Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-17 / 141. szám

Napirenden az isknlai testnevelés kérdése Ülést tartott az MTS Somogy megyei Tanácsa Pénteken délelőtt Kaposvá­ron ülést tartott a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Somogy megyei Tanácsa. Eísc napirendi pontként egy jelen­tést tárgyaltak meg a sportve­zetők az általános és közép­fokú iskolákban folyó testne­velési és sportmunka helyze­téről és a fejlesztésével kap­csolatos feladatokról. dotta többek között a megyei KISZ-bizottság első titkára. Tari János, a Somogy me­gyei Tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője Belgium ellen még nehezebb lesz Furcsának tűnik a címben foglalt megállapítás. Lehetsé­ges lenne, hogy az Európa- bajnokság 3. helyéért fol$ó mérkőzés nehezebb feladatnak ígérkezik, mint a döntőbe ju­tásért folyó első találkozó volt? A válasz egyértelmű igen. Különösen most utólag látjuk, hogy egy jó magyar csapat — ha nem csal a tévé képernyője — viszonylag könnyen legyőzhette volna a Szovjetunió válogatottját. Megpróbáltuk kifejteni már korábban, hogy ez miért nem sikerült. Válogatott tizen­együnk ma este Liege-ben az Európa-bajnokság bronzér­méért játszik. Ellenfelünk Belgium csapata. A belgákat korábban általá­ban nem jegyezték az európai élvonalban. A »nagy« váloga­tottak, az olaszok, az angolok, a nyugatnémetek, a spanyolok árnyékában nőtt fel Belgium nemzeti tizenegye igazi nagy csapattá. Hogy milyen játék­erőt képvisel, annak Olaszor­szág válogatottja a megmond­hatója. A belgák az olaszokat ütötték ki, mielőtt eljutottak a négyes döntőbe. Aztán ott is majdnem folytatták a megle­petéssorozatot. Hírügynökségi jelentések elmondják, hogy milyen verejtékes volt az NSZK utolsó negyedórája a »vörös ördögök« ellen. A 2:l-et követően a levegőben lógott Antwerpenben az egyen­lítés. Ami a magyar—belga talál­kozókat illeti, számunkra néz­ve nem nagyon kedvező a mérleg, öt mérkőzés közül hármat a belgák nyertek, és mi csak kettőt. Legutóbb Bel­giumban 1:0-ra nyert a hazai együttes. Ezt nem szabad szem elől tévesztenünk, meg azt sem, hogy a belga csapat élve­zi a hazai pálya előnyét. Ez csöppet sem mellékes körül­mény. Az nemkülönben, hogy a magyar válogatottat meny­nyire viselte meg a szerdai vereség. Borbély Pál, a Nép­SZOMBAT Területi lovasbajnokság Kaposváron, a Mezőgazdasági Főiskola lovaspályáján (Toponári út) 11 órakor díjlovaglás, li óra­kor kezdő lovak díjugratása, 15.30 órakor ifjúsági díjugratás. VASÁRNAP Területi lovasbajnokság Kaposváron, a Mezőgazdasági Főiskola lovaspályáján 14 órakor felnőtt díjugratás. 15 órakor csi­kósbemutató, 15.30 órakor csapat- verseny. Labdarúgás NB II: Bauxitbányász—Táncsics SE, Tapolca, 13.30 ó (Csernelalvy). NB III: Lábodi MEDOSZ—Bony­hádi Vasas, Lábod, 13.30 ó (Koz­ma). Barcsi SC—Nagymányok, Barcs, 13.30 ó (öze). K. Rákóczi­it. Vasas, Kaposvár, Rákóczi-pálya 13.30 ó (Sümegi). Siófoki Bányász —Komáromi Olaj munkás, Siófok, 14 ó (Szöllősi). Rákóczi SE—Ka- poly, Tata, 17 ó (Király). Megyei bajnokság I. osztály: Ordacsehi—Babócsa, Ordacsehi, 13.30 ó (Schrantz). M. Latinca— Toponár, Marcali, 13.30 ó (Hor­sport szakírója lapjának azt jelentette, hogy csütörtökön szemmel láthatóan megörege­dett játékosok készülődtek az edzőmérkőzésre. Elég nehéz volt a magyar fiúkba lelket verni. Mindenki átérézte a fe­lelősség súlyát. Nagyon fájt a Szovjetunió elleni 0:1 a ma­gyar csapat tagjainak. Ilyen előzmények után való­ban nehezebbnek ígérkezik a Belgium elleni találkozó, mint amilyen a Szovjetunió elleni volt. Jósolni szinte lehetetlen. Különösen így távolból. Talán csak az billenti javunkra a mérleget, hogy a belga csa­pat látszik esélyesebbnek, ezért a mieink játszhatnak nyugodtabban, ha a jelen pil­lanatban lehet nyugalomról beszélni az Európa-bajnokság fináléjában szereplő magyar csapattal kapcsolatban. A 29. játékhéthez érkezett el I az NB II, NB III és a megyei bajnokság mezőnye a labdarú­gásban. Vannak ugyan már el­dőlt kérdések. A K. Rákóczi­nál most már nyugodtabban várják a vasárnapot, mint akár csak egy héttel ezelőtt. Az utolsó két forduló a Rá­kóczi számára búcsút jelent az NB III-tól. Most már minden­től függetlenül bajnoknak te­kinthető. Talán éppen ezért ígér rendkívül jó mérkőzést a K. RÁKÓCZI—K. VASAS ka­posvári rangadó. Ha ez a mér­kőzés (a labdarúgó-szövetség ismeretes döntése folytán) nem a déli kánikulában, 13.30 órakor kerül sorra, bizonyára nagy közönség előtt játszódna le. Persze, aki szereti a jó meccset, az megnézi a helyi rangadót, amelyen kétségkí­vül a Rákóczi az esélyesebb. Minthogy azonban a Vasasnak váth I. I..), Nagyatádi Kinizsi— Balatonboglár, Nagyatád, 13.30 ó (Zsalakó). Somogytarnóca—Taszár, Somogytarnóca, 13.30 ó (Bognár). Fonyód—Csurgó, Fonyód, 13.30 ó (Szerecz). Lengyelóti—Somogyi SE, Lengyeltóti, 13.30 ó (Buzsáki). K. V. Lobogó—Marcali VM, Kaposvár, Textiles-pálya, 13.30 ó (Pesti). K. Vasutas—Karád, Kaposvár, Cseri pálya, 9.30 ó (az SLSZ külön en­gedélye alapján) (Vajda). II. osztály az elölálló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő­pont 13.30 6, ahol ez változik, azt külön feltüntetjük): Balatoníeny- ves—Balatonlelle (Fenyvesi), Bala- tonkeresztúr—Szőllősgyörök (Mol­nár), Gölle—S. MEDOSZ (Fellegi), K. Táncsics II.—Buzsák Hl ó (Kor- nai), Tab—Balatonszemes (Horváth S.), Táska—'Tapsony (Csaba), Sió­fok II.—K. Gazdász, 12 ó (Csapó), Sornogyvár—Balatonszárszó (To­kaji), Kutas—Kadarkút (Bodó), Vése—Somogysárd (Farkas Gy.), Felsőbogát—K. Rákóczi H. (Csiz­madia), Iharosberény—Lakócsa (Perger n.), Csokonyavisonta— Mesztegnyő (Tóth n. I.), K. Vasas —Gyékényes, 10 6 (Lábas), Porrog —Szülök (Raffai), Nagybajom—Bö- hönye (Móritz). Az írásos beszámolót Sziko- ra István, az MTS Somogy megyei Tanácsának elnöke szóbeli tájékoztatójával egé­szítette ki. A diákfiatalok sporttevékenységével és a ter­vekkel kapcsolatban mélyre­ható vita alakult ki, melynek során tizenketten szólaltak föl. Közöttük Stier Sándor, a KISZ Somogy megyei Bizott­ságának első titkára. Az if­júsági vezető kifejtette véle­ményét a megyei tanács vb elé terjesztendő anyagról. Számos javaslatot tett annak kiegészítésére. Ügy mondta, hogy a tervben nem szereplő ifjúsági turisztika és üdülte­tés helyet kell kapjon a prog­ramban. Biztosította a taná­csot, ha az kellő időben elké­szíti részletes terveit, akkor a KISZ-programban a diákfiata­lok sportja megkapja a méltó helyet. — A KISZ megyebi­zottság rendelkezésére álló lé­tesítmények a sportoló fiata­lok,. valamint az ifjúsági sport­vezetők továbbképzésére is rendelkezésre állnak. — mon­még nagyon kellene legalább egy pont, így elképzelhető a döntetlen is. A K. TÁNCSICS SE Tapol­cán lép pályára. A Bauxitbá­nyász még nehéz helyzetben van, a csapatnak nagyon kel­lene a győzelem a bentmara- dáshoz. A Táncsics is nyugod­tabban várná az utolsó fordu­lót, ha Tapolcán sikerülne akár csak egy pontot is szerez­nie. Nem elképzelhetetlen e találkozón egy döntetlen, no­ha — mint mondottuk —a Ba­uxitbányásznak inkább kell a két pont. AZ NB III TÖBBI MÉRKŐ­ZÉSEI már nem ígérnek külö­nösebb izgalmát. A Barcs és a Kapoly napjai meg vannak számlálva. Az a kérdés, hogy a két kiesőjelölt szépen bú- csúzik-e az NB III-tól. A Kiss J. SE testvércsapatával, a Rá­kóczival játszik Tatán. A bar­csiak otthonukban fogadják a Nagymányoki Brikett együtte­sét. A Lábodi MEDOSZ presz­tízsmérkőzést játszik. Az im­már elég hosszú vereségsoro­zat után most Bonyhád csapa­tát fogadja otthon, és győzhet is. A Siófoki Bányász szintén hazai pályán játszik. A Ko­máromi Olajmunkás elleni mérkőzésen javíthat helyzetén a Siófok. A MEGYEI BAJNOKSÁG­BAN az első helyért folyó pár­harc biztosít érdekességet a két éllovas, a Nagyatádi Kini­zsi és a Marcali Latinca SE szereplésének. Az élen álló N. Kinizsi helyzete nehezebb. A Balatonboglár ütőképesebb csapat, mint a Marcaliban szereplő Toponár. Az az érzé­sünk, csak a legutolsó fordu­lóban kapunk majd feleletet, hogy ősztől kezdve Marcali­nak vagy Nagyatádnak lesz-e NB III-as csapata? SPORTMŰSOR Következik az utolsó előtti forduló az osztályt közvetlenül érintő kérdésekre adott választ, s biztosította a sporttanácsot, hogy a jövőben is zavartalan lesz az MI’S és a művelődés- ügy közös munkája, nemcsak az ifjúsági sport területén. Beszélt az iskolaigazgatók e kérdéssel kapcsolatos felelős­ségéről, feladatairól, valamint a testnevelő tanárok önzetlen segíteni akarásáról. Az elhangzott felszólalások­ra Szikora István adta meg a választ. Ezt kö­vetően a sporttanácsban, valamint az egyes sportági szakszövetségekben beállt személyi kérdéseket vitatták meg, s vita után jóváhagyták a szükségszerűvé vált személy- cseréket. A megyei TS elnö­ke tájékoztatta a tanácsot a legutóbbi tanácsülés óta eltelt munkáról, intézkedésekről. Interpelláció nem hangzott el. A megyei sporttanács a me­gyei tanács vb elé terjeszten­dő jelentést a vita során el­hangzott javaslatokkal történt kiegészítéssel jóváhagyta. Sporthírek Megkezdődött az Egyesült Államok atlétikai bajnoksága — de nem várt színvonalon. A nevezési listáról ugyanis olyan nevek hiányoznak, mint például az 1 mérföldes síkfu­tás világcsúcstartója, Riun és Seagren (a rúdugrás világ­csúcstartója), akik a közeljö­vőben sorra kerülő olimpiai válogató viadalra tartalékol­nak. A bajnokság légköre azonban így is teli volt fe­szültséggel — ha nem is a pá­lyán. A verseny kezdete előtt több mint százan bejelentet­ték, hogy nem indulnak ak­kor, ha a három dél-afrikai sportoló is rajthoz áll, akiket meghívtak. A protestálás in­doka: elítélik a faji megkü­lönböztetést. A rendezők gyor­san döntöttek: a három dél­afrikai csak néző lehetett. A labdarugó mini-világbaj­nokságon az az állás: 1. Franciao. 2. Argentína 3. Kolumbia 4. Alrika vál. 5. K.-Amerika v. első csoportban 2 2--------7:0 4 1 1----2:0 2 1 1---------4:3 2 2 ------2 0:4 0 2------2 3:9 0 v ándorát», I A nyugat-berlini Der Tagesspie­gel című lap értesülése szerint Varga Zoltán, a nyugat-berlini Herta BSC játékosa, akit a nyu­gatnémet labdarúgó szövetség a nagy megvesztegetési botrányban való aktív részvétel miatt örökre eltiltott, most az Olimpique Mar­seille csapatához írt alá szerző­dést, miután előzetesen eredmény­telen tárgyalásokat folytatott az ugyancsak francia Nimes csapa­tának vezetőivel. Az egyébként is anyagi csődbe jutott Hertha most 350 ezer márka »•lelépési díjat« követel a francia csapattól Varga elengedése fejé­ben. Ezenkívül még azt is tisztázni kell, hogy az UEFA Franciaország­ban ad-e játékjogot Vargának, hi­szen az NSZK labdarúgó szövet­ségének örökre szóló eltiltása így csupán írott malaszt lenne. A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat fölvesz jó kereseti lehetőséggel kaposvári munkákra kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés: Kaposvár, Petőfi tér 3. sz. alatt, a munkaügyi osztályon. (4480384) T ermelöszöuelkezetek, állami gazdasagok figyelem! A ZALAEGERSZEGI VÁROSI TANÁCS V. B. termelés-, ellátásfelügyeleti osztálya ÜZEMELTETŐ PARTNERT keres a vásárcsarnokban megüresedett, 50 m3 alapterületű, zöldség-gyümölcs profilú üzlethelyiségbe. Érdeklődni : Vásárcsarnok felügyelősége (Wágner Gyula), Zalaegerszeg, Piac tér. Telefon: 12-159. (424215) Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, szórványos záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt, időnként élénk nyugati, északnyugati szél. A vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet ma nyu­gaton 25, máshol 30 fok körül lesz. JÚNIUS 17 SZOMBAT Alida II lottó nyerőszámai A Sportfogadási' és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Füzesabonyban megtartott 24. heti lottósorsoláson a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 5, 22, 34, 62, 70 — Egy 100 férőhelyes óvoda építésére — a-»Tegyünk töb­bet Somogyért!« mozgalom keretében — 14 610 forintos felajánlást tettek a Somogy megyei Finommechanikai és Gépjavító Vállalat dolgozói. — Petőfi boldogan vette volna kézbe — írja Illyés Gyula, a Petőfi-versekre írt dalok albumában, amelyet a költő születésének 150. évfor­dulója tiszteletére jelentet meg a Zeneműkiadó. — Egyhetes továbbképzés kezdődik hétfőn a Pécsi Ze­neművészeti Főiskolához tar­tozó zeneiskolák tanárai szá­mára Fonyódon zongora-, szolfézs- és hegedűtanszakon. — Bélyeggel emlékezik meg a posta Dózsa György szüle­tésének 500. évfordulójáról: június 25-én egyforintos név­értékű bélyeget hoz forga­lomba. — Szentendrén befejező­dött a Ferenczy Károly Mú­zeum felújítása. Július ele­jén, a Szentendrei Teátrum előadássorozatának kezde­tén nyílik meg. — A tavalyinál lényegesen több paradicsom és paprika átvételére kötött szerződést a Szövetkezeti Vállalat. A múlt évi nem egészen 7 ezer he­lyett csaknem 13 ezer mázsa paradicsomot és mintegy 24 ezer paprikát vesznek át szerződéses alapon, és to­vábbítanak a fogyasztókhoz. — A DUVIÉP megkezdte a nyugat-balatoni regionális vízellátó mű Somogy megyei szakaszának építését. Az épí­tők jelenleg Fonyódtól Bala- tonfenyvesik jutottak el, s az idén várhatóan a balatonke- resztúri szakasz munkálatait is befejezik. — Befutott az első szerel­vény tegnap Lengyelország­ból a Balaton-partra, az új / menetrend életbelépésével ugyanis rendszeresítettek egy Krakkó—Keszthely közötti járatot. — Fokozatosan emelkedik Somogy tsz-einek tehénállo­mánya. 1970-ben 20 300, ma 21 400 egyedet számlálnak a szövetkezeti tehenészek. — Kirándulás Harkányba. A kéthelyi Aranykalász Tsz hatvan női tagja utazik hol­nap »munkafelejtöre« a hí­res fürdőhelyre. — Lábbelit és pálinkát akart lopni a Sió áruház ön- kiszolgáló osztályáról a 33 éves ádándi Jónás Istvánné. A Siófoki Járásbíróság 1500 forint pénzbüntetésre ítélte. — Oroszlánok kószálnak Korzika szigetén. Közúti bal­eset következtében ugyanis kiszabadult egy cirkusz há­rom oroszlánja, és a bozótok­ban rejtőznek. — Özönvízszerű esőzések okoztak súlyos árvizeket Mexikóváros környékén. Ki­lencen meghaltak. Rengeteg ház összeomlót, s az áradat nyolc falut szakított el a kül­világtól. 150 évvel ezelőtt, 1822. június 17-én születettv-és 73 éves korában halt meg Bu­dapesten Fridvaldszky János akadémikus, ki /áló zoológus, akitől a hazai madárvilág el­ső összefoglalója származik, a magyarországi barlangok úttö­rő kutatója. Tanulmányait a pesti Mérnöki intézetben vé­gezte, s már 21 éves korától dolgozott nagybátyja, az ugyancsak kiváló képességű zoológus és botanikus, Frid­valdszky Imre mellett, részt vett az általa szervezett ex­pedíciókban is. A mérnöki ok­levelet 1848-ban szerezté meg, de gyakorlatot nem folytatott. 1852-ben — érdeklődésének megfelelően — végleg a zoo­lógiával kezdett foglalkozni. A Magyar Nemzeti Múzeum Al- lattárának lett a munkatársa, majd 1870-től a vezetője. Fá­radhatatlan gyűjtőmunkájának eredményeként arz allattár igen sok ízeltlábú fajjal gazdago­dott. Működési területe a fau­nakutatás volt, ezen belül a rovarokkal foglalkozott. Több rovarfajt róla neveztek el. Je­lentős barlangász tevékenysége is; ő volt a hazai barlangok első kutatója. — Kettős névadó lesz ma Istvándiban. A községi KISZ- alapszervezet rendezi az ün­nepséget, ahol úttörők üdvöz- lik előbb a csöppségeket, majd a KISZ-isták kedves­kednek nekik ajándékkal. — Teljes üzemben dolgozik már az első magyar—indiai gyógyszeripari közös vállalat az indiai Bombaytól 200 kilo­méterre, a Vapi város közelé­ben létesített őserdei iparte­lepen. — Nyílnak a tigrisfoltos orchideák, a legillatosabb egzotikus növények a szegedi József Attila Tudományegye­tem botanikuskertjében. Két újabb földrengés rázta meg Ancona olasz ki­kötővárost. Huszonhat órán belül összesen 46 földmozgást észleltek, s a lakosok már a második éjszakát töltötték a szabad ég alatt. Szívroham következtében eddig három ember halt meg, és több mint 50 sebesültet ápolnak a kór­házakban. — Közlemény. A Kaposvári Városi Tanács V. B. egészségügyi osztálya értesíti az érdekelt la­kosságot, hogy az északnyugati városrészben, a szolgáltatóház­ban, a VII. számú gyermekkör­zeti orvosi rendelés folyó hó 19-én megkezdődik, a rendelés ideje naponta 8—11 óra, beteg gyerekek részére. Egészséges gyermekek részére tanácsadást kedden és csütörtökön 11—12 óráig tartunk, a körzethez a következő utcák tartoznak: Kis­faludy utca, Klapka utca, Lo- soncz utca, Losoncz köz, Léva utca, Nádor utca, Vörösmarty utca, Puskin utca, Bem utca, Brassó utca, Ungvár utca, Mun­kács utca, Nagyszeben utca, Ko­márom utca, kőszeg utca, Szom­bathely utca, Győr utca, Sopron utca, Radnóti utca, Kazinczy ut­ca, Arany j. tér, Arany J. utca, a Kisfaludy utcától végig, Arany utcai téglagyár. Arany J. köz, Buzsáki utca, 48-as ifjúság útjá­nak a Petőfi és a Honvéd utca közötti része. (12328) — Az Autóközlekedési Taninté­zet hivatásos, személy- és teher­gépkocsi-vezetői lanfolyamot in­dít Kaposváron. Jelentkezés jú­nius 30-ig, Kaposvár, Berzsenyi u. 2. sz. alatt. (448084) — A Kaposvári Városi Tanács V. B. egészségügyi osztálya ér­tesíti a lakosságot, hogy az 5-ös és a 15-ös számú körzeti orvosi rendelőjét a Kossuth L. u. 53. szám alól áthelyezi a szolgál­tatóházba. Tehát folyó év június 19-től dr. Mezey Zsuzsanna és dr. Fejes József körzerti orvos ott rendel a szokásos időben. Hívószám: dr. Mezey 12-132, dr. Fejes 12-105. (12339)

Next

/
Thumbnails
Contents