Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-11 / 109. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ij otthont kapott az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Pécsen XXV1U. évfolyam, 109. szám. Csütörtök, 1912. május 11. 12 millió képeslop Felkészülve várja a PIÉRT a Balaton-parti nyári csúcsforgalmat Az előkészületek jegyében rendezték és nyitották meg Fonyódon tegnap, a délelőtti órákban a Balaton ’72 képes levelezőlap- és ajándékcikk-kiállítást mely a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata és a PIÉRT együttműködését reprezentálja. A kiállítás május 10—12-e között tekinthető meg a Delta étteremben. Nemes Béla kiadóvállalati igazgató véleménye szerint az árubemutató a felkészültséget bizonyítja, elsősorban az idegenforgalmi szempontokat figyelembe véve. — Jelenleg a Magyarországon forgalomban levő képeslapok és üdvözlő kártyák minősége a legjobb nemzetközi színvonalat is éléri. A PIÉRT- tel való együttműködésünk nagy fejlődést hozott a képes levelezőlapok kiadása és forgalmazása területén. Mostani árubemutatónk nemcsak belföldi, hanem idegenforgalmi szempontból is jelentős szezonnyitó kiállítás. Erdélyi György, a PIÉRT vezérigazgatója, megnyitójában külön kiemelte, hogy a kiállításon bemutatott termékek nyári forgalma évről évre emelkedik, ezért erre az évre nagyobb mennyiséggel készültek fel képeslapokból is. 1971- ben 10 millió darabot adtak el, ezen a nyáron arra számítanak, hogy a Balaton környékén eladott képeslapok száma meghaladja a 12 milliót. Megtekinthetik az érdeklődők a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata művészi színvonalú naptárainak reprezentánsait, köztük olyanokat is, amelyek majd 1973. január elsején jelennek meg. Ezek képanyagának megválasztásánál arra törekedtek, hogy a kibocsátás évének valamilyen jelentős eseményéhez kapcsolódjon. A kiállítás megnyitásával a rendezőknek kettős céljuk volt: egyrészt az érdeklődőket tájékoztatni a rendelkezésre álló választékról, másrészt megismertetni a kiskereskedelmet a nyári forgalomban kapható árucikkekkel. Százhuszonkilenc utógondozott nevelése Nem voFt elég szék a Kaposvári Városi Tanács V. B. kistermében, hogy minden társadalmi pártfogónak jusson hely. Egyre élénkebb figyelem kíséri az ifjúságvédelmet, ezen belül az utógondozást. Tegnap délután — az országban elsőként — KaposváŰj ipartelepek létesülnek Szibériában A Nemzetközi Szemle májusi száma elsősorban a Szovjetunió és a szocialista országok problémáival foglalkozik. N. Nyekraszov elemzi az SZKP gazdaságpolitikájának azt az oldalát, mely a termelőerők területi elosztását úgy rendezi, hogy a szibériai területeken levő hatalmas nyersanyagforrások mellett új, nagy ipartelepek és erőművek létesülne^ E témával kapcsolatban a problémák egész sorát veti fel a szovjet akadémikus gazdagon dokumentált cikke. A lengyelországi helyzetet a LEMP VI. kongresszusának tükrében ismerteti a folyóirat. Részleteket közöl az Olasz Kommunista Párt kongresszusán elhangzott referátumból és felszólalásokból. Berlinguer és hongo elvtársak fejtegetéseiből. Ugyancsak az olasz kommunisták szemszögéből elemzi Giorgio Amendola cikke a Közös Piac megnövekedésének kérdéseit, elsősorban a tőkés integrációra válaszoló mun- ■kásösszefogás lehetőségeit és formáit keresve cikkében. A megnövekedett Közös Piac gazdasági jellemzőiről dr. Kozma János, a Hatok-nak Tízekké növekedéséről, elsősorban az angol belépés következményeiről Dóczé Kálmán írt tanulmányt A folyóirat folytatja, ületve befejezi a TIT kétnapos vitájának anyagából vett részletek közlését: a politika, mint önálló tudományág létjogosultságáról felhozott érvek és ellenérvek felsorakoztatása általános érdeklődésre tart igényt. Az olvasók kérdéseire adott válaszok külön tanulmányoknak is beillőnek; elsősorban a ciprusi válságra vonatkozóan Únódy György, a palesztin kérdésről pedig Aczél Endre írása. A Nemzetközi Szemlében meghonosodó képriport ezúttal a ciprusi helyzet elemzését egészíti ki szemléletesem Eddig 136 napot töltött kórházban Kártérítést kér a vasúttól A Kaposvári Járásbíróságon az évek során összegyűlt kártérítési perek tanúbizonysága szerint — különösen régebben — sok baj volt a donneri gyalogos felüljáróval. Tavaly januárban egy vendéglátóipari alkalmazott asz- szoriy is szerencsétlenül járt, az utolsó erősen lekopott lépcsőfokon megcsúszott, és a lába egy mélyedésbe szorult: nyílt törést szenvedett. Az orvosi látlelet szerint a kórházban »csavaros, drótos csont- egyesítés történt, ezt követően pedig idült csontvelőgennyese- dés lépett fel». Az asszony a mai napig sem gyógyult meg, az elmúlt másfél év során 136 napot töltött kórházban. A közelmúltban beperelte a MÁV-ot. Benyújtott irataiban a vasutat mint üzembentartót teszi felelőssé a balesetért, mivel az amúgy is kopott lépcsőkről nem takarították el a havat, illetve semmit sem tettek a síkosság megszüntetéséért Az asszony átlagosan 1200 forintot keresett a vendéglátónál, a per kezdetéig 9430 forint táppénzt kapott. Ha a baleset nem történik, ez idő alatt mintegy 17 ezer forintot keresett volna. Kérte a bíróságot, hogy kötelezze kártérítésre a MÁV-ot. (Az asszony a házi munkát se mindig tudja ellátni, idegeneket kell alkalmaznia. Ennél azonban sokkal nagyobb baj, hogy a lába megrövidült, s állandóan kezelésre kell járnia.) A Kaposvári Járásbíróság dr. Szenyéri Éva tanácsa már tartott tárgyalást az ügyben, az alperes — a MÁV jogügyi hivatala — álláspontja azonban eddig nem világos. A MÁV képviselője vitatja az asszony keresetének jogalapját és a kért összeget is. Magyarán: kérte, utasítsák el a felperes keresetét. Álláspontjának kifejtésére határidőt kárt a táraságtól. ron megrendezték a társadalmi pártfogók első továbbképzését, tapasztalatcseréjét. Kik is a társadalmi pártfogók, mi a feladatuk? A társadalmi pártfogók — közöttük szocialista brigádok is — a felügyeletükre bízott kiskorú magatartását figyelemmel kísérik, hogy helyes irányú erkölcsi fejlődését előmozdítsák és — szükség esetén — a gondviselők nevelési tevékenységét is támogassák. A társadalmi pártfogókat a társadalom törvényeivel ellentétbe került fiatalok mellé rendelik. — Somogybán 129 fiatalkorú utógondozottat tartunk nyilván — mondta előadásában dr. Orbán István, a kaposvári Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatója. Kaposváron ezeknek a száma 38. A társadalmi pártfogók száma megyénkben 250. Java részük pedagógus, de helyes lenne — javasolta az előadó —, hogy minél több üzemi dolgozó is bekapcsolódna a társadalmi pártfogók hálózatába. A pártfogó olyan személy, akire példaként nézhet föl a kiskorú. Ha a munkában is találkozhat az utógondozott és a pártfogó, a nevelés hatásos eszközökkel szélesíthető tovább. A somogyi társadalmi pártfogók jó munkáját dicséri, hogy az utógondozottak közül mind kevesebben lesznek visz- szaeső törvénysértőle Az új laboratóriumban — amely a Pollik Mihály Műszaki Főiskola épületében kapott helyet — korszerű eszközök áll nak rendelkezésre a különféle vizsgálatokhoz. A Baranya, Tolna, Zala és Somogy megyei hatáskörrel működő intézet ultrahangos betonvizsgáló készüléket kapott, amellyel ron' csolás nélkül vizsgálhatók a betonépítmények. Nagy hasz nát veszik az ipari röntgenkészüléknek is, amellyel az acélcsövek hegesztését vizsgálják. Képünkön: Hegesztési varrat vizsgálata ipari röntgennel. Ügyeletes riporterünk tudósítása Csúcsforgalom Már a Kossuth téren, ahogy a Május 1. utca felé kanyarodtam, fel kellett kaptatni a széles lépcsősoron, mert olyan sűrű sorúkban siettek, tülekedtek az emberek velem szemben. Távolabb, az utca forgatagában egymás után bukkant fel az autóbuszok széles homloka, s mint valami engedelmes nyáj, pontosan egymás után igazodva »landoltak« a Divatsarok előtt. Szisszen a buszajtó, s a környék — ha lehet —• még inkább megelevenedik. A keskeny járdán alig férnek el az érkezők: fáradt szemű idősebb asszonyok, viháncoló, hosszú hajú fiatal lányok, s a leszállás után rögtön cigaretta után kotorászó férfiak. A táskákból, mintegy varázsütésre előkerülnek a bevásárlóhálók, a pénztárca, a frissen érkezőket elnyeli a bolt, az If júsági Csemege bejárata. Csúcsforgalom, öt óra, alig értjük egymás hangját az érkező és a távozó motorok zajától, az ajtó csapkodásától, s az élő, nyüzsgő, rohanó tömeg hangjától. Belépek a boltba, s rögtön letapossák a Iában (vagy hárVallatják a Mecsek vizeit man is). Karéjokba, oszlopokba verődött, rendeződött emberek — erre készteti őket az alapvető vásárlási etika. Legtöbben a friss hentes- és pékáruk részlegét ostromolják; az eladó izzad, rohan, számol, s néha ideges mozdulattal végigsimítja halántékát Idős férfi ráérősen válogat, nézelődik, a másik mögötte türelmetlenül topog: hamarosan indul a busza a cseri városrész felé, s csak két csomag friss hagymáért ugrott be az üzletbe. Kovács Jánosné üzletvezető- helyettes: — Ilyenkor nincs megállás, a napi forgalom jelentős részét most bonyolítjuk le. Megkérem, hogy blokkolja pontosan milyen volt a forgalom egy óra alatt félöttől, fél hatig. — Négyezerháromszáz forint — mondja hat órakor. Ez az átlagos napi forgalom egy kilenced része. Kifelé jövet arra gondoltam, mennyivel könnyebb lenne, ha a kaposváriak jobban kedvelnék a vállalat által már régóta szorgalmazott előrendelést és házhoz szállítást Cs. T. A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetének kutatói a Központi Földtani Hivatal megbízásából a Mecsek hegység felszín alatti vízkészletét vizsgálják. 80 ponton mérik rendszeresen a források, illetve a forráscsoportok vízhozamát. Kutatási programjuk keretében vízkémiai vizsgálatokat is végeznek. Képünkön: Vízhozam mérése köbözéssel. Kerékasztal konferencián Az oktatásügy nemzetközi helyzetéről A kaposvári továbbképzési kabinet által rendezett »A pedagógia időszerű kérdései« című sorozat ez évi utolsó előadása fejeződött be tegnap délután a Latinca Sándor Megyei Művelődési Központban. Kelemen Elemérnek, a továbbképzési kabinet vezetőjének bevezetője után dr. Kocka Sándor, az Oktatásügyi Minisztérium képviselője a szocialista és tőkés országok oktatásrendszeréről, a modern, életképes, és az elavult, idejétmúlt oktatásról tájékoztatta hallgatóit. ■ Megismerkedhettünk az elemzett országok oktatási célkitűzéseivel, gondjaival is. Tájékoztatójának befejező részében az előadó a magyar oktatásügy jelenlegi helyzetéről, fejlődéséről, p. megvalósításra váró feladatokról szólt. A somogyi pedagógusok szénára hirdetett előadáson nagyon kevesen vettek részt. R. G. A „halott“ szalámira vágyik Az orvosnak, aki a Nápoly melletti Santa Maria Capua Vetere községben kiállította a halotti bizonyítványt, nem volt kétsége afelől, hogy a 84 éves Gaetano Mauriello végérvényesen elhunyt. Megérkeztek a bánkódó hozzátartozók, táviratban értesítették a távolabb élő rokonokat, a gyászjelentéseket kifüggesztették az utcákon. Nyolc órával azután, hogy az orvos eltávozott, az elhunyt hentesmester, 16 gyermek apja felemelkedett »halálos ágyáról«, körülnézett és így szólt: »Éhes vagyok. Szalámit akarok enni«. A temetési előkészületeket természetesen leállították. Megtervezte Az ausztráliai 27 éves Madame Wilhelm olyan körülmények között hozott világra egy leánygyermeket, amelyről a nőgyógyászok kijelentették, hogy egyszerűen »lehetetlen egybeesésekről« van szó. A kislány ugyanis április 8-án született, születésnapja egybeesik anyjának, nagyanyjának és dédanya jának születésnapjával. Madame Wilhelm kijelentette, hogy a gyermek születésének napját ő maga határozta meg élőre. Nem tudja, vajon szülei és nagyszülei hasonlóképpen döntöttek-e gyermekük születése előtt. Madame Wilhelm nyilatkozatában a következőket mondotta: »Legkisebb fiammal már treníroztam, tekintettel arra, hogy az ő születésnapja egybeesik bátyám születésnapjával.« „Eredeti** Egy műgyűjtő Hollandiában ’garantáltan« eredeti Rembrandt képet vásárolt. A képre ráfestetett egy giocses malmot, hogy akadály nélkül kdjvi- hesse az országból. Hazatérve benzinnel lemosta a friss festéket a vászonról. Ekkor azonban eltűnt a Rembrandt kép is, alóla egy Viktor Emánuel portré bukkant elő. A legnagyobb gond Egy napon egy újságíró feltette a kérdést a »Megkövesedett erdő« szerzőjének, a rendkívül magasnövésű Robert Sher- woodnak: írás közben mi okozta számára a legnagyobb gondot? Az amerikai író így válaszolt: — Legnagyobb problémám az volt, hogyan helyezzem el ; íróasztal alatt.. . Somogyi Néplap Ax MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinea. Sándor u. 2. Telefon: 11-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca S. u. 2. Telelőn: 11-51«. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési di.i egy hónapra 20 Ft Index: 25 9fi: Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató.