Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
Csakugyan bekövetkezik-e a Guten bérg-kor szak alkonyai Ember és könyv Tudományos ülésszak az Akadémián a nemzetközi könyvév alkalmából »Sok bátor ember élt Agamemnon előtt is, mégis úgy borúi rájuk a hosszú éjszaka, hogy nem könnyeznek értük és nem ismerik őket, mert nem énekelt róluk felkent költő« — Czine Mihály idézte ezt a horatiusi mondatot a Magyar Tudományos Akadémia tudományos ülésszakán, amelyet a nemzetközi könyvév alkalmából rendeztek. Netn a könyv s az olvasás jövője miatti aggodalom hozta létre a könyvév világméretű megmozdulásait, s köztük ezt az ülésszakot sem. Mégis: a felszólalók szavaiban ott kísértett ez a gondolat is. Elnyeli-e a gép a könyvet? Mi lesz az emberiség kollektív emlékezetével, népek, nemzetek, kultúrák folyamatosságával, ha csakugyan elkövetkezik a Guten bergkorszak alkonya? Mi lesz a csak szóban formát öltő gondolattal és embermivoltunk nélkülözhetetlen eszközével, a beszéddel, ha információ- szerzésünkben az írást fölváltja a gép? Hová lesz a felnőtt-ember mivoltunk, ha beszélő, harsány képeskönyvünk, a mozgó kép visszaszorít bennünket a vizuális tájékozódás infantilis állapotába? És hogy alakul egyéni, önálló vélemény, ha készen kapott klisék ülnek rá álmainkra is? Vagy fölösleges az aggodalom, hiszen világszerte terjed az írástudás, a nyomtatott művek sokasága a mértani haladvány arányában növekszik; hazai téreken maradva pedig sosem volt példányszámokat látunk, a lakosság negyede rendszeres könyvtárlátogató? Szerénytelenek vagyunk? Türelmetlenek? Azt véljük aggasztó jelnek, hogy a szabad időből sokkal többet szánunk a tv-nek és a filmnek, mint az olvasásnak? Megtéveszt az olvasásszociológia pesszimistáinak véleménye? Nem vesszük észre, hogy a realitástól elszakadt, túlzó optimizmus fordult át most a saját ellentétébe? Abszolút és relatív számokon, statisztikákon töprengve Veres Péter figyelmeztetése jut eszünkbe: ne legyünk a »pedagógiai illúzionizmus« rabjai! »Az arisztokraták — A szabad idő lassú és csöndes növekedésével a szórakozási lehetőségek is versenyre kelnek:' győztes a könyv csak azoknál lesz, akiknél a jó oktatás megfelelő hajlammal találkozik. Pesszimizmusra azonban nincs okunk. Az oktatás ma még távolról sem oly tökéletes, hogy ez a lappangó hajlam mindenkiből előtörhetne, akiben rejtőzik. De igenis, fölkelthető! Versenyképes könyvtárakat! Aggodalmaskodás helyett a konkrét teendőkre kell koncentrálnunk: az oktatás javítására és olyan könyvtárak létrehozására, amelyek versenyképesek a szórakoztató eszközök küzdelmében. Hiszen a tv olyan távirathoz hasonlít, amely azzal zár>l: »levél megy.« Az elröppenő kép sok kérdésre fölhívhatja a figyelmet, amelyekre aztán a könyvtár ad kielégítő választ A s-okat utazó és így különböző országok tv-adásait összehasonlítani képes Szabolcsi Miklós irodalomtörténész szerint a magyar tv bizony hátul kullog az irodalom népszerűsítését illetően. Egyébiránt való, hogy a tv csak az amúgy is olvasó embereket bíztatja újabb ismeretszerzésre, kezdőket nem indít el. A szép, gazdag, modem könyvtárak viszont a lakosság sokkal nagyobb százalékát vonják hatáskörükbe — a kezdőket is beleértve —, mint az elmaradottabb könyvtárak. x Hz íránytös ember és a radar-ember Az ülésszakon a legalaposabb beszámolókat az olvasás-pszichológusok és olvasás-szociológusok tartották: mindkét új tudomány művelői a kezdés mohóságával esnek neki a részkutatásoknak. A java bízvást előre viszi majd az olvasás ügyét. A fő kérdés az, miként nevelhető minél több ember »belülről irányítottá« (irány- tűs emberré), aki önállóan formál véleményt, műveltsége és gondolkodása alapján. (Ezzel a típussal ellentétes a »kívülről irányított vagy radar-ember«, a gépi tömegközlés rabja, az elidegenedett, elgépiesedett fogyasztó, aki maga is gépcsavar, akár termel, akár fogyaszt.) Az olvasáspszichológia az »iránytűs ember« nevelésének lehetőségét kutatja, az olvasásszociológia pedig az egyes társadalmi rétegek jelenét térképezi föL Meglepő megállapításokkal olykor: Gereben Ferencnek a rétegízlést vizsgáló előadásából pl. kitűnt, hogy a technikai értelmiség ízlése nagyon is különbözik az értelmiségétől általában, viszont semmiben sem múlja fölül a többi olvasórétegét Az ízlésstruktúrában az utóbbi években változást láthatunk, de — sajnos — nem előrelépést: a romantikus írók nagy népszerűségét (akik mégis csak beletartoznak az irodalomba!) felváltotta a giccses bestseller, a lektűr; a detektívregény divatja. Bodnár György irodalomtörténész az »álirodalmat« elemezte, és vonzását a szellemi restség állapotával magyarázta. Mivelhogy az ilyen könyv nem 'késztet gondolkodásra, nem okoz megrendülést, és a memóriát sem terheli, mert emléke hamar elröppen. A vonzás titka Az olvasót mindenesetre nehezebb elemezni, mint a művet. Ezért fenyegetnek az ízlést, kedvenc könyvet kutató — s a válaszokra következtetéseket építő — vizsgálatok olykor mechanikus látásmóddal, a típusokba sorolás pedig beskatulyázással. Az olvasáspszichológia kérdései mindazonáltal roppant fontosak és érdekesek. Gyakorlati haszna is mutatkozik a könyvajánlás terén. Főleg ott, ahol elegendő ideje és tere van a könyvtárosnak erre a munkára, és ahol kellőképpen ismeri oz olvasókat, nb meg a saját könyvállományát. Nyitott kérdések tehát bőven állnak előttünk, s mindazok, akik számára örökké könyvév van, mert hivatásuk ember és könyv egymáshoz kalauzolása, továbbra is keresik az útját, hogy minél több ember és főként ifjú előtt megnyíljék az az éden, amelynek irodalom a neve. Bozóky Éva Buzsáki szgrafitto Helyi népművészeti motívumok felhasználásával, szgrafitto eljárással készített falfreskő díszíti a buzsáki művelődési otthon homlokzatát A művészi alkotás Szabó Béla somogyi festőművész munkája. KÖNYVSZEMLE DERKOVITS QYULA: 1514 A parasztháború megismertetésében, légkörének fölidézésében, tragikus emelkedettségének bemutatásában aligha létezik többet vállaló képzőművészeti alkotás, mint Derko- vits fametszet sorozata. Az 1928—29-ben készült, joggal híressé, közismertté vált munka — amely Bálint György szavaival Derkovits »zsenijének legnagyobb teljesítménye« — megkísérelte a lehetetlent. Tizenkét — erdetileg tizenegy — metszetbe sűríteni azt, ami 1514 tavaszán és nyarán Rákos mezejétől Temesvárig történt: az indítékokat, a háborút magát s a megtorlást. A tehetetlen meghajolt Derkovits zsenije előtt: valóra vált A tizenkét lap bármelyikét nézzük is — akár a Temesvárt, akár a Trónont, a Verbőczyt —, nem tudunk csupán szemlélők maradni, hanem azonosulunk. Művésszel és mondanivalójával. A tizenkét metszet lenyomatát nagy alakú lapokon, szép borítóval jelentette meg a Magyar Helikon, ily módon is emlékezve a parasztháború vezéralakjára, születésének 500. évfordulója alkalmából. (m) A barlangrajzoktól a kibernetikáig A szépséget nem a civilizációtól kell megvédeni úgymond — jó iskolába járatták gyermekeiket, házitanítók seregét is alkalmazták, mégis kevés Eötvös meg Széchenyi akadt köztük, s a könyvgyűjtők aránya is kisebb volt soraikban, mint azoké, akik a Riviérám verték el pénzüket.« Az emberek egy része valóban nem lesz könyvbarát, de fontos, hogy minden közösségben legyen valaki, aki »mások helyett is olvas«; legyenek »rhapsodosok«, akiket érdemes hallgatni, akár képről, akár közvetlenül szólnak, és legyen maga a kép is jóra vivő! Urr Ida: MÁK \ A szive zárt: titkos virág ő minden kertben . . . érik, érik ... mámort ígérőn cs kegyelten . .. Nem nyílik meg varázsütésre, harangszóra, a vagyait inkább Lelkére visszaszórja ... Csak mikor már a hold letérdel és mind a fák: akkor pattan s ájult iramban: pereg a mák ... A címe! vastag művelődéstörténeti monográfiának illene viselnie. S még egy ilyen monográfia is csak különös tömörséggel teljesíthetné azt, amit a cime ígér, hogy tudniillik ismerteti az emberi kultúra történetét Altamira őskori barlangrajzaitól a legeslegújabb korszak kibernetikus csodáiig. Amire én váüalkozhatom, az csak annyi, hogy kiemelek ebből a sok ezer éves folyamatból egyetlen mozzanatot, és — vitatkozva egy divatos nézettel — eltűnődöm sorsának alakulásán. Mi ez a mozzanat? Az ember szépség vágya és szépségteremtő kedve. Mi ez a divatos nézet? A-z ember szépségvágyának és szépségteremtő kedvének megkérdőjelezése. Illetve: borús jóslat arról, hogy ez a vágy és kedv rohamosan apad, hogy a civilizáció elsorvasztja és megöli a szépséget, hogy a számitógépes ember elfelejtkezik a barlangrajzoló emberről, az alfamírai jeleket elfedik a kibernetikai jelek. Igaz.-e ez? A borús jóslatoknak mindig van valami megejtő varázsuk; az ember égyütt él saját halálának gondolatával, s hajlamos rá, hogy ezt a gondolatot a világra is kiterjessze: elpusztulok, de a világ is pusztul, íme, a szemünk láttára pusztul el a szépség is. Hiszen teremtéséhez elmélyült nyugalom kell, élvezéséhez a lélek csöndje, a világ pedig benzinbűzös lármában rohan saját csődje felé: városkolosszusokat épít, amelyekből kiszorul a báj, a békesség, a természet, de beleszórni a sivárság, a nyugtalanság, a kipufogók gőze, s fölötte elhomályosul az ég, körülötte tar lesz a föld, rajta keresztül pedig szennyes folyók hömpölyögnek az óceánok felé. Mindez igaz. És a jósiát mégsem igaz. A kiindulása nem igaz, ezert a folytatása sem. A kibernetikai jelek nincsenek ellentétben az altamfrai barlangjelekkel. A civilizáció nem ellensége a szépségnek, hanem édes testvére. Hasznosság és szépség: ugyanannak az emberi tevékenységnek gyönyörű célja és eredménye. És ez így volt mér a barlangrajzoló ember tevékenységében is. Azoknak a rajzoknak, amelyeket az altami- rai barlangban találtak, s melyeket hajlamosak vagyunk egyszerűen szépnek látni, eredeti céljaiéi persze többféle magyarázat van forgalomban. Bájosan primitív bölényábrázolások, vonuló csordák, emberalakok, dárdák és nyílvesszők. Az egyik magyarázat szerint önfeledt, játékos pillanatok szülöttei; amikor az ősember fölemelte a kezét, hogy emlékezete legkedvesebb tárgyait a falra idézze, a művész mozdult meg benne öntudatlanul, a »homo sapiens«-ből (a bölcs emberből) előbújt a »homo aestheticus« (a stopérzékű ember), akinek nincs más célja, mint az önmagáért való szépség. A másik magyarázat szerint mágikus pillanatok szülöttei: amikor az ősember fölemelte a kezét, hogy állatokat és embereket idézzen a falra, a varázsló mozdult meg benne tudatosan; a »homo sapiens«-ből előbújt a »homo religiosus« (a vallásos ember), akinek nincs más célja, mint tiszteletadás a totemeknek, az elejtett állatok és meghalt emberek szellemének. S van még egy magyarázat: e szerint gyakorlatias pillanatok szülöttei; amikor az ősember fölemélte a kezét, hogy állatokat és vadászjeleneteket idézzen a falra, a va- neteket idézzen a falra, a vadász mozdult meg benne tudatosan, a »homo sapienséből előbújt a »homo faber«, a cselekvő ember, aki a művészetet és a mágiát hívja segítségül, hogy a vadászat holnap jól sikerüljön. Én ezt a harmadik magyarázatot érzem igaznak. Mert az erő bér élni akart, szerencsésen vadászni és sikeresen harcolni. Minden mozdulatát ez a gyakorlataias cél vezérelte, s ha egy-egy mozdulatával hasznosat produkált, szépet is produkált vele. A »homo« aestheticus« és a »homo faber« tehát nem két különböző ember, hanem ugyanaz a »homo sapiens«. A szépség a dolgok tulajdonsága ugyan, dei csak az ember képes rá, hogy ezt a tulajdonságot érzékelje, s ezt a képességet a munka fejlesztette ki benne, mert a munka fejlesztette emberré. Minden ábrázolás, minden tárgy, minden dal és mese — minden úgynevezett szépség — tehát a munkát segítette. A bölényrajz, mágikus közvetítéssel a vadászatban hozott szerencsét; a jól formált, szép tárgy egyúttal jobban kézre állt; a dal ritmust adott a közös munkának; a mese pedig tanulságot kínált, és igazságot szolgáltatott. Ha pedig mindez igy volt az ősember tevékenységében, nincs másképp most sem. Aki hasznosat cselekszik, most is szépet cselekszik. A szépség nemcsak a természeti tárgyak tulajdonsága, hanem mt emberalkcatrta tárgyaké is. Szép egy hegyvonulat és szép egy toronyházsor. Szép egy folyóvölgy és szép egy autósztráda. Szép egy tölovfa, és szép lehet egy belőle készült asztal. De stop lehet egy híd, egy autó, egy gép. Még egy számítógép is. A bölényrajzok gyakorlatiasságától egyenes út vezet hozzájuk, s ha a bölényrajzok szépségét a kibernetikus gépek csúf hasznosságától féltettük volna, még most is a bölényrajzok korszakának primitív állapotában élnénk. Hogy a városkolosszusok elsivárosodással fenyegetik az embert? Hogy a benzingőz megfertőzi a levegőt? Hogy a gyárak elszennyezik a folyókat? Mondtam már, hogy ez igaz. De e károk ellen őrültség volna a városokat megszüntetni, az autókat felgyújtani, a gyárakat lerombolni. A civilizációs ártalmak ellen csak a civilizáció védhet meg bennünket! És a bonis jóslatokra is ez a válasz: a szépséget nem a civilizációtól kell megvédeni Ellenkezőleg: a szépséget is csak a civilizáció védheti meg. Ez az egyetlen járható út az emberiség számára, Altamirától a kibernetikáig — és tovább. Faragó Vilmos i i
