: a Zalaegerszegi Ruhagyár, a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár és a Hazai Fésűsfonó. Nem véletlen, hogy a mintaszervezésre eddig kijelölt üzemek mindegyike könnyűipari vállalat. A Könnyűipari Minisztérium ugyanis az elmúlt időszakban egymás után végezte el például a textilipar termelékenységének, szervezettségének, kapacitáskihasználtságának alapos, sokoldalúan elemző vizsgálatát, s e munka eredményeként kirajzolódott a pontos kép; hol mit kell tenni, hol milyen lehetőségek vannak a szervezettség javítására. A többi szakminisztérium egyelőre még a munka kezdetén tart, s bizonyára időbe telik majd, amíg kiderül: milyen vállalatok lesznek a korszerű üzem- és munkaszervezés bázisai. A könnyűipar — eddig végzett munkája révén — helyzeti előnyben van, ám emiatt a többi tárcánál nem lehet és nem is szabad elsietni a dolgot. Alapos, sokrétű vizsgálódás, felkészülés kell ahhoz, hogy mindenütt meginduljon az érdemi munka. De a munkaügyi miniszter helyettesének- egy megjegyzését azért mégsem hagyhatjuk szó nélkül. Elmondta ugyanis, hogy a vállalatok (s itt nemcsak az ipari üzemekről, hanem valamennyi állami vállalatról van szó) egynegyedénél nemhogy a feltételek, de a minimális igények is hiányoznak a modern munka- és üzemszervezés módszereinek alkalmazásához. E z a megjegyzés pedig arra figyelmeztet, hogy nem lesz könnyű dolog az említett határozatok végrehajtása. Nemcsak a személyi, tárgyi és anyagi feltételeket kell előteremteni? hanem sok ember, sok vezető gondolkodásmódját, felfogását is meg kell változtatni ahhoz, hogy néhány év múlva kedvezőbb példákat és statisztikai adatokat idézhessünk a magyar iparban meghonosodott munka- és üzemszervezés színvonaláról. V. Cs. Hlilliók a háztáji gazdaságokból Értékelték a versenyt, átadták a jutalmakat Évtizedeken át erdőkben Amikor egy-egy vadászat után összegyűltek az aranysárga borral telt poharak mellett a vadászok, rendszerint mindegyik elmesélte a maga »sztoriját«, Ahogy Androsics Feri bácsi mesélte, ennek legalább ötven százaléka meg is történt. Persze a hangsúly nem is ezen van: sokkalta inkább azon, hogy egy nap friss élményeivel teiltet emberek, a vadászok, akik pontos lövéseket adnak le nemegyszer kapitális vadakra, kellemes hangulatban a bartáságot érzik, azt amelyik minden erdőt járó és ismerő embert összeköt. Feri bácsi, nyugdíjas. Hatvanhét éves, de arcán még barnán feszül a bőr. Amikor kezet fogunk, érzem, hogy van még' erő ebben a tenyérben, — A labodi erdészet rinya- besenyöi kerületének voltam az erdésze. Több mint nyolcszáz hektárt jártam, és figyeltem a vadakat. Szívtam a friss levegőt és szerettem a fákat, az erdőt, ismertem az állatait, a nagy és kisvadakat. Némelyiknek napról napra tudtam a szokásait, ismertem a szeszélyeit. — Hogyan lett erdész, Feri bácsi ? — No nem így kezdtem — mosolyogja el magát az öreg. — A Festeticheknél voltam vadö”. Akoriban sokat foglal- ko‘: k fácánszaporítással. Bt;. ;'lőttük a tojásokat, és kotlósoivkal költettük ki. Nagyon megszerettem ezeket a kis madarakat, ahogy fejlődtek, erősödtek, aztán egyszer csak elkezdtek a fiatal fák ágaira felgallyazni. Akkor már tudtuik, hogy nemsokára elrepülnek. Egyszóval, nem tudtam a vadon élő állatoktól elszakadni, és 1934-től erdésznek mentem. — És a vadászat? — Általában nem szerettem a nemes vadakra lőni. Egy szarvas az erdő királya, és az eml^er puskájával szemben nem sok esélye van. Aztán meg is vonták az erdészektől a vadászati jogot. A dúvadakat viszont állandóan irtottam. A vadászat izgalmát mindig szerettem. A hajtóvadászatok mindig nagy élményt jelentettek. A stráfolásnál rajvonalban álltak a puskások, és a hajtok feléjük terelték a fácánokat, nyulakat. A nagyvadat, az őzet és a szarvast nem lehetett hajtásban meglőni. Be kellett cserkészni, ügyességet, gyakorlatot kívánt, az erdő és az állat ismeretét követelte. Izgalmasabb formája a vadászatnak, mint a hajtás. — Milyen emlékezetes vadászélménye volt? — Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy maga az erdészfoglalkozás volt nekem egy életre szóló élmény. Amikor az erdőt jártam, szabadnak éreztem magam, és igazán a fák között voltam otthon. A vadászatai visszatérve: egyszer külföldiek voltak a vendégeink, mind nagyon jó puskás. Ügy lőtték a karikára futó vaddisznót, hogy öröm volt nézni. No, egyszer kijöttek vagy hatvan hajtó kurjongatott és terelte feléjük a vadat. Volt a puskások között egy szőke nő is. Nyolc vaddisznót ejtett el úgy, hogy közben el se mozdult a helyéről. Nagyon ügyes volt, pontosan lőtt. — Vannak-e szabályok, amelyeket minden erdésznek be kell tartania? — Kevés az igazán fontos. Szeretni kell az erdőt, és tisztelni vadjait, mert azok nem az ember ellenfelei. A jó erdész korán kel, félen is. Akkor, kora hajnalban tér nyugovóra a nagyvad, és indul élelemért az apraja. De tudja mit mondok magának? Erről any- nyit lehetne mesélni, hogy nem győznénk idővel, maga meg papírral. Ha egyszer úgy hozza a sors, hogy fehér asztal mellett is találkozhatunk, a finom bor után már előjönnek az anekdoták is. Ez mindig így volt a vadászoknál, erdészeknél. Akkor indult meg igazán a szöveg! Elköszönünk egymástól. Elballag a fafeldolgozó felé. — Látja — mondja búcsúzóul —, nem tudok elszakadni az erdő fáitól. Amolyan félállásként most itt dolgozom. Mészáros Attila Hétköznapi ünnep Táskán Öt év alatt 2,6 millió forint Július 14., péntek. Táska községben bizonyára sokáig emlékeznek erre a napra. Ma nyitja meg ugyanis — minden ünnepélyességet mellőzve — a lengyeltóti áfész a táskái vegyesboltját. A 795-ös lélekszámú község ettől kezdve kulturált körülmények között szerezheti be a mindennapra szükséges élelmiszereket. Dobosi József — aki már 21 éve szolgálja a község lakosságát — feltöltötte árukészletét erre a hétköznapi ünnepre nagy értékű háztartási gépekkel és más árukkal is. A 120 négyzetméteres bolt- helyiségben külön helyük lesz az élelmiszereknek, a textil- és vasáruknak, a vegyi anyagoknak. Félmilliós készletből válogathatnak majd a kis község vásárlói. Az üzletet a lengyeltóti áfész építőbrigádja készítette, a telket a községi tanács ingyen adta a szövetkezetnek. Dobosi Józseftől megtudtuk, hogy a táskái boltot Hódoshátról, Nikláról, Csö- mendről és Imre-majorból is fölkeresik majd. A lengyeltóti áfész elnökével, Szovan Károllyal es főkönyvelőjével, Szabó Dénessel beszélgettünk az utóbbi öt év fejlesztési munkájáról. Az áfész székhelyközségében. Lengyeltótiban sikerült viszonylag jó szaküzlethálózatot kialakítani. Ettől függetlenül egy áruházra szükség lenne. A szövetkezet igazgatósága eddig úgy vélte, hogy az ellátatlan kültelkeken, településeken és kisközségekben kell elsősorban az üzlethálózatot bővíteni azért, hogy a lakosságot a legszükségesebb cikkekkel ellássák. Erre a célra az utóbbi öt évben saját erejéből 2,6 millió forintot fordított a szövetkezet. Ebből készült például a többi között a lengyeltóti újtelepi bolt, a buzsáki önki- szolgáló élelmiszerbolt, az üzlet Beslia szőlőhegyen, So- mogyvár-Újtelepen, vagy például az öreglaki kis utcai bolt a falu szélén. Táska boltja tizenkettedik a sorban. Erre az évre 909 000 forint értékű beruházást végezhet a lengyeltóti áfész. Figyelemre méltó: a múlt évi 6 milliós nyereségük lehetővé tette, hogy az üzletek árukészletét 1972-be.r> egymillió forinttal növeljék. a z. A háztáji árutermelés és értékesítés megyénkben is jelentősen segíti a népgazdasági igényeik kielégítését amellett, hogy az innen származó jövedelem figyelemre méltó kiegészítése annak, amit a gazdák a közösből kapnak. Termelőszövetkezetek és szakcsoportok tagjai vettek részt — most már elmondható, szép sikerrel — abban a versenyben, amelyet az MSZMP Somogy megyei Bizottsága, a megyei tanács végrehajtó bizottsága, a megye három tsz-szövetsége, valamint a MÉSZÖV és a Kaposvári Húskombinát 1970. január- 1- től kezdődően meghirdetett a háztáji termelés növelés céljából. A múlt évi verseny értékelését a tsz-szövetségek versenybizottságai végezték a versenyt meghirdető szervek képviselőinek a bevonásával. A dél-somogyi tsz-szövetség területén a barcsiak szerezték meg az első, a csurgóiak a második, a szulokiak pedig a harmadik helyet. Az eredmények elbírálásánál az 1969. évihez képest elért abszolút növekedést vették alapul, s a sorrend azért alakulhatott így, mert Barcson az akkori 1,6 millióról 7,2 millióra, Csurgón 9,9 millióról 15,2 millióra, Szulokban pedig 2,1 millióró 4,6 millióra növekedett a háztáji áruértékesítés értéke. A barcsiak a siker elismeréseként vándorzászlót, dicsérő oklevelet és 20 ezer forint pénzjutalmat, a csurgóiak oklevelet és 10 ezer forintot, a szulokiak dicsérő oklevelet kaptak. Az Észak-somogyi Termelőszövetkeztek Területi Szövetségének működési körzetében a siófoki járás északi részében, valamint a fonyódi és a marcali járásban— a nyolcvan község közül a balatonszabadiak szerezték meg az első, a bö- hönyiek a második, a buzsá- kiák a harmadik helyet, s ugyancsak az előbb ismertetett jutalmakban részesültek. Eirre a szabadiak 5,7 milliós növekedéssel (tavaly öszesen 7,4 millió forint értékű árut értékesítettek a háztájiból), a böhö- nyeiek 4,1 (8,1) millióval, a bu- zsákiak pedig 3,3 (14,3) millióval szolgáltak rá. A héten részt vettünk Böhö- nyén a jutalomátadási ünnepségén. A pártszékháaban rendezett összejövetelen Székely Elemér, az Észak-somogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkára osztotta ki a 10 ezer forintot a háztáji áruértékesítési verseny legjobbjai es a verseny szervezői, a szép siker részesei között Kersák Jenő, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának csoportvezetője a verseny megyei, Dunai Imre szövetségi munkatárs pedig a terület eredményeiről adott tájékoztatást Böhönyén 10 000 forint jutalmat osztott ki Székely szövetségi titkár. Elemér Gombai János, a községi tanács elnöke elmondta, hogy csaknem két évvel ezelőtt a tanácsülésen figyelemre méltó határozatokat hoztak a háztáji árutermelés fokozására. A feladatot megszívlelték a tanácstagok, s egységes munkálkodásuk eredménye nem is maradt el. A tsz és az áfész vezetőivel együttműködve megszervezték a háztáji takarmány ellátást, az áruértékesítést: külön háztáji agironómus irányítja az ezzel kapcsolatos tennivalókat, és Göllén tapasztalatcserén ismerkedtek a Böhönyén is hasznosítható módszerekkel, eljárásokkal. Megnőtt a tsz-en keresztül értékesített áru meny- nyisége: 1969-ben még csak alig több mint háromnegyed millió, egy évvel később 1,6, tavaly pedig már 4 millió forint értékű háztáji áru cserélt gazdát ezen az úton. Mint arról Gelencsér Ilona, a Szabadság Tsz pénztárosa tájékoztatott, esetenként 150 000 forintot is kifizetett a gazdáknak. A tsz-en keresztül eladott áru között legtöbb a sertés ésahi- zómarha. Kálmán Imre nyugdíjas a helyi, több mint hatvantagú nyultenyésztő szakcsoport elnöke — most 400 forint jutalmat kapott — a múlt évben mintegy 16 000 forint bevételre tett szert a nyúltenyésztésből, s mint mondta, az idén ennél is több bevétele lesz, mert emelkedtek a felvásárlási árak. Növeli majd a jövedelmet az az öt sertés is, amelyet ugyancsak az idén akar meghizlalni és értékesíteni. Hogy ez a munka kifizetődik, nemcsak ő vallja, hanem Farkas János, Kincses Dávid, Turba Mária, Hosszú László, Jók Paine és még sokan mások. Böhönyén, akik a háztáji árutermelésben, illetőleg annak szervezésében tavaly jeleskedtek. H. F. A kispadok emlékére Lyukas lábos, törött cserépfazék társaságában találtam rá. A hajdani ülödeszka, mint egy égnek emelt kar, segítséget kérőn kinyúlt a lombok közül. A végén elgörbült, agyonrozsdásodott szögek. Az idő ecsetje piszkosszürkére festette a deszkát, a nap és a fagyszitta repedésekben hangyák, rovarok rohangásztak látszólag céltalanul, A kispad. Nem volt szép talán sohasem. Különösképpen , egyik sem volt szép. Mégis úgy hozzátartozott a falu képéhez, mint az úton reggel, este végigvonuló tehéncsorda, vagy az árok menti, lehajtó ágú meggyfák. A reggeli órák kivételével valahol mindig ült valaki a kispadon. Emlékszem az öreg Barnabásra, alá már mindennap délelőtt ott ült a kispadon. Csak ült, mozdulatlanul maga elé meredve. Hosszú évek múlva értettem meg, hogy a leveleken áttörő szelíd napsugárból szívta magába az életet. Ha ágyban marad, biztosan hamarabb meghal. Es ugyancsak hosszú évek múlva kezdtem töprengeni azon is — mikor már rég nem ült többé ki a kispadra az öreg —, vajon akkor mi minden foroghatott a fejében, A kispadok igazi »nagy életet« alkonyaikor és vasárnap eltek. Ahogy a templomban is megszokták, a kispadon is mindig külön ültek az asszonyok és a férfiak. Itt hánytak- vetettek meg minden lényeges és lényegtelen eseményt. Pletykák születtek és pletykák váltak semmivé. De megesett az is, hogy mint a búcsúzó fecskék a villanydróton, csak ültek egymás mellet szótlanul. A kispad jelentette a kitekintést a világba. Itt mindenről lehetett értesülni. Kinek készült új ruha, miért szomorú mindig a felső faluvégen a sánta Kovács lánya, ki született, ki halt meg, kinek az esküvőjére hízik a disznó, és itt lehetett megtudni, mi újság a szomszéd faluban vagy még távolabb. A kíváncsiság, az érdeklődés, a beszélgetés, vagy éppen az együtt hallgatás vagya vitte az embereket a kispadra. Frissen vakolt ház, pirosra festett, takaros kerítés. A fiatalasszony egy kicsit megütközik a kérdésen. — Amikor a házat pucoltuk be, akkor ásta ki az uram a földből. Mondtam neki, szépen rendbe tesszük a portánkat, mit éktelenkedjen itt az az öreg, rossz pad. Nem is pad az, csak. egy tákolt ülőke, két dorongfára rászögelve egy deszka. Nem üldögélt azon már senki, csak az öreg papa. Csak csúfság volt. Az az idő már elmúlt, amikor az ember itt tudott meg mindent! A televízió, az újság a szobába hozza az egész világot. Ezt mondogattam a papának is, de hát ö nehezebben érti meg, ha már így rendbe teszünk mindent, nem való a ház elé az az átabota tákolmány. A régi öregek nem is tudták elképzelni a kis portájukat pad nélkül. Ma ez másképp van. A kispadnak befellegzett. „ Nem köznapon, vasárnap vettem ezt észre. Hová lettek a kispadok? Faluról falura haladva az országút szürke szalagján láttam, hogy imitt-amott most is ültek a ház előtt, főként öregek. De kivitt székeken, vagy a büszke szép vaskerítés betontalapzatán. »A kispadnak befellegzett.« A szokás még egy kicsit él, de a tünedezö padokkal együtt egyre fogy a hagyomány ereje. A falu képéhez a nagy ablaki! házak, a pirosra, kékre, sárgára festett kerítések tartoznak. A kispadra lyukas lábos, törött cserépfazék társaságában találtam rá. — Keres valamit? — Nem. Csak nézelődöm. — Na hiszen! Van is ott mit nézegetni. Limlom, vackok. a múlt. A piszkosszürke deszka fagyszitta repedéseiben hangyák, rovarok rohangasztak látszólag céltalanul... Vörös Márta
