Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 118. szám
A színházi találkozóról, a vitákról »Nemzet színháza, lelke, hallgatózz, föl, a magasba, s le. a gyökerekig, s mondd ki hangosan, vetítsd és dobogd szét, amit e nép akar és álmodik; az időben élsz: élj, amíg a nemzet, s mutasd, mik voltunk, vagyunk s mik leszünk, az örök népet, melynek áramában mi csak mint egy-egy hullám lüktetünk.-* Lezajlott a találkozó, elcsendesültek a Somogyi Néplap hasábjain és különböző ankétokon lefolytatott viták hullámai, ideje hát számvetést csinálni, többek között Szabó Lőrinc talán kevésbé ismert, a Nemzeti Színház százéves jubileumára írt versének nagyszerű záróstróíája segítségével is. Mindenekelőtt azt állapíthatjuk meg, hogy — bár voltak hibák, sebek, mellőzések, akár igaztalannak látszó ítélkedzések, szervezési pontatlanságok — a dunántúli színházak VI. találkozója minden bizonnyal a legszínvonalasabb, legtartalmasabb rendezvényként vonul be a lcaposvári színházi találkozók történetébe. Új magyar drámák seregszemléje Hála íróink termelékenységének, színházaink új magyar drámát színpadra segítő, egyre növekvő buzgalmának, a szervezők, irányítók határozott szándékainak, e találkozó most valóban százszázalékosan az új magyar dráma seregszemléjévé válhatott, mégpedig sajátos véletlenek egybeesése folytán a legmodernebb drámaírói törekvések demonstrációjává. örömünk telt már abban is, hogy a Falanszter esetében például tanúi lehettünk a filozófia-politikai modelldrá- ma előretörésének, amely a filmművészeti kezdeményezések és a 25. Színház első lépései után megtalálta az utat vidékre, Pécsre, s ezen keresztül a kaposvári találkozóra is. Weöres Sándor ritkán látott, s interpretált vendég a magyár színpadokon. A Thália Színház nagyszerű kezdeményezése. nehány kiváló ama- tőrvállalkozás után a kaposvári Csiky Gergely Színházé (és a közelmúltban sokat bírált Zsámbéki Gáboré) az érdem. hogy a Szent György és a. Sárkány színrevitelével teret hódítottak a szürrealista eszközökkel dolgozó, erősen filozófiai töltetű költői drámának, amely »hiánycikk« a magyar színpadokon, szemben más országok színházművészetével. Simon István vállalkozása és a veszprémiek teljesítménye arra hívta fel a figyelmet, hogy rengeteg lehetősége, útja van klasszikusaink adaptálásának, s az ilyen produkció akkor jó igazán, ha eszközbeli megújulással is jár (hasonló kísérletnek lehettünk tanúi pár évvel ezelőtt Kaposváron, amikor Görgey Gábor adaptálta Vö- rösmartynak, A fátyol titkai című vígjátékát, s az akkori vezető rendező, Sándor János rendezésében, Stark Tibor 'zenéjével pompás mulatság vált a leporolási elképzelésekbőL Örkény drámaírói bravúrját nem kell ma már méltatnunk, elég, ha csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a Macskajáték egyszerre példa az erősen gondolati-érzelmi töltetű, sok háttérvonulattal rendelkező, szimultán dráma- szerkesztésű színpadi műre és a rendkívül igényes szövegű monológtechnikára. A bemutatott drámák művészi színvonala, korszerű eszköztára tehát minden eddigi kaposvári szemlénkénél magasabb volt, gazdagabb képet mutatott. Mlviszi álásioglalás . .. lm azonban csak ír: ■" ,:i lenne így. Sokkal fon - a b b számunkra,. hogy ezek a dunántúli színházak megfogadták a Szabó Lő- ric-i útmutatást, s valóban Szabó Lórin« »hallgatóznak, föl, a magasba, s le, a gyökerekig, s próbálják mutatni: mik voltunk, vagyunk s mik leszünk.« Igaz, nem egyforma nyíltsággal, direktséggel teszik ezt, sok az áttétel, de mindez annak a számlájára is írandó, hogy a színház játék (nagyon komoly játék ugyan, de mégis játék), s e játéknak — a drámai alkotás öntörvényű- ségével együtt — megvannak a speciális játékszabályai, lehetőségei. Mindenesetre tény, hogy Hernádi modelldrámája nagyon aktuális mondaniva- lójú: sok jelentésrétege közül elsősorban azt emelem ki (Sík Ferenc nagyszerű, eszmeileg is nagyon tiszta rendezése is ezt hangsúlyozta), hogy egy progresszív célkitűzésű közösségnek kiváló, a viták tüzében edzett és a cselekvés egységét megtartó vezetésre van szüksége bonyolult korunkban. S itt vitáznom kell Rideg Gábor kritikájának némely megállapításával. Számonkéri a jeles szerzőtől — ti. Hernádi Gyulától — a határozott állásfoglalást, a pontosabb útmutar tást a néző-olvasó számára. A művészeti alkotás irány- mutatása többfajta lehet. Elképzelhető egészen nyüt, közérthető, azonnal felfogható, mozgósító állásfoglalás, s így is születhetnek remekmívű alkotások és színházi produkciók. Lehet azonban szó el- gondolkodtatásról, asszociációs műveletek megindításáról, vagy többek között arról is, hogy nagyon sokat bízunk a néző-olvasó felnőtt módon történő — saját — állásfoglalására, s az ilyen esetekben „a helyes állásfoglalás felé vezető utat készítjük elő a publikum számára — maximális felelősségérzettel. Hernádi és Sík valami ilyesmire vállalkoztak Engem a darab, a produkció befejezése — nem véletlenül — mindig Kalló Viktor gyönyörű Köztársaság téri szobrára emlékeztetett Ahogyan ez a nagyszerű alkotás szuggeráini tudja nézője számára a történtek tragikumát, de egyúttal az újrakezdés, a hibák kijavításának, a nagyszerű továbbfolytatásnak lehetőségét, ígéretét, úgy jelezte számomra a rendezés és Tímár Éva kitűnő játéka ugyanezt, s akkor ez már állásfoglalás, nagyon is határozott, csak ki kell bogozni ... A Weöres-darab Nem vitás, hogy a Weöres- darabban és az előadásban is ott bujkál sok minden korunkból, századunk, jelenünk eseményeiből, gondjaiból, hi- háiból. feladataibóL Figyelmeztet ez a rendkívül bonyolult szerkezetű, szövegű, nyelvezetű mű a mítoszok, a kártékony kultuszok lerombolásának szükségességére, az új, ugyancsak kártékony kultuszok újratermelésének veszélyére, s nem is olyan leplezetten arra, hogy a kiváló szerző inkább csak körforgást lát a történelemben, nem any- nyira előrelépést, fejlődést. Bár az is vitathatatlan, hogy az Octopus egyúttal egy korhadt, anakronisztikussá vált világ szükségszerű elmúlásáról, felbomlásáról, egy születendő új nagyszerűségéről is szól. Igazuk van a bírálóknak, a kritikusoknak: e mű előadása, rendezése, eljátszása nagyon nagy feladat De egyszer meg kellett kezdeni ezt a munkát, s minden bizonnyal követi majd több más interpretálás. Csak valahogy nagyobb rendet kellett volna vágni e kiváló mű eszmei és művészeti bozótjában, többek között éppen a Szabó Lőrinc-i figyelmeztetés alapján is. Mondhatjuk bizalommal, hogy legközelebb majd a rokonszenves, tehetséges kaposváriaknak is jobban sikerül... Simon István ás Pettyes György vállalkozásában az. a becsülendő, — a formai eredményeken túl —, hogy elragadó szellemességgel vettek célba bizonyos irodalmi, filozófiai. szemléleti (gyakran káros, sznob) divatokat. A hajdani hitvitázóval együtt mondhatjuk: »Érti, kinek feje nem koszos (azaz a félreértések elkerülése végett, mai magyar nyelven: aki világosan gondolkozik), »mit példázott eme tudós jámbor.-*... Ez is korhoz, jelenkori problémáinkhoz való kapcsolódás volt, ha játékos formában, eszközökkel is. Örkény drámája pedig a hazafiság újszerű megfogalmazására, az élni, a dolgozni, az alkotni akarásra ad nagyszerű irodalmi példát. Kár (s ebben a vitázóknak nagyon igazuk lehet), hogy a győri előadás — más síkra, stílustörekvésbe terelten — nem sugározta korszerűen, jó színvonalon ezt a mondanivalót. Alkotóműhely, társulat Nem kevesen hívták föl a figyelmet arra (éppen a találkozón szerzett tapasztalatok alapján), hogy annak megmutatása — »mik voltunk, vagyunk s mik leszünk« — csak úgy lehetséges, ha erőteljes, modern, de eszmeileg szilárd irányítású színházi műhelyeink vannak, amelyek képesek az ilyenfajta feladatok korszerű elvégzésére. Ügyszólván minden vitázó egyetértett abban, hogy a pécsi Nemzeti Színház ma nemcsak a vidék, hanem az egész magyar színházművészet egyik legjobb ilyen alkotó műhelye. Igaz és nem túlzás egyik kiváló színházművészeti szakemberünk véleménye: ezt, így, most csak a pécsiek tudták megcsinálni, (azaz: a Falansztert így bemutatni). Fontosnak tartjuk ezzel kapcsolatosan megjegyezni, hogy a közismert igazságokon tűi a pécsi példa és eredmény a rendezői és dramaturgiai munka nagyon magas színvonalú elvégzésének szükségességét is bizonyítja, az egész magyar színjátszás számárai A kaposvári társulat teljesítménye arról tett tanúbizonyságot, hogy a közelmúlt visszaesési jelenségei után ez az együttes jelentősen megerősödött, a legnehezebb feladatok megoldására is alkalmas művészei, vezetői vannak. Csak . még jobban meg kell találniuk egyrészt az igazán nekik való, általuk elvégezhető feladatokat, másrészt tovább kell javítaniuk a munka feltételeinek megszervezését. A kritikákból, a viták megállapításaiból az is kicsendült, hogy nem lényegtelen kötelesség legmodernebb elképzeléseinket összehangolni a közönség, a környezet igényeivel, ízlésszintjével. Itt persze megint meg kell állnunk egy pillanatra. Emlékezünk még az első dunántúli színházi találkozók nagyszerű helyi sikereire, produkcióira, s arra is, hogy néhány előadás után már alig volt közönségük. Nem szabad elvenni egyetlen magyar színháztól — és így a kaposváritól sem — azt a jogot, hogy kísérletezzék. Nem lehet megróni ezért a Csiky Gergely Színházat, hogy vállalkozott a Weöres-darab bemutatására. Színház és közművelődés Egy egészségesen fejlődő színházi életben (a helyiben is ezúttal) meg kell tudni emészteni a nehezebb »falatokat« is, bár a »szakácsok« felelőssége sem kevés. Mindent el kell követniük azonban mindazoknak, akik azért felelősek, hogy a »tálalás« vendégre is találjon. S ez már a találkozó másik témájához, a színház és közművelődés kapcsolatához tartozik. Itt még röviden csak annyit, hogy jó műhelymunkáról tanúskodott a veszprémi teljesítmény, szétzilált hadsereg benyomását keltette a győrieké. Az illetéktelen beleszólás veszélyét elkerülve meg kell állapítanunk, hogy ott valóban sok lehet a tennivaló... A találkozó másik nagy érdeme és tanulsága is egyúttal. hogy a Somogyi Néplap hasábjain lezajlott vita, a két — időközben lebonyolított konferencia (a körzetesítésről meg a színházművészet és közművelődés kapcsolatáról) mintegy a nagyközönség és a szúkebb szakmai közvélemény figyelmének középpontjába állított két kérdést: miképpen kell átformálni a vidéki színjátszás struktúráját s hogyan kell szélesíteni a színházművészeti nevelést. Ami a körzetesítéssel kapcsolatos megjegyzéseket, elemzéseket, gondokat illeti: bebizonyosodott, hogy a körzetesítés közönség-középpontú (s egyben színész-középpontú) koncepció és gyakorlat, létrehozásának, megvalósításának indokai között első helyen szerepelnek a művelődéspolitikai megfontolások. Nem ellensége ez az elképzelés és realizálása a kultúra, a színházművészeti tevékenység demokratizmusának, pontosabban véve a színház legszélesebb értelemben vett demokratikus kötelezettségeinek. Igazuk van a vitá- zóknak: így valósul meg igazán a játszásra alkalmas helyek organikus, minél szélesebb rétegekre rendszeresen támaszkodó s tovább virágzó színházi kultúrája. Nem csodaszer ez a körzetesítés, csak egyik igen fontos struktúrális változtatási törekvésünk, amelyhez sok más is hozzá tartozik még (jobb műsorstruktúra, még jobb káder- politika, sokoldalú műhelymunka stb.). Nem is dogma, mert alkalmazása során a helyi igényeket, lehetőségeket messzemenően figyelembe kell venni, éppen a Rajk András cikkében említett feladatok végrehajtása segítségével (műfajpoüó előadások). Kapcsolat a közönséggel Szép példa a kaposvári modell, példamutató a két megye — Somogy és Zala — önként vállalt együttműködése^., közös anyagi felelőssége. Ez különben remélhetőleg tovább fejlődik, növekszik még, s mi itt elsősorban a művelődéspolitikai felelősségre gondolunk. Mellesleg jegyezzük meg itt, de nem mellékes szempontként: külön örültünk annak, hogy a találkozó során kezdett kidomborodni Kaposvár városának nagyobb odafigyelése, felelősségvállalása is. Sok javaslat, vélemény, gond, feladat hangzott el a színház és közönség kapcsolatáról, a színházi nevelés kötelezettségeiről. Nem véletlenül használtuk ezt a kifejezést, mert itt valóban kötelezettségekről van szó. A feladatokat régebben — s itt e lap hasábjain, a vitákon, újból megfogalmaztuk, most már az összehangolt, tervszerű nevelési folyamat reaüzá- lásáről legyen szó. Sok eredményről tudunk a városban, a megyében. Tegyék ezeket közkánccsé, általánossá. S óvakodjanak a túlzásoktól! Nem biztos, hogy a színházi tevékenységet, produkciót jó-e, szükséges-e agyonmagyarázni, túlzottan »szájba rágni«. Nem hisszük, hogy akár az egyik (színház) oldalnak, akár a másiknak (közművelődési apparátus) kizárólagos feladatai volnának. Mindegyikre tartozik valami, s nem is kevés; mindegyik számítson a másik segítségére. Kihallva a vitázók aggodalmaiból valamit s utalva az előbb említett régebbi érdektelenségre, szükséges megjegyeznünk': a színház vezetőinek, művészeinek még jobban benne kell élniük a város, a megye s a szomszéd megye életében. Könnyű ezt mondani, nehezebb megcsinálni. S tudjuk, hogy az új színházi vezetés, az egyre színvonalasabbá váló »hadsereg«, a tehetséges kaposvári együttes ezt máris csinálja. Bégéi József Nagy László felvétele Zefk Zoltán: MIÉRT? Mint a szikes föld, mely kórót se ringat, Olyan az öreg ember térde, ha nem kúszik föl rá gyermek, unoka, mért zúg a nap, miért gyűremlenek, hasuk mért tépik föl a jellegek, ha csont, csak csont, csak csont, esők esont e táj, csontszínű föld s egy csontszimű madár sa egy réti sas csontváza öli az égem. Szirmay Endre! OTJAIDON A város zúgó kőrengetegében te vágsz naponta új utat nekem- láthatatlan nyomon biztosan követlek biztatlak, hívlak, hittel énekellek tavaszígérő, lobogó szerelem. Stephen Spender: REC/UM ULTIMA RATIO Puskák írják a pénz végső bölcsességét ólombetűkkel a tavassá hegyoldalba. A fiú, azonban, aki halottan fekszik az olajfák alatt, túl fiatal volt és túl együgyű ahhoz, hogy fontos szemük észrevegye. Jobb lett volna, ha egy csók vesa célba. Míg m, sohase szólították hatalmas gyá rsziréná.k, éttermiek üvegajtaja! se perdültek előtte, hogy belebegtessék, a neve nem jelent meg soha az újságokban: A világ őrizte hagyományos falát a halottak körül, kiknek kútmélyre süllyedt az aranya, miközben az ő élete kint hányódott, tapinthatatlanul, j mint egy tőzsdetipp. Öh, túl könnyen dobta el sapkáját, egy nap, mikor szirmokat rázott a fákról a szél. Puskákkal rügyezett a virágtalan fal; gépfegyverdüh kaszálta gyorsan a füvet; zászlók és ágak hulltak kezekből és ágakról; a tvid-sapka a csalán közt rothadt Mérlegeld az életét, amely munkáltatói szakkifejezések, szállodafőkönyvek és hírrovatok szerint értéktelen volt Mérlegeld azt is, hogy csak minden tízezredik golyó dl. S tedd föl a kérdést: indokolt-e ennyi kiadás egy fiú haláláért, aki oly fiatal volt és együgyű es aki most az olajfák alatt nyújtózik, óh világ óh halál?
