Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)

1972-07-09 / 160. szám

Múzeumi séta Tar dos Péter új könyve ÜZEMI KÖZMŰVELŐDÉS KÖVEK ÉS HAJÓK Élet és statika Sárgásságában is szürke épület ez. Vagyis: a siófoki Beszédes József Vízgazdálko­dási Múzeum. Körülötte zajlik az élet. Ahol az utak találkoz­nak, rendőr tereli — mint ju­hokat a juhász — a személy- gépkocsikat. Minden -forrás­ban-«. Itt, a múzeum előtt minden statikus. Legalábbis első látásra. Nagy vashorgony támasztja az épület falát. Em­léktáblák betűin megkopott aranyfesték. Beszédes József — 1786-tól 1825-ig élt mérnök, vízügyi igazgató, a Sió szabá­lyozója, a balatoni berek le­csapolnia — a szemközti há­zat nézi mereven. Mellszobor. A talpkövének kerékpárt tá­masztott valaki. Lányok jön­nek öntözőkannával. Hango­sak. Megtelik élettel a kis park. Lépjünk be a múzeum­ba! Tisztelet a régészeknek Ámuljunk az utcáról vélet­lenül betévedt ember rácso- dálkozásával, még akkor is, ha tudatosan léptünk be ide. Legyünk egy órára naivak, dobjuk sutba a már meglévő ismereteink tarisznyáját! Bíz­zuk magunkat a látni- és ol­vasnivalókra.-Holt kövek« — mondta va­laki és kinn maradt. -Holt kövek« ? Lapozgassunk So­magy régészeti képeskönyvé­ben! Engedjük el magunkat! Lazábbra a tartást! Ügy. Idő­számításunk előtt tizenötezer­ig zuhanunk vissza, az idő rostájának nagy lyukain ki­hullva. Alig egy kőhajításnyi- ra Siófoktól érünk szilárd ta­lajt. A Ságvár melletti Likas- dombon. Vigyázat, egy mam- mutcsorda tart erre! Ott pe­dig vadlovak patái alatt dübö­rög a föld! Emberek vesznek körül. Szőrös arcú, bunkós férfiak. Gravetti embereknek nevezi őket majd a huszadik század régésze. A rénszarvast űző nép lakógödrökben tanyá­zik. Hazánk területén itt tár­ták fel az egyik legrégibb -la­kóházat«. Főzőedények. Vajon mi főtt bennük rotyogva? A halottakat használati tár­gyaikkal együtt temették. Kő- és csontszerszámaiknak he­gyük vagy élük van. Egymás ellen is használták őket? Be­széljünk inkább békés dolgok­ról! Akkor jelent meg a ku­tya, akkor kezdték -nemesí­teni« a vadon termő növénye­ket. Ismét kövek -Élnek!« Víz és ember alakította őket ilyen marokbakészülőnek. Hálóne­hezékek, orsógombok voltaic A napok új meg új harcot hoztak a fennmaradásért. Gyűrkőzésre mindig kész ele­inknek állniuk kellett lábu­kon, hogy el ne essenek a ter­mészet adta pofonoktól. lm itt ez a nyílhegy! A ta­laj mélyebb rétegeiből került elő. Hány -munkaóra« kellett pattingatásához. S úgy lehet: egy pillanat alatt veszett el, amikor kilőtték. De egy má­sikkal talán célba találtak. S ezek itt a pusztaszemesi ko­vakészítő műhely eszközei. Rézkor. Időszámításunk előtt 2500-tól 1900-ig. Ami a lelkes csodálónak szemet szúr: az edények egy részén már fogódzónak ott a fül Tudo­mánytalan -felfedezés« bizo­nyára. Abban a korban jelen­tős település lehetett a mai Andocs—N agytoldi-pusztai eperfási rész. És a mai So- mogyvár? Időszámításunk előtt 1900—1300-ban bronzkori civilizáció hagyott maga után emlékeket a mi számunkra. Üzenetek. Mészbetéttel díszí­tett edények, halotti urnák. A tájat — mely ezeket rejteget­te — jól ismerem. Mit dug- doshat még az a föld, melyen taposunk nap mint nap gya­nútlanul? '-Kincsek«, ékszerek, a késői bronzkorból. Vajon szép volt az az asszony, aki lehúzott fa­kérget utánzó, csigás fémet viselt a karján? Szép volt az a lány, aki az akácpénz alakú dísszel ékesítette magát? Kora férfiainak biztosan tetszett. Tőlük meg gyilkoló szerszá­mok maradtak. Dárdahegyek. Sok békés csecsebecse mellett felkiáltójelekként. S, ti rómaiak, akik Pannó­niának neveztétek ezt a pro- vincát; ittátok-e a hegyek le­vét ? Akkor, időszámításunk kezdetének századaiban. Ko­pogtattátok-e a Tricciana ut­cáit, mely Ságvár helyén ál­lott? Fizettetek-e illőn a Cae­sar arcmásával díszített ér­mékkel a kalmárnak? Térte­tek-e bordiktálta indulatban tört fejjel téglasírokba? Kövek. Az avar .államból. A középkorból, egyre köze­lebb a jelenkorhoz Tisztelet a régészeknek! Bödönhajó és turisták Egykori halászati eszközök. Fognánalc-e velük halat a Ba­laton mai halászai? Kétlem. S a bödönhajó is ingana alat­tuk, bizonytalanul. Kormá­nyozná-e valaki biztos kézzel a XVIII. századi vitorláshajót, melynek makettje itt látható az állandó vízügy kiállítás ré­szeként? Navigare necesse est! Ha­józni szükséges volt régen is, ma is. A tó -kenyere« a hal. Az itt élőknek legalábbis az volt valaha. Valakinek ugyan­ez juthatott az eszébe, mert a múzeum emlékkönyvébe a pusztuló halállományról írt sorokat. Talán nem is figyel­te meg pontosan a vizek arcu­latának alakítóit. Pedig Itt a képmásuk. Itt van a művük szemléltető anyaga is. És itt vannak a vízgazdálkodás mai csodái is! Szovjet turisták csoportja érkezik. Röpköd a »csugyész- nyij«, a -csodálatos«. Aztán egy környékbeli iskola tanulói jönnek. Vagy táborozó úttörők? Két-három cigánygyerek próbál besurranni mellettük. Szemeikben ott a csodavárás fényessége. Leskó László Délután a külvárosban Beat — pop — rock Tardos Péter -Beat kislexi­konjának sikerétől biztatva jelentette meg a Zeneműkiadó Tardos új, több mint 200 olda­las Beat—pop—rock-könyvét. A könyvnek és szerzőjének bármi méltatásánál többet mond a Beat—pop—rock feje­zeteinek elsorolása: A Múlt — Az előzmények: Rhytm and Blues; Rock and roll; A ski- ffle-zene; A beat hajnala. Eu­rópa New Orleans-a: Liver­pool; Az Aranykor. A Beatles; Detroit Liverpool ellen. A so- ulzene; A folksong virágzása; A fejnek szól — az undergro­und zene; A fülnek szól — az overground, a rágógumizene; A hazai popzene múltja; Egy kis számvetés a múltról; A je­len — Bangla Desh koncert New Yorkban; Gitárral az ágyúk ellen; Baez kontra Dyé- an; A popzene és a vallás; Slágerlisták; Hit-parade és Shit-parade; Két új irányzat: az indián- és az afro-rock; Űj elektromos hangszerek: synt­hesizer és melotron; A popze­ne színterei; Az ész a fontos, nem a haj..Kalózlobogó alatt; Disc-jockey — gomba­módra; Komjáthy György le­velesládája; Miért irigyeltem mindig a dobosokat?« Jimi Hendrix; Űjabb beat kislexi­kon, A—Z. Tardos Péter tiszteletre- és irigylésre méltóan jól tájéko­zott a nemzetközi és a hazai pop-piacon, s mint az az is­mertetésekhez fűzött tömör és szellemes véleményeiből is ki­derül: nem csupán az -eladó­kat«, hanem a -vásárlókat« is igen jól ismeri. Könyvét sok fényképmelléklet teszi még vonzóbbá, s adataiban a meg­lehetősen változékony összeté­telű popvilág friss, 1972 kora tavaszi -hegy- és vízrajzi« vi­szonyait rögzíti. Imponáló könnyedséggel járja be a ki— milyen—együttesből—hány— másikba—mikor—miért—lé­pett—át—és—most—hol— van? lenyűgöző bozótját; mindezek és kellemes-szelle­mes írásmódja alapján nem „Büszkeséggel lölt el...“ Egy kiállítási vendégkönyv­ből kölcsönzött cím után foly­tathatjuk tovább az idézetet: -őszinte örömmel fogadjuk és pártoljuk fiataljaink szárny­bontogatásait. Sok sikert kívá­nunk további' pályájukhoz. Hajdú János igazgató.« Először jártam a Mezőgazdasági Gép­gyártó és Szolgáltató Vállalat merriyei gyáregységében. Erre a találkozásra az adott alkal­mat, hogy az üzem fiatal igaz­gatója meghívta az iskolában kiállító fiatalokat, hogy rajzai­kat mutassák be a munkahe­lyen is. Találtak rá módot, he­lyet, és ezzel tulajdonképpen egy új fejezet kezdődött el az üzem életébe. Mért a sort foly­tatni is kívánják. Hajdú János idézett monda­taiban is a többes szám ragjai tetszettek, amelyek az üzemi demokrácia, a közösségért való tenni akarás kifejezői. Az em­berek érzik itt, hogy minden értük történik — mondták el. Az összefogásban az egyének ereje megsokszorozódott, az emberek aktivitása fokozódott — ez a véleménye az üzem ve­zetőségének is. Az üzemi közművelődés »Ké­pen fejlődő csírájának voltunk tanúi Mernyén. Fölismerték, hogy a gazdasági munka mel­lett nagyfontosságú a közmű­velődés, mely más oldalról fű­zi össze a szálakat a dolgozók között, a szemléletmód alakí­tása pedig úgy hat vissza a termelésre, hogy az fokozódik. Az első kiállítást láthatták Mernyén az elmúlt hetekben. De talán nem az utolsót. Mert sikerült helyet találni a gyár­egységben, s ha nem feledkez­nek meg ennek a lehetőségnek a kihasználásáról a házigaz­dák, még sok színvonalas tár­latot kaphatnak a mernyeiek. Most már csak a kapcsolatok keresésén, kiépítésén múlhat a dolog. De ahogy Hajdú János igazgatót megismertem, eze­ket megtalálják, és ezután már nemcsak az ipari rovat mun­katársai kopogtathatnak be a mernyei gyáregység kapuján, hanem mi is, akik az üzemi közművelődésben hiszünk, és minden eredménynek örülni tudunk. Mert ezen a téren még nagyon sok a tennivaló. H. B. IBUSZ lovastúrán a Bükkben Az egész olyan,, mint egy rosszul komponált zene. A bel­városban hangok, félhangok, egyszer erős, másszor halk ka- valkádjába néha belesüvít az autócsikorgás, a kerékpárcsen­gő éles csilingelőse. Az úton el­húz egy-egy autóbusz, robaja bántja a fület, és fekete füst telepedik a fákra. Kint a város szélén minden valamivel csöndesebb. Talán az autók miatt, talán a keve­sebb beton miatt. Ott kinn el­űzi a zajt az igazán zöld fű, a kerékpározgató vagy a ka­puban, a fűvön mezítláb, tri­kóban játszadozó gyerekek ba- rátkozása. Alig múlt el két óra. A tex­tilművekből lassan, komótosan áramlik a tömeg, megtelnek a buszmegállók, s üresen marad a gyár előtt húzódó park. Ket- ten-hárman pihennek a pado­kon. Aztán egy kis család ér­kezik a hintához. Szőke csöpp­ség mászik fel az ülőkére, a másikra a mama telepszik le. Nincs szükség nógatásra, a papa boldogan játszik cseme­téjével. — A gyárban dolgozom, la­katos vagyok, most ért véget a műszak, a feleségem meg a kicsi elém jöttek — beszélge­tünk Rózsa Jánossal. De nem jutunk olyan gyorsan tovább. A trónörökös ujjával bökdösi a papát, mintha csak ezt mon­daná: — Na, apu még, hisz megállt a hinta ... még ...! — ... amikor jó idő van, mindig eljövünk az apu elé, aztán meglátogatjuk a hintát is — kapcsolódik a beszélge­tésbe a mama — az kötele­ző ... Továbbmegyünk. Az egyik pádon tiszthelyet­tesi sapka, mellette karba tett kézzel a tulajdonos. — A kislányt várom, beszél­nem kell vele. Utána elme­gyünk valahová szórakozni Szeretem a filmeket, főleg a kalandosakat, meg a színházat is. Szeptemberben levelezőta­gozaton a gimnázium első osz­tályát kezdem el. — Meddig van ma kimenő­je? — Reggel állok szolgálatba. Nyolckor. Addig ... A park mellett kertes há­zak. A rózsák kinyúlnak az út­ra is, a virágok ráhajolnak a járdaszegélyre. Talán sehol lsem látni a városban ilyen szép, gondozott növényeket, Az út mellett meggyfák sorakoz­nak, kínálják bordóra érett gyümölcsüket. Egy öregember fáradtan támaszkodik botjára az egyik alatt, nézi a földet, a napégette, a zöldtől megváló sárga leveleket. Szemben az orvosi rendelő, mellette a könyvtár. Kevésnek tűnik a négyszázötven beirat­kozott olvasó, de csak egy pil­lanatra. Alig néhány száz mé­ternyire emelkedik a textil­művek, könyvtárában tízezer kötet áll az olvasók rendelke­zésére. — Gyerekek járnak legtöb­ben a könyvtárba, csaknem felét jelentik a beiratkozott olvasóknak — mondta Nagy l.ászióné könyvtáros. A polco­kon, a szekrényeken több ezer kötet várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat, a klubszo­bában televízió, rádió. Barna bőrű kislány lép be a helyiségbe. Látszik, hogy először jár itt. Kilencéves, az édesanyja személyi igazolvá­nyával iratkozott be. Az anya három kereszttel jelöli a ne­vét. Az apa seprűkötő, az or­szágot járja. A kislány leraj­zolja a lakásukat. Egyszerűen, csak a legfontosabb vonalakat használva Készül a rajz, az ablakok, ajtók, a ház előtt a két meggy­fa, az örökké melegítő, óriási, kör alakú nap. Könnyen rá le­het ismerni, jellegzetes »-csal- lártai« majd elérik a ház tete­jét. A kör közepén konokul fekete egy pont. — Ez — mutatja —, ahová nem lehet nézni, mert megfáj­dul tőle a szem, olyan fényes. Félénken válaszolgat, egy kicsit az. ujja is remeg, a könyvtárosnő biztatja. Mellet­tünk hasonló korú srácok la­pozgatnak a képes folyóira­tokban, magazinokban ... Amikor újra az utcára lép­tem, a nap már mintha egy domboldalra csúszott volna le­felé, egyre lejjebb. Valamivel hűvösebb is lett. Néhány éve adták át a még mindig tiszta, gondozott élel­miszerboltot, postát, presszót. Benéztem ezekbe is. Gazdag áruválasztékával kitűnik az élelmiszerbolt, hangulatával a presszó. Rendezettek, tiszták az utak is, a mellékutcákban sem ta­lálni sehol egy eldobott pa­pírt, szemetet. S ha mégis, megszólítják, figyelmeztetik egymást az emberek, hiszen a saját lakótelepükről van szó. Üj házak épülnek, néhol még csak az alap készült el, máshol az új otthon már csak vakolásra vár. Ügy hallottam, szeretik az ott lakó emberek a csendet, az öregek a ma­gányt, a kertet és — egymást. S ez a legfontosabb. Bohrig Gabor nehéz arra következtetni, hogy a Beat—pop—rock előkelő he­lyet fog elérni az év ifjúsági könyveinek slágerlistáján. A túrán részt vevő angol, holland és NSZK lovasok megis­merkedtek a Bükk hegység gyönyörű tájaival és nevezetes­ségeivel. Többek között megnézték a lipicai és a esipkéskúti ménest. Képünkön: Vágta Szilvásvárad előtt. Esti telefonok A nappali csúcsforgalomhoz képest az néma csendnek szá­mít a főpostán. Nyolc-tíz em­ber támaszkodik szétszórtan az ablakok mellett, ott, ahol napközben hosszú, türelmetlen sorok állnak. Vagy saját vilá­gukba zárkózva éppen írnak valamit az asztaloknál. Egy fiú és egy lány egymás­hoz simulva áll az első ablak előtt. Gyakran a faliórára kapják tekintetüket. Még öt perc van nyolc óráig. Pontosan kivárják, aztán kérik Pécset három percre. Este nyolc óra után olcsóbb a telefonbeszélgetés. Egy katona keresztrejtvényt fejt, rettentő nyugalommal, mintha vonaton ülne, és csak most kezdte volna meg az uta­zást. Aztán jelentkezik Buda­pest, s az utolsó lépéseket már futva teszi meg, megbotlik a lépcsőben, félek, kidönti még a korlátot is. Hangos hallózás, szétkapcsolták a vonalat. — De értse meg, egy szót sem tudtam beszélni velük — magyarázza elkeseredetten az ablak előtt. Ügy látszik megér­tik, mert visszakapja a pénz egy részét. Elmegy a csapóaj­tóig, aztán megfordul, kéri a , számot-új na. Egy férfi jön két levéllel. — Tessék mondani, elmegy még ma? — Csak holnap. Ügy látszik, nem bízik a ládában, inkább beadja az ab­lakon. — Pécsnek, a hívott fél nem jelentkezik, kiált bele a csendbe a postáslány. A fiú meg a lány egymásra nevet. Megvonják vállukat, du­ruzsolnak még valamint egy­másnak a dísztáviratok előtt, s elmennek. Előttem két elrohtott adatlap hever az asztalon, személyi igazoványhoz töltötte ki valaki. A gyűrődésekből ennyi villan ki: Lakhely: Mezőcsokonya. A sárga inges férfi Népspor­tot gyűröget a kezében, néha szétteríti, majd ismét összeso­dorja. Most jött, de máris be­állt a kettes fülke mellé. (Az 1-est kapta.) A másik oldalon egy zsákban pénzt adnak be az ablakon. Most zárt le a csemege. Hirtelen erős bélyegzőzuho- gás. Majd aprópénzt számol­nak egy sarokban. (Sok lehet.) Beszélgetés foszlányai jutnak ki az elfüggönyözött ablak mö­gül. Személytelen minden nesz, ami onnan jön. A szürke öltönyös férfi gyak­ran egyezteti óráját a faliórá­val. Izgatottan túr a hajába. Már háromnegyed kilenc, neki még nem kapcsoltak. Egy ka­tona Siófokkal beszél. Jókedvű hangok érnek el hozzám a fül­kéből, aztán hangos csókolomot ismételget, amíg nem bontják a vonalat. A kettesből kilép a botos bá­csika. — Na — mondja akkurátus elégedettséggel, mint aki vala­mi fontos dolgot intézett el. A szürke öltönyös még min­dig az óráját nézi. Minden te­lefoncsengésre Összerezzen, de végre ő következik. Alig van benn pár pillanatig, máris nyí­lik az ajtó, lépni akar, mikor bent cseng a telefon. — Igen, kérem törölje — szól visza a kagylóba a nyitott ajtóból. Nagy, fáradt léptek­kel elindul fölvenni a vissza­járó pénzt. Pár perc és kilenc óra. Fiatal férfi élcelődik a postáslánnyal az ablak előtt. Nevetnek. Már csak ők ketten maradtak. Nem zörög tovább a pénz, megszűnt a távoli városok hangja. Egy- pillanatra mintha megállt vol­na a mutató a kilencesen. Hosszú Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents