Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-21 / 144. szám

A vevőért mindent ízlésesen, szépen elrendezett kirakatával kelti fel a figyel­met a balatonmáriai áfész ba­latonszentgyörgyi 12-es számú iparcikküzlete. A vezetőt, Ta­kács Józsefet keressük. — Elszaladt a tsz-hez, vala­milyen áruszállítás részleteit tárgyalják meg', azonnal jön — mondja a helyettese. A várakozás közben néze­lődtünk. Az üzlet belső rend­je és a választék is azt jelzi, hogy a szakmát, a vevőt jól ismerő kereskedők dolgoznak itt. Ezt bizonyítja az az okle­vél, amelyet nemrégen állítot­tak ki, s amely azt tartalmaz­za, hogy az üzlet tavalyi ered­ményével a kiváló egység cí­met érdemelte ki.^ Hófehér hajú, végtelenül udvarias ember Takács József boltvezető. Negyvenhat esz­tendővel ezelőtt, 1926-ban a tapsonyi Hangya szövetkezet­nél kezdte a szakmát, akkor lett kereskedőtanuló. — Főnökeim arra oktattak, s én is arra nevelem két ta­nulómat, hogy a vevőért min­dent meg kell tenni. Belépése­ségiztek. Ö a kötelezők mel­lett oroszból is. De ez csak természetes. Fél év múlva oroszul vizsgázik kibernetiká­ból Moszkvában vagy Lenin- grádban — egyelőre még nem tudja. Csak az biztos, hogy a Szovjetunióban. — Az első félévtől félek a legjobban. Mondják a srácok, akik kint tanulnak, hogy ez a legrázósabb. A vizsga maga is elég, hátha még nem is anyanyelvén beszél az ember. Egyébként azt is mesélik a kintiek, ha az ember az izga­lomtól elfelejt oroszul, az első vizsgán hívnak egy felsőbb évest, ő fordít. Persze, nincs így mindenki­nél Aki ötösre érettségizett oroszból, feltehetően jól vizs­gázik belőle a gyakorlatban is. Pálffy Zoltán a gépipari technikum tanulója volt négy évig. Az ősztől valamelyik szovjet egyetem hallgatója lesz. — Honnan az ötlet, hogy oda jelentkezett? — Régi dolog. Még általános iskolában olvastam egy köny­vet a számítástechnikáról. Na­gyon érdekelt, elhatároztam, hogy közelebbről is megis­merkedem vele. A műszaki tárgyak érdekeltek — ezért is jelentkeztem a gépipariba. Az utolsó év elején jött egy papír, hogy lehet jelentkezni külföldi egyetemre — elektronikus számítógép szak (a régi álom) is szerepelt a lehetőségek kö­zött —, na mondom, ujjé... A felvételin tizennyolc pon­tot szerzett. Az érettségi szü­netben — egészen pontosan május 26-án kapta meg az értesítést, hogy fölvették. Az e -fölött érzett öröm azonban nem akadályozta meg abban, hogy kitűnőre érettségizzen. Talán nemcsak maga, hanem az iskola miatt is. Szemben lakik a technikummal. Ha az osztályból valaki otthon ha­gyott valamit, csak hazaug­rott és vitte neki. Beszélgetésünk előtti napon volt az érettségi. Még minden kor és távozásakor is észre kell venni a vevőt, még ak­kor is, ha csupán érdeklődik, mert holnap már vásárlóként térhet vissza. Vérbeli kereskedőre valla­nak szavai, s maga a gazdag választékú iparcikkbolt is. Ama kevés emberek közé tar­tozik, akik nem várják el, hogy a vevők a helyükbe menjenek. Fölkeresi őket, s ha csak egy mód van rá, elő­teremti a szükséges árut — A Dél-Balaton Tsz-nél voltam, görgősláncra van szük­ségük. A szövetkezet évente több százezer forint értékű árut vásárol nálunk, megér­demlik, hogy kívánságaikat kielégítsük. Nemcsak a szö­vetkezet különleges kívánsá­gait vesszük figyelembe, bár­melyik vevő jöhet, s ha nem találja meg a keresett árut, ázt is beszerezzük — mondja. Ennek az eredménye, hogy az áfész balatonszentgyörgyi iparcikküzletébe a helybelie­ken kívül jönnek Keszthelyről, Somogyszentpálról és még Marcaliból is. Takács József és helyettese, Stefán Ferenc rendszeresen fölkeresi a kör­nyező közsé­gek termelő- szövetkezeteit, s érdeklődik tőlük, mire lenne szüksé­gük. De ezt a piackutatást folytatják ' a vevők között is. S ha nem kapják meg a megyében lévő nagykereske­delmi vállala­toktól, amire szükség van, akkor elutaz­nak Budapest­re, Zaláeger- szegre, Nagy­kanizsára, Ba­jára. második szó a vizsgával, az osztálytársakkal, az érettségi elnökkel kapcsolatos, Az osztálytársak már meg­érdeklődték, hogy mi a módja annak, ha meg akarnak kint nősülni... Mentségükre legyen mondva, hogy ezt a banketten fejtegették. Aztán komoly dolgokról be­szélünk. Zoli lelkesen magya­rázza, hogy micsoda jövője van a számítástechnikának. Öt év múlva, mire végez, fantasztikusan jól dolgokat le­het csinálni... — Egész életemben tanul­nom kell. Hiszen ez a tudo­mány csak most kezd igazán nincs, nem szállított a nagy­kereskedelem. Arra gondolok, hogy én mit szólnék, ha ne­kem mondanák: nézzen be néhány hét múlva, talán majd lesz. Mindent elkövetünk, hogy a hiányzó árut — a vevő igényei alapján — a legrövi­debb idő alatt beszerezzük. Takács József üzletvezető szavait igazolják az elmúlt évek eredményei. Amikor ezt az iparcikkboltot három esz­tendővel ezelőtt átvette — ko­rábban Böhönyén dolgozott, ugyancsak a fogyasztási szö­vetkezetnél —, a forgalom alig haladta meg a kétszázezer fo­rintot. Most pedig 500—600 000 forint között váltakozik az üz­let havi bevétele. Abban, hogy a balatonmáriai áfész kiváló szövetkezet lett, jelentős érdeme van Takács Józsefnek és munkatársainak. Amióta a szövetkezeti keres­kedelemben szocialista brigá­dok tevékenykednek, ők is részt vesznek ebben a mozga­lomban. Brigádjuk célkitűzé­se: mindent a vevőért. ötvennyolc esztendős Ta­kács József. Mint mondja, nagyon szeretne harminc év­vel fiatalabb lenni, s még so­káig dolgozni a szakmában. Tanulóit — Németh Margitot, Czink Józsefet — is arra ne­veli, hogy szeressék, becsüljék a szakmát, hogy ha ő nyugdíj - bamegy, legyen majd, aki a helyére lép s ugyanúgy foly­tatja munkáját, mint ő tette több mint negyven esztendőn át. Amikor a szövetkezetnél tar­tott ünnepségen átadták az áfész elnökének a kiváló szö­vetkezet elnyeréséről tanúsko­dó oklevelet, Czink Gyula el­nök kiváló jelvényt adott át Takács Józsefnek a kiváló egy­ség cím mellé. Ez volt a har­madik kiváló jelvény, melyet a szövetkezeti kereskedelem­ben végzett munkájával kiér­demelt. fejlődni, és micsoda lehetősé­gek vannak! A tv-ben bemu­tattak egy filmet a programo­zásról. »Müegereket« tanítot­tak meg enni — persze ez in­kább látványosság, a közön­ségnek szólt, de az biztos, hogy a kibernetika szédülete­sen jó dolog. Július 26-án indul — tizen- kettedmagával — »szédülete­sen jó dolgokat« tanulni. Ad­dig még végiglátogatja a ro­konokat, az ismerősöket, az iskolát, melynek serlegén, aho­va a legjobbak nevét írják fel, az utolsó bejegyzés — Pálffy Zoltán. Mezőgazdasági í gépek szakosítása A KGST gépipari állandó bizottságának ajánlására a tagállamok érintett vállalatai megállapodást írtak alá egész sor mezőgazdasági gép és traktor gyártásának szakosítá­sáról és kölcsönös szállításá­ról. A KOMPLEX és az AGRO- TRÖSZT — a szakosítás nyo­mán — 17 féle mezőgazdasági gépet szállít,, s 26 géptípust vásárol. Csehszlovákiának és az NDK-nak mindenekelőtt olyan adaptereket szállít, amelyek segítségével a gabo­nakombájnt kukorica betaka­rítására is fel lehet használni. Bulgáriába, Lengyelországba és az NDK-ba hüvelyesek rendrearatására alkalmas gé­peket, Csehszlovákiába és az NDK-ba rotációs kukorica- szár-zúzókat, több országba zöldborsó cséplőgépeket, hagy­ma, paradicsom és uborkabe­takarító gépeket exportálnak. Importunkban a legfőbb té­tel a traktor, amelyből a Szovjetunió, Csehszlovákia és Bulgária szállít különféle tí­pusokat. Országos erdőgazdálkodási szabályzatot adnak ki Kedden ülést tártott a MÉM miniszteri értekezlete; a ha­zai erdőgazdálkodás eredmé­nyeit és feladatait tárgyalták meg. Az értekezlet megállapí­totta, hogy az üzemek figye­lembe veszik a hosszúlejáratú erdőgazdálkodási terveket és így a népgazdaságnak ez az ágazata egyenletesen fejlődik. Az elmúlt évben termelték ki hazánkban a felszabadulás utáni legnagyobb famennyisé­get, 6,4 millió köbméter fát. Különösen gyorsan nőtt a fa- kitermelés a mezőgazdasági tsz-ekben, amelyek az 1968. évi 800 000 köbméterrel szem­ben 1971-ben 1,2 millió bruttó köbméter fát nyertek. A kö­vetkező években tovább nő majd a tsz-ek jelentősége az erdőgazdálkodásban; különö­sen nagy feladat vár a közös gazdaságokra a cellulózegyár- telepítéseknél. A miniszteri értekezlet fel­hívta a figyelmet arra, hogy több erdőgazdálkodó szerv az elmúlt időszakban nem for­dított elég gondot az erdőfel­újításra, ezért ezt a munkát meg kell gyorsítani. Ezért több szaporítóanyagot kell adni a gazdaságoknak és a különböző fajták közötti arányt is javí­tani kell. Az értekezlet hangsúlyozta: nagy szükség van az orszá­gos erdőgazdálkodási szabály­zat mielőbbi kiadására; ez szektorra való tekintet nélkül tartalmazza majd az erdőgaz­dálkodás általános érvényű rendelkezéseit. Simon Márta Asszonyok a répatáblán Az egyesített Béke Tsz drávaszentesi üzemegységében tizen bét asszony kapálja a hét hold takarmányrépát. A munkát két nap alatt végzik el. — Ebben az üzletben ritkán hallja a vevő, hogy sajnos Szalai László Jött egy papír — na mondom, ujjé... A többiek hét tárgyból érett­Önzetlenül r "z, szenvedély, tenni akarás. Először ezeket a fogalma­kat írtam föl magamnak, amikor-mai jegyzetemre ké­szültem. És alatta zárójelben ez állt: (önzés, törtetcs egyéni célokért). Van azután az éremnek harmadik oldala is, amit így lehetne meghatározni: közöny, üresség befelőfor­dulás. De ez most kevésbé foglalkoztat. A fenti fogalmakat nem véletlenül írtam le ilyen sorrendben. Arról szeretnék ugyanis beszélni, hogy közéletünkben milyen viszony ala­kult ki az önzetlenség és az önzés, a társadalmi célokért való tenni akarás és az egyéni törtetés között. Viszony? Ta­lán nem is jó ez a kifejezés. Inkább azt mondanám: melyik foglal el előkelőbb helyet, mire érdemes jobban figyelni, mi­ből van több, általánosíthatóbb? Bizonyára Önök is észrevették — nekem legalábbis fel­tűnt —, hogy mennyivel szívesebben és többet beszélünk, érvelünk, vitatkozunk azokról a jelenségekről, amelyek »ki­sebbségben« vannak és elítélendők, mint azokról, amelyek egyre jobban uralják közéletünket, jók és jellemzőbbek ránk. Bizonyítványosztás volt nemrégiben. Az egyik főiskolás­tól hallottam, hogy csupa négyes, ötös érdemjegyet szerzett De becsúszott egy hármas is. Szülei és barátai, a rokonság — érdekes módon — csak ezt vette észre, csak ezt emlegeti el­marasztalóan: ».Milyen kár! Nahát, ezt nem kellett volna!-« És valóban. Milyen kár, hogy van egy hármas is. De milyen jó, hogy a többi nem az, hanem jobb. Témánkra utalva: milyen kár, hogy vannak még önző, maguknak élő emberek nálunk, de milyen jó, hogy egyre kevesebben. S hogy a mil­liók olyan hétköznapi tetteket művelnek ebben az ország­ban, amelyekre igazán büszkék lehetünk. Most tehát a cselekvés, a jobbítás »megszállottáiról« sze­retnék szót váltani Önökkel. Van bennünk némi viszoly­gás, szégyenlősség, aggódás amiatt, hogy a jóról beszélni da- gályos öndicsérgetésnek tűnhet, hogy ellenkező hatást is ki­válthat az emberekből, mint amit szeretnénk. Ennek a vi­szolygásnak semmi alapja nincs. Gondoljanak csak arra: van-e olyan ember köztünk, aki kikérné magának, hogy a munkahelyén elismerjék hasznos tetteit? Erre aligha talál­nék példát. De ha valaki másutt is tevékenykedik a közös­ség javára, akkor már szűkmarkúbbak vagyunk, sokszor szenvtelenek és igazságtalanok. Előfordul, hogy kézlegyintés­sel, ajkbiggyesztéssel fogadjuk már a gyűjtőfogaimat is, azt ugyanis, hogy társadalmi munkás. Pedig azokról van szó, akik többet tesznek, mint ami kötelező; azokról, akik nem munkaidőben mérik a cselekvés lehetőségét; azokról, akiket valamiféle belső kényszer visz rá, hogy »hiszen van még időm, energiám is, és ha többet adhatok,az jó« megfontolás alapján kutatják az utat és módot, hogyan tehetnék még hasznosabbá önmagukat a társadalom számára. Róluk beszélünk keveset. Pedig rengetegen vannak. Fe­lületesen csak azokat szoktuk ide sorolni, akik — szervezés révén — mondjuk részt vesznek valamiféle akcióban. Par­kosításra, faültetésre, árokásásra gondolunk ilyenkor. S ez is nagyszerű dolog. De mennyivel sokrétűbb és szélesebb fogalom nálunk a közösségi tett. E gy bizottság megfogalmazta a társadalmi munka defi­nícióját. Nagyjából így hangzik: Társadalmi munka alatt a közösségi cél érdekében önként vállalt, sze­mélyes díjazás nélkül végzett tevékenységet, magatartást értjük, amelynek társadalmi (közvetve természetesen egyé­ni) haszna van, függetlenül attól, hogy az pénzben mérhe­tő-e vagy sem. S mi mégsem beszélünk eleget a kommunistákról, a párt- szervezetekről, akik és amelyek szervezik, irányítják jobb életünket; arról a csaknem 3800 tanácstagról, aki e közéleti tisztséget s a vele járó munkát pluszként vállalta. Nem ér­tékeljük eléggé Somogy 270 népfrontbizottságát, amelyekben 8300 ember tevékenykedik; a szakszervezeti aktivistákat, a KISZ sokat és hasznosan tevékenykedő fiataljait, a Vörös- kereszt és a különböző társadalmi szervezetek tagjait. Miért? Csak azért, mert ők csendben, látványosságtól mentesen, sze­rényen a háttérbe húzódnak? Azért, mert nem verik dobra és nem kérkednek azzal, amit meggyőződéssel, belső kény­szer hatására és örömmel cselekszenek? • Miért nem tekintjük őket követésre méltóknak? Miért nem vonzóbb, és miért nem követel társadalmi szinten és egyénileg is nagyobb elismerést magának ez a hallatlan erő­feszítés? Számokat mondok, de higgyék el, nemcsak azokkal le­het kifejezni a társadalmi munka hasznosságát. Hiszen a vállalkozás nem más, mint azonosulás a közösségi céllal, tudati változás és részvállalás feladatainkból — mindany- nyiunk hasznára. De nézzük csak. 1968-ban még csak 28,5 millió, 1971-ben már 160,9 millió forint volt Somogybán a pénzben kifejezhető társadalmi munka értéke. Csak az ér­dekesség kedvéért mondom: a mai árak mellett ebből 500 kétszobás, összkomfortos lakást lehetne fölépíteni! S a pénz mögötti falusi törpe vízművek sora, sok száz köbméter föld kitermelése, betonjárdák végeláthatatlan szalagja az egykor térdig sáros somogyi falvakban, művelődésügyi, egészségügyi és szociális létesítmények sora húzódik meg. Hát nem nagy­szerű tettek ezek? Nem elismerésre méltóak azok, akik két­kezi munkájukkal is magukénak vallhatják ezeket? Apróbb és nagyobb falvak lakói. Kuntelep, Görgeteg, Héromfa, Lobod, Bakháza, Igái, Attala, Kéthely, Kaposmérö, Balatonföldvár — de miért soroljam mindazokat, amelyek évente az elsők voltak a községfejlesztésben? Hiszen a töb­biek is nagyon sokat tettek saját környezetük és az egész társadalom gazdagításáért. De mondom, a fölmérhetetlen értékű apró cselekedetek­re is gondolok. Vegyük észre azokat, akik a népfront kereté­ben politikai tanfolyamokat szerveznek tízezrek részvételé­vel; azokat, akik éjszakáikat áldozzák a fölkészülésre, hogy díjtalanul is színvonalas előadásokat tarthassanak. Nézzünk föl azokra, akik testületi üléseken személyes tapasztalatuk, fölkészültségük révén — ugyancsak önzetlenül — vesznek részt a döntések előkészítésében; azokra, akik felvilágosító szóval, friss információkkal közelednek embertársaikhoz. És mindazokra, akik fizikai munkával vagy a tervezőasztal mellett műszaki, rendezési tervek készítésével, tanácsaikkal és szervezőkészségükkel önzetlenül adnak többet a társa­dalomnak. T udom, a hivatalos szervek értékelik a társadalmi te­vékenységet. Van kitüntetés, jelvény, oklevél, erköl­csi elismerés. (Nem mintha ezt nem lehetne fokozni, továbbfejleszteni). De az a gyanúm — Önök is igazolhatják —> hogy a közvélemény még nem ismeri a »megszállottakat« és nem becsüli eléggé a társadalmi munkát. Pedig nem szabad fukarkod nunk az elismerő szóval, a jól végzett munka dicséretével. Már. csak azért sem, hogy egy­re több ember vállalkozzék tűzzel, szenvedéllyel jobbítani életünket. Jávori Bel«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents