Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)
1972-07-02 / 154. szám
A Krénusz iskola fiú röplabdacsapata aranyérmes lett az úttörő-olimpián Lapuiik tegnapi számában nár jeleztük: szép siker várományosa a Krénusz Általános Iskola fiú röplabdacsapata. A pénteki lapzárta után hozták nyilvánosságra a végeredményt: a Debrecenben megrendezett VIII. nyári út- törő-olimpán a kaposvári röp- ■^abdacsapat lett az olimpiai bajnok, a második helyet a keszthelyiek, a harmadikat pedig a nyíregyháziak szerezték meg. A lányoknál a debreceniek szerezték meg a bajnokságot A debreceni nagyerdei stadionban impozáns záróünnepéllyel fejeződött be a VIII. nyári úttörő-olimpia. Az olimpiai lobogót Dunaújváros kapta — a legközelebbi seregszemle ugyanis ebben a városban lesz. Hajrá a labdarúgó NB l-ben Szilvósi József vezeti a Ferencváros—Vasas rangadót Még három forduló van hátra a labdarúgó NB I-es bajnokságban. Ezentúl a mérkőzéseket mindemkor egy napon és egy időpontban kell kezdeni. A július 2-i mérkőzések 17.30 órakor kerülnek sorra valamennyi pályán. Egy kivétel azonban van: a Népstadionban a Ferencváros—Vasas rangadó időpontja 20 óra. Hogy ki lesz a bajnok? — úgy véljük, már eldőlt. Az újpestieknek még egy pontra van szükségük ahhoz, hogy övék legyen a bajnoki cím. Ez az egy pont talán már most vasárnap az Ű. Dózsa tarsolyába kerül; az MTK csapatát látja vendégül a Megyeri úton. VM. Egyetértés—Csepel találkozóra kerül sor Soroksáron. Amolyan döntetlen ízű mérkőzésnek látszik ez. Salgótarjánban a bajnokság 2. helyén tanyázó SBTC a Bp. Honvédőt fogadja. Ha az STC nyer, meg is érdemli a 2. helyet. Ha a Bányásznak nem sikerül győznie, akkor viszont veszélybe kerülhet a rangos pozíciója. A Pécsi Dózsa—Videoton összecsapás döntetlent ígér, már csak azért is, mert az mindkét csapatnak jó. Szombathelyen, a Haladás—Komló összecsapáson viszont aligha borul fel a papírforma, a vasutascsapat már feladta. A Komló jobb helyezéséért küzd. A forduló legfontosabb mérkőzésére kerül sor Egerben. Az Egri Dózsa—Diósgyőr találkozó »kiesési rangadó« lesz Fischer még mindig Amerikában-. A nemzetközi sportéletben mind élénkebb visszhangot vált ki az amerikai sakknagya javából. Az egriek számára az utolsó lehetőség a megmenekülésre. Viszont a Diósgyőr is csak akkor érezheti magát némileg biztonságban, ha Egerben nyerni tud. A Tatabánya—Rába ETO összecsapás különösen a győri csapat szempontjából nagy jelentőségű. Ha az ETO csak egy pontot is tudna szerezni, könnyítene helyzetén. Viszont a Tatabánya otthon aligha engedi át akár az egyik pontot is. A Népstadionban lesz a Ferencváros—Vasas összecsapás, amely korábban méltán viselte a rangadó jelzőt, ma talán kevésbé. Mégis presztízsmérkőzés lesz ez, amelyen mindhárom eredmény elképzelhető. E legutóbbi találkozó somogyi vonatkozásai, hogy a népstadionbeli meccset kaposvári futballbíró, Szilvási József vezeti. Asztalitenisz NB Ili A közelmúltban került pont a ta~ vaszi idény végére az asztalitenisz NB m. osztályban. A Mechlovits- csoportban, ahol a Kaposvári Vörös Lobogó és a K. Rákóczi is játszik, a várakozásnak megfelelően a Bp. Művész veretlenül vezeti a sort. Még a Bp. Építők és a pécsi Vasas II. Bányász tart úgy- ahogy lépést a fővárosiakkal. A középmezőnyben a K. V. Lobogó a 4. helyen fordult. A csupa tapasztalt játékosokból álló textiles csapat várakozáson felülit nyújtott ebben az erős mezőnyben. Sajnos, a másik somogyi gárda, «a K. Rákóczi már nem. A Rákóczi csupán két mérkőzést tudott nyerni, így csak a Bonyhádi Vasas csapatát előzi meg a táblázaton. A Rákóczi vártnál gyengébb szereplését elég nehéz megmagyarázni. Az NB m Mechlovits-csopoft tavaszi végeredményei 1. Bp. Művész 9 8 1 — 106:38 17 2. BM. Építők 9 8 — 1 79:65 16 3. Vasas n. B. 9 6 2 1 87:57 14 4. K.V. Lobogó 9 5 1 3 81:63 11 5. PBTC 9 5 — 4 71:73 10 6. Bp. Posztó 9 3 1 5 68:76 7 7. Komló 9 1 3 5 62:82 S 8. Bajai MAFC 9 2 1 6 50:94 5 9. K. Rákóczi 9 2 — 7 64:80 4 10. Bonyhád 9 ■ 1 8 52:92 1 mester, Robert Fischer tűrhetetlen viselkedése, aki egy nappal a sakkvilágbajnoki döntő megkezdése előtt, szombaton még mindig nem volt Reykjavikban. Alekszandr Jermakov, a TASZSZ-nak az izlandi fővárosba kiküldött különtudósító- ja többek között így ír: Fischer olyan ködfelhőt von maga köré, hogy ember legyen a talpán, aki kiismeri magát. Izland kis ország, a rendezés előkészítése sok pénzükbe került, ezért érthető idegeskedésük, hogy meglesz a döntő, vagy sem. Az ünnepélyes megnyitót július 1-én, szombaton kellett volna megtartani, ekkor került volna sor a sorsolásra is. Hogy mi lesz, azt még senki sem tudja. A mar Iz- landon tartózkodó Evans amerikai nagymester egyébként kijelentette, hogy Fischer ideg- haborút folytat Szpasszkij ellen. B ischer távollétében az újságírók nap mint nap Spasszkij ellen indítanak telefonrohamot, úgyhogy készülékét már ki is kapcsolták szobájában. Szpasszkij egyébként megszokott ütemében készül a döntőre, reggelenként a szálloda körül futkároz, délelőttönként a külön rendelkezésére bocsátott pályán teniszezik és várja Fischert... Egy AFP-jelentés szerint Fischer utazási huzavonája most azért tart, mert »vallása« szerint pénteken és szombaton nem szabad utaznia. Fi- schernek egyébként már csak egyetlen lehetősége van az Izland ba érkezéshez: ha szombaton éjjel még repülőre ül. Somogyi Néplap A müncheni olimpia sajtóközpontja, ahonnan a rádió cs tv-közvetítéseket irányítják, továbbá ahol 2800 akkreditált újságíró számára biztosítanak kitűnő munkafeltételeket. A héten sajtótájékoztató volt a Magyar Televízió sportosztályánál, melyen ismertették az olimpiai közvetítések tervezetét. Az most már végleges, hogy a müncheni olimpiáról rekordközvetítés lesz. A római versenyekről 35, Tokióból 45, Mexikóból 50 órát sugároztak a magyar televíziósok. Münchenben a tervek szerint csaknem 130-aL A rendkívüli feladat megoldására húsztagú televíziós stáb' utazik majd Münchenbe. Az olimpiai tv-program a következő : Augusztus 26, szombat: 14.50-től 17.05-ig megnyitó ünnepély. Augusztus 27, vasárnap: 13.55-töl 18.00: evezés, torna, labdarúgás. 19.30—23.00: torna, túlyemelés, ökölvívás, céllövés. Augusztus 28, hétfő: 15.00— 19.00: úszás, kajak-kenu, slalom. 19.00—23.00: kenu slalom, torna, súlyemelés, műugrás. Augusztus 29, kedd: 16.30-tól 19.15- ig: úszás, labdarúgás, kerékpár. 19.15—23.00: torna, súlyemelés. Augusztus 30, szerda: 13.30— 16.15- ig: úszás, öttusa. 17.20— 23.00: úszás, műugrás, torna, súlyemelés, céllövészet, labdarúgás, vívás. Augusztus 31, csütörtök: 12.00—14.00: öttusa. 14.55— 18.45: atlétika, labdarúgás, úszás. 19.25—22.30: torna, súlyemelés, kerékpár, cselgáncs, vívás. Szeptember 1, péntek: 14.00 —19.15: atlétika, úszás. 19.30— 22.30: torna, kerékpár, cselgáncs. Szeptember 2, szombat: 9.55 —13.30: atéltika, evezés, úszás. 14.50—19.15: atlétika, úszás. 19.55— 23.00: toronyugrás, kerékpár, cselgáncs, súlyemelés, vívás, ökölvívás. Sezptember 3, vasárnap: 14.00—19.15: atlétika, labdarúgás, vívás, úszás, lovaglás. 19.30—23.00: toronyugrás, cselgáncs, súlyemelés, vívás. Szeptember 4, hétfő: 14.00— 19.15: atlétika, úszás. 19.30— 23.00: toronyugrás, súlyemelés, kerékpár, cselgáncs, ökölvívás, vívás. Szeptember 5, kedd- 15.30— 18.15: lovaglás, ökölvívás, vívás, labdarúgás. 20.00—23.00: súlyemelés, ökölvívás, vívás. Szeptember 6, szerda: 13.00 —18.30: atlétika, kerékpár, kajak-kenu. 20.55—23.00: lovaglás, ökölvívás, kosárlabda, röplabda Szeptember 7, csütörtök: 8.55— 14.00: kajak-kenu, atlétika, birkózás. 15.30—18.20: atlétika, röplabda, kosárlabda, ökölvívás, labdarúgás. 20.30— 23.15: ökölvívás, vívás, labdarúgás. Szeptember 8, péntek: 9.50— 13.30: kajak-kenu, atlétika, birkózás. 14.25—18.20: atlétika, röplabda, lovaglás. 20.00— 23.00: cselgáncs, kosárlabda, röplabda, lovaglás. Szeptember 9, szombat: 9.50 —12.00: labdarúgás, gyeplabda. 14.00—17.45: kézilabda, atlétika 18.50—0.30: ökölvívás, labdarúgás, kézilabda, birkózás. Szeptember W, vasárnap: 17—20 óráig: lovaglás, záróünMAI ntííso. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ'. Igáiban 20 órakor' NAGYMAMA. VÖRÖS CSILLAG« Matiné: de. fél 11 órakor: AZ EMÍR KINCSE. 3, 5 és 7 órakor: EGY VÁLÁS MEGLEPETÉSEI. Színes, szinkronizált francia—olasz—román film- vígjáték. (VH. 2-ig.) SZABAD IF JÓSÁG: 4 és 6 órakor: HALÁL A KANYARBAN. Szinkronizált, NDK bűnügyi film. 8 órakor: NAPSUGARAS SZEMEK. Színes francia film. (VH. 2-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZí Fél 6 órakor: ELMENT AZ UTOLSÖ VONAT. Színes román film. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: A HALHATATLAN LÉGIÓS. Színes magyar film. DÓZSA KERTMOZI: 8 órakor: STAN ÉS PAN MEG A HÖLGYEK. Amerikai filmburleszk. BALATONI MOZIK MŰSORA: BALATONMARIA: WATERLOO. Monumentális, látványos olasz—szovjet koprodukció. BALATONFENYVES (fedett kertmozi): 8 órakor: EPER ÉS VÉR. Az i970-es cannes-i fesztiválon a zsűri különdijával kitüntetett, színes amerikai film. 14 éven felülieknek. FONYÓD, teremm-izi: ISMÉT ATUGROM A POCSOLYÁKAT. Színes, szinkronizált csehszlovák film. FONYOD, kertmozi: 8 órakor: STAN ÉS PAN MEG A HÖLGYEK. Amerikai fiimbur- leszk. BALATONBOGLÁR: Fél 6 és 8 órakor: JÖJJÖN EL EGY KÁVÉRA HOZZÁNK! Színes olasz film vígjáték. 18 éven felülieknek. Fölemelt helyárral. BALATONLELLE, fedett kertmezi: 8 órakor: HELLO, DOLLY! I—H. Színes amerikai film musical. Dupla helyárral! BALATON SZEMES, fedett kertmozi: 8 órakor: VOLT EGYSZER EGY CSALÁD. Színes magyar film vígjáték. BALATONSZÄRSZO: Fél 6 órakor: OSCEOLA. Színes, szinkronizált NDK film. 8 órakor: A ZEPPELIN. Színes, angol háborús kalandfilm. BALATONFÖLDVAR, kertmozH 8 órakor: A CSENDŐR NYUGDÍJBA MEGY. Színes francia- olasz film vígjáték. ZAMARDI, fedett kertmozi: 8 órakor: HYPPOLIT, A LAKÁJ. A nagy sikerű magyar film vígjáték felújítása. SIÓFOK, teremmozi: 10 órakor: Matiné: JtJTTBM, LÁTTÁM, LŐTTEM. Fél 6 és fél 8 órakor: A SZEMTANÚ. Színes angol bűnügyi film. 16 éven felülieknek. Fölemelt hely- árraL SIÓFOK, kertmozi: 8 órakor: A KÉTÉLTŰ EMBER. Beljajev regényéből készült nagy sikerű, színes szovjet film felújítása. TELEVÍZIÓ Budapest 9.28: Műsorismertetés. 9.30: Zsebtévé. . . 10.00: Csak gyerekeknek! 11.00: A veszprémi találkozó díjazott műsora. 15.05: Hazai tájakon. 15.40: Reklámműsor. 16.10: Delta. 16.35: Kell a jó könyv! Játékos olvasóvetélkedő. 17.30: Magyarország —Csehszlovákia női-férfi válogatott atlétikai viadal közvetítése a Népstadionból. 18.40: Reklámműsor. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hírek, sporthírek. 20.10: Mint a bagoly nappal. Olasz—francia film. 21.55: Hírek. 22.00: Telesport. Magyarország—Csehszlovákia atlé- tikaia viadal közvetítése a Népstadionból, felvételről. 22.20—22.35: Jó éjszakát, felnőttek! Casanova kontra KékszakálL Bábfilmsorozat. Jugoszláv tv 9.00: Barázda. Magyar nyelvű adás. 9.20: Kultúra és művészet. Magyar nyelvű adás. 9.50: Népi muzsika. 10.12: Földművelőknek. 10.55: A pilóta. Dokumentumfilm gyerekeknek, n.30: A kalapok országában. 14.00: Sportműsor. 18.10: Dokumentumfilm. 18.25: Pay r on kisváros. 19.45: Rajzfilm. 19.50: Villanófény. 20.30: Amikor már nem voltam katona. 21.15: Vers és sanzon. 21.30: Sportszemle. 22.20: Hét tv-nap. Osztrák tv 16:40: Daktari. Filmsorozat. 17.55: Kutyabarátoknak. 18.15: Jó éjszakát, gyerekek^ 18.20: Mozart élete. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Sporthírek. 20.15: A fekete birka. Film. 21.50c Tv-hiradó és sporthírek. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10—7.25: Kellemes vasárnapot! 7.25: Múzeumi híradó. 7.28: Híres helységek. Cegléd. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.05: Öt kontinens hét napja. 8.20: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 8.37: Debussy-művek. 9.00: A világosság nemzedéke. 9.10: Friderika. 9.25: Ki volt ez? 10.00: Hírek. 10.03: A Lipcsei Rádió fúvoszene- kara játszik. 10.15: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 10.25: Reklám. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.09: Nem azért mondom... 13.19: Aranyhangok. Boris Christoff. 15.00: Hírek. 15.08: Gustav Brown együttese játszik. 15.47: Fjodor Sal- lapin énekel. 15.55: Buda Ferenc versei. t€.l«- A mikrofon előtt; Grigerti Csuhraj. UMz Hallgatóink figyelmébe' 17.«^ Hírek. n.m-. Faluról falunak — muzsikával. 17.55: Lemezmúzeum. 18.25: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.20: Hírek. 19.30: A zene nem ‘ismer határokat. 20.15: Elhallgatós játék. 20.48: Wilhelm Furtwängler vezényel. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.20: Zenekritikusok hanglemezekről. 22.50: Máthé Jolán és Radnai György énekel. ,23.10: Könnyűzene Párizsból. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Éji zene. PETŐFI RADIO 6.5íh Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Edward Power Biggs és Dániel Pinkham orgonái. 8.00: Miska bácsi lemezsládája. 8.30: Mit hallunk? 9.00: Anyegin. 10.00: »Századunk szülöttei. .. mit tudtok Dózsa Györgyről?-« 10.40: Mozart: Esz-dúr zongoraötös. 11.03: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.35: A muzsikáló kávédaráló. I. 13.45: Időjárás- és vízállásjelent és. 14.00: Táskarádió. 14.55: Mit üzen a Rádió? 15.30: Ez is, az is... 17.25: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 18.20: Tárlatkalauz. 18.30: A Magyar Rádió és Televízió énekkara romantikus kórusműveket énekel. 19.05: Jó estét, gyerkek. 19.20: Századunk mesterműveiből. 20.00: Hírek. 20.10: Verdi: Otelló. 20.25: Közvetítés az FTC—Vasas bajnoki labdarúgómérkőzés n. félidejéről. 21.20: Kerekes Tóth Erzsébet és Bojtor Imre népdalokat énekel. 21.42: Legendák és mítoszok. 22.20: Slágerszemle. 23.00: Hírek. 23.10: A XX. század ' zenéjébőL 24.00—0.10: Hírek. URH 8.(Xh Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.09: Üj lemezeinkből. 9.03: Népszerű balettzene. 10.00: Üj zenei újság. 10.35: A nürnbergi mesterdalnokok. 11.20: Zürich-Tran- zit.. . 12.00: Hírek. 12.1*0: Művészlemezek. 13.20: A dzsessz kedvelőinek. 13.57: Shakespeare-t játszó pataki diákok. 14.12: Magyar előadóművészek felvételeiből. 15.10: Mesélő Magyarország. 16.00: Hírek. 16.05: Hallgatóink figyelmébe. 16.07: Zenekari muzsika. 17.45: A Barátság folyója mentén. 18.00: Hírek. 18.05: Petri Endre Schubert- estje. 19.30: Hét város Európában. 19.59: Csak fiataloknak! 21.29: A »dühös fiatalok-« földjén. 21.47: Durkó Zsolt: Cantilene. 22.02: Az árnyék nélküli asszony. 23.00— 23.10: Hírek. HOLNAPI ! műsor VÖRÖS CSILLAG: S és 7 órakor: A KORONA ELRABLÁSA., AVAGY ÜJRA A BOSSZÚÁLLÓK. Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm. (VH, 5-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és 8 órakor: HE, BARÁTOM, ITT VAN SABATA. Színes olasz kalandfilm. Fölemelt helyárral. (VIL 5-ig.) DÓZSA KERTMOZI: 8 órakor: FURCSA PAR. A Broadway színpadi sikere színes, amerikai filmen. BALATONI MOZIK MŰSORA: BALATONMARIA: ... ES HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG. Angol bűnügyi film. 16 even felülieknek. BALATONFENYVES, fedett kertmozi: 8 órakor: A KÉTÉLTŰ EMBER. Beljajev regényéből készült nagy sikerű, színes szovjet film felújítása. FONYOD, kertmozi: 8 órakor: EPER ÉS VÉR. Az 1970-es cannes-i fesztiválon a zsűri különdijával kitüntetett, színes amerikai film. 14 éven felülieknek. BALATONBOGLÁR: 8 órakor: FORRO ÉJSZAKÁBAN. Magyarul beszélő, színes amerikai film. BALATONT .EI .T .R, fedett kertmozi: 8 órakor: A SZEMTANÚ. Színes angol bűnügyi film. 16 éven felülieknek. BALATONSZEMES, fedett kertmozi: 8 órakor: OSCEOLA. Színes, szinkronizált NDK film. 10 órakor: A ZEPPELIN. Színes, angol háborús kalandfilm. balatonszabszA* 8 órakor: HYPPOLIT. A LAK Aj. A nagy sikerű magyar film vígjáték felújítása. BALATONFÖLDVAR, kertmozi? 8 órakor: HELLO, DOLLY! I—H. Színes, amerikai íilmmusicaL Dupla helyárral. ZAMARDI, fedett kert nozt: 8 órakor: STAN ÉS PAN MEG A HÖLGYEK. Amerikai filmburleszk. SIOFQK, teremmozi: Fél 6 és fél 8 órakor: EGY VÁLÁS MEGLEPETÉSEI. Színes, szinkronizált francia—olasz—román film vígjáték. SIÓFOK, kertmozi: 8 órakor: VOLT EGYSZER EGY CSALÁD. Színes magyar filmvig- játék. TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 16.25: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.20: Braslav Rabar sakk-kommentárja. 17.40: Báboperett. 18.00: Gyermekkönyvekról. 13.30: Stúdió 71. 19.00: Tegezdőve. Ifjúsági adás. 19.45: Rajzfilm. 19.50: Villanófényben. 20.30: A béke Odüsz- szeája. 21.00: Dokumentumműsor. Osztrák tv 18.00: Telesport. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Osztrák képek. 19.20: Az ORF ma este. 19.30: Tv-hiradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Bonanza. Filmsorozat. 21.10: Az ökölvívás történetébőL 22.10: Tv- hiradó. 22.20: Tour de France. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.12: Budapest és a vidék kulturális prog- 8.50: Rossini: Teli Vilmos — a in. ramjából. 8.14: Mit üzen a Rádió? felvonás fináléja. 9.06: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zenemüve. 10.00: Hírek. 10.05: Rádiószínház. Merre mozdulunk? 11.16? Zenekari muzsika. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma — Bala- tonfüreden? 12.30: Relkám. 12.35? Tánczenei koktél. 13.20: Magyar muzsika tegnap és ma. 13.46: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.01: Édes anyanyelvűnk. 14.06: Klasszikusok magnószalagon. Guliver utazásai. 15.00: Hírek. 15.10: Pol-beat. 15.21: Camelot. 15.34: Irodalmi évforduló- naptár. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Két szimfónia. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.30: Angela... Dokumentumjáték. 18.05: Húszas stúdió. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.30: Sporthiradó. 19.40: A Rádió Kabarészínháza. 21.00: Hírek. 21.03: Hallgassuk együtt! 22.00: Hírek. 22.20: A Ber- gendi együttes felvételeiből. 22.35: A XX. század nagy gondolatai. 22.50: Magyar előadóművészek felvételeiből. 24.00: Hírek. 0.10— 0.25: Bálint János cimbalmozik. PETŐFI RADIO ♦•25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: A csodálatos Mary. 8.27: Népdalok, néptáncok. 9.00: Hírek. 0.03: Ezeregy délelőtt... 10.00: Hírek. 10.05: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Rettegett Iván. 12.43: Küldöttségben az UNESCO-konferen- cián. 13.00: Hírek. 13.03: Zenekari muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.00: Hírek. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Kálmán: A cigány- prímás. 18.30: A rádiólexikon különkiadása. 18.50: Közkívánatra! 19.48: Reklám. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Az Esti Krónika különkiadása. 20.25: Uj könyvek. 20.28: Pierre Boulez Debussy-mü- veket vezényeL 21.13: Harangozó Teréz, Korda György és az Echo együttes felvételeiből. 21.35: A pszichológiai kutatás távlatai. 22.00: A hét zenemüve. 22.30: Szép Juhászné. 23.00: Hirek. 23.15: Verbunkosok, nóták. 24.00—0.10: Hirek. URH 18.00: Hirek. 18.05? Huszonöt perc beat. 18.30: Magyar zeneszerzők. 19.09: A dzsessz kedvelőinek. 19.40: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új Haydn- lemezét. 20.30: Hirek. 20.33: Király Ernő népdalfeldolgozásaiból. 20.46: Láttuk, hallottuk __21.06: Gundul a Janowitz énekel. 21.36: A Frankfurti Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 23.00—23.20: Hírek. Gyakorlott radioes tv-szerelőt felveszünk Bérezés megállapodás szerint. Vegyesipari Szövetkezet, Nagybajom, tel.: 21. (448329) A Kaposvári Ruhagyár fölvess gépírni tudó adminisztrátort, kereskedelmi munkakörbe anyagbeszerzőt, géplakatost, asztalost, takarítókat, segédmunkásokat, KADARKÜTI TELEPHELYRE villanyszerelőt. Fölvételre jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Május l o. 45. (448270) I