Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-21 / 144. szám
Joszip Broz Tito Varsóban Lengyel—jugoszláv tárgyalások Tito elnök hivatalos lengyelországi látogatásának második napján, kedden délelőtt az LEMP KB városi székházában folytatódtak a lengyel és jugoszláv párt- és kormányküldöttség tárgyalásai. A lengyel küldöttséget Edward derek, az LEMP KB első titkára, a jugoszlá- vot Joszip Broz Tito köztársasági elnök, a JKSZ elnöke Joszip Broz Tito jugoszláv államfő Edward dereknél, a LEMP KB első titkáránál. (Képtávírón érk. CAF—MTI—KS) Indira Gandhi Budapesten Ülésezik az arab föderáció elnöki tanácsa A Földközi-tenger partján fekvő Mersza Matruh egyiptomi üdülőhelyen kedden megkezdődött az Arab Köztársaságok Szövetsége elnöki tanácsának negyedik ülésszaka. A három tagállam — Egyiptom, Líbia és Szíria — elnökeiből álló tanács négy napon át tárgyal az arab konföderáció továbbfejlesztéséről, a szövetségi kormány különböző ajánlásainak megvalósításáról. Szadat egyiptomi és Asszad szíriai elnök már tegnap reggel Mersza Matruhban tartózkodott, és több mint négyórás eszmecserét tartott. Kadhaf líbiai elnök ezalatt Tripoliban Jasszer Arafattal, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet központi bizottságának elnökével tanácskozott. Kadhafi a Wheelus Field-i amerikai légi- támaszpont kiürítésének második évfordulóján bejelentette, hogy országa hajlandó kiképzésben részesíteni az arab világban mindazokat, akik fegyverrel a kézben akarnak harcolni a Palesztinái nép törvényes jogaiért. Kadhafi csak tegnap délután csatlakozott Szadathoz és Asz- szadhoz. vezeti. A lengyel—jugoszláv tárgyalásokon — a hivatalos közlemény szerint — egyebek közt áttekintették a nemzetközi (különösen az európai) helyzet időszerű problémáit. Megbeszélték a szocialista országok együttműködése és a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődése kérdéseit. A tárgyalások szívélyes és baráti légkörben folytak le. Tito elnök délután Janusz Groszkowski professzor kíséretében részt vett a varsói egyetem ünnepi gyűlésén, amelynek keretében az egyetem díszdoktorává avatták. Ezt követően Wilanowban a lengyel bányászok küldöttsége kereste fel a jugoszláv államfőt, s ünnepélyesen tájékoztatta arról, hogy tiszteletbeli bányásszá választották. (Folytatás az 1. oldalról.) gyűlt össze. A repülőtér betonján katonai díszzászlóalj sorakozott föl, csapatzászlóval. A vendégek fogadására megjelent Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, miniszterek, valamint a politikai élet több vezető személyisége. Fock Jenő szívélyes, baráti kézfogással üdvözölte a repülőgépből kilépő indiai kormányelnököt és kíséretét. Díszjel harsant, a katonai egység parancsnoka jelentést tett Indira Gandhinak, majd fölhangzott az indiai és a magyar Himnusz. Közben 21 tüzérségi díszlövés dördült el a magas rangú vendég tiszteletére. Az ünnepélyes fogadtatás a katonai egység díszmenetével fejeződött be, majd a vendégek gépkocsikba ültek, s a magyar államférfiak társaságában — rendőri díszmotorosok kíséretében — szállásukra hajtattak. Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanáésának elnöke kedden délután az Ország- házban fogadta Indira Gandhit, az Indiai Köztársaság miniszterelnökét. Indira Gandhi délután az Országházban látogatást tett Fock Jenőnél, a Minisztertanács elnökénél is. Kedden délután az Országház minisztertanácsi termében megkezdődtek a magyar— indiai hivatalos tárgyalások. Magyar részről a küldöttséget Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, az indiai tárgyaló delegációt. Indira pandhi, az Indiai Köztársaság miniszter- elnöke vezeti. A magyar—indiai tárgyalások során a két kormányfő tájékoztatta egymást a két ország belső helyzetéről, s eszmecserét folytatott napjaink legfontosabb nemzetközi kérdéseiről. Áttekintették a két ország közötti kapcsolatok alakulását és továbbfejlesztésük lehetőségeit is. A megbeszélés rendkívül szívélyes, baráti légkörben zajlott le. RÖVIDEN BARÁTI látogatásra Moszkvába érkezett Piotr Jarosze- wicz, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a lengyel minisztertanács elnöke. TADEUSZ WARZASZCYK gépipari miniszter vezetésével lengyel küldöttség utazott az Egyesült Államokba. HATÁROZATBAN ítélte el az 580 ezer tanárt és tanítót tömörítő japán pedagógus szakszervezet az Egyesült Államok vietnami agresszióját és az amerikai katonai támaszpontok jelenlétét Japánban. ÜZENETET hozott Omar Szakkaf szaúd-arábiai külügyi . államminiszter Fej szál királytól Frangié libanoni elnöknek. AZ ANARCHISTA Baader— Meinhof csoport további fel- görgyölítése során a nyugatberlini rendőrség fölfedezte a csoport egyik fegyverraktárát. BAGDADBAN tanácskoztak a kőolajexportáló arab országok pénzügyminiszterei: hogyan nyújtsanak összehangolt pénzügyi támogatást az IPC államosításával átmenetileg nehézségek elé néző Iraknak és Szíriának. ÖTMILLIÓ SOL pénzbüntetéssel és'2 évig tartó börtön- büntetéssel sújtotta az élelmiszerek árát mesterséges áruhiánnyal fölhajtó üzéreket a perui kormány. KÉT CHILEI BÁNYÁBAN a rézsalak újraőrlésével terven felül 39 ezer tonna rezet akarnak termelni; ez 63 millió dollár többletbevételt jelentene. SZÁZNÁL TÖBB amerikai fiatal érkezett kedden Moszkvába, hogy részt vegyen a két ország ifjúsági találkozóján. A tengerészgyalogosok ismét próbálkoznak Heves összecsapások Dél-V ietnamban A dél-vietnami hadszíntérről érkezett jelentések szerint a leghevesebb összecsapások a felszabadított Quang Tri tartomány déli részében folynak. Itt több ezer saigoni tengerészgyalogos igyekszik — az amerikai taktikai és stratégiai légierő támogatásával — utat törni magának a My Chanh folyótól északra levő térségben. A dél-vietnami hazafiak keddre virradóan is folytatták támadásaikat az ország különböző pontjain. Tüzérségi lövedékek tömege csapódott be Hűé, Kontum és An Loc körzetének katonai célpontjaiba. Rendkívül kritikus a saigoni konmánykatonaság helyzete a Saigont An Loccal összekötő 13. sz. főútvonal mentén. E főútvonalak Chan Thanh és An Loc közötti szakaszán két saigoni hadosztály már több mint két hónapja be van kerítve. A nyugati hírügynökségek írják: a saigoni alakulatokat napról napra súlyos veszteségek érik. B—52-es amerikai repülőerődök keddre virradóan 25 bevetésben csaknem négyezer tonna bombát szórtak le a VDK és Dél-Vietnam területére. A hanoi rádió keddi közlése szerint a VDK légvédelme az elmúlt 24 órában lelőtt két amerikai támadó repülőgépet, köztük egy B— 52-es hadászati bambavetőt. I Ezzel 3661-re emelkedett a demokratikus Vietnam légterében eddig lelőtt amerikai harci repülőgépek száma. Éjszakai támadás washingtoni A TASZSZ hírügynökség washingtoni tudósítójának jelentése szerint június 18-án éjjel olyan támadás érte az Egyesült Államok Demokrata Pártja washingtoni országos bizottságának helyiségét, amely az amerikai főváros politikai erkölcseit világítja meg. Amikor a rendőrség a belvárosban levő helyiséghez ért, öt ismeretlen személyt talált ott. Az egyik éppen fénymásolatokat akart csinálni az íróasztalokból és a szekrényekből előszedett okmányokról; a többiek azzal foglalatoskodtak. hogy elektronikus lehallgató berendezéseket szereljenek fel. A rendőrség a támadókat letart :• t: Kiderült, hogy a művelet Somogyi Néplap a demokrata párt irodái ellen irányítója a CIA egyik ügynöke, bizonyos Bemard Baker, aki 1961-ben aktívan részt vett a Kuba elleni támadás szervezésében. A New York Times értesülése szerint a demokrata párt washingtoni helyiségei ellen intézett támadás egyik részvevője, James McCorod 1951- től 1970-ig szintén a CIA-nak dolgozott. (McCorod jelenleg a köztársasági párt országos bizottságának, valamint az elnökválasztásokat lebonyolító bizottságnak egyik biztonsági embere.) Lawrence O’Brien, a demokrata párt országos bizottságának elnöke kijelentette, hogy a támadás tulajdonképpen politikai kémkedés, és követelte, hogy a szövetségi nyomozóiroda indítson vizsgálatot, derítse ki, hogy a köztársasági párt mennyiben részes ebben az akcióban. A szenátus elutasította a külügyi bizottság javaslatát Az • amerikai szenátus elutasította a külügyi bizottság javaslatát, amelynek értelmében minden szerződéshez, amely lehetővé teszi nukleáris fegyverek állomásoztatását más országokban, a szenátus ratifikálása lenne szükséges. Heves vita után a külföldi katonai segélyprogramban foglalt javaslatot a szenátus 65:17 arányban elvetette. Andreotti vázolta kGrmányproyramiát A tervezett konzervatív centrista kormánytöbbséget alkotó pártok vezetőinek »csúcsértekezletén« Andreotti kijelölt olasz miniszterelnök vázolta a jövendő kormány programját. Legfontosabb feladat a gazdasági élet fellendítése és a közrend megszilárdítása — hangoztatta. Hangsúlyozta továbbá a tartományok és a központi kormányzat közötti együttműködés fontosságát, az európai biztonsági értekezlet előkészítését és a földközi-tengeri országok értekezletének megtartását. A centrista »csúcsértekezlet« részvevői közül a liberálisok teljes mértékben egyetértettek mindennel, s kifejezték készségüket a kormányban való részvételre. A republikánusok támogatásukról biztosították Andreotti kormányát, de ismét kijelentették: nem vesznek részt benne. Rahman nyilatkozata Mudzsibur Rahman sejk, a Bengáli Népi Köztársaság miniszterelnöke nyilatkozatot adott a Reuter tudósítójának- Közölte, hogy jóllehet 10 nap múlva megkezdődik Indira Gandhi indiai miniszterelnökasszony és Ali Bhutto pakisztáni elnök csúcstalálkozója, háborús bűntettek címén a lehető legrövidebb időn belül bűnvádi eljárást szándékozik indítani mintegy 1500 pakisztáni fogoly ellen. A tudósítónak arra a kérdésére válaszolva, hogy nem akar-e felhagyni a tervezett bűnvádi, eljárásokkal, Rahman rámutatott, hogy pakisztáni katonák mintegy hárommillió embert meggyilkoltak, 200 000 lányt erőszakoltak meg, ezenkívül 10 millió bengáli volt kénytelen Indiába átköltözni. Mégis végrehajtják a francia nukleáris kísérlet”* A nemzetközi tiltakozás ellenére kedden 0.00 órától életbeléptek a Csendes-óceán déli térségében a francia nukleáris kísérletsorozat miatti korlátozások a hajó- és repülőgépforgalomban. Franciaország az évente végrehajtott légköri kísérleteken hidrogénbombájának miniatürizálását készíti elő, mert ezzel akarja fölszerelni Mirage—IV. bombázógépekből, föld-föld rakétákból és nukleáris tengeralattjárókból álló atomütőerejét. A kísérletsorozat bejelentése erélyes tiltakozást váltott ki a robbantásokhoz legközelebb fekvő országokban. Így tiltakozott a kísérlet ellen Japán, Űj-Guinea, Ausztrália, Űj-Zé- land, Peru és Kanada. Sharp kanadai külügyminiszter az alsóházban ismét sajnálkozását fejezte ki, hogy Franciaország ;— a nemzetközi tiltakozás ellenére — végrehajtja a légkört szennyező kísérleteit. Sydneyben és Aucklandben hétfőn megtámadtak több francia tulajdonban levő irodát. Melbourne-ben benzines palackokat hajítottak a francia diplomáciai misszió bejáratára. Aucklandban felgyújtották az UTA francia légitársaság irodáját. Peru, amely korábban a diplomáciai kapcsolat megszakításával is fenyegetőzött, legújabban azzal fejezte ki nemtetszését, hogy az a magas rangú katonai küldöttsége, amely a Szovjetunióból hazatérőben 3 napot töltött volna Franciaországban, lemondta a látogatást. A japán miniszterelnök-jelöltek Szato helyére öt japán politikus pályázik (halról jobbra): Kakuei Tanaka külkereskedelmi és iparügyi miniszter, Masayoshi Ohira volt külügyminiszter, Takeo Fukuda, a jelenlegi külügyminiszter, Takeo Miki, ugyancsak volt külügyminiszter és Yasuhiro Nakasone, a védelemügyi hivatal volt igazgatója. (Telefotó: AP—MTI—KS) Fukuda Takeo japán külügyminiszter kedden formálisan is benevezett a Szato után megüresedő Japán Liberális Demokrata Párt elnöki és a japán miniszterelnöki tisztségért megindult kampányba. Véget ért az első világméretű pilótasztrájk Lezajlott a polgári repülés történetének első világméretű sztrájkakciója, amellyel a pilóták a nemzetközi repülés biztonságát veszélyeztető és egyre jobban elharapózó gép- eltérítések ellen tiltakoztak. Szervezetüknek, az IFALPA- nak a felhívására beszüntették a munkát a legtöbb nyugateurópai és dél-amerikai légi- társaság pilótái. Másfélórás magánjellegű tanácskozást is tartott ez ügyben az ENSZ székhelyén a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának képviselője. Megvitatták a légikalózkodást elítélő és azzal szemben hivatal r akciókat sürgető amerikai javaslattervezetet, de egyel "r nem hoztak semmilyen döntést. Teljes titoktartás mellett Kissinger Peksngban tárgyal Nixon amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának, Henry Kissingernek pekingi tárgyalásait teljes titoktartás övezi. A nyugati hír- ügynökségek tudósítói csak az amerikai vendégek gépkocsi- oszlopának helyváltoztatásából tudnak következtetni a tárgyalások időpontjára. így a Reuter pekingi tudósítója azt írja, hogy Kissinger és az általa vezetett amerikai megbízottak hétfőn, alig kétórával a kínai fővárosba érkezve, megkezdték tárgyalásaikat a kínai vezetőkkel. Az első megbeszélés csaknem négy óra hosszat tartott, az országos népi gyűlés épületében. Az amerikai vendégek kedden helyi idő szerint a reggeli órákban ismét testületileg .ávoztak szálláshelyükről. A pekingi külügyminisztérium semmiféle részletet sem közölt a kínai—amerikai vé- emánycseréről. A minisztérium szóvivője az újságírók kérdéseire csak azt válaszolta; »Sajnálom, semmiféle információt sem tudok önökkel közölni.« (MTI)