Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-12 / 110. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! tu Ára: 80 fillér A Z MSZ M P S O M ÖGY ME G Y E I BIZ OTTSÁ GÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam 110. szám 1972. május 12., péntek Apró Antal Norvégiában A norvég parlament elnökének meghívására Oslóban tartózkodó Apró Antal, az országgyűlés elnöke — Bernt Ingvaldsennek, a norvég storting (parlament) elnökének s a norvég országgyűlés több vezető tisztviselőjének kíséretében — Oslo környékét tekintette meg. Ezután részt vettek a parlament elnökének rezidenciáján adott ebéden, s megbeszélést folytattak. Bolgár—jugoszláv tárgyalások A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságában tárgyalások kezdődtek Konsztan- tin Tellelov, a BKP Központi Bizottságának titkára és Ignác Colob, a JKSZ elnöksége nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője között. A két párt képviselői véleményt cseréltek a BKP és a JKSZ közötti együttműködésről, és megvitatták a nemzetközi helyzet néhány kérdését. (MTI) Szovjet kormánynyilatkozat Nixon agresszív lépéséről Tiltakozás, tüntetés - világszerte Súlyos következményeket vonhat maga után az „aknapolitika“ Nixon elnök »aknapolitikájának« bejelentése óta napról napra feszültebbé váló légkörben folytatódnak a hivatalos tiltakozások és a spontán tüntetések világszerte és az Egyesült Államokban is. New Yorkban tömegtüntetés volt az utcákon; tiltakozók virrasztanak a Capitoliuin lépcsőin, forrong a diákság az egyetemeken. Általános az a vélemény, hogy az Egyesült Államok 1970-es kambodzsai inváziója óta nem tapasztalt, nagy erejű tömegmozgalom van kibontakozóban. Szervezett, egységes tömegerőként jelentkeznek a háborúellenes csoportok, amelyeket a Nixon-kormány már »eltemetett«. Moszkvában közzétették a szovjet kormány alábbi nyilatkozatát; Az Egyesült Államok kormánya bejelentette, hogy tovább szélesíti Vietnamban elkövetett agresszív cselekményeit, ami tovább bonyolítja a helyzetet Délkelet-Ázsiában, és súlyos következményeket vonhat maga után a nemzetközi béke és biztonság szempontjából. Abban a nyilatkozatban, MOSZKVA Kosziyin nsytoínsi folytatott Xoao Tlmyvel Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke csütörtökön a Kremlben fogadta Xuan Thuyt, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának titkárát, a VDK miniszterét, a párizsi négyoldalú tárgyalásokon részt vevő VDK-küldött- ség vezetőjét, aki hazatérőben megszakította útját Moszkvában. Alekszej Koszigin és Xuan Thuy között beszélgetés folyt le a szívélyesség, az elvtársi- asság, az amerikai imperialista agresszió ellen szabadságáért és függetlenségéért küzdő vietnami nép iránti barátság és szolidaritás légkörében. A megbeszélésen részt vett Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára és Vo Thuc Dong, a VDK moszkvai nagykövete. Az ENSZ-társaságok brüsszeli tanácskozása Támogatásáról biztosítja az európai népek közgyűlését A főidény küszöbén Valuta és hitel a külföldi utazásokra Az OTP idegenforgalmi pénzügyi tevékenységéről Az idegenforgalmi főidény küszöbén az OTP valuta- és devizaügyletekkel kapcsolatos tevékenységéről tájékoztatta Ldngi Mátyás, az OTP főosztályvezetője az MTI munkatársát. A külföldi utazásokhoz adható valuta összege az idén több vonatkozásban változott, az utazók számára kedvezőbben alakult. A február 1-től érvényes rendelkezések szerint a szocialista országokba utazók az évi 6000 forintos kereten belül napi 250 forintot válthatnak be. Aki turistaként Jugoszláviába utazik, az évi 3300 forintos összeghatáron belül kaphat dinárt, napi 250 forintért. A nyugati utazásokhoz a turisták kinttartózkodá- si költségeik fedezésére naponként ugyancsak 250 forintért — legföljebb 3300 forintért — vásárolhatnak valutát. Ez az összeg az eddigi 100 dolláros felső határnál több, jelenleg 119,32 dollárral egyenlő. A külföldi fizetőeszközöknek csak a kinntartózkodás időtartamával arányos része használható fel, a megmaradt valuta az OTP fiókjainál letétbe helyezhető, s későbbi időpontban — az úti okmányok érvényességi idején belül — újabb engedély nélkül igénybe vehetők. A dolgozók utazási lehetőségeinek elősegítésére a készpénzzel nem rendelkezők részére — az áruhitelakció feltételei szerint — kölcsönt is ad a takarékpénztár. Ez a szocialista országokba irányuló szervezett társas és egyéni turistautak 2000 forintnál nagyobb utazási költségeinek fedezésére vehető igénybe. MA- LÉV-repülőjegy vásárlására a szocialista országokba 1000 forint, a nem szocialista országokba irányuló egyéni utazásokhoz 1500 forint értékhatártól adnak hitelt valutavásárlásra. A takarékpénztár valutáris tevékenységében van néhány speciális szolgáltatás. Magyar állampolgárok például konvertibilis, illetve szocialista valutából és jugoszláv dinárból — a hivatalos külföldi útra folyósított napidíjakból, Illetményekből vagy Ösztöndíjakból elért reális megtakarításokból, valamint különböző jogdíjak, honoráriumok meghatározott részéből — deviza- számlát nyithatnak. Az ily módon elhelyezett összegek időbeli korlátozás nélkül fel- használhatók, hivatalos árfolyamon forintra is bármikor átválthatok. amely 1972. május 8-án látott napvilágot, az Egyesült Államok elnöke közölte: utasítást adott az észak-vietnami kikötők el- aknásítására, hogy akadályoz-' za e kikötők hajókkal való megközelítését. Elrendelte továbbá a VDK területe elleni bombatámadások fokozását, különös tekintettel a vasúti és más közlekedési vonalak ellen végrehajtott légi csapásokra. Ily módon az Egyesült Államok megpróbálja megszakítani azokat a gazdasági, kereskedelmi és más kapcsolatokat, amelyek a VDK-t más országokhoz fűzik; megkísérli megfosztani a Vietnami Demokratikus Köztársaságot attól a lehetőségtől, hogy országa, népe segítséget kapjon az amerikai agresszió visszaverésére, továbbá, hogy élelmiszerhez és más árukhoz jusson a békés lakosság ellátása céljábóL Bármilyen hamis jelszavak kai álcázzák is az amerikai fegyveres erők Vietnamban elkövetett kalandor cselekményeit, ezek valóságos célja világos. Nem arról van szó, hogy az Egyesült Államokat »megóvják a megszégyenüléstől«, hanem arról, hogy megmentsék a »vietnamizálás« hírhedt tervét, amely nyilvánvalóan kudarcba fullad. Nem arról van szó, hogy a vietnamiaknak módjuk legyen problémái(Folytatás a 2. oldalon) Brüsszelben május 8-tól 10- ig tartották az európai ENSZ- társaságok 3. regionális értekezletét. A tanácskozáson 25 ország képviselője vett részt, s vitatta meg az európai béke és biztonság megerősítésének, a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztésének és az európai biztonsági értekezlet előkészítésének, illetve összehívásának kérdéseit. Az értekezleten hozott határozat támogatásáról bizto- Stja az európai népek közgyűlését, amely június 2 és 5 között ül össze (ugyancsak Brüsszelben) és az európai biztonság, valamint együttműködés kérdéseivel foglalkozik majd. A részvevők azzal a felhívással fordultak a nyugatnémet politikai pártokhoz, hogy ritifikálják a szovjet—nyugatnémet, illetve a lengyel—nyugatnémet szerződést. Követelték az Egyesült Államok kormányától, hogy vessen véget a vietnami háborúnak és ismét vegyen részt a párizsi megbeszéléseken. AMERIKAI GÉPEK HANOI FÖLÖTT Kórházat, lakónegyedet bomnaztak Az aknazár működésbe lépett — Harcok a frontokon Az amerikai légierő csütörtökön újabb tömeges bombatámadást hajtott végre Hanoi ellen — jelenti a TASZSZ. — A VDK légelhárító egységei tüzet nyitottak az ellenséges repülőgépekre. Tóth Pál, az MTI tudósítója jelenti Hanoiból: Szerdán este és csütörtökön reggel Hanoiban bemutatták a sajtó’ képviselőinek a szerda délelőtti bombázások helyJakab Sándor Conakryba utazott A Guineái Demokrata Párt meghívására az MSZMP Központi Bizottsága képviseletében Conakryba utazott Jakab Sándor, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője, hogy részt vegyen a Guineái Demokrata Párt megalapításának 25. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. (MTI) Kiállítás — közszükségleti, élvezeti és luxuscikkekből Alapvető különbség a csomagolásban Négy kereskedelmi vállalat közös kiállítása nyílott meg tegnap délelőtt tíz órakor a ruhagyár bemutatótermében. Dévényi Zoltán, a Somogy— Zala megyei FŰSZERT Vállalat igazgatója megnyitójában hangsúlyozta; — Megyénk és városunk életében fontos szerepet tölt be a lakosság megfelelő áruellátása, a választék bővítése. Ezért a FŰSZERT — üzletpolitikájának megfelelően — a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalattal, valamint a kaposvári áfész-szel mint forgalomba hozókkal és a Budapesti DÉLKER Vállalattal, a Vegyianyag-nagykeres- kedelmi Vállalattal, valamint a COMPACK Kereskedelmi Vállalattal mint importálókkal együtt rendezte meg ezt a kiállítást. Céljuk a hazai választékot növelő külföldi közszükségleti, élvezeti és luxuscikkek bemutatása. A külföldi termékek kiállításán a látogatóik meggyőződhetnek arról is, hogy egy-egy termék népszerűségében nagy szerepe van az ízléses csomagolásnak is. Az importáruk egyik jelentősége éppen ez: ösztönzi a hazai ipart a jó és szép csomagolásra, az áru ízléses külsejű megjelentetésének kialakítására. színét. A Quan Tharm (Nagy Buddha) utca egyik nagy lakóház tömbjébe — mintegy 100—150 méterre a magyar kereskedelmi kirendeltség székházától —, a szépen rendezett, több száz lakást magá- bafoglaló lakótelep középpontjába csapódott be egy rakéta. Az eltalált ház két emeletét valósággal leborotválta a nagy erejű robbanás, amely megrongálta a háztömb szinte valamennyi épületét. A házak lakói a bombázás idején óvóhelyeken tartózkodtak, illetve egy részüket már napokkal előbb evakuálták. Bombák és rakáték okoztak rendkívül nagy pusztítást a Vietnami—Szovjet Barátság Kórház épülettömbjeiben. Oda legalább három rakéta és egy nagyméretű bomba csapott be. A belgyógyászati osztály két nagy épülettömbjében egyetlen kórterem sem maradt épen. Az egyik 150 ágyas belgyógyászati épülettömb romokban hever. Búi Dony kórházigazgató meghatott szavakkal beszélt az orvosok és az ápolószemélyzet hősies helytállásáról: minden fekvő beteget időben le tudtak vinni az óvóhelyekre. Igaz, nem voltak már túl sokan, hiszen néhány napja a kórházat is evakuálták. Siralmas kép tárul elénk a röntgenosztály épületénél. Jól ismerem ezt az épületet pár hónapja jártam ott. amikor magyar szerelők álították be a röngengépeket. Az épület falán most hatalmas rés tátong: ott repült be egy rakéta, s bent robbant fel. A műtőbe mentünk ezután, pontosabban oda, ahol szerdán még műtő volt. Itt a riadó idején két sebész, két asszisztens, két nővér és egy altatóorvos végezte a műtétet, s közben robbant fel körülöttük minden. Valameny- nyien megsérültek. Trieu sebész különösen súlyos fejsérülést szenvedett. Az operációt azután — a romok kö(Folytatás a 2. oldalon) Tegnap történt Barcson Szocialista szerződés a műveltség gyarapításáért Közös fenntartásba vették tegnap Barcson a járási művelődési központot. A helyi párt- és tanácsi szervek példamutató törekvése eredményeként a Dráva-parti nagyközség nyolc ipari, illetve mezőgazdasági üzeme ünnepélyes keretek között kötött szocialista szerződést a művelődési központ anyagi támogatására. A közművelődési társulás megalakulásának ünnepségén megjelent dr. Várkonyi Imre, a megyei tanács elnökhelyettese és Mákos Gyula, a megyei pártbizottság munkatársa. Király György, a járási pártbizottság titkára köszöntötte az ünnepség részvevőit, és ismertette az intézmény közös fenntartásba vételének célját. — A művelődési ház közös fenntartásba vételére tett törekvéseink egybeesnek a Politikai Bizottság és a megyei pártbizottság határozataival, a IV. ötéves terv művelődés- politikai irányelveivel, amelyek hangsúlyozzák a munkásság és a parasztság kulturális felemelkedésének, általános és szakmai műveltsége fejlesztésének szükségességét. A szerződésben foglalt jogok és kötelességek sokoldalúan biztosítják annak lehetőségét, hogy a művelődési központ és üzemek között elevenebb és tartalmasabb kapcsolat alakuljon ki. Vértes György, a művelődési központ igazgatója a köz- művelődési tevékenység társadalmasításáról és a hatékony együttműködés szükségességéről beszélt. Ezután került sor a szerződés aláírására, amely a művelődésügyi miniszter 1985-ben megjelent utasítása alapján kétoldalúan rögzíti a műve lődési központ és üzemek kötelezettségeit. Az ÉPGÉP barcsi gyára, a fűrészüzem, qz áfész, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet, a Dráva Vegyesipari Szövetkezet, az építőipari szövetkezet, a TÖVÁL és a költségvetési üzem összesen évi 120 000 forint támogatást nyújt a művelődési központnak.